Délmagyarország, 1980. augusztus (70. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-19 / 194. szám

Kedd, 1980. augusztus 19. 3 Űrhajósok látogatása Szegeden Papp Gyula (a kép bal szélén) fogadta az űrhajós vendégeket nyújtott át nekik és emlékplakettet Érdeklődéssel figyelik a (Folytatás az 1. oldalról.) vendégek a szalámigyártás fázisait válaszoljanak a fiatalok kér- beszélt, hogy déseire. repüléseknek a tartós űr­különlegesen sebb-nagyobb csoportokban. Csöndes, kedves hangon, nagy haszna van a tudo­Természetesen megbeszeltek elöször Farkas Bertalan fe- mány számára, ezért fölte­azt is. mitől nemes es meny- lelgetett Elmondta, a két hetően tovább folytatják nyíre nélkülözhetetlen a pe- magyar űrhajósnak további azokat. A földet akkor ta­nészbevonat. a vegen azon- tanulmányi tervei vannak, az nulja meg valóban látni va­ban kozgazdasagi temak egyetemet szeretnék elvégez- laki. ha hosszabb időt tölt el iránt erdeklodott Valenj Ku- ni közben a Honvédelmi az űrben. Gyakran adódik. baszov ts es Farkas Bertalan Minisztériumban dolgoznak. ho°y a visszahozott fényké­is: a forint es a rubel, illet- és természetesen tartják a pek alapján a tudósok nem ve a forint es a marka ara- kapCSOiatot Csillagvárossal tudnak egyértelmű választ nyarol, speciálisán szalami- is adni valamire, megkérik te­h°PKu?t0dVe' .. . . Nagy tapsot aratott V. Kit- hát a fönt levőket, nézzenek Ebedre is maradt téma bö- bászoo is nagyszerű vála- utána még egyszer. vagy ven. Itt tisztázták többek szajvai Eddig háromszor re- akár többször is. Az űrrepü­kozott. hányféle szegedi pap- püu öt_öt éves megszakl-tá- lések tudományos haszna? nka van. es melyikkel hozta sokkal szívesen venné, ha Következtetni lehet rá abból, bzegednek Szent-Györgyi Al- lenne alkalma még. Szeret hogy a megfigyelési zóna bert a Nobel-dijat. síelni, szerencsére hó is van időszakában másodpercen­* bőven a Szovjetunióban, de ként körülbelül 50 ezer in­Délután a KISZ megyei utoljára három évvel ezelőtt formáció érkezik a földi bizottságának vezetőképző tá- síelt; vadászni is szeret, központokba. borába látogattak a vendé- 1975-ben vadászott utoljára; Kubászovval együtt készült gek. Kellemes a hely. szívé- 45 nap szabadság jár évente, az űrutazásra Vlagyimir lyes volt a fogadtatás, pihen- neki már összesen 135 nap- Dzsanibekov. az érdeklődő ni is jó lett volna, de idő ja van. mert egy űrhajósnak kérdésre — számíthat-e ür­nem volt: aláírásokért roha- ráérős időből van a legke- repülésre? — bizakodó vá­moztak a tábor lakói. Hiába vesebb. Fölemelő érzés — laszt adott: remélem, sikerül mondta a futballpálya szélén mondta —. a nemzetközi le- majd. Az egyik kérdés — egy-egy gól után Farkas Ber- génység tagjának lenni, hi- tudva arról, hogy festeget —, talán, hogy ezt is kihagytuk, szen miközben segítette ma- azt firtatta, magyarországi azt se láttuk, az autogram- gyar társát, úgy érezte, nem- élményeiből várható-e majd gyűjtők gyűrűjéből nem sza- csak a Szovjetuniót, de ha- festmény? — Rengeteg a badulhattak. Kevéske idő zánkat is képviselte a nehéz benyomásom — felelte —, maradt azért arra is. hogy munkában. bár a tiszta magyar vendég­rögtönzött fórum keretében Alekszej Jeliszejev arról szeretetnek is eleget kell tennünk, ez pedig egyelőre azt jelenti, hogy a világos órák felében ablakból kifelé nézve ismerkedhetem csak S5»ép országukkal. — A ma­gyar táj és a magyar ember — szívélyesebb fogadtatás­ban még sehol nem volt ré­sze — annyi impressziót adott, nagyon jó lenne meg­festeni. * Igazi pihenésre késő dél­után maradt egy kis idő. A Szőke Tiszán fogadta Papp Gyula, a városi tanács elnö­ke és Dékány László, a ven­déglátó vállalat igazgatója, és tiszai hajózásra hívta az űrhajósokat, családtagjaikkal együtt. Szeged kedves ven­dégei ma reggel utaznak vissza Budapestre. Ma nyit a mezőgazdasági és élelmiszeripari kiállítás Sajtótájékoztató a seregszemléről Ma, kedden kezdődik a 69. A kiállításon 17 ágazati és Országos Mezőgazdasági és altalános témájú szakbemu­Élelmiszeripari Kiállítás és tatót rendeznek, ezek 27 ezer Vásár. Erről tartott sajtótá­jékoztatót hétfőn Földes László, a HUNGEXPO ve­zérigazgatója a kiállítás kongresszusi termében. Bevezetőben utalt arra, hogy világszerte növekszik az élelmiszeripari termelés jelentősége. Hazánkban évek óta kiegyensúlyozott az el­látás és bővül az export. Mindez valóságos informá­négyzetméter fedett és 46 ezer négyzetméter szabad te­rületet foglalnak el. Ezek a bemutatók különösen jó al­kalmat adnak a hazai és a külföldi eredmények össze­vetésére és a következő évek fejlesztéséhez is támpontul szolgálnak. 103 hazai és 24 országból, valamint Nyugat­Berlinből összesen 120 válla­lat a legújabb technológiá,­cióáradatot indított meg az kat, technológiai felszerelé­érdekeltek körében. Ebben a seket és a különböző tudo­helyzetben alapvetően fon- mányos kutatási eredménye­cos, hogy a termelő képes ket mutatja be. A kiállítás legyen gyorsan és pontosan főpavilonjában, a B csarnok­szelektálni, felkutatni a szá-" ban kaptak helyet az agrár­mára leggyümölcsözőbb meg- politikai, a KGST és nem­oldásokat. Részben ezt segíti zetközi együttműködési, va­elő az OMÉK, amely lehető- lamint a szakoktatással és vé teszi a szakembereknek a kutatással foglalkozó témák, módszerek, termékek össze- A legnagyobb csarnokban, az hasonlítását. A pavilonban rendezték be Aratják a kendert Nagyüzemi kísérletek a termesztés­technológia tovább fejlesztésére Az. egyéb mezőgazdasági eredményeket. A kísérleti te­kultúrákhoz hasonlóan a r"let termését aratják le erő­kender betakarítása is egy ször' £ ™rtélyi szövetkezet egyebkent az ország legna­héttel később kezdődött mint gyobb kenderes gazdasága, más esztendőkben. Csongrád és Bács megyében indultak meg elsőként a gépek. Hód­mezővásárhely körzetében a szikáncsi Vörös Csillag és a mártélyi Fürts Tsz.-ek ha­tárában példás rendben so­rakozó kenderkúpok ezrei jelzik, mennyit haladtak előre az arató-kévekötő be­rendezésék. a növénytermesztési és ker­tészeti bemutatót. Az állattenyésztés, a ta­karmányozás, valamint az élelmiszer-higiénia bemuta­tója az F—2-es pavilonban van, az erdészet és faipar pedig a 25-ös pavilonban ka­pott helyet. A kollektív élel­miszeripari bemutató a D pavilonban tekinthető meg. Az újdonságok többségét a hatékon, gazdaságos terme­lés szolgálja. Ezek között több kiemelkedő érdekesség is szerepel, így a többi kö­zött a Lajtahansági Állami Gazdaság energiatakarékos sertés- és juhtartó épülete, a Szekszárdi Állami Gazdaság szénaszárítási technológiája és a Csákvári Állami Gazdaság talajerózió elleni védőmód­szere. A kiállítók egész sor komplex technológiát mutat­nak be. így például a Szent­lőrinci Állami Gazdaság in­tenzív burgonyatermesztési és a Bajai Mezőgazdasági Kombinát napraforgó-ter­mesztési eljárásait. A külföldi kiállítások kö­zött a B csarnokban külön dokumentációs bemutatón ismerkedhetnek meg a láto­gatók a KGST-tagországok mezőgazdasági, élelmiszer­ipari együttműködésével. E bemutatón valamennyi KGST-tagország képviselteti magát, így Kuba, Mongólia és Vietnam is. A szocialista országok közül a Szovjetunió kiállítása foglalja el a legna­gyobb területet. A Szegedi Kendertermelé­si Rendszer központjából ka­pott tájékoztatás szerint jó termést ígér a rostnövény annak ellenére, hogy több helyen kisebb-nagyobb káro­kat okozott, a minőségét is rontotta az emlékezetes jú­lius 21-i rendkívüli időjárás, a szélvihar és jeges zápor. Országos viszonylatban tötab mint 7 ezer hektáron vetet­tek a tavasszal kendert, s a várható hektáronkénti hozam — a jelenlegi becslésekből ítélve — meghaladja a nyolc­van mázsát. A termelési rendszer életrehívása óta al­kalmazott technológia ugyan­is biztonságossá tette az ipa­ri növény gazdaságos előállí­tását. Jóllehet már kialakult és bevált a termesztéstechno­lógia, mégis annak tovább­fejlesztésére sokrétű nagy­üzemi kísérleteket folytatnak a bázisgazdaságban, a már­télyi Fürts Tsz.-ben. A rend­szerközpont irányításával nyolcvanhét hektáron végez­tek az idén tápanyagutánpót­lási, a betakarítást megelőző lombtalanítási és levéltrágyá­zási kísérleteket. A betaka­i rítás után értékelik majd az Munkás-paraszt találkozó Tápén Szovjet vendég felszólalása Alkotmányunk ünnepe tisz­teletére szerte az országban ezekben a napokban mun­kás-paraszt találkozókat tar­tanak. Ebből az alkalomból tegnap délelőtt Szegedre er­ikezett Vlagyimir Ivanovics Klepko, a Puskin orosz nyel­vi intézet budapesti tagoza­tának igazgatója. Délelőtt a Hazafias Népfront Szeged városi bizottságán a szovjet véndéget fogadta Kulcsárné Kiss Piroska, a HNF városi bizottságának titkára. A megbeszélésen részt vett Harkai János, a városi párt­bizottság munkatársa. Bá­nyainé dr. Birkás Mária, a városi tanács elnökhelyette­se és Sturcz Mártonná, a népfront megyei bizottságá­nak munkatársa. A oaráti Tsz-be, ahol Ádám Sándor einök és Szendrei Zoltán párttitkár fogadta és tájé­koztatást adtak a szöveuce­zet életéről, gazdasági tevé­kenységéről. majd üzemlá­togatás következett. Délután a termelőszövet­kezet ebédlőjében ünnepe­lyes munkás-paraszt talál­kozóra került sor a szövet­kezet és a tápéi hajóiavító üzem dolgozóinak részvéte­lével. A magyar és a szov­jet himnusz elhangzása után Ádám Sándor emlékezett meg alkotmányunk ünneDé­ről és a szocializmus éDÍté­sében elért eredményekről. A téeszelnök beszéde után V. I. Klepko mondott beszé­det, s áttekintést adott a Szovjetunió alkotmányáról megbeszélésen Szeged társa- és a szovjet társadalmi élet­almi és kulturális életéről ről. 3 réSZtVeVŐk tólék°Z~ A megemlékezések utána Ezt'követően V. I. KlepKO TáPéi NéP* Együttes adott llátogatott a tápéi Tiszatál színes műsort. m En/edi Zoltán és "Ír. Somogyi Karoly ni (elvételei KlSZ-fiatalok gyűrűjében V. Xubaszov és Farkas Bertalan. Árvízi gyorsmérleg Bék.s megyében az ár összesen 617 lakóházat ton­gait meg, közülük 512 telje­sen megsemmisült. A táma­dó víz elől 1444 családot kel­lett kiköltöztetni. A károk végleges összeál­lítása jelenleg még tart; az 1444 család 90 százalékának az ÁB már költségtérítést fizetett. (MTI) Nagy László felvétele A munkás paraszt találkozó résztvevőinek egy csoportja

Next

/
Oldalképek
Tartalom