Délmagyarország, 1984. február (74. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-16 / 39. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 74. evfolyaö 39. szám 1984; február 16., csütörtök Ara: 1,40 forint Hóviharok után, Csongrád megyében Megnyugtató áruellátás, helyreáll a közlekedés Csongrád megye területéin hétfőn este — mint már közöltük — megszüntették a rendkívüli időjárás következtében elrendelt készenléti állapotot. A termelési feltételekben tegnap már nem voltak zavarok, a munkahelyekről távol maradók száma szinte átlagosnak tekinthető. Mégis: a korábbi termeléskiesések, lemaradások miatt indokolt, hogy Csongrád megye valamenynyi munkahelyén mindenki mielőbb munkába álljon! Az oktatási és egészségügyi intézmények zavartalanul működnek; ahova a pedagógusok — menetrend szerinti autóbusz hiányában — nem jutottak el, helyettesítésekkel, a tanulócsoportok összevonása nélkül tanítottak- Csak Földeákra nem tudtak eljutni a felsőtagozatos diákok tegnap, illetve a hét végén hazautazott középiskolás tanulók közül sokan nem érkeztek meg Szegedre. A pb-gázpalackok töltése és szállítása a nyújtott műszaknak köszönhetően folyamatos, a fűtőolaj-ellátás hiányait tegnapra sikerült megszüntetni. A kereskedelmi hálózat áruellátása megoldott, csak négy tanyai boltot nem nyithattak ki Szeged, illetve Szentes környékén, a többi tanyai üzlet az áruszállítmányok érkezésekor a hivatalos időn kívül is nyitva tartott. Csongrád megye útjain változatlanul nagy erőkkel folytatja a Szegedi Közúti Igazgatóság az utak megtisztítását. (A főúthálózat biztonságossá tétele mellett már' a mellék- és bekötőutak járhatóvá tétele érdekében is.) Helyenként 20— 40 centiméter vastagságú hó- és jégréteg borítja az utakat. Ezeket — sózás után — csakis nehézhóekékkel lehet majd eltávolítani. A személygépkocsi-vezetők figyelmébe ajánljuk tehát, hogy az ilyen helyeken óvatosan vezessenek, a járművek alatt az olvadó jégpáncél könnyen beszakadhat. Változatlanul dolgoznak a hómarók is, hiszen az útpadkán felhalmozott, összetömörödött hófalakkal más erőgép nem tud megbirkózni. Az olvadó víz lefolyását e hófalak lehetetlenné teszik, a burkolat jegesedése pedig elkerülhetetlenné válik. (A hófalak eltávolítását az esetleges újabb hófúvások megelőzése is indokolja.) Tegnap reggel Röszke és Móranaiom, iviórahalom és Ásotthalom, Ásotthalom és Kelebia, Nagymágocs és Székkutas, RáKos es Apátfalva, Székkutas és Csomorkánv között, valamint a kissori úton vonták össze az igazgatóság gépeit, miután a keddről szerdára virradó éjjel sikerült újra felszabadítani az egy szakaszon járhatatlanná vált Makó—Vásárhely közti 4tat. Délután kaptuk a hírt: felszabadult az Ásotthalom és Kelebia közti, valamint a székkutas —csomorkányi összekötő út. Két nyomon járható a Makó—Maroslele—Szeged útvonal, Nagymágocs és Orosháza között pedig, ahol tegnap reggel még hófal tette lehetetlenné a közúti közlekedést, sikerült áttörni az . akadályt négy nagy teljesítményű géppel, de járműveket tegnap még nem engedtek arrafelé. Nehezen, illetve egy nyomon járható az út Nagymágocs és Orosháza, Kövegy és Pitvaros. Makó és Maroslele, Dótt és Balástya között, s a cserebökényi, csengelei és rákosi, tompaháti bekötő utak is adnak még munkát a gépeknek és a kezelőiknek. A Volán helyközi járatai tegnap is csak az útviszonyoktól függően indulhattak el — 15 járat útvonalára csak részlegesen küldhettek ki kocsikat. (A helyi közlekedés már mindenütt zavartalan.) Tegnap a délutáni órákban kéltünk információt a Volántól, hogy ma várhatóan hol kell az autóbuszközlekedesben fennakadasokra számítani. Megtudtuk: a Szeged—Zákányszék—Mórahalom vonalon; a Szeged —Ásotthalam—Nagykéri major útvonalon, ahol a kocsik csak