Délmagyarország, 1986. augusztus (76. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-11 / 188. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 76. évfolyam, 188. szám 1986. augusztus 11., hétfő A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi. előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint 1 Forma—1 nagydíj Nyaralni pedig kell...? L

jedten kapkodok pénz után, de a hiányzó 1,40 nincs sehol. „De, kérem ..." — bámulok az eladóra. „Ja, kérem ..." — néz vissza könyörtelenül. S hogy mit rejt ez a néma párbeszéd? Nos, én mindössze arra akartam figyelmeztetni a magánkisipar e jeles képviselőjét, hogy az áru formában megtestesülő ízes-diós palacsinta tegnap még „mindössze" 8,60-ba került, ő pedig egyetlen tekintetbe sűrítette az olajárrobbanás nehézségeit, valamint Toyotája fenntartási költségeinek emelkedését, amelyek együtt eredményezték a palacsinta új, 11,40-es árát. A párbeszéd néma, dühöm Siófok és Tihany között csapong, fiam pedig — mit sem sejtve az egészből — szomorúan ballag velem a hiányzó pénzért. Először sajnálom, hogy a gyerek még csak hatéves. Hiszen olyan jó lenne vitát nyitni szolgáltatásról és kiszolgáltatottságról; elmagyarázni, hogyan kell élni bérből és fizetésből, s hogyan lehet visszaélni más bérével és fizetésével. A törvényes keretekhez persze igazodva, s itt, a magyar tenger partján, amely egyre inkább csak földrajzi fekvése miatt túri ezt a költőinek tartott nevet. Gondolom, most néhányan így ítélnek — ez azért túlzás! Nos, őket meghívom alkalmi számtanórámra, ahol a szöveges feladat így kezdődik: „Végy egy átlagosnak mondott, négytagú családot." S így folytatódik: „Ez a család attól átlagos, hogy havi fix fizetésből él, ami harmincegy-két éves szülők esetében X összeg (az X-et jelen esetben csak a jól láthatóság kedvéért írtam nagybetűvel!). Ezenkívül autójuk még nincs, az idén sem jutottak szakszervezeti beutalóhoz, de gyermekeik egymást túlüvöltve jelentik be, hogy „ujjé, a Balaton olyan jó, és Bernadettkáék is mennek!" Mi következik hát e mérhetetlen átlagosságból. Buszjegyet vesznek Siófokig és vissza (másfél ezerből megúszható), szobát bérelnek Balatonzemmerfrei-Alsón (tíz éjszaka esetén az összeg... inkább hagyjuk!), majd megkezdik a létfenntartáshoz szükséges reggeli-ebédvacsora névre hallgató táplálkozást. Négytagú család esetében napi ötszáz forinttal számolok, tíz napra ... S ha az átlagos apuka nem okosabb az átlagnál, azt hiszi, ezzel megúszta. Nem baj, a naivság egyébként sem bún, csak állapot. Két nap múlva úgyis rájön, hogy a partot közel sem úszásra vagy napozásra találták ki. Mert van ott már minden, ami szem-szájnak ingere, csak épp meg kell venni. És mi megvesszük, mert a mi kis hazánkban élnek a világ legokosabb, legtájékozottabb szolgáltatói. Először is, pszichológiából valamennyi jelesre vizsgázhat, pedig mindössze egy alapigazságot ismer — ha a kölyök bőg, az anyja fizet. A modern tudomány ezt a tételt „a főtt kukoricás axiómája" néven ismeri. Ami pedig a tájékozottságot illeti: pontosan tudja minden felés kiszolgáló, hogy a Balaton tulajdonképpen rendkívül olcsó, csupán a pult túloldalán nyugatnémetnek, netán idegenbe szakadtnak kell állnia. Ezenkívül a legfontosabb — „a devizarelációban hozzánk érkezők mind több vendégéjszakát töltsenek nálunk". Ha ez megvalósul, valamennyi hírközlő szervünk örömünnepet ülhet — akár a Balaton partján. Én nem ülök. Inkább visszatérek számtanóránkhoz, s elkönyvelek még a kiadás rovatban három-négyszáz forintot, amely látszólag kulturálódásra megy el, de én tudom, hogy haknira kényszerített, sanyarú sorsú, de annál nevesebb fővárosi művészek támogatására kérték tőlem a „kultúra legyen mindenkié" jelszó alapján. Most pedig adjuk össze a tételeket! Vagy inkább végezze el mindenki egyedül? Nos, amíg a számokkal bajlódnak, hadd válaszoljak a címben feltett kérdésre. Természetesen nem, vagyis senkit sem kényszerít hatályos jogrendünk arra, hogy nyaraljon — a magyar tenger partján, vagy akár a magyar hegyekben (a képlet ugyanis földrajzi hovatartozás nélkül behelyettesíthető). És elárulom, sokan, egyre többen meg is teszik, hisz arra rájön az átlagcsalád átlagszúlője is, hogy ezt a tételt lehet legkönynyebben kiiktatni a kiadások közül. Ez esetben viszont tilos csodálkozni azon, hogy egyre több fáradt tekintetű, ideges állampolgár robban az első rossz szóra a buszon, hogy három hét „fizetett" után maszeknál vállalt munkától, fusitól támolyogva kezdi elölről, hogy... D

e nem folytatom, mert még azt állíthatná valaki, hogy közegészségügyünk mai állapotát a felhőkig kapaszkodó nyaralási költségekre akarom fogni. Erről szó sincs. Azonban egy személyes vélemény talán még elfér e papíron. Hogy mire gondolok? Nos, arra, hogy a rohamosan emelkedő árakat véletlenül sem követi a szolgáltatás színvonala. Vállalkozóink (tisztelet az okosabbaknak, a kivételnek) igyekeznek a legminimálisabb befektetésből kicibálni extraprofitjukat. Az eredmény pedig: napról napra elhanyagoltabb külsejű kisvendéglők, mind fáradtabban tébláboló pincérek, csonkított adagok, négy decire fogyott korsós sörök, minipalacsinták, sületlen halak, vízben áztatott kolbászok. Ez utóbbiak tényét egyébként számtalan vizsgálat támasztotta már alá. S hogy mindehhez hogy idomul az átlagember igényszintje? Egy-egy borsosabb számla után így vigasztalódik (ha vigasztalódhat!) — 1 legalább udvarias volt... Tudom, most sokan elítélhetnek. Egyrészt indulatomért, másrészt a papírra vetett témáért. Hisz ahogy mondani szokták: ez az ügy mar lerágott csont. Ehhez csak annyit — ha eljutottunk a csontig, a többi már ingyen van. Bátyi Zoltán Kitűnően vizsgázott a Hungaroring (Munkatársunk telexjelentése.) Elérkezett a nagy nap. Vasárnap reggel 7 órakor már hosszú sorokban kígyóztak az emberek a Hungaroringre. A főpróba szombaton kitűnően sikerült, hiszen 100 ezer néző izgulhatta végig Sennáék száguldását a starthelyekért. Egyetlen fennakadás, rendezői hiba, időcsúszás sem zavarta a programot. A Magyar Nagydíj óriási vizsga számunkra, hiszen a világon senki nem hitte el, hogy Magyarországon tíz hónap alatt elkészül egy olyan versenypálya, amelyet az eddigi 15 mellett, máris a legjobbak közé sorolnak. A bravúrok egész sorát produkálják a rendezők nap mint nap. Nincsenek viták a fogadó kapuknál, a pályabírók és segítőik feladatuk magaslatán állnak. Az Utasellátó Vállalat jóvoltából étel és jégbehútött italok egész sora biztósít jó közérzetet. Egyszóval, jó érzés magyarnak lenni a Hungaroringen. Ennyire talán még soha nem voltunk a világ szeme előtt és nem mindegy, miiyen osztályzatot kapunk a verseny után. Nem mindegy ez politikai, gazdasági megítélésünknél sem. Grand Prix versenysorozatot először rendeznek szocialista országban, éppen ezért most Magyarországra figyel a világ, most kell kivívnunk azt a lehetőséget, hogy az elkövetkező évek Forma—l-es futamaira a fő helyen sorolják a Hungaroringet. A hibátlan rendezéshez rengeteg „kelléket" kellett beszerezni. Így a pontos tájékoztatáshoz elengedhetetlen volt a Longines-Olivetti versenyadat-feldolgozó rendszer „szolgálata". Az orvosi ellátásra a legjellemzőbb cim lehetne: „Kórház a város szélén." A mentőszolgálat három részből áll. Az első magának a versenynek az ellátására, a versenyzők, a depó személyzetének, a technikai személyzetnek a megsegítésére szolgál. A második mentőszemélyzet fő feladata a nézők orvosi ellátása. A harmadik rész pedig a kórházakkal való kapcsolatot jelenti. A verseny idején 5 kórház áll készenlétben. A súlyosan sérült versenyzőket helikopterrel szállítják, 10-12 perc alatt az ideiglenes leszállópályákhoz, a központi katonai kórházba és a traumatológiai intézetbe. A pályán 8 mentőautó és két rohamkocsi áll készenlétben. A 4 ezer 786 méteres versenypálya .Budapesttől 20 kilométerre, Mogyoródon, festői környezetben helyezkedik el. A környező dombokról kitűnő rálátás nyílik a versenyre. A külföldi szakemberek elmondták, hogy a világ legideálisabb pályája a nézők szemszögéből. A tribünökön 32 ezren, a pálya körül pedig 130 ezren férnek el. A vasárnapi versenyre egyébként 80 dollárba került egy tribúnjegy. Szombat. Minden komolyabb, mint az első időméréskor. A szerelők már nem mosolyognak, viccelődnek. Az angol Data General Team Tyrrell boxában sem szól a diszkózene. Itt már mindennek a helyén kell lennie. Nigel Mansell és Nelson Piquet kocsiját négy japán mérnök veszi kezelésbe, az ötödik pedig a komputert figyeli. A Williams Hondákat „japánosan" készítették fel, hiszen Piquet a második, Mansell pedig a negyedik helyről startolhatott. Vasárnap délelőtt... 10 órakor még egy utolsó szabadedzésre préselik magukat a „szivarokba" a pilóták, aztán egy szemvillanás alatt eltűnnek lakókocsijaikba. A tíz eddigi futam után élen álló Nigel Mansell komorabb a kelleténél. „Testőrök" hajtják el a settenkedő riportereket a közeléből. Nelson Piquet annál barátságosabb, a pici kis „kamikázé" barátságosan mosolyog, autogramokat osztogat és a levegőbe emeli hüvelykujját. A hangosan beszélőn a rádió riportere kitalálja, hogy ezen a pályán a technikás versenyzők, Senna és Prost, indulnak nagy eséllyel. Még két óra a startig. A boxemberek kerékcseréket gyakorolnak. A két egymás mellett parkoló, John Player Special-csapat, Senna és Dumfries segítői, 6 másodperc alatt, a Williams Mondások 7 másodperc alatt cserélnek négy kereket. A boxok előtt már dobhártyaszaggatóan dübörögnek a lóerők, amikor összefutok a generálkivitelező Aszfaltútépitő Vállalat 40 esztendős főmérnökével, Varga Csabával, a Hungaroring építésének mindentudó főmérnökével. — A munkám egyben hobbim is. Valahogy mindig megigéz, ha valami új születik a kezem alatt. A nagy feladatok kihozzák belőlem a maximumot. Amikor kineveztek a Hungaroring termelési főmérnökévé, éreztem, megkaptam életem eddigi legnagyobb lehetőségét. És ezzel élni kell. Papp István, a Hungaroring főtervezője 44 éves, első nagy munkája az M7-es út tervezése volt. Ars poeticája, „az útnak úgy kell belesimulni a tájba, mintha együtt alkotta volna őket a természet". Papp István főtervező munkáját minősítette a FISA főinspektorának, D. C. Ongarónak a nyilatkozata is, mely szerint a Hungaroring a jövő pályája. A Hungaroringen egyébként 900 jelentkező közül választották ki azt a 320, élettanilag és szakmailag rátermett versenybírót, akik hathetes tanfolyamon ismerkedtek a szokatlan és rendkívül felelősségteljes munkával. Délután 2 óra. Pattanásig feszülő idegek a tribünön és a boxokban. Néhány perc és összecsapnak a márkák, és a pilóták. A japánok állandóan mérnek, „sztetoszkóppal" pásztázzák a Hondákat. A pehelysúlyú, mokány brazil, Nelson Piquet még a box munkapadjára támaszkodik. Aztán mintha komputer irányítaná, felrántja a maszkot, rá a sisakot és máris a szúk „szivarban" ül. Felbőg az 1100 lóerős Honda-motor, kezébe adják a szerelők a pici kormánykereket, egy kattanás és az a helyére ugrik, s a következő szemvillanás után már messze „repeszt" a stábtól. Jó szelet, kisember! Maradj még nagyon-nagyon sokáig ilyen mosolygós ... Óriási hangzavar a start után. És mennyivel gyorsabbak, mint az idöedzéseken. Itt már nem babra megy a játék. A nagy üzlet tehát beindult. A gumigyártó és motorgyártó cégek versenye nem ismer könyörületet. Az a versenyző pedig, aki később lép a fékre, akár nyerhet is. De el is „szállhat" ... és ez minden Forma—l-es futamban benne van. Hibátlanul pereg a nagy „cirkusz" filmszalagja. A vetítőgépet ezúttal mi, magyarok kezeljük. A celluloidszalag pedig egyszer sem szakad el, még meg sem csúszott ... Ha nem tudná a világ, hogy először rendezünk nagydíjversenyt, észre sem venné senki. Itt mindenki elégedett... a pálya vizsgázott, méghozzá csillagos ötösre . .. Bagaméry László !•••'••' ' 4 ' .s , • ' V&sfy&XZ > WÈÊÉÈa ' ' A I