Délmagyarország, 1984. január (74. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-22 / 18. szám
"Vasárnap, 1984. Január 22. 5 Kosárlabda NB I Szomorú hétvége Értékes döntetlen Calcuttában A Nehru Kupa elnevezésű nemzetközi labdarúgótornán Magyarország „B" válogatottja néven szereplő Vasas SC csapata újabb bravúros eredményt ért el. Mészöly Kálmán legénysége ezúttal az 19112. évi világbajnokság bronzérmes együttesére épülő Lengyelország gárdája ellen lépett pályára, és 1:1 (1:1) arányú döntetlenre végzett. A szűkszavú hírügynökségi jelentésből mindössze az derült ki, hogy a magyar gólt Balogh szerezte. lengyel részről pedig Wojcicki volt eredményes. Sem a női, sem a férfi csapatnak nem sikerült itthon tartani a bajnoki pontokat. Mindkét vendégegyüttes győztesen távozott az újszegedi Sportcsarnokból. A nők a legjobb tíz között folytatták a bajnokságot. Nem a legjobb előjezők. A szolnoki kispadon — pedig a vendégek vezettek 68-60-ra — egyeseknél elszabadult az indulat, sportszerűtlen jelenetekre került sor, és emiatt hosszabb ideig állt a játék a II. félidő derekán. Dobi a 24. percben kipontozódott, és szinte nem lekkel kezdték a bemelegí- volt, aki ka/árra dobjon, tést, hiszen Lázár betegség, MTK-VM—SZEOL AK Borgulya sérülés miatt nem 69-50 (30-24). Női mérkőzés, volt társai közölt. Aztán úiszegedi Sportcsarnok, 200 Palotás is kivált a sorból, ö néző, vezette: Bacsfai, Bua bemelegítés során sérült dánovics. SZEOL AK: NOmeg. Ennyi előny birtokában VÁKNÉ (12), Szederkényi az MTK-VM esélyessé lépett (6), BÁNSZKY (18). Oláh elő, és tizenhárom pontos (2), Göndöcs (6). Csere: Kagyőzelmet szerzett. A már menik, Balázsik (4), Tóth említettek, a magas-ági fö- (6), Csonka (2). Edző: Punlényük és pontosabb dobá- gor Miklós. saik révén megérdemelt győzelmet arattak az MTK-VM-esek. A férfiak még az őszi szezonnál tartanak. Esélyesként léptek a pályára, de sajnos, nem volt ellenszerük a lelkesen. mindent egy lapra feltevő szolnokiak ellen. Ezen a napon még egy komoly ellenfelük akadt, mégpedig a nagyon gyenge napot kifogó Kosaras. Ritfer játékvezető kettős. Sajnálatos eseménynek is tanúi lehettek a néAlfüldi Olajbányász—SZEOL AK 83-78 (44-41). Férfimérkőzés, újszegedi Sportcsarnok, 400 néző, vezette: Kosaras,. Ritter. SZEOL AK: Boros (7), VARGA (10), DOBI (25), Guóth Á. (5), Vincze (6). Csere: dr. Kecskés (4),Tóth A. (8), Molnár (8), Nagy (2), Törcsváry (3). Edző: Guóth Iván. Ld. és kitűnt az Alföldi Olajbányászból: Molnár (26), Mikola (17). I. L. Hóra várnak az úttörők A csehszlovákiai Chopokon eltöltött edzőtáborozás után a megyei általános iskolai csoport áttette székhelyét Hronecbe, ahol megtartották a megyei úttörő, olimpia. sífutó és lesikló döntőjét. Az itt mutatott teljesítmények alapján vá. lasztották ki azt a 12 tanulót, akik Csongrád megyét képviselik — természetesen. ha megfelelő hó lesz — január 26—30. között a gvöngyösi ors/.ág<3s döntőben; A megyei úttörő-olimpia végeredménye. L esikiás. IV. korcsoport, lányok: 1. Olasz"' Edit (szegedi I. sz. gyak.). 2. Csikós Anikó (szegedi Béke u.). 3. Vass Anita (Vásárhely, Münnich). Fiúk: 1. Kovács Péter (szegedi Rózsa F. sat.l, 2. Kárai László (Vásárhely. József A.). 