Délmagyarország, 1988. március (78. évfolyam, 51-77. szám)
1988-03-28 / 74. szám
Szerda, 1988. március 23. 7 Labdarúgó NB II. Szeged SC-Ájka Hungalu 3-0 (1-0) Tisza-parti stadion, 4 ezer néző. Vezette: Vukmann (Kovács II., Ádám). Szeged: Leboniczky — Fábián, Bogdán, Szabó Gy., Kántor — Takó, Kovács G., Takács — Varga, Pillinger, Deák. Edző: Pataki Tamás. Ajka: Bujtor — Kovács I. A., Puskás, Kovács II. A., Rénes — Szarka, Dómján, Belényesi, Reiner — Cserna, Nagy T. Edző: Szőke Miklós. Szöglctarány: 13:3 (6:2) a Szeged javára. Csere: Puskás helyett Nagy M. az 5. percben, Belényesi helyett Faddi, a szünetben, Deák helyett Kun a 73. percben, Kovács G. helyett Sahin, a 82. percben. Góllövők: Varga (20. p), Kovács G. (51. p.), Deák (64. P). * Kezdés után feltűnt, hogy a vendégek többet birtokolják a labdát, és helyenként szemre is tetszetős támadásokat vezetnek. A 16. percben mégis az első igazán nagy gólhelyzet a szegediek előtt adódott. Fábián egymás után cselezte ki a rátámadó ajkai játékosokat, majd a jobb oldalon Pillingert indította, aki középre játszott Takó elé, a szegedi középpályás azonban senkitől sem zavartatva a 11-es pontról a kimozduló Bujtort találta telibe a labdával. A másik oldalon Nagy T. lövését védte Leboniczky. A 20. percben megszerezte a vezetést a Szeged. Szabó Gy. tört előre, a kaputól 30 méterre csak szabálytalanul tudták szerelni. A megítélt szabadrúgást Takó Varga elé pöccintette, aki váratlanul kapura lőtt, a labda megpattant a vetődő Bujtor előtt, és a bal alsó sarokban kötött ki, 1-0. A 36. percben Kovács I. A. indította a jobb oldalon felfutó Csernát, aki a 16-os közeléből kapura lőtt, a jól eltalált labdába Leboniczky belenyúlt, így az a felső lécről vágódott a mezőnybe. A félidő befejezése előtt Cserna tört egyedül kapura, de Bogdán látványos becsúszó szereléssel mentett. Szünet után a 49. percben Pillinger egyedül törhetett kapura, a 11-es ponton járt, amikor el akarta húzni a labdát Bujtor mellett, az ajkai kapus azonban bravúros vetődéssel megmentette csapatát az újabb góltól. Az 51. percben Takó végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, a belőtt labdát az ajkai védők elvétették, így Kovács G. 6 méterről fordulásból a bal alsó sarokba lőtt, 2-0. Állandósult a hazaiak mezőnyfölénye. A 62. percben Kovács G. lőtt kapu fölé, majd 2 perc múlva újabb gólt ért el a Szeged. Deák szenzációsan vett át egy labdát, kapura húzott, majd nagy nyugalommal a bal sarokba helyezett, 3-0. A 73. percben nagy ováció fogadta a hoszszú kényszerpihenő után ismét pályára lépő Kun Lajost. Az első negyedórában úgy tűnt, meg kell izzadni a szegedieknek a győzelemért, hiszen egy stílusosan és jól futballozó ajkai csanatot ismerhettünk meg. A korai Labdarúgó NB Hl. Gólerős csatársor Szegedi Dózsa—KTE 4-2 (3-1). Hunyadi tér, 800 néző. V.: Varga. Sz. Dózsa: Himer — Varga, Fábián, Urbán, Gerecz — Orosházi, Szabó, Kőhalmi — Verók (Hegyesi), öze (Tulkán), Bánfi. Edző: Holler Ferenc. Az első