Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-21 / 144. szám

2 —• Szombat. 19R0. júnlu* 21. CarSer RAmában Róma (MTI) A Qulrlnale Palota szó­miniszterelnökkel. Mindkét találkozón a legfontosabb a nemzetközi kérdések és a kétoldalú kapcsolatok kerül­tek szóba. Carter amerikai elnök, aki viv6je, . valamennyi csütörtökön este erke/.ett Ho- "^vitatott kérdesben telje­mába, pénteken egész napos f" megegyeztett a felek né­tamicskozást folyt'tott ofcsz *ete • Cartel; elismerően szolt vendéglátóival. Pertini köz- az °'fz. kormány tévé­társasági elnökkel és Cossiga amellyel az _ utóbbi hónapokban — mint | elősegítetne a nyugati szövetségesek kö­zötti összetartást. Külön megköszönte Pertini elnök közbenjárását Khomeini aja­Hivatalos közlés szerint át- tollahnál a* amerikai (y­tekintették a közel- és ' kö- sz<>k szabadon engedése ér­zép-keletl helyzet alakulá- dekében. •át, un Olaszország szerepét Colombo olasz külügymi­a mediterrán térségben, be- niszter egy hivatalos köz­leértve a NATO-kötelmekből lemén^ szerint tájékoztatta rá háruló kérdéseket Is. KI- Cartert és a kíséretében le­tértek Afganisztánra, Irán- vő Brzezinskit és Muskie-t, ra, és külön témakörként hogy a „kilencek" Velencé­foglalkoztak az Atlanti Szö- ben kiadott közel-keleti nyi­vetség további fegyverkezési latkozata „kiegyensúlyozott", programjából Olaszországra s nem áll szemben a „Camp háruló feladatokkal. Mint David-i tárgyalási folya­ismeretes, Olaszország kö- mattal". Mindkét fél „kivá­telezettséget vállalt arra, lónak" minösitetíe aa olasz— hogy területére befogad cir- amerikai kétoldalú kapcso­káló szárnyasrakétákat. latokat. fA hcgSekongsag • Trága (MTI) kár, hogy ennek eddigi A Kölcsönös Gazdasági eredményei ésaöatai alap­m _ . . . - - ján a KGST-íaoorszaook egymás közötti külkereske Segítség Tanácsának e hé­ten lezajlott háromnapos prágaiSrekáró!Ny fcolu delmi irgalma 1985-ig vár­VSS^t^K^tíSSm hatúan t°vibbi 40 »**­• etköz'l sajtóértekezletet tartott pénteken a cseh­szlovák fővárosban. Elöljáróban ismertette KGST-tagállamok gazdasá­gi fejlődésének néhány főbb l^"1!85 érdekes adatát, amelyek bi­zonysága szerint — mint a hogy a tervegyeztetéssel párhuzamosan elkezdődött a tagállamok többoldalú in­tegrációs intézkedései új, évi egyeztetett tervének kidolgozása is. Nyikolaj Faggyejev ösz­© Budapest (MTI) Az Országos Béketanács most véget ért prágai ülés- szegzésül hangoztatta: a szak Is megállapította — a KGST XXXIV. ülésszaka szocialista közösség *azda- olyan feladatokat határozott sága a bonyolult nemzetközi meg, amelyek végrehajtása­politikai és világgazdasági val a jövőben o taoaliomoíe helyzet ellenére ts sikeresen együttműködése fokozottab­halad előre. A KGST titká- boa segítheti az egyes or­ra ezután összefoglalta a szagok népgazdaságában a XXXIV. ülésszak fontosabb hatékonyság növelését. témaköreit és döntéseit. Aa 1990-ig terjedő idő­szakra kidolgozott együtt­működési célprogramokról elmondta, hogy ezek fel­ölelik az any.igi termelés minden jelentősebb ágát. A programokban szereplő 230 közös intézkedés végrehaj­tására a tagállamoknak sor­ra egyezményeket kell köt­niük. s eddig már 82 ilyen többoldalú egyezmény jött létre. Elmondta, hogy a számí­tástechnikai együttműködés­ről szóló újabb egyezmény alapján az aláíró államok mintegy 15 milliárd rubel értékben fognak egymásnak szállítani korszerű számí­tástechnikai termékeket, Ugyancsak nagy fontossága van a kőolaj feldől gozottsá­gi fokának közös erővel tör­ténő növeléséről kötött egyezménynek. A KGST titkára elmond­ta, hogy a tanács ülésszaka kedvezően értékelte a nem­zetközi szakosítás és koo­peráció fejlesztésének eddi­gi eredményeit. A tagállamok következő ötéves népgazdasági tervei­nek egyeztetési munkáit érintve közölte a KGST-tit­Közéleti napló HOLLAND PARTKÜLDÖTTSÉG BUDAPESTEN Az MSZMP Központi Bi­zottságának meghívására pénteken hazánkba érkezett a Holland Munkapárt kül­döttsége, élén drs. Joop M. Den Uyl-lal, a párt parla­menti csoportjának veze­tőjével. A delegációt a Fe­rihegyi repülőtéren Gyenes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára fogadta. KOREAI IFJÚSÁGI DELEGÁCIÓ LATOGATASA Maróthy László, a KISZ KB első titkára pénteken fo­gadta a Koreai Szocialista Dolgozó Ifjúsági Szövetség­nek baráti látogatáson ha­zánkban tartózkodó delegá­cióját, amelyet Kim Csang Rjong alelnök vezet. A szí­vélyes, elvtársi légkörű be­szélgetésen a koreai vendé­gek tájékoztatást adtak a szocializmus építése terén a KNDK-ban elért sikerekről, az Ifjúsági szövetség fel­adatairól. MEGBESZÉLÉS AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS FEJLESZTÉSÉRŐL Az MSZMP KB Társada­lomtudományi Intézetének meghívására június 17—20. között Budapesten tartóz­kodott a Német Szociálde­mokrata Párt Friedrich Ebért alapítványának dele­gációja, élén Alfréd Nau elnökkel és dr. GünterGrün­wald ügyvezetővel. A kül­döttség megbeszéléseket foly­tatott Lakos Sándorral, a Központi Bizottság tagjával, a Társadalomtudományi In­tézet igazgatójával a két in­tézmény közötti együttműkö­dés fejlesztésének kérdései­ről. Áz OBI nyilatkozata I szovjet-magyar űrpáros Borsod és Heves megyében Látogatás a Lenin Kohászati Művekben Nagygyűlés — Koszorúzás a Gagarin-emlékműnél Valerij Kubászov, a Szojuz—36 parancsnoka és Farkas Bertalan kutatóűrhajós — az első azovjet—magyar űrpá­Ezután Varga Lajos, a di­ósgyőri Lenin Kohászati Mű­ros —, valamint Alekszej Jeliszejev. a közös űrrepülés föl- vek Szojuz—36 brigádjánál: di repülésirányító parancsnoka vezette szovjet küldöttség és Magyar! Béla kiképzett űrhajós vidéki programja pén­teken Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megyében folyta­tódott. tagja, olvasztár, üdvözülte r. kozmonautákal, majd Csibére Tibor akadémikus, a mis­kolci Nehezipari Műszaki Egyetem rektora, tanszék­vezető egyetemi tanár mé"­A vendégeket a rnegyeha- brigád tagjaival beszélgettek __ I J| táron, Tokajban, Borsod és a és brigádnapló-bejegyzésük- ,ayta a? "űrhajózás tudorpá­nagyaözség párt- és állami kel. kohászkalapok dedikálá- riyos jelentőségét. A nagy­vezetői fogadták. A kőt kozmo- »*val örökítették meg itt- gyűlés a zárszót követően az nautát kenyérrel, sóval és jártukat. ­paprikával köszöntötték a valerij Kubászov és Far helybeliek, a fiatalok.virág- kas Bertalan délután amis. „J| > csokrokkal kedveskedtek ne- kolci SPortcsarnokban nagy- juz—36 űrhajósai és kísérő­luk. Az ut innen Miskolcra gyűlésen találkozott a város tük tagjai Mezőkövesdre vezetett, a kozbeeso falva*- lakóival. A magyar és a szov- utaztak ahol a Matvó trió­ban zászlócskákkal integető jet himnusz, valamint az el- burnót nézték meg. Itt Vas­aprosagok, uttoroa, felnőttek nöki megnyitó után Grósz kó Mihály, a Heves megyei éljenezték a vendegeket. Károly beszédében hangsú- pártbizottság első titkára Valerij Kubászov és Far- lyozta: hazánk első űrhajó- várta őket, akinek társasá­kas Bertalan Miskolc hatá- gának repülését, a magyar gában Gyüngyösvisoritára rában nyitott gépkocsiba tudósok, mérnökök alkotá- látogattak a vendégek, szállt át: a József Attila, a sainak gyakorlati alkalmazá­Szeles és a Kazinczy utcán sgt mindenekelőtt az tette végig lelkes tömeg köszön- lehetővé, hogy hazánk szi­tatte az érkezőket. Zúgott a lárd és elkötelezett tagja a taps, valóságos virágesővel szocialista világrendszernek, fejezték ki örömüket a ked- és hogy őszinte szövetsége­Internacionálé hangjaival ért véget A nagygyűlés után a Szo­A Gagarin Hőerőmű kör­nyékét ezrek népesítették be. hogy a megyén átutazókat köszönthessék. Valerij Kubá­szov és Farkas Bertalan a lejeziea RÍ uromusoi a es nogy oszimc szovei*^- Gaíaril, emlékműnél üdvö­ves vendégek láttán, aki- sének, barátjának vallhatja Gagarin-emtéKmünei ucuo ket a megyei pártbi- a Szovjetuniót. Valerij Ku- solte a tiszteletükre ossze­zotteág épülete előtt ün- bászov a jelesre vizsgázott sereglett dolgozókat, elhang­nepélyes külsőségek között magyar műszerek készítői- zott a magyar és a szovjet fogadtak. A zászlódíszbe öl- nek tudását, szakértelmet .. .. űroáros és tözött városközpontban ezrek dicsérte. Farkas Bertalan a Wmnt»S majd az urparos és ezrek várták az űrhajósa- megye összes lakójának mon- kíséreté megkoszorúzta az kat és kíséretük tagjait. A dott köszönetet azért a ma- emlékművet. Az ünnepélyes pártszékház előtt nagy sze- leg. szeretetteljes íogadtatá- esemény az Internaclonáléva' retettel, baráti kézszorítással sirt. amelyben valamennyié- éft v<5get Ezze, a vendégek üdvözölte őket Orósz Károly .lüket részesítették, s kívánt . a Borsod-Abaúj-Zemplén me- további nagyszerű sikereket Porsoa gyei pártbizottság első titká- m é16 embereknek, ra és Rácz Sándor, az MSZMP Központi Bizottsá­gának osztályvezetője, vala­mint a megye part-, állami és társadalmi szervezeteinek :,.ámos képviselője. A párt­bizottságon tájékoztató hang­zott el az észak-magyaror­szági terület életéről ée tevé­kenyeégéről, s az űrpáros is tartott rövid élménybe* zá és Heves megyei programja befejeződött. Szaljut—B Tizenegyedik hete €8 világűrben elnöksége nyilatkozatot telt közzé: Ebben üdvözli ós tá­mogatásáról biztosítja a nyugat-európai békemozgal­mak legutóbbi közös fellé­pését, melynek során 12 NA­TO-tagarszóg békamozgal­mának képviselői fölkeresték a NATO főtitkárhelyettesét, IÜ 0SU s tiltakoztak amiatt, hogy a fegyverkezésben és a fe­szültség fokozására, érdekelt erők továbbra is az enyhü­lési folyamat visszafordításá­ra. a fegyverkezési verseny fokozására törekednek. A Béke-világtanáes bu­dapesti elnökségi ülésének szellemében a nyugat-euró­pai haladó és békeszerető erők követelik, hogy füg­gesszék fel a NATO azon határozatát, melynek értel­mében amerikai gyártmányú eurostratéglai fegyvereket, új fegyverrendszereket helyez­nek el kontinensünkön. A nyugat-európai haladó és bé­keszerető erők arra szólít­ják fel a józan, a háború megakadályozásában érde­kelt naptömegeket, hogy ha­tározottan foglaljanak ál­lást az enyhülés folytatása mellett, s emeljék föl szavu­kat minden olyan kísérlet elten, amely veszélyezteti az európai történelemben egye­dülállóan tartós, békés fej­molót a kozmoGzbelJ ulazán © Moszkva (MTI) újabb, ez alkalommal négy­ről. Tiseneavediu hetét tölti a napos földfelszín-megfigye­A vendégek ezután ame- J'*!" 4 , k » lés^éi .íénytópezé3i fel­gye egyik legnagyobb ipari világűrben Leonptd Popoo ac)aU}kat. gazdasáai szak­központját, a diósgyőri Le- és Valerij Rjumin. A Szal- emberek é* tudósok „meg­nin Kohászati Müveket ke. jut—6 űrhajósai pénteken rendelésére" készítettek fel­resték fel. A szívélyes fogad- , , változa'os kutatási és vételeket közönséges tény tatást pergő események kö- ™ valtoia.os KuUUa es * ^ ^ MKF— vették: a tanácsteremben Kísérleti programot ha.ltot- e/[f elnc.