Délmagyarország, 1980. október (70. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-30 / 255. szám

Csütörtök, 1980. október 30. /rak—Irán CARRIGTON VARSÓBAN Lord Carrington külügy­miniszter szerdán este — magyarországi látogatásának befejeztével — Varsóba ér­kezett. A brit külügyminisz­tert nem sokkal megérkezése után fogadta Jozef Pinkowski lengyel miniszterelnök, ké­sőbb fogadta Stanislaw Ka­nia, a LEMP KB első tit­kára is. A PAP hírügynök­ség jelentése szerint a felek „megvitatták a nemzetközi helyzet problémáit, valamint a lengyel—brit kapcsolatok fejlesztésével összefüggő kér­déseket". MOSZKVÁBA UTAZNAK A LENGYEL VEZETŐK Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy Stanislaw Kanla. a Lengyel Egyesült Munkáspórt Központi Bizott­ságának első titkára és Józef Pinkowski, a LEMP KB Po­litikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke csütörtökön hivatalos látoga­tásra Moszkvába érkezik. CASTRO ÜZENETE Pldel Castro kubai állam­és kormányfő, az el nem kö­telezett országok mozgalmá­nak jelenlegi elnöke üzenetet intézett a mozgalom tagor­szágainak államfőihez az Irán és Irak között kirob­bant fegyveres konfliktussal kapcsolatban. TODOROV AZ NDK BAN Sztanko Todorov bolgár miniszterelnök, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja szerdán hivatalos baráti látogatásra a Német; Demokratikus Köz­társasápba érkezett. A bol gár kormányfő látogatása ré. sze a rendszeres NDK—bol­gár magas szintű érintkezé­seknek. TANÁCSKOZÁS BERLINBEN A szocialista országok szakszervezeti központjai képviselőinek tanácskozása kezdődött meg kedden az NDK fővárosában. A résztve­vő bolgár, csehszlovák, ma­gyar, NDK-beli, lengyel, ro­mán, szovjet és vietnami kül­döttségek a munkaversenyek szervezésével a termékminő­ség, valamint az anyag- és energiatakarékosság fokozá­sával kapcsolatos szakszerve­zeti feladatokat vitatják meg BRITO AZ ELNÖK JELÖLT A Portugál Kommunista Pórt országos pártértekezle­te egyhangúlag jóváhagyta a Központi Bizottság javasla­lát, amelynek értelmében Carlos Brlto-t, a Politikai Bi­zottság tagját, a kommunista parlamenti csoport elnökét indítják a párt jelöltjeként a december 7-1 elnökválasztá­son. TÓTH KAROLY GANDHINÁL Indira Gandhi miniszterel­nök fogadta dr. Tóth Károly budapesti református püspö- I köt, a keresztyén békekonfc-1 rencia elnökét, aki a Sri l Lanka-l Colombóban tartott nemzetközi tanácskozás után rövid látogatást tett Indiá­ban. ELHUNYT KOVÁCS IMRE Kovács Imre, a Nemzeti Parasztpárt volt főtitkára, szerdán 67 éves korában egy New York-i kórházban el­hunyt Ü.I SAII — KORONÁZÁSA Pénteken megkoronázzák ifjabb Reza Pahlavit, a volt iráni uralkodó legidősebb fi­át, aki ezen a napon tölti be huszadik életévét — jelentet­te be keddi közleményében az elhunyt császár kairói emigrációban élő családja. ZARÁNDOKOK HALÁLA Az idei mekkai zarándok­lat során hőguta következté­ben 347 Indonéz zarándok vesztette életét Szaúd-Ará­biában — jelentette be ked­den az indonéz vallásügyi miniszter. Tárgyalni kellene! £> Teherán (AFP) Irak semmilyen feltétellel nem hajlandó kivonni az összes csapatait Iránból — derült ki Szadun Hammadi iraki külügyminiszter Wald­heim ENSZ-főtitkárhoz in­tézett és kedden nyilvános­ságra hozott levelébőL Az iraki diplomácia vezetője „jogilag és gyakorlatilag megvalósíthatatlannak" mi­nősítette az iraki csapatvlsz­szavonásokra vonatkozó kö­vetelést, arra hivatkozva, hogy a Shatt-al-Arab felet­ti szuverenitás gyakorlásá­hoz elengedhetetlen a folyó keleti partjának ellenőrzése. Ugyanakkor azt hangoztatta, hogy Irak nem támaszt te­rületi igényeket Iránnal szemben. Hammadi javasolta, hogy a tűzszünet létrejötte után az ENSZ főtitkárának se­gédletével kezdjenek hala­déktalan tárgyalásokat az Irak és Irán között húzódó határ végleges