Délmagyarország, 1979. február (69. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-10 / 34. szám

Szombat, 1979. február 10. 5 • Emlékezés Kovács Sándorra A hazánkban végbement történelmi változások, társa­dalmi rendszerek egymást követő sodrát élte át. az osz­tály, s társadalmi küzdelmek önként vállalt szerepleje volt Kovács Sándor. aki 1889. február 10-én született Szegeden. Ma lenne 8Q éves. Kortársai és harcostársai, valamint barátai közül is a legtöbben már eltávoztak az élők sorából. Akik élnek s ismerték, szintúgy egyszerű munkásemberek, mint 6 volt. Igen kevesen ismerik, és az emlékezetből szűksza­vú tanúságtevés maradt meg. „Igen, köztünk volt, a becsületes ' munkásságból való volt, és akként küzdött velünk" — mondják, akik élnek. De azok egyike volt, akik nem alkudtak sem a monarchiával, sem a mun­kásnyúzó kapitalistákkal. Nem alkudott és nem törő­dött bele a társadalom egé­szét maró szociális és poli­tikai igazságtalanságokba. Tudta, felismerte, hogy a munkásságnak és a szegény­parasztság százezreinek az ereje, az önkéntes szerve­zettségben, a szervezett harcban rejlik. S a munkás­osztály szerepének önisme­rete s az öntudatos összefo­gás a szociális igazságtalan­ság megszüntetéséért a tő­kések fasiszta diktaturális rendszerében — már önma­gában üldözendő és csírájá­ban elfojtandó volt. ö vál­lalta a szervezett munkás­ság céljainak megvalósítását. A szervezett munkásságnál:, a Famunkások Országos Szövetsége szegedi szerveze­tének 1918-ban lett tagja. Mestersége, tanult szakma­ja: asztalos. Az asztalosipari tanoncével alatt. 1912-1915­ös években mint ifjúmunkás már szervező munkát vég­zett társai között. Az első imperialista világháború, és a forradalmak alatt politi­kailag sokat érlelődött és fejlődött az osztálytudata. A fehérterror nem retten­tette el a kizsákmányolók elleni osztályharctól. Mint bizalmi férfi vállalt felada­tokat a szociáldemokrata párt szegedi szervezetében. 1923-ban lett aktív tagja a Magyarországi Szociálde­mokrata Párt szegedi szer­vezetének. Egykori harcos­társa, Tombácz Imre elvtárs, néhány nappal ezelőtt e méltatás szerzőjével folyta­tott beszélgetés során el­mondotta, hogy Kovács Sán­dor már az 1922'. évi és az 1926 decemberi parlamenti választási küzdelmei: idején bátran agitált, szónokolt és szervezett a szociáldemokra­ta párt nevében. Részt vett a munkásság sztrájkharcai­nak szervezésében. Az ellen­forradalmi rendszerrel szem­ben vívott harcnak egyik eszköze volt a munkás-kul­túrmozgalom, a munkás­színjátszás, dalos mozgalom. A szegedi munkásság műve­lődésének ez az .eszköze „vö­rös posztó" volt a fasiszta jellegű diktatúra, s az ál­lamrend hatóságai szemé­ben, mert az osztályöntuda­tot és -összefogás érzését erősítette. Kovács Sándor is rendszeresen részt vett a munkásszínjátszásban és a -dalárdában. 1927-ben Buda­pesten helyezkedett el, és ott bekapcsolódott a Famun­kások Szövetségének moz­galmi-szervezeti tevékeny­ségébe. A munka- és családi körülményei hatására 1934­ben visszatért szülővárosá­ba. Itt újra felvette a kap­csolatot a szociáldemokrata párt szegedi szervezetében működő szervezett munká­sokkal. többek között: Si­mon Bálával, Tombácz Im­rével. Kovács Istvánnal s másokkal. A pártszervezeti tagsági bélyeget Tombácz Imrétől, majd Simon Bélá­tól vette át. 1940-től Kis­kundorozsmán lakott, egé­szen haláláig. Szeged és Kiskundorozsma felszabadulása után aktivan bekapcsolódott a szociálde­mokrata párt szegedi szerve­zetének újjászervezésébe. Ettől kezdve pártja képvise­letében részt vett a demok­ratikus átalakulásért, a föld­osztás megvalósításáért, a demokratikus közigazgatás kialakításáért vívott harc­ban, s pártján belül a mun­kásosztály teljes szervezeti egységének, a kommunista párttal való egyesülés meg­valósításának őszinte és be­csületes harcosa volt. A szocialista társadalom építésének időszakában oda­adással dolgozott. Az ellen­forradalom politikai. Ideoló­gia és gazdasági következ­ményeinek, sebeinek gyógyí­tásában tevékenven vett részt. Az 1958—1962. évek­ben a mezőgazdaság szocia­lista átszervezésének felvilá­gosító és szervező munkájá­ból kivette részét. Az 1960­as években a politechnikai oktatást segítette a kiskun­dorozsmai általános iskolá­ban. Érdemeinek elismerése­ként kapta meg a Szocialis­ta Hazáért Érdemérem ki­tüntetést 1967-ben. Az 1968. szeptember 17-én bekövetkezett haláláig — míg ereje és egészsége le­hetővé tette — aktiv tagja volt a kiskundorozsmai párt­szervezetnek. Emlékét megőrizzük. Dr. Sárközi István Hétfőtől árusítják w Uj budapesti közületi telefonkönyv Rekordidő, a „könvvzárta" után néhány hét alatt 240 ezer példányban készítette el az Athenaeum Nyomda a budapesti új közületi tele­fonkönyvet, amelynek árusí­tása hétfőn kezdődik — kö­zölték a posta-vezérigazgató­ság pénteki sajtótájékoztató­ján. A vidéki elófiSetók a pos­ta számítástechnikai és ter­vezési intézeténei: 215—9609 MNB-számlájára vagy pos­tautalványon fizethetik be a telefonkönyv árát. Az összeg beérkezését követő héten postán küldik el a megren­delő címére a könyvet. Az új közületi telefon­könyv a közönség javaslata­it is figyelembe véve. sok tekintetben eltér az 1976-os kiadástól. A hivatalos el­nevezésen kívül feltüntették a közületek rövidített, nép­szerű nevét is, mint például BUBIV, Centriköt. Gelka. Térképpel illusztrálva közli a telefonkönyv a telefonköz­pontok címét, számait kü­lön a távhívással kapcsola­tos tudnivalókat és a távhí­vásra alkalmas nyilvános te­lefonállomások helvét A névsor a lehetőség sze­rint a legfrissebb, hiszen a december 22-i állapotot tük­rözi a 95 ezer előfizetői adat. Természetesen átvezették, a két és fél év alatt történt különféle módosításokat. Nevelés ­kollégiumiján, mozgalomban Iskolák Igazgatói, szülői munkaközösségek elnökei, ta­nulmányi felügyelők a tag­jai a népfront megyei Peda­gógiai Bizottságának. Rend­szeres üléseiken az oktatás, az iskolai és az Iskolán kí­vüli nevelés egy-egy témá­jával foglalkoznak, előadáso­kat hallgatnak meg, új is­mereteiket pedig megosztják a megye iskoláiban — peda­gógusokkal, szülőkkel. A bizottság tegnapi, pénte­ki ülésén, amelyet a városi népfront székházóban tartot­tak, két témáról beszéltek: dr. Gácser József, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára az út­törőmozgalom nevelő hatá­sának néhány kérdéséről tartott előadást, Kaári Sán­dorné, a tanyai diákotthon igazgatója pedig a tehetség­gondozásról — a kollégiumi nevelés nézőpontjából. Az előadásokból kitetszett: a gyerekeket elérő nevelő hatások egységét csak a kü­lönféle nevelő-képző intéz­mények, szervezetek és a családok célirányos, az eddi­ginél jobb együttműködésé­vel lehet biztosítani. Dr. Gá­cser József elmondta, rend­kívül fontos, hogy az úttörő­mozgalom megfelelő cselek­vési programot adjon a gye­rekeknfek, hiszen mindenfajta nevelő hatás a tevékenység által érvényesül. Kívánatos lenne ugyanakkor a nagyobb cselekvési szabadságot is biztosítani, hiszen a „besza­bályozott", önállótlan fiata­lok felnőtt életükben is ne­hezebben birkóznak új és új feladataikkal. Kaári Sándorné a megyei tanács diákotthonában foly­tatott nevelőmunkát mutat­ta be, elemzésével bizonyí­totta: a tehetség nem valami megfoghatatlan, misztikus dolog, ami csak keveseknek adatik. Felkészült pedagógu­sok hozzásegíthetnek minden egészséges gyereket, hogy .az élet valamely területén ké­pesek legyenek értékeket te­remteni. A szsMféri mlvészeli Hosszabb szünet után jó­másfél esztendeje alakult meg ismét a szabadtéri játé­kok mellett működő művé­szeti tanácsadó testület. Tag­jai az országos és a helyi politikai, állami és művésze­ti intézmények azon képvi­selői, akik valamilyen mó­don érdekeltek a szegedi fesztivál dolgában. A művészeti tanács tegna­pi ülésén (Szegeden, a váro­si tanácsházán) megvitatták a Játékok általános Irányel­veit' és a szabadtéri igazga­tóságának műsortervezetét a dómszínház elkövetkezendő éveire, középtávú program­jára. A vitában, ahol szá­mos hasznos észrevétel, ja­vaslat hangzott el. részt Vett és felszólalt Orosz László, a Kulturális Minisztérium fő­osztályvezetője, dr. Sebe Já­nos, a megyei pártbizottság osztályvezető-helyettese. Szántó Tivadar, a városi pártbizottság oszt /ily vezető­je, Szabó G. László, a me­gyei tanács elnökhelyettese és Papp Gyula, a városi ta­nács elnöke is. A tanácskozás anyagát a szabadtéri játékok igazgató­sága írásos formában is összefoglalja. Hidrológusok Budapesten Vincze József, az Országos Vizügyl Hivatal elnökhelyettese és Jóboru Magda, a magyar UNESCO­blzottság elnöke pénteken megnyitotta a nemzetközi hidrológiai továbbképző tan­folyamot, amelyet az UNES­CO felkérésére és a TESCO megbízásából a Vízgazdál­kodási Tudományos Kutató Központ szervezett. A féléves továbbképző tanfolyamon 12 nemzet, el­sősorban fejlődő országok hidrológus szakemberei vesznek részt. A mostani tanfolyamnak ls, mint az előzőeknek az a célja, hogy az UNESCO, a FAO és más hasonló nemzetközi szerve­zetek közös világprogram­jainak megvalósításához, az emberi környezet védelmé­hez, a mindinkább növekvő vízszükségletek kielégítésé­hez, a vízgazdálkodás fej­lesztéséhez szükséges tenni­valók hatékony elvégzését segítse. A Magyarországon eddig rendezett tíz tanfo­lyam összesen 37 ország 160 szakemberének műszaki és tudományos ismereteinek gazdagításához járult, illet­ve járul hozzá. Tapaszfalatcsere a népfrontnál Kétnapos tanácskozás kez­dődött február 9-én, tegnap a községi népfrontelnökök és -titkárok részvételével a szegedi járási hivatal ta­nácskozótermében. A teg­napi tájékoztató előadói vol­tak: Szabó Lajos, a járási pártbizottság titkára és Kiss Imre, a járási hivatal elnö­ke. Ma, szombaton Molnár Sándor, a Hazafias Népfront Csongrád megyei bizottsá­gának titkára- tart ismerte­tőt. A községi népfrontveze­tők képet kaptak a főbb gazdaságpolitikai, tanácsi és népfrontmozgalml fel­adatokról, valamint a VI. népfrontkongresszus óta végzett munkáról ls. SZ. SIMON ISTVÁN 15. Nagy vizek krónikája „Megnyíltak előttük a szívek" Á romváros közelében élők úgy lesték a vizet, mint Noé galambjai. De mi lett a messze szakadtakkal? Meddig mentek, hol fogadták be őket, nyúltak-e kezek értül:? A la­kosság egy resze rokonokhoz, ismerősökhöz igyekezett, má­soknak csak annyi volt a szándékuk, hogy túl legyenek a vizén. Nem is tudtak soha pontos „kisugárzási" térképet csinálni. Meg kétoldalú Wbit ez a dolog. Nemcsak mentek az emberek — jöttek is értük. Újszegedre például kocsik sorakoztak be a torontáli vidékről, s válogatás nélkül vit­tél: hajlékaikba a menekülteket. A vonatokra is fel lehetett szállni, s végig a vasútvonalon, minden állomáson várták a földönfutókat. A részvét addig páratlan megnyilvánulásai fakadtak föl. Jellemző az együttérzésre, hogy például Nagy­becskerek már táviratilag tiltakozott a főispánnál, mert úgymond a Szegedhez közelebb eső városok és községek mind elfogják a menekülteket, és neki már nem jut közülük senki. És jöttek az invltációk mindenhonnan. Följegyezték Körmöcbánya, Jászberény „követelődzését". Kulinyi Zsigmondhoz fordulunk összefoglalóért: „Meg­ható és fölemelő volt az a barátság és szívélyesség, mely­lyel mindenfelé fogadták a szegedi menekülőket Megnyíl­tak előttük a szivek, a lakások, az éléskamrák és a ruha­szekrények. És ahol csak megjelent egy mindenéből kifosz­tott szegedi karaván, nem üres vigasztaló szóval, de a ne­mes jpltevésnek csodálatos készségével fogadták közel és távol. Magyarok és nem magyarok egyaránt." Számok alig vannak a vándorlás illusztrálására, s ha lennének is, nem sokra mennénk velük, hiszen a menekül­tek állandó áramlásban voltak. Akadt, aki minél előbb visszhigyekeaett, mások már nem bírták viselni a barakk­életet, s később indultak eL Április 1-én mégis csináltak egy kimutatást arról, hol lehetnek a szegedi menekültek. Budapest 406, Lúgos 131, Orosháza 176, Horgos 182, Zsom­bolya 862, Szentes 37, Kistelek 19, Csongrád 31, Törökbecse 41, Kiszombor 399, Klárafalva 92, Deszk 637, Ferencszállás 98, Nagykikinda 1548, Tótkomlós 33 menekültnek adott otthont. Öszentlvánon ós Deszken százával voltak tápéi és algyői menekültek is. Újszegeden 4100-an húzódtak meg, Szőregen 5344-en. A sok-sok kisebb-nagyobb tételt össze­adva, a hatóságok úgy tudták, hogy 17 500 ember van az Ismert helyeken. De ez április elsején volt, amikor Felső­véroson még meghúzódott több mint három és fél ezer károsult, a Belvárosban hatezer, Alsóvároson 400, a tanyá­kon pedig húsz-huszonötezer. Ekkor még körülbelül 54 ezer szegedi polgár hollétéről tudtak. Húszezernyicn tehát úgy szóródtak szét az országban, hogy lehetetlen volt számba venni őket De közülük végül csak azok vesztek el végleg Szeged számára, akiket nem kötött ide semmi. A gondoskodás, a segítés számos megható példáját je­gyezte meg Szeged ebből az időből. Halas negyven szekér élelmiszert küldött a menekülteknek. Egy budapesti polgár, pénze nem lévén, télikabátját ajánlotta fel, mondván, ő már könnyebben kihúzza a telet. Makó vendégszeretetéről le­gendák^ szóltak. Találkoztam gyűjtögetés közben egy érde­kes névvel is, amelyet ma leginkább viccesen emlegetünk. A Csekonics név ez. Egy bizonyos gróf Csekonics Jánosról azt írja a krónika, hogy Zsombolyán gróf Csekonics Endré­vel egy teljes héten át, éjjel és nappal jelen volt a mene­kültekkel beérkező vonatok fogadásán, s étéllel-itaUal el­látott naponként ezer-ezerötszáz embert. Olyan menekülő­ről is megemlékeznek, aki tíz-tizenkét gyerekkel utazott. Az apróságokat út közben szedegette össze, szárnyai alá véve a szülőktől elszakadt vagy árván maradt csöppségeket. Illendő már végre azt is elmondani, hogy a szegedi törvényhatóság képviselői a vész idején egytől-egyig hely­ben maradtak, és teljes erővel és becsülettel szervezték a mentést, a menekítést, az ellátást, a segélyezést. Egyrészt ennek, méginkább a nép becsületességének köszönhető, hogy semmiféle atrocitás, fejvesztettség, rablás, visszaélés nem szennyezte be a város becsületét a vészterhes napok­ban. S bár statáriális rendelet volt érvényben — ezzel a törvényi eszközzel egyetlen egyszer sem kellett élni. Az otthontalanoknak három népkonyhán főztek, s az élelmezési költségeket egyrészt nagymódú családok adako­zásából, másrészt a város terhére számolják el. E nép­konyhákon júniusban naponként 15 ezer embernek főztek. Az ingyenes élelmezés június végéig tartott, mivel megjött a mezőgazdaságban a dologidő, és keresethez juthattak az emberek. A segélyek kiosztása is napirenden volt már. Sző­regen, Makón és Hódmezővásárhelyen is hasonlóan oldották meg a menekültek, tömeges ellátását. . Volt elegendő ruházat is, hiszen egyrészt a kincstár, másrészt a segélyezők révén Szegedre küldtek egész sze­relvényre való ruhaneműt. Kiosztottak több mint 9 ezer férfiöltönyt, 11-ezer női felsőruhát, rengeteg fehérneműt és ágyneműt, meg gyermekruhát. Külön megszervezték a gyer­mekek ellátását, akiknek szülei dologra mentek. Mert munka akadt bőven. A várost meg kellett szabadítani a víztől, és gondoskodni kellett jövő védelméről. Télire is kellett gondolni — hiszen nem volt sem tüzelő, sem hajlék. A segélyek kiosztására pedig csak májustól került sor, s elhúzódott ez Július közepéig. Ennek szigorú elveket szab­tak. Testületek és társulatok nem részesülhettek segélyből. Akinek tízezer forintnál többet érő vagyona maradt, annak segélyezését nem tartották indokoltnak. Nem kaptak azok sem, akiknek kára nem volt több vagyonuk tiz százaléká­nál. Ha valakinek a havi járandósága elérte a kétezer fo­rintot, csak ingatlankára után kérhetett segélyt. Az ls elv volt, hogy seniki többet nem kaphat, mint megmaradt va­gyonának tízezer forintra való kiegyenlítése, és ingóságok után legfeljebb 3 ezer forintot lehet kifizetni. Akiknek háza összeomlott, 19-26 százalékos segélyt kaphattak rá. A segély egy részét építőanyagban adták ki. És a segélyek ügyinté­zésére sem volt panasz. Mindössze három segélyezett pana­szával kellett magasabb fórumon foglalkozni. A segélyeknek pedig hat százalékát évekig visszatartották, hogy azok se maradjanak ki a támogatásból, akik messzebbre menekül­tek, és később tértek vissza. De ez már az új élet kezdete volt... (Folytatjuk.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom