Délmagyarország, 1987. december (77. évfolyam, 283-308. szám)

1987-12-21 / 300. szám

Csütörtök, 1987. december 24. 3 Mi kerül az asztalra? Néhány nappal a karácsony elült már mindenki az ünnepek hangulatát erzi. Fenyőket eipelő emherek, ajándékcsomagokkal megpakolt asszonyok népesítik he az utcákat. Már fülünkben cseng a mozsártörő csilingelésc, még dézsában ficánkol a kajla bajszú karácsonyi harcsa, egyet-egyet nyikkan a mákőrlö, pluykapeesenyc sercegése hallatszik a sütőből, miközben pörkölödik a grillázsnak való mandulás cukor. Gondolatban már koccintunk az aranyló badacsonyi kéknyelűvel, vagy a rubinosan csillogó mcrlot-val. Várjuk az első narancsot, az igazit, mint a sisport kedvelői az első havazást. Körsétára indulunk. Sikerül-e beszerezni mindent a gazdagon terített, ünnepi asztalra? A R-as élelmiszerbolt eladójától narancsot kerek: — Tegnap három rekeszszel kaptunk, pillanatok alatt elfogyott... — Mikor kapnak újra szállítmányt? — Ki tudja? Erról nem értesítenek bennünket — válaszolja. Olajbányász tér, 102-es áfész-abc. Lörincz Imre boltvezető : — Narancsot ma kaptunk. A tavalyihoz hasonlítva, csak 4o százalékos az idei déligyümölcs-ellátás. Eddig egyszer volt banán. Ezt a másfél mázsa narancsot egymás fél kilogramos csomagokban áruljuk, hogy minél többen hoz.zá jussanak. Mi már hónapokkal ezelőtt készültünk a karácsonyi csúcsforgalomra és egy kis átcsoportos í t ássál megoldottuk, hogy ne legyen hiánycikk üzletünkben. így mazsola, ¡mák, dió, étolaj, margarin, literes Pepsi cola is kapható. Hentes részlegünknél halat, pulykát, csirkeaprólékot, májat, zúzát és a tápéi Rákóczi Tsz, valamint a szatymazi áfész-vágóhíd húsféleségeit vásárolhatják meg vevőink. Répást Zoltán, az Északi városrész. 39-es abc-áruházáriak vezetője: — Üzletünkbe 40—50 mázsa narancs-ó.«^ majjdariri érkezik hétfőié. Banánra Vifticá kilátás. — Miért? — kérdezem. — Sok gazdája van és menet közben elfogy. A Fűszert és a Délker is saiát boltjait elégíti ki először, így a hálózatba már alig kerül. Van dióbél, mák, mazsola. Kókuszreszelék viszont alig. Hal kevés lesz az üzletben. Nagyon drága. Halcsarnok, a Szent István téri piacon: — Harcsa van-e? — érdeklődöm. — Nincs, nem is lesz. — Milyen halat tud ajánlani? — Pontyot. Alig méretes, lehet vagy RO dekás. — Nagyobb nincs? — Most ilyeneket kaptunk ... Élelmiszerbolt a Petőfi Sándor sugárút végén. Szabó Sándor a szerződéses üzlet vezetője: — Talán csak a déligyümölcs számít hiánycikknek. Az idén egyszer kaptam banánt, 54 kilót. Előrendelésre kalácsot, bejglit, kenyeret, süteményt is beszerzünk. A pontyot a Tisza Halászati Szövetkezettől, a csirkét a imihálylelki téesztöl, a 3—4 kikis, frissen vágott bulykákat pedig Szentesről kapjuk. Mák, dió van, a mazsola elfogyott. Huri János vágottbaromfikereskedö a tarjáni piacon. Termékeiért a város központjából is kijárnak. Libamáj, kacsamáj, gyöngytyúk, liba, kacsa kínálja magát, gazdag választékban. A karácsonyi pulykára előrendelést vesz fel. — A 4—5 kilós parasztpulyka az igazi — mondja, «miközben kedvet kapok rá, és én is feliratkozom. Utam végeztével megnyugszom. A déligyümölcs kivételével nincs áruhiány az üzletekben, hiszen ízlése, igénye és pénztárcája szerint mindenki beszerezheti a karácsonyi fehér asztalra valót. A déligyümölcs hiányos elosztása mégsem hagy nyugodni, hiszen a karácsony főleg a gyerekeké, csakúgy mint a narancs, a mandarin, a banán és az ananász. Délker Tisza GT. — Van narancs, igaz késve, de megérkezett a banán és a mandarin is. A szállítás folyamatos, hétfőn terítenek .. . Benedek Tibor, a Tisza Füszért igazgatója: A