kijelölésére, és arról, hogy mindkét fél vonuljon ki azokról. a terü­letekről, amelyek a határki­jelölést követően mér nem tartoznak a fennhatósága alá. A külügyminiszter jelez­te, hogy „a jobb védelmi pozíció" érdekében esetleg további Iraki előrenyomu­lásra lehet szükség. Nyuga­ti megfigyelők első kom­mentárjai szerint változat­lanul homályos, hogy a Shatt-al-Arab megszerzése érdekében Irak mekkora iráni területet Igényel vég­legesen, és milyen mélysé­gig szándékozik előretörni a „tárgyalási tartalék" kedvé­ért. Szintén az ENSZ központ­jából jelentették, hogy az el nem kötelezett országok héttagú jószolgálati bizott­sága a hét végén Belgrád­ban találkozik, és a külügy­miniszterek, Illetve a PFSZ képviselője onnan indulnak Bagdadba, majd Teheránba, ahol közvetítő tárgyalásokat kezdenek a közép-keleti tűz­szünet érdekében. Baniszadr iráni elnök egyébként számos el nem kötelezett országot levélben keresett meg avégett, hogy hivatalos formában „Ítéljék el az iraki agressziót". Mint a Pars Jelentette, az iráni államfő az el nem kötele­zett mozgalom céljaival és elveivel összeegyeztethetet­lennek minősítette az iraki támadást A teheráni rádió hadije­lentése szerint a Khor­ramshahrból Abadan felé vezető híd keleti oldalán az Iráni erőknek sikerült fel­tartóztatniuk az iraki gya­logsági és páncélozott had­oszlópok előnyomulását. Qasr-i-Slrln körzetében pe­dig csaknem húsz kilomé­terrel visszaszorították az iraki csapatokat. Iráni ada­tok szerint az utóbbi 24 óra rendkívül heves harcaiban több mint 300 Iraki katonát tettek ártalmatlanná. iz anyoi külügyminiszter sajtókonferenciája Jugoszlávia Alkotmányt módosítanak A jugoszláv képviselőház szövetségi tanácsa szerdai ülésén elfogadta a Ju­goszláv Szocialista Szö­vetségi Köztársaság alkot­mányénak módosítására vo­natkozó javaslatterveze­tet. Ezzel jelentós lépés tör­tént a kollektív vezetés, munka, döntéshozatal és felelősség elvének gyakor­lati érvényesítésére két évvel ezelőtt Tito által tett kezdeményezés megvaló­sítására. Az 1974-ben elfogadott jugoszláv alkotmányt a javaslattervezet két ponttal egészíti ki. Ezek rögzítik minden államhatalmi, hely­hatósági és önigazgatási szerv kollektív vezetését és felelősségét, szervezeti fel­építését. összetételét, , kol­lektív munkamódszerét, tagjainak jogait és köteles­ségeit. A többi között hang­súlyozzák, hogy a kollektív szerv minden tagja szemé­lyesen felelős saját munká­jáért, és lógóival, kötele­zettségeivel összhangban e szerv tevékenységéért és döntéseiért. A javaslattervezet sze­rint az államhatalmi, hely­hatósági. önigazgatási, köz­életi és társadalmi szervek tisztségviselőit és tagjait négyéves megbízatási időre választják meg. illetve neve­zik ki, és egymást kővetően legfeljebb kétszer tölthetik be ugyanazt a tisztséget. A szövetségi képviselőház elnökét és alelnökét, a kép­viselőház szövetségi, illetve a köztársaságok és a tarto­mányok tanácsa elnökét egy évre választ iák meg. A szö­vetségi kormány elnöke két­szer egymás után nem vá­lasztható meg posztjára, mandátuma tehát legfel­jebb négy évre szól. A kormány taglal két válasz­tási időszakban is tárcát kaphatnak. A szövetségi kor­mány elnökének megbízatási ideje első két esztendejé­nek lejártával expozét kell tartania a szövetségi kép­viselőház előtt a kabinet munkájáról, és a parlament ennek alapián dönt, hogy a hátralevő két évre ls meg­erősftl-e tisztségében, vagy pedig megvonja tőle a bi­zalmat. A tisztségekben a köztár­saságok és a tartományok képviselői meghatározott sorrendben váltják egymást. Az alkotmánymódosítási Javaslatot most országos vi­tára bocsátják, és ez után kerül sor ismét megvitatás és elfogadás végett a szövet­ségi képviselőház elé. 0 Budapest (MTI) Lord Carrington az Inter­continentál-szállóban meg­tartott