Délmagyarország, 1976. április (66. évfolyam, 78-102. szám)

1976-04-25 / 98. szám

69 Vasárnap, 1976. április 25. MAGAZIN Teherautó, zászlókkal A katonai teherautó kopottas zöld színével, szakadt ponyvabo­rításával, zötyögve haladt a harc­kocsiktól megrongált úton. Hang­ja nagyobb volt, mint sebessége, de ment, magán hordozva a sebeket, az elmúlt idők harci sérüléseit. Magyar és szovjet zászló lobogott az utasfülke két oldalán, s meg­állás nélkül haladt az alkonyuló szürkeségben. A gépkocsi motor­ja néha durrant egyet, valame­lyik henger nyűgösködött, ilyen­kor rándult, majd újra lendült az egész batár. Néhány ember ku­porgott a tetején, s a hűvös esti szél elől a vezetőfülke mögé hú­zódtak, jól felhajtva kabátjuk gallérját. A szakadt ponyva na­gyokat csattant a plató oldalán, mert a szél kedve szerint tán­coltatta hol fentebb, hol lentebb. Az út mentén itt-ott még lehe­tett látni a harcok nyomait. Ki­égett harckocsik, elhagyott lőál­lások, a nemrég elmúlt csaták el­árvult bizonyítékaiként sorakoz­tak. 1945. március 20-a volt. A tavasz beköszöntésének előestéje. Már a föld is tavaszillatot árasz­tott, s a mozduló élet jelei min­denütt látszottak. — Csak a teljes sötétség előtt beérjünk Szegedre — szólt az egyik utazó, és kémlelőn kidugta fejét a ponyva egyik hasadékán. — Klárafalvát most hagyjuk el — húzódott vissza társai mellé. Hosszú üt volt mögöttük. Be­rettyóújfalu, Békéscsaba, Makó útvonalon Szegedre igyekeztek Debrecenből, az Ideiglenes Kor­mány megbízásából. Az új föld­reformtörvényt hozták. Azt a tör­vényt, amit oly régen akartak a magyar parasztok, amire annyira vágytak már. A törvényt meg­alkották, megszavazták, s most meg kell valósítani, hogy a régi vágy mielőbb új valóság legyen. A kuporgó férfiak között volt Szalay Zsigmond, a csoport ve­zetője, ma nyugalmazott termelő­szövetkezeti jogtanácsos, aki Tyú­kodon él. Csendesen szundikált, s álmában talán a megvalósított földosztást vélte látni. Nem cso­da, mert ő a magyarországi földreformtörvény egyik megal­kotója. Egyszerű kisbirtokos csa­ládból származott, Szatmár vár­megyéből. Szülei 21 hektár föl­dön gazdálkodtak, s a tíz gyer­mek ellátásáról gondoskodtak. Igaz. a felnőttkort csak öten ér­ték meg közülük. — Nem való vagy a paraszti életre — mondogatták neki a szülök, testvérek, rokonok, meri vézna és igen gyenge fizikumú volt. Így született a családi dön­tés, hogy járjon iskolába. — Dolgozunk mi helyetted is •— mondták a testvérek —, így ke­rült Debrecenbe, a református gimnáziumba 1926 őszén, tanul­ni. A tanuláshoz sokszor szükség volt kiegészítő fizetség után néz­ni, házitanító lett, meg írnokos­kodott. Az érettségi előtt mégis ki kellett maradnia az iskolából, az' egyre súlyosbodó gazdasági válság miatt. Szüleihez ment, ha­za. ahol a tehenek gondozását bízta rá a család. Később a jegy­ző „felfedezte"' és írnoknak fo­gadta föl. Pénzt gyűjtött, hogy újra folytatni tudja tanulmánya­it. Ekkor Budapestre került, a re­formátus főgimnáziumba. Ott­honról pénzt nem várt, ezért csak mellékfoglalkozásból tudta tanulmányai költségeit fedezni. A jogi egyetemet is munka mellett végezte el. — Egyetemi polgári Akarsz a falu dolgaival foglalkozni? Gye­re az Országos Széchenyi Szövet­ségbe! — szólította fel egyszer valaki. — Igen — vágta rá rögtön, hi­szen a szíve együtt dobbant, együtt élt a parasztsággal. El­ment a megadott címre, s ettől kezdve rendszeresen lejárt kollé­gáival a falvakba, ismeretterjesz­tő előadásokat tartani es kes­kenyfilmvetítő gépükkel okUtó­ttkriejfi vetiim­— A célunk a magyar paraszt­ság felemelése, szellemi, gazda­sági téren egyaránt — hirdették jelszavukat. A harmincas évek közepén hozákezdtek egy földreformterve­zet készítéséhez, akkor még az­zal a szándékkal, hogy a kor­mány elé terjesztik. A negyvenes évek nehezítették a munkát, ké­sőbb tevékenységüket a háború teljesen megbénította, és az el­lenálás került előtérbe. A balol­dali érzelmű fiatalok rendszere­sen szervezkedtek, s megbeszél­ték az ellenállási teendőket. Nem csoda hát, ha a rendőrség állan­dó figyelemmel kisérte őket, s 1944 októberében le is csapott rájuk, az ott tartózkodókat letar­tóztatták. Sietve elhagyta Buda­pestet. s a fronton átjutva, a fel­szabadult Tiszántúlra ment. Cso­magjában nem volt más, mint a földreformtervezetre vonatkozó összeállítások, elképzelések, adat­gyűjtések. — Talán használhatom egy­szer! — gondolta, mikor haza­ment szüleihez. A tél keményre fagyasztotta a hótakarót 1945 januárjában. Csi­kordult, jajdult, reccsent, rop­pant minden a hidegre. A ke­mény januári