3. Son. kodi Balázs (szegedi Rózsa F. sgt.) és Dorotovics Guszfás (Vásárhely, Kertváros). III. kcs. Lányok: 1. Tóth Bettina (szegedi Kodály téri ált isk.), 2. Olasz Imola, 3. Nagy Annamária (mindkettő szegedi I. sz. gyak. ált. isk.). Fiúk: 1. György Roland (szegedi Zrínyi ált. Isk.). 2. Kószó Balázs (szegedi Ságvári gyak. ált. is.). 3. Csiszér Előd (szegedi Gutenberg u. ált; isk.). II. kcs. lányok: 1. Nagy Ágnes (szegedi 1. gvak. ált. isk.), 2. Zádori Eszter (szegedi Rózsa F. sgt.). 3. Kertai Ágnes (szegedi Rózsa F. sgt.). Fiúk: 1. Kovács Tamás (szegedi Rózsa F. sgt.), 2. Varga Viktor (Szentes. Petőfi ált. isk.). 3. Kávai A III. korcsoport ezüstérmese, Glasz közben Imola kapuvétel Péter (Vásárhely, József A. ált. isk.). Sífutók. IV. kcs. Lányok: 1. Hegedűs Ildikó (Vásárhely. Münnich F. ált. isk.), 2. Gombos Tünde (Szentes, Petőfi ált. isk.). Fiúk: 1. Krám Lehel (Szentes, Deák F. ált. isk.). 2. Varga Róbert (szegedi Gedói ált. isk.), 3. Surányi Péter (szegedi Szirmai ált. isk.). A hónap végén sorra kerülő országos döntőn az alábbi 12 tanuló képviseli megyénket: Olasz Edit, Kovács Péter, Kárai László, Tóth Bettina. Olasz Imola, György Roland. Csiszér Előd. Nagy Ágnes, Kovács 11 Mondok valamit, de..." D ivatos jelenség a jólértesültség. És arról sem. hogy előzőleg megnyugtatSportéletünkben sincs ez másként, ták a vétkes játékost, büntetése nem keminket is sűrűn elárasztanak a rül nyilvánosságra! Hogy mégis hogyan ..pálya szóién" szerzett hírekkel. Például: iutott t-domásunkra? Magától a játékos„Arról a bizonyos prémiumügyről, a játé- tói. aki fűnek-fának mesélte, megbjintetkosok höbörgéséröl miért nem írtak? Ja, ték. de: „Leszállhatnak rólam, nincs tévagy nem közölték az illetékesek, hogy ma, tabu vagyok!" Ezek után nincs mit milyen büntetésben részesítették a hang- csodálni, hogy a sportoló ott folytatta, adókat? Na. majd én elmondom, mi is ahol abbahagyta, ismét ..bírái" elé került. történt..." Más: „Biztos forrásból tu- Fogták is a fejüket a vezetők, most mit dom. hogy a rendkívül tehetséges, de za- csináljanak? A játékost menesztették — bolátlan játékost azért nem lehet látni he- nem tudom, gondoltak-e arra. esetleg netek óta a pályán, mert életmódja miatt kik is közük van ahhoz, hogy nem vált hosszabb időre eltiltották. F.rdekes dolog. azzá. amivé lehetett volna —. és utólag bár nem szükséges rózsaszínre lakkozni, elismerték, mily kár volt. hogy az elretde azért feketére sem kell festeni. .." tentést. a jó útra térést szolgáló szándéMegint más: „Most elmesélek valami na- kunkat akkor megvétózták. gvon érdekeset, de ezt nem szabad meg- Az említett, megtörtént példa mellé más írnia. Nem akarjuk, hogy rajtunk csám- sportágak területéről is számtalan hasoncsogjanak. mi lennénk a negatív szenzá- ló esetet sorakoztathatnánk. És ami érdeció. .'