nemzetközi sajtókon­ferencián — amelyet Bá­nyász Rezső, a Külügymi­nisztérium főosztályvezetője nyitott meg — összegezte lá­togatásának tapasztalatait, s válaszolt a szép számban összegyűlt magyar és kül­földi tudósítók kérdéseire. A brit diplomácia vezetője beveátető nyilatkozatában ki­emelte: nagyon nagy öröm­mel fogadta el Púja Frigyes külügyminiszter meghívását, majd arról szólott, hogy a tárgyalások a kétoldalú kap­csolatok fejlesztését, a biza­lom légkörének erősítését szolgálták. Lord Carrington nagyra értékelte Kádár Jánossal és Lázár Györggyel lezajlott ta­lálkozókat, s barátinak, épitő jellegűnek minősítette a Púja Frigyessel folytatott hivata­los megbeszéléseket. Rámu­tatott: megkülönböztetett fi­gyelmet szenteltek a kelet­nyugati kapcsolatoknak, az enyhülésnek és a leszerelés­nek, valamint a madridi ta­lálkozó kilátásainak. Átte­kintették a Közel-Kelet, Af­rika déli része, Afganisztán é» Délkelet-Ázsia problé­máit. — Megelégedéssel állapí­tottuk "meg — mondotta —, hogy a kétoldalú kapcsolatok mentesek a nagyobb problé­máktól, s kifejezésre Juttat­tuk szándékunkat, hogy a kölcsönös tisztelet és előnyök alapján fejlesszük azokat. Elmondotta azt ls, hogy Púja Frigyest angliai látoga­tásra hívta meg, amit a ma­gyar diplomácia vezetője kö­szönettel elfogadott. A bevezető nyilatkozatot követően — az újságírók kérdéseire válaszolva — a brit vendég Magyarországon az Egyesült Királyság kap­csolatainak fejlesztésében rejlő lehetőségekről1 sióit'Á gazdaságot és a kooperációt vélte a legkönnyebben kiak­názható területeknek. Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy Nagy-Britanniában gyártanak például olyan sze­net hasznosító energetikai berendezéseket, amelyek Ma­gyarországot érdekelhetik. Emellett mindkét fél részé­ről növelhető a turistaforga­lom is. — Noha nem értettem min­dennel egyet, s gondolom, így volt ezzel Púja Frigyes Is, a mostani látogatás még­is mindenképpen hozzájárult a vélemények jobb megis­meréséhez — hangsúlyozta a továbbiakban Lord Carring­ton, majd kifejezte meggyő­ződését: a bizalomerősítő in­tézkedések egyre döntőbbek a nemzetközi kérdések meg­oldásában. 'Ezért Nagy-Bri­tannia kormánya támogatja a leszerelést szolgáló érte­kezlettel kapcsolatos francia javaslatot. Mi ugyanis úgy véljük, ha egy ilyen biza­lomerősítő találkozó létre­jön és sikeres lesz, akkor szélesebb, általánosabb lesze­relési konferenciára ls sor kerülhet. Az enyhülésről szólva an­nak egyetemességét hangsú­lyozta, hozzátéve: a brit kor­mány eredményeket vár a fegyverkorlátozásban, és si­keres tanácskozást a közel­jövőben megrendezendő madridi találkozón. Ezért olyan konstruktív javaslato­kat kívánnak majd a spa­nyol fővárosban előterjeszte­ni, amelyek másokat is elő­relépésre ösztönöznek. Ugyan­csak Madriddal kapcsolatban jegyezte meg: — a találko­zón megvitatjuk a helsinki záróokmány végrehajtásának menetét, de úgy véljük, hogv azt sem kell a szőnyeg alá söpörni, ami az eltelt Idő­szakban nem sikerült. Mad­ridban Nagy-Britannia min­den olyan indítványt, törek­vést támogat, amelynek meg­valósítása, végeredménye „keletnek" és „nyugatnak" egyaránt előnyös. — Mi a véleménye a Salt —II, ratifikálásáról? — hangzott a nemzetközi köz­véleményt élénken foglalkoz­tató kérdés. — Kormányunk álláspont­ja már régről Ismert, de most ismét megerősítem: mi a szerződés életbe lépését szeretnénk — felelte. Lord Carrington kitért út­jának következő állomására, Lengyelországra is. Kiemel­te: ami Lengyelországban történik, az az ország bel­ügye, s abban az Egyesült Királyság semmiféleképpen sem akar beleszólni. Mészáros Lázár, az első magyar hadügyminiszter Angliában levő hamvainak hazaszállítására vonatkozó kérdésre a politikus elmon­dotta: ebben az ügyben a két kormány között már vol­tak