Délmagyarország, 1980. május (70. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-24 / 120. szám

19 Szombat, 1980. május 24. Képviselőjelöltjeink ffalplg fehérben fogad Hó­ba; fején sapka, lábán hófe­hér gumicsizma. Diákos mo­sollyal köszönti a ki tudja, hányadik újságírót aki az litóbbi hetekben beszélgetni szeretne vele. Amikor meg­kérdezem. megszokta-e már a hirtelen jött népszerűséget szégyenlősen elmosolyodik! r„Azt hiszem. nehéz lesz megszoknom." Fiatalon érte a megtisztel­tetés. hogv ilyen felelősség­teljes megbízatásra tartottak érdemesnek. Arról faggatom, milyen út vezetett el idáig, szerinte mivel érdemelte ki a jelölők figyelmét bizal­mát? Hosszú önéletrajza még nem lehet egy huszonhat esztendős embernek. Ilona azonban hamar átlépte a felnőttkor küszöbét; tizenkét éve dolgozik a húsüzemben. Azóta töltőnő. Szerencsésnek érzi magát mert szereti a munkáját soha nem vágyott másra. Hogy ezt kedvvel és jól végzi, bizonyítja: kezdő szakmunkásként a vállalat kiváló dolgozója kitüntetést kapta A KISZ-be 1968-ban lépett be. és hamar kitűnt aktivitásával, mint kultúrfe­lelős. Később beválasztották a KISZ városi végrehajtó bi­zottságába 1975-ben átve­hette az aranykoszorús KISZ­jelvényt. Szakmai rátermett­ségét ifjúsági brigádvezető­ként is bizonyította A sikeres kezdet nemcsak ^ok; bárho1' bárkinek kj" jelentem, nagyon szerencse­szakmai. közéleti tevékeny- sen alakult magánéletem is." ségét is jellemzi. „Boldog va- Férjével, aki szintén a gyár­Csókásiné Hódi liona 1954-ben . született Szegeden. Gyermekkorát Tápén töltötte, ott vé­gezte el az általános is­kola nyolc osztályát. Szülei nyomdokain ha­ladva, a húskombinát hentesüzemében vállalt munkát: ott kapta meg a húsipari szakmunkás­bizonyítványt 1973-ban. Az idén a 2-es számú választókerületben or­szággyűlési képviselőnek jelölték. ban dolgozik. 1974-ben háza­sodtak össze, egy évre rá kopogtatott az első kislány. Gabika. Anita pedig 1977­ber. érkezett meg. A gyere­kek mellől 1978-ban ismét visszajött az üzembe. Csak­úgy. mint az időközben föl­oszlott brigád négy másik, édesanyává lett tagja is. Az újjáalakult brigád azóta el­nyerte a szocialista címet. A választókban is fölme­rülhet a kérdés: ilyen fia­talon képes-e fölmérni bár­ki is, mit jelent országos ügyek szószólójává lenni? — Amikor februárban életrajzot kértek tőlem, nem tudtam, miről van szó. Áp­rilis 4-én örültem a minisz­teri dicséretnek, az idő tájt derült ki. másféle „kitünte­tés" is ért. Mondtam is egyik jelölttársamnak: „Te. Edit, föl tudod te fogni, hogy mit jelent ez? Mások, a jelölő­im, meg tőlem kérdezték: .Mit szól hozzá a férjed?' Mondtam, szerencsés feleség vagyok: bátorító, segítő társ­ra leltem. De az eddigi ta­lálkozások alapján, úgy ér­zem, sikerül együttműköd­nöm tarjáni és felsővárosi választóimmal is. Soha nem felejtem el a bácsit aki a jelölő gyűlésen azt mondta: Szeretjük Icát, itt él közöt­tünk. és akár tyúkszempa­nasszal is átmehetünk hozzá, megérti, mert az neki ugyanúgy .fáj'. mint ne­künk." . Ch. A. gpország A Délmagyarország meg- bizottság első titkára; Papit zsefné szerkesztőségi tit­jelenésének 70. évforduló- Gyula, Szeged megyei város kár és Szavay István. a jára emlékeztek tegnap, tanácsának elnöke; dr. So- lap munkatársa, pénteken délelőtt a szegedi mogyi Ferenc, az MSZMP A találkozon a Szegedi Sajtóházban a lap régi és szegedi járási bizottságának Nemzeti Színház művészéi mai munkatársai, baráti ta­lálkozó keretében. Eljöttek a megemlékezésre a testvér­lapok képviselői, a nyom­da' és a posta vezetői, . a lap ismert külső munkatár­sai. A vendégeket és a 70 éves újság munkatársait F. Nagy István főszerkesz­tő köszöntötte. Részt vett a megemlékezésen Győri Im­re, az MSZMP KB tagja, a KB osztályvezetője; dr. Ko­mócsin Mihály, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­el-ső titkára; Till Imre. a — Gregor József, Gyimesi Hírlapkiadó Vállalat igaz- Kálmán. Mentes József. Ko­gatója. A régi munkatársak vács János és Kerek Fe­közül eljött a találkozóra renc zongoraművész — mű. Berei Géza, Donászi Kál- sorral köszöntötték a 70 mán, Sarló Sándor, Szász éves Délmagyarországot Ferenc. * A lap 70 évére dr. Szé­kely Sándor, a Szeged váro­si pártbizottság titkára em­lékezett, majd felolvasta a Csongrád megyei és a Sze­ged városi pártbizottságnak a lap szerkesztőségéhez és olvasóihoz küldött üdvözlő zottság első titkára; Simon levelét Köszöntötte a lap Ferenc, a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese; dr. Koncz János, a megyei pártbizott­ság titkára; dr. Periési László, a Csongrád megvei tanács elnöke; Török Jó­zsef, a Szeged városi párt­munkatársait Győri Imre, és kitüntetéseket adott át. A Munka Érdiemrend ezüst fo­kozatát kapta dr. Somogyi Károly né fotóriporter; Ki­váló Munkáért kitüntetés­ben részesült Kovács Jó­Tegnap délelőtt a megyei pártbizottságon dr. Komó­csin Mihály, a megyei párt­bizottság első titkára meg­beszélést folytatott Győri Imrével, az MSZMP KB tagjával, a KB osztályveze­tőjével és Simon Ferenccel, a Minisztertanács Tájékoz­tatási Hivatalának elnökhe­lyettesével időszerű kérdé­sekről. Részt vett a megbe­szélésen dr. Perjési László, a megyei tanács elnöke és dr. Koncz János, a megyei pártbizottság titkára is. TESZÜV-elnökségi ülés Alapvető változásokat ho- nal 330 vetőgéppel és a napi zott Csongrád megye mező- termeléshez szükséges mun­gazdaságában az iparszerű kagépparkkal rendelkeznek a termelési eljárások általános tsz-ek, a szakszövetkezetek, alkalmazása. A korábbi, kis- . ., , ...., . , .. teljesítményű gépeket kor- A ™ta sorJ" tobb?K. ko" szerű. több munkaműveletre Berí"s Pal: % fablan*G­képes berendezések váltották bestyem Kmizs. őuTTdor Ti­feL Igy azután a legfonto- % i^ásku sabb munkák - a talajelö- Sz.abo Laszlo a szentesi Ár­készítés, a vetés, a betákarí- par- Molnár Imre a szeged­tás - csupán kéthetes idő- ízoregl Tisza—Maros-szog. szakot vesznek igénybe, pe­dig egy évtizede még az aratás is Péter Páltól au­gusztus derekáig tartott. Kovács Imre, a székkutasi Üj Élet. Szabó István, a ma­kói József Attila Tsz kül­dötte hangoztatta, .hogy nincs megoldva a korszerű Az új termelési-műszaki termelő