Délmagyarország, 1987. október (77. évfolyam, 231-257. szám)

1987-10-27 / 253. szám

Szerda, 1987. október 28. 5 l-A-jj Képernyő CsOCSfUSZÍCO ? Deák Krisztina, a kevéssé isméit tévé rendezők közé tartozik. Ami nem csoda, hiszen abban az időben, amikor még viszonylag gyorsan válhatott ismertté valamely tévérendező, vagyis évente .legalább 4-5 művet volt szerencséje csinálni, és bemutatni, nos akkoriban Deák Krisztina még filmvágó volt. Mégis, ha arra gondolunk, hogy a már ismert rendezők nem tudni, mit is csinálnak mostanában, tán ülnek és malmoznak, mert munka, pontosabban pénz, az nincs, szóval ennek tudatában mégis azt mondhatjuk, az ifjú rendezőnőnek viszonylag gyors karrier jutott osztályrészül. Hiszen — ha emlékezetem nem csal — két évvel ezelőtt szinte berobbant a tévéközeli népség „köztudatába". Veszprémben, ahol kamaramüvének (Geothe: Vonzások és választások) főszereplője, Takács Katalin, és operatőre, Bornyi Gyula is dijat kapott. Az idén meg a fesztivál fődíjasa lett Csinszka című filmje, amelyben egy tehetséges főiskolás, Nagy-Kálózy Eszter játszotta a címszerepet. Magam mindezek után is képtelen vagyok megmondani. jó rendező-e Deák Krisztina. Merthogy emlékezetes bár mind e két munkája; kétségtelen szinés^vezetési tudományt sejteni belőlük; atmoszférateremtő, kép- és jelenetkomponáló képességet, érzékenységet; mégis: amolyan „ügyes" munRaknak tetszenek, filmjei. Mintha csinosra, tetszetősre öszszerakott szalmakupacot rostába teszünk, megrázzuk — és nem marad belőle semmi. A Csinszka-filmmel látszólag minden rendóen, a szándék teljesen világos: reflektorfénybe az oly sok vitát kavart költőfeleséget, hadd tudjuk meg, neki is volt élete... Ebből a filmből meg is tudjuk, hogy körülbelül imit, mikor és hogyan csinált Boncza Berta, Ady Endre, majd Márffy Ödön felesége, ez a többféleképpen tehetséges, vonzó küllemű nő. De hogy: miért? Ritkán tapasztalni filmművészeti babérokra pályázó opuszokban ennyire gyér Jélekábrázolást, ilyen fokú motiválatlanságot. Félreértés ne essék, Csinszka alakja „megér egy misét"; ám idejében illik eldönteni: filmet ér, vagy ismeretterjesztő jellegű tévéimasort. Ha egy filmből csak az derül .ki, így élt és így halt meg Boncza Berta, akkor azt a fiLmet nem kellett volna megcsinálni. Hanem „félpénzen" lehetett volna készíteni egy konkrét dokumentumműsort. Tudnivaló ugyan, hogy remekművek nem mindennap születnek, s egy tévés műhelynek is olyan a természete, mint a többi alkotóhelynek, hogy tudniillik, sok-sok rossz és langyrxs-közepes munka kell ahhoz, hogy egyszer-egyszer a remek is világra jöhessen. De hol vannak manapság a boldog műhelyek, ahol az efféle természetes kiválasztódásokra komoly esélyek adatnak? Sehol. Ezért készülnek a tévében (is) műalkotásnak álcázott ismeretterjesztő képeskönyvek, amelyeket aztán ambivalens érzésekkel lapozgatunk — 14 millióért. Vagy mondjuk azt: örüljünk, hogy ilyen iuxuskivitelű reporellónk is van? Hol a helyes válasz? Én .bizony — nem tudom. Egyelőre csak az a 'biztos; ha a hiány nő, a bizonytalanság is vele tart. Mostanában, hogy a budapesti művészeti hetek alkalmából ez a megkülönböztető, minőséget jelző embléma kerül minden komolyabb, vagy annak vélt tévé mű elé. a leghűségesebb néző optimizmusa sem látszik fokozódni. Ha az emblémás műsorokat a Magyar Televízió csúcsteljesítményeiként állítjuk sorba — elégedettségre semmi okunk. Vagy inkább örüljünk, hogy egyáltalán léteznek még „emblémázó" opuszok? Nézőpont kérdése? Viszonyításoké? Ha arra gondolunk, hogy Diogenésznek egy hordó is megtette .. . Igaz, ő nem hitte, nem mutatta és nem mondta: ez nem is hordó, hanem kastély. Sulyok Erzsébet Az Irás kísértete Rádió figyelő önmagában az a tény, hogy a rádió számomra ősidőkből m^íő.Jrodálmi hetilapja, a Gondolat Magyar Írásra változtatott névvel jelentkezik ezután, így-úgy konstatálható híradásnál, egyféle informatív tudomásulvételnél, meglehet, nem érdemelne többet. Hogy egészen másként áll a dolog, bevallhatom, nekem csak azután dőlt el, miután pénteken délelőtt végighallgattam azt a háromnegyed órát, amit az új elnevezésű rádiós irodalmi hetilap jelentett. Fogalmam sincs, a szerkesztő-rendező Dorogi Zsigmond vajon miféle koncepció jegyében hozta tető alá, pontosabban „szalag fölé" ezt a számot, de kezdek is rájönni: garantáltan minőségi produktum esetében mind kevésbé fontos az elgondolás, az előzetes elképzelések részleteit boncolgató-kutatgató meditáció. A régi Gondolat színvonalas, megbízhatóan nívós adásainak emlé'két most mindenesetre fölülmúlta az új név számomra már önmagában is rokonszenvesebb — mert nem a régi egyetemességét szűkítő, hanem a benne rejlő eszmei tartalmat tovább fényesítő — mivolta. Ehhez járult a tartalomjegyzék-kínálat gazdagságának izgalma. Akár a Németh Lászlóreneszánsz kérdéseiről, akár Sartre Freud-forgatókönyvéről, akár Gasparovich László Bérelhető bájak hazára című új' sikerkönyvéről hallottunk: nagyfokú szellemi igényesség, kitűnő ízléssel összeállított „lapszám^', következetes szemléletmód egyaránt fölfedezhető, nyilvánvaló. Mert az évszázad egyik legnagyobb magyar elméje előtt tisztelgő, nemrégiben alakult Németh László Társaság elnökségi ülése kapcsán tényleg azt kell hangsúlyozni elsősorban. hogv r.em az életmű űebal/samozása. hanem életbon tartása a feladata — hiszen mindez, jól tudjuk, a jövő legfontosabb magyar — nemcsak kulturális! — érdekei akár jelképesnek is tekintközé tartozik. Vagy: Sartre, hető a Gondolatutód legifjúságunk egyik nagy gon- utóbbi számából továbbgondolkodó-mestere ürügyén dolható néhány részlet. megnyugtató volt hallani a higgadt, elmélyült érvelést arról, hogy törekvéseit egy időben az is meghatározta, hogy a marxizmusnak nincs kidolgozott pszichológiai rendszere, s a mester ez ügyben is akart tenni egyelmást. Ez, gyanítom, mé>g akkor js szívet-lelket bizsergető dolog, ha ma már tudjuk, hogy a jó Jean-Paul bizony — írónak kicsit túl filozófus volt.. . „Magunkban hordozzuk a kísérteteket." Ez a mondat meg Kosztolányi Dezső tői idéztetett, kinek előszavával most reprint kiadásban jelent meg a magyar és külföldi kísértethistóriákat tartalmazó, hetven éve a Knernél napvilágot látott, Éjfél cimű kötet, miként erről is beszámolt a Magyar Írás. És ezen a ponton bizony már Az írás ördögéről, szegediek pláne emlékezhetnek, éppen Németh László írt drámát. Nos, az írásnak nemcsak ördöge; kísértete is lehet. Az Írásnak, amely a magyar prózát megalapozó református prédikátoroknak, azután Pázmánynak, majd múlt századi nagyjainknak a Biblián túl mindig valamilyen örök Eszménygyűjteményt is jelentett. Az írás sokszor és sokféleképpen kisért bennünket, tollforgatókat és olvasókat egyaránt. A Gondolatból kinőtt Magyar Írás pedig természetes, hogy az. előd alapjain nyugszik, így-ál! .szilárdan képzeletbeli lábain (oszlopain!) az éterben. No persze, hiszen az örökkön kísértő (magyar) írás alapja mindig is a Gondolat volt. D. L. Cirkusz a holdon Valódi, bambuszból és pálmalevelekből épített Sri Lanka-i cirkuszsátor áll Cinkotán, a Csobaj homokbányánál — ebben forgatja új filmje néhány jelenetét a Gyöngyössy Imre—Kabay Barna rendező páros. A ZDF nyugatnémet televíziós társaság, a Satellit Film Gmbh és a Mahír koprodukciójában készülő alkotás címe: Cirkusz a holdon. Nincs utolsó mohikán A füstszag egészen jól érezhető a sátorban. Közvetlen közelről, tapinthatóan, ennyire érzékletesen nemigen találkozhat ilyesmivel az ember errefelé. Merthogy ez itt egy igazi, hamisítatlan, teljességgel eredeti tipi, azaz indián lakósátor. Az észak-amerikai síksági törzsek használták, négy méter magas; konstrukciója akár a célszerűség és a nomád életvitel foglalatának mintadarabja lehetne. Ahogyan pedig itt áll, pár méterre a Tisza partjától, az Ifjúsági Ház emeletén: különös hangulatokat idéző, rendkívül érdekes, sajátos jelenség. A földszinten nyüzsgés: ott a hosszú asztalnál mindenféle indián cuccokat készítenek bőszen gyerekek, amott természetesen indiár.osra festik őket, s persze ők maguk is festenek; az egyik teremben videón éppen az látható, amint méltóságteljes tekintetű fiatalember lovagolni tanít aranyos, gombszemű apróságokat — filmek az indiánok mai (többnyire persze rezervátumbéli) életéről. Másutt pazar kiállítás: indián ingek, pajzsok, dohányzacskók, késtartók, mokasszinok és persze fejdíszek, a szomszédban Korniss Péter híres fotókiállításának anyagából egy ízelítő szeletke: Vörös Felhő földjén. És előadások, és indiánfilmek és könyvek. Három, az intézményben dolgozó népművelő. Révész Andrásné, Bodóné Péni Erika és Németh né Csala Gab-' n Sokkal több, mint játék" riella ötlete volt, hogy a budapesti Petőfi Csarnok indián rendezvényének anyagát Szegedre hozzák, egy, az egzotikus népek kultúráját majdan bemutató itteni sorozat nyitányaként — imigyen rendeztek a hétvégén indián napokat az Ifjúsági Házban. Az előadók természetesen az indiánvilág régi szerelmesei: például Borcsányi László, az ELTE néprajz tanszékéről; no meg a vásárhelyi Tornyai János Múzeumban dolgozó Nagy Imire, kinek az indiánokról szóló könyvét annak idején e hasábokon ismertettük, ö sajnos, most éppen nincs itt, de Perlusz Péter igen. Részletezném neki a lelkesedést, az ötlet rokonszenves mivoltát, az apróságok örömtől, élménytől csillogó szemét, mindezt a legfontosabb kérdésbe sűrítve: az indiánság fölmutatásának okaira, az ily módon orientáló eszmeiségre utalva — de jól tudja, miként és hogyan lehetnek fontosak nekünk itt és most az indiánok. — A hamis indiánkép ellenében is jó mindez — mondja —, ám az az emberség, az a tartás, az élet viselésének hallatlan méltósága, fegyelme, tisztasága és szívóssága, mindaz, amit ez a csodálatos emberfajta képvisel: örök, nagy emberi eszmények példázatának sora. Ezt nem lehet elégszer és eléggé tanítani a jövő magyarjainak. Emiatt fogalmazhatok most úgy, hogy ami itt két napon át folyik, az sokkal, de sokkal több, mint játék. Otthon Kutasi Kovács Lajosnak, az indiánok legjobb magyar barátjának kitűnő könyvét lapozgatom, sóvárgó záradékként: A mohikánok visszatérnek című Gyorsuló idő-kötetet. Mindjárt az elején azt olvasni, milyen sokan hiszik még mindig, hogy az utolsó mohikánnal tulajdonképpen az utolsó észak-amerikai indián is eltűnt, holott a valóságban még az mohikánok törzse sem pusztult ki. Ami meg Észak-Amerika őslakóit, a navahók, csejennek, csirokik és a többiek vitéz népeit illeti: újra szaporodnak, nem haltuk ki, a rettenetes irtás ellenére sem tűntek el a világtörténelem színpadáról. Tehát nincs utolsó mohikán. Nem is tűnhettek el, hiszen gondoljuk csak meg: éppen legbelső lényegüknek, a soha föl nem adott harcnak, a méltóságteljesen kitartó küzdésnek mondana ellent mindez. Az indiánok, ha úgy tetszik, „pláne" vannak. Csakazértisből. Már csak emiatt is tanítani kell őket a vén Európa eme fertályán. Domonkos László Japán vendégek Szegeden A kulturális és tudományos élet területein dolgozó szakemberek tanácskozásain ma már szinte unásig emlegetett példa, hogyan járták a világot két-három évtizede a korábban hosszas hallgatásba burkolózó japánok. A hatvanas években a lel világ a kicsi ázsiaiakon mosolygott: csapatostul vonultak föl, udvariasak voltak, hajlongtak, füleltek és kattogtatták a fényképezőgépüket. Nem sejtette akkor még a világ, hogy ez kitűnően szervezett peregrináció, idegen kultúrák megismerésének, hazaszállításának a legelegánsabb módja. S mivel változatlanul okosan szervezett életet élnek a távoli szigeten, tudják, hogy folyamatosan kell gondoskodni a posztgraduális képzésről, tehát nem elegendő a régen tanultakat föleleveníteni. Ennek a fölismerésnek a jegyében ma is járják a világot, változatlan udvariassággal figyelnek, így gyűjtve össze egy egész világ tapasztalatát, tudását. Japánban jól tudják, hogy a magas szintű termelési technológia megteremtéséhez és a továbblépéshez nagyon sok intellektuális erőre van szükség. Ezért különös figyelmet fordítanak az oktatásügyre, a szakemberképzésre, a felsőfokú tanulmányt folytatók fölkészítésére. De nincsenek eltelve eredményeiktől, továbbra is járják a világot, és a tanítás szervezeti kérdéseit is megvizsgálják. Júniusban Tsunao Nishino úr Kyotóból azzal a kéréssel fordult Matusik Sándorhoz. a városi tanács művelődési osztályának vezetőjéhez, hogy Szegeden fogadják azt a japán küldöttséget, mely oktatási szakemberekből, tanárokból, tanfelügyelőkből szerveződik. A szegediek fogadókészségét bizonyítandó, tegnap, hétfőn délglőtá a városi tanács dísztermében Matusik Sándor tájékoztatást adott a vendégeknek a város kulturális életéről, ezqn belül közoktatásunk helyzetéről. A japánok kérésének megfelelően három iskolatípussal ismerkedhet meg a huszonhat fős küldöttség. Tegnap délután a Tabán Általános Iskola fogadta a vendégeket. Ma reggel a Radnóti Miklós Gimnáziumot látogatják meg, délután pedig a 600. számú szakmunkásképzőben várják a küldöttség tagjait. D. I. Új tankönyv: fl biológia tanítása Régi hiányt pótol a közelmúltban megjelent egyetemi tankönyv — Kacsur István szerkesztésében —, amely hazai biológiatanításunk első egyetemi tankönyve. Végre a hallgatók és a gyakorló pedagógusok egy olyan kitűnően megírt könyvet tarthatnak a kezükben, amely segíti őket mindennapi nevelő-oktató munkájukban, amelyből ötleteket meríthetnek szakmai, módszertani kérdések megválaszolásához. A biológiatanítás történeti áttekintése . után a könyv részletesen elemzi a tanításban alkalmazott módszertani eljárások formáit, és azok kivitelezéséhez is ad jól használható gyakorlati tanácsot (79 ábra, 19 táblázat). Külön érdeme a műnek, hogy a tantervi ismeretrendszert tematikus egységenként tárgyalva elemzi, figyelembe véve a nevelési és oktatási feladatok szempontjait is. Sok ötletet ad a könyv a vizuális gondolkodás és tanulás fejlesztéséhez. Az illusztrációk nemcsak a tananyag feldolgozásához, hanem a füzetvázlatok készítéséhez is adnak tanácsot, ami a szintetikus látásmód és az általános biológiai szemlélet kialakításában nélkülözhetetlenek. A szerzökollektíva három tagja szegedi pedagógus: Körtvélyessy László nyugalmazott egyetemi docens, aki a korábbi évtizedekben megjelent Biológia tanítása jegyzet társszerzője is volt, Németh Endre egyetemi adjunktus, a JATE szakmetodikusa, és Szécsi Szilveszter középiskolai biológiatanár. Miközben a megye és a város pedagógusainak figyelmébe ajánljuk ezt a könyvet, nagy várakozással tekintünk az új tantervekhez készülő egyéb módszertani segédanyagok megjelenése elé is. Az egyetemi tankönyv .egyetlen hibája, hogv csupán 1500 példányban jelent meg, így várható, hogy néhány nap múlva már nem lesz kapható. I.B. Vetélkedő Az évszázad művészete — Keleten Az öt alkalommal, kéthetenként megjelenő, a szovjet filmművészettel kapcsolatos rejtvény második fordulójának „helyi illetőségű" nyertese Szűcs Istvánné lett (6800 Hódmezővásárhely, Somogyi Béla utca 12 ); a Szegedi Ruhagyár ajándékát kapja. A harmadik forduló feladványa pedig, melyet ezúttal is a Csongrád Megyei Moziüzemi Vállalat címére (6800 Hódmezővásárhely, Zrínyi utca 2.) kell beküldeni: „A film az eredeti történet vizuális aspektusaira összjxintosít: a ködös reggelekre, az utolsó betakarításra, a falu temetőjében tett látogatásra, a lakóház fertőtlenítésére, mint a család múltjától való búcsúvétel egyik módjára. A film főalakja, Dárja, csökönyösen elzárkózik attól, hogy egy szárazföldön levő állami, lakótelepi lakás kedvéért elhagyja a falut: tragédiáját drámaian világítja meg a film." Kérdés: ki a film rendezője és mi a film címe? Dél-alföldi magazin A szegedi tévéstúdió mai magazinműsorában (2. program, 18—19 óra) a szegediek ismét találkozhatnak egykori kedvenc szobrukkal, a Korsós lánnyal. A műsor szerkesztői kíváncsiak .a nézők véleményere: hol helyeznék el a megújult szobrot (telefonszám: 12715). A stúdió vendége lesz a szegedi Gelka vezetője; filmriport számol be a vásárhelyi parabolaantennagyártásról. Szó lesz egy iskolai paprikaszedés körüli bonyodalmakról, a hét vége sportjáról, hírcsokor Békés megyéből, valamint egy szolnoki lakótelep viszontagságairól. Ma lesz Az évszázad művészete keleten című filmes vetélkedő 3. fordulója.