perc végén szögletet rúgott a KTE. A beívelt labdát először a kapufára, majd a kipattanás utón Kiss a hálóba lőtte, 0-1. A 20. percben Orosházi jól ívelt középre és Bánfi a hálóba vágta a labdát, l-l. Három perc telt el, amikor Gerecz ihúzott el a bal oldalon, jól adott be, és Fábián lövése •nyomán a vezetést is megszerezte a Dózsa, 2-1. Egy csúnya belemenés után öze megsérült, helyette Tulkán lépett a pályára. Az ő beadását követően (37. perc) •Bánfi került ziccer helyzetbe, és nem is hibázott, 3-1. A félidő derekától egyre többet támadott a Kecskemét is, mégis a Dózsa növelte góljai számát. Ismét Gerecz iramodott meg, és ezúttal Verók értékesítette beadását, 4-1 (73. perc). Három perc múlva a cseréként beállt Forgó szépített, 4-2. A 85. percben Varga a 16-oson belül buktatta Vágit. A büntetőt Horváth lőtte és Himer Védte! A Dózsa teljesen megérdemelten nyerte a mérkőzést. Védelme jól rombolt, középpályás sora uralta a teret, csatárai pedig eredményesek voltak. Jók: Himer, Gerecz, Orosházi, Kőhalmi, Bánfi. — Imre — A további eredmények: H. Kun B. SE—Gyula 0-1 (0-1), Mezőkovácsháza—Baja 0-0, H. Szabó L. SE— Soltvadkert 1-0 (1-0), Orosházi MTK—Miske 0-0, Kalocsa—Szarvas 0-1 (0-1), Martfű—Csongrád 0-6 (0-5), Békés—Szentes 2-1 (1-0). A bajnokság állása: 1. Szarvas 18 15 2 1 39-11 32 2. raja 18 11 6 1 41-15 28 3. Miske 18 11 4 3 41-14 2« 4. Szegedi D. 18 9 5 4 34' •23 23 5. OMTK 18 10 3 5 33•28 23 6. Gyula 18 9 3 6 33 •34 21 7. KTE 18 9 1 8 34 < •21 19 8. Csongrád 18 7 5 6 26 -20 19 9. Szabó L. SE 18 6 5 7 23-•31 17 10. Kun B. SE 18 5 6 7 21•27 16 U. Kalocsa 18 6 2 10 18-•24 14 12. Mk.-háza 18 3 7 8 23 •29 13 13. Szentes 18 4 4 10 15-•27 12 14. S.-vadkert 18 4 2 12 21 •35 10 15. Békés 18 3 3 12 8--34 9 16. Martfű 18 1 4 13 11 •48 6 sérülés azonban megzavarta a vendégeket, sőt, az első szegedi gól is potyaízű volt. Szünet után aztán már egy pillanatig sem volt Kétséges a hazaiak győzelme. Jók: Fábián, Szabó Gy., Takács, Takó, illetve Kovács I. A., Cserna. Pataki Tamás: A jól felkészült ajkaiakat csapatjátékunkkal, úgy érzem, ilyen arányban is megérdemelten győztük le, ráadásul még két százszázalékos gólhelyzetet is kihasználatlanul hagytunk. Szőke Miklós: A korai sérülés megbontotta csapatom egységét; ettől kezdve túl sokat hibáztak játékosaim, ami megkönnyítette a Szeged győzelmét. Bagamcry László Az NB II. további eredményei: Ozd— Mfetripond SE 0-1 (0-0), Veszprém—Bp. Volán 1-0 (1-0), Nyíregyháza—Salgótarján 2-1 (l-l), III. kor. TTVE—Szolnok 0-0. Csepel—Szekszárd 2-1 (0-0), Kazincbarcika—Dunaújros 2-2 (l-l); Komló—Diósgyőr 2-0 (1-0), Bp. Építők—Eger 0-0, Kecskemét—Nagykanizsa 1-0 (1.-0). Az NB II. állása: 1. Veszprém 24 14 4 6 32-18 32 2. Szeged 24 12 6 6 41-20 30 3. D.-Újváros 24 12 5 7 40-25 29 4. Ozd 24 9 11 4 29-19 29 5. Szolnok 24 12 5 7 40-34 29 6. Diósgyőr 24 13 2 9 32-33 28 7. Komló 24 10 7 7 39-30 27 8. Csepel 24 11 5 8 36-32 27 9. Kecskemét 24 II 3 10 40-38 25 10. Metripond 24 9 7 8 36-34 25 11. Bp. Volán 24 10 4 10 33-34 24 Ny.