idő megbénította a felszabadult részek életét ls. A szürkületben melegre húzódtak az emberek, és beszélgettek, fő­ként a kényszerű tétlenségről. Tervezgették, mit kellene tenni, hogy a felszabadult országrészben az élet mielőbb meginduljon. Egyik ilyen januári estén, már jóval a szürkület után, teherautó fékje csikorgott a falusi ház ab­laka előtt. Csapódott az ajtó, majd kemény, katonás lépések zaja verte fel az esti csendet. Nyikorogva nyílt a kiskapu. — Jó estét, Debrecenből jöt­tünk. A kormány küldött. — Kö­szöntek nagyot az egyenruhások, s átnyújtottak egy zárt borítékot. A férfiak, s asszonyok körüláll­ták, amikor a petróleumlámpa sárga, lobbanó fényénél a hiva­talos írást betűzni kezdte. „A teherautóval jöjjön Debre­cenbe, s jelentkezzen az Ideigle­nes Kormánynál." Elgondolkodott. Vajon jó, vagy rossz ez? Dönteni kellett azon­nal. — Ha hívnak, menni kell. — S hozzálátott a csomagoláshoz. Néhány órát pihentek még, s alig múlt éjfél, mikor útrakeltek. Debrecenben a kormány hiva­talába vitték. Ellátták magyar és orosz nyelvű igazolványokkal, megkapta az utasítást is. — A Földművelésügyi Minisz­tériumba menjen, és a földre­formtörvény tervezetét mielőbb készítse el. s legkésőbb március elején a tervezetet a nemzetgyű­lés elé kell terjeszteni! Így lett azután a földbirtokpo­' litikal főosztály vezetője, munka­társai pedig Donáth Ferenc és Szakáll Pál. Kívánta ezt a fel­adatot, s nem volt új az elkép­zelés sem, mégis a hirtelen nya­kába szakadt munka súlyát most kezdte érezni. Debrecenben az újraszervező­dött pártok igyekeztek központi székházakat létesíteni, ahol gyű­léseiket zavartalanul megrendez­hették. Fő téma rendszerint a pártok gyűlésén a földreform végrehajtásának javaslata volt. Jelentések már jöttek, hogy né­hány helyen önkényesen osztják is a földet saját elgondolásuk szerint. Ez a tény még jobban sür­gette hát a megbízottakat. Ezért eljártak a párgyűlésekre, de csak a kommunista párt és a paraszt­párt tudott jó és elfogadható Ja­vaslatot adni. A nemzeti paraszt­párt meg ls jelentetett egy új­ságcikket, melyben körvonalazta a földreformmal kapcsolatos ál­láspontjukat. A kommunista pórt egy másik újságcikkben bejelen­tette, hogy csatlakozik a paraszt­párt Javaslatához, néhány módo­sítással. A kisgazdapárt nem kö­zölte álláspontját, hanem önálló, saját elgondolás szerint fölépített földreformtörvényt kívánt alkot­ni. amit külön szeretett volna a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Vé­gül a magyarországi földreform­törvénv megszületett 1945. már­cius 17-én. A teherautó hirtelen nagyot zökkent és megállt. — Itt a pontonhíd — rázták fel a társak a csoportvezetőt álmá­ból. Szovjet őrkatona indult a kocsihoz. Elkérte az iratokat. A kormány megbízása magyarul és oroszul készült. A katona tisztel­gett, a gépkocsi elindult, s rá­fordult a hídra. Ahogy haladt, a deszkák vígan kattogtak a kere­kek alatt. A városházán a város vezetői még dolgoztak, mikor odaértek, így azonnal hozzáláthattak a tör­vény átadásához, a kiegészítő kormányhatározatok ismertetésé­hez. — Az országos földbirtokren­dező tanács is alakulóban van, elnöke Veres Péter, a tanács tag­jai pedig a különböző pártok képviselői lesznek. Hasonlóan kell a földreformért felelős taná­csot a megyében is létrehozni — mondta Szalay Zsigmond, és még hozzátette: — A rendelet betar­tása a legfontosabb. A gépkocsi másnap reggel Is­mét. útra készen állt. Szalay Zsigmond elégedetten simogatta meg bajuszát, aztán magára te­rítette kabátját, s felszállt társai­hoz az autóra. — A felszabadított területeken már osztják a földet. Reméljük, hamarosan az egész országról mondhatjuk el ugyanezt — mond­ta búcsúzóul. A kopottas katonai teherautó, a meztelen platánfák mellett, a Tisza felé vette útját. Egy ideig még látni lehetett, aztán eltűnt a szélső házsorok között, de ittha­gyott valamit, egv darabot a tör­ténelemből, az oly régi vágyak valóságaként az új, demokratikus földreformtörvényt. A tavasz el­ső napján a nap melegen ciró­gatta meg a városháza tornyát. Régen és most — szemtői szembe Acs S. Sándor fotográfiatörténete IADICS FERENC Polncr Zoltán Egy Mónus-vázára Rózsák alá, ki tüzet rak, homlokomat veri jajjal. Mintha ököllel kergetne oászmenctbe hegedűt. Csak a földet nyalábolja, gyúrja, gyöngyös verítékkel. Virágokat vérrel lakkoz: srivét közéjük veti. Tenyerében levél alszik. Szél, ha fújja, el nem éri. Csontjainak erdejéből kipusztul gyomor, tüdő. De ö napsütést korongot, felhőt, eget irókázlk, sárga madarakat röptét keresztül az örömön.

Next

/
Oldalképek
Tartalom