Délmagyarország, 1981. június (71. évfolyam, 127-151. szám)
1981-06-25 / 147. szám
2 Csütörtök, 1981. június 18. Az idő sürget! M ióta — tehát meglehetősen régen — nács ülésén Leonyid Brezsnyev — a legfel jegyzett. írott történelemről be- súlyosabb háború azok közül, amely vaszélhetünk. számtalan, nemzetközi laha is népünk osztályrésze, bármely nép méretekben is jelentős okmányt örökített osztályrésze volt." meg a diplomácia igencsak vaskos króni- Egv ilyen nép békefelhívósának mindenkaja. Mégsem tulzas az a megállapítás, ki másnál na(!yobb a tapasztalati és erkölhogy az a drámai erejű felhívás. amelvet csi fedezete, hiszen úgyszólván ma sincs Moszkvából a Szovjetunió Legfelsőbb Ta- szoviet csalód, amelynek hajlékában ne nacsa mtezelt a v.lag parlamentjeihez^tör- ápolnak az örökre eltávozottak feledhetettenelmi távlatokban is a legjelentősebb do- len emlékét. Ez az évforduló, tehát a múlt, kumentumokhoz tartozik. a kibocsátás időpontjának egyik faktora. Így lenne ez akkor is. ha csak azt néz- De nem kevésbé fontos tényező a jelen nénk. hogy a világ egyik politikai és ka- és a jövő szem előtt tartása. ..Földünk — tonai nagyhatalma fordul a „vox humana", hangoztatja a felhívás — már most is teáz emberi hang figyelmeztető zengésével a lítve van tömegpusztító fegyverekkel. De földkerekség népképviseleteihez. De most az ilyen fegyverek felhalmozása folytatómég ennél is többről van szó és ebben a dik. mind rafináltabb, mind pusztítóbb mondatban a ..most" a kulcsszó. A szovjet fegyvereket hoznak létre. Nyugat-Európábékefelhívás időpontja az, amely több ban sok száz új nukleáris rakéta számára szempontból is olyan mélységesen megala- készítenek elő kilövőhelyeket." pozottá teszi ezt a hangvételében és cél- T _ ., . „ ...„ jaiban egyaránt emberséges okmányt T-Ja ezt a összevetjük azzal ,.. . .. , , " . , , . rí a nem kevesbé riasztó ténnyel, hogy Az időpont egyik jelentőségét egyrészt A A Washington nyomására Nyugaton egy dátum adja. Az a tény, hogy a felhí- frontális támadás indult az enyhülés vavás kibocsatása egybeesett a Szovjetunió lamennyi vívmánya ellen, majdnem mateelleni hitszegő hitlerista tamadás negyve- matikai pontossággal kaoiuk meg a felnedik évforduló ával a politikával nem hívásnak az időtényezővel kapcsolatos köIntenziven foglalkozók számára ls nemcsak vetkeztetését• Minden egyes a tárgvalávilégossá. hanem megindítóan látványossá ^k szempontjából elvesztett nappal növektesz egy rendkívüli összefüggést: azt hogy gzik a nukleáris konfliktus kockázata... a békefelhívást olyan ország tette közzé, ^7 sürget!" amely az emberiség egész. vérontásban . , , , . éppen nem szűkölködő történetében a leg- , ,Ma nincs, nem lehet a Földön fontosabb szörnyűbb pusztítás színhelye volt. amely fe'adat' .mlnt,.a béke v'!dflmue' Az embena legtöbb áldozatot hozta mai nyugalmas s®« ,J°völe0fu"f« atto1' hogy a nappalainkért és éjszakáinkért „Ez volt pldalon megszjvlel.k-e a szovjet békefelhí- mondotta a békeokmányt ünneoélyesen vóst ~ es ha lt!en- nukor teszik ezt előterjesztő beszédében a Legfelsőbb Ta- Harmat Endre Bemutatkozó látogatás # Budapest (MTI) Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az országgyűlés elnöke bemutatkozó látogatáson fogadta Bui Tan Linht, a Vietnami Szocialista Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét. Németh Károly előadása a Politikai Akadémián Budapest (MTI) tek vezető propagandistát. az , «» ^ o , ,. , .. egyetemek, a főiskolák A MagyarSzoeialirtaMun- ^rxjsta ^nSzékeinek tanárai. a politikai propagandakáspárt Központi BizottsáSlPNémrthAKdS!