Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-31 / 126. szám
SzomEat, 1980. május 31. 5 Az ötvenegyedik Szeged új látványossága, a Dugonics téri jubileumi szökőkút körül állították föl a 14 formatervezett, új könyvpavilont. Kass János grafikusművész virtuóz pegazusplakátja is az eseményre invitál csakúgy, mint az ünnepélyességet hangsúlyozó, közelgő nyarat és könyvet összekapcsoló színes falragasz. Üj fél évszázad kezdődik hazánkban az ünnepi könyhetek történetében. Az idén ötvenegyedszer kínálják a tereken, utcákon felállított sátrak és pavilonok a szellem több mint ötszázéves termékét, a könyvet, s ezeken az ünnepeken a szépre, jóra Ó6 igazra éhes közönség nemcsak a könyvekbe zárt gondolattal, de az írókkal, költőkkel is személyesen találkozik. Nekünk, szegedieknek különösen fontos a ma - kezdődő rendezvénysorozat, hiszen Szeged ad otthont a vidéki megnyitó program© jának. Így hát az ország figyelme eseményeink iránt a szokásosnál nagyobb, erősebben pásztáz bennünket a reflektorfény. Már a nyitónapon megállapíthatjuk: ilyen gazdag, sokszínű és szép programja talán még sohasem volt a szegedi könyvhétnek Először várják az olvasókat egységes, szép könyvpavilonok először költözött ki a könyv az egyetemek központi épülete előtti megújult térre, először kaptak sajátos profilokat a könyvhét napjai, talán először sikerül megvalósítani a művészetek testvériségének szép gondolatát. A most kezdődő könyvünnepre a kiadók 95 művet jelentettek meg 2 és fél millió példányban. A kötetek időben megérkeztek a boltokba, ahol a terjesztők soha nem tapaszait lelkesedéssel dolgoztak a könyvhét előkészületein. A könyvesboltok, könyvpavilonok, az új lakótelepeken található könyvárusító helyek és ABC-áruházak mellett közel 150 üzemi és vállalati könyvtrejesztő kínálja a könyvheti portékákat A kilencvenöt új kiadvány közül 81 magyar szerző alkotása — 66 kortárs író és költő műve, 15 pedig klasszikus szerzőtől való —, tizennégy,, külföldi könyv is tornyosul a polcokon. Hetven szépirodalmi kiadvány mellett 25 szakkönyv, művészeti album, s, egyéb kiadvány várja az érdeklődőket. A könyvhét szegedi programjában a főszerep természetesen a könyvé. A könyvé, melyet az érdeklődők nemcsak a pultokon és polcokon találhatnak meg, de a kiállítótermekben is. S találkozhatnak a szerzőkkel is — közel félszáz vendége lesz a szege-, dl könyvünnepnek. Írók, költők, tudósok, újságírók, képzőművészek ajánlják munkáikat, s a hazaiak mellett ma Szegeden köszönhetjük az ünnepi eseményre Magyarországra érkezett mintegy 40 tagú külföldi íródelegációt, a hét végén pedig vendégül látjuk a szomszédos Jugoszlávia vajdasági delegációját is. Bízunk 'benne, hogy az 51. magyar könyvhét író, könyv és olvasó találkozásának olyan ünnepe lesz, melynek hatása áthatja az év 365 napját. T. L. B közművelődés feladatai TIT-elnökségi ülés -Kitüntetések, emlékplakettek átadása Kibővített ülést tartott tegnap, pénteken délután a TIT megyei szervezetének elnöksége, a Kárász utcai klubban. Az ülést Szabó G. László, a megyei tanács elnökhelyettese, a társulat alelnöke vezette, a megyei pártbizottság képviseletében ott volt Tóth Zsuzsanna munkatárs is. A testület tagjai és a meghívott közművelődési szakemberek meghallgatták dr. Kormos Sándornak:, a Kulturális Minisztérium főosztályvezetőjének előadását a XII. pártkongresszuson meghatározott közművelődési feladatokról. Dr. Kormos Sándor elmondta: a kongresszusi dokumentumok valamennyi fejezete tartalmaz olyan tennivalókat, amelyek a közművelődés irányítóira, szakembereire hárulnak. Előadásában ennek megfelelően foglalkozott a nemzetközi helyzet alakulásából adódó ideológiai feladatokkal, a propagandamunkának azokkal a fő területeivel, amelyekből a kulturális élet irányítóinak is részt kell vállalniuk. Ilyen szempontból különösen a fiatalokkal, az értelmiséggel és a családok társadalmi szerepével összefüggő kérdéseket kell a közművelődés szervezésekor. . a feladatmeghatározáskor figyelemmel kísérni. Sem gazdasági, sem társadalmi viszonyainkat nem tudjuk megfelelően alakítani a közművelődés kellő segítsége nélkül. Különösen a szocialista demokrácia fejlesztéséhez szükséges tudati feltételek megteremtésében kell szerepet kapni a művelődés sajátos lehetőségeinek, eszközeinek. Minthogy az emberek szabad ideje a következő években nem lesz több, nem nő a kultúrára fordítható pénz mennyisége, emelkedik viszont a kulturális szolgáltatások ára — fontos feladat, hogy a meglevő lehetőségek teljes, optimális kihasználására törekedjünk, hogy megtartsuk a közművelődésben eddig elért eredményeket. Az ülésen ezután Szél Elemérné, a hódmezővásárhelyi TIT-szervezet titkára számolt be az elmúlt négy évben végzett ismeretterjesztő tevékenységről. Dr. Dömötör János, a vásárhelyi TIT elnöke kitüntetéseket, aranykoszorús emlékplaketteket és jelvényeket adott át az ismeretterjesztésben elért eredmények elismeréséül két kollektívának. a kisteleld Szabadság Művelődési Háznak és a szegedi közgazdasági szakközépiskolának, valamint dr. Károssy Csabának a csillagászati. Talár Istvánnak a matematikai Ismeretek terjesztéséért Június 1-től Kön/vheti nyitány Tegnap, pénteken Buda -tpesten, az egykori megnyiNyamda — legszebb termé- val később a Balázs Béla Otkeit bemutató kiállítást. Fél törőház bábszakköre A csillák színhelyén, a Liszt Fe- 4-kor a szegedi Ifjúsági Ház- lagszemű című műsorát adban a Szép magyar könyv ja elő. A Tiszatáj délután 3 Molnár Fe- '79 címmel az elmúlt év leg- órakor mutatkozik' be, a államtitkár szebb könyveiből nyílik be- programon ott lesznek a 4 órakor pedig szerkesztőség képviselői, Corvina Könyv- Annus József, Fülöp János, megelőzően a Liszt kiadó 300 kötetes bemutató- Mocsár Gábor, Tóth Béla és téri könyvklubban ját nyitja meg Szabó József, Vörös László. A Tisza-parti átadták a Szép könyv 1979 a kiadó igazgatója, a Köz- gimnázium irodalmi színpadíjait A díjazott könyvek- művelődési Palota kupolájá- da bemutatja Csokonai Karból kiállítás nyílt a könyv- ban. nyóné című darabját. Dél•klubban. Üdvözlet at olvasónak! után.4 órak°r ? DélmagyarAz 51. ünnepi könyvhét címmel a Magyar Rádió há- orszjg szuletesenek 70. evorszagos megnyitóját Szege- romrészes vetélkedő műso- i^dul°la ataalmatol megjewenc téren ünnepélyes kül •sóségek között Irenc kulturális (beszédével megnyitották az mutató, lidei ünnepi könyvhetet. A a 25 éves >11 vitást Ferenc lent hasonmáskiadványt árusítják a szerkesztőség nékiala- velődési Központból este há- hány tagjának jelenlétében. den rendezik meg ma, szóm- rának első adására kerül sor baton déli 12 órakor a jubi- a 6zegedi Bartók. Béla Mű leumj szökőkút körül kitott könyvtéren, nias téren. Ünnepi a Dugó- romnegyed 7-től. Ma két iró- este 6 órakor a Dugonics tébeszédet olvasó találkozót rendeznek, . ... ... ., , ,. mond Garai Gábor Kossuth- Beney Zsuzsa költő a gyer- n 6Zokokut színpadán az díjas költő, a Magyar Írók mekkönyvtárban beszélget egyetemi tánccsoport búcsúzSzövetségének főtitkára. A Cérnahangra című könyvé- tatja a napot, megnyitót követő műsorban nek ifjú olvasóival, délután közreműködnék a Szegedi fél 4-kor a JATE Móra FeNemzeti Színház művészei: renc Kollégiumában Garai Fekete Gizi, Gyürki István, Gáborral találkoznak az Király Levente, Kovács Já- egyetemisták. v os. Szabó István és Vass Gábor. Az eseményre váróÚj vasúti menetrend Gyorsvonat Szeged és Gyula között Európa valamennyi vasútján egy időben, június 1-én, vasárnap 0 órakor lép életbe az új vasúti menetrend. Mivel Magyarország is áttért a nyári időszámításra, a korábbi évekhez képest lényegesen nagyobb feladattal kellett megbirkózniuk az idén a menetrendek készítőinek. Mint ismeretes, az óraigazítás miatt az 1980/81. évi időszakban a hivatalos menetrendet kétszer kell kiadni. A nyári menetrend szeptember 27-ig. szeptember 28-tól 1981. május 30-ig pedig a téli menetrend lesz érvényben. A MÁV vasútigazgatóságai az előző évek tapasztalatai alapján a június 1-én életbe lépő új menetrend tervezetét megyei menetSzegedi nap lesz holnap, 11— j. i -i , , , , vasárnap a könyvtéren. Délfri^J ^L előtt fél J 0-kor Könyvélmé° ,f& fUlí°ldl nVek agyagban címmel a rodelegacio, melynek tag- Balázs £éla Úttörőház kerájai délután 3 órakor ankémia szakkörének kiállítása ion találkoznak az érdeklő- /m, _ _ _ ,j , dőkkel a TIT KárásT utrto nyíllk meg az idegennyelvű !!!lkll könyvesboltban, a műsorban klubjában. Ma délután három könyvkiállítás nyílik a városban. A Móra Ferenc közreműködik a Rózsa Ferenc sugárúti ált isk. iro. ,, _ ... .„., ,, . dalfni színpada. Tíz órakor MuZt^m.+HorÓthJ^ll?fly Ut; Kincskereső címmel a caí Képtárában délután 3 órakor dr. Lovász Kálmán, a Nyomdaipari Egyesülés elgyermekirodalmi folyóiratban megjelent írásokból összeállítást és Csiribiri címmel nöke nyitja meg három népmese műsort mutatnak nyomda — a gyomai Kner be a könyvtéren a Béke utNyomda, a békéscsabai Dü- cai általános iskola Kincskerer Nyomda és a Szegedi reső körének tagjai. EgyóráTanácskozott a KNEB Á Központi Népi Ellenőr- terjesztett javaslatot és Jelzési Bizottság pénteki ülésén hatalmazta elnökét, hogy azt meghallgatta a Kulturális a kormány elé terjessze jóMinisztérium tájékoztatóját váhpgyás végett. (MTI) azokról az intézkedésekről, amelyeket a kisfilmstúdiók tevékenységének 1978-ban végzett1 népi ellenőrzési vizsgálata óta tettek. A KNEB további ésszerűsítési és gazdaságossági intézkedések kidolgozására fogadott el határozatot. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság ezután megtárgyalta a KNEB 1980. második íclévi ellenőrzési tervére előKétmillió gyufa Hazánk lakossága naponta 2 millió doboz gyufát használ eL A Szegedi Gyufagyár pedig két, saját kivitelezésű automata mártó és töltő gépsorának segítségével, kétműszakos termeléssel 1,2 millió doboz gyufát gyárt rend-értekezleteken egyeztették a helyi közigazgatási szervekkel, és a területileg illetékes Volán vállalatokkal. A menetrendek kialaKÍtásánál, a lehetőségekhez mérten figyelembe vettek a vállalatoktól és az utazóközönségtöl beérkezett javaslatokat. kéréseket és észrevételeket is. Az új menetrendben töhb változás található. A MÁV Szegedi Igazgatósága vonalhálózatán a Wiener Walzer Romániába 55 perccel később, onnan visszaútban pedig 30 perccel korábban közlekedik. Az Orient Expressz Budapest Keleti pályaudvarról 15 perccel korábban indul Bukarestbe. A Puskin Expressz továbbra is a Cegléd—Kiskunfélegyháza —Kiskunhalas útvonalon közlekedik, de a nyári időszámítás miatt egy órával később. Június 5—26. Környezet- és természetvédelmi napok a megyében Környezet- és természetvédelmi napokat rendez Csongrád megyében az MTESZ megyei szervezete, a megyei tanács környezet- és természetvédelmi bizottsága, a Hazafias Népfront megyei, valamint városi bizottsága és környezetvédelmi társadalmi bizottsága, az SZMT, a KISZ megyei bizottsága, a SZAB környezetvédelmi és urbanisztikai szakbizottsága, a Vöröskereszt megyei vezetősége, az Országos Környezet" és Természetvédelmi Hivatal területi intézményei, a TIT megyei szervezete, valamint a DEFAG, június 5. és 26. közötti Csütörtökön, június 5-én a November 7. Művelődési Házban délelőtt 10 órakor nyílik az Élet bolygója és a Hazánk ásványi nyersanyagai című kiállítás. Környezet- és természetvédelmi filmeket is láthatnak az érdeklődők. A Juhász Gyula Művelődési A természetvédelmi napok fő rendezvényére, az MTESZ környezetvédelmi bizottságainak országos tapasztalatcseréjére június 12-én és 13án kerül sor. A megyei tanács épületében 12-én, csütörtökön délelőtt emlékeznek meg a környezetvédelmi világnapról, délután pedig a Technika Házában az MTESZ területi szervezeteinek környezetvédelmi tevékenységét vitatják