Délmagyarország, 1985. január (75. évfolyam, 1-25. szám)

1985-01-29 / 23. szám

& Kedd, 1985. január 29. Kalotaszeg, eredetiben Ez b könyv — nem is •kárlkigyan és akármennyi­re szenzáció. És ha a vi­szon,vlag jelentéktelenebbek­től a fontosabbak felé ha­ladva fórba vesszük az in­dokokat, meggyőződésem; csak örömünk és elismeré­sünk növekedhet. Szenzáció, ha úgy tetszik, ünnepi esemény könyvészeti szempontból. Hiszen a pom­pázatos kiadványairól egyre inkább ismert Helikon Ki­adó Malonyay Dezső A ma­gyar nép művészete című grandiózus, öt vaskos kötet­ből álló munkája első da­rabjának hasonmás kiadá­sa val könyvtárak, antikvá­riumok, könyvaukciók (no meg — minek tagadni? — a feketepiac) egyik legna­gyobb „sztárját" hozta el ezen a télen a könyvesbol­tokba. Egy ragyogó kiállí­tású. igen dekoratív, gyö­nyörúszép könyvvel. Szenzáció a magyar nép­rajz tudományának egyete­mes szakmai távlatai felől szemlélve: ez az az alapmű, amely hosszú évtizedeken át az egyedüli, a szinte ki­zárólagos szakmai kézikönyv szerepét töltötte be. Szű­kebb értelemben vett szak­mai értékei ma is alapvető fontosságúnak, nélkülözhe­tetleneknek tekintendők. A mű egész módszertana úttő­ró jelentőségű, a korszerű monografikus munkák „bá­zis-mintái" közül való. Leg­alább ennyire esemény a megjelenés — pusztán a vállalkozás, az alkotás mé­retei szempontjából: máig Igen kevés hozzá fogható akad. Elképesztő léptékű fel. adatot hajtott végre: hogy egy harmincnyolc esztendős, magyar—francia szakos böl­csészdiplomával rendelkező, filozófiai doktorátust is szerzett, mellékesen iro­dalmi babérokra is pályázó újságíró (már „csupán" ezekben is hozzá hasonló kolléga ugyan hány akad ma széles e hazában?) — hihetetlenül kitartó, szívós, óriási apparátust igénylő, elmélyült munkával hosszú eveken keresztül koncep­ciózusán sorra bemutassa a történelmi Magyarország magyarlakta tájainak teljes népéletét — majdhogynem a mesék birodalmába tar­tozik. Hálistennek igaz volt: Malonyay Dezső 24 „dol­gozótársával" (ahogyan ő nevezte segítőit) elsőnek Erdély egy legcsodálatosabb vidékének, Kalotaszegnek magyar népművészetét s így egyben egész valóját, két év múlva, 1909-ben a Szé­kelyföldet és Torockó vidé­két, 1911—12-ben a Dunán­túlt, 1922-ben pedig (már posztumusz kötetként, 1916­ban, ötvenéves korában be. következett halála után) a Palócföldet tárta hasonlóan ragyogó kötetekben a már akkoriban is valószínűleg ámuló olvasók elé. Legfőképpen szenzáció a Malonyay-mű mostani meg­jelenése egy sajátos, ám an­nál aktuálisabb nemzeti ér­deket szolgáló eszmei ügy aspektusából: igen, a nem­zettudatról, a hazaszeretet, a múlt-, a történelem- és a népismeret egymásra épülő gondolatköreinek együttesé­ről van szó. Ilyen értelem­ben „a Malonyay" (ahogyan szakmvi berkekben hívták és hívják) mai feltámadása Tett is: kellő orientálással és terjesztői-propagandisz­tikus munkával a már meg­indult ilyen természetű fej­lődés nagy állomása lehet. A néhány hete napvilágot látott kötet abszolút „főhő­se": Kalotaszeg. Alig har­mincnégy tisztán magyar­lakta falut magában foglaló, ragyjából háromszög alakú tájegység Erdély nyugati rtszében, az elnyújtott há­romszög keleti végpontja Kolozsvár, délen a Gyalu i­havasok, nyugaton a Vlegyá­sza-havas határolja, nagy­iából a mai E5-ös nemzet­közi út mentén fekszik, köz­pontja Bánffyhunyad. Itt, ezen a tájon — ahogyan olvashatjuk — , sok bajjal, sek küszködéssel dolgozik ernyedetlenül s magyarsá­gához hű vagy tizenkilenc­húszezer magyar." E sorok írójának lassan egy eszten­deje megadatott, hogy egy hónapon belül két alkalom­mal is bebarangolja ezt a borzongatóan különleges va­rázsú vidéket — ahol egy rendkívül kedves, tehetsé­ges, dolgos és okos magyar népcsoport él egy tömbben. Annyi gyönyörű emberi ar­cot, szép lányt, asszonyt, amennyit együtt az inak­telki vagy a vistai temp­lomban lehet fölfedezni va­sárnap délelőttönként, éle­temben nem láttam. (Kós Károly, a század magyar ím. dalmában Kalotaszeget hal­hatatlanná tevő nagy poli­hisztor írja, hogy történelmi­leg-antropológiailag is a magyarság legszebb egyedei találhatók errefelé — szikár­inas férfi-tanulmányfejek, tatáros-indiános, vad, ősi szépségű női arcok serege.) Mindezek alapján önma­gában is elegendő lehet, miért éppen Kalotaszeg nyi­totta meg Malonyayéknak A magyar nép művészete kö­Az örökbefogadásról ^ F. T. szegedi olvasónk az örökbefogadás szabályairól érdeklődik. Több évi harmo­nikus házasságukból gyer­mekük nem született, ezért szeretnének örökbe fogadni két-három év körüli gyer­meket, akit sajátjukként ne­velnének. Szeretné tudni, liogy mitől függ és mi az örökbefogadás módja? Az örökbefogadásnak az a célja, hogy azoknak a kis­korúaknak a családi neve­lését biztosítsa, akiknek szü­lei nem élnek, vagy akiket szüleik megfelelően nevelni nem képesek. Az örökbefo­gadással rokoni kapcsolat jön létre azok között, akik eddig nem álltak vérségi kapcsolatban egymással. örökbe fogadni csak kis­korút lehet, az örökbefogadó pedig csak cselekvőképes nagykorú lehet. Az örökbefo­gadást a gyámhatóság enge­délyezi. Olvasónknak és fe­lesegetlek közös kérelmét az állandó lakhelyük szerint il­letékes gyámhatósághoz kell benyújtani. A hatóság kör­nyezettanulmány útján győ­ződik meg arról, hogy a gyermek fejlődése, eltartása, nevelése biztosított-e. Az en­gedély megadásához a felek egyetértő kérelmét tartal­mazó nyilatkozatára és a gyermek szüleinek hozzájá­rulására is szükség van. Abban a2 esetben, ha a vér szerinti szülő alapos ok nélkül nem járul hozzá az örökbefogadáshoz, a gyám­hatóság a gyermek érdeké­ben pótolhatja a nyilatkoza­tát, feltéve, ha a szülő ed­digi magatartásából megál­lapítható, hogy a gyerme­kével szemben fennálló kö­telezettségének önhibájából tartósan nem tett eleget. Nincs szükség annak a szü­lőnek a hozzájárulására, aki a szülői felügyeletet meg­szüntető jogerős bírósági íté­let hatálya alatt áll, vagy akinek a szülői felügyelete a gyermek feletti intézeti gyámság miatt szünetel. Dr. V. M. tetsorozatát. Ráadásul a táj nevét éppen ekkoriban, a század elején ismerte meg egész Európa páratlan érté­kű népművészete révén — a falusi élet felé forduló első magyar írónő, a méltat­lanul elfeledett Gyarmathy­né Hory Etelka, „Kalota­szeg nagyasszonya" munkás­ságának jóvoltából. Malo­nyay Dezső és munkatársai e tájat és népét „eredeti­ben" mutatják be, s így ol­vashatjuk most a könyvet mi is. Igen egyszerű szer­kezeti felépítéssel — tájbe­mutatás, viselet, templom, ház, temető — sikerült megvalósítaniuk a teljes­ségre való törekvés szándé­kát, a szó szoros értelmé­ben. Amit Kalotaszegről tud­ni kell, voltaképpen „alapo­zóan" a Malonyay-kötetben megtalálható. Ha úgy vesz­szük, Kós Károlynak tulaj­donképpen „könnyű dolga volt, hiszen csak folytatnia és másféle eszközökkel kitel­jesítenie kellett mindazt, ami e műben fellelhető. Be­legondolni is szédítő, micso­da szellemi kincsestárt je­lent ez a kopár dombokkal, sovány legelőkkel teli, tá­volban csillogó havasokkal határolt vidék, ha az ábrá­zolás szintjén ennyi min­den „kicsiholódhatott" be­lőle ... A Malonyay-féle sorozat most megjelent, A kalota­szegi magyar nép művésze­te című első kötetének ára enyhén szólva borsos: 700 forint. A páratlan — töb­bek között osztrák közremű­ködéssel is „hozott" — tech­nikai, a reprintkiadás té­nye, a rendkívüli dekorati­vitás ugyan sok mindent érthetővé tesz, ám ez az ár — a mai viszonyok között pláne — irreálisnak tűnhet. Viszont ne feledjük: ami­kor néhány éve Orbán Ba­lázs hasonlóan „mitikus -hírű", műve,. A Székelyföld leírása hasonlóképpen ismét megjelent, rövid időn belül olcsó, „népszerűsítő" formá­ban, rövidített változatban is a boltokba került. Na­gyon jó lenne hinni, most is történik valami hasonló. Még akkor is, ha e mű új­rakiadott „eredeti-hasonma­sa" értékét tekintve formá­ban-tartalomban egyaránt fölbecsülhetetlen. Szélesebb körben terjeszteni viszont kultúránk ilyen gyémánt­szikláit — lelkiismereti pa­rancs kell legyen. Domonkos László HAZAssAG Hegedűs Béla Tamás és, Brom­ley Maureen Linda, Szentpéterl Ernő Antal és Papp Magdolna, Fényes Béla és Patai Piroska, Székely János Sándor és Sze­mendél Valéria, szécst Béla Gé­za és Hamus Magdolna Ibolya, Vigh Nándor és Botos Erzsébet, Papp Dezső és Vincze Etelka, Kazal Károly Lászlrt és Sava­nya Ilona Ágnes, SchSdt László és Simon Andrea. Ficsor Zol­tán és Szélpál Ágnes. Jankó László es Módra Jlona. Vlda Csaba Géza es Feleki Ágnes Éva házasságot kötöttek. SZÜLETÉS Meszesán Károlynak és Lénárt Magdolnapak Róbert, Kovács Lajosnak és Vass Julianna Arankának Judit Renáta, Man­gó Ferencnek es Vincze Ágnes­nek Renáta. Kovács Frigyesnek és Kaszás Margitnak Krisztina, Márkus Vilmosnak és Gyömrő­Molnár Katalinnak Vilmos. Ba­gl Laszlónak es Makk Rozália Évának Ágnes, Erdőd! István­nak és Rózsa Juliannának Ani­ta. Dékánv Jánosnak és Kiss Il­dikónak Gábor, Varga István­nak és Szubó Ilonának Lóránt, Régi Laszlónak és Szabó Eriká­nak Norbert. Bárányi Imrénrk es Vidéki Honának Eszter, Szi­geti Józsefnek és Horváth Klá­ra Jolánnak Katalin. Farkas Zoltánnak es Nagyváradi Ildikó­nak Gábor. Ábrahám Antalnak es Ördög Mária Magdolnának Péter. dr. Pazar Lászlónak és Wetntrger Évának Sarolta, Tá­borosi Gyórgy Ferencnek és Hegyi Katalinnak Gábor, Kanyó Józsefnek és Bárányi Rozáliá­nak Edit. Hódi Lászlónak és Koplányt Mártanak László. Szl­rányl Gvula Józsefnek és Zobo­ki Rozáliának Ágnes Anna, Frank Mtnálynak és Patyl Zsu­zsannának Nóra. Draskóczy Ist­vánnak és Varia Gabrle'la Mar­gitnak Gabriella, Szacsvat Gá­bornak és Tombáez Katalinnak Gábor Zsolt. Bernáth Józsefnek és Honáth Ibolya Piroskának Zsolt, Katona Józsefnek és Hor­nytk Margitnak Krisztián, Pé­ter Istvánnak és Kiss Erzsébet­nek Csaba, Koroknai "Caroly eseisifi Józsefnek és Oárnyán Ildikónak Zita, Kitka István Imrének és Andrej Zsuzsannának Nóra. Bö­röcz Istvánnak és Felföldi Ida­nak Csilla. Angyal Frigyesnek és Bába Erikának Frigyes, Szi­lágyi Ernd Lászlónak és Tom­báez Magdolnának Tamás, Pa­linké sandornak és Kovács Ilo­nanak Ferenc. Csendé László Lajosnak és Bakos Jolán Kata­linnak Ágnes, Sebők Róbertnek és Űtott-Kovács Éva Zsuzsanná­nak Anett Renáta, Balla István Gézának és Tandari Aranka Ilo­nának Gábor, Gömört Endrének és Kordás Gabriellának Endre, papp Árpád Zoltánnak és Fa­lócz Katalin Jolánnak Zoltán Árpád. Sípos Istvánnak és Szé­cst Katalinnak Orsolya. Juhász Ferencnek és Zslkó Ágnesnek Márta. Juhász Bertalannak és Vörös Margit Mariának Márta Patrícia. Szilvás! Sándor Laszló­nak cs Pataki Editnek Edina, Nagy Lajosnak és Szilágyi Ilo­nának Ingrid Olga. Nyilas Lászlónak és Szétei Katalinnak Zsófia. Apró Ferencnek és Se­bők Agncs Ibolyának Gábor, Tüskés Józsefnek és Gombos Katalin Magdolnának József, Varga Gvulának és Vincze Eri­kának Erika Judit, Csamangó Jenőnek és Kapás Arankának Anltá, Naiv Gyórgvnek és Tóth­Mádi Ilonának Lilla Ilona. Faöó Mihálvnak és Szakács Erzsébet Máriának Péter, Fabó Mihály­nak és Szakács Erzsébet Máriá­nak László, Ludányl Lajosnak és Gál Erzsébetnek Ivett. dr. Mécs Lászlónak és dr. Farkas Máriának Miklós István. Ko­vács Imre Árpádnak és Molnár Beátának Beáta, Tóth Sándor Bélának es Kiss Ágnesnek Sán­dor Róbert. Kanalas Istvánnak és Kolompár Katalinnak Mártó István, Gyulai Lajosnak és Janik Zsuzsannának Szilvia. Tóth Ist­vánnak és Jancsó Ilonának Ist­ván Péter, Tóth Józsefnek és Kazt Erikának Gábor. Kapitány Lászlónak és Sötét Hona Évá­nak l.aszló. Kovács Jánosnak és Domonkos Irmának Tünde. He­gedűs Sándornak es Pamuk Arankának Csaba, Kőhegyi Er­nőnek és Horváth Ilonának Mó­nika gyermekük született. HALALOZAS Bezdán Margit, Juhász Antal. Lellöcz Istvánné Marsi Eszter. Juhász Antalné Maroti Erzsébet, Maksai Péter László. Varga Jó­zsef Sándorné Matuszka Margit, Sümegi Lajos, Mészáros Antal, Tornán Sándor. Nemessányl Krisztina, Péter Ferencné Grósz­ner Margit, Ungl Mihály, Hege­dús-Bite Ferenc, Miklós László, Turányl Józsefné Solti Rózsa, Vas Petemé Római Piroska, Ka­sza Jánosné Czeglédi Piroska, Mucsi Pál, Fekete Sándor, Ka­tona Imre, Boros Péter. Erdélyi István, dr. Tarnal László, Lajkó József. Rózsa István, Szabó Györgyné Horváth Erzsébet. Vághy Pál. Pesti Gáborné Kiss Erzsébet, Opauszkl Pál, Bürgés József, Farkas Lajos. Árendás Ferenc. Biezók Ferencné Berta Mária. Fodor Ilona. Lovász La­josné Barsics Katalin, Almasi Sándor. Kopp Ferenc. Korbelár Kamilla Antónia. Deme István­né Sziveri Rozáltia. Forgács Ru­dolf, Csurgó Ferencné Erdei Ro­zália. Orszagh Anna. Jávor Jó­zsefné Csanádi Margit, Kollár Bállntné Berecz Mária, Varga Péterné Farkas Katalin, Tanács István, Révész Antalné Bodat Mária. Krabót Mihályné Ábra­hám Veronika, Gazdik Gvulá­né Gyurek Margit. Török Jó­zsef. Szentlrmat Is'vánné Kasza Margit Ilona, Fehérvári Erzsé­bet. Miklós József, Borús Jenő­né Kvasznlcska Ilona, Makk Jó­zsefné Mondovlcs Rozália, dr. Félegyházi Pálné Gogolák Erzsé­bet, Karai Mihályné Terhes An­na, Gavallér Istvánné Szögi An­na. Dari Dezsőné Dudás Ilona meghajt. £ na MHBBMBMBHÍ 1985. JANüAR 29., KEDD — NÉVNAP: ADÉL A Nap kél 7 óra 14 perckor, és nyugszik 18 óra 41 perckor. A Hold kel 10 óra 45 perckor, és nyugszik 0 óra 29 perckor. VÍZÁLLÁS A Ttsza vízállása Szegednél hétfőn plusz 218 em (áradó). SZÁZHUSZONÖT ÉVE született Anton Pavlovlcs Cse­hov (l»S0—1904) orosz elbeszelő és dramaíró. a világirodalom egyik legnagyobb írómüvésze. ÖTVENÉVES Szentannai Péter (sz. W35) álla­mi díjas mérnök. A Posta Kísér­leti Intézetében a távhívóhálózat kérdéseivel foglalkozik. MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. dél­után negyed 4. fél 6 és három­negyed 8 órakor: Bontbajó bok­szoló (színes, m. b. olasz, 14 éven felülieknek, kiemelt hely­árral). Fáklya: háromnegyed 3 óra­kor: Az istenek a fejükre estek (színes, m. b. botswanai. TI. helvárral). negyed 6 és fél 8 órakor: Hombajó bokszoló (szí­nes. m. b. olasz, 14 éven felüll­eknek, kiemelt helyérral). Szabadság: fél 4, háromne­gyed 6 és 8 órakor: Languszta reggelire (színes, m. b. olaSz. 14 éven felülieknek. II. helyárral). Filmtéka (MTESZ-székház, Kí­gyó u. 4.): Vérnász (színes spa­nyol balett film, este 6 órakor). ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér 3. sz. (13'57-es) es­te 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben. BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTELI ÜGYELET Ma a balesetet szenvedett sze­mélyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi fel, sebészeti és urológiai felvé­teli ügyeletet a rí. Kórház (Tol­buhin sgt. 57.1 tart. ÉJSZAKAI ORVOSI ÜGYELET Este 7 órától reggel 7 óráig » felnőtt lakosság részére: Sze­ged. Hunyadi János s.gt- L ak. alatt. Telefon: 10-1(10 GYERMEKORVOSI ÜGYELET Munkanapokon 13 ónától más­nap reggel fél 8 óráig, szomba­ton, vasárnap és munkaszünet! naDOkon reggel fél 8 órától más­nap regífel fél 8 óráig a Lenin krt. 2(1. sz. alaltl körzet! gyer­mekorvosi rendelőben történik* sürgős ese'ek orvosi ellátása. FOGORVOSI ÜGYELET Mindennap esle 10 órátől reg­gel 8 óráig, szombaton reggel 7­•ől hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor ti. 1—3 Tel.: 14-420. S. O. 8. I.EI.KT SEGÉLY­SZOLGÁLAT Mlndennao este 7-től reggel 7 irálg. Telefon: 11-000. 20.55: Csoportkép hölggyel — — nyugatnémet játékfilm 22.35: Tv-híradó szerb­horvátul SZERDA DÉLELŐTT BUDAPEST 1. 8.05: Tv-torna — (Ism.) 8.10: lskola-tv BUDAPEST 1. 8.05: Tv-torna — (Ism.) 8.10: iskola-tv 10.00: Hírek 16.15: Tv-BASIC tanfolyam — 2. — (Ism.) 16.45: A világ nagy varosai —, Montreal — (Ism.) 17.35: Kétmillió — Nyugdíjasoknak 18.03: Képújság 18.10: Nemcsak nőknek! 18.25: Kockázat. — a külpolitikai szerkesztőség magazinja 10.10: Tv-torna 19.15: Esti mese 10.30: Tv-hlradó 20.00: Az Állami Népi Együttes műsorából 20.10: NSZK—Magyarország labdarúgó-mérkőzés 22.00: Tv-hiradó 3. 22.10: Himnusz BUDAPEST 2. 18.25: Képújság 18..K1: Kuckó 19.00: Zenés beszélgetés Kuncz Lászlóval — a pécsi körzeti stúdió műsora 19.30: Megvalósult álmok — NSZK rövidfilm 19.50: Machcle — kubai rajz­film — (Ism.) 20.00: Egy ember fia — csehszlovák tv-dráma — 14 éven felülieknek! 21.00: Tv-hlradó 2. 21.25: A Hobo Blues Band műsor 21.50: Képújság BELGRÁD L 9.00: Művelődés Közben: 10.30: Hírek 17.00: Magyar nyelvű tv-napló 17.20: Videooldalak 17.3(1: Hirek 17.35: Tv-naptár 17.45: Kicsiny világ 18.15: Tudomány 18.45: Kérték — nézzék 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-napló 20.0(1: Belpolitika 20.45: Lottosorsolás 20.56: Filmfesztivál! bemutatók 22.35: Tv-napló BELGRÁD 2. 18.30: Zágrábi körkép 19.00: Az utolsó oázis — népszerű-tudományos sorozat 19.30: Tv-napló 20.00: Folk-parádé 20.50: Tegnap, ma. holnap 21.10: Hőstettek ideje — dok.­adás 21.50: Nyitott könyv ÜJVID^K 17.00: Tv-híradó magyarul 17.20: Műsorismertetés 17.25: Tv-hlradó szerb­horvátul 17.45: Lulu — filmsorozat 18.45: Az önigazgatás vívmányai 19.15: Rajzfilm 19.30: Tv-hiradó magyarul 20.00: Jelzések 20.46; LouoeorsoMa KOSSUTH 8.20: Társalgó 8.44: Játsszunk a billentyűkkel! — Zsiráf a kirakatban 10.05: Diakfélóra 10.35: A csodafurulyás juhász — Madarasz lvan zenés meséje ttlyés Gyula versere 10.53: Uj Melódia­lemezeinkből — Líana Iszakadze két hegedűversenyt Játszik 11.40: Wilhelm Meister tanuló­évei — Goethe regenye radióra alkalmazva — 13. 16.30: Ki nyer ma? 12.45: Kapcsoljuk a Magyar Nemzeti Galériat — hangverseny délidó-en 16.40: Hangszerszulók 14.10: Magyaran szólva 14.25: Orvosi tanácsok 14.30: Dzsesszmelodiák 14.j9: Arcképek a cseh Irodalomból 15.16: Nemes Katalin zongorázik 16.05: Látogatóban 17.00: Újraolvasva — Gárdonyi Géza Az öreg tekintetes cimü regénye rádióra alkalmazva 17.30: A Magyar Néphadsereg Központi fuvószenekara játszik 17.45: A Szabó család 18.16: Dosztojevszkij — dok.­játék 20.21: Muzsika és mikrofon 21.11: Simándy József énekel 21.30: A vcsekövesség megelőzéséről 22.20: Tiz perc külpolitika 22.30: Zorba, a görög — részletek 7 heodoraklsz filmzenéjéből 22.50: A lalu krónikása — riport 23.00: Tompa Mihály kottás dal­gyűjteménye — 2. 23.16: zenekari muzsika O.lá): Szcszlcr Tibor oboázik PETŐFI 8.98: Slugerthuzeum 8,40; Tíz perc külpolitika if.O.i: NapkttfBen'" * 12.10: Fuvószene 12.30: Szalai Antal népi zenekara játszik 13.05: pophuüarn 13.45: Zenés délután 14.00. Nyilas Tünde énekel 14.15: Nnpi hangszeres muzsika 14.40: Fiatalok muzslkálnal" 15.05: Mátray Ferenc opera,., felvételéi oől 15.20: Könyvről könyvért 15.30: Csúcsforgalom 17.30: Disputa — a bűésuzásro 18.30: Gramofoiisztarok — Henry Hall zenekarának lemezeiből — Nemes András műsora 19.05: Csak fiataloknak! 20.03: A hanglemezbolt könnyűzenei újdonságai 20.23: Az aranyszamar — Apuleius regenye 21.05: NoóK—Magyarország válogatott labdarugő­mérkózé* 2. lelidü 22.05: jViescauioban — régi idők llimdalal 22.45: Népdalok 23.a): Rákóczi — részletek 24. (KI: — 4.30: Éjféltől hajnalig 3. MŰSOR 9.06: A Szlovén Oktett hangversenye 8.57: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek 10.50: Híres filmek zenéjéből 11.20: Mai magyar szerzők művel ki t clmoaiomra 12.00: Lorizing operaibúi 13.05: Internuaruton 13.20: Népdalfeldolgozások 13.50: Zenekari muzsika 15.10: A Modern Réz-uvós együttes Játszik 15.30: Labirintus 15.46: Ben Webster dzsessz­együttese játszik 16.10: Ket szonáta 16.45: Századunk gyermek­muzsikajaból 17.00: Iskolarádió 17.30: Romantikus szimfonikus zene 16.30: Na maternjem jezlku 19.05: In der Muttersprache 18.35: Muzsikáló termeszei — Kagu 19.40: Együttesek muzsikálna) — a Magyal Kadió hangverseny­sorozata — 7. 29.25: Annuska — riport 31.30: Operákéttósök 22.19: Napjaink zenéje SZERDA DÉLELŐTT KOSSUTH 8.20: Világablak 8.50: Kis magyar néprajz 8.55: Fuvósindulók 9.05: Triólemezeinkbői 9.48: Régi muzsika gyerekeknek 10.06: Rádiószínház — Vád' — Gorán Stefanovskj színműve 11.16: Mi ez a gyönyörű? 11.31: Maya — részletek 12.30: Ki nyer ma? PETŐFI 8.05: Idősebbek hullám­hosszán 8.50: Tíz perc külpolitika 4.05: Napközben Itiitt: Ismeretlen szerzők fúvós­zenéje a múlt szazadból

Next

/
Oldalképek
Tartalom