megbeszélések, s a téma a mostani tárgyalásokon ls napirendre került. Lord Car­rington Ígéretet tett Púja Frigyesnek, hogy hazatérve Ismét megvizsgálja a kérdést. Begin üzenete tannak Űrhajósok érkezése 0 Moszkva MTI Az első magyar űrhajós, Farkas Bertalan, kikép­zett űrhajós-társa, Magyart Béla, s a szovjet—magyar űrrepülés parancsnoka, Va­lért) Kubászov is ott volt a Moszkva környéki repü­lőtéren szerdán, amikor ,— több mint féléves távollét után — visszaérkezett csil­lagvárosba a világ eddigi leghosszabb Időtartamú űr­repülésének két résztvevő­je. Leonyid Popov és Valéri) Iljumin. A két kiváló szov­jet űrhajóst nagy szeretet­tel köszöntötték barátaik, munkatársaik, parancsnoka­ik. tanácsadóik, s mindenek­előtt rég nem látott csa­ládtagjaik: a repülőtéren szinte mindenki ott volt, akinek munkája hozzájá­rult a 185 napos űrutazás sikeréhez. Popov és Rjurnin jelen­tést tett feladatának végre­hajtásáról az Állami Bi­zottság elnökének, aki meg­köszönte nekik áldozatos és nagv hasznot hozó mun­kájukat. az űrexpedíció két hősét ezután a barátok, ismerősök köszöntötték, köztük Farkas Bertalan, aki „űrlátogatást" tett a Szaljut 6. űrállomáson és Magyari Béla. aki annak idején velük együtt is ké­szült a feladatok végrehaj­tására. * Kairó (MTI) Begin izraeli kormányfő , figyelmeztette" az egyiptomi látogatáson levő Navon ál­lamfőt — és közvetve Szadat egyiptomi elnököt —. hogy megbeszéléseiknek nem cél­ja megvitatni n Palesztin autonómia kérdését,, Begin táviratban válaszolt Navon üzenetére, amelyben az el­nök tájékoztatást adott a Szadat'al folytatott tanács­kozásról. A két államfő ta­lálkozóján elért eredmények részleteit ugyan mindeddig nem hozták nyilvánosságra, de az Izraeli miniszterelnök vélaszüzenete — melynek szövegét a kormány legutób­bi ülése hagyta Jóvá — utal azok tartalmára. Begin ugyanis, miközben „üdvözöl minden lépést a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének Irányaban" emlékezteti — az izraeli törvénykezés értelmé­ben valóban csekély politi­kai hatalommal felruházott — államfőt, hogy „nincs fel­hatalmazva politikai tárgya­lások folytatására, s ami a palesztin autonómia kérdését illeti, arról a tárgyalásoknak azon menetrend szerint kell zajlaniuk, amelyben Egylp­i tom és Izrael küldöttel a múlt hónapban Washington­ban megállapodtak". Az előzmény, hogy Szadat és Navon — aki az ellen­zékbe szorult Izraeli Mun­kapártnak volt tagja, mi­előtt államfő lett volna, s aki! a kairói sajtó fogadta­tása alapján a/, egyiptomi vezetés számára Beginnél megfelelőbb1 < tárgyalópartner lenne — az egyiptomi elnök közlése szerint — a hét eleji megbeszélésükön „bizonyos kérdésekben megállapodásra jutottak". Az eredmények bejelenté­sét azonban a két államfő csak a következő napokra ígérte. Óvatosságukat Iga­zolta Begin távirata. Navon bizonyos értelemben vissza­kozott is, amikor tegnap kö­zölte a sajtóval „nem fela­data politikai tárgyalások folytatása és nem közvetíteni jött Begin és Szadat között". Kairó nyilvánvaló zavarát jelzi, hogy a hírközlő szer­vek az üzenettel kapcsolat­ban mindössze arról tájékoz­tattak, hogy az Izraeli kor­mány Jóváhagyta a két or­szág kapcsolatainak norma­lizálására vonatkozó intéz­kedések tervét Csütörtöki vásár a DELTA-nál! csak egy napig egyes kozmetikai cikkek 50 árengedménnyel kaphatók A DELTA KERESKEDELMI VÁLLALAT Illatszerből tjalban: SZEGED. Lenin krt. 38. Lenin krt. 42. Kárász u. 6. Széchenyi tér 7. A Csongrád megyei Fémtechnikai Vállalat dSidsf hirdet központjában közgazdasági munkaterületre, vezető munkakörbe Feltétel: felsőfokú közgazdasági végzettség megfelelő szakmai gyakorlat Jelentkezni lehel: a vállalat személyzeti vezetőlénél. Hódmezővásárhely. Vörös csillag u. 6. sz. alatt » 4 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom