Délmagyarország, 1979. március (69. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-25 / 71. szám

Ú^flM 17?X&WA Vasárnap, 1979. márdns 25.' Elméleti ember Sissy S zív álakú. kedves arca volt és csodálkozó, nagy, kék szeme. Amikor megkérdez­tem. hogy mire jó a lején örökö­sen az a kis sábeszdekli, nem né­zett rám, s foghegyről válaszolt: — Mindig fázik a fejem, ha nincs rajtam... Alig voLt ez hihető, tekintve, hogy 30 fokos kánikula volt, és sápadt, kis arca gyakran gyön­gyözött a verítéktől. Nagysokára jöttem rá, hogy — festi a haját, és a tövénél kinőtt, azt takargat­ta. Egyszerűen nem volt pénze színezésre... ötvenes éveket írtunk, bizony, a fizetésünk kevés volt Meghalni sok, élni kevés... Sissy levelezési rovatvezető volt az egyik napila­punknál. Ügyes, tehetséges lány volt. Jóval innen a harmincon. Németül és angolul is beszélt; nem vette semmi hasznát, mert abban az időben az idegen nyelv­tudást — titkolni illett... Egy éjszakába nyúló párttag­gyűlésen Sissy rosszul lett Elön­tötte a hideg verejték, leesett a székről és a párttitkár karjában vitte ki a teremből. Kint gond­jaimra bízta. Ablakot nyitottam, meleg, de kevésbé fülledt levegő áramlott be a térről. Sissy a ka­rosszékben, ahová az „Oroszlán" — így hívta a párttitkárt — ül­tette. magához tért Friss vizet adtam neki, megköszönte, és úgy nézett rám, mintha valamit mon­dani szeretne. — Mi bajod van neked, Sissy? — kérdeztem csöndesen, és re­megő vállát átkaroltam. — Már többször megtörtént hogy rosszul letté! a taggyűlésen. Minek jársz éjszakába nyúló taggyűlésekre? A szeme megrebbent lehunyta szempilláit és nagyot sóhajtott: — Tudod, ha én nem me­gyek... kígyót-békát kiáltanak rám... Mert én — „nyugatos" vagyok... Tudtam róla, hogy Sissy csak negyvenhatban jött vissza Német­országból. ahová a háborús ese­mények sodorták. Azonnal belé­pett a pártba. Munkás származá­sú volt érettségizett, jól tudott gyorsírni és gépelni, tagjelöltként felvették. Előbb gép- és gyorsíró volt a szerkesztőségben. később rábízták a levelek megválaszolá­sát. s így lett levelezési rovatve­zető. — Valami bajod kell legyen, mert hát azért... mindenki nem lesz rosszul még hajnali 3 óra­kor sem ... legutóbbi rosszulléte abból fa­kadt, hogy a jegyzőkönyvet ve­zette. Az erkölcsbíróság ülése­zett Egv 60 éves férfi és egy 55 éves nő szerepelt a taggyűlés előtt. Mindkettő cswládo^ volt. A férfi felesége megtébolyodott a negyvennégyes események kö­vetkeztében. Négy éve múlt, hogy a lipótmezei elmegyógyin­tézet lakója... Az asszonynak felnőtt lányai voltak, férje el­esett a Don-kanyarban. Kival­latták őket. hogy hol, mikor, hányszor és mennyi ideig vol­tak együtt, melyikük lakásán, munkanapon-e, vagy ünnepna­pon stb. Sissy az ügyüket „bo­saorkányper"-nek nevezte... A férfi türelmesen válaszolt min­den kérdésre, mindent beis­mert; szánta-bánta erkölcstelen mivoltát. Az asszony nem volt hajlandó a találkák részletezé­sére; hangoztatta, hogy magá­nyos özvegyasszony, s amit tett. agy nem tett. az — magán­ügv. A férfit szigorú megróvásban zszesitették, az asszonyt kizár­ik. Sissy nem bírta tovább, 'sszecsuklott a jegyzőkönyv nellett. Mert Sissy az asszony •tártján volt, kizárása ellen sza­vazott < A „boszorkányper" lefolyása után tortént rosszullétet persze, ogy lehetett nagyfokú lelki un­' irral magyarázni. Am Sissy majd minden taggyűlésen elájult. Ügy —jfél felé elöntötte a hideg ve­rejték, és a kezéből kihullott a gyorsiroceruza. Az „Oroszlán" —, a párttitkár azért kapta ezt a becenevet, mert Sissy szerint olyan szép nyílt, szürke szeme volt és ne mesvonású. büszke, s mégis meg­nyerő férfiarca, —, arra kért hogy beszéljek komolyan Si.x­syvel, s vigyem el egy orvc: hoz. — Ideggyógyászhoz? — kér­deztem. — Talán... Rappaport Samura gondoltam, apám egykori jóbarátjára. aki­nek a felesége: Étsy Emília szí­nésznő volt Kifaggattam hát Sissyt más­nap. amikor sáppadtan de a rosszullét minden különösebb utójátéka nélkül, megjelent. Hal­lani sem akart ideggyógyász­ról. — Amiért nem akarok többé jegyzőkönyvet vezetni, nem va­gyok én bolond! — mondta hal­vány, kis mosolyával, ami olyan jól illett sáppadt arcához. — Sőt! — toldottam meg én. — Csak most jött meg az eszed! De félre a tréfával, akkor hát mi a bajod? Sissy riadtan nézett rám, majd elkapta a tekintetét. Tudtam, hogy egy fiatal mérnök udva­rol neki, akivel együtt jöttek haza Németországból. , — Ugyan. Sissy, nyugodtan be­szélhetsz, hiszen ismersz —, mondtam. Elmondta, hogy nőgyógyászati panaszai vannak. Járt már emi­att az SZTK-ban. Az orvos na­gyon megkínozta a vizsgálattal, s végül a Kékgolyó utcába uta­sította további vizsgálatra. — Gondolhatod, hogy meg­rémültem ... Kékgolyó utca... Rákom van ... — Ugyan, Sissy, ne csacsis­kodj! Nem ment el a Kékgolyó ut­cába ... — Nagy hiba volt, Sissykém. Node, most majd én elviszlek egy kiváló nőgyógyászhoz. Útközben közlékenyebb lett. Elmondta, hogy még kint, Né­metországban végeztek rajta egy méh kaparást, mert az ostrom alatt megfázott és ... Sissy elmondta az orvosnak, amit nekem is elmondott. R. kiküldött a rendelőből, míg Sis­syt vizsgálta. Azután behívott. Arca furcsán megváltozott, olyan fehérnek túnt, mint a haja Az­tán — mig Sissy a fülkében öl­tözködött, így szólt hozzám — románul: — Tudsz még valamit romá­nul? Nagyot ugrott a szívverésem. Bólintottam, szólni nem tud­tam. — Ennek a szegény, fiatal te­remtésnek rákja van ... — É6 ... miért mondod ezt ne­kem? Még mindig románul foly pár­beszédünk. — Neki nem szabad megtudni, hogy mi a baja. Ügy látom, el­késett, elhanyagolt dolog ... Gyógyíthatatlan ... — Úristen! — hebegtem. — Hát akkor... mit tehetünk? Lehajtotta a fejét, nekem úgy tűnt, mintha megadta volna ma­gát vuiami láthatatlan, könyör­telen hatalomnak... — Elviszed a Kékgolyó utcá­ba. Ott még csinálhatnak vala­mit. Talán meghosszabbíthatják az életét... Az orvos megfogta Sissy kes­keny, fehér, szinte áttetsző ke­zét aztán halk természetesség­gel magyarázta, hogy olyan vizs­gálatokat kell végezni, amit szakrendelőben • nem tudnak. Ajánlja a Kékgolyó utcai am­bulanciát. az a legmodernebb felszerelésű. Sissy riadtan rámnézett, szép kék szeme csak úgy világított halvány arcában. Nem tudott szólni. Csak később, halkam, szinte dadogva köszönte meg a vizsgálatot és ... Amikor kiléptünk az előszo­bába, Sissy megszólalt: — Ugy-e ... azt beszéltétek a főorvossal, hogy ... rákom van ... Felkészültem a kérdésre. Nagy lelkierővel elmosolyodtam és így szóltam: — Ugyan Sissy. már meginl ez a rögeszme ... Persze, min denki erre gondol elsősorban. E a legnagyobb mumus manapsá; De nyugodj meg, erről nálad sz­sincsen! Már az utcán voltunk, ami­kor Sissy megfogta a karom;: és erélyesen rámszólt: — Ne álltass! Add a becsüleí szavadat, hogv