Délmagyarország, 1985. június (75. évfolyam, 127-151. szám)
1985-06-21 / 144. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! DELMAGYARORSZAG 75. évfolyam, 144. szám 1985. június 21., péntek A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Illést tartott a megyei pártbizottság A/. MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága 1985. június 20-án, csütörtökön. Szegeden, Koncz János megyei titkár elnökletével kibővített ülést tartott, amelyen a testület tagjain kívül részt vettek a városi, a városi jogú és a megyei irányítású nagyközségi pártbizottságok első titkárai, illetve titkárai, a megyei pártbizottság osztályvezetői. Jelen volt a tanácskozáson Földesi István, az MSZMP KB munkatársa. A megyei párttestület Szabó Sándor első titkár előterjesztésében megtárgyalta a megyei pártbizottság munkarendjének és munkamódszerének továbbfejlesztésére tett javaslatot. A vitában részt vettek: Kispál György, az Allatorvostudományi Egyetem hódmezővásárhelyi Főiskolai Kara Tangazdaságának kovácsa; Kis Lajos, a vásárhelyi pártbizottság első titkára; Kozma Rozália, a Mórahalmi Afész boltvezető-helyettese; Tóth. Ferenc, a Fűtőber csongrádi gyárának műszaki ellenőre; Gacsó Józsefné, az. Apátfalvi Aranykalász Tsz kertésze; Nagy Gizella, a Szegedi Textilmüvek munkaverseny-felelöse; Mácsai Jenöné, a Szegedi Ruhagyár szentesi gyárának munkamódszer-átadója; Tóth Ferenc, a kisteleki nagyközségi pártbizottság első titkára; Perjési László, az OTP Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője. A vitát Szabó Sándor foglalta össze. A vitában elhangzottakat is figyelembe véve a pártbizottság megállapította: A megyei pártbizottság az elmúlt időszakban a központi és a megyei pártszervek határozatai szellemében fejlesztette munkarendjét és munkamódszerét, érvényesítette a lenini normákat. A helyi politikai folyamatok irányítójaként a sajátos megyei viszonyokra alkalmazta a Központi Bizottság határozatait és ennek megfelelően alakította ki állásfoglalásait. Tervszerűen végezte a megye párttagságát és lakosságát foglalkoztató kérdések elemzését, a problémák feltárását, kezdeményezte a jelentkező ellentmondások időben történő megoldását. Az állami és tömegszervezetek, -mozgalmak rendeltetésszerű működését a pártbizottság eszmei-politikai iránymutatással, önállóságuk tiszteletbentartásával, az ott dolgozó kommunistákon keresztül segítette. A pártbizottság tagjai egyenlő jogok és kötelességek alapján eredményesen vettek részt a testület döntéseinek előkészítésében, meghozatalában, a határozatok végrehajtásának ellenőrzésében. A teslület szükségesnek tartja munkamódszerének rendszeres elemzését, a megnövekedett feladatokhoz és a megváltozott körülményekhez való igazítását. A pártbizottság a továbbiakban Horváth Károlyné megyei titkár előterjesztésében tudomásul vette az országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások tapasztalatairól szóló előzetes tájékoztatót. Ugyancsak tudomásul vette a megyei párt-végrehajtóbizottság 1985. június 7-i, az MSZMP XIII. kongresszusa anyagainak feldolgozására a Politikai Bizottság 1985. április 23-j határozata alapján kidolgozott állásfoglalásáról szóló tájékoztatót. A megyei pártbizottság ezután zárt ülést tartott, és személyi kérdésekben foglalt állást. * Az MSZMP Csongrád Megyei Bizottsága és a Hazafias Népfront Csongrád Megyei Bizottságának Elnöksége áttekintette az országgyűlési képviselő- és tanácstagi választások előzetes tapasztalatait. A testülelek megállapították, hogy az MSZMP XIII. kongresszusa és a hazánk felszabadulása 40. évfordulója kapcsán kibontakozott társadalmi aktivitás tovább folytatódott, s a választások eredményesen járultak hozzá a tömegméretben folytatott politikai párbeszédhez, a társadalmi közmegegyezéshez. A testületek köszönetüket fejezték ki azoknak a párt-, tanácsi, népfront-, szakszervezeti, KISZ-aktivistáknak, akik a választások politikai, szervezeti előkészítésében és lebonyolításában eredményesen részt veitek. A testületek nagyra értékelik azt az aktivitást, ahogyan a választópolgárok a Hazafias Népfront programját képviselő jelölteket támogatták. A megyei pártbizottság és a HNF Csongrád Megyei Bizottságának Elnöksége meg van győződve arról, hogy az elfogadott programok közös erőfeszítéssel megyénk egész lakosságának javára valósulnak meg. MSZMP CsoBgrád Megyei Bizottsága, HNF Csongrád Megyei Bizottságának Elnöksége KGST műszaki megbeszélés Belgrádban június 17. és 19. között ülésezett a KGST tudományos-műszaki együttműködési bizottsága. Az ülésen megtárgyalták a KGST tagországok tudományos és műszaki fejlődése húsz évre szóló komplex programja előkészítésének helyzetét, és meghatározták a feladatokat. Az, együttműködés más fontos kérdései között megvizsgálták a mikroproceszszoros technika és az ipari robotok fejlesztésében és alkalmazásában e'ért eredményeket. Tapasztalatcserét folytattak a tagországokban az élőmunka hatékonysága, valamint az energia és a nyersanyagok ésszerű hasznosítása érdekében tett műszaki fejlesztési intézkedésekről és célkitűzésekről. A tagországok küldöttségeinek vezetőit fogadta Miika Planinc. a jugoszláv kormány elnöke. Az ülésen részt vett magyar küldöttség Téténvj Pálnak. az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság elnökének vezetésével csütörtökön hazaérkezett VIT-vonat indul Budapestről A XII. VIT jegyében mintegy 15 ország 270 fiatal küldöttének részvételével nemzetközi fesztiválvonatot indít pénteken Budapestről a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség. valamint a BITEJ, a Nemzetközi Ifjúsági Turisztikai és Csereutazási Iroda. A VIT-vonat útját és programját Andrzej Checinski, a BITEJ ügyvezető igazgatója ismertette csütörtökön a DÍVSZ budapesti székházában tartott sajtótájékoztatón. Elmondta: a Magyarországról induló fesztiválvonat — amelynek útján a DÍVSZ és a Nemzetközi Diákszövetség küldöttei vesznek részt — egykori VITfővárosok érintésével, mintegy egyhónapos út végén, július 9-én érkezik Moszkvába, a XII. Világifjúsági és Diáktalálkozó helyszínére. A Budapestről induló vonat utasai szerdán már megérkeztek Magvarországra. Háromnapos látogatásuk során egyebek között felkeresik a főváros tobb ipari üzemét, s találkoznak a KISZ és az Országos Béketanács képviselőivel is. Budapestről Bécsbe vezet a fesztiválvonat útja. Az utazás végén, Moszkvában találkoznak a fesztivál előkészítő bizottságának tagjaival, s barátsági gyűléseken vesznek részt — tájékoztatta az újságírókat a BITEJ ügyvezető igazgatója. Gépek a földekén Alkatrészellátás az aratáshoz A nagyüzemekben ezekben a napokban döntenek a szakemberek az aratás megkezdéséről. Táblánként, talajtípusonként változó a kép, van, ahol már jó részét learatták az őszi árpának, s van, ahol még csak kóstolgatják a kombájnok az idei termést. A jövő hétre várható a csúcs az árpaaratásban, ha nem következnek esős napok. Domaszéken a gépszemlét épp ma, pénteken tartják. A tíz kombájn közül három a tagok kisparcelláin fog aratni. A búza szépen fejlődik, a rozs néhol embermagasságú. A nagyra nőtt szár miatt nem lesz könnyű dolga a gépeknek. A csapadékos idő jól jön az egyébként szárazabb homokvidéken, csak a hűvös éjszakákat- sinylik meg a melegigényes növények, az uborka, paprika és a paradicsom. Képünkön a Forráskúti Haladás Tsz-ben a paprikasorok közét kultivátorozzák, egy másik táblában, a lucernaföldön gépesített „gereblyével" húzzák össze a bálázás során elhullott lucernaszálakat. * Az aratási munkák műszaki feltételeinek megteremtésére a korábbi éveknél is körültekintőbben készül a legnagyobb gép-, alkatrészforgalmazó, az Agrotek. Gazdag készletről gondoskodik, ez évre összesen 7 milliárd forint értékben, ami 150 millióval több, mint tavaly volt. Szükség is van a raktárak feltöltésére, az előrejelzés szerint ugyanis az időjárás miatt nehéz aratás elé néznek az üzemek. Az Agrotek a szükséges alkatrészek döntő többségét biztosítja, jelenleg 50—60 ezerféle szerkezeti elem áll a raktárakban. Néhány száz alkatrészből azonban kisebb a készlet a várható igénynél — a megrendelések egy részét ugyanis a külföldi partnerek csak késve szállítják, így például kevesebb kombájnhoz való légszűrő, generátor, csapágy, ékszíj, gumiabroncs szerepel a kínálatban. Más, importból származó alkatrész gyártására hazai partnerrel állapodott meg a váLlalat, s így olyan újabb 69 cikket állítanak elö az idén a Mezőgép-vállalatok, szövetkezetek, kisiparosok, amelyekből korábban 100 millió forint értékben importálni kellett. Ezzel 160-ra emelkedett az itthon gyártott, eredetileg külföldön készült, s Molnár József felvételei korábban gyákran a hiánycikklistákon szereplő alkatrészek száma, közöttük hengerhüvelyek, termény- és magfelhordó láncok, szalmarázó ládák, hidraulikaszivattyúk. Új gépből gazdag a választék, összesen 1300 korszerű, nagy teljesítményű kombájnt szerzett be az Agrotek, ebből eddig 750 kelt el. A vártnál kevesebb a vásárló; megfelelő fejlesztési alap híján az állami gazdaságok, termelőszövetkezetek egy része inkább a régi, kiöregedett gépek további használatara kényszerül. Az Agrotek a gyors alkatrész-utánpótlás, a zökkenőmentes aratás biztosítása érdekében július l-től budapesti központi raktárában nyári ügyeletet tart. Megállapodott a Postával és a MÁV-val, hogy a megrendelések gyors teljesítésére elsőbbséget élveznek az alkatreszszállítmányok. Tárgyalt a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtöki ülésén Lázár György tájékoztatást adott Olof Palménak, a Svéd Királyság miniszterelnökének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a tájékoztatót jóváhagyólag tudomásul vette. A Minisztertanács. áttekintve a külföldi kiküldetések rendjét szabályozó határozat végrehajtásának helyzetét, úgy foglalt állást. hogy a jövőben nagyobb figyelmet keli fordítani az egyes kiküldetések indokoltságának elbírálására, a végzeit munka számonkérésére, valamint a megszerzett ifimeretek és tapasztalatok hasznosítására. A Minisztertanács . megtárgyalta és elfogadta a kormány, valamint a kormánybizottságok 1985. II. félévi munkatervét, továbbá a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság ellenőrzési tervét. Sajtótájékoztató R határőrség munkája .4 bel László vezérőrnagy, a BM Határőrség politikai csoportfőnöke csütörtökön Sopronban sajtótájékoztatót tartott. A határőrség munkájáról, szervezetéről és a határ-forgalom ellenőrzéséről szólva egyebek között elmondotta: hazánk 64 határátkelőhelyén évente több mint 100 országból beutazó, mintegy 50 millió utast, txtlamint 13 millió jármüvet ellenőriznek a vámőrséggel közösen. Kiemelte: a határőrség munkájában alapkövetelmény a biztonság, a kulturáltság és a gyorsaság. Ez elsősorban az útlevélkezelök felkészültségén és a forgalom-ellenőrző pontok áteresztőképességén múlik. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő években a jelenlegi határállomások áteresztőképességének növelése a cél, azáltal is, hogy több fogadósávot kamion- és autóbusz-parkolót építenek. Sopronban — az ország egyik legforgalmasabb határállomásán — évente 2,2 millió személy fordul meg. A növekvő idegenforgalom és a közúti teherszállítás tette szükségessé, hogy a határállomás áteresztőképességét mintegy 30 százalékkal növeljék. A most folyó beruházás során 4 útlevélkezelő hellyel bővítik a forgalom-ellenőrző pontot, így 18 helyen tudnak majd egy időben kulturáltan és gyorsan foglalkozni az érkezőkkel és a kiutazókkal. Az újságíróknak a nap folyamán bemutatták a kópházai határátkelő állomást, amelyet július 1-én adnak át a forgalomnak. Az űj forgalom-ellenőrző ponttal elsősorban gopront kívánják mentesíteni a kamionoktól és a buszoktól, de átlépési lehetőséget nyújt majd ez a létesítmény a személygépkocsival érkezőknek i& l t