meg a résztvevők. Ugyancsak a Technika Háza lesz a színhelye a 13-i rendezvénynek, amelynek témája a gyermekek környezetvédelemre nevelése. A Hazafias Népfront megyei bizottságán 19-én délután orvosi előadások hangzanak el a környe'zeti ártalmakról. a Technika Házában 24-én délután a MÁV szakemberei tárgyalnak a vasúti környezetvédelemről, és váHázban 9-én, 11 órakor lesz * a környezetvédelmi könyvkiállítás megnyitója. Délután 3 órakor a SZAB-székházban hangzik el dr. Jakucs László egyetemi tanár előadása A környezethasznosítás és a környezetpotenciálokkal való gazdálkodás mai problémái címmel. pülésfejlesztés csendvédelmi követelményeit A megyei környezet- és természetvédelmi napok 26án zárulnak, a Hódmezővásárhelyen megtartott a növényvédelem veszélyeiről szóló előadásokkal. A belföldi expressz- és gyorsvonatok menetrendjének összeállításánál törekedtek arra, hogy a főváros és a megyeszékhelyek illetve az egyes megyeszékhelyek közötti összeköttetést biztosítottak bővítsék. Budapestről Szegedre a hétvégi napokon legtöbbször zsúfoltan közlekedett a délutáni gyorsvonat. Most ezen segítenek azzal, hogy pénteken és szombaton Budapest Nyugati pályaudvarról 13 óra 15 perckor indítják a 704/a számú gyorsvonatot. Szegedről a 709 számú reggeli gyorsvonat 5 perccel korábban, 5 óra 35 perckor indul a fővárosba. Újdonságnak számít gz is, hogy vasárnaptól a Szegedről, illetve Makóról indul valamennyi expresszés gyorsvonat megáll Kőbánya-Kispest vasútállomáson, ahonnan a metróval továbbutazva hamarább elérhető a belváros. Békéscsaba, illetve Gyula között a vasúti közlekedés, és lehetőség nyílik arra is. hogy a szegediek a gyulai fürdőbe egész napos kirándulást tegyenek. Ugyancsak az üdülőkre gondoltak a menetrendszerkesztők, amikor a nyári menetrendben a pécsi gyorsvonatot mind oda-, mind visszaútban megállítják Kunfehértó állomásán. Szombaton és vasárnap Pécsről a Bátaszék—Kiskunhalas—KiskunfélegyházaCegléd útvonalon új ayorsvonatpárt közlekedtetnek Szolnokra. illetve vissza. Ezzel a megyeszékhelyek közötti összeköttetés tovább javul. E gyorsvonatról Kiskunfélegyházán megfelelő csatlakozás lesz a miskolci gyorsvonathoz. Budapest és Makó között tovább javul az összeköttetés, mivel kedvező csatlakozással Szolnokról a délelőtti órákban közvetlen személyvonat közlekedik Makóig. Vissza Makóról a délutáni órákban indul vonat Szolnokra, ahol csatlakozást a főváros felé. A nagylaki kendergyárban dolgozók utazási lehetőségei javulnak azzal, hogy Makóról 13 óra 43 nerckor személyvonatot indítanak, amely Mezőhegyesre 14 óra 45 perckor érkezik. Nagy érdeklődésre tarthat számot egy régi terv megvalósítása. Az új menetrendben Szegedről gyorsvonattal lehet eljutni Békéscsabára és Gyulára. A gyorsvonat Szegedről 6 óra 50 perckor indul, megáll Szeged-Rókuson. Hódmezővásárhelyen, Orosházán, Békéscsabán, majd 8 óra 50 perckor érkezik Gyulára. Gyuláról visszafelé 17 óra 46 perckor indul a gyorsvonat, Szegedre 19 óra 47 fjerckor érkezik. E gyorsvonatpár beállításával nagymértékben javul Szeged és A Szeged—Békéscsaba vasútvonalon folyó pályaépítés lehetővé tette, hogv Szeged-Rendező pályaudvar és Csorvás közötti a pályára engedélyezett sebességet óránként 80 kilométerre* felemeljék, ezzel a korábbiakhoz képest rövidítsék a vonatok meneti delét. Június 1-től Kiskunfélegyházáról több közvetlen vonatot közlekedtetnek Szentesen át Orosházára. Teliesítl a MÁV az utazóközönség régi kérését is: Szentesről 4 óra 10 perckor személyvonatot indítanak Kunszentmártonon, Laki teleken át, s Kiskunfélegyházán csatlakozást biztosítanak a Budapestre menő reggeli gyorshoz és személyvonathoz. A vasúti közlekedés változásait részletesen tartalmazza a MAV hivatalos menetrendkönyve, amit 120 ezer példányban adtak ki, s ára 70 forint. A szegedi igazgatóság az idén Is kiadta közkedvelt kivonatos zsebmenetrendjét változatlan, 5 forintos áron.