berendezések alkat­berendezkedés néhány új részutánpótlása. Ezért szüle­gondot is napvilágra hozott, tett meg az a javaslat, hogy Többek között a tsz együtt- a magasabb műszaki felké­működések megszervezését, szültségű tsz_ek mint aszék­a kapaciás kihasználásában, kutasi, vagy éppen a szőregi, megalapozott, fejlett terme­vagy a közös javító bázisok hozzanak létre gazdasági tár- ' lésl és irányítási módszerek ' elterjesztését, az ágazati és A vezető­utánpótlásról Az építő- és építőanyag­ipar munkájának, irányítá­sának korszerűsítését sürge­tik a vezetőutánpótlás-kép­zésben részt vett hallgatók — állapította meg Ábrahám Kálmán építésügyi és város­fejlesztési miniszter pénte­ken, a továbbképzésben részt vett vezetők találkozóján. Azokból a válaszokból, ame­lyeket az írásos közvéle­ménykutatás alapján adtak — kitűnik, hogy többségük elavultnak minősíti a jelen­legi szervezési módszereket, kétharmaduk nem tartja ki­elégítőnek a termelőeszkö­zök kihasználását, ezért szor­galmazzák a tudományosan létrehozását. Ezekről az ido- sulást, alkatrészgyártásra, szerű kérdésekről tárgyalt . „ ,, tegnap a megyei TESZÖV , Előbbre kell lepni a jövő­elnöksége is az öttömösi Ma. be™. « szárítóüzemek, a. spe­gyar László Tsz-ben meg- c:lalis betalzanto gépsorok tartott ülésén. kapacitasanak kihasználásá­ban. Ezen a téren a táj- és A testület tanácskozásán mikrokörzeti gazdaságok ha­részt vett és felszólalt Ha.skó tékonyabb együttműködésére Pal, a megyei pártbizottság, van szükség. A homoki és a Szekeres István a TOT és kisebb területű tsz-eknek Kiss Lajos a megyei tanács már a gépvásárlási terv ki­vb mezőgazdasági és élelme- dolgozásakor célszerű koope­zésugvi osztalyanak képvi-, rálniok főleg a szűkebb seleleben. anyagi lehetőségek miatt. Ábrahám Vinrc a szövet- A .... . .. ség titkára nyitotta meg az , A testulet kozPontl mtéz" iilést, maid Kurucz Márton, kedésre tett javaslatot a ke­a termelési és közgazdasági reskedelem raktáraiban levő bizottság elnöke fűzött szó- erő- és munkagépek, s beli kiegészítést az írásos egyéb termelő eszközök, ügy­előterjesztéshez. nevezett zöldhitelre történő A testület megállapította, értékesítésére. Nem érdeke hogy a mezőgazdasági üze- ugyanis sem a népgazdaság­mek termelési sikereinek nak' sem a termelő üzemek­egyik magyarázata a maga- nek> h°SV a munka, a ter­sabb szintű anyagi-műszaki melés helyett a forgalmazó ellátottság. Megyénk közös cégek udvarain, raktáraiban gazdaságai a jelenlegi terv- tárolják az értékes berende­időszak során, évi 310—320 zéseket,. millió forintot fordítottak Molnár Lajos, a szövetség gépi beruházásokra, az előző elnöke zárszavában azt hang­évek 180—190 milliójával súlyoztak, hogy hasznosít­szemben. Így azután 85 szá- sák a közös gazdaságok a zalékkat nőtt az átlagos géppark üzemelésében szer­motorkapacitás. összesen zett energiatakarékos meg­2520 erőgéppel, 950 teher- oldásokat, szakmai tapasz­gépkocsival, 700 kombájn- talatokat. a felügyeleti irányítás jobb összehangolását. A találkozón értékelték a vezető-utánpótlás kiválasztá­Zöldségek és árak (1.) Kinek drága? Panaszkodik a vevő: bor- pos felmérés hiányában az elment 22—25 százalék. És zasztó, még mindig nyolcvan ember csak egyet tehet, ha ebben még nincs benne a forint a boltban a paradi- mégis az igazságnak legalább nagykereskedelem, a ZÖL­csom. Ráadásul van képük kis hányadára kíváncsi, iga- DÉRT, amelynek általában ráírni: első osztályú, pedig zat adva látatlanban is a két vállalata foglalkozik az apró és egynémelyik már bevezetőben idézett panasz- áruval, országos terítés ese­rothad... Panaszkodik a kis- áradatnak, a láncnak csupán tén. Pedig a szállítás, a rak­kereskedő: kérem, én meg- egyetlen, a kívülálló számá- tározás, a kezelés költségei veszem drágán, aztán vagy ra talán leggyengébbnek ha- szinte teljesen, az apadásból, viszik, vagy nem, sok rám tó szemét igyekszik közelebb- minőségromlásból bekövetke­romlik. Több vele a bai. ről megvizsgálni: azaz a ző veszteségek pedig nagy­mint a haszon... Panaszko- nagykereskedelmet, a ZÖL- részt őket terhelik. Náluk, dik a nagykereskedő: én fel- DÉRT-vállalatokat. S hogy két vállalatot számítva, ál­vásárlom, raktározom, szállí- azért e leszűkített rendszer- talában 7—7 százalék csa­tom, aztán jó. ha nem ve- ben mégse fogjon túlságosan pódik le az árból. Ebből kell szítek rajta, ráadásul foly- mellé, hát nem marad meg fedezniük mindent, ton én vagyok a bűnbak... a megyehatárokon belül sem. Panaszkodik a termelő: én hanem bejárja szomszédsá- — Tisztán fél százaléknál odaadom negyvenkettőért a gunkat is. Szolnokot, Békés- többet sosem tudtunk keres­paradicsomot. aztán egy lé- csabáj, és Kecskemétet. péssel odébb viszontlátom hetvenért. Csak mert arrább /y|//7C7GfIK/ tették! Én meg dolgoztam f vele, költöttem rá... Kinek réSZ€S6QÍK van hát igaza? Joseph Heller híres köny­TlSZta Vizet vét- A 22-es csapdáját gya­korta idézik mostanában. Nosza, rajta, öntsünk tisz- méghozzá nem annyira iro­ta vizet a pohárba! — szán- da,mar- mint inkább közgaz­ni ezen a bolton — legyint Tömösi Károly. — örülünk, ha nem mínusz fél százaiét a „hasznunk" .., Megélni a ráfizetésből? Régi vicc, de mintha ma hatná el magát némi önhitt"- da^ és gazdaf J0^^*^ *í~ sée birtokában az ember rokben- Abból is leginkább ük- mire gondolok. Panasz­CsLhát egy íyesflle ?műve-' MU? Minderbindert. aki há- kodik a kis boltos: nincs for­tethez mindenekelőtt tiszta borús-abszurd zöldség-gyü- Salma, ami van, az is olcsón víz. s pohár (az sem bai ha mölcs vállalkozásában a rá- és az is hitelbe, ő csak ráfi­áttetsző!) sriiktó^l^t^ S «z«tésen keresett, ráadásul ^t Akkor miből él? - kén­ha a kettő közül bármelvik ugy- hogy abbó1 még min- dezik. Hat abból, hogy vae tényező hfányrik.. MSe- d<mki részesedett. S mintha ^rnap csukva tartok... lm. dig ebbep az ügyben éppen S zSlffe^aSÍ a noharat vaevis az esész látszanék az irodalmat. a „ műveíetnek fixés meghat" ZÖLDÉRT-eknél egy kissé a gyan Repöczi István igazgat rozott formát adó tényezőt helleri paradoxonnal találja sorolja: örülnek, ha az é* , , • - , nehéz megtalálni. nélküle magát szembe az ember. SS^ttto er°£ sanak es továbbképzésének