Délmagyarország, 1980. június (70. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-22 / 145. szám
4 Vasárnap. 1980. június 29. Szakszervezetek számvetése A KPVDSZ küldöttértekezlete Százötven küldött részvételével tegnap, szombaton, az újszegedi Tisza Gyöngye étteremben tartotta küldöttértekezletét a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete. Jelen volt a tanácskozáson Szögi Béla, az MSZMP megyei bizottságának osztályvezetője, Nóvák Gusztáváé dr., a KPVDSZ Központi Vezetőségének alelnöke, dr. Ágoston József, az SZMT vezető titkára, Ocsfcó Imre, a MÉSZÖV elnöke és Farsang Lászlóné dr., a megyei tanács vb kereskedelmi osztályának vezetője. Megnyitót a küldöttértekezlet elnöke, Forgó Gergely, a Vidla Kereskedelmi Vállalat megbízott igazgatója mondott Ezután Kopasz Jó:sefné, aki az előző ciklusban a KPVDSZ megyei bizottságának titkári funkcióját töltötte be, fűzött szóbeli kiegészítést a küldöttekhez korábban már eljuttatott írásos beszámolóhoz. Ezt követően Mucsi Jánosnak, a számvizsgáló bizottság elnökének beszámolóját hallgatták meg az egybegyűltek. A mandátumvizsgáló bizottság Jelentését Gulyás Ferenc elnök ismertette. .A KPVDSZ Csongrád megyei bizottságának beszámolójához tizennégyen szóltak hozzá. Szögi Béla. a megyei pártbizottság és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa megbízásából emelkedett szólásra. Elmondta többek között, hogy a KPVDSZ az elmúlt öt esztendőben alapvetően jól végezte munkáját, fejlődött gazdaságpolitikai tevékenysége. Eredményesen mozgósított a pártkongresszus és a felszabadulásunk 35. évfordulójára meghirdetett munkaversenyre. A társadalmi célok megvalósítása érdekében mindinkább a munka minőségének javítására ösztönözte a dolgozókat. Szervező, nevelő és érdekvédelmi tevékenységében megfelelő egyensúlyt tudott kialakítani, jó kapcsolatokat teremtett a párt- és az állami szervekkel. Az ellátás minősége a lakosság közérzetét befolyásoló politikai tényező — hangzott el a felszólalásban —, ezért javítására a jövőben még nagyobb gondot kell fordítani. Nóvák Gusztávné dr. — utalva többek között Farsang Lászlóné dr., Magyar Lászlóné és Faragó Szilárdka felszólalására — az üzemés munkaszervezésben még meglévő tartalékok kiaknázására, a kezdeményezőkészségre, az újítások támogatására hívta fel a figyelmet. Szólt még egyebek között a szociális ellátás eredményeiről, gondjairól, a kereskedelmi, vendégláL ipari hálózat korszerűsítéséről, az átlagjövedelem alakulásáról. Annak a meggyőződésének igyekezett hangot adni, miszerint az elkövetkező ötéves terv időszakában — amikoris az ország gazdasági egyensúlyának megteremtése a cél — az eddiginél is nagyobb feladatok hárulnak a kereskedelemben tevékenykedőkre. A vitát Kopasz Józsefné foglalta össze, majd Nóvák Gusztávné dr. kitüntetéseket adott át. Elsőként — ötven éven át végzett szakszervezeti munkájáért — Kálmán Jánosnak, a KPVDSZ-plakettet. . A Szakszervezeti Munkáért arany fokozatában Arany Ernő, Hidvégi Béláné és Tóth Jstvánné részesült. Ugyanezen kitüntetés ezüst fokozatát kapta: Bihaly Lászlóné, Jáksó Imre, Suba Zoltánné és Török Péter. A Szakszervezeti Munkáért oklevelet Faragó Margit vette át. Az alapszervezeti választási gyűléseken — hangzott el a küldöttértekezleten — 24 szakszervezeti tisztségviselőnek nyújtották át a SZOT-oklevelct, tízen a KPVDSZ-plakettet vették át. A jelölő bizottság jelentésének meghallgatása után a résztvevők közül megválasztották a KPVDSZ XXXIII. kongresszusának 13 és az SZMT küldöttértekezletének 26 küldöttét, valamint a 15 tagú megyei bizottságot és a 9 munkabizottság tisztségviselőit, tagjait. A megyei bizottság elnöke Forgó Gergely, titkára ismét Kopasz Józsefné lett. Helyiipar, városgazdálkodás Tegnap, szombaton tartotta küldöttértekezletét a Helyiipari és V.&rQsgpzdasÁgi Dolgozók Szakszervezete a Tisza-szállóban. Az elnök? ségben foglalt helyet Eitlerné dr. Szilágyi Júlia, a pártiskola igazgatója, az MSZMP megyei bizottságának tagja, Péter István, a HVDSZ Központi Vezetőségének titkára, Kovács Sándor, az SZMT titkára, Sebők János, h HVDSZ mefptai bizottságárak titkára és Komócsin Antal munkásmozgalmi veterán is. A küldöttértekezlet levezető elnöke, Isít'án József, a megyei fémtechnikai vállalat igazgatója mondott megnyitót, majd Bokor Tamásné Ismertette a mandátumvizsgáló bizottság jelentését. A HVDSZ megyei bizottságának öt év alatt végzett munkájáról Sebők János, a megyei bizottság titkára számolt ba Egyebek között elmondta: a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete folyamatosan változó, nehezedő körülmények között tevékenykedik. Ennek egyik okát az általában szigorúbbá váló körülményekben látják, a másikat sajátos helyzetükben. Viszonylag kevés a jó adottságokkal működő vállalatuk, s ezután is számolniuk kell azzal, hegy legtöbb munkakörük sajnálatosan társadalmilag kevésbé megbecsült. A 19 vállalatnál, a 8 költségvetési üzemnél, valamint a K1SZÖV és a nyugdíjasok szakszervezeti bizottságában csaknem IS ezer iagot tartanak nyilván. Majdnem háromnegyed részük munkás, Jelentős a nök, a fiatalok aránya Is, és egyre több közöttük a nyugdíjas. Mindez meghatározta a HVDSZ eddigi feladatalt. Nagy figyelmet fordítottak a munkások politikai, szakmai és általános műveltségének növelésére Tagságuk 20—25 százaléka vett részt évente tomegpolitikal oktatásban, csupán 3,7—5.2 százalék ál- kor Tamásné, Bárányi Sánlami képzésben és 4,2—9 dorné, Eitlerpé dr. Szilágyi százalékuk vállalkozott szak- Júlia, Gál László, dr. Csala mai tudása bővítésére. Mihály, Balázs Károly, GuAz élet- és munkakörül- lyás Antal, Czakó József, dr. méÜták'éjéi-itásábcn jetéhtőtí Bálint János. KöváciSáncredménycket értek el Az dor, Rózsa Mátyás, Papp átlagbérek öt év alatt 30— Istvánná és Péter István. 40 százalékkal emelkedtek. Tízen Időhiány miatt írásHangsúlyozta az előadó ban nyújtották be észrevéazonban azt Is, hogy a jö- teleiket, javaslataikat vőben jobban ki kell hasz- A hozzászólások összefognálniuk a vállalatoknak sa- lalása, értékelése után a külját erőiket a bérfejlesztés dőttek meghallgatták a jelöérdekében. Javultak a mun- lőbizottság jelentését, kakörülmények ls, főként a A résztvevők végül megváváltozó munkahelyeken dol- lasztották a HVDSZ VIII. gőzöké: lakókocsikkal, szo- kongresszusának 13, az ciális helyiségek létesítésé- SZMT küldöttértekezletével igyekeztek jobb munka- nek 18 küldöttét, valamint a leltételeket teremteni szá- 13 tagú megyei bizottságot, rnukra. A megyei bizottság elnöke A beszámoló vitájában föl- Szabó Józsefné, a titkár isszólalt Fodor Lászlóné, Bo- mét Sebők János lett Gyártóra a babyrespirátor Gondos felkészülés az aratásra A számítások szerint július első tíz napjában be kell fejezni az őszi árpa aratását, majd mindjárt megkezdeni a búza betakarítását — szögezte le szombati ülésén a tárcaközi mezőgazdasági koordinációs bizottság, amely Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár elnökletével áttekintette az időszerű munkákat. s elsősorban az aratási előkészületeket. A beszámolókból kitűnt hogy a mezőgazdasági nagyüzemek országszerte a múlt évinél tervszerűbben és szervezettebben készültek fel az aratásra. A gépjavításokat gyakorlatilag befejezték, az ország déli megyéiben már a gépszemlék 90 százalékát lebonyolították, az északi megyékben pedig a hónap végére fejezik be. Diplomaosztás A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola" diplomaosztó ünnepségét tegnap, szombaton délben tartották meg a Vörös Csillag moziban. Dr. Moholi Károly főigazgató mondott ünnepi beszédet, majd — az idén először — emlékjutalmakat adott át a végzős hallgatóknak. Ezt a „Kratofil Dezső-díjat" tavaly, a főiskola 1. számú gyakorlójának fél évszázados jubileumán alapította az intézmény kiemelkedő a'kotó pedagógusának, dr. Kratofil Dezsőnek a fia. Az akkori gyakorló polgári Iskolában jelentették meg „A cselekvés iskolája" című pedagógiai folyóiratot, melynek dr. Kratofil Dezső volt a főszerkesztője. Számos tanulmányt is írt. amelyekkel a szakmódszertani oktatást korszerűsítette. Az emlékére alapított díjat a gyakorló iskola igazgatósága ítéli oda utolsóéves főiskolai hallga- lomát. tóknak. akik a gyakorló tanításaikat kimagasló eredménnyel végezték. Az emlékjutalmat most Iflinger Terézia matematika—fizika szakos (szakvezető tanárai: Dévényi István és Szántó Lajos), valamint Padi Mária magyar—történelem szakos (tanárai: dr. Dobcsányi Ferencné és Berkes Miklós) hallgatók vehették át Az ünnepségen összesen 301 nappali tagozaton végzett kapta meg a diplomáját. (A levelező tagozaton 330-an fejezték be tanulmányaikat, ők 24-én, kedden vehetik át a végbizonyítványt.) Ugyancsak tegnap kapták meg diplomájukat a JATF, Természettudományi Karának idén végzett hallgatói. A Szabadság moziban délelőtt megtartott ünnepségen dr. Tandori Károly egyetemi tanár, a kar dékánja, 224 nappali és 30 levelező tagozatosnak adta át a dlpépzenei koncert, táncverseny Pénteken este rendhagyó módon, hangversennyel kezdődött Szegeden a 15. szakszervezeti néptánctalálkozó. A Vigadóban rendezett koncerten — ahogy a szegedi néptáncfesztiválok művészeti vezetője, Növik Ferenc koreográfus konferálta — a „furcsa nevű" zenekarok. a Huzavona, a Kalamajka, a Fabatka, valamint a Muzsikás együttes és a mohácsi szakmunkásképző intézet zenekara korántsem kyrtán-furcsán. mutatkoztak be; több mint két óra hoszszat muzsikáltak. A különféle néprajzi tájegységek zenéjéből és népdalfeldolgozásokból összeállított programokat szólótáncosok fellépése is színezte, s a kitartó közönség végül — talán jutalomképpen — igazán profi színvonalon előadott népzenét is hallgathatott, a Muzsikás együttes műsorzáró produkcióját. A koncertet táncház követte, mint ez a vigadói néptáncos estéken már szokás, s a késő éjszakába nyúlt vigalom ellenére tegnap reggel mégis frissen, pihenten ropták a táncosok — a Kisszínház színpadán. Itt kezdődött ugyanis a tizenhárom együttes minősítő versenye. A dr. Pesovár Ernő vezette zsűri délelőtt nyolc tánccsoport versenyprogramját tekintette meg, délután az újszeged! szabadtérin már a nagyközönség is láthatta a további öt Az ÉDOSZ Szűrül Zsolt vezette Huzavona-zenekara és lótáncosai, ezúttal „civilben" — a vigadói koncerten Nagy Jelentőségű magyar tavaszi BNV-n OKISZ-dítalálmány, az újszülöttek jat kapott. A Nagymarosi lélegeztetésére alkalmas ké- Vas- és Műszeripari Szövetszülék gyártására vállalko- kezet már elkészítette a zott a Nagymarosi Vas- és műszaki dokumentációt, együttes minősítő programMűszeripari Szövetkezet, ennek alapján a napokban j^t. Este az arany fokozatú Papp László és Nagy László megkezdik a technológia ki- min*_ft,^r«. n Jvátóv villamosmérnökök, valamint alakítását. a gyártáshoz mlnCT'5lTesre Paiyazo*, a dr. Kiszel János, az l-es szükséges szerszámok elké- MEDOSZ — Kertészeti számú nőgyógyászati klinika szításét. Az év második fe- Egyetem együttese, a7. Özdi docense, közösen dolgozták lében megkezdődik a soro- Kohász és a Törekvés ki azt az életmentő készü- zatgyártás, a Ó-szériában tíz Tá fm valamint a léket mely az újszülöttek- lélegeztetőkészüléket gyár- I 1 ancegyuues. valamint a nél gyakori légzési zavarok tanak. Az Orvosi Műszerke- házigazda ÉDOSZ-osok tánelhárítására, a rendellenes reskedelmi Vállalattal kölégzés szabályozására szol- tött megállapodás alapján 1985-ig a hazai kórházak Az új babyrespirátor az számára összesen 200-at kéeddig használt, több egység- szitenek (MTI) Nagy László felvethet A pápai téglagyár táncegyüttesének lánykara a kisszínház! versenyen a Szegeden vendégeskedő néptáncosok. A délelőtti program: „tértánc", s a helyszínek: a Dugonics tér. Odessza. Tarján, valamint a Tisza-part, a múzeum előtti tér. Ezután már csak a7, eredményhirdetés következik. délben, a Juhász Gyula Művelődési Központban tudják meg a csoportok, milyennek látták a szakemberek versenyműsoraikat. bői álló külföldi készülékekkel szemben egy táskarádióhoz hasonló méretű, hálózati árammal, elemmel és akkumulátorral egyaránt működik, ezáltal szállítható, sót tökéletesen sterilizálható ls. Használatához nem szükségesek klinikai körülmények, így mentőautóban, hordozható inkubátorral együtt is alkalmazhatók. A babyrespirátor prototípusa az l-es számú nőgyógyászati klinikán már sikerrel vizsgázott, s az idei cainak tapsolhatott a nézőtábor. Ma, vasárnap, amíg a zsűri tanácskozik és ítél. már versenyizgalmak nélkül tarthatnak bemutatókat Katonai és rendőri pályára irányító tábor Katonai és rendőri pályára kétszáz középiskolás és szakiranyító tábor nyitotta meg munkástanuló a táborban kapuit szombaton Szolnokon, egy héten at ismerkedik a a tiszaligeti KISZ-vezetőkép- katonai, rendőri és határőri ző iskolán. Az ország tíz me- munkával, a tiszti, tiszthegyéjéből érkezett több mint lyettesi hivatással. Tarhosi zenei napok Országos zongoraversenynyel. Kodály-kiállításokkal, s Kocsis Zoltán hangversenyével szombaton Tarhoson megnyílt a negyedik zenei napok rendezvénysorozata. Az 1946—1954 közt a tarhosi zenepavilonban. a volt Wenckheim-kastélyban működött első magvar állami ének- és zeneiskola hagyományait ápoló zenei napok e nyári programját S. Hegedűs László, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára nyitotta meg. Köszöntőjében felidézte a felszabadulás utáni kultúríorradalmi lendületben született „Tarhos" történetét, s szólt tanulságairól, folytatni érdemes szelleméről. Este a zenepavilonban két kiállítás nyílt, a ..Kodály és Békés-Tarhos", valamint a „Kodály és a debreceni Kodály kórus" című dokumentum-összeállítás. Vasárnap a zongoraverseny döntője, majd a győztesek hangversenye, és a volt tarhosi diakok találkozója következik. (MTI)