-háza 24 10 4 10 33-34 24 13. Eger 24 7 9 8 31-37 23 14. N.-kanizsa 24 8 6 10 26-30 22 15. S.-tarján 24 7 7 10 30-32 21 16. Ajka 24 5 10 9 19-27 20 17. K.-barcika 24 5 9 10 21-28 19 18. III. ker. TTVE 24 3 13 8 23-33 19 19. Építők 24 5 4 15 20-39 14 20. Szekszárd 24 4 5 15 19-43 13 Belgium — Magyarország 3-0 (0-0) Heysel-stadion, 10 ezer néző. Vezette: Holzmann (osztrák). Magyarország: Disztl P. — Pintér — Farkas, Kozma, Balog, Sass — Varga, Fitos, Bognár — Kiprich, Vincze. Góllövő: Ceulemans (11esből), az 53., Fitos (öngól) a 61., Severeyns a 81. percben. Megyei I. osztály Bombaformában a Tápé SZVSE—Tisza-Új KSK 4-2 (3-0). Vasutas-stadion, 200 néző. Vezette: Tóth. SZVSE: Újhelyi — Deák, Bazsó, Kiss, Szrenka — Szabó, Grezsa, Simái, Liptók (Hegyesi) — Popovics (Tóth), Simon. Edző: Szailer László. Góllövő: Simon (2), Szabó, Grezsa (SZVSE). Jók: Simon, Szabó, Simái (SZVSE). Kiállítva: Tóth M. (Tisza-Új KSK). Mindszent—Bordány 0-0. Mindszent, 200 néző. Vezette: Kószó. Szőreg—Tanárképző Főiskola 1-0 (1-0). Szőreg, 300 néző. Vezette: Varró (jól). Góllövő: Jaksa. Jók: Gál, Szabó, Zsíros, ill.: senki. Tápé—Kistelek 6-1 (6-1). Tápé, 200 néző. Vezette: Majoros. Tápé: Simády (Számfira) — Szőke, Bite, Hágelman T. (Laczkó). Róka — Zakar, Hágelman E., Nagy — Savanya, Markó, Völgyi. Edző: Kozma Zoltán. Góllövő: Zakar (2, egyet 1 l-esből), Markó (2), Hágelman E., Hágelman T. Jók: Róka, Zakar. Sándorfa!va—Szentesi Kinizsi 2-0 (1-0). Sándorfalva, 350 néző. Vezette: Kubatovics. Góllövő: Nagy, Kanász. Jók: Nagy, Széli F., Kanász, Zombori. Kiállítva: Vörös, ill.: Kovács. Nagymágocs—Kiskundorozsma 0-0. Nagymágocs, 100 néző. Vezette: Magyar. Makó—Áeü. Főiskola 5-3 (l-l). Mártély, 100 néző. Ve zette: Szilágyi (jól). Apátfalva—Fábiánsebestyén 2-0 (0-0). Apátfalva, 300 néző. Vezette: Takács. A bajnokság állása: 1. SZVSE 19 15 3 1 51 - 7 33 2. Dorozsma 19 15 3 1 45 -14 33 3. Tápé 19 11 5 3 58 -30 27 4. Makó 19 10 7 2 46 -23 27 5. S.-falva 19 10 4 S 26 •17 24 6. Tisza-Cj 19 10 2 7 30 -30 22 7. Eordány 19 7 7 S 29 -24 21 8. Szentesi K. 19 9 3 7 31 31 21 9. Apátfalva 19 7 4 8 27 •32 18 10. Kistelek 19 7 3 9 38 •45 17 11. F.-sebestyén 19 6 4 9 14 -45 16 12. Tanárképző 19 6 13 24 -38 12 13. Szőreg 19 3 « 12 19 -36 10 14. Aeü. Főisk. 19 3 2 14 22 -38 8 15. N.-mágocs 19 3 2 14 13 -44 8 16. Mindszent 19 1 5 13 23 •48 7 Sportműsor Kosárlabda: NB I. N'ök: Szeged SC— Szarvasi MFSC, újszegedi Sportcsarnok. 17. Labdarúgás: ODK-mérkózések: Erdészeti Szakközép.—Bebrits L. Szakközép.. Asotthalom, 15, Kürthy. Fodor J. Szakk—«03. sz. szakmunk.-képző. Szabadság tér, 15, Csóti. Radnóti hétfok. Kispályás mérkőzések a gimnázium udvarán, a Tavaszi Kupa 6. fordulója: Alfa—JATt-Color 16.30, UB 40— Kisteleki Vizmü, 1.7.30, HungarHotels—Favilla, 18.30, SZAK— Harlem, 19.30, RadnóU—SZESZ, 20.30. Ott volt, és mégsem volt olt Tárgyalás, 1987 augusztusában, a megyei bíróságon, súlyos testi sértés ügyében. Tanúkihallgatások vannak soron, épp egy fiatal, barna bőrű férfi beszél. A kérdéses eseményről elmondja, az utcán találkozott össze barátjával, F.-fel, s meghívta egy sörre. Betértek a közeli presszóba, ott megitták a sört, beszélgettek közben, majd átmentek a túloldali étterembe. Ott is rendeltek egy sört, s ekkor bejött közös ismerősük, B., és azt mondta a tanúnak, élettársa várja a presszóban, menjen vissza. Ekkor a tanú — Dimovics Lászlónak hívják —, átment a presszóba, majd rövid idő múlva visszatért, s ekkor mit látott? Azt, hogy B. feje vérzik. „Hogy mi történt, és hogy sérült meg B. feje, nem tudom, mert nem voltam ott, és nem láttam semmit" — fejezte be vallomását. A bírónak ebben a pillanatban kissé tágra nyílik a szeme, és csodálkozva néz. Legyőzve csodálkozását, fölolvassa a tanúnak azt a vallomást. amit néhány hónappal korábban a rendőrségen tett. Akkor a következőket mondta: „Megjött B. Nem volt részeg. Leült, rendeltem sört. Inni kezdtünk, közben F. és B. a régi börtönéletet mesélték egymásnak. Közben F. valamit mondott B.-nek, hogy mit, nem tudom ... (Közbevetőleg, idézet egy másik akkori tanú vallomásából, aki hallotta az elhangzottókat; miszerint Jaki azt mondta Tetkósnak: „te mindig lejmoltál".) ... erre B. fogta a poharát, és F. arcába löttyintette a sört. F. bedühödött, az üveg hamutálat, ami az asztalon volt, fölkapta, és B. fejéhez vágta. B. megtántorodott. és ömlött a fejéből a vér. Én akkor kimentem, mert úgy gondoltam, hogy jobb kimenni." — Ezt ön mondta? — kérdezte a bíró a felolvasást befejezvén a tanútól. — Igen — mondja a tanú. — De az az igaz, amit most mondtam, tehát nem láttam semmit. Nem tudom, mi történt B. és F. között, mert — mint már mondtam — amikor B. bejött, én átmentem a presszóba, s amikor viszszajöttem. láttam, hogy B. feje vérzik. — Akkor honnan tudta, hogy mi történt? — hangzott az újabb bírói kérdés. — Onnan, hogy az egyik pincér elmesélte. — S aztán a rendőrségen úgy adta elő, mintha látta volna ... — Igen — vallja be a tanú. — És miért nem mondta, hogy nem látta, csak hallotta? — Nem tudom. Én különben se akartam tanúskodni, mert féltem, hogy megboszszulják. Most is félek, hogyha kimegyek innen, bajom lesz. Nem lett baja a 28 éves Dimovics Lászlónak (Szeged-Szőreg, Eengels utca 5.). legalábbis olyan értelemben, ahogy ő gondolta. Lett viszont a vallomásából, merthogy amit a rendőrségen tett, az nem más, mint hamis tanúzás. Ennek tárgyalása — fellebbezés folytán — a napokban volt a Csongrád Megyei Bíróságon. Büntetőügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette miatt Szabó Loránd tanácsa három hónap börtönre ítélte Dimovics Lászlót, és egy évre eltiltotta a közügyektől. ítéletének indoklásában kiemelte a bíró. nyomatékos enyhítő körülményként értékelte a bíróság, hogy még a szóban forgó eljárás során visszavonta hamis vallomását Dimovics László, s így az akkori ítélet meghozatalakor már valós nyilatkozatot lehetett figyelembe venni. Az ítélet jogerős. Balogh