^etíaű több or>lihás díszoklevelet, emlékpiakettet tak végre: napirendjükön fényképezöbsrendezéssel a erőforrás-kutatási. a Szovjetunió középső és déli és dísztőrt kaptak a kozmo- az nauták, akiket itt tisztelet­beli kohásszá avattak. Meg. tekintették az elektroacéimű szati program If-es üzemét, ahol a Szojuz szerepelt. —36 nevet felvett szocialista Az űrhajósok Népfrontmegbeszélés © Budapest (MTI) A Csehszlovák Nemzeti Front küldöttsége, amely prof. dr. Tomás Trávnicek, a CSKP KB tagja, a Cseh­szlovák Nemzeti Front KB alelnöke vezetésével a HNF QT meghívására látogatott Magyarországra, pénteken elutazott Budapestről. A de­legáoió magyarországi tar­tózkodása során megbeszé­lést folytatott a Sarlós Ist­ván, az MSZMP PB tagja, a HNF OT főtitkára vezeile küldöttséggel A felek köl­csönösen tájékoztatták egy­mást országaik társadalmi, politikai ós gazdasági helv­zetérőL valamint a két part­nerszervezet legfontosabb feladatairól. A csehszlovák küldöttség megismerkedett a HNF budapesti és Báes-Kis­kun megyei bizottságának munkájával, s ellátogatott a Dél-pesti Kórházba és a bu­dapesti tűzoltóparanoanok­ságra. A küldöttséget fogad­ta Németh Károly, az MSZMP PB tagja, a KB tit­kára- A szívélyes, baráti hangulatú találkozón részt vett Baranyai Tibor, az MSZMP KB osztályvezetője A küldöttséget a repülőté­ren Sarlós István húcsúztat­ta. Ott volt Václav Mq­ravec. a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság buda­pesti nagykövete. r Uj tájvédelmi körzet Tájvédelmi körzet hámi a ^ í ffijtíí Szigorúan védett teriilet Közút ifMs-f,;ar> "v " A —Vasut y íá > • mm ' -V / • ^ ) mm, ^ '4 li&V jjs| (fi f. II ' ' % ^Kkle^^.^ Torvkipota •lidvégardő' i.—j|V Tsmsszantisksb Grtji iKk* Kinő pf fflHBi't M Siututí \\ . —íi A Az Országos Környezet- és Természet­védelmi Hivatal vezetője tájvédelmi kör­zetté nyilvánította az aggteleki karszt ma­gvarországi területét. Az úi tájvédelmi körzet 12 községet érin­tően 19,5 ezer hektár kiteriedésű, s két egymással nem érintkező egységre oszlik­A tájvédelmi körzet szabadon látogatható de az ezen belül szigorúan védett területté nyilvánított helveken osak a kiielölt útvo­nalon lehet közlekedni. A tájvédelmi körzet magába foglalja a technológiai és q csillagé- területeiről, valamint Ma­fojvtatása Írországról. A kozmikus technológiai befelezték program keretében Popov és Rjumin kadmiumszulfid mn­nókrlstályokat állított elő a Krisztall olvasztókemencé­ben, a súlytalanság körül­ményei között. A berende­zést tegnap este Ismét be­kapcsolták egy újabb kísér­let elvégzéséhez. A Jelena elnevezésű kl« méretű fedélzeti gammate­leszkóp segítségével az űr­hajósok megmérték a gam­masugárzást és a töltéssel bíró részecskék áramlatait a Föld körüli térségben. A mérések befejezése után ezt a berendezést ls előkészítet­ték a soron következő kísér­letekhez. A tudományos kísérlete­ken kívül Popoy és Rlumin végrehajtotta az előirt fizi­kai gyakorlatokat, és orvo­si vizsgálatokat, majd elve­geitek az űrállomáson a szükséges apróbb javításo­kat. Ezenkívül ismét ellen­őrizték a Szaljut—6-on mű­ködő berendezések keltette zaj erősségét és egyéb jel­lemzőit. A földi repülésirányító központ jelentése szerint a Szaljut— 6—Szojuz—35 űr­komplexum berendezései kifogástalanul működnek, az űrhajósok közérreie és egészségi allapota kiváló. világhírű csepDkőbarlang-rendsaerek fel­színi területeit (Béke-. Szabadság-. Vass Imre- és Kossuth-barlang), a teresztenvei források vidékét, valamint számos neveze­tes karsztjelenséget az aknabartangokat (zsomholvokat). víznvelőket. tavakat stb. A ritka természeti képződménveken túl számos építészeti és kulturális alkotás is található e vidékep. Torpanádaskán kas­tély. Martonyi határában kolostorrom. Szögliget közelében várrom idézi a törté­nelmi emlékeket.

Next

/
Oldalképek
Tartalom