Délmagyarország, 1983. július (73. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-09 / 161. szám
Szombat, 1983. július 16. 66 kérdés — Holnap, vasárnap kezdődnek a szabadtéri játékok próbái, bár a Dom tér hetekkel ezelőtt benépesült már, s azóta nyüzsgő méhkashoz hasonlatos, mint nyárelőn mindig. Hogyan állnak a műszaki előkészületek? — Kilencvenszázalékosán. Nem fölújításról van 6zó, hanem a színpadot, nézőteret, a technikai berendezéseket. fölszereléseket, hozzuk játszóképes allapotba. Miként a kőszinházaknál is szokás az úgynevezett holt időszakban, nyáron. Évente általában másfél milliót költünk rá. Megvizsgáltatjuk a nézőteret, rendbehozzuk az acélszerkezetet, burkolatot, üléseket; burkolattal, előburkolattal szereljük föl a színpadot, kibontjuk a zenekari árkot, annak is elhelyezzük a burkolatát. Mindezeket a közönség is látja, de történnek itt a nyilvánosság előtt láthatatlan munkák, melyek azért legalább ennyire fontosak. Így a kábelhálózat, a világítótestek. az elektromos berendezések felülvizsgálata, esetleRes hibáinak azonnali javítása. Összehasonlításképpen: előadások közben, „csúcsidőszakban", egy Dorozsma nagyságrendű község elektromos energiáját fogyasztjuk el. Vasárnapra helyükre kerülnek a hatásvilágító berendezés tartozékai, a reflektorok. a világítási vezérlőasztal; fölszereljük a színpadot és környékét, ami már közvetlenül „a művészi, munkával függ össze: vasárnap délután indulnak a Tragédia próbái. — Bővült-e idén a műszaki arzenál? — Folyamatos cserékről, bővítésekről beszélhetünk. Nincs színház anélkül, hogy folyamatosan megújuljék friss technikai eszközökkel. A szabadtéri igazgatósága középtávú programokat hajt végre. A múszaki rendszeVastagh Attilához, a szabadtéri műszaki vezetőjéhez rek fejlődése persze mindig gyorsabb a mi színházi műszaki fejlesztési lehetőségeinknél. mely az iparágak iramát sem igen követheti, gondoljunk csak a hiradástechnikárá. Azért igyekszünk legalább a világításban és a hajig ban lépést tartani, ezek tudniillik megkülönböztetett fontosságúak a színházi világban. Pár esztendő során sikerült elfogadható állapotban tartam a hang- és a világítási rendszereinket, melyek hazai viszonylatban korszerűnek mondhatóak, a szabadtéri színházak mezőnyében pedig — már a méreteink okán is —. egyediek. Kitűnő partnereink, a budapesti Elektroakusztikai Gyár munkatársai, régi barátaink segítségével. Idei fejlesztésünk: 20 darab régi reflektort cserélhettünk ki. Terveink szerint be kellene fejezni a reflektorpark fölújítását, s elérni, hogy a nézőtéri hangszórók legalább olyan minőségűek legyenek, mint egy átlagnéző otthoni hangsugárzója: vagyis 3000 új típusú hangszórót szeretnénk fölszerelni. — Es műhelyek dolgában tapasztalható javulás? — Nemigen. Az orvosegyetem új oktatási épületében levő 40o négyzetméteres műhelyünk az év tíz hónapjában ifjúsági klub. tehát ki kell ürítenünk. Ugyanakkor a téri beépítések miatt díszletkészítési lehetőségeink igen leszűkültek, s az időjárás szeszélyeinek változatlanul ki vagyunk téve. Gyakran rendkívül színvonalasnak mondható díszleteink tárolhatatlanok. Az idei Háry kellékei a nézőtér alól bújtak ki, csinosításra. Ügy gondolom, műhelygondjainkon is akkor lehetünk úrrá végérvényesen, ha sikerülne mozdíthatóvá tenni a nézőteret azzal az úgynevezett konténeres megoldással, amiről mostanában szó van... N. I. Docensi Augusztus 6-án és 7-én kinevezések A kari tanácsok, valamint az egyetemi tanacs javaslatara a Müvelódes: Minisztérium államtitkára 1083. július l-i hatállyal a József Attila Tudományegyetemen docenssé' nevezte ki dr. Czagany Lászlót a politikai gazdásagtan, Fejer Denesne dr. Szalamin fc'diiet az orosz nyelvi és irodaimi, dr. Kevei Ferencnét a természeti földrajzi, dr. Micheller Magdolnáit a tudományos szocializmus, dr. Seres Istvánt a szervetlen és analitikai kémiai, dr. Sipiczki Mátyást a mikrobiológiai, dr. Tamasi Mihályt a tudományos szocializmus és dr. Tottfc Vilmost a halmazelméleti és matematikai—logikai tanszékre. A kinevezési okmányokat tegnap, július 8-án dr. Krajkó Gyula rektorhelyettes adta át az egyetemi párt- és társadalmi szervek képviselőinek jelenlétében. Kiállítás a Műcsarnokban i Pénteken a Műcsarnok| ban megnyílt az Egyetemes j művészet 1960 után című i kiállítás, amely a bécsi Mu' seum Moderner Kunst és az ausztriai Ludwig-alapítvány gyűjteményét mutatja be. Az esemenyen részt vett Heinz Fischer osztrák tudományos és kutatásügyi miniszter, és Mertha Firnberg miniszter, az ausztriai művészeti és tudományos Ludwig-alapítvány elnöke is. A kiállítást Korcsog András művelődési allamtitkár nyitotta meg. Utalt rá, hogy a killitás fontos állomása a két ország kulturális kapcsolatainak. A bemutató a négy esztendeje alapított osztrák múzeum anyagát tárja a közönség elé, és belekintést kínál a mai modern művészeti törekvésekbe. A kiállítás augusztus 14-ig tekinthető meg. Békelesztivá! az ország közepén fl Magyar Rádió közművelődési munkája A Magyar Rádió 1981-82ben végzett közművelődési tevékenységét tekintette át az Országos Közművelődési Tanács elnöksége a közelmúltban tartott ülésén. Az igényesebb kulturális „ellátás", valamint a különböző műveltségi szintű, ízlésű 'hallgatók eltérő igényeinek jobb kielégítésére a rádió évi ól .évre újabb területeket, témaköröket von be közművelődési programjaiba — hangsúlyozta a rádió elnökhelyettesenek előterjesztese. A művészeti műsorokban az igazi értékek támogatása került előtérbe: a magyar és az egyetemes kultúra legkiemelkedőbb — jól megválaszt .itt adásidőben sugárzott — alkotásai 1981—82-ben a koraobi esztendőknél is gazdagabb kínálatot nyújtottak a n.allgatoknak. A komoly zenei műsorok kozott a zárt műfaji ha tarokat fellazító programok bizonyultak a legnépszerűbbeknek, mint például az 1982-ben indult déli zeneparádé, a Komoly zenei zsákbamacska. Megőrizték színvonalukat az ismeretterjesztő műsorok, ám ma is gondot jelent, hogy nem sikerült megtalalnl az irodalom es' a zene iránti érdeklődés felkeltésének hatékony formáit. Üj jelenség a gyermekkultúra bekapcsolása a közművelődésbe. Kevés a rádióban a humoros műsor — hangoztatja a beszámoló feletti vitában — egyebek közt — hangot kapott, hogy a sokat ígérő akcióként indult Mindenki iskolája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A rétegigények kielegilésóvel kapcsolatban felmerült: a nyelvezetében, vagy szakmai színvonalában ..steril" közles nem érheti el igazan a célját. A változó közónségigénvt tükrözi az egykori nepszerű. terjedelmesebb vetélkedők kifáradasa. A magyar politikai s -a, ii a jó hagyományait felelevenítve — a Kabarészínház olykor nem kellő színvonalú produkciói mellett — kívánatos lenne új formakat kidolgozni a kabaré műfajában — mutattak rá a vitában. Állásfoglalásában az országos közművelődési tanacs a mindennapi élet kultúiajánoz kapcsolódó, információs és ismeretközvetilö műsorok fejlesztésére, a kulturális ajánlások kritikai jellegének erösitesere hívta fel a figyelmet. Kohászati export Kedvező az exporlg.vorsmerleg a salgótarjáni kohászati üzemekben: a vállalat az első félévre tervezettnél hat százalékkal több árut szállított külföldre, dollárral fizető megrendelőinek. Ez évek óta nem fordult elő. Hol van Magyarország középpontja? Érdemes megnezni Kerenvi József Ybldíjas építész alkotását; a torony alatti marványba vésett térképen látható- az a pont, amelyre a csúcson elhelyezett arany gömbből kiinduló nyíl mutat. Ez hazánk geometriai középpontja. Ennek koordinátái pedig: földrajzi szélesség 47 fok 11 perc, földrajzi hosszúság 19 fok 30 perc. Ezt 1977-ben a Kartográfiai Vállalat jelölte ki Pusztavacs kisközségtől egy kilométernyire északkeleti irányban^ a Kiskunsági Nemzeti Park természetvédelmi területén. * Rendkívül vonzó környezetben beszéltek a Képes Újság szerkesztői az érdekes központ születéséről. Először 1968-ban újságírók körében vetődött föl a gondolat, hogy meg kellene keresni az ország középpontját. Először csak játékosan, a hazatérkép kartonból kivágott mását tűhegyre tűzve indult el a ..munka". Később térképészeket. szakembereket hívtak [segítségül, akik pontos mérésekkel mutatták ki. hol italálható a megjelölendő [pont. A lapban megjelent j írás nyomán hamarosan Idiákexpedíció indult fölavatni és népszerűsíteni a pusztavacsi kies tájban megtalált országcentrumot. Tavaly a megjelölést kezdeményező Képes Újság kollektívájában támadt az újabb ötlet is, hogy összehívják a lap félmilliónál is több vásárlóját baráti találí kozóra a jeltoronyhoz. A jelj szóra, hogv Találkozzunk az [ország közepén!, mintegy 200 : ezren jöttek össze. Ekkora ! tömegre persze álmukban ! sem számítottak. A valóságos népünnepéllyé nőtt oljvasói találkozót a jeltorony • közelében, erdővel körülfogott. hatalmas füves síkon bonyolították le, igen nagy sikerrel. i A hatalmas érdeklődés ér| lelte meg azt a döntést, hogy la dabasi járás és a közeli községek vezetőivel egyetértésben idén augusztus 6án és 7-én is megrendezik a fesztivált. Ezúttal azonban — mivel a tervezett időnont egybeesik a Hirosima elleni amerikai a'omtámadás évfordulójával és a nukleáris feevverek elleni tiltakozás ; világnapiával — a béke je! gyében hívnak Pusztavacsra mindenkit, akinek drága ; hazánk, Európa és p világ békéje. Az Országos Béketanács támogatja a nemes megmozdulást, amelyet ebben az évben tehát Képes Űjság-békefesztiválnak neveznek. illillllw^ Lázár Mihály felvétele Látogatók Pusztavarson Már januárban megkezdődtek az előkészületek, hogy mintegy negyedmillió embernek érdekes műsorral szolgáljanak. A helyi tanácsok elkezdték szélesíttetni a bekötő utakat, rendezni a terepet. A béketalálkozó színhelyén egy kilométernyi vízvezetéket építettek. Gondoskodtak megfelelő vendéglátói és higiéniai ellátásról, gépkocsiparkolóról, kempingről, színpadokról, sportolási lehetőségekről stb. Az ország valamennyi mutatványosa és bazárosa érdeklődik, s valószínűleg föl is sorakozik az ország közepére. A szabadtéri színpadon augusztus 6-án nyolc órától 7-én 18 óráig megszakítás nélkül (éjszaka is) zajlik a műsor. A neves, hivatásos művészek seregén kívül 150 amatőr és művészegyüttes is bejelentette szereplési szándékát. Föllépnek a tévé Ki mit tud? vetélkedőjének közönségkedvencei, díjnyertes dalok hangzanak el, s a legújabb divat is bemutatkozik. A gyermekeket kedvenc színészek és bohócok szórakoztatják, s játékos vetélkedőkre lehet jelentkezni. Lesz vadászati és kutyabemutató, összemérik erejüket a legjobb női futballcsapatok, autósok és motorosok produkálják magukat, sor kerül Gyártók, hiánycikkekre A kereskedelem eredményes tárgyalása A „Vevők vagyunk" kiállítás óta eltelt két hónap alatt 39 vállalattal. 35 ipari és 63 mezőgazdasági szövetkezettel, 70 kisiparossal, valamint 59 gaz.dasági társulással folytattak tárgyalásokat a kereskedelmi vállalatok hiánycikknek számító termékek gyártására. Már a kiállításon 150 millió forint értékű cikk készítésére kötöttek szerzödest. azóta ez az összeg több mint 200 millóra emelkedett. Ennek eredményeként .az év hati ralevő részeben. valamint j jövőre mintegy 120-féle. korábbon hiánycikknek szá\ mitó termék kerül kereskedelmi forgalomba. Mint minden „Vevők vagyunk" kiállításon, a legtöbb gyártó ezúttal is a vas-műszaki cikkek előállítására vállalkozott. A vasműszaki kereskedelmi vállalatok 205 vállalattal, szövetkezettel, kisiparossal és gazdasági társulással kötöttek szerződési. Ennek nyomán meg az idén kaphatok lesznek az üzletekben a hazai gyártású mezőgazdasági szeráruk, kézi szerszámok, valamint az ismét divatos rusztikus épület- és bútorvasalások. Számos termék importot pótol; gyártani kezdik például különféle személygépkocsik alkatrészeit és tartozékait. Apró cikkek, de behozatalukra nem mindig van lehetőség: a hőálló műanyag főzőkanöl. a cseresznyemagozó és a műanyag ételdoboz. Még ebben az évben e/."k is hazai kivitelben kerülnek a boltokba. A legutóbbi Vevők vagyunk" kiállításon már részt vett a bútorkereskedelem is, s úgy tűnik, megoldódik néhány kiegészítő kisbútor gyártása. A Domus •Áruház Vállalat megállapodást kötött kisiparosokkal és szövetkezetekkel egyebek közt elöszobafalak. virágállványok gyártására. A hiánycikk-bemutatót akkoriban megtekintették a KGST-országok belkereskedelmi szakemberei is. Azóta hárommillió rubel értékű szerződést kötöttek a hazai kereskedelmi vállalatok szocialista országokból származó cikkek behozatalára, illetve választékcserére. A Termeltetők Tanácsa újabb kiállításokat szervez augusztus 26—29. között Debrecenben az ötlet '33 elnevezésű szakmai találkozó keretében nyílik meg hiánycikk-kiállítás. Október 19-én Szombathelyen tartják meg az őszi országos „Vevők vagvunk"-ot. tűzoltó-bemutatóra, ejtőernyőugrásra. Talán a békefesztivál legérdekesebb. Jeglátványosabb eseménye lesz a csoportos esküvő. Az ország leghíresebb vőfélye köszönti a fiatal párokat, a násznép egvjtt indul lovas kocsikon a jeltoronyhoz. ahol anyakönyvvezető előtt elhangzik a boldogító igen. Utána szípadon mutatkoznak be az új párok, s megkapják a vállalatok, intézmények ajándékait. Meghívtak amatőr festőket, szobrászokat, hímzőket, fafaragókat. A téren országos kirakodóvásár és árubemutató is lesz. bárkinek adnak egyszeri árusítási engedélyt, aki a helypénzt megfizeti. Aki a 25 méter magas vásárfáról lehoz egy szalagot, ajándékban részesüL A béke gondolata dominál az egész fesztiválon. A rendezők igyelteznek átfogó képet adnj hazánkról és a békemozgalomról. A Hazafias Népfront, az Országos Béketanács. a KISZ, a Nőtanács helyi szervei békemeneteket, kerékpáros béketúrákat, buszokat, autós békekaravánokat indítanak a megyéből az ország közepére. Az ifjúság békeüzenetét az MHSZ ejtőernyősei hozzák, akik a fesztivál területére ugranak. A békeküldöttségeket Farkas Bertalan magyar űrhajós fogadja, s veszi át az összegyűjtött békeüzeneteKet. A kétnapos ünnepség záróakkordjaként béketüzek gyúlnak, amelyekben jelképesen elégetik a háború szellemét es az atunuegyveteket. Várható, hogy százezrek indulnak e] az ország közepére augusztus 6-án es 7-én. A szegedieknek az 5-ós főútról Örkényen keresztül lehet eljutni Pusztavacsra, ahol a békefesztivál rendezői élményekben gazdag két napot ígérnek mindenkinek. F. N. I. Gyümölcsexpresszek Útra indítottak az első illatos gyümölcsexpresszeket a Duna—Tisza közéről. Kecskemét környékéről főként a sárgabarackot Szeged-Szatymaz tájáról az őszibarackot viszik a fővárosba és az iparvidékekre. A jprészt zöld úton haladó szerelvények, irány vonatok a következő napokban átlagosan száz, főként' „barackos" hütővagont juttatnak a fővárosba. Az este berakott árut hajnalban már vásárolhatják a fővárosi piacokon.