Délmagyarország, 1987. május (77. évfolyam, 102-126. szám)

1987-05-25 / 121. szám

4 Hétfő, 1987. május 25. DM $ Röviden 22. HET május 2S-től május 31-ig Valószínű, hogy tv.im a héten is sokakat, foglalkoztat majd a hideg, a májushoz nem méltó időjárás. Csak re ménykedni lehet, hamarosan a bőrünkön érezzük a Nap melegét, és megérkezik a tavasz, a közelgő csillagászati nyár elejére. Különösen azok kémleljék az eget, okik mától valamelyik nyaralóhelyre utaznak, hiszen hivatalo­san Is megkezdődik az üdülési szezon Mi mást kívánha­tunk : jó szerencsét Belpolitikai életünkre biztos nem lesz hatással a hű­vös időjárás. A budapesti ipari vásár továbbra is az ér­deklődés középpontjában marad. Holnap, kedden viszont ("»pusztaszeren döntenek arról, miképp fejlesszék tovább a Nemzeti Történeti Emlékparkot A helyszínen rendezik meg a Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága és a Hazafias Népfront megyei elnökségének ülését. Megkezdik a nebulók a visszaszámlálást a tanév vége előtt Am előtte még talán mindenki számára emlekezetes gyereknapot rendez.nek most a hét végén Ne feledkezzünk meg azokról'sem, akikei névnapjukon köszönthetnek. Mégpedig: az Orbánokról. Fülöpökről, Hellákról, Emilek­ről és Csanádokról, Magdolnákról Jankákról és Zsanet­tekről és az Angélákról Harsány nyikorgással tárult ki az előtér csapóajtajú, megtörve a pa­don ülőkre telepedett, elfogódott, várakozásleli csöndet. Jönnek! Ki­áltott fel az alacsonyabbik lány, felpattanva helyéről. A másik egy energikus mozdulattal visszafogta kardigánja ujjúnál az ajtó felé ro­hanni készülő társát. Nem szabad! — intett a szemével a belépő kettő felé. — Majd ha megengedik Ezek. Az „ezek" a szürke ruhás, tányér­sapkás férfiak, méteres pórázzal hozzájuk kötve, árnyékként követ­ték „azokat", akiknek látására a kei. lány (fiatalasszony?) magát ki­csípi e. órákon át tűkön ülve szá­molja a percekel a hűvös bírósági folyosón. Két fekete szempár vil­lan beszédesen a kél nőre. s ha a kezek oly szabadon röppenhetnének, mini a tekintetek, ölelésre tárt ka­rok nyúlnának egymás felé A biz­tosan'tartó, kettős karperecek halk reccsenese hamarább parancsol megálljt az indulatok feszítette moz­dulatnak, mint a szabályzat irányí­totta, egykedvű fegyőrök Óráknak tűnő percek fojtogatóvá sűrűsödő némaságban amikor az Idill egyikből kitör valami hangos só­hajtásféle, könyörgő-követelőző hangsúllyal Rosszul sikerült, mert a fegyőr határozott hangon rászól: „Magyarul beszéljenek!" Bocsánat, csak azt mondtam neki, hogy mond­jon már valamit. Akadozó sémmitmondás, hogy vagy, hogy van a .. nevek, rokoni fokozatok (eleg nagy a család), mi­kor láttad, • mennyit kapott, nem kell közelebbi cím, elég annyi, hogy Márianosztra . . Ez itt és most túl­zottan is nyers valóság, szavakat rekesztő téma. Csend A szíj másik végén a hegyről, a ribiszke metszé­séről, a hét végi meccsről pusmog­nak, laza füstbodrokat eregetve. A durvább arcú (akárha baltával faragták volna a -vonásait) nehéz­kes derékcsavarással odajátsszu ke­zeit a sztfrke-mákos rabzakó zsebé­hez, s titokzatoskodó hunyorítással kísérve, kihúz belőle három tábla, elegáns csomagolású Edei Nougat öklöd!' csokoládét Felszakad a megillető­dött óvatosság gátja, fémpénzként csengő nevetés gurul végig a rideg kőkockákon, hosszan csapongva a múló vakolatú, fakó lalakon. Töb­ben felkapják a fejüket, mit lehet itt nevetni? Senki sem érti. Az sem, akinek a vállai görcsösen ráz­kódnak, a feltartóztathatatlanul elöbuggyanó kacagástól. Tessék, kérem ... zavart kohécseléssel ab­bamarad az intelem, mert hát mit is lehet ilyenkor mondani (s kü­lönben is, elaludt a cigarettám!). Üiabb törzscsavarás, még mélyebb zsebbe nyúlás, s a parkok nyírott gyepén díszlő százszorszép, a fehér? rózsaszín szirmú, apró virág köröm­nyi csokra virít a sötét bőrű, cson tos ujjak között. „Ezt meg reggel szedtem." „Figyelem. O. József és'K. Sándor garázdaság és súlyos testi sértés ügyében megidézetteket kérjük a tárgyalóterembe." A lány a négy férfi után becsu­kódó ajtóról a parányi csokorra ejti tekintetét. „Józsikám, ha akkor is a szíved mozdult volna, és nem az Igriezi Zsigmond SZTEREÖ-DIA KÍSÉRLETEK Három dimenziós víziók címmel Vásárhelyi Lajos mutatja be sztereó-dia kí­sérleteit május 26-án, ked­den este 7 órától Újszege­den, a November 7 Művelő­BÉKEGYÜLÉS A Hazafias Népfront Ró­kus I körzeti bizottsága holnap, kedden délután 5 órakor békegyúlést rendez az Eszperantó utcai pártház­ban. A rendezvény meghí­MAGYAR—LENGYEL, MAGYAR—FINN A Magyar—Lengyel és a Magyar—Finn Baráti Kör ma, hétfőn délután 5 óra­kor közös békeestet rendez vott előadója Szilágyi Júlia, a Bartók Béla Művelődési az Országos Béketanács Központ nagytermében (Vo­20 fok körül Előrejelzés az ország terü­letére ma estig a Tiszántú­lon is tovább csökken a fel­hőzet, rövidesen országszer­te nagyrészt napos, száraz, csupán néha felhős idő lesz, legföljebb egy-két helyen dési Házban. A galaktika várható futó zápor Az észa- sci-fi klub ezen foglalkozá­ki szél napközben gyakorta sára várja az érdeklődőket, élénk, néhol kissé erős. több­nyire mérsékelt lesz. A leg­alacsonyabb reggeli hőmér­séklet 4, 9 fok között, a leg­magasabb nappali hőmér­séklet 20 f k körűi alakul rösmarty utca 3). Az „Együtt a békéért" című fog­lalkozásra minden érdeklő­dőt szeretettel várnak SZEGEDI DIAKOK SIKERE Szombaton a Mezőgazda­alatt (irányítószám 6721) s;'lí?i Múzeumban átadták a várja minden heten hétfőn, «Hazánk mezogazdasaga dr­2-5 óráig, csütörtökön dél- "kszemmel' cimu palyazat előtt 9-12 óráig mindazo- középiskolások szamara oda­kat, akik családi é.s egyéni ilélt dlíalt A pályázatra 78 konfliktusaik általuk meg- középiskolából 322^dolgosat oldhatatlannak látszó gond­tagja. CSALÁDVÉDELMI TANÁCSADÁS A Vöröskereszt Szeged vá­rosi családvédelmi tanács­adó szolgálata a Vöröske­reszt új székházában, a Szent Mihály utca 1 szám érkezett. A zsűri 17 tanuló munkáját első díjjal jutal­mazta. Különdíjat a gyön­gyösi szakközépiskola fiatal­jai kaptak. A Mezőgazdasági Múzeum baráti körének di ját a pécsi Polla.ck Mihály Építőipari Szakközépiskola érdemelte ki A múzeum fő­diját a szegedi Radnóti Milc lós Gimnázium diákjai ve hették ál KITÜNTETÉS Csányi László egyetemi ta­nárt 60. születésnapján Ki­váló Munkáért kitüntetés­ben részesítette a művelődé­st miniszter A kitüntetést Csákány Béla, a JATE rek­tora nyújtotta át a társadal­mi szervek képviselőinek je­lenlétében ÓVÓNŐK KLUBJA A Bartók Béla Művelődé­si Központ épületében mű­ködő Óvónők klubjának so ron következő összejövete­lén, holnap, kedden délután fél 6 órai kezdettel Boncz Géza és Kaposvári József humoristák műsorát rende­zik meg. A résztvevők rész­leteket láthatnak a Hair ci­mű filmből is Örök/és — Milyen »7. új ba­rátod, y.sóka? — Rendkívül v«nzo. Az anyjatói kék sze­met, az. apjától nagy­szerű vitorlán jachtot örökölt. jaikru megoldási lehetősé­get keresnek. Akik a sze­mélyes beszélgetést valami­lyen oknál fogva nem vál­lalják, problémáikkal levél ben fordulhalnak a tanács­adó szolgálathoz, a Vörös­keresztnek címezve. JAPÁN MOSÓGÉP — MOSÓPOR NÉLKÜL Egy japán -cég feltalálta azt a mosógépet, amihez nem kell mosópor — állító­lag mégis alaposabban és gyorsabban tisztit, mint a hagyományos modellek A csodamasina ugyanolyan el­ven működik, mint az ék szerészek gyémánttisztító be­rendezése ultrahang segít­ségével választja le az oda nem való anyagot Vízre és levegőre azért szükség van a működtetéséhez A JAC­vállalat, legalábbis saját ál­lítása szerint, nem törekszik ezen a termékes extraprofit elérésére mégis 857 dollá rért adja a gépet NÉGY GYALOGOST ÜTÖTT El Vasárnap hajnalban A1 gyön, a Vásárhelyi út 36 számú ház előtt Tóth István 23 éves magángazdálkodó (Algyő Hóvnág utca 18) személygépkc csijával ittasan az úttesten közlekedő gyalo gos csopoit kozé hajtott Négy embeil elutótt kettő súlyosan kettő pedig kony­nyebben megséiult Tóth Ist ván gépjárművezető enge délyét •> rendőrség a hely színen bevonta TÖMEGKARAMBOL Ketten tlefuket vesztették tobb mint (iO-ai. ulyosan megsebesültek egy t mbati tömegkai ambolban Nyugat­Németotszágbaii A 1 atn berg München auli pa án Freising közelében 18/ gép kocsi futott egymásba > ÓRlAs HARCSAT FOGTAK. Az elmúlt hét végén megbalesetet az okozta I t gy Fejes Ferenc szegedi halász varsával óriás harcsát fogott A 178 centiméter hosszai és 43 kilogramm sú­HFITVÉGI PIACI ARAK A hét végén Szegeden, a Marx téri piacon az élő csir­ke kilóját 50—60, a tyúkét 50—55, a pulykáét 60, a to­jás darabját 1,50—2,20 fo­Az olajosok győzelme A Tiszta szívvel irodalmi késő délután fejeződött be vetélkedő megyei döntőjét — eredménye a következő: tegnap, vasárnap rendezték első lett a Nagyalföldi Kő­meg Szegeden, a Juhász olajfeldolgozó Vállalat bri­Gyula Művelődési Központ- gádja, második helyen vég­ban. A SZOT, az MTV és a zett az Alföldi Porcelángyár Konyvértékesítő Vállalat ál- harmadik helyezést tal meghirdetett versenyen a résztvevők József Attilára pedlS a Hodiköt Bolyai Já­emlékeztek, de számot adtak nos brigádja ért el. magyar irodalmi ismereteik- A szeptemberben megren­ro' 's- dezésre kerülő területi ver­A1 maratoni vetélkedő — senyen megyénket az olajo­délelőtt 10 órakor kezdődött, sok képviselik. Vetélkedő Ásotthalmon Az, elmúlt hét végén tar- Az Ifjú Gárda megalaku­tották az ifjúgárdisták me- lásának 30. évfordulója al­gyei szemléjét Asotthalmon. kaiméból a megyei KlSZ-bi­Az ünnepélyes megnyitón zottság nemzedéki találko­többek között részt vett Bó- zót szervezett a volt pa­di György, a megyei pártbi- rancsnokok részére A meg­zottság osztályvezetője, Ger- jelenteket Szűcs Gábor, a mánné Vastagh Györgyi, a KISZ Csongrád Megyei Bi­KISZ Csongrád Megyei Ei- zottság trtkára köszöntötte, zottság első titkára, KÓcz- A találkozón a rég látott ba­kás Ferehc ezredes, a mun- rátok elevenítették föl em­kásörség megyei parancsno- lékeiket, ka A fiatalok harci túrát tel­rintért adták. A korai bur- jesítettek. amelynek állomá­gonya kilója 15—40, a tava­lyi burgonyáé 12—15, a sár­garépáé 50—70, a petrezse­lyemé 25—40, a fejes ká­posztáé 30—35, a kelkáposz­táé 35—50, a karfiolé 50 70. 100—140, a primőr 30—40 forintba került A ko­rai sárgarépa csomója 6—20 a korai petrezselyemé 15— 18 a reteké 3—8, a zöld hagymáé 3—5, a saláta d rabja 2—8, a korai kaial béé 3—10, a primói zól ­paprikáé 2—9, a zöldborsó kilója 100—140 a t kl agy­máé 300, a parajé 20—30, a sóskáé 15—25, a gombáé 60— 80 a téli almáé 8—25, á föl­dieperé 100—150, a héjas dióé 50—60, a száraz babé 50—65 a savanyú káposztáé 30 a mák literje 90—100 fo iint volt NÖVENDÉKEK HANGVERSENYE A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola Zeneiskolai Tanárképző Intézet szegedi tagozatának érettségiző elő készitős növendékei záró­hangversenyen mutatkoznak be hétfőn és kedden. Az in­tézet Lenin korúti termében hétfőn este 6-koi kezdődő koncerten Paragi Zsuzsanna (zongora; Kiss Gabriella (hegedű). Tóth Rita (hege­dű) Kalló Eszfei (gordon­ka), valamint két kamara­együttes műsorát hallgathat­ják az éideklődöl^. Kedden ugyanrjtt fél 6-koi Bartha Katalin (fuvola;, Gaál Tün­de (hegedű), Zsiga Katalin (gordonka; és ugyancsak két kamaraegyüttes műsora kő vetkezik A növendékek ta 'nárai Arató Szilvia Szecsó di Feienc, Sin Katalin Lass Zoltán Gévayné Januiik Márta. Románné Papp Ka­talin. A koncerteken zongo­TEXASI TORNÁDÓ Tornádó pusztított szom­batra virradóra Texas ál­lamban, s szinte teljesen el­törölt a föld színéről egy kisebb települést. A 185 la­kosú Saragosában 39 személy sai voltak: polgárvédelem, munkásőrség, kbt. elsőse­gélynyújtás, határőrizet, tűz­oltás, elmélet. A háromna­pos versenyt az Asotthajmi Szakmunkásképző Iskola — köztük sok gyerek éle­a" primőr "paradicsomé csapata nyerte. így ők kép- tét vesztette és több mint 140 a primőr uborkáé v'se'ik Csongrád megyét az százan megsebesültek a ter­országos Ifjú Gárda-szem- mészeti csapás következté­ién ben. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, nagyapa, após és rokon, BUBORl ANTAL Faragó u. l. szám alatti lakos, életéinek 75. évében, hosszan tar­tó, súlyos betegség következte­ben elhunyt. Temetése május 27­én 15 órakor lesz az Alsóvárosi temető kápolnájából Gyászoló esaládja Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett nagymama dédmama és testvei özv KOTOGANY ISTVANNE ökrös Mária életének 82 évében lovid szen védés után elhunyt Temetése Köszönetet mondunk mlnd.­azon rokonoknak. ismerősök­nek, a haz lakóinak, a megvci hadkiegészítő és területvédelmi parancsnokságnak, a helyőrségi kommendans hivatalnak, a fegy­veres erők nyugdijasklubjának. a felsővárosi I. pártszervezetnek, a Mahart. a Vidia és az Epfu dolgozóinak, akik .IENOVAI JÓZSEF búcsúztatásán megjelentek, rész­vétükkel, virágaikkal fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek A gyász.oló család Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak. Ismerő­söknek. munkatársaknak, szomszédoknak, akik felejthetet­len szereltünk. ID. HERGZEG JÓZSEF május 26-án 11 órakor lesz. az téritetésén megjelentek, részvé­Alsovárosi temető kápolnája ból Gyászolo unokái Szomorú szívvel tudatjuk hogy feleség, "édesanya, anyós TANACS PÉTERNÉ Magvar Mária volt roszkei lakos életének 83. lükkel és virágaikkal mély faj­dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család. Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. ismerősök­nek. szomszédoknak, akik fe­lejthetetlen szcreirúnk. ÖZV. PAKOS MIIIALYNE Szűcs Rozália évében hosszú szenvedés után temetésén megjelentek, részvé­clhunyt. Végső buesut Tőle ma- tűkkel. • virágaikkal f.iidalmun­Jus 29-én 14 órakor veszünk a kat enyhíteni igyekeztek. Kglon Belvárosi temető ravatalozójá köszönetet mondunk a körzeti ból. A gyászoló család. orvosának A gyászoló család­DELMAGYARORSZAG a síkos úton a játmüvek a Maroson. nem tartottak elegendő KO- ..... ... .. ....... . , .-...„ vetési távolságot Az autó yu "a,at a S7-fgedi Roosevelt teri halaszcsarda előtt alli pályát München irányai un ,ottak ki s mint ahogy Nagy László fotóriporterünk képe Rozmann gsuzsa és Bódás ¡s"kézbesrtaÍ^íI"E"flfü«ésl dO^Tánap™^ortnt"ISSN nyolt órát a lezártát bizonyítja nagy közönségsikert aratott. Péter tanai ok , 0133—025 x A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kladő: Klspál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740. — Telefon: 24-633. — A lapot nyomja, Szegedi rán közreműködnek: Fekete Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Surányl Márta, Zsigjnondné PapEva. Tibor. — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál bizonyltja nagy közönségsikert aratott. Péter tanai ok

Next

/
Oldalképek
Tartalom