Délmagyarország, 1982. március (72. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-28 / 74. szám
8 Vasárnap, 1982, március 21. Ferencváros-SZEOL AK s a Vasas 3-2 (1-2) Üllői út, 25 ezer néző. Vezette: Nagy B. Kovács L.) Szünet után azonnal gólNapirenden a sportegészségügy A Csongrád megyei nács művelődésügyi és ságpolitikai bizottsága nevelési és sport albizottsága az újszegedi Sportcsarnokban megtárgyalta Mari Kálmán, az MTSH elnökének előterjesztésében Csongrád megye iskola- és sportA szegedi Sportuszodában, Méhes, Kijátz, Késmárki 2, tegnap délelőtt befejeződött Edző: Bobory György, az Egyetemi Kupa vízilab- SZEOL AK: dr. Esztergo* A Ferencvárosban Pogány, datorna A döntő mérkőzé- mi — Molnár, Dudás, Cser(Mohácsi, lal kezdett a Ferencváros. Rab, Szokolai, Nyilasi és Pö- sen Vasas legyőzte a SZE- nus 1, Bozsó 2, Udvardi 3, Pölöskei beadása után Nyi- löskei játszott jól, a szege- QL AK-ot így tornagyőztes- Lengyel G. Csere: dr. Kiss Ferencváros: Zsiborás — lasi 6 méterről a kapu jobb di csapatban Hornyákahá- ként {ejezt'e be a küzdelem- 1, dr. Gál 1, Cseri, Éles, TöSzántó, Beles, Jancsika — oldalába fejelt: 2-2. A 77. rom gol ellenere is nagy- rök, Réhbeli. Edző: Szittya Ebedli, Rab — Pogány Sza- percben a nagy lendülettel szerűen vedett, a hatvedek Károly, badi, Szokolai, Nyilasi, Pö- rohamozó zöld-fehérek meg- jól védekeztek, a középpá- Bp. Vasas Izzo—Szolnoki löskei. ' ' szerezték a győzelmet je- Ivások pedig a kitűnően ját- VSE 14_n (5.5, 4.1, 3.3, 2-2). Az Egyetemi Kupa „ ,, lentő gólt. Ekkor Ebedli ívelt szó Kozma és Orosházi ve- 0, , c__,„ . . , SZEOL AK: Hornyák - középr8 szügletrúgást> üjhe. őrletével nagy területen fe- Vezette: Bíro' Samu' végeredménye: lyi Koch elé öklözte a lab- gyelmezetten, okosan szűr- Góllövők: Schmiedt 3, L vasas AK 3. Bp. Vasas I. 4. Szolnoki VSE Somogyi — Hevesi, Szabó, Revka Kozma - Kovács dat' aki 14 meterr°l ?nbbal> tek meg a ferencvárosi ta- Keszthelyr 3. dr. Lutter 2, * SZEOL ttepica, Hozma őotocs fejmagasságban a kapu jobb madásokat, és még arra is ' ... * v, ,a°r„nÍla„k oldalába továbbított 3-2. maradt erejük, hogy vészé- Szórád' 2, Horváth V., KaiA mérkőzés előtt kevesen lyes ellenakciókat indítsa- ser, Nemecz, Tóth E., illetve Cseh 3, Rekita 2, Bors, rencváros és a már hóna- ban a két gólt lőtt Kun ér- Deók Hasznos Kanizsa, pókkal korábban reményte- demel dicséretet. percben, Szabadi helyett Mörtel g0ndáÍtók^volna,To^' a Fe- nak. A csatársorban elsősora szünetben. Rab helyett ' Koch a 61. percben. GólszerG., Kun. Csere: Ta- helyett Újhelyi a 44 ifjútestző; Szokolai a 17. percben, Kun a 28. percben. Kun a 38. percben. Nyilasi a 46. percben, Koch a 77. percben. A 17. percben megszüle3 3 - - 44—10 « 3 2-1 29-22 4 3 1 - 2 33-34 2 3 - . 3 28-39 • Tenisztanfolyam len helyzetbe került szegediek ilyen nagyszerű, végig izgalmas, kifejezetten színvonalas összecsapást produkálnak. Ezután a rendkívül szertett a Ferencváros vezető vezetten védekező szegediek, egészségügyi ellátásának gólja. Ebedli indította a sze- akik nagyon fegyelmezetten helyzetét. Ezt kővetően meg- sedi térfél közepéről a bal- és tudatosan alkalmazták a határozták a további fel- Pöiöskeit, aki egészen az adatokat ezen a téren. Majd ötös bal oldali sarkáig veTakács János, az MTSH cso- zette a labdát, majd Nyilasi . ,. ... elé gurított, a ferencvárosi port vezetője szobel. elpter- kapitány át]épte a labdát> jesztést tartott megyénk amely így Szokolai elé kesportolóinak olimpiai fel- rült, aki 12 méterről kapu készülési tervéről. előretörő szoros követő emberfogást, nem adták fel, hanem lelassították a ferencvárosi rohamokat, és ha módjuk nyílott, rá, veszélyes ellenakciókat vezettek. A találkozó alighanem sorsdöntő momentuma volt, hogy Várkonyi Sándor TOVÁBBI EREDMÉNYEK: Bp. Honvéd—ózd 3-2 (2-0). Csepel-Vasas 3-0 (2-0). PMSC—Tatabánya 0-0. Diósgyőr—Ü. Dózsa 0-0. Békéscsaba—Haladás 2-1 DMVSC—Zalaegerszeg 0-0. Nyíregyháza—Videoton 2-1 Sóskutl" A JATE SC teniszszakoroVasas—SZEOL AK 14-8 tálya tanfolyamot indít (4-2, 3-0, 5-2, 2-4). Vezette: 1972—74. között született láMarjai, Bíró. nyok és fiúk részére. Jelentkezés a klub újszegedi Vasas: Horváth P. — Jan- pályáján (volt SZEOL AKcsó 1, Budavári 2, Tóth Cs. pálya) keddtől péntekig dét1, Kenéz 1, dr. Faragó 5, dr. után 3-tól ,6 óráig Kanalas Csapó. Csere: Tory, dr. József és Lehoczki Béla ed: Sakk Városi r _ _ •• rr • • • uttoro-olimpia közepébe lőtt, 1-0. A 28. 2-2-es állásnál az 57. percpercben Kozma indította ben Kozmát buktatták a 16szép labdával Kunt, aki be- oson belül, vitathatatlan vezette a labdát a 16-oson 11-es volt, ám a játékvezebelülre, majd 8 méterről a tő továbbot intett. Ezek bal sarokba lőtt, l-l. A 38. után érte a vendégeket a percben Orosházi ívelte kö- hidegzuhany, Koch alig lézépre a labdát. Kun pedig pett pályára, máris megszeSzántó és Beles között öt rezte a vezetést Mindent nagyszerűen szép számú közönség az Üllői úton. méterről látványos csukafe- egybevetve, Több mint száz versenyző jessel küldte a labdát a ka- szórakozott a mérte össze tudását a vá- pu jobb oldalába, 1-2. rosi úttörő-olimpia sakkküzdelmén. Legeredményesebben a Rókusi és a Zrínyi Ilona iskolák versenyzői szerepeltek. Csapatverseny. Üttörő fiúk: 1. Rókusi, 2. Mező Imre, 3. Il-es gyakorló. Kisdobos fiúk: 1. Rókusi, 2. Zrínyi Ilona, 3. I-es gyakorló. Úttörő leányok: 1. Zrínyi Ilona, 2. Béke utcai, 3. Mező Imre. Kisdobos leányok: 1. Zrínyi Ilona, 2. Ságváritelepi, 3. Északi városrészi. Vácott a Dózsa Az NB Il-es tagságtól tékra jelentkező Csomor. A mindinkább távolodó Sze- szakvezető az esélyekkel kapgedi Dózsa labdarúgó-csapa- csolatban elmondta, nem ta ma Vácon vendégszere- tekinti lefutottnak a mérpel. A lila-fehérek — a kőzést. Amennyiben a vémúlt heti újabb hazai pont- delem az előző találkozóvesztés után — szerény re- hoz hasonlóan most is állja ményekkel keltek útra. Az a „sarat", jól zár, és már a hét elején eldőlt, kerül gyox-s kontratámadá hogy a húzódást szenvedett sokkal meglepni ellenfelü csapatkapitány, Pipicz La- ket, nagy baj nem lehet. Rába ETO—Volán 4-2 Vindisch K. 2, Molnár P.,' zőknél. Mire lesz elegendő a bizakodás? Feledtetni akar iák a múltat a DÉLÉP SC asztaliteniszezői Vegyes benyomásokat kel- getésünkkor — a teljesség en megvilágítja, nincs érQf 4- .... ' _I TviCi , l • ... fallTlű 4-oirólvl^ (oen/vrenLn: tett az elmúlt évben a DE- kedvéért — visszatekintetLÉP SC NB l-es férfi asz- tönk ,a mostanit