Délmagyarország, 1987. július (77. évfolyam, 153-179. szám)
1987-07-30 / 178. szám
4 C sütörtök, 1987. július 30. DM Röviden Osztrák vasúti kiállítás Én és a hivatal Bátortalanul leptem be a 118-as számmal jelölt irodahelyiségbe, aztán valami halk köszönésfélét morogtam magam elé, de még körülnézni sem volt időm, amikor egy bájos női hang szólt rám: — Jöjjön csak, közelebb! Mivel állhatok szíves rendelkezésére? — kérdezte a hang tulajdonosa, cs felemelte a telefont — Kérem szépen, az a helyzet, hogy én tulajdonképpen — Bocsánat! — vágott közbe, és tárcsázni kezdett, majd kis idő múlva beleszólt a kagylóba: — Az előbb megszakadt a vonal. Csak azt akarom mondani, hogy képzeld. Pirikém, pár napja leszakadt a redőny a nagymamáéit szobájának az ablakán, és azóta majdnem teljes sötétben ott üldögél a két szerencsétlen öreg. Már körbetelefonáltam egy csomó kisiparost, szolgáltató szövetkezetet, gyorsszolgálatot, de ilyen piti munkát nem vállal el senki. Kiröhögik az embert. — Kérem szépen, az a helyzet, hogy én tulajdonképpen.., — Búcsúzom, drágám, mert sajnos megint itt van egy ügyfél! — mondta a kis hölgy a telefonba, és mérgesen letette a kagylót — Szóval, az a helyzet, kézit csótóolom, hogy én nagyon szívesen megjavítom azt a leszakadt redőnyt! i— Maga? Megcsinálja? Ember, magát az isten küldte! Maga az én megmentöm! — lelkesedett a kis hölgy, aztán hellyel 'kínált, és hoszszú beszélgetésbe kezdtünk. Nem akarom szaporítani a szót a redőnyt még aznap délután megreparáltam. sőt egy zárlatos villanykapcsolót is kicseréltem a nagymajmáék szobájában. Másnap Zsuzsika — így hívják' a 118-as szobában dolgozó kis hölgyet — telefonált a munkahelyemre. Az osztályvezetője arra kért hogy szaladjak föl a hivatalba, személyesen szeretne velem beszélni. — Van tíz perce? — kerdezte Lövi csák osztályvezető, s amikor intettem, hogy van, karon fogott és lerohant velem a lépcsőn... A hivatal előtt betuszkolt egy fekete La|őába, majd kiadta a parancsot a gépkocsivezetőnek: — Csapjon a lovak közé, Lajoskám! Pár perc múlva a helyszínen voltunk, Lovicsák osztályveztő kartárs családi házában — Tudja, a feleségem kórházban van — kezdte magyarázni Zsuzsika főnöke. — Azzal szeretném meglepni, hogy mire a jövő héten, kedden hazajön, lambéria díszítse az előszobát és a konyhát. Már minden anyagot megvettem. Azt szeretném, ha maga lenne a kivitelezője ennek a meglepetésnek. Nem számit hogy mennyibe kerül. Az a lényeg, hogy kész legyen. Világos? A lambéria felrakása után Zsuzsika kollégájának a vikendtelkén vizfelnyomó szivattyút raktam be a frissen ásott kútba, aztán szuterénkásban tapétáztam, elromlott csöpögő villanybojler helyére újat szereltem fel. épülő családi háznál k'ét hétig belont kevertem, majd műszaki vizsgára készítettem elő egy lerobbant öreg Trabantot Mindezt természetesen Zsuzsika hivatali kolléganői, kollégái megbízásából. Jelenleg egy elromlott mosógépet próbálok újra működőképessé tenni. Ja, hogy mi van az ügyemmel? Annak már jó fél éve, Jiogy bátortalanul beléptem Zsuzsikához, a 118-as számmal jelölt irodahelyiségbe, mert hivatalos kivonatot akartam kérni egy ténymegállapítás! okmány záradékáról. Szóval, az ügyirat még akkor, fél évvel ezelőtt elindult a maga hivatali útján. Azóta is biztatnak. Állítólag már csak a hivatalvezető aláírása hiányzik az okiratról. Ez nem gond, mert ti jövő héten éppen nála kezdek dolgozni. Falba építhető könyvállványsort szerelek fel neki a nappali szobaban! Kiss 'György Mihály Különleges vasúti kiállítás nyílt Budapesten, a kisföldalalli Kacsóh Pongrác úti végállomása mellett húzódó vasúti vágányon. Ausztriából hazánkba érkezett a „Vonatok vonata" elnevezésű szerelvény, amelynek minden kocsijában más-más kiállítást rendeztek be, abból az alkalomból, hogy 150 esztendeje helyeztek üzembe az OsztrákMagyar Monarchia területén az első gőzüzemű vasutat. Emellett a kiállítást megtekintok láthatják a 100 éves magyar nosztalgíaszerclvényt is. A képen: a „Vonatok vonata" 25 fok Magyar Rádió Szeged 66,29 MHZ—91,9 Mllz Julius 11., péntek 9.30: 9.00: 5.40: 6.15 6. .10 6.49 7.00: Alföldi Hírmondó — ziwes hírműsor — benne: Falurádió — o Kossuth rádióból Útközben lapszemle Kennelt párbeszéd — Szol kérek! — Kossuth Hírek Információk — Kossuth 7Tovabbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programajánlat — időjárás-jelentés, sport — szerkesztő: Cseh Eva Variációk a légyre — Pincér, egy légy van a levesemben. — No olyan hangosan, mert akkor mindenki kér majd egyet. * — Pincér, légy van a levesemben. — Nincs már DDT-nk a konyhában. A szakács a vízbe fojtja a legyeket. * — Pincér, egy Jégy van a levesemben. — O. istenem ne sajnálja már tőle azt a kis levest. * — PfTicér, egy légy van a levesemben. — ó — ez időváltozást jelent. * — Pincér, egy légy van a levesemben. — Nahát, ezek a legyek minden vackot megzabálnak. * — Pincér, egy légy van a levesemben. — Uram, a húsfeltét ingyen van. * — Pincér, hogy kerül ez a légy a levesembe? — Bizonyára belerepült —, de honnan tudjam? (A Frankfurter Rundschauból) ELHUNYT HORVÁTH MIHÁLY Életének 81. évében elhunyt Horváth Mihály, a Szocialista Hazáért Érdemrend tulajdonosa, aki 1ÍI28 óta volt a párt tagja. Búcsúztatása július 31-én, pénteken 14 órakor lesz a budaörsi új temetőben. INTKRJÜ AI.KKSZANDR JAKOVLKVVEL Ma, csütörtök este a televízió l-es programján — az eredeti műsortól eltérően — 20.4(1 órakor sugározzák A peresztrojka műhelyében — szemtől szemben Alekszandr Jakovlevvel cimú interjút. A ti4 éves politikus az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára — akit a nyugati sajtóban a glasznoszty és a peresztrojka vezéregyéniségeként emlegetnek — Moszkvában válaszolt Sugár András kérdéseire a szovjet társadalom legidőszerűbb problémáival kapcsolatban. 0J GYÓGYSZER: A PROSZTENON A Szovjetunióban megkezdték a prosztenon nevű új gyógyszer gyártását. A gyógyszer megkönnyíti a szülést, és szükségtelenné teszi a császármetszést. 1987-ben körülbelül 100 000 ampullát fognak előállítani, 1990-ig pedig a készítmény gyártását 15-szörösére növelik. Néha még megnövekszik a felhőzet, csak kevés helyen fordulhat elő gyenge zápor. Többórás napsütésre, délutántól a Dunántúlon növekvő gomolyfelhőzetre számithatunk, zápor nem valószínű. A mérsékelt szél eleinte északi, majd déli iránvú lesz. Reggel 8—13 fok között. délután 25 fok körül várható a hőmérséklet. FORGALOMKORLÁTOZÁS Az Ifjúsági napok rendezvénysorozat zavartalan lebonyolítása érdekében a következő forgalomkorlátozásokat rendelték el. Tilos parkolni ma, csütörtökön este tíztől augusztus 3-án, hétfőn délig a Klauzál téren a gyógyszertár felöli oldalon. Szünetel a forgalom a rakparton az árvízi emlékmű és a Lenin kőrút között augusztus l-jén, szombaton reggel 6 órától este 8-ig. Várakozni tilos a Felső Tisza parton a Hungária Szálloda és a Háló utca között holnap, pénteken este 8 órától, vasárnap reggel 6-ig. Szombaton délelölt 10 óra és fél 11 között félpályás útlezárás lesz a Felső Tisza parton. Hasonló útlezárás lesz augusztus l-jén délután 2 óra és 3 óra között a Felső Tisza part—Irinyi utca—Budai Nagy Antal utca—Tápé autóbuszforduló útvonalon. A karneválra gyülekező jármüvek részére a felvonulás napján délután 3-tól 5-ig fenntartják a Felső Tisza part folyó felőli oldalát a Háló utca és a Lenin krt. között. Az Árpád téren, a íizető várakozási helyeken tilos parkolni holnap, pénteken délután 6-tól augusztus 3-án reggel 6-ig. KIÁLLÍTÁS A TIT Csongrád megyei szervezetének - akvarista szakköre és a Maloe diszhalkiállítást tart a Balázs Béla Üttörőházban ' (Szeged, Kálvin tér 6). A kiállítás augusztus 9-éig megtekinthető a hét minden napján reggel 9-től este 7 óráig. METRÓ ÉPÜL SZVF.RHLOVSZKBAN Nyolc kilométer hosszú metróvonal építésén dolgoznak az Ural nagyvárosában, Szverdlovszkban. A városközpontot az Uralmas gyárral összekötő szakaszt még a mostani ötéves tervben átadják. Hat állomása lesz, melyeket a dekoratív uráli kővel díszítenek. Országos horgászbajnokság A hét végén, szombaton és vasárnap rendezi meg a XXIV országos egyéni horgászbajnokságot a Magyar Országos Horgász Szövetség. A versenyen a válogatott keret tagjai, valamint a csapatbajnokságokon legjobb eredményt elért sporthorgászok vesznek részt. Az első fordulót szombaton 8 órától 11 óráig rendezik meg a ráckevei Duna csepeli szakaszán, a kompjárat alatt. Délután 3 órakor a Gubacsi híd alatti jobb oldali partszakaszon kerül sor a második fordulóra, majd vasárnap reggel íl-kor a ráckevei Duna-ág felső szakaszán, az úgynevezett evezőspályán lesz a bajnokság utolsó fordulója. Ugyanitt rendezik az ünnepélyes eredményhirdetést. A Mohosz arra számit, hogy a horgászversenyt sok érdeklődő tekinti meg. ezért a Horgászcikk Készítő Vállalat autóbusza a vasárnapi verseny helyszínén várja a horgászás kedvelőit, s olyan cikkeket is árusítanak majd, amelyek most kerülnek először a nagyközönség elé. A kíváncsi — Józsika, miért jttttél ilyco későn iskolába? — A papa verekedett » mamival, és érdekelt ki győz. Büntetőeljárások A nyomd j válasza Miért késett a Fesztivál Magazin? A Délmagyarország 1987. július 29., szerdai számában megjelent „Fesztivál Magazin '87" cikk méltatlanul marasztalja el a Szegedi Nyomdát a magazin késői megjelenéséért — írja Surányi Tibor igazgató. A Szegedi Nyomda 1987. február 3-án egy komplett ajánlattal reagált a magazin kiadójának. mely egyértelműen megfogalmazta az időbeni megjelenés feltételét. Sajnálattal kellelt tudomásul venni. hogy a rögzített ütemezést a kiadó tartani nem tudta, melynek tényleges okát természetesen mi nem ismerjük. Az ajánlatunkban szereplő színre bontással kapcsolatos közreműködésünk végül is csak a szakmai instrukciókra korlátozódott, hisz a színre bontás megrendelője a Szeged Tourist volt a Révai Nyomdánál. 1987. július 4-én levelet küldtem a Szeged Touristnak, hogy az eredetileg megállapodott június 20-i megjelenés lehetőségét már számottevően túlhaladtuk. Mi lesz a magazin sorsa? 1987. július 13-án kaptuk meg végül is a színes képek színre bontolt anyagának a hiányzó részét, ezután lehetett csak érdemben a munkát elkezdeni. A nyomását 17-én tudtuk kezdeni. A teljes anyag össznyomása 1.1 millió, ami 3 műszak mellett is 25-én fejeződött be, technikai korlátaink miatt. A kikészítés felgyorsítása révén (szombat—vasárnapi túlmunka árán) hétfőn a szállítást megkezdtük Z'/.I LABOR DEDIKÁL Az idei szegcdi ifjúsági napok talán legnevesebb vendége a Z'Zi Labor együttes. Rajongóik nemcsak az újszegedi szabadtérin találkozhatnak a kedvencekkel, hiszen az együttes vezetője Janicsák István ma, július 30-án, délután 4 órától a Virág cukrászda teraszán, holnap, pénteken délután 4 órától pedig a Hági étteremben dedikálja az együttesről megjelent „A Z'Zi Labor fehéren-feketén, avagy keleti karriertörténet" című könyvét. PÉNZÜGYI KÖNNYÍTÉS AZ ELEMI KÁROK MIATT Az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. igazgatósága szerdai ülésén a mezőgazdasági üzemek pénzügyi helyzetének alakulásáról tanácskozott. A bank vezetése — figyelembe véve az elemi károk pénzügyi kihatását — úgy döntölt, hogy utasítja bankszerveit: a gazdálkodó szervezetek kérésére indokolt esetben ütemezzék át az ebben az évben esedékes, elemi károk miatt vissza nem fizethető kölcsönök meghatározott, a következő évben kigazdálkodható részét. PRÉMIUM — A NEMDOHÁNYZÓKNAK Egy belorusz kolhoz minden nemdohányzó dolgozójának évi 100 rubelt Tizet. Bár a prémium tekintélyes összeg, de két-három éven belül megtérül azáltal, hogy csökken a betegek száma, s a kolhoz tagok azt az időt is munkára fordítják majd, amelyet most dohányzással töltenek el Büntetőeljárás indult lopás vétségének alapos gyanúja miatt a 34 éves Kolompár Károly és büntetett előéletű 31 éves felesége, Kolompár Károlyné Szeged. Buza utca 4/2. szám alatti lakosok ellen. A vizsgálati adatok szerint a gyanúsítottak néhány héttel ezelőtt egy nyugdíjas férfival ismerkedtek meg a Cuki presszóban. Italozás után egy Pulz utcai lakásba csalták, ahol folytatták az ivást. Eközben Kolompár Károly feleségét a férfira lökte, s a nőnek igy sikerült kiemelni alkalmi partnere pénztárcáját, amelyben 3500 forint volt. őrizetbe vétel mellett indult büntetőeljárás vádirat és tárgyalás kitűzése nélkül, bíróság elé állítással, jármű önkényes elvétele és ittas járművezetés vétsége miatt Kolompár József 26 éves, büntetett előéletű. Szentes, Kossuth utca 11—13. szám alatti lakos ellen. A vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt többször elitélt gyanúsított utolsó szabadságvesztéséből májusban szabadult. Életvitelén azonban ezután sem változtatott, néhány nappal ezelőtt Kisteleken ittasan ellopott egy Babetta segédmotort, amivel később villanyoszlopnak ütközött. Tettéért a Szeged Városi Bíróság Kolompár Józsefet 10 hónapi börtönbüntetésre ítélte, mellékbüntetésként pedig két évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és a járművezetéstől. Az Ítélet jogerős. Közveszélyes munkakerülés és tiltott kcjelgés szabálysértése miatt 60 nap elzárással büntették Pál Imréné 28 éves, foglalkozásnélküli, Szeged, Verecke utca 1. szám alatti lakost, aki munkaviszonyát május elején megszüntette, s azóta munkát nem végzett, noha egészséges, munkaképes. Létfenntartását alkalmi szexuális partnerei biztosították. Közlekedési szabálysértés miatt ötezer forint pénzbírsággal büntették Havjár Vilmos 31 éves. Szeged, Csaba utca 42/A szám alatti lakost, aki nemrégiben a Bajai úton figyelmen kívül hagyta a fénysorompó tilos jelzését, és megállás nélkül továbbhajtott. Vezetői engedélyét öt hónapra bevonták. GYÓGYÍTÓ NYÍRFA Szibériai tudósok megállapították, hogy a téli nyírfarostból készített por gyorsítja a karcolások, vágások, sebek hegedését. Nem kevésbé gyógyító hatású a nyírfa kérge. A belőle készített oldatok másfél-kétszeresére csökkentik a gyomor enyhébb megbetegedéseinek számát, a kéreg fenol anyagainak kivonatai pedig jó hatással vannak az erek falára, hasonló mértékben csökkentik azok áteresztőképességet, mint az R-vitamin. DELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Várost Bizottságinak napilapja Fószcrkesztó: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szlvay István Kiadja a Csongrád Megyei Lápkiadó villalat. Felelós kiadó: Ktspll Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház (740. — Telefon: 21-633. — A lapot nyomja. Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 29. (720. Igazgató: Surányt Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra (1 forint — ISSN 0133—023 X