Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-04 / 129. szám
0 SzerÜa, 1980. június 4. 0 DM röviden Évente nyolcmillió ecset Nagy László felvitelei A szegedi ecsetgyárban modern, automata gépeken dolgoznak. Háztartási és ipari célokra, valamint iskolák számára gyártanak különböző kör- és lapos ecseteket. Évente 8 millió darabot készítenek a gyárban, melynek egy részét az NSZK-ba exportálják. Képünkön: a Béke szocialista brigád csomagolja a készárut SZOVJET GYOGYSZERNAP A SZÓIÉN A Medexport, a SZOTE és a Csongrád megyei tanács gyógyszertári központja tegnap, kedden rendezte meg az V. szovjet gyógyszernapot az orvostudományi egyetem új oktatási épületében. Dr. Petri Gábor egyetemi tanár, a fcZOTE rektora mondott megnyitó szavakat, majd szovjet és magyar — budapesti, pécsi és szegedi kutatók tartottak előadást a különböző gyógyszereik halasáról. RENDEZVÉNYEK IDŐSEKNEK A Vám tér 5. szám alatti öregek napközi otthonában ina, délután fél 4-kor dr. Berecz Árpád körzeti orvos tart előadást a dohányzásról, majd válaszol az érdeklődök kérdéseire. Ugyanitt Ördögh János, 8G esztendős amatőr festő kiállítása tekinthető meg, egész héten 10 órától, délután 6 óráig. IVILLIAM SAKOYAN BUDAPESTEN William Saroyan amerikai regényíró, novellista és drámaíró kedden, a Pen Clubban magyar írókkal találkozott. A neves szerző elbeszéléseiből olvasott fel, majd munkásságáról beszélt. Életműve a harmincas években a gazdasági válság élményvilágából nőtt ki; mindvégig az egyszerű emberek életét és gondjait tárta fel, és egyszerre volt leleplező; megrendítő és vidám. Saroyan hosszú pályája .során következetesen kiállt a humanizmus és a balladás ügye mellett. JUBILEUM1 RFLPÜU PAVAMÜSOR Tízéves a televízió Röpülj páva népdalversenye, ebből az alkalomból — június 13án,. pénteken este — a képernyőn ismét találkozhatnak a nézők az első vetélkedő legsikeresebb szereplőivel. A tíz éve feltűnt énekesek közül azóta többen elismert művésszé váltak. Érdekessége lesz az összeállításnak Erdei Ferenc, Ortutay Gyula és Veres Péter archívszereplése, s megszólal a kamerák előtt nz egykori zsürielnök. Kodály Zoltármé. PAPÍR — ANANASZLEVÉLBÖL Egy délkelet-ázsiai kutatócsoport megállapítása szerint az ananász leveleiből nyert cellulóz kiválóan alkalmas papírkészítésre. A papír olyan jó minőségű, hogy még bankjegyek nyomására le alkalmas. A bögyös galamb Jótétlélek eteti a galambokat a tér kellős közepén, tehát városképi etetésről van szó. Városképi adottságainkkal is összefügg, hogy galambjainknak túlságosan nagy szükségük nincsen "tenyérből etetésre. hiszen amit mi szemétnek mondunk és igen nagy bőkezűséggel hagyunk, az nekik előrendű táplálék. Szaporodnak tehát galambjaink, gerléink, verebeink. madarászok tudják, mennyire. A madáretetés azonban olyan belénk rögződött jótétemény, amelyre az etetőnek is szüksége van. Valahol mindenkinek meg kell cselekednie az aznapra való jót. hogy lelki békére leljen. Legtöbbet reggel eszik a madár, etetőnk tehát reggel hozza a maradék kenyeret morzsává aprítva, kukoricával és búzával keverve. Kezének első lendítésére sereglet veszi körül, talán a csóka is leszállna az ágról, ha a mostaninál is urbánusabb csóka lenne. Fejét forgatva tanulja az új életmód új leckéjét, de még fönn marad. Az is lehet, nem neki való az étek. Emberünk nagyobb karéjban szórja az eleséget, mint amekkorában hajdanában vetették a búzát. Gondolja. minél jobban széthúzza a mezőnyt, annál többen férnek terített aszfaltjához. Nem gondolja azonban. milyen idegtépő rohamba kergeti bele azt a tarkát. A legbögyösebb bögyös galamb szállt le elsőnek. Nehéz olyan kis koponyába emberi ésszel belelátni, de kitetszik minden mozgásából, neki jussa van az elsőségre. Kapitányi tartással lép egyet, belevág az adományba. de nincs ideje lenyelni. Elönti az irigység, nem érti. hogy merhet ez az alávaló népség egvütt enni vele. Kakasnagyságúra fújja föl magát, bögyét még nagyobbra feszíti. üt vág. kapaszkodik, talán még rúg is. A verebet lenyelné keresztbe, a szép fehér galambnak szemét is kiszedné haragjában. Akivel azelőtt még turbékolni szeretett volna, most kitiltaná a városból is. Birodalmi törekvések verhettek gyökeret kapitányi feiében. elhivatottságot érzett arra. hogy megtisztítsa életterét a gyülevész és közönséges senkiktől. A könyöklő emberhez hasonlítanám legszívesebben, de a madárnak nincsen könyöke. Megvárom, mi lesz ebből. Érdekes, nem alakul ki frontvonal, nem szerveződnek csatárláncba a többiek, pedig ha összefognának, könnyen megszabadulhatnának a határtalan jótékonyságon föltáplált zsarnokuktól. Röppennek egyet, arrébb ugranak, és esznek tovább. Kergül már a bögyös* talán izzad is. forog és morog, rohan. mint a bolond, vagdalkozik kegyetlenül. a többi meg eszik. Kenyeret. kukoricát és búzát. Jönnek újak is. úgy föltakarítják a teret, söprögetőgéppel nem lehetne jobban. Most kezd örülni a legbögyösebb bögyös. Mégse élt hiába, röpködnek már fölfelé, és nem is jönnek viszsza. Még bögyösebb lesz. hadd lássák. megvívta a maga harcát, úrrá lett a helyzeten, a szedett-vedett szemétnépet teljes győzelemmel elkergette. Sarkantyús léptekkel veri a flasztert. Világ marhája! Még mindig nem veszi észre, egy szem nem sok. annyi se maradt. Várok még. hátha rájön, hogy magát verte ki a paradicsomból. Már az etető is elment, ő még mindig bögyös. Ennyire elvakította volna a hatalom? Azt hiszem, ez a galamb született bolond. Horváth Dezső Változékony idő Á Vigadó Galéria első tárlata NÉVADÖ: AZ ELSŐ MAGYAR ŰRHAJÓS A Magyar Kábelművek szegedi gyárában, a vállalat háromszoros kiváló brigádja, a Béke szocialista brigád felvette az első magyar űrhajós nevét. A brigád tagjai tegnap délelőtt kollektíven döntöttek a rövid brigádgyűlésen. amelyen áttekintették az űrkutatás legfontosabb hazai vonatkozású eseményét. Tegnaptól tehát a brigád neve: Farkas Bertalan szocialista brigád. A BÜNTETÉS: GYALOGLÁS Az abidjani (Elefántcsontpart) közlekedési rendőrség hatékony, és ráadásul az egészséget szolgáló büntetést szab ki a gyorshajtóknak. A megengedett sebességet túllépőknek ki kell szállniuk kocsijukból, és céljukat gyalog kell elérniük. FÖLDRENGÉS GÖRÖGORSZÁGBAN Az athéni földrengésmegfigyelő intézet hétfőn két alkalommal közepes erősségű földmozgást észlelt. A Richter-skála szerinti 4,2 és 4,4 erősségű földrengés középpontja a görög fővárostól 330 km-re északra volt. A földrengés jelentős anyagi károkat okozott. AZ „ÉLET BOLYGÓJA" Holnap, csütörtökön SzegeVárhato időjárás ma estig: derli a November 7. Művelő- Martyn Ferenc Kossuth- rajzmunkásságának legjavát Változóan felhős idő. Szór- dési Házban a Csongrád me- díjas művész rajzaiból nyí- — láthatja a budapesti köványosan eső, záporeső, gyej környezet- és termé- lik meg a Vigadó Galéria el- zönség. Többfelé erős, helyenként szetvédelmi napok rendez- ső egyéni művészbemutatója. A hosszú alkotói út maid viharos északnyugati, északi vénysorozat keretében az Amint azt kedden, a kiállí- minden korszakából szerepel szél. Várható legmagasabb „Élet bolygója" és a „Ha- tást megelőző sajtóbemuta- anyag a tárlaton, nappali hőmérséklet ma: 17 zártk ásványi nyersanyagai" tón elmondták Rippl Rónai Martyn Ferenc eddigi leg—22 fok között. címmel kiállítás nyílik. Az József egykori tanítványá- teljesebb rajzkiállítását — VÍZÜGYI ökológiai és geológiai ér- nak, a jelenleg Pécsett alko- amelyet szerdán nyitnak meg SZAKMAI NAP dekességekben bővelkedő be- tó művésznek másfél száz — egy hónapig tekinthetik Holnap, csütörtökön, az Al- mutató megnyitóját dr. Ká- művét — negyvenesztendős meg az érdeklődők. (MTI) sótiszavidéki Vízügyi Igaz- rossy Csaba főiskolai adgatóság szegedi szakaszmérnöksége és KISZ alapszervezete a Fiatal Közgazdászok Tanácsával közösen az 1970es nagy tiszai árvíz 10. évfordulója alkalmából szakmai napot rendez. Az összejövetelen előadások hangzajunktus tartja délelőtt 10 órakor. A kiállítás június 11-ig tart nyitva, naponta 10 órától délután 5 óráig tekinthető meg. ASZPIRINNEL A SZÁRAZSÁG ELLEN Jegykiadó automaták a MÁV-nál A vasúti díjszabás rend- vés, összesen 24 — a fővászerének egyszerűsítésével és rosban 11, Debrecenben 6, az utasbaleset-biztosítás dí- Székesfehérvárott 4. Miskoljának felszámolásával egy- con 3 — jegykiadó automaEgy mexikói kutató új nö- ben június 1-től — mint is- ta működik. Ezeket a „kenak el az akkori árvéde- vényvédelmi módszert dolgo- meretes — forintokra kere- rek" jegyáraknak megfelekezésrői, és az azóta eltelt időszakban történt változásokról és az árvízvédelmi fejlesztésekről. Keresztkérdés — Papa, a tanár úr azt mondta, azért születtünk, hogy segítsünk a többieknek. Ez igaz? — Igaz ... — És közben a többiek mit csinálnak? zott ki. Aszpirinoldattal per- kitették a viteldíjakat. Ez a lően folyamatosan, junius metezi be a növényeket, ami módosítás nagyban gyorsítja közepéig átállítják, védi őket a szárazság el- a pénztárosok munkáját s le- A jegypénztárak teherlen. Az aszpirinoldat ugyan- hetővé teszi a jegykiadás gé- mentesítésére, az utasok kéis úgy hat. hogy eltömi a ., nyelme és gyors kiszolgálálevelek mikroszkopikus pó- pesate'senek bővítését. sa érdekében tervezi a MAV rusait, és csökkenti a vízki- Éppen a korábbi sokféle automata jegykiadó parkjápárolgást. Ez a módszer jegy miatt jelenleg még ke- nak fejlesztését. (MTI) azonban túlságosan költséges lenne ahhoz, hogy nagy ültetvényeken alkalmazhassák. GYÜMÖLCS A HEGYEKBEN A szovjet kertészek a Kárpátok eddig kihasználatlan lejtőin gyümölcsültetvényeket telepítenek. Az eddig Kétszázezer úttörő üdül Csillebércen és Zánkán Gazdag program a táborokban Az idén csaknem 200 ezer egy 30 úttörő és haladó terméketlen hegyi lejtőkön P^fs veheti birtokba az gyermekszervezet kis képvitöbb mint 50 ezer hektárt orszaK két kozponti uttoro- seloi ismerkedhetnek itt egy akarnak így kihasználni. Az íj"70™* ~ Csillebércet és mással a magyar úttörők mészettudományi köre ma, eddigi tapasztalatok azt mu- fá,nkat ValT'nt .a manka.laVa1' . haza"k ereciT szerdán délután 6 órai kez- tatják. hogy ezen a területen helyi uttorőtabort junius 18- ményeiyel A XXII. nyári dettel tartja soron követke- nagyon jó gyümölcstermést tó1- az uttoronyár zunkai o impia, játékokat ünnepi . . . . ' " . . nomnlol f\I lTYT ri1 a 1 ctutotírt/Ql BÜVARKÖR Az Ifjúsági Ház Búvár ter ző foglalkozását. Ezúttal lehet elérni, és a talaj gonPaszt György á rádiócsilla- dozására fordított költségek gászatról tart előadást. gyorsan megtérülnek. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett tér), édesapa, testvér, vfl, sógor. FRANYO ISTVAN 46 éves korabon, tragikus hirelcnséggel elhunyt. Búcsúztatásáról később intézkedünk. Részvótlátogatások mellőzését kérjük. A gyászoló család. A Szegedi Szalámigyár, és Húskombinát vezetősége, pórtbizottsága, szakszervezeti bizottsága és dolgozói mély megrendüléssel és fájdalommal tudatják, hogy szeretett munkatársunk, FRANYÓ ISTVAN üzemvezető, az élelmiszeripar kiváló dolgozója. 46 éves korában váratlanul elhunyt. Frányó Istvánt a Szegedi Szalámigyár es Húskombinát saját halottjának tekinti, temetéséről később történik intézkedés. Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették. hogy DR. NYILASY PALNE Osztrogonácz Róza elhunyt. Temetése június 6-án, 15 órakor lesz a Dugonics temetőben. Gyászolják Nyllasy és Füzesi család. Köszönetet mondunk mindazoknak. akik a felejthetetlen drága Jó feleségnek, szeretett édesanyának, OR FÜR ISTVÁNNÉNAK elhunyta alkalmából részvétükkel. együttérzésükkel, virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni Igyekeztek. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatom, hogy drága keresztanyám. RABI ILLÉSNÉ csengelel lakos, június 1-én. szegeden, csendben eihunyt. Teközlemények r akik felejthetetlen halottunk, l«V2)C7* SZŰCS MARIA Ufuvh búcsúztatásán megjelentek, részvétükkel, virágaikkal fájdalmun. kat enyhíteni igyekeztek. Köszönjük körzeti orvosának és a II. belklinika orvosainak, ápolóinak áldozatos munkáját. A metése június 5-én, csütörtökön gyászoló család. 8532 2 órakor lesz a zsengéiéi teme- Mély fájdalommal tudatjuk, tőben. Csáki Ferencné, Szeged, hogy felejthetetlen fiú és testvér, Gogol U. 71—36. CSÓKÁS! SÁNDOR A József Attila Tudomány- élertének 26. évében tragikus egyetem Finnugor Tanszéke fáj- körülmények között elhunyt, dalommal tudatja, hogy Temetése jún. 5-én 15 órakor DR. KORKNCHY ÉVA lesz. a Dugonics temető ravataegyetemi adjunktus, hosszú, su- lozójából. A gyászoló család, lyos betegség után. 1980. május 7758 24-én, 37 éves korában elhunyt. Mély fájdalommal tudatjuk, Búcsúztatása 19B0. junius 25-én hogy felejl he'etlen édesanya, gyermek, testvér, sógornő és keresztanya. SANDOH ANTALNÉ Király Julianna .. , , , .. , , , ., életének 40. évében tragikus rátoknak munkatársaknak, akik baleaet Következtében elhunyt. 11 órakor lesz Budapesten, Farkasréti temetőben. Köszönetet mondunk mindazon rokonoknak. Ismerősöknek, baíelejthetellen halottunk, DR. ANTAL MIHÁLY temetésén megjelentek. fájdal- _„„. „ munkban osztoztak. Külön mon- József"aT*sgt"' 146/B dunk köszönetet a bór- és bel- Mély Temetése június G-án 15 órakor lesz az Újszeged! temető ravatalozójából. A gyászoló család, 7759 fájdalommal tudatjuk, megnyitójának napjától. olimpiai stafétával, játékos Csillebércen, az úttörőmoz- sportversenyekkel köszöntik galom legnagyobb múltú, majd Az 1980-as • csillebérci legromantikusabb táborhe- uttoronyarat a nepmuveszeli Ivén az ország 45 nevelőott- tubor tobb mint ezer részthonából és gyermekvárosából vevője bupsuztatja az auérkezett 600 úttörő nyitja a gusztus 25-i záróünnepségén, tábort. Velük együtt pihen- Zánkára is több ezer pa.inek majd azok az úttörő- tás érkezik a három nyárt csapatok, amelyek a hul- hónapban. A nemzetközi táladékgyűjtő akcióban a leg- bort ismét augusztusban jobb eredményt érték el: vi- rendezik meg Zánkán: közös dám bábbemutatóval. asz- kirándulásokon, kulturális faltrajzversennyel, plakátoá- bemutatókon, rajzversenyelyázattal, táncházzal, irodai- ken. vízi játékokon, hangulami fejtörőkkel, sportvetél- tos tábortüzek mellett ismerkedőkkel tölthetik majd nap- kedhetnek a külföldi és a jaikat a vendégek. magyar gyermekek. Első ízben ad otthont Csil- Az idén is nagy figyelmet lebérc a harmadik Kazinczy fordít az úttörőszövetség a anyanyelvi úttörőtábornak vándortáborozásra. A nyári júniusban. hónapokban 26 útvonalon. A „Béke és barátság" nem- mintegy 20 ezer gyermek zetközi úttörőtábor július 13- részvételével kétnaponként án nyitja meg kapuit: mint- indítják útra a csoportokat. klinika intenzív osztály orvo- hogy felejthetetlen férj, édeisainak, nővéreinek aldotatos &p nagyapa és vő, munkájukért. A gyászoló csa- LADÁNYI LAJOS lád- 8533 életének 70. évében rövid szánKöszönetet mondunk mindazon tedés után elhunyt. Temetése rokonoknak, barátoknak. Isme- Június - 5-én 15 órakor lesz ar rösöknek, a vállalat dolgozói- ^szegedi temető rayatmozójának és mindazoknak, akik drá- bó>- A Oszoló család, Pécskai ea JÓ férjem 2- 7760 ÉZSIAS fANOS Köszönetet mondunk mindtemetésén megjelentek.' részvé- aJ?kn?k \Tok?™kV^ J,me,lö~ tűkkel, virágaikkal mély fájdal- pöknek, akik felejthetetlen ha. munkát enyhíteni igyekeztek. A lőttünk, gyászoló család. 8523 , .. . DOB° JÁNOS temetésén megjelentek, részvéKöszönetet mondunk mindazon tűkkel és virágaikkal mély iájrokonoknak. Ismerősöknek, a dalmunkat enyhíteni igyekezház lakóinak, munkatársaknak, lek. A gyászoló család. 7752 DELMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged városi Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: F. Nagy István — Főszerkesztő-helyettes: Sz. Stmoa Istváo - Kiadja a Csongrád megyei Lapkiadó Vállalat. Felelöa Kiadó: Kovács László - Szerkesztőség és kiadóvállalat: Szeged. Taaácsköztársaság útja 10. Sajtóbáz. 6740 - Telefon: 12-633 - A lapot nyomja: Szegedi Nyomda. Szeged. Bajcsy-Zsilinszky utca 28. — 672a Igazgató: Dobó József - Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a oostahlvataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlj egy hónapra 8* (orlni. • indexi 25 053 - ISSN; 0135-025 a á |j