Délmagyarország, 1986. február (76. évfolyam, 27-50. szám)
1986-02-18 / 41. szám
8 Kedd, 1986. február 18. DU röviden Villamosból villamos Kérem tisztelettel, elöljáróban egy vallomást: Én szalonnapárti vagyok. Talán azért, mert az ötvenes évek elején nagy böcsülete volt az egyszerű, fehér, márványos, sós szalonnának, amihez drága nagyanyánk mindig főzött krumplit vagy emlékszem (ötvenhét elejére, amikor a zsírjára sütött szalonna találkozott a péknél sütött (anyám által dagasztott) friss kenyérrel. Vagy már a hatvanas évek derekára emlékezve, amikor a város széli szőlőben végzett permetezés után, bizony, milyen jólesett a már enyhén avas, de akácparázs mellett (felett?) sült szalonna, bolti kenyérrel Ennyit az előzményekről. Ami a fentieket eszembe juttatta, az tulajdonképpen egy jóbarát meséje: Szombati gyesen (vagy gyeden?) lévő apuka beosztásában tevékenykedett alig kétéves fia körül. A reggeKoleszterin li „elcsípjükakakitabilibt" izgalmán túljutottak. Majd a „mitisegyenagyerek" következett. A hűtőből ki: parizer, sajt, vaj, sonkaszalámi, túró, tejföl... A gyereknek .. Az apjának pedig igazi, öcsköstől kapott, fehér, sós (márványos) szalonna, jonatán almával és savanyú káposztával... Az apróság fitymál. Nem ízlik a vaj, a sonkaszalámi, a sajt. Helyette viszont a kérdés: — Apa! Az, mi az? — Az szalonna. — Gergő adok! (Ez magyarul azt jelenti: kapok, kérek.) Szalonnát... Vívódik a cimbora. Szabad-e a kétéves gyereknek szalonnát enni? Hisz az hizlal, meg a koleszterin, meg a meszesedés, meg minden ... Nem nehéz kitalálni, győz az esdeklő, kérő tekintet. Lényeg az, hogy mindketten jól „beszalonnáznak", almával, savanyú káposztával, kevés kenyérrel. A mese folytatása: — Anya jő, és kérdez: — Mit evett a gyerek? — Szalonnát! — Meg vagy őrülve! A drága, apró gyereknek, szalonnát!? Hisz az méreg, az hizlal, meg a kolesz ... (a felsorolást lásd fentebb). ... majd az anya estére kelvén megtömi a szalonnával, ipari szalonnával telített, dúsított fölvágottal a srácot. Azóta a két cinkos: apa és Gergő, suttyomban reggeliznek, s ha kérdezik: — Mit reggeliztél, kisfiam? A válasz: — Pszt! Salonnát!... Szabó Pál Miklós Hó, eső Somogyi Károlyné felvétele Várható időjárás az ország területén ma estig: átmenetilek vékonyodik, illetve felszakadozik a felhőzet, a havazás keleten is megszűnik. Később — valószínűleg a késő esti óráktól — nyugat felől ismét beborul az ég és újabb havazás várható. A havazást a délkeleti, déli országrészben többfelé havas eső, eső váltja fel. Többfelé erősen párás lesz a levegő, foltokban köd valószínű. A szél délire, délnyugatira fordul és sokfelé megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma fagypont körül alakul. NÉPMŰVELŐK FÓRUMA A szegedi tömegkommunikáció képviselőivel rendez fórumot a Magyar Népművelők Egyesületének Csongrád megyei elnöksége holnap, szerdán délután 2 órakor a mórahalmi Erkel Ferenc művelődési házban. A fórum központi témája a közművelődés és a tömegkommunikáció kapcsolata lesz. „ÉVES MOTTÓ: TV-LOTTÓ" A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a fogadókat, hogy az „Éves mottó: tv-lottó" pályázat január 3-án megtartott sorsolásának hivatalos nyereményjegyzéke a totó-lottó kirendeltségen, az OTP-fiókokban és postahivatalokban megtekinthető. Az öt személygépkocsi és a különböző értékű vásárlási utalványok nyerteseit az igazgatóság levélben értesítette. Magyar Afrika-expedíció Ijiíiii!.: ! ... li:«.« :» Váltás... ' 4*;,„ ' ! , * < < > ~ 'ív, — Üiry hallom, mégsem esküdtél meg Máriával? — Nem, szakitoltunk. — Hát nem említetted neki, hogy van egy dúsgazdag bácsikád? — De igen —• és most Mária a nénikém! A „kibelezett" vasvázról szinte senki sem mondaná, hogy Mn„r,„ villamos volt valamikor — és újra villamos lesz belőle. A muauasSzegedi Közlekedési Vállalat tanműhelyében szakmunkástanulók veszik kezelésbe a 600 ezer kilométert lefutott jár- mozgáskorlátozottak művet, hogy teljes felújítás után újra járja majd megszo- A ^ kott útját a városban. Jó lehetőség egy ilyen szétszerelt Wes"letenek. szeged. cso jármű a szakma gyakorlására. Évente 20-22 szakmunkást portja rendezesében hojnap, nevelnek a vállalatnál — géplakatosokat és közúti járműSÉRÜLTEKNEK szerdán, 19-én délután 5 órai neveinek a vauaiauiai — „„«.„„. Keszthelvi Béla szerelöket -. akik csaknem valamennyien megmaradnak kezdettel Keszth^yi Bela régt munkahelyükön szakmunkásként is TOVÁBBJUTOTT ZENEISKOLASOK tart élménybeszárrfolót Pá> rizsról a Petőfi Sándor sugárúti klubban. Az előadás után filmet tekinthetnek meg az érdeklődők. POLITIKAI DALOK FESZTIVÁLJA Berlinben vasárnap este A Liszt-év alkalmából ze- , nagyszabású koncerttel kez- neiskolásr knak kiírt zongo- 11 s dődött meg a politikai dalok raverseny területi fordulóját INDIÁRÓL fesztiválja. Az egy hétig rendezték meg Szegeden, Indiai fények és árnyak tartó nagyszabású progra- ahol tíz Csongrád megyei címmel Somogyi Károlyné mon 29 ország 50 szólistája fiatat versengett a tovább- tart színes diaképekkel ilés együttese lép fel. A ma- jutásért. Ez négy szegedi ze- lusztrált útibeszámolót ma, gyar dalosokat a Szélkiáltó neiskolai növendéknek si- kedden délután fél 5 órai együttes képviseli. került. A második korcso- kezdettel a Távoli országok PROGRAMCSERE portban Bódás Zsuzsa (ta- — titokzatos tájak című soHolnap, szerdán délután 5 nára: Bódásné Vanyiska Zsu- rozatban a postaigazgatósáórakor a Commodore klub zsa) és Fritz Rolf (tanára: gon. soros összejövetelén a Tech- Demeter Lászlóné), a har nika Házában a klubtagok madik korcsoportban Bálint BÄNYAprogrambörzén kínálják a Ágnes (tanára: Aracsi Lász- SZERENCSÉTLENSÉG másokat is érdeklő számító- Ióné) és Somlai Valéria (ta- Tűz ütött ki vasárnap a gépes programjaikat. nára: Bozóki Andrásné) ke- Saar-vidéki Querschied szénHAJÓ- rült az országos döntőbe, bányájában. Hét bányász SZERENCSÉTLENSÉG melyet Nyíregyházán ren- életét vesztette. A tűz oka A Mihail Lermontov, az deznek. egyelőre ismeretlen, egyik legnagyobb szovjet tengeri utasszállító hajó va- i , *#.<«. a i.«#n sámapi elsüllyedésének kö- Ertelmisegi fiatalok falaikOZO/Cf rülményeit ismerteti hétfői számában az Izvesztyija. Az idén immár harmadik alkalommal rendezi meg a Mint a hajót üzemeltető KISZ szegedi városi bizottsága az értelmiségi fiatalok taMorpaszflot tengerhajózási lálkozóját. Ez alkalommal február 22-én, szombaton várvállalat elnöke, Vlagyiszlav ják az érdeklődőket a Csongrád Megyei Tanács Oktatási Sz. Petuhov a lap hasábjain és Továbbképző Intézetébe, Újszegedre. A tervek szerint beszámol róla, a Mihail délelőtt három előadásra kerül majd sor. Domonkos LászLerrnomov an^oMm-Lüákkal 16 a KISZ KB titkára az ifjúsági szövetség megújulási töjai^mentén? a^Cook-szoros- fekvéseiről szól majd, Hubai László, a KISZ KB értelmiban hajózott. Tizenöt csomós ségi fiatalok tanácsa titkárságának vezetője az értelmiségi sebességgel haladt, amikor fiatalok körében végzett mozgalmi munka feladatait elemközép-európai idő szerint, z, TÍZ órakor kezdődik „Demokrácia, népfront politika" vasárnap 5 óra 50 perckor dmme, Pozsgay imrének, a Hazafias Népfront Országos zatonyra futott, s orr-reszen , , nagyméretű lék keletkezett. Tanacsa fotitkaranak eloadasa. A 408 utas, majd a 300 fő- Az értelmiségi találkozó délután szekcióülésekkel folynyi személyzet, köztük utol- tatódik. Itt szóba kerül majd a tanácsi és országgyűlési sóként a kapitány hagyta el választások néhány főbb tapasztalata, a választási rendszer a süllyedő hajót. Egy — bernek, az egyik szovjet tentovábbfejlesztése (szekcióvezető: Soltész István, az MSZMP gerésznek nyoma veszett a KB munkatársa), a KISZ feladatai az értelmiségi fiatalok kiürítéskor. A brit turisták körében és a munkahelyi, intézményi demokrácia vitatott bérelt repülőgéppel az új- kérdései (szekcióvezető: Horváth Károly, az szmt titkára), zélandi fővárosból visszatér- Délután 4 órakor zarszóval fejeződik be a vita, majd tek hazajukba. A ha)o pusz- _,„_..,,.,. - , .. „ ., tulásának okait és körűimé- Benko Damel lantművész műsora következik, nyeit külön szakértői bi-i A találkozóra ezen a héten is várják a város fiataljaizottság fogja kivizsgálni nak jelentkezését a rendezők a KISZ-bizottságon KAMERÁK ELŐTT — ORSZÁGOS DÖNTŐBEN A Ki tud többet a Szovjetunióról? vetélkedő megyei döntőjét rendezték meg tegnap, hétfőn a szegedi Ifjúsági Házban. Csongrád megye középiskoláinak nyolc csapata vizsgázott felkészültségéből, s az országos döntőbe jutást a Radnóti gimnázium és az Erdészeti szakközépiskola diákjai vívták ki. A márciusban a tévé nyilvánossága előtt rendezendő döntőben a Radnótit Havasi Beáta, Dezső Renáta, Máté Zoltán, Laczi Angéla, az erdészetit pedig Gera László, Gaál Győző, Katus Károly és Csontos László képviselik. Felkészítő tanárok: Bálint István és Rimóczy Károly, illetve Felföldi Lászlóné és Fazekas Lajosné. SZEGEDI TÁNCOSOK SIKERE A hét végén Budapesten, a Petőfi csarnokban rendezték meg az első Budapest Divat Táncversenyt, öt kategóriát hirdettek meg, s vidékről is szép számmal jelentkeztek — nem eredménytelenül. Kivált a sze4 gediek szerepeltek szép sikerrel. Az egyéni diszkótánc ötven résztvevője közül Szántó Györgyi, a Tömörkény gimnázium tanulója második lett, a break kategóriában Száraz Ferenc, ugyancsak szegedi versenyző a harmadik. Legnépszerűbb volt a showtánc, amelyben 37 produkciót láthatott a közönség: itt a szegedi Juhász Gyula Művelődési Központban működő Ábrahám dzsesszbalett szerezte meg a harmadik helyet. A különböző kategóriák első három helyezettjei jogot szereztek arra, hogy a március 9-én, Veszprémben megrendezendő országos bajnokságon selejtezők nélkül indulhassanak, egyenesen a középdöntőben Elkészült a magyar Afrika-expedíció útiprogramja. Az Eötvös Loránd Tudo-, mányegyetem, a Magyar, Földrajzi Társaság és a Magyar Földrajzi Gyűjtemény — amely Teleki Sámuel világhírű Afrika-expedíciójának 100. évfordulója alkalmából tudományos kutatóutat szervez a fekete kontinensre — úgy döntött: vállalkozásuk résztvevői KeletAfrikában felkeresik azokat a vidékeket, amelyeket Teleki Sámuel expedíciója fedezett fel a tudományos világ számára. Bejárják azonban azokat a területeket is, amelyeket Telekiék, s az őket követő más kutatók nem, vagy csak részben tártak fel. Régóta vitatott tudományos kérdésekre keresik útjuk során a választ. Miként Gábris Gyula, az ELTE természetföldrajzi tanszékének adjunktusa, az expedíció vezetője az MTI munkatársának elmondta, terveik szerint 1987. novemberében indul Afrikába a kutatócsoport. Első állomásuk Dar és Salaam lesz. Innen Tanzánia területén a Pangani folyó völgyén mennek a Kilimandzsáró és a Meru hegységbe, a Viktóriatóhoz, a Maszáj-földre. Kenyában folytatják útjukat a Kenya hegységbe, az Elgon csúcshoz, a Teleki által felfedezett vulkánhoz, a Rudolf- és a Stefánia-tóhoz, a Baringo-, a Naivasha-tó vidékéhez, majd Nairobi városába. Érintik Ruanda. Burundi és Zaire területét isj ellátogatnak a Tanganyikatóhoz, a Virunga-vulkáncsoDorthoz és a Ruwenzorihegységbe. Ütjük egyik célja a földtani, geomorfológiai, természetföldrajzi kutatás, ezen; belül a kelet- és közép-afrikai árokrendszerben működő. vagy a közelmúltban működött tűzhányók és az; utóvulkáni jelenségek tanulmányozása. Geológiai, tektonikai, morfológiai vizsgálatokat végeznek például a Teleki-vulkánon, ahol a mostoha természeti viszo nyok miatt a 30-as és az 50-es években ott járt francia és angol expedícióknak: csak futólagos megfigyelésekre adódott lehetőségük. Méréseik eredményei újabb adatokkal támaszthatják alá az úgynevezett globális lemeztektonikai elméletet, amely szerint a Föld belsejében levő anyagoknak a felszínre áramlása következtében óceán-középi árkok alakultak ki. Ezek mentén darabolódott fel a nagy déli szárazföld, és alakult ki az ősi Dél-Amerika, Afrika, Ausztrália, Antarktisz és az elő-indiai-félsziget. Az expedíció tagjai tanulmányozzák a trópusi magas hegyek és más felszíni formák alakulását, a Rudolf-! és a Stefánia-tavak szintjének ingadozásait, a természeti környezet változását a tengerparton csakúgy, mint a sivatagban, a fennsíkokon, a hegyekben. Igyekeznek jobban megismerni az ottani területek elsivatagosodásának okait, intenzitását és e folyamat megakadályozásának lehetőségeit. A mai természeti állapotot összehasonlítják a száz évvel ezelőttivel, amelyet Telekiék elsőként örökítettek meg rajzokon, térképeken, fotókon. A jelenlegi helyzetet térképeken ábrázolják. Az úttérképeket szintén a mai helyzetnek megfelelően módosítják. Ennek során felhasználják az űrfelvételeket is, amelyeket Farkas Bertalan űrhajós a kozmoszból készített kézi kamerával e területekről. Terveik szerint gazdaságföldrajzi, népesség- és néprajzi kutatást is folytatnak majd. összehasonlítják a Telekiék által leírt és a mai néprajzi helyzetet. Számba veszik: miként változott az ottani nemzetségek, törzsek nagysága, elhelyezkedése, életmódja. Tanulmányozzák a mai települések szerkezetét, építkezési formáit, termelési kultúráját, mezőgazdaságának igényeit, lehetőségeit. Adatokat gyűjtenek a Kelet-afrikai térség mai társadalmi, kulturális, etnikai viszonyairól is. Botanikai és zoológiai megfigyelés, gyűjtés is szerepel az expedíció programjábah. Kiegészíteni tervezik/ a Telekiék által gyűjtött — a Magyar Néprajzi Múzeumban őrzött — sok értékes néprajzi tárgy hiányos dokumentációját. A számos tudományág képviselőiből kiválasztott) expedíció útját a hazai Novotrade Részvénytársaság támogatja. TÜZ A CHINOINBAN Hétfőn délután tűz ütött ki a Chinoin Gyógyszervegyészeti Gyár nagytétényi gyáregységében. Eddig ismeretlen ok következtében kigyulladt egy hatszintes üzemcsarnok, melyben a Fundazol nevű növényvédő szert gyártják. A tűz az épület három szintjén okozott károkat, 600 négyzetméter alapterületen. Az eddigi megállapítások szerint mintegy. ötmillió forintra becsülhető a kár. A nagy erőkkel helyszínre érkezett tűzoltóegységek a vállalati tűzoltósággal együtt a tüzet másfél óra alatt megfékezték és eloltották. Személyi sérülés nem történt. A tűz keletkezési körülményeinek vizsgálatát a tűzoltóság megkezdte. DÉLMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: Szávay István Kiadja a Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál Antal — f^erkesztőség és kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. Sajtóház 6710 — Telefon: 12-633 — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda, Szeged, Bajcsy-Zsilinszky utca 28. 6720. Igazgató: Dobó József — Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 43 forint — ISSN: 0133—025 X