Ásotthalom vasútállomásáig közlekednek; a Szeged—Kissor—Ásotthalam—Mórahalom vonalon, ahol az autóbuszok kerülővel, az 55-ös úton járnak, tehát nem mennek be Kissorra, és csak Ásotthalomig közlekednek. Eltérések várhatók a menetrendtől a Szeged—Röszke—Mórah alom vonalon, ahol a kocsik Röszkéig járnak; a Szeged —Csanádpalota—Battonya —Gyula útvonalon, valamint a Szeged—Gyula közötti távolsági járatok közlekedésébe®, mindkét esetben csak Pitvarosig mennek a kocsik. Az útviszonyok akadályozzák egyelőre a közlekedést, Hódmezővásárhely és Rárós között; a Vásárhely— Földeák—Gencsháti Állami Gazdaság közötti útvonalon, ahol a kocsik csak Földeákig mennek; a Szentes— Derekegyház—Tompahát járat autóbuszai Derekegyházig járnak: a Szentes—Lapistó—Nagymágocs—Székkutas vonalon Nagymágocsig mehetnek az autóbuszok. Ugyancsak Nagymágocsig jár a Szentes—Orosháza—Békéscsaba—Gyula útvonalon közlekedő autóbusz; a makó—mezőhegyesi járat csak Pitvarosig juthat el; a Makó—Tótkomlós vonalon pedig Nagykopáncs elkerülésével közlekednek a helyközi járatok. Hozzátesszük, ez csupán előrejelzés, az útviszonyok változása természetesen együtt jár az itt közölt akadályok megszűnésével, illetve módosulásával. (A buszok indulásáról érdemes fölvilágosítást kérni!) Közlemény az MSZMP Politikai Bizottságának üléséről A Magvar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága 1984. február 15-én ülést tartott. Kádár János előterjesztésében meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vette a Jurij Andropovnak. a szovjet nép hű fiának, a nemzetközi kommunista mozgalom kiemelkedő személyiségének, a magyar nép igaz barátjának moszkvai temetésén részt vett magyar párt- és állami küldöttség beszámolóját. Az MSZMP Politikai Bizottsága üdvözli a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága 1984. február 13-i ülésének döntését és állásfoglalásait. Nagyra értékeli az SZKP Központi Bizottságának azt a szilárd elhatározottságát, hogy a jövőben is következetesen és céltudatosan folytatja lenini politikai irányvonalát, amelyet az SZKP XXVI. kongresszusa és a Központi Bizottság azt követő határozatai jelöltek ki. Kifejezi őszinte jókívánságait Konsztantyin Csernyenko nak. az SZKP KB úi főtitkárának, testvérpártunk kiemelkedő vezetőiének. Hangsúlyozta azt a mélv meggyőződését, hogy a testvéri szovjet nép a Szovietunió Kommunista Pártja köré tömörülve, és annak vezetésével újabb sikereket ér el a fejlett szocializmus építésében, a társadalmi haladás és a béke egyetemes ügyének szolgálatában. A Politikai Bizottság ismételten megerősíti: a Magvar Szocialista Munkáspárt töretlenül azon munkálkpdik. hogv tovább erősödienek az élet minden területét átfogó magvar—szoviet kapcsolatok, tovább mélyüljön a maavar és a szovjet nép megbonthatatlan barátsága. Pártunk és kormányunk teljes mértékben támogatja a Szovietunió politikáját, amely a szocialista közösség erősítésére, a népek társadalmi vívmányait, a nemzeti függetlenséget fenyegető imperialista törekvések határozott visszautasítására, s ugyanakkor a vitás nemzetközi problémák tárgyalásos úton történő megoldására, a világbéke megőrzésére irányul. A Magyar Népköztársaság a Szovjetunióval, a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt változatlanul kész mindent megtenni a nemzetközi feszültség csökkentése, a katonai erőegyensúlynak a fegyverzetek alacsonyabb szintjén történő megvalósulása, a békés egymás mellett élés. az enyhülés politikájának érvényesítése érdekében. (MTI) Katonák a hófronton A rendkívüli téli időjárás miatt kialakult súlyos helyzet több megyében szükségessé tette a Magyar Néphadsereg alakulatainak részvéteiét a következmények elhárításában, az életmentési feladatokban az anyagi javak mentésében és a szállítási problémák megoldásában. A Honvédelmi Minisztériumtól kapott tájékoztatás szerint az elmúlt •lapokban több mint félezer katona — köztük az erre az ilkalomra behívott c~aknem záz tartalékos —. s mintegy '00 nagy teljesítményű mun. agép és harci jármű segítette a váratlan akadályok leküzdését a mentést, a létfontosságú élelmiszerek és gyógyszerek szállítását az energia- és a vízellátási zavarok elhárítását. A Honvédelmi Minisztérium vezetői hangsúlyozták, hogv e feladatok megoldását a katonék szervezettsége, akcióképessége. áldozatkész, fegyelmezett magatartása, valamint a speciális feladatokra alkalmas technikai eszközök tették lehetővé. A vártlan természeti csapások sújtotta körzetekben a segítségnyújtás a Magyar Néphadsereg egyik kiemelt feladata és egyben köteles, sége. amelyre valamennyi katonai alakulat, bármilyen helyzetben készen áll. Kidolgozott és megalapozott tervek vannak a rendkívüli körülményekből adódó katasztrófa-helyezelek elhárításában való részvételre: a parancsnokok és a katonák mindig készek — mint az elmúlt napok is bizonyították — a konkrét helyzetekben ezeket a terveket pontosan megvalósítani az emberi életek és az értékek mentése. a veszélyek elhárítása során. E természeti csapás elhárítására katonai operatív bízottságok alakultak, amelyek tevékenységével, együttműködésével a megyékben a párt- és az állami vezetés. valamint a lakosság meg volt elégedve. Ezért a honvédelmi miniszter elismerését fejezte ki a feladat végrehajtásában részt vevő valamennyi tisztnek, tiszthelyettesnek és sorkatonának. Belkereskedelem A Magyar Kereskedelmi Kamara kereskedelmi tagozata szerdán ülést tartott, amelyen Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter az idei feladatokat vázolta. Elmondta, hogy az év első hónapjában a kiskereskedelmi forgalom folyó áron 9 százalékkal haladta meg- az 1983. janúárit. és élénkebb volt a tervben számítottnál is. Az élelmiszerek forgalma 7,6, a vegyesiparcikkeké 12,5 százalékkal emelkedett. Fontos feladata a belkereskedelemnek — mondotta —, hogy az idén is megőrizze az áruellátás eddigi színvonalát. A múlt esztendőben néhány iparcikkből és a magánlakás-építkezéshez szükséges számos anyagból nem sikerült kielégíteni a keresletet. Az iparvállalatokkal folytatott előzetes tárgyalások alapján előreláthatólag az idén javulni fog a, helyzet. Néhány iparcikkből — így színes tv-ből, hűtőszekrényből, automata mosógépből, radiátorból — már elegendő mennyiséget fognak kínálni az üzletekben. 1984-ben az építőanyagok kínálata is bővül, de a vásárlói igényeket teljes mértékben csak 1985-ben a vállalatok termelésének növekedésével tudják kielégíteni. A vendéglátóiparról szólva elmondta, hogy a belkereskedelmi egységek egyre nagyobb részt vállalnak a munkahelyi és a gyermekétkeztetésben. Az is biztató, hogy a januári fogyasztói áremelkedések óta a szakma célszerűbb árpolitikát folytat. Továbbra is elsősorban az ellátás szempontjából alapvetően fontos cikkeket szerzi be külföldről a belkereskedelem. Megvették a kastélyt A belső termek, szobák helyreállításán dolgoznak a szakemberek a seregélyesi, hajdani Zichy—Hadik-kastélyban. Az 1821-ben épült klasszicista stílusú grófi lakot az elmúlt évtizedek alaposan megviselték, falait, tetőzetét kii- exdte az enyészet, s a freskókkal díszített termekben elvégezte pusztító munkáját a tető résein bocsurgó víz és a szél. AzcpüI let hasznosítására többféle terv is volt, de helyreállítása olyan sokba került volna, hogy mostanáig nem akadt rá vállalkozó. A közelmúltban új gazdára talált az épület, a Taurus Gumigyár vásárolta meg oktatási és szabadidö-központ céljára, vállalva helyreállítását, s a szükséges átalakítások elvégzését. Úgy tévézik, hogy a felújított, átalakí'ott szabadidőközpontot jövőre átadják. Dollár - kis cikkekbcl Generálimpex-eredmények A Generálimpex Külkereskedelmi Vállalat megalakulása óta eltelt hárory esztendő alatt összesen csaknem 50 millió dollár értékű árut exportált. A vállalat tőkés kivitele 1981-ben 12 millió, egy évvel rá pedig már 15 millió dollár volt. Tavaly a kivitel még erőteljesebben. további 40 százalékkal bővült, s meghaladta a 20 millió dollárt. A tervek szerint az export az idén is gyors ütemben. 30 —40 *százalékkal növekszik — erről tájékoztatott Nagy László, a Generálimpex vezérigazgatója. A Generálimpex zömében kis és közepes tételek kivitelével foglalkozik, elsősor. ban az úgynevezett aprócikkek értékesítésének felkarolására alakult. A vállalat párhuzamos engedélyt kapott majdnem minden termékcsalád tőkés piaci értékesítésére, ami egyben a hazai termelővállalatok számára is előnyös, mivel bővíthetik a külkereskekedők közötti választási lehetőségeiket is. Ezzel egyre több vállalat él. ami segíti a Generálimpex forgalmának növelését. A Generálimpex a külföldi kereskedőházakhoz hasonlóan szinte mindennel foglalkozik. Az export termékskálája igen széles. A vállalat játékokat, nyomdaipari termékeket gombát, savanyú káposztát, faházakat, háztartási edényeket, dísznövényeket. vízinövényeket a legkülönfélébb mezőgazdasági és élelmiszeripari termékeket stb. exportál. De foglalkozik például fogtechnikai bérmunkával is. Néha különleges megbízásokat is teljesít, mint amilyen a Magvar Macskabarátok és Tenvésztők Országos Egvesületéé. vagy a Magyar Ebtenvésztők Országos Egvesületéé volt: a közelmúltban osztrák cégnek minteay P5 ezer dollárért adtak el macskákat. és a múlt év második felében több kutyát értékesítettek több mint 20 ezer dollárért. Az elmúlt hámm év al°tt több jelentés üzletet is kötöttek a külke-eskedők. Például a Hnsszúhegvi Állami Gazdaságnál készült almasűrítményből a műit esztendőben mintegy 1500 tonnát szállítottak az Amerikai Egyesült Államokba, s az árbevétel meghaladta az egymillió dollárt. Mivel az amerikaj partner elégedett volt a- magyar termékkel, az-idén már mintegy 6 ezer tonna almasűrítmény kiviteléről tárgyalnak. Emellett jelentős mennyiséget értékesítenek a Villgép Szövetkezet által gyártott öntött alumínium kerti bútorokbői, a Fémbútor Ipari Szövetkezet és a Hafém Ipari Szövetkezet kempingbútoraiból. Ígéretes tárgyalásokat folytatnak egy japán cég. gel, s ha megszületik a szerződés, az Orionnál gyártott hangszóródobozokért cserébe a vállalat videomagnókat és szalagokat száMít Magyarországra. A forgalom bővítésére 1 Generálimpex a hazai ten melőkkel hosszú távú éd közös érdekeltségen alapuló kapcsolatok kialakítására törekszik. Jelentősebb haza/ partnereikkel társulási szerződéseket kötöttek, osztozva az értékesítésnél keletkező nyereségen, illetve a veszteségen is. A külkereskedelmi vállalat mind nagyobb mértékben vesz részt a kockázatvállalásban, ami az olyan „érzékeny" cikkeknél. mint például a friss gyümölcs és zöldség, amelyeknek az árait nagy mértékben befolyásolja az idő. járás — nagyobb anyagi biztonságot jelent a termelőknek. A termelőkkel kialakított együttműködés mellett a Generálimpex egyre jobban szélesíti külpiaci kapcsolatait. jelenleg Európa legtöbb országában kiterjedt partnerhálózattal rendelkezik, s fontos kapcsolatokat alakított ki az Egyesült Államokban is. Az egyik legnagyobb amerikai konszern, a Teneco — az USA 15 legnagyobb vállalata közé tartozik — a közelmúltban kereste meg a Generálimpexet, hogy megbízza magyarországi tevékenységének koordinálásával. Az előzetes tárgyalások alapján azzal számolnak, hogy az amerikai cég nemcsak eladóként. hanem vásárlóként is megjelenií: a magyar pia. r