nincsen rákon­Hut persze, hogy szavamat ac tam. Sissy megnyugodott, hálásai nézett rám és belémkarolt. Na­gyon megbízott bennem. Csak engem furdalt a kegyes csalás, a szent hazugság. És azt a tekinte­tét soha sem felejthetem él, amikor — két évvel később ha­lálos ágyán — rájött, hogy nem voltam méltó a bizalmára. És akkor beszélte el életenagy szerelmét, s keserű kálváriáját. Titkát nem akarta sírba vinni magával. — Németországban, ahová úgy kerültem a háború utolsó nap­jaiban. mint vöröskeresztes ápo­lónő, az amerikaiak szabadítot­tak fel bennünket Tolmács let­tem az amerikaiaknál, mert be­széltem angolul és németül. így találkoztam Johnyval... Lesze­relték, s haza kellett volna tér­nie ... Elbúcsúzott tőlem az­zal, hogy elválik a feleségétől, és visszatér hozzám. Sissv hangja megcsuklott, és olyan töredezett, kínzó zokogás vett erőt rajta, hogy kértem, hagyja abba .majd máskor foly­tatja. Megrázta a fejét. Szőke fürtjei lenőttek már a Kékgo­lyó utcai kórházi ágyon, ahol rádiummal próbálták megtolda­ni az életét és szörnyű kínjait A haja — hófehér volt. Erőtlen és áttetsző kis kezé­vel beleturkált a hajába, és sut­togva szólt: — Látod ... akkor, azon az éj­szakán őszültem meg, pillana­tok alatt... Mert Johny sohasem ment ha­za. Mielőtt átadta volna szolgá­lati fegyverét, végzett magával. S csak ezután kezdődött Sissy kálváriája. Kémgyanússá vált, Johnyt azzal vádolták, hogy kémkedett és mielőtt rájöttek volna, végzett magával. Szegény Sissyt nagyon meghurcolták. Csak az a fiatal mérnök, akiről úgy tudtuk, hogy udvarol neki. ő állt mellette és ő volt az, aki hazahozta Magyarországra. — Bárcsak kémkedett volna az én drága Johnym ... Akkor nem kísérne most a sírig az önvád, hogy ... miattam tette ... Nem tudott választani ... Lehet, hogy a feleségét is szerette. .. De nem úgy. mint engem! Johnny! Johnnvm . . . bocsáss meg! Sokáig csitítottam. vigasztal­tam. bátorítottam, míg végül na­gyon halkan és megtörten el­mondta hogy miért kell John­nynak megbocsátania: —» Akkor.. azon az éjsza­kán. amikor búcsút vett tő­lem ... megmondtam neki, hogy teherbe estem . . Egy német börtönorvos szakí­totta meg Sissv terhességét. — Nagyon megkínzott. . Át­szúrta a méhemet... Nem tu­dom. hogy maradtam életben. Ismét percekre elhallgatott. A történet befejeződött. Nem is vártam folytatást. Sissy nagyon kimerült és úgy láttam, hogy elaludt CSANYI PIROSKA J enő gondolataiba mélyedve sétált, észre sem vette, hogy miként került a 11. számú italboltba. Végigment a teremben, s nekiment a pultnak. Ekkor fölnézett és fölmérve hely­zetét, kért egy pohár vizet. A nagydarab csaposnő egy darabig meredten nézte a szemüveges, kopaszodó fárfit, majd feltette a keresztkérdést. — Maga hülye? Ettől Jenő magához tért. Hir­telen támadt önérzetétől elsá­padt. Meg vérig sértődött. Jogo­san érezte magát megbántva, hi­szen munkahelyén legendák ke­ringtek műveltségéről, munka­módszereiről és emberségéről. Rendezte gondolatait, t vissza­kérdezett. — Hogyan tetszett mondani? — Menjen a fenébe, maga hü­lye! Nem látja, hányan állnak sorba? — Tényleg, ne szórakozzon! — szólalt meg Jenő mögött százhúsz kiló. — Miért, nem kérhet valaki egy pohár vizet? — okvetetlen­kedett a sor végén valaki. — De ez az ember részeg! — így a csaposnő. — Nem látta. hogy nekiment a pultnak? — s közben villámló tekintettel nézett a sor végére. — Bocsánat, én nem akartam veszekedést — csitítgatta a ki­szolgálót Jenő. — De egyáltalán nem vagyok ittas. Ezt kikérem magamnak — tette hozzá. Nagyon rosszkor próbált felvi­lágosítást nyújtani saját állapo­táról. Az utolsó szavakat mond­ta, mikor a pult mögötti ajtón bepréselte mázsás testiét a főnök, akin rögvest látszott, hogy mor­cos hangulatban van. S ekkor Jenő. tetézve eddigi baklövését, teljes határozottsággal, tiszta. Csengő hangon újból megismé­telte az előbb elmondottakat. — Egyáltalán nem vagyok it­tas! És kérek egy pohár vizet! A nagyfőnök, nyilván rutinjá­nak köszönhetően, egy pillanat alatt átlátta a helyzetet. Átvette a vezénylő szerepét. — No. pajtikám, tűnj el in­nen. amíg szépen mondom! Jenőben meginl ágaskodni kez­dett az önérzet. — Ne tegezzen! A lehető legrosszabbkor aka­dékoskodott. Akik eddig még a pártján álltak, most már elvesz­tették türelmüket. Egyből a szü­leire tettek célzásokat. Jenő imád­ta az anyját, $ így érthető, hogy elmarasztalta a hangoskodókat. Ráadásul végső elkeseredésében megkockáztatott egy kijelentést. — A tiédet! — mondta valaki­nek. A döntő hibát ott követte el, hogy rögtön visszanézett c főnökre. Annak elkerekedett n szeme, s lépett egyet Jenő felé, aki kénytelen volt hátrálni. így mentek egészen a kocsma köze­péig. amikor is Jenő újból meg­szólalt. — Csak egy pohár vizeit — fogta könyörgóre. Ettől kezdve pillanatok alatt az ajtóhoz értek, amit egy előzé­keny vendég szélesre tárt. Egy villanyásnyi idő. s Jenő máris a küszöbön állt. Ekkor a kocsmá­ros képén csúfondáros vigyor ja­lent meg. — Bocsánat, uram — mondta —, megnézhetném, milyen szem­üveget hord? Jenőben ismét feltámadt az optimizmus, szívét átjárta a me­legség. hogy lám-lám, mégsem olyanok az emberek. Vidáman nyújtotta a kocsmárosnak okulá­réját, ám mélységesen elszámítot­ta magát. Az udvarias gesztusra egy hatalmas pofon volt a válasz. Ekkor döntötte el, hogy eztán nem fog étterembe járni, mert ott az ajtó előtt általában aszfalt van, s az nagyot üt. Aztán még fél óráig ült az udvaron és gon­dolkozott. Utána hazament, s a felesége döbbenten nézte, amint életében először. Jenő egy haj­tásra megwott fél liter bort. — Szia. anyukám! — köszönt el nejétől, s kilépett az ajtón. — Jenő! Hová mész? — kiál­tott utána kétségbeesetten az asszony. — Sétálni. Jenő gondolataiba mélyedve sétált és sehogy sem tudta el­döteni. miért kapta a pofont. Mélységesen szégyellte, hogy őt. a gondolkodó embert így esőbe húzták. Pedig, ha másnak nem is, de neki feltétlenül illett volna rájönni, hogy a szemüveglevétel mögött valami trükk van. Ezen gondolkozott és észre sem vette, hogy miként került a II. számú italboltba. Végigment a te­remben, s nekiment a pultnak. Ekkor felnézett és fölmérve hely­zetét, kért egy liter bort... HORVÁTH ISTVÁN A koncert Már napokkal a koncert előtt lázasan készült. Tudta, a társai is hasonlóképpen készülnek. Jó pár éve annak, hogy utoljára együtt játszottak. Megrohanták a régi emlékek: 15 évesen a tekó­ban zenekart szerveztek, s az első próbán derült ki, hogy mindnyájan a szólögitárosi poszt­ra vágynak. Szabályos sorsolás döntött aztán arról, hogy ki melyik hangszert fogja boldogí­tani. Neki, lévén az iskolai ének­kar oszlopos tagja, a szóló éne­kes feladata jutott. Csillag lett a dobos (már az úttörő-zenekarban is azt csépelte). Jimmi a szóló-, Dandy a basszus-, és Jocó a ritmusgitár kezelője. így indultak el ők öten a pá­lya rögös útján. Hónapról hó­napra javult fel a banda, és az év végére már kiverekedték ma­guknak a város első számú ze­nekara megtisztelő címet. Három évet, játszottak együtt a legtel­jesebb egyetértésben, jól össze­egyeztetve a zenélést a tanu­lással. mert tudták, ha lazítanak a tanulásban, akkor vége a ze­nélésnek is. Érettségi után jött a kény­szerű szakítás. Utolsó közös kon­certjüket sikereik bölcsőjében, a tekó udvarán tartották. Telt ház előtt búcsúztak egymástól és közönségüktől. Jimmy előbb fő­városi. majd külföldi szerző­dést kapott, Jocót felvették az egyetemre. Dandy megnősült és visszavonult, ó és Csillag ma­radt csak a bandából. Megnősült, jött a kis trónörö­kös. végigjárták az albérlete, iskoláját, míg végül az idén la­kást kaptak. Néha, ha összefutott a cimborákkal, hajnalig idézték a régi idők emlékeit, könnybe lá­badt szemmel dúdolták a régi, sokat játszott dallamokat, s bosszúsan torkolták le az unat­kozó feleségeket, kik nehezmé­nyezték. hogy csak a régi emlé­kekkel foglalkoznak. Egyre több­ször került szóba az újraegyütt­játszás lehetősége, ha csak egy nosztalgiakoncert erejéig is. El­vállalta a buli szervezését. s lelkesen vetette bele magát a programegyeztetés kilátástalan­ságába. S végre eljött a nagy nap! Este nyolckor kezdődött a mű­sor. de már órákkal előtte ott volt a helyszínen, segített a technikusoknak, akik a kölcsön­cuccot lőtték be, és izgatottan fi­gyelte a lassan gyülekező közön­séget. Csupa ismerős arc. Itt vannak a régi rock veteránok, és lányok, kik valamikor a zenekar sleppjét alkották, ma már mind tisztes szülő, két-három gye­rekkel. Megérkeztek a társak, próbálgatták a régen forgatott hangszereket, s csak a sápadt­ságuk mutatta izgalmukat. Tom­boló üdvözlés fogadta őket. amint egyenként bemutatkoztak, felleb­ben tve a feledés fátylát szemé­lyükről. Nyitószámként, példaképüktől, a Beaties-fiúktól játszották a Love Me Do-t. Mint egy álom­utazás a múltba, olyan volt az első percek hangulata. Gyors rock and rollok, melodikus blue­sek. kemény hard rock-számok váltogatták egymást a hatvanas vek végének slágerlistáiról. Képzeletben a közönségük is együtt utazott velük, vissza a múltba. Mintha nem tett volna el több, mint nyolc év a búcsú­koncert óta, olyan tökéletes volt az összhang köztük. Szem­villanásokból, félszavakból ér­tették egymást. Most éppen Jim­my markáns szólóbetétje arat osz­tatlan sikert emlékező hallga­tókban, majd Csillag kergeti fergeteges tempóban a dobve­róket a bőrökön. Jocó, akár a múltban, a földön, hanyatt fek­ve játszik, nem törődve a két diplomája, és a beosztásával já­ró etikettel. Míg ő a mikrofon­állvánnyal rohangál a színpa­don, s préseli a hangokat a mik­rofonba, addig Dandy most is a tökéletes nyugalom megtes­tesítőjeként, szobormereven, be­hunyt szemmel áll, s játszik az erősítők előtt. Elérkezik az utolsó szám. Ismét Beatles-nóta. Stílusosari a Yesterday, melyet együtt éne­kel a banda, a képzeletben meg ifjodott hű közönségével, véget nem érően. Vége a számnak. kialszanak a reflektorok. Ali izzadtan, be­rekedve, béna nyelvvel a sűrű csöndben, mely puha, jótékony vattaként veszi körül, s meg­oróbál semmire sem gondol­ni. Az üres csendet érces tenor töri darabokra. — Kedves hallgatóink, a slá­germúzeum adását hallották. TÖTH MATYAS

Next

/
Oldalképek
Tartalom