Délmagyarország, 1975. január (65. évfolyam, 1-26. szám)

1975-01-07 / 5. szám

/ 6 KEDD, 1975. JANUÁR f. Autótolvajokat ítéltek el Együttesen elkövetett bűn- állt meg a parkolóhelyei, vi­cselekmény miatt kerültek a szont az indítókulcsot a ko­vádlottak padjára a szegedi járásbírósáe előtt Merész Fe­renc 20 éves, Szőreg, Zalka csiban hagyta és az ajtót a másik kulccsal zárta be. Mindez hozzájárult ahhoz, Máté utca 52. és Dimovics hogy kocsiját a két fiatal­András 21 éves, Szöreg, Le­nin utca 1. szám alatti éiko­ember ellophassa. A karam­bol folytán a gépkocsi só­sok. Mindketten büntetett lyosan megrongálódott, hely­előéletűek. Merész Ferencet reállítása mintegy 32 ezer büntették lopáshoz nyújtott forintba került, s ennek foly­bűnsegédi részesség, több- tán a gépkocsi értéke mint­rendbeli lopás, közlekedési egy 20 százalékkal csökkent. vétség és járműben kárt oko­A szegedj járásbíróság sú­zó rongálás miatt. Dimovicsot lyosbító körülményként érté­elítélték már súlyos testi sér- kelte, hogy azonos és egvéb tés, felfegyverkezve elköve- bűncselekmények miatt Me­tett hivatalos személy elleni erőszakért. Tavaly. 1974 október elején rész Ferencet már büntették és szabadulása óta lényegé­ben munkakerülő, csavargó Szőregről Szegedre utaztak, életmódot folytatott. Legutol­több étteremben megfordul- só büntetése letöltésétől pe tak, italoztak. Ezután munkát keresve elindultak a Lenin .., , . . I körúton. Dimovics zsebében az autólopást. A másodren­dig alig fél évre követte el volt egy Moszkvics személygépkocsihoz kulcs, amellyel felnyitották a Lenin körúti parkírozóhelyen az IS 12—71-es rendszámú típusú dű vádlott, Dimovics András való esetében mérlegelte a beis­merő vallomást, súlyosbító körülményként értékelte vi­személygépkocsit, abba be- szont, hogy lényegében ő volt ültek és Szegedről Hódmező- a cselekmény kezdeményező­vásárhelyen át Makóra utaz­tak. A gépkocsit Merész Fe­renc vezette. Visszafelé jö­vet a szegedi Tisza-hídon át­haladva a gépkocsi motorja lefulladt. Mögöttük állt azon­ban egy rendőrségi gépkocsi, je. továbbá azt, hogy szintén büntetett előéletű. Mindezek alapján Merész Ferencet 3 év szigorított börtönre ítélte, a járművezetéstől 5, a köz­ügyek gyakorlásától 3 évre amely a két fiatalembert tá- eltiltotta. Dimovics András volabbról követte szabályta­lan vezetés miatt. A rendőrségi gépkocsi elől büntetése 1 év 4 hónap szi­gorított börtön, és 2 évre el­tiltás a közügyek gyakorlá­megugrottak az autótolvajok, sától. Az ítélet nem jogerős, a vádlottak és védőik enyhí­Tarján felé vették útjukat A petőfitelepi és az algyői .. .. elágazásban azonban Merész téssrt fellebbeztek Ferenc elvesztette uralmát a vezetés felett, és jobbra ki­sodródva nekivágódott egy betonoszlopnak. A karambol után a kocsiból kiugrottak és elmenekültek az őket köve­tő rendőrök elől. A lopott gépkocsi Borbás János sze­gedi lakos tulajdoni, aki a Lenin körúton rövid időre Gyászközlenények A József Attila Tudomány­egyetem mély megrendüléssel tudatja, hogy dr. IISRCZEG FE­NOSNÉ hamvasztás utáni bú­csúztatásán maglelentek, részvé­tükkel és virágaikkal méiv fáj­ItENC ny. gazdasági főigazgató dalmunkat enyhíteni igyekeztek család. Bécsi krt. T 8843 Köszönetet mondunk mind­azoknak a rokonoknak, ismerő­söknek, akik szeretett halot­tunk, GAUOR IMRE temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Köszöne­szeretett édesanya, nagymama, tet mondunk a II. Belklinika P2TER SEBESTYÉNNÉ Gin-in- orvosainak és ápolóinak álao­c. egyetemi docens. 1975. január A g-ászoló 6-án 66 éves korában clhunvt. 2—t/a. Emlékét kegyelettel megőriz­zük. Tudatjuk, hogv POLGÁR IST­VÁN hamvait 1975. január 5-én csendben eltemettük. A gyászo­ló család. Fájó szívvel tudatjuk, hogy ger Katalin életének 69. évében rövid szenvedés után elhunyt. Temetése dec. 9-én 14 órakor zatos munkájukért. A gyászoló család. T 916''. Köszönetet mondunk mind­lesz a Belvárosi temető ravata- azon rokonoknak, ismerősök­1 szójából. A gyászoló Tarnóczi u. 11. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. HEGVDÜS GYÜUGY­NE SZ. Kara Juránra J975. ja­nuár 5-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése 1975. janu­ár 8-án 13 órakor lesz a Bél­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T Hit család, nek, jó szomszédoknak, kik sze­T 9193 retett halottunk, CSALA IST­VÁN temetésén megjelentek, részvétükkel és virágaikkal mély­fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gvászoló család. Mar­tooosi u. 10. T 9173 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősök­nek, ltlk szeretett halottunk Mély fájdalommal tudattak, VARADI PÉTERNÉ temetése" hogv szeretett feleség, édes- megjelentek, részvétükkel és anva. n-rmma és anyós, virágaikkal mély fájdalmunkat SZABÓ IMRENE Ribízsái Ju- enyhíteni igyekeztek. A gvá­lianna C3 éves korában türel­mesen viselt hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése .ian. 9­én 15 órakor lesz a Belvárosi temető ravatalozójából. A gyá­szoló család. szóló család. T 9174 Köszönetet mondunk mind­azon rokonoknak. ismerősök­nek, szomszédoknak, kik szere­tett halottunk. HÓDI ISTVÁN Homonnal u. 11. temetésén megjelentek, részvé­T 9188 tűkkel és virágaikkal mély fáj­ludettak, dalmunkat cn-hítcnl Igyekez­tek. A gvászoló család. Földm'­ves u. 40. T 9170 Köszönetet mondunk mind­rokonoknak, jó barátok­ismerösöknek. az Alsóti­Mély fáidalommal hogv szeretett feleség. édes­anva, nagymama, testvér éa dédmama, FOHSZ JÓZSEFNS Fodor Rozália életének 65. évé- azon ben hosszú Szenvedés után el- nak. hunyt. Temetése január 7-én 13 szavldékl Vízügyi Igazgatóság, a órakor lesz a Dugonics te-nető Fodor József Elclmiszcrinari ravatalozójából. A g-ászoló csa­lád. Bánk bán u. 35. T 918S Szaltküzéniskola, a Hungír'a Szálló Vállalat dolgozóinak, kik Mély megrendüléssel tudatjuk, szeretett halottunkat. RIGÓ hegv "szeretett sőaor. nogvbá-sj. GYÖRGYÖT utolsó útjára elkí­RONYHAUI BOZSÓ FERENC sé"ték. részvétükkel és vlrágaik­éle'ének 65. évében rövid, súlvos kai mélv fájdalmunkat envhíte­szenvedés után elhunvt. Tcme- nl Igyekeztek. Külön köszönetet tése ian. 7-én 11 órakor lesz az mondunk a II. Sebészeti klinika Alsóvárosi temető kánolnáiából. ig. főorvosának, orvosainak cs A gvászoló család. Hunyadi .7. ápolónőknek, akik utolsó órái­Sgt. 50. Köszönetet mondunk azon rokonoknak, ismerősök­nek, b-rátoknak, szomszédok­T 9185 ban is élete megmentéséért ti­mind- radoztak. A gyászoló család. T 9184 Mély fájdalommal tudatjuk, nak. kik s-crctett halottunk, hogy szeretett férj, édcsuoa, SIMON JANOSNÉ Vas Mária nagyapa, dédapa, VARGA IST­temetésén megjelentek, részvé- VAN életének 78. évében hosz­,'lkkol és vir' — 'kkai m*!-" »4 dalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló u. 31/B. Köszönetet mondunk mind­azon rokono'tne':, is-1 "--üs-'-k­nek. munkatársaknak, kik sze­retett halottunk, FARAGÓ JA­Toronyház Veszprémben Veszprémben a nagyarányú portjából kiemelkedő to­városfejlesztési program idei ronyhlz műszaki átvétele az első eseménye a 20 emeletes elmúlt napokban befejező­toronyház átadása lesz. Az dött, jelenleg az utolsö javí­új városközpont épületcso- tásokon dolgoznak. (MTI) szú szenvedés után clhunvt. Ki­vánságára elhamvasztatjuk. Bú­család. Csaba esúztatása hamvaszfás nt£n lesz. T 9183 A gyászoló család. Tímár u. 8/A. T 9195 Mély fájdalommal tud-Vuk, a rokonokkal, ismerősökkel, hogv szeretett férj. édesapánk ID. KOSZÓ FERENC életének 77. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése ianuűr 8-án 15 órakor lesz az Üjszegcdl le­mc'ő ravatalozójából. A gyá­szoló család. Csalogány u. 3. sz. T 9195 Szomorú szívvel tudatjuk, hogy VARNYÜ ERZSÉBET éle­tinek 76. évében hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése ja­nuár 9-én 11 órakor lesz a Bel­városi temető ravatalozójából. A gyászoló család. T 9194 Női és férfi segédmunkásokat, férfi gondnokot, génlakatost és takarítónőt felveszünk. Heti 40, 44 órás munkaidő, állandó sza­bad szombat. Budalakk Festék­és Műgyantagyár, Szeged, Bajai Üt 5. A VOLÁN 10. sz. Vállalat fel­vesz: gyors- és gépírót, valamint portást. Jelentkezés a munka­ügyi osztályon. Rakodógép-keze­lőt, jelentkezés VOLÁN Iroda, Szeged. Bajcsy-Zs. u. 33.. továb­bá asztalos és fűtésszerelő szak­munkásokat. jelentkezés a mű­szakfejlesztésl osztályon. Takarítónőt. nyugdíjast Is, azonnali belépéssel felveszünk. Délmagyarországi Textil- és Fel­sőruházati Nagykereskedelmi Vállalat, Szeged, Kelemen utca t. sz. Autószerelő szakmunkásokat, karosszérialakatosokat, személv­gépkocsi javításához, anyag­könyvelőt, éjszakai portást nem nvugdf'ast. azonnali belépéssel felveszünk. Szegedi Génjármüja­víté ISZ, Püsoök u. 11/A. . A II. sz. Belklinika felvesz 1 fő takarítónőt 13—20 óráig mun­kaidővel. Feltétel: 30 évnél fia­talabb, 8 általános iskolai vég­zettség (legalább 3,5 átlag) és a későbbiek folyamán elvégezhes­se munka mellett az áDOlónó­kéozőt. Jelentkezés a főnővér­nél mindennap 8—13-ig. A Délmagyarországi Építő Vál­Munkaalkalmak lalat azonnali belépéssel alkal­maz üveges, festő, lakatos szakmunkásokat, segédmunká­sokat, takarító ételfelszolgálókat (e munkakörben nyugdíjasokat Is.) Jelentkezés: a vállalat mun­kaerő-gazdálkodási csoportjá­nál, Szeged, Bocskai utca 10. A festő szakmunkások jelent­kezése : Hódmezővásárhely, Vö­rös Csillag u. 3. Kocsikisérőkct felveszünk, tel­jesítménybérezéssel. Munkaru­• hát 8 havonként biztorí'nnk. Közeli helységekből útiköltsé­get térítünk. FÜSZÉTT-fiók, Szeged, Maros u. 29, Szállítási csoport. A JATE Növénytani Tanszéke és Füvészkertje laborénsi és kerti munkára női és férfi-lolgo­zókat alkalmaz. Jelentkezés