tárgyalóasztalon fűzöld banán, éppen, hogy sárguló ananász és üdezöld héjú mandarin. Műanyag zacskókban kókuszreszelék. Már-már azon dohogok magamban, hogy a Füszértigazgató asztalán déligyümölcsdömping fogad, az üzletekben meg mutatóban sincs, amikor Benedek Tibor felbont egy mandarint és megkínálja az irodába belépőket. — Ebben a pillanatban érkezett Vietnamból a banán, a mandarin, az ananász és a kókuszreszelék. Alig egy hónapja piackutatási céllal utaztunk Vietnamba, mivel már előre tudtuk, hogy feszültség lesz a déligyümölcsellátás terén. Vállaltuk a többetköltséget és tárgyalásaink eredményeként most érkezett meg az a chartergép, amelyik meghozta a déligyümölcsöt. így legalább mindenhova tudunk egy kicsit adni. Egy-egy mondatot tudunk 'beszélgetni, állandóan csörög a telefon, pedig már jóval a munkaidő lejárta utan vagyunk. — A Köjál bakteriológiai vizsgálata utón osztjuk a kókuszreszeléket. A banán és az ananász még érlelésre szorul, a mandarin viszont most a legpompásabb. Ne ijedjenek meg a zold héjától, mert a belseje teljesen érett. — Mi az oka, az idei akadozó ellátásnak? — A beszerzés és az elosztás nincs egy kézben, nem az bonyolítja, aki szákértelemmel, hűtő- és érlelőberendezésekkel rendelkezik. — Mikor és hol vásárolhatók az említett vietnami déligyümölcsök? — Kedden már vásárolhatnak a Tisza-parti Diszkont áruházban és a nagyobb abc-árü házakban a vietnami szállítmányból. Bizonyára kevesen tudják, de ha az ananász tetejét levágják és "vízbe helyezik gyönyörű ananászcserje lesz belőle! — Csongrád megyében szokás karácsonyra disznót vágni. A rizs azonban eltűnt az üzletekből! — A Kereskedelmi Minisztérium a keretet szétosztotta! Egy telefon és a vonal végén máris a minisztérium élelmiszer-főosztályának vezetője, Tóth Attila jelentkezik: — A keretet elosztottuk a megyékben. Most érkezett be az olasz, importrizs, sajnos, a zöme csak az ünnepek utánra yárható. A jövő hét elején már enyhülni fog a helyzet. — Mi a helyzet a déligyümölcsök behozatalával? — Most érkezett meg az olasz és a görög narancs. Megkezdték a terítést az egész országban. Az ellátás tehát biztató. Igaz, néhány késői intézkedés zavarta a közhangulatot. Attól azonban nem kell tartani, hogy üresen maradnak a karácsonyi asztalok . .. Bagaméry László Megcsillant a napfény (Hozzászoktam már az utóbbi — mint tudjuk: egyre nehezedő — időkben hogy ahol pénzzel bánnak, ott gyakran lopnak is, vagy legalábbis tévednek — a terhemre,« természetesen. Ezt tudván nem tartozom azok közé, akik számolatlanul vágják zsebre a viszszajárót. Ez egyrészt jó, másrészt rossz. Jó, mert kevesebbszer tudnak átverni. Rossz, mert gyakrabban szül konfliktust...) Büfékocsi a pesti expresszen, csütörtök reggel. Nézegetem az ártáblát. Már amennyi látszik belőle a büfés zakójától, ami célirányosan úgy van fölakasztva, hogy minél többet takarjon az árjegyzékből (régi vendéglátós trükk). Így is ki tudom azonban silabizálni, hogy negyven forint körül vannak a sörárak. Hogy egy vonat másodosztályúnak kiírt sorban állós büféjében hogy adhatják szuperelsőosztályon a boltban tizennégy forint körüli söröket, azt sosem értettem. Főként úgy, hogy itt az a lehetőségem sincs, mint egyébként; átmennék a szomszéd — esetleg olcsóbb — kocsmába. Mindegy, ha sört akarok inni, nyúljak mélyen a zsebembe. Belenyúlok. Vissza persze kevesebb kerül, mint kellene, de nem lepődök meg. Szólok. Visszakapok tizenöt forintot. Ennyi a beismert átverés. De én nyughatatlan, még enni is akarok. öt forinttal többet kér, mint amennyi az ártáblán van. Megint reklamálok. ,,Mért, kenyeret nem akar hozzá enni?" — förmed rám a büfé ura, majd így folytatja kedvesen. „Koszos húszfilléreken képes itt huzakodni, közben meg föltartja a sort, nézze meg, mennyien várnak •itt!" Bravó, gondolom magamban. Jól alkalmazza újból a vendéglátós koreográfiát: ha kekeckedik egy vendég, és ráadásul igaza van, ugraszd össze a sorban állókkal, majd azok elrendezik ... Megszégyenülten, de tizenöt forinttal (egyenlő koszos húszfillér) „nem-átvágottan" megyek vissza útitársaimhoz. Mesélek. „Mért, ha nem így csinálná, hogy keresne egy pesti úton annyit, mint ez az akadémikus egy hónapban?" — tesz pontot a téma végére kollégám, a mellettünk ülő, nemzetközi hírű tudós felé biccentve. Bár az eset még sokáig foglalkoztatott, azt gondoltam, le van zárva. Pechemre azonban hazafelé ugyanezzel a szerelvénnyel, s persze büfékocsival jöttem. Nem tudtam megúszni egy újabb sorban állást. S nem maradhattam észrevétlen sem. Ezt miből tudom? Egy hölgy ment a sor elejére, s kérdezett valamit a büfé urától. A következő választ kapta: „Kezitcsókolom, ne tessék itt közbeszólni, én pénzzel dolgozok, s meg tetszik zavarni, aztán valakinek véletlenül többet számolok 10 fillérrel, és akkor jön a reklamáció, meg minden fene." Ránéztem a pult túloldalán álló szószólóra. A Nap megcsillant éppen, arany fülbevalóján. Jelképesnek éreztem a pillanatot. B. T. „Legfontosabb: a stílus..." „Egy biztos, valóban kevés ember írhatja ki az ajtajára, hogy üvegműves. Ritka szakma a miénk, hiszen hagyománya sincs igazán. Talán kevesen tudják, hogy a mesterség az aranybányákhoz kötődik — ezek környékén készítették először nagyobb számban üvegtégelyeiket a hajdani művesek a királyvíz tárolására. No persze, ez rég volt. A múlt században már nálunk is oktatták e szakmát, mint ahogy harminc évvel ezelőtt is, amikor én tanultam Pesten, a neonberendezéseket gyártó vállalatnál. Nyolcvanan kezdtük az iskolát, végül négyén maradtunk a pályán. Ugye ez is jelez valamit? Mondjuk azt, hogy nehéz megtanulni. Hogy az első időszakban csak törik az Üveg, s az. istenért sem áll össze a remélt forma. De jelzi azt is, hogy aki a két kezét és a száját nem használja ügyesen, jobb, ha gyorsan más mesternél kopogtat. Aki pedig erre szánja az életét? Nézzen körül, akad mindenféle szakember. Olyan, aki a nagy pénz, érdekében kis igényű, vagy épp igénytelen embereknek gyártja a giccset. És olyan is, aki azt tartja: legfontosabb a stílus. Az, hogy akár külföldön is felismerjék a keze nyomát. Ne vegve szerénytelenségnek, de én ezek közé sorolom magam. Lehet a feladat laborfelszerelés, dísztárgy vagy dolgozzam borászok keze alá. Épp ezért a/ én műhelyemben aligha talál karácsonyfadíszeket. És ezért nem szeretem a gépeket, amelyek híre már hozzánk is eljutott. Nézze: ez a kezek művészete. De figyeljen csak, milyen egyszerű! Látja —meggyújtom a gázlángot, aztán fogom az üvegcsövet, melegítem, és mikor elérte az 1100 fokot, már azt csinálok belőle, amit akarok. Most például fújok a közepére egy kis gömböt. . . így ni . . . Aztán benyomom pálcával. . . Kész. . . Hűl. Na mi ez? Hát persze, hogy karácsonyfadísz. De csak azért, mert maga ilyet akart látni. Nem megmondtam, hogy egyszerű? Ajánlom minden olyan fiatalnak, akinek jó a kézügyessége, aki ebben az uniformizált világban szereti a kézimunkát, a sok sablon közt a szépet. Akiben van kitartás, aki szezonban, mondjuk karácsony előtt, képes hajnalban kelni, száz kilométereket utazni, mosolyogva árulni, majd ha kell, éjszaka tovább dolgozni a következő indulásig. Szóval nincs ebben semmi ördöngösség. Üveg, kéz, száj, 1100 fok és forgatja... így ni. örülök, hogy tetszik. Mert itt ez a legnagyobb elismerés . .." Aki mindezt elmondta: Haibach József, szegedi üvegműves. B. Z. Munkatársunk jelenti Nyugatról Mármint a Marx tér nyugati oldaláról, ahol ezekben a napokban az. igazi — politikai és földrajzi — Nyugathoz hasonló árubőség mutatkozik. Legalábbis fenyőfából. Szombat délelőtt. Szűnni nem akaró hullámokban érkeznek az emberek, már neríj is^ törődünk cipőnk letaposott orrúval, szemmagasságban kutatunk. Talán még egy szakember számára is nehéz feladat lenne fölmérni, számba venni, hogy hányféle fenyőt árusítanak itt. Lenyűgöző a választék. „Fenyő 70—150 Ft méterenként, küllemtől függően" — olvasom az egyik táblán. Igen, a rendelkezés. Az MTI is kiadta, hogy az árusoknak kötelességük jól láthatóan kifüggeszteni a kínált portéka árát. Ez rendjén is van. Itt, az egyre szomorúbban csepergő esőben elég jól láthatók a kis táblák. De az előírásos méterrúd mintha nem kerülne elő oly gyakran, mint ahány vásárló és fa randevúzik egymással — hála az elárusítónak. Győz tehát a szemmérték és a küllem megítélésének évek hosszú során kialakult rendkívüli képessége. Igaz, nem láttam még olyan embert, aki egész évben fenyőfát árusít, de a gyakorlat — ezek szerint — órák alatt megformálja a mestert. Víg, kekibe öltözött, szakállas fiatalember szórakoztatja az érdeklődőket. Standja végén hatalmas, valóban gyönyörű fenyők. Az egyik a megmaradt, nem kimondottan patyolat hóba állíttatott. Lehet vagy három és fél méter. — Mennyi? — kérdem, csak ezekre a sorokra gondolva. — Egy darab Bartók elvtárs, szimfonikusokra — mondja, nem ezekre a sorokra gondolva. — Elviszi ezt valaki? — folytatja mellettem egy aszszony. — Persze, hölgyem — válaszolja töretlen vigalommal —, lakótelepen az ötgyerekesek csak ilyet állítanak manapság. * A Csillag börtönnel szemközt régi ismerősöm kérdezgeti az árakat. Se táska, se szatyor, se garaboly. Csak puszta érdeklődés. — Most miben utazol? — kérdezem. — Krumpliban, öregem, csak abban érdemes. Vagyis november végéig kizárólag krumplival foglalkoztam, de most már a tormát meg a fokhagymát is figyelem. Pesten a torma most elég jól megy. És mesél. Hajnalban kijön, nézelődik, vásárol. Másnap hajnalban kettőkor már Pesten van. Árakról nem beszél, de nem hagy bennem kétséget jövedelme méretei iránt. Mérlegelés 2. Mérlegelés 1. — Amíg hiány, van, mindenki jól jár. Az ár a kezünkben van. De most jött valami importkrupli, le kellett állni a vonalról. Megnyugtatom néhány keresetlen szóval. Láthatóan ezek nélkül is kihúzta volna a piac sarkáig. • • A fenyősök háta megett a Volán egyik portája. Hírét vettem, hogy ezen a területen téli személyautó-meg-: őrzést vállal a közlekedési vállalat. Erről beszélgettem Sarusi Ferenccel. — A Marx tér 10—11. alatt ötven gépjárművet az udvaron, hatot fedett helyen tudunk elhelyezni. — Mit kínálnak? — őrzést. A megrendelő biztonságos helyen tudhatja a kocsiját. Megtudom, hogy három kategóriába osztottak a személyautókat. A kis kocsik — például a Trabant — megőrzési dija naponta 17, havonta 350 forint. A közepes méret üeknél 23 és 500, a nagyobbaknal — például Volga eseteben — 25 és 600 ez a szám. Az utóbbi két kategóriában valamivel többet kell fizetniük a közületeknek. Egyelőre hat kocsi foglal helyet, a megrendelőket érkezési sorrendben helyezik el. A gondolat jó, összegzek. A garázsnélküliek örömmel zárhatják ki azt a lehetőséget, hogy télire pihentetett autójukba belekössön egy részeg. De hiányolom a szolgáltatás sokszínűségét. Nem lenne kapacitás arra, hogy a közlekedési vállalat néhány szakembere lezsírozza, „elcsomagolja" a járgányokat? D. I.