." kes. „A mi ügyünk nem tartozik senki Ugye. ismerős az ilyenféle bizalmas másra!" nézetét vallóknál szinte mindefülbe suttogás? Tulajdonképpen nincs mi- nütt visszájára fordult elképzelésük. Mégért meglepődni a közlésnek e módján, oly- pedig azért, mert nem gondoltak arra. kor mégis elcsodálkozunk. No. nem azon, hogy elvtelen bezárkózásukkal. ítéletük amit elmondanak, hanem azon, hogyan helyességét, mértéktartását kétségbe vonó. jutnak ezek a — mint később kiderül — sokszor helytelen nézetek, hamis okfejtöbbnyire valós történetek az utcára? A tések áramlásának nyitnak zsilipet. Blfeváilaszt a saját tapasztalatainkból merített leitkeztek arról, hogy döntéseikről, amik példa adja. nem lehetnek (lehetnének) öncélúak, száTörtént. hogy a nagyközségből leigazolt mot kell adniuk, megindokolniuk, hogy az tehetséges csatár élvonalbeli új csapaíá- éppen általuk agyondédalgetett. piedeszban is ontotta a gólokat. A fiatal fiút egy- tálra emelt versenyző milyen mulasztások szerre csak körülvették a haverok, a ra- és hibák következtében zuhant a rnéjybe. iongók. az ivócimborák. Naponként ösz- A fegyelmi vétség elkövetését, a szabászeiöttek edzések után. és ilyenkor se vé- Ívok súlyos megszegését kiváltó tett megge. se hossza nem Volt a dicsérő váKlve- lehetősen hosszú fdlyamat következméregetéseknek. az azt követő, éjszakába nve. A kezdettől a végkifejletig megtett nyúló tivornyáknak. Természetesen a ki- útról nem szívesen beszélnek az edzők, maradozásoknak nyoma maradt, az edző- a vezetők, de a hibát elkövető sportolók nek is feltűnt, s annak rendje-módja sze- sem. Nem, mert ilyenkor óhatatlanul előrint megbüntette a labdarúgót. Az ügyről térbe kerül — kellene, hogy kerüljön! —, jegyzőkönyv is készült. Amikor tudomá- ki a felelős a történtekért? Ezt a terhet visunkra jutottak a történtek, kértük a csa- szont senki sem akarja cipelni. Az érinpat vezetőit, hozzák nyilvánosságra az el- tettek — egy-két esettől eltekintve —, nemmarasztalást. hiszen előzményeit város- egyszer objektív okokra hivatkozva, a mászerte beszélik. sik félre próbálják hárítaná az esetet. Ha Érdeklődésünkre köntörfalazva válaszol- történeteden egy csapat sorozatban gyentak. segítő szándékú kíváncsiságunkat gén. eredménytelenül szerepel, az előbbzaklatásnak. szenzációhajhászásnak vették, utóbb összezördülésekhez vezet, kipattanPróbálták titkolni az enyhe számonké- nak. felszínre kerülnek jogos és vélt sérést. mondván, kár megbolygatni az ese- relmek. Elkezdődik az indulatoktól fútét. mert sem a szakosztálynak, sem az tött viszálykodás és áskálódás, a lazítás. A illetőnek nem válna előnyére az ügy szel- játékos orrol az edzőre, a vezetőkre, és Iőztetése. Hímezték-hámozták a szavakat, viszont, tehát senki sem vállalja, hpgy végül hosszas győzködés. rá b eszét és után, őszintén, köntörfalazás nélkül feltárja, mégis megoldódott nyelvük, aminek fel- hogyan jutottak odáig, ahol tartanak, tétele: ..Elmondjuk az igazságot, de csak O okszor és sokan legyintenek, ha a akkor, ha nem írja meg!" Az újságíró, Jj sportvezetők hozzáértéséről esik hogv megbizonyosodjon a hallottak és ta- szó, mert eddig valahogy — tisztepászlaltak valósnak vélt okairól, becsuk- let a kivételnek, ilyenek is vannak — rletn ta jegyzettömbjét, eltette tollát. Az adott sikerült kiharcolniuk a közvélemény elisszó kötelez. így aztán ki-ki mondhatta, mérését. A sportvezetés ma már művéamit egyébként nem említett volna. szet. Akik művelik, ideje, hogy tudomásul Zúdul a szóáradat, ember legyen a tal- vegyék, egyetlen versenyző, legven az labpán. aki kibogozza, mi is az igazság? Az darúgó. kosárlabdázó, atléta, kézilabdázó, edző panaszkodott a játékosára, a játékos sem születik pénzhaihász erkölcstelennek, az edző önérzetet sértő modorára, a veze- linknek, kezdetben valamennyi a sikert tők az edző szakmai meglátásaira, az ed- akarja, a győzelmet óhaitia. ző a vezetők hozzáértésére, a játékosok a Menthetetlenül ..elromlik" viszont. ha vezetők elvtelenségeire... Tökéletes volt személyesen tapasztalja, látja, a saját-bőa körforgás — egy „apróságtól" eltekint- rén érzi. hogv a kudarcok okát. a tartós ve. önmaga esetleges hibáiról. arróL hogy balsikert a valóságtól eltérően magvaráznetalán ereiét, képességeit meghaladó fel- zák a sportból és nem a sportért élők ... adatra vállalkozott — senki sem beszélt! Gyürki Ernő Meghalt Johnny Weismüller Szombatra virradó éjszaka kedő Weismüller szívemond- es párizsi és az 1928-as a mexikói Acapulcóban, 80 Tamás lesiklók. es Krám éves korábban elhunyt Lehel. Varga Róbert, Hegedűs Ildikó, Gombos Tünde sífutók. A megyei küldöttség vezetője dr. Molnár Miklósné lesz, míg az edzői tisztet Tóth Dezső testnevelő látja majd el. Johnny Weismüller, az ötszörös gyorsúszó olimpiai bajnok, aki később színészként is óriási sikereket ért el. A hatéságok közlése szerint a már régóta betegesta fel a szolgálatot. amszterdami olimpiák egyik Johnny Weismüller, a ké- legnagyobb csillaga volt, aki sőbbi népszerű Tarzan a életében 67 világcsúcsot álpennsylvaniai Windberben lított fel. Üszópályafutása beszületett; ő ért el először a fejezését követően egyre na100 m-es gyorsúszásban egy gyobb sikereket ért el a percen belüli időt. Az 1924- film világában is. Röp'cbda NB I Körmérkőzéses tornával folytatódik A férfi röplabda NB I-ben a bajnokság végső sorrendje az 1—4. és 5—8. helyért a résztvevők otthonában négy körmérkőzéses torna keretében dől el. A DÉLÉP SC csapata az 5—8. helyért játszók között érdekelt a Vasas SC, a KOMÉP SC és a Csepel SC társaságában. A torna első állomása január 27-től Tatabánya. a folytatásban Szeged. Csepel és a Fáy utca következik. I. torna (Tatabánya). Január 27.: Vasas—KOMÉP, Csepel—DÉLÉP SC. Január 28.: DÉLÉP SC—Vasas. Csepel—KOMÉP. Január 29.: KOMÉP—DÉLÉP SC, Vasas —Csepel. II. torna (Szeged). Február 10.: KOMÉP—Vasas DÉLÉP SC—Csepel. Február 11.: Vasas—DÉLÉP SC. Csepel—KOMÉP. Február 12.: DÉLÉP SC—KOMÉP, Csepel—Vasas. III. torna (Csepel). Máréius 2.: Vasas—KOMÉP, DÉLÉP SC—Csepel. Március 3.: DÉLÉP SC—Vasas, KOMÉP—Csepel. Március 4.: DÉLÉP SC—KOMÉP. Vasas —Csepel. IV. torna (Budapest, Fáy utca). Március 16.: Vasas— KOMÉP. Csepel—DÉLÉP SC. Március 17.: DÉLÉP SC —Vasas, Csepel—KOMÉP. Március 18.: KOMÉP—DÉLÉP SC. Vasas—Csepel. IBUSZ • BÁL siafsisjaisiajajajasiHrajsíSJSXsraíajHrsíSjaMjaíSfaiafajsjöiöraisiaíSíi 1984. február 4. Tisza Szállóban, 19 órai kezdettel, minden kedves utasunkat szeretettel várunk. Zene: Melody Combó—5 Műsor: Weisz György humorista Kanizsai Gva énekes Tombola: fődíj utazási utalvány Belépődíj: 200 Ft vacsorával, asztalfoglalással. Jegyek válthatók: IBUSZ Utazási Iroda, Szeged, Klauzál tér 2. Hétfőtől, Sláger Butik a ruházati szinten Indiai muszlinruhák, blúzok nagy választékban VÁRJUK VÁSÁRLÓINKAT! SZEGED NACYARUHAI