ájtz -nka irányítói, gazdasági, MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára tartott előadást Az MSZMP negyedszázados tapasztalatai a párttagság erősítéséért folytatott küzdelemben címmel. politikai, társadalmi életünk képviselői. A résztvevőket C vári Miklós, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja. a Központi Bizottság titkára köszöntötte. Az előadás anyagát a KosAz előadáson részt vettek suth Könyvkiadó megjelena párt- és a tömegszerveze- teti. BEI.XERESKEDELMI TÁRGYALÁSOK KARMAL—HUSAKMEGBESZCLÉS Molnár Károly belkeres- A hivatalos baráti látokedelmi és Lucjan Lakolski gatáson Csehszlovákiában belkereskedelmi és szolgál- tartózkodó afgán párt- és látási miniszterhelyettes ve- kormányküldöttség, amelyet zetésével Varsóban tartották Babrak Karmai, az Afgaa magyar-lengyel belke- Demokratikus reskedelmi munkacsoport ülését. A munkacsoporttárs- Part KB főtitkára, a forelnökeir.ek szokásoi évközi radalmi tanács elnöke vezet, találkozóján felülvizsgáltak izcrdán Prágában befejezte az 1981. évre aláirt belkereskedelmi választékcsere és tárgyalásait a Gustáv HuMagyar felszólalás Damaszkuszban 4 Damaszkusz (MTI) Szerdán plenáris ülésen folytatta munkáját Damaszkuszban a Szíriával és a Palesztinai Felszabad ítási Szervezettel való szolidaritás némzetközr konferenciája! A magyar békemozgalom és egyben az országgyűlés álláspontját Darvast István, az Országos Béketanács alelnöke. a parlament külügyi bizottságénak titkára fejtette ki. A Közel-Kelet ma a világ legveszélyesebb tűzfészkeinek egyike — mutatott rá. Biztosíthatom Önökéi, műszaki-tudományos meg- a CSKP KB főtitkára, hogy s-olidárisak vagyunk állapodások végrehajtásának köztársasági elnök vezette helyzeték TELJES DOIIANYTILALOM? A norvég orvosok szövetsége felszólította a kormányt, hogy 2000-ig teljesen tiltsa be a dohányzást az országban. A világon ez az első eset, hogy egy ország orvosi szövetsége állást foglalt a dohányzás teljes betiltása ellen. A norvég dohánygyártók szövetsége mindenesetre sietett elítélni az orvosok felhívását, mint „tökéletesen trreallstó" követelést. OSZTRÁK HARCKOCSIK ARGENTÍNÁNAK Jelentős belpolitikai vihart kavart Ausztriában Lanc belügyminiszter nyilatkozata arról, hogy a kormány Jóváhagyta 57 „Kurassler" típusú harckocsi eladását Argentínának. Egy korábbi, a chilei Pinochetrezsimmel tervezett üzletet az akkori tiltakozási hullám megakadályozott, a jelenlegit azonban már aligha lehet feltartóztatni, mivel már megkezdődött a harckocsik — vsgy ahogy újabban a Krelsky-kormány tagjai nevezik: lánctalpas Járművek — átadása a megrendelőnek. csehszlovák delegációval. Szíriárai és Libanon nyes kormányával. t örvéÚj lakástörvény a Szovjetunióban 9 Moszkva (MTI) húzta, hogy az új rendelke- tetőeliárásokat. A nemzetkfl. Elfogadta az új lakástör- zések széles körű jogokat zj jogi normák figyelembe— vényt a Szovjetunió Legfel- biztosítanak a külföldi ál- vételével biztosítja a külkéosőbb Tanácsa. A kedden be- lampolgároknak, ugyanakkor viseletek és konzulátusok terjesztett javaslatot a ta- megköveteli, hogy tartsák diplomáciai munkatársainak nács két háza külön-külön tiszteletben az ország alkot- kivételes jogait ülésen vitatta meg, majd mányát és törvényeit. A Legfelsőbb Tanács egvszerdán együttes ülésen fo- A törvénytervezet részié- hangúlag elfogadta a törgadta el. tesen rendezi a külföldi ál- vénvtervezetet. A vitában több mint 20 lampolgárok munkavállalási Az ülésszak befejezésül képviselő szólalt fel. Vala- jogát, s a többi között ki- jóváhagyta a tanács elnöksémennyien méltatták az új mondja, joguk van a szociá- ge által a két ülésszak kötörvény jelentőségét és rész- lis juttatásokra, az oktatás- zött kiadott törvényerejű letesen foglalkoztak a lakás- ra. az egészségvédelemre. rendeleteket, építés, a lakások használaté- Ugyancsak szabályozza a Ezzel a Szovjetunió Legfelnak kérdéseivel. be- és kiutazást, illetve a sőbb Tanácsának ülésszaka főbb felszólaló is említet- külföldiek ellen indított bün- véget ért. te. hogy a lakáskérdés megoldása gyorsan halad ugyan, 4e még további erőfeszítésekre van szükség ahhoz, hogy a törvényben foglalt rendelkezéseknek eleget tegyenek, valamennyi szovjet családnak megfelelő, önálló lakást biztosítsanak. Ma már a szovjet családok 80 százaléka lakik önálló lakásban, s o teljes lakásellátottság körülbelül tlz év múlva valósül meg. , ... . A szovjet törvényhozás két házának szerda délutáni együttes ülésén Nyikolajjalizin miniszterelnök-helyettes előterjesztette a Szovjetunióban élő külföldi állampolgárok jogi helyzetét szabályozó új törvénytervezetet. A tervezet átfogóan, a szovjet alkotmány rendelkezéseinek és a fennálló nemzetközi szerződéseknek megfelelően szabályozza a külföldiek helyzetét. Talizin aláItália: „laikusok''térnyerése Bár. csak kilencmillió a hagyományosan keresz- Két másik fontos tanulsáolasz állampolgárt hívtak ténydemokrata fellegvárnak ga a választásoknak: az újvasárnap és hétfőn az ur- számító Bariban. Aldo Moro fasiszta párt általános visznákhoz. a részleges helyha- szülővárosában is előretör- szaesése. és a távolmaradók tósági választások mégis ko- tek. Joggal mondhatta a szo- rendkívül magas aránya, moly erőpróbának bizonyul- cialisták főtitkára: a részié- Ami az utóbbit illeti, az értak. hiszen Róma. Genova ges választások eredménye dektelenek húszszázalékos és Bari közigazgatásáról, a följogosítja, hogy nagyobb tábora több körülményt _ is szicíliai tartományi tanács nyomatékkal szóljon bele a jelez. Olaszországban úgy összetételéről kellett dönte- kormányzásba, mint a leen- tűnik, már a helyi közigaznil S mindezt olyan időpont- dő koalíció tagja. Piccoli. a gatás iránt is megcsappant ban. amikor Itáliában az kereszténydemokraták vezé- az érdeklődés, holott korábújabb kormány megalakító- re korántsem használhatott ban ez nem volt tapasztaladról folynak a tárgyalások, hasonló, elégedett hangot. A ható. Ugyanakkor sokancsanem is akármilyen kabinet- Democrazia Cristiana (DC) 16dtak « bürokrácia és az ról: a köztársaság történeté- ugyanis meglehetősen meg- ^mással összefonódott ponek első nem keresztényde- gyengült, s csupán Szicíliá- litikai er5k- mindenekelőtt mokrata Irányítású koalíció- ban erősítette meg pozíció- a kereszténydemokrata képjáról. it. Így aztán nem maradt visel6k «fttét üzelmei- nem" Nos ami a voksok meg más megoldás Piccoli szá- e®'szer panamái cllen 3 oszíását ületi a gvőztesetét mára. mint örvendezni a baloldali veartés is «vaktógtSnül£ OlZz tJcÍn szocialisták térnyerésének a ran tehetetIea' A társadalmi ségtelenul az o asz bzocia- rovására no morál- a közerkölcsök gyölista Párt. Bettino Craxi kommunisták rovasaia. no- meeiavftása a közélet nárttB Rómában 10 2 száz;. ha az OKP-ra adott voksok Keres megjavítása. a Közélet pártja Rómában 10.2 száza- aBmmiiVpn tisztaságának helyreállítása lékra Javította számarányát szama nem utal semmilyen . „ (1978 * 7 8 százalék) s ezzel drámai visszaesésre. Ellen- eDpen az UJ kormány egyik (1970. 7,ö ezazaicK) s ezzei „,,.„,. legfontosabb tényezőle lesz a főváros harmadik pártja ^leg. Rómában változat- _ ha ^^ ^^ lett. Szicíliában négy száza- lflnul kommunista polgár- D0litikus tárgya lékkai gyarapodtak, sót. még meater kerülhet a közigaz- nus. *rt» pollÜkuS tórsya' ^ gatás élére, s Genovában is lásai sikerrel járnak. Magyar nap Lipcsében 0 Berlin (MTI) nagyszámú NDK-szakember, Magyar nap volt szer- köztük Heinz Kuhrig medán Lipcse-Markkleebergben ző gazdasági, erdő- és élel• mú,i,hH végt". mesny™ miszer-gazdaságl miniszter Agra 81 nemzetközi mező- . gazdasási kiállításon. A ma- jelenleteben. A magyar nap gyár napot Vánesa Jenőme- eseményein részt vett dr. zögazdasági ós élelmezésügyi Szalal Béla berlini magyar miniszter nyitotta meg, nagykövet is. marad a baloldali városi ta- Bizonyos, hogy a mostani nács. Igaz. a rendkívül he- erőpróba megerősíti azt a ves kommunistaellenes kam- törekvést Itáliában, hogy a pány hatására Szicíliában és társadalmi és gazdasági Bariban érzékeny veszteség struktúra szétesését — Perérte az OKP-t, Berlinguer tlnI államfő fogalmazott azonban összességében úgy "emrég ily élesen — hatéértékelte a választásokat, konyább kormányzási munhogy a kereszténvdemokrá- kával kel1 megakadályozni, cla hanyatlása megkezdő- Az- úgynevezett laikus párdőtt. s a választók tömegei tok térnyerése ezt a szándéaz úgynevezett laikus párto- kot húzza alá. kat támogatták bizalmukkal. Gyapay Dcnes Ülést tartott a francia kormány • Párizs (MTI) ta udvarában álltak fel a A szokásosnál jóval na- kormány tagjai a hagyomágyobb volt a várakozás szer- nyos csoportképhez, majd a dán reggel az Elysée-palota miniszterek távozását örödíszudvatában. a kormány kitették meg a fényképéülése előtt: rrílndénki az új szek. A csúcspontot akkor kommunista minisztereket érte el á lökdösődés, ami-i várta. A fotóriporterek. a kör Fiterman autójának vof randa írott sajtó, a rádió. Ián iához ült: a kommunista a televízió neves munkatár- miniszter alig tudott ellnsai népesítették be az ud- dúlni az „ostromgyúrúből", vart, legalább annyi ismert Fiterman az újságírók kér* arc volt látható a várakozók déseire válaszolva kijelenközött, mint az érkezők so- tette: „Ügy érezzük, nagy rában. pillanatot élünk át. A többAz elsőként megjelenő seggel együtt nagy reményt Pierre Mauroy után együtt testesítünk meg." érkezett a négv kommunis- Alig fél órával később az ta miniszter, és a fotósok újságírók az Elysée-palota rohama között vágott utat egyik kerti bejáratánál gyümaganak az Elysée-palota lekeztek: Bush amerikai alhét lépcsőfokán, majd rö.- elnök érkezett Francois vid időre megálltak a cso- Mitterrand-nal elköltendő portképhez. Claude Cheys- ebédjére. Az egyik téma, son külügyminiszter be sem mint azt az alelnök repülőment a kormány ülésére: a téri nyilatkozatában jelezte, repülőtérre indult. hogv éppen a kommunista miBush amerikai alelnököt fo- niszterek jelenléte a korgadja. mánvban. Az Elvsée-palota Az Elysée-palota saitóiro- szerdal látogatóit, kivétel dója kiosztotta az ülésren- nélkül ez érdekelte a legdet: az asztal jobb oldalán jobban, középen ült az államfő. * jobbján Gaston Defferre Leonyid Brezsnyev szerszocialista belügyminiszter, dán táviratban mondott köbalján Charles Fiterman szönetet Francois Mitterrand kommunista közlekedési mi- francia köztársasági elnökniszter. nek a Szovjetunió ellen inDélben újabb közelharcok tézett fasiszta agresszió kezkövetkeztek a fotósok kö- detének 40. évfordulójára zött: először az Elysée-palo. küldött üzenetéért. Közéleti napló FOGADÁS A SPANYOL NAGYKÖVETSÉGEN Pedro de Churruca y Plaza, Szarka Károly külügyminiszSpanyolország magyarorszá- ter-helyettes, Melega Tibor gi nagykövete I. János Ká- külkereskedelmi miniszterroly király névnapja alkal- , . . rill mából szerdán fogadást adott hclyette5;' valamint a politia budapesti nagykövetségen, kai, a gazdasági és a kulturáA fogadáson megjelent lis élet több képviselője. FELMENTES, MEGVÁLASZTÁS Az MSZMP V. kerületi bl- gyár Üttörő Szövetség Orzottsága felmentette első tit- szágos Tanácsának főtitkárát kári funkciójából Borbély választották meg. A pártblGábort. akit előzőleg a bu- zottság ülésén részt vett és dapesti pártbizottság titká- felszólalt Maróthy László rának megválasztottak. Az V. kerületi pártbizottság első MSZMP Politikai az Bizottsátitkárának 'szűcs Istvénnét, gának tagja, a budapesti az MSZMP KB tagját, a Ma- pártbizottság első titkára. MARJAI JÖZBEF RÁCKEVÉN HŰTŐHÁZAT AVATOTT FEL Szerdán Ráckevén fölavat- nek átadta Marjai József, a tók az Aranykalász Termelő- Minisztertanács elnökheszövetkezet épülő 850 vago. lyettese. Jelen volt Cservennos hűtőházának első egysé- ka Ferencné, az MSZMP gét. Az ünnepségen részt vett Pest megyei bizottságának és a hűtőházat rendeltetésé- első titkára.