Délmagyarország, 1986. március (76. évfolyam, 51-75. szám)
1986-03-11 / 59. szám
6 Kedd, 1986. március II. Nemzetközi vízilabdatorna Jól kezdett a SzeolDélép SE Mezey a pénteki edzés után hirdet csapatot Kosárlabda NB I. Lelkesedésből jeles A kosárlabda NB I-ben a 7—14. helyért játszó női csapatoknak dupla forduló volt a hét végén. A SzeolDélép SE szombati sikere után azonnal útra kelt, hogy másnap Zalaegerszegen próbáljon szerencsét. A szegediek igen jól kezdtek, jelentős előnyhöz jutottak a nagy formában levő Tarczy révén. Szünet után mindinkább látszott: elfáradt a vendégcsapat, ami egyáltalán nem csoda, hiszen egy hét alatt negyedik (!) mérkőzését játszotta! Az egerszegiek éltek is az alkalommal, egészpályás letámadást alkalmaztak, s a befejezés előtt 3 perccel átvették a vezetést. A szegediek azonban nem adták fel, határtalan lelkesedéssel és akarással fordítani tudtak, nagyon fontos két pontot szereztek. Szeol-Délép SE—ZTE 61-56 (35-27). Nói mérkőzés. Zalaegerszeg, 300 néző. Vezette: Szittya, Elmauer. Szeol-Délép SE: Zsemberi (10), TARCZY (31), Bánszky (6), BALAZSIK A (5). Csere: Kamenik (4). Edző: Pungor Miklós. Hétfőn délután Szegeden, a Sportuszodában megkezdődött a Szeol-Délép SE, rendezésében a nemzetközi vízilabdatorna. Sajnos, a torna megkezdése előtt két nappal a jugoszláv Herceg Novi lemondta részvételét, így az Eger SE, a Becej, a CSZKA Szófia, a CH Kosice és a Szeol-Délép SE mellett egy „vegyes csapat" is a résztvevők közé állt. Zámbó Géza, a Szeol-Délép SE ügyvezető elnöke mondott megnyitót. Az első mérkőzésre — SzeolDélép—Kosice — zsúfolásig megtelt a Sportuszoda „nézőtere". Akik eljöttek a találkozóra, nem is csalódtak. Jól kezdtek a csehszlovákok, az első negyed végére már 4-1-re vezettek. Ezután nagyot változott a játék képe, a remekül játszó Török Béla és az új játékos, Dömsödi vezérletével 8-4-es vezetésre tettek szert a hazaiak, s egy gól különbséget a találkozó végéig sikerült is megtartaniuk a csehszlovák bajnok ellen. Hasonlóan jó mérkőzést hozott az Eger SE—CSZKA Szófia találkozója is, ahol nagy küzdelem után döntetlen lett a végeredmény. A nap utolsó találkozóját a Becej vívta a vegyes csapat ellen, és magabiztosan győztek a jugoszlávok. Az első nap után elmondhatjuk, hogy színvonalas, izgalmas mérkőzéseket hozott a nyitány — érdemes kilátogatni az újszegedi Sportuszodába! Eredmények: Szeol-Délép SE—CH Kosice 11-10 (1-4, 5-0, 3-3, 2-3). Vezette: Kiss, Bíró. Legjobb dobók: Török B. (3), Tolh I., Dömsödi, Bozsó (2—2), illetve Richter (5), Siciak, Polacik (2—2). Eger SE—CSZKA Szófia 12-12 (2-1, 4-4, 3-4, 3-3). Vezette: Samu, Császár. Legjobb dobók: Ancsán (6), Madarasl, Buza (2—2), illetve Siskov (4), Andreev, Dencsev, Volkóv (2—2). Becej—vegyes csapat 11-G 4-2, 4-3, 0-1, 3-0). Vezette: Biró, Császár. Legjobb dobók: Segrt (5), Vukovics (2), illetve Tóth A. (2). Hd. K. Péter csütörtöktől edzhet Hétfőn Zalaegerszegen eltávolították a varratokat Péter Zoltán műtött térdéből. A ZTE válogatott labdarúgója elmondta, hogy az operáció kitűnően sikerült, hiszen a láberősítő gyakorlatok végzése közben semmi fájdalmat nem érez. A balhátvéd kedden csatlakozik a brazilok elleni mérkőzésre Tatán készülődő társaihoz. Csütörtöktől már ő is edzhet, igaz, egyelőre csak kerékpározhat és úszhat. Péter nagyon bízik benne, hogy a jövő hónapban újra pályára léphet. Asztalitenisz 08 Bronzérmes az Aranyosi, Bolvári I. vegyes páros Szolnokon rendezték meg az asztaliteniszezők egyéni országos bajnokságát. A legrangosabb hazai versenyről természetesen nem hiányoztak a' Szeol-Délép SE versenyzői sem. A férfi egyesben csak Kovács nem jutott föl a főtáblára, ahol Pótári Franktól (BVSC) szenvedett vereséget. Sikerrel vette viszont ezt a fordulót Berta Báthoryval (Borsodi Építők), Szosznyák Tóth Bálinttal (Ganz-MAVAG) és Aranyosi — ezzel a bajnokság egyik legnagyobb meglepetését okozva — Harczival (CVSE) szemben. A 8 közé jutás már csak Aranyosinak sikerült — Laczkól (Borsodi Építők) győzte le — Berta, a későbbi bajnok Kristontól (Bp. Spartacus), Szosznyák pedig Somositól (BVSC) szenvedett vereséget. A dobogóra jutás Aranyosinak sem sikerült, meg kellett hajolnia Takács (BVSC) nagyobb tudása előtt. A férfi párosban is balszerencsésnek mondható volt a szegedi párok sorsolása, ugyanis már a 8 közé jutásért az Aranyosi, Szosznyák párnak a későbbi bajnok Molnár, Káposztás (Bp. Spartacus) duó jutott ellenfelül, míg a Berta, Kovács kettősnek a Takács, Bénák páros, akikkel szemben alulmaradtak. A vegyes párosban q Berta, Magos és a Szosznyák, Bolvári K. pároknak nem sikerült megismételniük a Budapest-bajnokságon elért szép eredményüket, de szerepüket ezúttal átvette az Aranyosi, Bolvári I, (Tolna) kettős, A szegedi egyetemista kislány oldalán a jól játszó Aranyosi révén a felnőtt országos bajnokságon először jutott éremhez a Szeol-Délép SE. A bronzérem megszerzéséhez a nagy esélyes, bajnokicim-védő Molnár, Oláh (Statisztika) vegyes párost is le kellett győzniük. Az elődöntőben a későbbi bajnok Takács, UrCselgáncs bán (BSE) kettőstől szenvedtek 2:1 arányú vereséget. Országos bajnokok. Férfi egyesben: Kriston (Bp. Spartacus). Női egyesben: O'áh (Statisztika). Férfi páros: Molnár, Káposztás (Bp. Spartacus). Női páros: Fazekas, Nagy (Statisztika). Vegyes páros: Takács, Úrban (BVSC, BSE). A Brazília elleni vasárnapi mérkőzésre kijelölt magyar labdarúgók hétfőn délelőtt találkoztak az MLSZben, s rövid megbeszélés, majd sajtótájékoztató után elindultak Tatára, ahol a vasárnapi mérkőzésig edzéseiket folytatják. Mezey György szövetségi kapitány elmondta, hogy a világbajnoki felkészülés fontos állomása következik. Az elkövetkezendő napoknak kettős célja van. Az egyik, hogy felkészüljenek a háromszoros világbajnok elleni első — vasárnapi — magyarországi mérkőzésre, a másik pedig, hogy újabb tapasztalatokat szerezzenek a Mexikóra számításba vett játékosokról. A szövetségi kapitány hangoztatta: a tatai edzőtáborban a már megszokott rend szerint végzik ezen a héten is a munkát, naponta lesznek edzések, megbeszélések. A Brazília ellen pályára lépő tizenegyet Mezey György a péntek késő délutáni edzés után hirdeti ki. A Tatára utazott keret tagjai között ott volt már a Grazból megérkezett Szokolai, valamint a műtéten átesett Róth Antal is, aki az edzőtáborban kezdi el a futóedzéseket. — Eddig minden rendben van, s remélem ezután sem lesz semmi zavaró körülmény — mondta Róth. Kedden reggel Tatán csatlakozik társaihoz a térdműtéten átesett Péter Zoltán, ö is futóedzéseket végez. Vele kapcsolatban dr. Mohácsi János, a válogatott orvosa megjegyezte: gyógyul, állapota biztató, minden remény megvan arra, hogy még ebben az idényben bajnoki mérkőzésen is szerepel, és mexikói játékának sem lesz akadálya. A válogatott keretben levő külföldiek közül Varga Törökországból és Burcsa Franciaországból hétfő délutánra jelezte érkezését, és a kora esti órákban már csatlakoztak társaikhoz. Esterházy Athénből csütörtökön reggel érkezik meg. Nyilasival kapcsolatban dr Mohácsi János a következőket mondta: — Jakab professzorral újabb megbeszélést tartottunk, és arra a véleményre jutottunk, hogy a leghasznosabb az lenne, ha Budapesten a legrövidebb időn belül alávetné magát a kisebb műtétnek. Szepesi György, az MLSZ elnöke arról adott tájékoztatást, hogy Nyilasi Budapestre érkezése ügyében hétfőn kezdődnek a hivatalos tárgyalások az Austria Wiennel. A játékosokkal tartott sajtóértekezleten az is kiderült, hogy a jelöltek közül csak a két dózsás, Szendrei és Herédi, valamint a Grazból érkezett Szokolai játszott pályafutása alatt brazil csapat ellen. Szót kapott Tajti József, az utánpótlás-válogatott edzője is. A jövő szerdai Lengyelország elleni EBmérkőzésre szerdán jelölik ki a magyar keretet, s a játékosok péntektől együtt készülnek az A csapat tagjaival az Opoléban sorra kerülő 90 percre. Valószínű, hogy'a jelenlegi A keret néhány tagja — például Kovács Kálmán — is helyet kap a lengyelek elleni mérkőzésen. A brazil válogatott csütörtökön 14 óra előtt néhány perccel érkezik Frankfurtból Budapestre. Ugyanazon a napon 18 órakor a Fáy utcai Vasas-csarnokban tartanak edzést azok, akik szerdán nem játszottak az NSZK ellen. Pénteken 15.30 órától a Népstadionban lesz gyakorlás, szombaton ugyanebben az időbén előreláthatólag a Fáy utcai Vasas-stadionban, Az MLSZ-hez egymás után futnak be külföldről a jelentkezések, bizonyítván, hogy a Magyarország—Brazília találkozó a nemzetközi érdeklődés középpontjában van. Három szövetségi kapitány már hivatalosan bejelentkezett: Eduárd Malofejev (Szovjetunió), Henry Michel (Franciaország) és Miguel Munoz (Spanyolország). A Kanadai Labdarúgó Szövetség arról értesítette az MLSZ-t, hogy megfigyelőként Kanadából George Szabó érkezik a magyar— brazilra. A szerdai NSZK—Brazília mérkőzés magyar megfigyelője Gellei Imre, a Zalaegerszeg edzője lesz. Riói hangulat a Népstadionban Már két órával a március 18-i MagyarországBrazília labdarúgó válogatott mérkőzés belépőjegyeinek árusítása előtt ezrek álltak sorba a Népstadion valamennyi jegyárusító ablakánál. Köztük olyanok, akik hálózsákban már azéjszakát is itt töltötték. Az ország minden tájáról felkerekedtek a lelkes szurkolók, hogy majd „élőben" is láthassák a brazil labdarúgócsodákat, Socratest és társait, akik a sportág történetében először képviselik a brazil labdarúgást Magyarországon. Ezúttal is a hagyományok folytatását várja mindenki, vagyis azt, hogy legalább döntetlenre végez a magyar tizenegy a kék-sárgák ellen. Eddig két győzelem (4-2 — 1954, 3-1 — 1966) és egy döntetlen (0-0 — 1971) a mérleg. Az is beszédtéma az órák óta sorban állók között, hogy jó lenne a mérkőzés visszavágóját is lejátszani — természetesen júniusban, a mexikói világbajnokságon. Nevek röpködtek a szurkolók között, mindenekelőtt a fekete gyöngyszemé, Peléé, az ördöngös jobbszélsőé, Garrincháé, a szélvészgyors Jairzinhóé, a labdazsonglőr Tostaóé és a bajuszos bombázó Rivelinóé a régiek közül. Sokan az új sztárok neveit ízlelgették, illetve felidézték az elmúlt világbajnokságon (Spanyolországban) nyújtott teljesítményüket. A jegyre izgatottan váró szurkolók sokat beszéltek az 1966-os angliai világbajnokságról, Bene és Farkas parádés góljáról, Albert káprázatos teljesítményét is sokan szóba hozták. Ahány szurkoló, annyiféle eredményt jósolt, csak egy biztos tippje lehetett a szemlélődőnek a tülekedés láttán: két Népstadion is szűknek bizonyulna vasárnap délután a magyar—brazilra Diáksportmozaik Szegediek a dobogó legfelső fokán A cselgáncsozók olimpiai reménységek versenyét Bu. dapesten rendezték, amin a Szeol-Délép SE judósai is részt vettek. Közülük a junior korcsoportú Martonosi János (60 kg) az első lett, mégpedig úgy, hogy a döntőbe jutásért nagy riválisát, az IBV helyezett Lueff Pétert (Bp. Honvéd) győzte le. A döntőben a debreceni Faragó volt az ellenfele, akinél szintén jobbnak bizonyult. Somogyvári József (78 kg) az Ü. Dózsától került Szegedre, itt tölti sorkatonai szolgálatát, közben a kékfehér-feketéknél versenyez. Most a Szeol-Délépnek szerzett dicsőséget, ő is az első helyen végzett. Rózsa István (+95 kg), sajnos, nem tudta megismételni múltkori jó szereplését, mert a felkészülés alatt influenzával bajlódott. így aztán következő versenyén kell bizonyítania, helye van az IBVcsaputban. A serdülők ugyancsak ORV-versenyen vettek részt a fővárosban. A szegediek a súlycsoportok „mamut"-mezőnyében (átlagban 45-en indultak!) derekasan helytálltak, 2 arany-, 1 ezüst- és két bronzéremmel tértek haza. Csapatban harmadik helyet szerezve, 31 olimpiai pontot gyűjtöttek Első helyen végzett Nahóczky Endre (48 kg), Nemes Nagy János (56 kg), második volt K. Szabó András (35 kg), harmadik lett Belecz István (40 kg) és Farkas Attila (44 kg). Pontot szerzett ötödik helyével Dóda Géza (35 kg) és Pavlovics Dávid (40 kg). A cselgáncsozó olimpiai reménységek országos rangsorversenyét Budapesten rendezte meg az Újpesti Dózsa, melyen a Szeol-DéléD SE fiataljai közül Földvári László, a 49 kilogrammban ezüstérmet, a 62 kilogrammosok között Kovács Szabolcs bronzérmet szerzett Sikerrel zárult a harmadízben megrendezett, középiskolai diáksporttanács által kiirt alpesi kupa síverseny. A Stitnikben megtartott egyhetes táborban 14 iskola 38 diákja ismerkedett a sportág alapjaival, majd vetélkedésen adtak számot a tanultakból. Eredmények, Lányok: 1. Orosz E. (603. sz. szakmunk., Szentes), 2. Korbus E. (640. sz, szakmunk. Szeged), 3. Ludányi A. (Árpád gimn., Kistelek), Fiúk: 1, Makai Zs. (Erdőgazd. szakmunk., Asotthalom), 2. Sebesi I. (Sághy szakköz., Csongrád), 3. Erdélyi I. (Erdőgazd., Asotthalom). Jól szerepeltek megyénk kézilabdásai az országos kupaküzdelmeken. A Szegedi Rózsa Ferenc Szakközépiskola gárdája, ha nehezen is, nagy különbségű hazai győzelmével a békéscsabai 611. sz. ipari szakmunkásképző csapatát ütötte el a továbbjutástól. A lányoknál a szegedi Széchenyi gimnázium csapata a kiskunhalasi Sziládi gimnázium együttesénél Idegenben és hazai pályán is jobbnak bizonyult Mindkét gárda a legjobb 12 között várja a folytatást. * Másodszor tanácskozott a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet mellett működő „mindennapos testnevelés" munkacsoportja. Az akciót gondozó kollektíva egyebek közt megvitatta és jóváhagyta „Az új módszerek és formák a mindennapos testnevelés fejlesztésére" című pályázati felhívást, melynek feltételeit, részleteit a közeljövőben közöljük. A munkacsoport megbeszélte BácsKiskun megye a mindennapos testnevelésért című programot, amit áprilisban, a Szegeden sorra kerülő továbbképzésen vitatnak meg. * Eredményes szakmai továbbképzésen vettek részt Csongrád megye alsó- és középfokú iskoláinak testnevelői. A tanácskozásokon az 1985-ben hozott minisztertanácsi határozatból adódó tennivalók, a diáksportszövelség és a diáksportegyesületek létrehozásának metf"ei intézkedési terve, valamint az első ízben megrendezésre kerülő megyei diáksport-olimpia programjának egyeztetése volt napirenden. * Tornaterem épül Asotthalmon. Ügy látszik, a két oktatási intézménnyel is büszkélkedő községben reális közelségbe került a régóta áhított tornaterem építése. A jórészt helyi tanácsi és társadalmi erőforrásokra alapozott kivitelezést a VII ötéves tervciklus második felében kezdik el. Az elképzelések szerint a szükséges előkészületekhez már idén hozzálátnak. Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a totónyeremények nz illeték levonása után ¡1 következők: 13 plusz 1 találat a mérkőzések törlése miatt nem volt 13-as 27 db, nyereményük egyenként 348 172 Ft. 12-es 765 db, nyereményük egyenként 6144 Ft. ll-es 9787 db. nyereményük egyenként 480 Ft. 10-es 77 ezer 704 db, nyereményük egynként 91 Ft.