Tamás. Munkaalkalmak A Szegedi Közlekedési Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: anyaggazdálkodási csoportvezető: középiskolai végzettséggel és felsőfokú anyaggazdálkodási tanfolyammal, számviteli csoportvezető: középiskolai végzettséggel és mérlegképes könyvelői tanfolyammal, gépírö-admtnisztrátor: középiskolai, illetve gyors-gépírói végzettséggel. Jelentkezni lehet: részletes önéletrajzzal a személyzeti és oktatási osztályon. Zrínyi u. 4—8. sz. alatt, munkanapokon 7—15 óráig. x A Kendergép Leányvállalat felvételre keres marós, köszörűs, kőműves, ács-állványozó, esztergályos, gyalus, lakatos szak- és betanított munkásokat. Jelentkezés az alábbi címen: Kendergép Leányvállalat Szeged, Tolbuhin sgt. 44. x A Kisteleki Egység Afész Húsüzeme felvételt hirdet karbantartó és búsipari szakmunkás munkakörökre. Érdeklődni és Jelentkezni lehet: a húsüzem vezetőjénél (Kistelek, Vaspálya u. 2.). Telefon: 91-225. Az Alföldi Tüzép Vállalat 201. sz. szeged-rókust telepére felveszünk gépelni tudó, kezdő, fiatal munkaerőt adminisztratív munkakörbe. Érdeklődni: a telepen, naponta 8—12 óráig lehet Rakacsi Istvánné telep igazgató-helyettesnél. A Petőfitelepi Időskorúak Szociális Otthona, Szeged, Acél u. 1. felvételre keres szakképzett és szakképzetlen nővért, szakácsot és felsőfokú végzettségű foglalkoztatót. Pszichológust keresünk. „Egészségügyi Intézmény 393 200" jeligére a Hirdetőbe. A Szegedi Építőipari Szövetkezet bádogos és tetőfedő szakmunkásokat vesz fel jő kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: Szeged, Szilágyi u. 2., I. em. 115., részlegyezetőnél. x Élelmiszeripari főiskolai kar konyhai dolgozókat azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezni lehet: Szeged, Marx tér 20. sz. alatt, élelmezési csoportvezetőnél. x Érettségizett győri- és gépiről képesítéssel rendelkező adminisztrátort felvesz a Fül-Orr-Gégeklinika. Jelentkezés: a fönövérnél. X Gépíró munkatársat keres a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Mikrobiológiai Intézete (Dóm tér 10.) könyvtári feladatra, napi 4 órában. Angol nyelvismeret előnyben. x A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gazdasági Igazgatósága felvételro keres ofszetgépkezelőt, stencil- és fénymásológép kezelésében jártas betanítót'. szakmunkást, mentő gépkocsira gépkocsivezetőt, betegkísérőt, mezőgazdaságigép-szerelőt. Jelentkezni lehet: szolgáltatási osztály. Szeged, Lenin krt. 107. A Munkaterápiás Alkoholelvonó Intézet (SZeged-Naeyfa, 6750) félvételre keres büntetlen, feddhetetlen előéletű, felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkező (költségvetési területre) pénzügyi főelőadót, valamint középfokú szakirányú végzettséggel és gyakorlattal rendelkező anyagkönyvelőt. Bérezés: megegyezés szerint. Szolgálati lakás megbeszélés tárgyát képezheti. Jelentkezni: személyesen. Telefon: 67-241, 67-293. A Szegedi Állami Gazdaság pusztamérgesi kerülete üzemi konyhájára konyhavezetőt keres felvételre. Érdeklődni: r. kerületben, Pusztamérges, Petőfi u. 60. Telefon: 85-062. A Dél-Magyarországi Építő Vállalat felvételro keres közgazdaságtudományi egyetemi végzettségű vagy külkereskedelmi főiskola áruforgalmi szakán végzett, gyakorlott külkereskedelmi üzletkötőt azonnali belépéssel. Az alkalmazás feltétele orosz nyelvismeret (német vagy angol nyelveket is tudók előnyben) és erkölcsi bizonyítvány. Fizetés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: írásban vagy személyesen 1988. március 20-ig, a Délép személyzeti osztályán. Szeged, Bocskai u. 10—14. Telefon: 22-133/123 mellék. Jól működő kisvállalat mérlegképes főkönyvelőt keres felvételre. „30 milliós 393 193" jeligére a Hirdetőbe. Pályázat! A Csongrád Megyei Tanács V. E. építési és vízügyi osztálya pályázatot hirdet lakás és kommunális szolgáltatások, és az ezeket végző vállalatok irányító — elsősorban műszaki Jellegű feladatokat (lakóház-fenntartás, köztisztaság, munkavédelem sbt.) — ellátó munkakör betöltésére, határozatlan idejű munkaviszonyra. Pályázati feltétel: építészmérnöki vagy magasépítői üzemmérnöki képesítés. A pályázatnak tartalmaznia kell szakmai önéletrajzot. Bérezés: a 13/1987. (X. 25.) ABMH rendelkezés szerint. Benyújtási határidő: 1988. április 15. A pályázatot a Csongrád Megyei Tanács V. B. építési és vízügyi osztálya — Szeged, Rákóczi tér — címre kell benyújtani. A pályázattal kapcsolatban érdeklődni lehet: dr. Szilágyi Lajos csoportvezetőnél, telefonon, t. 21-622/235 melléken. A pályázat elbírálásának határideje: 1988. április 30. x Gyászközlemények Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető férj, édesapa, nagyapa és após, TÓTH GYÖRGY nyugdíjas MAV-ellenőr, 79 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat március 30-án 15 órakor a Belvárosi temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Szél u. 66. Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett testvérem, sógornő és nagynéni, ÖZV. BARNA ISTVANNE r.itó Erzsébet életének 76. évében hosszú betegség után csendesen elhunyt. Hamvait örök nyugalomra március 30-án 15 órakor helyezzük a Dugonics temetőben. Gyászoló család, Hont Ferenc u. 22/A. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, nagymama. dédike, ÖZV. KOVÁCS MARTONNÉ Líbor Rozália életének 85. évétjen csendben elhunyt. Temetése március 29-ért 15 órakor lesz a tiszaszigeti temetőben. A gyászoló család. Keresse fel Fantázia exkluzív üzletünket a Victor Hugó utca 4-ben, SZEGEDEN! Magánszemélyek és közületek részére vállalunk költöztetést, nehéz tárgyak (zongora, planinó, páncélszekrény stb.) szállítását az ország területére. Bejelentés a 22-399 telefonszámon, 8—15 óráig. A DESZKI MARÓS TSZ közvetítő vállalaton keresztül értékesítésre felajánl 2 db IFA W 50 LA/K 3 SK típusú billenős tlerepjáró gépkocsit és 1 db IFA W 50 L/sp fixes, ponyvás gépkocsit. •A gépjárművek megtekinthetők a gépműhelynél, munkanapokon 7—16 óráig, Telefonon érdeklődni lehet a 71-042, 71-065 telefonon, a szállításvezetónél.