megelőző talitenisz-csapata. Szerény időszakra is. A szakvezető, helyezés a bajnokságban — nehezen ugyan, mégis rálegalábbis a képességekhez ailt- h°ev — ha nem is telmérten —, megfelelő helyt- —. de fellebbentse a állás a nemzetközi poron- fátylat. don — talán így lehet leg- — Elsősorban a játékosok találóbban összegezni a ta- sportemberi kvalitása döb- toft ;< kínos kérdéseken és valy elérteket. Nincs ebben betett meg. tűz és akarat, Jövőbeli elképzeléseit. is semmi különös, mondhatná né,küli asztaliteniszezökkei ecsetelheti. — Az elnökség, a kívülálló, hiszen hovato- találkoztam — említi első vább megszokott, hogv csa- csalódásának okát. — Mintpataink — legyen az bárme- ha a harmadik hellyel „jól- _ l.vik sportág — csak nagyon !ako1 t.ság" uralkodott volna Perképpen az első hat kö• zótt kell végeznünk! A labtelme tovább feszegetni az „előéletet". Mas vizekre evezve, a hogyan tovább került szóba. — Fiatal, jó szellemű társaság jött össze — csillan meg az edző szeme annak tudatában, hogy végre túljutó'buzdulva a remélhetően keiiemes hangulatot kiváltó változáson, megszabta, mirvjos játékára nem számíthat Az utazó keret: Győrfi, ritkán képesek adott hely el- Nemegyszer elhangzott Himer István vezető edző. Merley, Pócsik, Palotás, Lan- zetben egynél több feladat -Ha kell. majd odafigye á- síifProo megoldására. Napi- ,íín>l" phKAI dát nem dobjuk vissza, de Ebből nem lett, nem magánszámításaink mást Vereség Miskolcon, Magyarország—NDK Szegeden Gy., fölött a valamit valamiért r" volt- h<'cv eav éve veszp-, vesszük az országos rang... ,, .. ——listát és ennek alapián az előbb álló játékos minden Egyéni versenyben-Úttörő Gerecz 'szintén sérüléssel csa, Olasz, Csomor, Ladá- sikert ,lreK„Iua5ara 1Nam. «,.„.„„„«».. IIlaBl I1UK. i. Ua/£1K Attila (Me- bajlódott, ettől függetlenül nyi, öze, Gara, dr. Szeghal- rendre térhetnénk e kérdéc lehetett semmi, törvénvsze- ígérnek. Ha figyelembe ző Imre), 2. Simái Attila helyet kapott a keretben, mi, Gerecz, Kozma Keraes - " - • - ~ — (Beke utcai), 3. Venetióner csakúgy, mint a fölépült, já- Vojnics és Hágelmann. Peter( Rózsa Ferenc). Kisdobos fiúk: 1. Bezdán Tibor (l-es gyakorló), 2. Ötott Kovács László (Északi városrészi), 3. Mayer László (Rókusi). Üttörő leányok: 1. Kopasz Filoméla (Béke utcai), 2. Juhász Ildikó (Mező Imre), 3. Juhász Andrea (Zrínyi Ilona). Kisdobos leányok: 1. Barta Tímea (Esza2. elmélettel, csakhogy ebben az esetben ennél többről van szó. De menjünk sorjában. Alaposan lehűtve a kedélyeket. fejtetőre állítva az előzetes elképzeléseket, hetedikként végzett az együt tes, holott az adottságok 3en 'enne ítéletet mondani rémi vereségünkkel. maid az azt követőkkel, mi szolgáltassuk az NB I számunk- esetben legyőzi a mögötte ra negatív előjelű meglepe- levőt, a kilencedik hely futtését. A játékosok egyszerűen nehezen „kezelhető" emberekké váltak. Hallomások után helytealapján jóval többre voltak becsülhetők a játékosok, szám- Ezt éppen 1980-ban bizonyították, amikor bronzérmet vehettek át egy olyan küzdelemsorozat végén, melyet nem véletlenül tartanak évek óta az öreg konnincs is szándékunkban. A szárnyra kelt hírek igencsak zavaros dolgokat kürtöltek világgá a vezetők és a játékosok viszályáról, a kialakult elvtelenség következményeiről. Amikor annak Miskolcon rendezték a sú vendégek ellen. A ki városrészi), 2. Gulyás Szegedi Volán—Békéscsabai szerű eredmény: 43-35. Anikó (Zrínyi Ilona), 3. Voldn közös csapat- és a Szegeden, a Napos úti Meszlenyl Mária (sagvarite- B^^Í volán együttesei stadionban április 4-én déllePi.>. között az I. osztályú csapat- után 4 órakor rendeznek saSakk sportágban a megyei bajnoki salakmotoros ver- lakmotoros versenyt: a ma- tmens egyik legszínvonala döntőt április 25-én rende- senyt. A Sziráczki I., Szi- gyár válogatott ellenfele ez- sabb bajnokságának Ez az zik Makón, melyen az aláb- ráczki J., Szőke, Koszován, úttal az NDK csapata lesz. efedmény jogosította fel a bi versenyzők képviselik Berecz, Oszko, Juhász ösz- Ezt követően április 8-án, c«iápatot, hogy induljon a Szegedet: Kopasz Filoméla, szetételű hazaiak nyolc pont- ugyancsak délután 4 órakor Vásár Városok Kupájában. Juhász Ildikó. Barta Tfmea. ta. nyertek a Kócsó, Csil- ^tlJfSLl ^otS^St^Ta szeg" más: Váróczi Andor. a Gazdik Attila, Simái Mihály, lag, Farkas G., Vetró, Far- vágó csapatbajnoki futamo- diek, a legjobb nyolc közé szakosztály elnöke megvált na nekünk. Amikor erről társalogtunk a játékosokkal, egyöntetű volt a vélemény; mindent megteszünk. hogy eleget tegyünk az elvárásokna ti. — Említette, megfiatalodott r. csapat. Kik asokt akiktől elképzelései rnegvalósi'.asát várja? — Biztos pont Pótári, Berta és a fiatal, tehetséges idején a gyengébb szereplés Szosznyák. A többi helyre a okairól, a jónak semmiképpen sem mondható hangulatról érdeklődtünk, a hivaformáktól, az ellenfelektől függően Mohai, a visszajött Kárpáti, Kovács valamint talos véleménynyilvánítás 3 három ifista. Szabó. Remeiéi mindenki elzárkózott. zS° és Sípos pályázik. KárAzóta viszont történt egy és pátival kapcsolatban szeretném megjegyezni, fiatalember létére jelentős súlyfölösBezdán Tibor. kas F., Mikó, Rúsz felállá- kat. Sportműsor jutástól az Európa-szerte is- a klubtól. Tímár Ferenc mert Surbeket. Hiltont és Tatabányára, Bénák András lege van! Illene jobban odafigyelnie önmagára, a sport/ Engelt fölvonultató nyugat- a Veszprémi Volánhoz iga- ra. Tehetsége révén méghaAsztalit ont**! Podagosusok megyei bajnokságának döntője, tarjani 4-es számú Iskola. 9 ora. Kosarlabda: NB II. Nők: Sz. TanArkúpző— Olefin SC. Ságvári Alt. lsk. torz/i MTE—Sz. Dózsa. Vác, 15 óra, mérges—attömös. Pusztamérges, Seregi. 15, Szászt. Forráskút-Algyö. ForTerületl bajnokság. KSZV SE ráskút, 15, Cserhalmi. Röszke— —Szentesi Vízmű. Kertész u., 15 Pusztaszer, Röszke. 15. Fülöp, óra. Orző. Szatymaz—Csengele, Szatymaz, Megyei I. osztály. Sárvdorfal- 15. Sipka. Rúzsa—Asotthalom. va—Sz. Tanárképző. Sándori al- Rúzsa, 11, Magyar, IKV—Földeva, 15 óra 30, Kiss M. Csongrád ák, Szabadság tér, 9. Takács. Az. Sejtelmes naterme. 11 óra SZVSE—Ferenc- _,fápé. Csongrád, 15.30. Somo- rlső csapatok mérkőzése előtt az várost Vasutas, csarnok 1C.45. Súlyemelés Vasutas Sport bajnokság: német Saarbrücken együt- zob~ tese ütötte el őket. A nem- — A történteknek zetközi küzdőtéren mutatót- valami közük ahhoz. takért nincs mit szégyen- narman is távoztak? kezniük. a bajnokságban elértekről már közel sem mondható ez el. Kellemetlenségektől terhes múltról nem szívesen beszél senki. Így van ezzel Rozsnyói Tibor is, aki több "e csak a valót... mint egy éve tölti be a — Hajai . . . Váróczi tározó lehetne — ha ő is volt úgy akarná! Szeretnénk lehetőn igazolni Aranyosit a Miskolci ÉMTE-től, üevében még állsimogatús nincs döntés. Nálunk kéelőzi meg a választ, látszik szijl. ha muszáj, a másfél az edzőn, gondban van. — Mit is mondhatnék erre? — kérdem vissza. — Ha lehetne az igazat. Ángyi. Szentesi Kinizsi—Apátfalva, ifjúságiak Játszanak. Szentes, 13.30. Molnár. Mártély Országos ifjúsági _ _ ... _ „. . . „.,„„ —Fábiánsebestyén, Mártély, 15.30, SZEOL. AK—KSi. Tisza-parti szakosztálynál a vezető ed- dor nemcsak a klubtól a 11 óra- Göré- ző: tisztet. Örömmel szer- vállalattól is megvált. MunTömegsport: _ S^ú^-SFVSÉ. SZA^DAÁG HÉTFŐ zódött az ország harmadik kahelyet változtatott X. Medikus Kupa versenyei. DÉLÉPBuda _ _ __ __ Labdarúgás: legjobb csapatához, az egve- pestre költözött. TudomáKlspályás tabtterugas: DELEP- ^ m^rközese előtt az Ifjúsági- Radnóti hétfők. Kispályás mér- súlet.hez. ahol minden adott s->Tt szerint nem a csapat gimnázium ^ Mtszának. közesek a gtnmázium udvarán. ahhoz hogy a sportág egyik körüli helyzet befolyásolta ^naterme. tóTri től. ^/Jlatxia: Megyei 11. osztály. Székkattas Tavasz)^ Kupa, IV forduló. fel!egvára ,egyen. Tényke- drt tésében. Utódia K. Nagy DELEP-spokcsamok, —J' ^ K^tovics38^ B^vf- dése kezdetén aztán gyorsan Jcz,ef főüzenavezető lett. Tílabda: Rókusi Tornacsarnok, 8- s^csi Nagymag«:s mi ^^ ^ Kubat0vics. Góré. kiderült, helyzete cseppet, mar és Benak csaladi okokcsátó Szöreg—Csanytelék, ' Sző- Harlem-MAV _ BFF. 18130. Kiss sem irigylésre méltó. Akarnizst Húsos—SZVSE, tar. 15.30, Boóor. Az első caapacsán. Szőreg—CsanytBlek, K/te/ett tfliioátfl bajnokság, reg. 15.30. Gyuris. Csanádpalota J-, Barna L. Építőipari Szövet- v akaratlanul tapasztal^"uV^pJZr*. ^r-pjTs^T háttá. . helyteto ered órától. A \, ^ Ml-hiiám ei ménvcentrikusság mtlr sok vízilabda: baJnotaftK "ksSraEnS ^Tömegsport: gondot okozhat, ebből ere. ^FOLg°\K-Tfmbányaf MSÓSZ. Az első csapatok X. Medikus Kupa. Kispályás dően az engedékenység ha^Úisz^em-S^oda^io mérkőzése előtt az ifjúságiak jjg^^JSSgT^J tására hogyan törnek fel^ OSZTATV TTRÉS—OÓC, Itól. színre a morális problémák. Í^ ^ÍSWCMVO*, yáet te. IC ÍÍ R^ocáiy. Puszta- Lzilabda: DELEP pulya. 8-tól. Előrejelzést kero beszalra hivatkozva kérte, járuljuiiK hozzá átigazolásukhoz. Mi nem álltunk útiukba. Errő.. gondolom ennyi elég? Megítélés kérdése, különben is a klub dclea. hogv nyilvánosságra hózza vagy sem belső ügyeit Az edző kérdésé viszont egyértelműévet is kivárja. A szakosztály vezetése mértéktartó ootimizussal várja az utóbbi évtized legkiegyensúlyozottabbnak ígérkező, másfél évig tartó bajnokságát. (Az asztaliteniszezők is áttérnek az őszitavaszi rendszerre, az 19R3as bajnoki év ősszel kezdődik maid.) Az erőviszonyok alapján a tavalyi sorrend ötödik helyezettjétől kezdve bármelyik csapat megverheti a másikat, döntő lesz ki tud majd élni jobban a lehetőségekkel. A DÉLÉP SC asztaiiteniszezöi — edzőiük elmondása szermt — a hosszúnak ígérkező erőpróbát bizakodva váriák. Kérdés mire lesz ez c.egendő? Gyürki Ernő