Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-20 / 143. szám

1989. június 22., csütörtök 3 A román szövelség és a tanácsok Gyermekvédelem Közel egy évtizede, hogy megalakult, mégis eleddig keveset hallatott magáról a gyermek- és ifjúságvédelmi albizottság, amelynek feladata nem kevesebb, minthogy irányítsa, segítse, koordinálja a gyermekvédelmet városunk óvodáiban, általános és középiskoláiban, és összefogja a társadalmi pártfogóhálózatot. A Szegeden folyó gyermek- és ifjúságvédelmi munkáról adott áttekintést tegnap, hétfőn Tápai Gyuláné, az albizottság elnöke. Az elmúlt évekre visszatekintve egyik jelentós eredményként említette albizottságuk kezdeményezését, mely egy gyógypedagógiai óvodai csoport beindítását szorgalmazta, és amely megvalósult a Tímár utcai barakkóvodában. Ugyancsak az albizottság tagjainak felvetése nyomán született meg a családvédelmi tanácsadó, valamint a narkomán gyerekek gondozója. Nem keveset tettek annak érdekében, •hogy a pedagógusok a szakemberektől kapott konkrét tanácsok segítségével idejében felismerjék, s megfelelő szakemberhez irányítsák a drog által veszélyeztetetteket. Erősödött a gyermekvédelmi munka az alsófokú oktatási intézményekben, mégpedig azért, mert a fiatalok veszélyeztetettségét a pedagógusok időben felismerik, és jelzik. A gyermekvédelmi felelősök az osztályfőnökökkel együttműködve keresik a segítségadás lehetőségét, kutatják, kinek szükséges a rendszeres nevelési segély, étkezési térítés, diákszociális segély. A tankötelezettségi törvény értelmében azokat a tanulókat, akik saját évfolyamukon belül két évvel túlkorosak, de még nem töltötték be a 16. életévüket, a szülők kérésére át lehet irányítani a dolgozók általános iskolájába. Ezzel a lehetőséggel a legtöbb iskola él is, így a dolgozók általános iskolájában 120 főre emelkedett a tankötelesek száma. Sajnos, tény, hogy a veszélyeztetettek közül ezt az iskolatípust sem fejezik be sokan. Még évekkel ezelőtt határozta el az albizottság, hogy az egyre nagyobb számú veszélyeztetett gyerek nyári foglalkoztatása érdekében szorgalmazzák a Napsugár nyári napközis tábor bővítését. Jelentős tanácsi támogatással, valamint társadalmi munkával a tábor immáron 600 fő befogadására alkalmas. Az albizottság jó néhány javaslata azonban az évek során sem valósult meg. Ilyen többek között az a javallat, amely ideiglenes diákotthon létrehozását sürgeti, az átmenetileg nehéz helyzetbe került gyermekek számára. Javaslat maradt az is, hogy a középiskolában továbbtanuló intézeti gyerekek rendszeres tanulmányi ösztöndíjat kapjanak. Az albizottság hiába szorgalmazta, hogy az általános iskolákban ne szüntessék meg —, sőt, inkább alakítsanak — kis létszámú osztályokat, az oktatási törvény adta lehetőséggel mégis kevés helyen élnek. Mindennapi névsoraink banva, mint a bedobozolt vihar. Csendes és gazdag sírást kívánok, ami úgy mossa el személyemet és mindent, ami elrontott bennem ebben a nyomorult életben, hogy ne érezzem, amikor megfogom a szomszédom kezét. Ha hagynák. Ha nem zavarnák meg ormótlan politikai demonstrációval. Keserűségemben kitalálok egy történetet, amiben a boncorvos azt híreszteli, akinek sarat talál a hámrétege alatt, az csakis magyar lehetett. Tényleg ezt, csak ezt tudná a politika? Ha majd egyszer jól élek, annak ugyan mi lesz az ára? Mert ezt ugye, nehezebb megkérdezni. Békés (át)menet a leszámolás felé Többedmagammal az MSZMP-n belüli reformkori hogy amíg a posztsztálinj mozgalom alapítói pozíciójába keveredtem, de most csak m°dell, azaz a pártállam .,.,„, _, . gazdaság bürokratikus I a sajat nevemben szólnék. Teszem ezt azért is, mert m,- £alózott°aga még áll ad, közben egyensúlyra törekszem, nem kívánok szabadulni mindenki szövetséges 1 elfogódottságaimtól. hogy legyen, aki a fenni Érzéseinkben mindig egyszerűbbek vagyunk. Ha az ember gondolkodni kezd, nyomban bonyolult lesz a világ, a szenvedély elveszti hitelét, értetlen szemekkel nézhetünk magunkba: még a saját nevünkhöz sem vagyunk hűek. Tíz óra van. A téren már óriási a tömeg, és rengeteg az ismerős arc. Egy rendező szigorú szemekkel vizsgálja az esernyőmet. A műanyag szatyor átlátszó, felé mutatom. Láthatja Konrád Cinkosát. De nemhogy rendbontás, hangosabb szó sem esik. Az emberek olyan fegyelmezettek, mintha mindnyájan közvetlen hozzátartozóikat temetnék, s ez nyilván így is van. Amíg temetni nem lehetett, a halottak itt jártak közöttünk, éjszakánként bebújtak az ágyunkba és nem hagytak aludni, ránk köszöntek a lépcsőházban, hozzánk simultak, kiitták az asztalon felejtett kávét. Verőfényes péntek délelőtt szembe találjuk velük magunkat az utcán. Egy kisgyerek ijedten ejti ki kezéből a fagylaltot. „Kik ezek, apa?" — kérdezi, és megdöbbenünk, hogy nem a fagylalt után sír. Nézzük és számoljuk őket. Aztán kétszáznál abbahagyjuk. De már tudjuk, nekünk ez a legfontosabb, ez a névsor ... Fúrom át magam az emberek között, Mensáros hangja kísér. Könnyben áznak az arcok. Egészen öreg és egészen fiatal emberek. Testközelben a megrendülés, amiben szépség és méltóság van. Aki többet sír, tovább él, mondják az orvosok. Mert hogy könnyítünk a szíven. A szív hordja, az ész kitalálja a terheket Micsoda igazságtalanság! Pedig sírt ez a nép eddig is, csakhogy nem kifelé, hanem görcsös és vigasztalan zokogással a lélek mélye felé, ahol úgy hullámzott a titkos emlékek belső falához oda-odacsobPedig már a temetés előtt elkezdődött. Csurka kontra Méray. Miért? Ide is begázol a zsidó—népi viszály? Mesélje csak el szépen, őszintén mindenki, honnan jött. A könyvespolchoz nyúlok és leveszek egy meghatározhatatlan színű könyvet. Nem, nem. Mégis tudom, a mocsoknak van ilyen színe. Versek. Az egyik arról szól, hogy ugyan most beteg a költő, de üzeni egy kismadárral Rákosi elvtársnak, nemsoká felgyógyul, és akkor ő lesz a leghűbb katonája. Aki írta, még nincs húszéves, és Csoóri Sándornak hívják. Megtörtént ez is. Nem akartam megbántani, és még véletlenül se számonkérésképpen, csak hogy a kép így teljes. „De hisz ez ellenforradalom! Lövik a kommunistákat!" — kiált fel Szilágyi a Parlamentben. És ha a népet lövik? Nagy Imre KGB-ügynök a Szovjetunióban. Mindenki az. Donáth hűségnyilatkozatot tesz. Kádár mégis megpróbálna mindent, túl sok a sztálinista körülötte, szüksége lenne Nagyra. Aztán a hatvanas éveket a kivégzett miniszterelnök egykori híveivel csinálja végig... stb. ... stb. Miközben írok, itt kavarog körülöttem történelmi pletyka, kicsinyes rágalom, politikai hisztéria, értelmiségi prekoncepció, cinkos összekacsimás, sörfoltos terítő fölött elsuttogott cáfolhatatlan életbölcselet, korán jött féligazság és megkésett igazság. Hétfőn Eleken, az MSZMPszékházban tanácskozást rendezett a Magyarországi Románok Demokratikus Szövetsége a Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar megyei, románok által is lakott települések tanácsi vezetőinek részvételével az együttműködés feladatairól. A tizennégy település tanácsi vezetői és a szövetség vezetői, köztük Márk György főtitkár, arról folytatott eszmecserét, hogy a kongresszus óta rendre alakuló helyi nemzetiségi bizottságokkal milyen együttműködésre, az autonóm, egymástól független szervezetek között milyen kapcsolatra van szükség. A román nemzetiségi bizottságok a kisebbségi politika helyi megvalósításának összehangolására, a szövetség titkársága és a terület közti közvetlenebb viszony kialakítására, s a nemzetiségi közélet demokratizálására törekednek. Mint az eleki tanácskozáson elhangzott, a helyi tanácsoknak is érdekük, hogy támaszkodjanak a nemzetiségi bizottságokra, amelyek érdekképviseleti szerepet töltenek be, de melyeknek a tagjaira nemcsak a nemzetiségi, a tágabb, az egész települést érintő kérdések megoldásában is támaszkodhat a tanács; elsősorban az oktatás és a közművelődés terén, de akár a választási munkában is. (MTI) Hiába kerestem azt a pillanatot, amiben odaadhatok a mindenkori áldozat mellé, akikre nekem van szükségem, hogy magammal cipeljem őket, már együtt tapsolok én is a fiatal szónokkal, aki utoljára beszél, aki azért tapintatlan, mert elfelejti, hol van. Tapsolok, és én is elfelejtem. Meséljük csak el, mit tettünk, honnan jöttünk. Hazafelé aztán, a vonaton, újságot olvasva, újra kezembe akad a névsor. Kétszázötvennél akadok el. Igen. Nekem ez a legfontosabb, ez a névsor. Kommentár nélkül. Talán azért, mert tudom, soha nem érhetek a 'végére. Darvasi László Haragom elsődleges célpontja saját pártom lehetne. Nélküle, bűnös mulasztásai. halogatásai, valamint az utolsó évben tapasztalt tehetetlenkedése nélkül nem következhetett volna be a talán Kelet-Európán belül is csak Magyarországon lehetséges abszurditás: Nagy Imre és kommunista mártírtársainak immáron harmadik temetését néhány közreműködő a legmilitánsabb jobboldal, vagy ha bal és jobb minősítés évtizedünkben már értelmezhetetlen, akkor mondjuk így, a legszélsőségesebb polgári erők választási nagygyűlésévé tette. Elsősorban az egész ifjúság nevében szóló Fidesz-vezetö. Orbán Viktor volt az, aki a szocializmus minden áramlatát álságosnak minősítette, és kiűzte őket a gyászolók seregéből. A régebbi ás újdonsült kommunista reformereket, a párton belüli reformszocialistákat, az emlékezetes Mindszenthy-formula analógiáiára. a bukott rendszer örököseinek nevezte. őket, a sztálinistákhoz, „fundamentalistákhoz" hasonlóan, ki kell törölni a történelemből. A szónokot az sem zavarta, hogy a saját nézetrendszerén belül egyébként következetes hercegprímás, annak idején, ezt a kitételt éppen az első számú koporsó halottjára, Nagy Imréié és társaira értette. Feltételezhető, a sértődöttség is szól belőlem. Sokan már régóta vívjuk a párton belül — és önmagunkkal is — harcunkat Nagy Imre és 1956 öröksége ügyében. Egy hónappal ezelőtt, a reform körök szegedi találkozóján, a tortónelemszekcióban — rettenetesen későn, de az MSZMP-n belül mégiscsak elsőként —kimondtuk: Nagy Imre koncepciós per áldozata lett. Az vesse ránk az elsó követ a késedelemért, aki 33 év óta. 1956. október 23ától. képes volt egyazon értékelésnél megmaradni, aki — résztvevőként, vagy felnövő ifjúként — nem kellett, hogy megküzdjön saját lelki egyensúlyáért és helyes szemléletéért ebben az ügyben. A Történelmi Igazságtétel Bizottsága a május 21-én, vasárnap este a televízióban közzétett nyilatkozatunkat üdvözölte.' Néhány napDal később azonban Grósz Károly, sajnos, mar megszokottan felemás nyilatkozatára hivatkozva, elzárkózott a gyászszertartáson való részvételünk elől. A reformkorok, ha úgy tetszik, a reformkommunisták kéoviselői így aztán mintegy „féllegálisan" helyezhették el koszorújukat Kelet-Európa első nagy reformkommunistájának ravatalánál. A megelőző napok ígéretei ellenéra, végül is technikai okokra, a jelentkezők tömegére hivatkozva, nem vettek fel bennünket a protokoll-listára. Ám mindez még nem indítana szólásra. Ha az MSZMP eddig nem volt képes saját halottainak a keresztény és a szocialista hagyományok szerinti eltemetésére, valamint politikai rehabilitálására. el keli hogy viselje, hogy ezt helyette, és akár ellenében, mások tegyék meg. A megtorlások áldozataitól senki sem követelhet pártatlanságot Sajátos módon, éppen közülük kerültek ki a differenciáltabb megközelítések. Szavaikból őszintén csendült ki a megbékélés iránti szándék és tolerancia. Vásárhelyt Miklós és Király Béla drámai mélységű beszédében a múlt lezárásáról, a leszámolás elkerüléséről szólt, s még Rácz Sándor is a demokratikus erők sorai közé hívta a kommunistákat. Annak idején viszolygással figyeltem a Fidesz leválasztására, lejáratására irányuló hatalmi-tájékoztatási manipulációkat. Most azonban ki kell mondanom: aki egy politikai szervezetet képv,sel, át kell hogy gondolja nyilatkozatai minden, végiggondolható következményét. Kevés, ha egymás közötti szellemi műhelyeinkben, helyi kerekasztalainknál hangoztatjuk a konszenzus, a békés átmenet igényét, ha politikai deklarációinkban a legszűkebb, mondhatni, korlátolt pártérdek irányit bennünket. Aki szavainak radikalizmusát, vehemenciáját csupán a tömeg méreteihez és indulataihoz, a válsághangulathoz, valamint a történelem által felkínált alkamakhoz igazítja, lelkesités helyett könynyen a gyújtogatás bűnébe eshet. Fáj a szivem, hogy a „nem létező szocializmus" modernizációs zsákutcája a szocialista gondolatot ilyen — mindenki által leköpdoshető — helyzetbe juttatta. (A minap is egy frissen bátor tévériporterünk oktatta ki az eurokommunista OKP főtitkárát demokratikus szocializmus ügyben.) Meg tudom érteni, ha egy radikális ellenzéki pozícióból valaki az egész kommunista mozgalmat a sötétség erőiként festi le. Ez, ha nem is éppen gyászszertartáson, de jó választási fogásnak is lenne mondható. Igaz, a politikai taktika talán azt kívánná. > a struktúrát le akarja bontani és a visszarendeződést el akarja kerülni. A párton belüli reformereket, és általában a szocializmusban gondolkodókat, a választások előtt ellenzéki szempontból sem taktikus lesöpörni a hazai politika palettájáról. Arról most nem is beszélve, hogy az új, demokratikus Magyarország is csak azokból a feltételekből indulva építkezhet, amelyek hazai földön találhatók. . Arra azonban már sem politikai, sem nemzeti ér* dekből kiindulva nem találok érveket, miért kellett a beszédeket a szovjet csapatok azonnali távozására, a felvilágosodás, a reformok útján vergődő Szovjetunió elleni támadásokra kielezni. A feledékenység jó politikai harci eszköz, de ha emlékeinkben keresgélünk, talán rátalálunk arra a tényre, hogy a szovjet csapatok nem 1956-ban. hanem 1944 —45-ben, a német és a magyar, sereget szovjet földről nyugat felé űzve keveredtek hazánk földjére. Felszabadító és megszálló hadseregként viselkedtek. Nem csupán a szovjet birodalmi megfontolás, hanem a nyugati hatalmak egyetértése is szerepet játszott abban, hogy „ittfelejtődtek". Továbbá, 1956-ban nem a mai vezetés fordította vissza Budapest határáról a Vörös Hadsereget. Mai itt-tartózkodásuk legaLább annyira összefügg ITkátönái' tömbök létével, mint a Szovjetunió hatalmi érdekéivel. Az ellenzéki pártok egy része vissza akarja vezérelni a zsákutca végéhez, ért hazánkat a fejlett polgári demokráciákba, a nlyugati világgazdaságba. Tavaly november 29-i, alapító nyilatkozatunkban („Reformkorokét a pártban is") mi is hasonlóan ezt fogalmaztuk megj A radikális polgári ellenzéki pozíció ezt a visszaintegrálódást nyilván másként értelmezi. lehetségesnek tartja a nyugati politikai és gazdasági intézmények teljes átvételét. Ha az ellenzék militáns erői éreznek magukban annyi erőt, hogy hazánkat megfelelő erősségű drótkötelekkel átvontassák Anglia és Franciaország partjai közé, hirdessék teljes hittel a kizárólagos nyugati orientációt. Magyarország azonban egyelőre a Szovjetunió szomszédságában és a nyomorúságos kelet-európai kis államok gyűrűjében fekszik. Nem kisebb saját nyomorúsága sem. Kissé kockázatos minden stratégiát arra aa alig kétszáz kilométeres osztrák határra építeni. A reformkorok energiáit mind ez idáig teljesen lekötötték a párton belüli küzdelmek, a konzervativizmus; a neosztalinizmus és a hatalmi pragmatizmus elleni harc. E küzdelmünk végeredménye is kétséges. Ügy tűnik, nem úszhatjuk meg a militáns ellenzékiséggel szembeni gyűrközéseket sem. A viták, reméljük, a párbeszéd és a szükséges megegyezések gondolat; bázisát fogják bővíteni. Remélem, ina esti reformköri vitánkon, társaim nálamnál higgadtabb véleményeit egybegyűjtve, elvégezzük a fenti problémák alaposabb politikai elemzését. Gcczi József Rövid szenvedés után, 1989. június 16-án elhunyt Koczkás Ferenc ezredes, a munkásőrség nyugalmazott megyei parancsnoka, az MSZMP Csongrád Megyei Bizottságának tagja, a Fegyelmi és Ellenőrző Bizottság elnöke. Makón született munkáscsaládban. A felszabadulás után szakmát szerez, szabóipari segédlevelet kap. Szakmájában nem tud elhelyezkedni, a megélhetésért egyéb munkát vállal. 1950-től 1956 novemberéig katona, majd hivatásos tiszt. Leszerelése után 1960-ig szakmájában dolgozik. Már fiatalon bekapcsolódik a mozgalmi munkába. Gazdag politikaimozgalmi tapasztalatokra Elhunyt Koczkás Ferenc tesz szert az ifjúsági szervezetben, az állami és társadalmi közéletben. Környezetében ismert és elismert emberként kerül a makói pártbizottságra munkatársnak. 1968-ban a makói munkásőrzászlóalj parancsnokának nevezik ki. 1973-ban az MSZMP makói bizottsága titkárának, majd 1975-ben első titkárának választják meg. 1978-tól nyugállományba vonulásáig a munkásőrség megyei parancsnoka. Munkáját több kitüntetéssel ismerték el, köztük a Munka Érdemrend arany fokozatával, a Vörös Csillag Érdemrenddel, a Kiváló Szolgálatért Érdemrenddel. Koczkás Ferenc olyan ember volt, akivel sokat nyert, és akit korán elvesztett a párt és a testület. Becsültük nagy munkabírásáért, egyenességéért, emberszeretetéért, elhivatottságáért. Emlékét megőrizzük, és amit tanultunk töle, munkánkban hasznosítjuk. Hamvasztás utáni búcsúztatása szolgálati tiszteletadással június 28-án (szerda) 13 órakor lesz Szegeden, a Belvárosi temetőben. MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága, Munkásőrség Csongrád Megyei Parancsnoksága