pedig meglehetősen nehéz az Igaz, ők talán nem fizetnek ^f™/™*^ tapasztalatait és megjelölték egyik, s éppen a cseppfolyos y í J ' B A 3 a fejlesztés tennivalóit is. ^^SS^Aü. az rajta, de az tény. hogy az (MTI) | egész országra kiterjedő ala- üzletből mindenki részese­dik. Hogy kicsodák? rá a boltra, nem is keresnek milliós árbevételhez tervez­nek erre az évre 3,5 milliós eredményt, nyereséget is. Zöld ül a zöldsépnataM Az ország primőrtermésé- megesen megindult: szerda­nek, zöldségjének és gyü- tói naponta már 50—60 va­mölcsének csaknem egyhar- gont raknak meg korai ká­madát szállító MÁV Szegedi posztóval, karalábéval. Igazgatóság vasutasai — a felvásárlóvállalatokkal • egyeztetett feladatok sze­rint — az idér mintegy há­romezer vagonnal több zöldséget, gyümölcsöt, ' ösz­szesen 18 000 tonnát továb­bítanak a hazai fogyasztók­hoz és külföldre. A többlet­mennyiség jelentős rész­ben a várhatóan jobb ter­mésből, másrészt onnan sa­látával, spárgával és más zöldséggel. Néhány helyrőf, mint Szentesről, zöldség­expresszeket is indítanak. A jórészt hütővagonokból összeállított vonatok „zöld úton", néhány óra alatt el­jutnak rendeltetési helyük­re: a késő este berakott zöldséget hajnalban már árusítják a fővárosi piaco­kon. Érkezésüket úgy idő­adódik, hogy nagy távolság- cítették, hogy azonnal csat­ra a gépkocsi helyet,t foko- lakozhassanak a külföldi zottabban veszik igénybe a járatokhoZ; hogy Európa gazdasagosabb vasúti szal- . , lítást minden reszebe frissen er­A zöldség utaztatása, ki- kezzenek meg a csongrádi, sebb szállítmányok után tö- dél-alföldi zöldségféle. Tömösi Károly (persze, idézhetnék másokat is!), a Békés megyéi Vállalat főosztályvezetője, so­úgy 0,4 százalékot, de nem nagyon bíznak a sikerben. Siker? Hogyne. Tavaly úgy volt 18 millió forint veszte­ségük a zöldség-gyümölcs £UU "K1 forgalmazáson, hogy kaptak — 30 millió forint állami tá­rolja a listát: a megyékben mosatást a hagyma okozta a közvetlen fölvásárlást az veszteségek pótlására. Hogy AFÉSZ-ek végzik. Nekik jár S^S ttLS" — a fogyasztoi árból vissza- delmi tevékenységükből. Így számolva — 7—10 százalék aztán tavaly 1.27 milliárd ío­ezért a munkáért. Csakhogy rint°s forgalomból végül is az ÁFÉSZ-eknél hiányoznak sikerült; 6;3 mU,Ilós nyereség­. , ; , , re szert tenniük... a szukseges technikai es sze- Szóval nehéz megélni ' a mélyi feltételek a további zöldség- és qyümölcskeres­müveletekhez. A felvásárló- kedelemhől. De miért kerül telepekről tehát a ZÖL- ennVlbe? Nem lehetne ol­DÉRT-ek kocsijai gyűjtik J^fí'"^J °1CSÓb" f-yujiin. ban dolgozni, hogy íusson is. össze az arut, szállítják be maradjon is. hogv többet a telepekre, ahol raktározzák, kaphasson a termelő, keve­kezelik, válogatják, aztán vi- sebbet költsön a vevő és a kereskedelemnek se kelljen panaszkodnia? Ezekre a kér­szik tovább, terítik az or­szágban. kapja a kiskereske- désekre a folytatásban ke­delem, amely körülbelül 15 essük majd a választ, százalékkal részesedik. A fd- Szávay István gyasztói árból tehát máris (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom