Délmagyarország, 1986. április (76. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

8 Szerda, 1986. április 2. 8 DM röviden Március 31— prilis 6-ig Furán kezdődött a hét kedden Nem tűnt el a hétfő sem, csak az ünnep miatt a napilapok nem jelentek meg tegnap Húsvét volt, locsolkodás. Ma a szeszélyes hónap első napja. Történhet, hogy a napsütést hirtelen hózápor váltja fel, de akkor is a tavaszias időjárás az uralkodó Tóth Árpád írja az Áprilisi capricdio-ban Az útszél csupa pitypang • A bokrok csupa füttyhang Rigó fuvo­láz; rája tíz Zugból Is felcsivog a víz. Nevezetes a megcsúszott hételö Elseje a tréfálkozá­sok. a Jókedvű beugratások napja. A szokás kétezer évvel ezelőtt is divat volt. Indiából ered, ahol ezen a napon azon versengtek, hogy ki tud ügyesebben borsot tórni a szomszédja orra alá Az újjáéledés örömünnepe ez, ugyanis a rómaiak naptára szerint április volt az újév kezdete. Péntek, 4-e hazánk újjáéledésének napja. Felszabadu­lásunk ünnepét mpst köszöntjük negyvenegyedszer Néhánv neves ember, akik április elején születtek Andersen (1805 IV 2.), Juhász Gyula (1883. IV 3), Kö­rösi Csorna Sándor (1784 IV 4.), Ybl Miklós (1814. IV 6.) Ma Hugó napja van, holnap pedig az Áronokat kö­szöntik A „férfihéten" még Buda, Richárd, Vince és Vil­mos következik A kiskertek legfontosabb munkája a lemosópermete­zés. Azon túl, hogy az óvó szabályokat saját érdekében mindenki tartsa be, a munkát estefelé végezzék, mert ekkorra a méhek visszaszállnak kaptáraikba, így meg­védhetik kertjük nélkülözhetetlen, szorgos munkásait. Április bolondja Három városunk izgatottságára emlékszem hirtelen. Az izgalomba kíváncsiság is, tanácstalanság is vegyült higgyenek-e a hírnek vagy sem Pécsett helyből felszálló repü­lőgéppel akarták forradalmasítani a légiközlekedést, mégpedig a Pécs­Budapesti közötti személyszállító já­ratok (újra)indításával Nyíregyhá­zán megkezdődtek a metróépítés munkálatai, s az is tudnivaló volt, hogy a szabolcsi, megyeszékhely földalattijának a végállomása Sóstó lesz A harmadik esetnek magam is kaján szemtanúja voltam a debre-1 cení Merkur-telephely előtt vastag pénztárcájú kuncsaftokat állított sorba a hír, hogy április elsejétől, nem is olyan drágán, készpénzért lehet Toyota márkájú személygép­kocsikat vásárolni. Ha jobban megerőltetném az em­lékezetemet, talán az is eszembe jut na, hol tétetett lóvá a tömegestül összecsődített „nagyérdemű" a Macskák ingyenes bemutatójának hírével, melyik kisváros főterén várta a fiatalok több száz fős tá­bora a lemezeit dedikáló Abba együttest Mondanom sem kell, hogy a pécsi repülőjárat nem indult el, Krúdy városában sem építettek metrót, Debrecenben sem árult a Merkúr japán autókat, mint ahogy elmaradt a musical előadása és az Abba együttes fellépése is. Mindez azon a napon történt, amikor csala­finta mesterek komoly ábrázattal reszelőzsírért, nikkelezett szemmér­tékért, égetlen hamuért vagy mág­neses függőért szalasztják az inast, hogy aztán jót derüljenek a rásze­dett tanonc felsülésén. Április elsején ki-ki vérmérsékle­te szerint ötletmestere vagy szen­vedő alanya a fogyhatatlan tréfa­csináló kedvnek, az ismert vagy merészen új rászedéseknek. Diákcsí­nyektől felnőttesen komoly látszatú rászedéseken át, a sajtó által is szentesített lóvátevésekig, gazdag tárháza deríthető fel az agyafúrt bolondozásoknak Hiszen már a ró­maiak is szerettek lóvá tenni min­denkit ezen a napon, amely a száj­hagyomány szerint Júdás születés­napja, illetve az a nap, amikor Lu­cifer a pokolba jutott. A néprajzku­tatók a németországi Augsburgot tartják a szokás származási helyé­nek, amikor 1530. április elsején pénzreformnak kellett volna életbe lépnie. A spekulánsok jó előre dör­zsölték tenyerüket a búsás haszon reményében, aztán megtudhatták, milyen a rászedettség érzése, mert a pénzreform — és vele együtt a pénzváltásból remélhető haszon — végül is elmaradt. Alig háromszáz évvel az áprilisi szokásra utaló első írásos feljegyzés után a sajtó is bekapcsolódott — erre az alkalomra kiagyalt hírlapi kacsáival — az intézményesített össznépi lóvátételekbe. (S a próba olyan frenetikus hatást váltott ki, hogy azóta nemcsak április l-jén bukkanhatunk kacsákra a lapok ha­sábjain.) A szeszélyes hónap hírlapi kacsáit hajdanában az első oldala­kon tálalták. 1908-ban Berlinben vízről felszálló repülőgéppel harso­gott egy szalagcím, két évtizeddel később autóba szerelhető rádióról szólt az április elsejei hír, míg a századforduló amerikai sajtójában Edison nevével éltek vissza az új­dondászok. A szénpormikrofon, a hengeres fonográf és a szénszálas izzólámpa feltalálójára „ráfogták", hogy feltalálta a vizet borrá változ­tató szerkezetet. A történelem iró­niája, hogy a találomra kiszemelt három esetből az előbbi kettő azóta megvalósult. Tulajdonképpen nem is rossz arány, főleg ha figyelembe vesszük, hogy az Edisonnak tulaj­donított ötletnek is akadtak azóta követői. Csak a technológiát nem tudták tökéletesen elsajátítani: ah­hoz, hogy a víz borrá változzon, megtévesztésül, némi borra is szük­ségük van . Juhani Nagy János MEGJÖTTEK A FECSKÉK EGYETEMI SZlNJÁTSZÖK Az egyetemi-főiskolai kul­turális napokon megren dezett országos színjátszó­fesztiválon, Veszprémben, a hét végén sikeresen szere­peltek a szegedi egyete­misták A bemutatókon 36 csoport vett részt, a zsűri öt oklevelet ítélt oda a leg­jobbaknak, ebből kettőt a JATE színpadai kaptak. A Klubszinpad Shakespeare (Otelló) Jágó produkciójá ért a legjobb rendezés dí­ját Kormos Tibor vehette át, az ugyanebben az elő­adásban szereplő Bicskey Károly pedig a legjobb fér fialakitás diját. A JATE 8.15-ös csoport a legegyen­letesebb művészi teljesít­ményt nyújtó együttesnek járó oklevelet kapta. A versmondók majdnem szá­zan voltak, közülük is csak öten kaptak oklevelet, ket­ten a JATE hallgatói Ba­logh József és Perovics Zol­tán. BALATONI KOMPJÁRAT A MAHART Balatoni Ha józási Leányvállalat közli, hogy Szántód rév—Tihany rév között a kompjáratot J menetrend szerint március 28-án megindítja HÉT VÉGI PIACI ARAK A Marx téri piacon az élő csirke kilóját 48-52, a tyúkét 50-55, a pulykáét 60-65, a li báét 63, a kacsáét 50-65 fo rintért kínálták. A burgonya kilója 5-9, sárgarépa 10-20, korai petrezselyem csomója 3-8, a petrezselyem kilója 15­30, vöröshagyma 10-14, fejes káposzta 10-12, kelkáposzta 8-15, egy fej korai saláta 3-12 forintba került. Egy kiló ka­ralábé 8-10, a primőr zöld­paprika darabja-6,50-18, a primőr uborka kilója 90, a hónapos retek csomója 2,50­9, a zöldhagymáé 4-8 forint volt. A fokhagyma kilóját 50 -120, a parajét 30-60, a sós­káét 50, a gombáét 50-100, a téli almáét 8-22. a körtéét 20, a héjas dióét 35-55, a száraz babét 60-70, a savanyú ká­posztáét 26, a mák literjét 60 tartása a • 70 forintért lehetett vásá- alakul rolni. LOTTÓ­NYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 13. játékhéten a lottúnyere mények a nyereményilleték levonása után a következők 5 találatos 1 db, nyereménye 2 millió 389 ezer 486 forint, a 4 találatosokra 142 ezer 65S, a 3 találatosokra 838 forintot, míg a 2 találatosokra 29 fo­rintot fizetnek Marad a jó idő Várható időjárás ma estig nyugat felől erősen megnö­vekszik, majd csökken a fel­hőzet. Többfelé várható gyenge eső, zápor, ma kedden északnyugati szél lesz, amely sok helyen megélénkül, néhol megerősödik. A legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet >6 terjedő szakaszon, a Bur­A DEBRECENI NAGYVÁSÁRRÓL Tanácsi döntés alapján a debreceni tavaszi nagyvásárt nem a Nagyerdőn, hanem a város belterületén tártják: a Hunyadi utcában a Péterfia utcától a Rákóczi utca felé, a Rákóczi utcában a Csapó utcától az Egymalom utcá­2 és 7, a legmagasabb nappa­li 10 és 15 fok között várha­tó. ÁPRILISI LOTTÖSORSOLASOK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóságtól kapott tájé­koztatás szerint a lottó nye­rőszámait április 4-én Buda­pesten, a Magyar Reklám­szövetség (Dob u. 45.) szék­házában; április 11-én Szé­kesfehérvárott, a Videoton Elelktronikai Vállalat köz­pontjában; április 18-án a A szokásosnál egy héttel később megjöttek a fecskék hazánk déli vidékére a Sze­ged fehér-tói, a pusztaszeri és a mártélyi természetvé­delmi területekre. Az Afriká­ban telelt villásfarkú mada­rak előbb a vadvizeket száll­ják meg, ahol korán éled a rovarvilág, és így ott bőséges az élelem. Néhány nap múl­va költöznek be tömegesen a lakott helyekre. Szegeden még mindig a régi városrész­ben, a (Belvárosban van a legtöbb fecskefészek az árká- kiszombori egyesitett közmű­dos, erkélyes épületeken. Va­sárnap a fecskék néhány elő­hirnőke már meg is jelent a műemléki házak erkélyei alatt, még tavaly épített fész­keik „tatarozását" kezdték meg. velődési intézményben; ápri­lis 25-én pedig a mezőko­vácsházi városi és körzeti művelődési központban sor­solják ki. A tv-lottót április 15-én, Budapesten a Hargita­stúdióban sorsolják. A szerelő Üzletek ünnepi nyitva tartása Április 4-i ünneppel kap­csolatos munkarendváltozá­sok miatt az üzletek nyitva­következőképpen Április 3-án, csütörtökön valamennyi élelmiszerbolt es­te 7 óráig tart nyitva A pén­teki napokon ennél később záró élelmiszerüzletek pénte­ki, a ruházati és iparcikk­üzletek csütörtöki, a ven déglatóegységek szombati nyitva tartási rendjük szerint rint látogatható látogathatók. A piaccsarnok, Április 6-án, vasárnap va­a piac és a piac területén lamenyi kiskereskedelmi élelmiszert árusító valameny egység, csarnok és piac a nyi pavilon délután 3 óráig szerdai rend szerint tart nyit­várja a vásárlókat va Április 4-én, pénteken a vendéglátóhelyek, a dohány-, édesség- és virágboltok va­sárnapi rendjük szerint tar­tanak nyitva. Minden más üzlet, áruház zárva tart. A kijelölt vendéglátóhelyek árusítanak tejet, kenyeret, péksüteményt. Április 5-cn, szombaton valamennyi kiskereskedelmi egység, csarnok és piac szom­bati nyitva tartási rend sze­Gyász­közlemények Szomorú szivvol tudatiuk, hogy özv. GAL IMRÉNÉ Bózsó Anna Dunaúivárosban elhunyt. Porait — a dunaújvárosi temetóból ha­zahozott férje hamvaival együtt — április 5-én, szombaton déd­elótt 1.1 órakor a belvárosi refor­mátus temetőben helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédmama. ÖZV. BOZÖKI IMRÉMÉ Szekeres Rozália életének"92. évében hosszú, sú­lyos szenvedés után elhunyt. Te­metése április 6-án 13 Órakor lesz az Alsóvárosi temető kápol­nájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, testvér, tata és rokon. DllDAS JÓZSEF kárpitosmester, Gém u. 16/A. sz. alatti lakos 77 éves korában vá­raUanul elhunyt. Búcsúztatása április 3-án 13 órakor desz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. Köszönetet . mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek. szomszédoknak, a 10. ABC. MAV gépjavitóüzem dol­gozóinak, akik felejthetetlen ha­lottunk, ÖZV. DOMONKOS JOZSEFNE Bodó Terézia búcsúztatásán részt vettek és vi­rágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek A gyászoló család Tények, teóriák, tudomány gundia utcán, a Kossuth ut­cáig és a Csapó utcában a Vár utcától a Malomközig. A vásáron részt vehetnek az állami és szövetkezeti, ipa­ri és mezőgazdasági, vala­mint kereskedelmi vállala­tok, népművészek, kisiparo­sok és magánkereskedők. Az érvényes működési enge­déllyel rendelkezők jelent­kezésüket — területi igényü­ket megjelölve — levélben juttassák el április 21-ig a következő címre: Debrecen Városi Tanács piaci kiren­deltsége, 4024 Debrecen, Rá­kóczi utca 14. ELEKTRONIKUS SOROMPÓ Mágneskártyával működő elektronikus félkarú sorom­pót fejlesztett ki a Győri Autójavító Vállalat a buda­pesti Scitel és a győri Mik­ro Raab Kisszövetkezet rész­véteiével. A gépkocsivezető a sorompóhoz érve a mág­neskártya behelyezésével hozza működésbe az elektro­nikus készüléket. A beren dezés egyebek között rögzí ti, hogy mikor érkezett, vagy távozott a jármű, s mi­lyen rakományt szállított. „Megtanítható" arra is, hogy melyik gépkocsinak adhat zöld utat, s melyiknek nem. Csapás és ellencsapás Gyakran előfordul, hogy a rákbetegnek adott sejt­osztódásgátló gyógyszer egy ideig hatásosan visszaszorít­ja a betegséget, később azonban egyszerre csak ha­tástalanná válik, a ráksejtek ellenállók lesznek iránta. Sőt, mi több, nem is csak az ellen az egy gyógyszer ellen, hanem másokkal szemben is. Az igazán rejtélyes ügyet vizsgálva kiderült, hogy az, ellenálló sejtekben több' példányban is aktivizálódik egy gén, amely 170 000-es molsúlyú glikoproteint ter­mel, aminek az a szerepe, hogy a sejtbe belépő gyógy­szert igen gyorsan kiszál­lítsa, mielőtt hatni tudna. A P 170-nek elneve­zett fehérje a sejt felszínén, a külső sejtmemb­ránban helyezkedik el. A re­zisztenciához szükséges, hogy a gén több példányban mű­ködjön a sejten belül. Hogy a fehérje pontosan mit csi­nál, hogyan működik, ho­gyan képes többféle, erősen eltérő kémiai szerkezetűi gyógyszer ellen Is védelmet nyújtani, egyelőre csak iz­galmas kérdés. Mint ahogy az is különös, hogy a jelen­ség egyik felfedezője erede­tileg nem is a gyógyszerek iránti ellenállóságot vizs­gálta, hanem a sejtek belső membránszerkezetét, az ún. mikrotubulusokat. Ha ezeket elromboló vegyületeket adott a sejtekhez (kolhicint, vagy Vinca alkaloidákat), a be­avatkozás megint csak a rákgyógyszerek elleni re-; zisztenciát eredményezte, mégpedig ugyanazon azí úton, a P 170-es fehérje, megnövekedett szintézise útján. Szakértők rámutattak, hogy a jelenség mögött a ráksejtek hihetetlen nagy­mértékű genetikai plasztici­tása áll. ami révén kivételes gyorsasággal képesek véde­kező mechanizmust „talál­ni" az ellenük bevetett ágensek ellen. Többek közt ezért is cseng hamisan min­den általános és végleges rákgyógyító szerről szóló ál­lítás (Science) A legrégibb kőszerszámok Zaire keleti részén egy nemzetközi kutatócsoport közel 300 db kőszerszámot talált, amelyek kora legalább 2,3 millió évre tehető. Ehhez foghatóan ősi leletek eddig csak Etiópiából kerültek elő. A szerszámok kvarcból ké­szültek, magkövek, szilán­kok és nagyobb szerszámok) is voltak köztük. Több állat­csontmaradványt is találtak a közelben, de még nincs bizonyítva, hogy használ­ták-e a kőszerszámokat va­dászatra és a zsákmány fel­dolgozására. A kormeghatá­rozást segíti, hogy az állat­maradványok közt megtalál-: ták a ló ősének, a három ujjon járó Hipparionnak a maradványait is. Az őt fel­váltó valódi ió legrégibb ismi r( lelete 2.3 millió éves. (International Harald Tribu­ne) Tüsszents rám, csak ne érints! Náthás betegeket összezártak egy szobában egészséges sze­mélyekkel úgy, hogy a köz­tük lévő távolság akkora legyen, hogy csak a levegő­ben úszó, kicsiny aeroszol nyálcseppek lehessenek a fertőző ágensek. Tíz személy közül egy se lett beteg. A nagyobb nyálcseppei; fertőző hatását úgy vizsgál­ták, hogy kis asztalt ültek körül a kísérletező szemé­lyek, köztük a náthás bete­gek is, aki köhögött, tüsszö­gött, és beszélt így „biztosít­va" a cseppfertőzést. Tizen­két személyből egy lett nát­hás. Ha azonban a náthás em­ber a kezére köhögött, s ez­után egészséges ember kezé-z hez ért, aki ezután sajáf) szeméhez vagy orrához nyúlt, 15 esetből 1 l-ben be­következett a fertőzés. (Journal of the American Médical Association) VELETEK ÜJRA ITT Ezzel a címmel mutatja be tavaszi—nyári modelljeit a Divatcentrum és a szegedi Centrum Áruház április 5­én, szombaton délután 5-kor, és este 8-kor a szegedi Zenés Színházban. A műsorban föl­lép Záray Márta, Vámosi János, Bodrogi Gyula, Far­kasházi Tivadar, Angyal Já­nos, Hódos D. Sándor, Illés Melinda és a Jó-Ga duó. A műsorvezető: Molnár Margit, kisér Blum József kisegyütte­se. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar sztieialislr. Munkáspárt S/.t-tít-tl Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: S/.. Simon István Főszerkesztő-helyettes: S/.ávay István Kintija a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — Szerkesztőség és kiadóvállalat; Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6740 — Telefon: 12-631 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 2». 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesiloFncl. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 X

Next

/
Oldalképek
Tartalom