a Növénvtani Tanszék irodájá­ban. Táncsics Mihálv u. 3. Felvételre keresünk! Női ad­minisztrátorokat. élelmiszer vzgy vegyi szakos kcre-.kedősc-rédc­ket. segédmunkásokat. Válla­latunk 44 órás munkahétben dolgozik, minden szombat sza­bad. FÜSZÉRT-fiók Szeged, Ma­ros u, 29. A Gyufagyár női és férfi munkavállalókat vesz fel. Üze­mi étkezdével, bölcsődével és napközi otthonnal rendelke­zünk. Az üzem két műszakos. Havonta két szabad szombatot biztosítunk. Jelentkezés napon­ta 8—15 óra között. Prizma Zuglói Tervező Szö­vetkezet szegedi részlegébe ke­res: készülék- és célgépszcr­kesztőket, műszaki rajzolókat. Jelentkezés személyesen, sze­ged, Lengyel u. 5. sz. Tele­fon: 12-969. Előadói munkakörbe fiatal építésztechnikust keresünk. Pá­lyázatokat önéletrajzzal éa eddi­gi munkahely- 111. rounkakör­meg felelésre! kérjük leadni a Tanácsi Hivatal . 4310/12" jel­igére a Sajtóházba. Felvételre keresünk vizsgával rcn-'clkcző gázkaeánfütőt. Je­lentkezni lehet Szeged partfür­dőn. Tiszagyöngye Étterem ve­zetőjénél. A Siketek Alt. Iskolája és Nevelőotthona, Szeged. Bécsi krt. 38. felvesz konyhalányt és mosónőt. Gyakorlott gépfrót alkalma­zunk. PIÉRT Kirendeltség, Sze­ged. Mércy u. 6/C. Felveszünk nöi és férfi se­gé-'-nu" kásokat. tmk-villanvszc­relőt és nyugdíjas kazánfűtőt. Tisza Bútorioari vállalat 3. sz., Szeged, Lenin krt. 25. Alföldi Vendéglátó Vállalat 6­Os üzemegvsége kábelgvári bü­fébe szakképzett büfést, vala­mint kézilányokat azonnal, fel­vesz. Jelentkezés: Szeged, Haj­nóczy u. 15. Az újszentivánl Magvar—Cseh­szlovák Barátság Mgtsz felvé­telre keres mezőgazdasági gép­szerelőket. autó-motor szerelőt és kovácsot. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a mű­helyvezetőnél. önálló munkakörbe génírni tudó nöi ügyintézőt azonnal fölveszünk. Jelentkezés szemé­lyesen január 11-lg naponta 10 —12 óra között. Magyar Hirde­tő. Szeged, Kígyó u. 2. Szegedi munkahelyre szállító­munkást keresünk. Csongrád meg-.-ei Sütőinari Vállalat, Je­lentkezni lehet: Szeged, Török u. 8. A PV Szentendrei Papírgyára felvételre keres 18. évet betöl­tött női munkavállalókat beta­nított borítékkészítő gépi mun­kára. három műszakos munka­rendben. Távolabbi helységek­ből jelentkezők részére szállást biztosítunk. ADÁSVETEL Saalarfürcsz és nagy mennyiségű széna eladó. Vass Jórs-f, -6781, Do­m asz ék 743, X Eladó hizó 120—160 kg. és két anyakoca, rövid időn belül lefial. Mak­koserdő sor 44. x Totál karambolos Zsigu­lit vennék. „Zsiguli 12 663" Jeligére a Saj­tóházba. E*y M 21-es Volga el­aió. Jó állapotban. De­cnmberben műszaki vizs­gázott. Megtekinthető K'-fMlvV U. 21. g7. 23 C00 km-t futót fehér Zsiguli személy­gépkocsi eladó. Ba'a O* za RV-ke. TT v-r. F7 IM-es Wartburg d? Lux felülszelepelt Warsza wa motor, futómű váltó és rendszám nélküli Raj Gaz eladó. írd. lehet Forráskút, Felszabadul ás Út Bt,. 146 kr körüli hízott hússertés eladó. Petőfi­telep, Bánk bán utca 4. sz. x Z mázsa sárga pa„togar • nivaló kukorica eladó. Sz"ged, öthalom u. 19 'B. x Fzéls* relhető garázs el­a-ó, hétvégi háznak ls alkalmas. Megtekint­hető 15 órától. Dugonics u. 38. sz. x 1G0—170 kg-cs hízott sertés eladó. Gyík utca 8 /B. x Keveset futott 2 db Semperit tőligumi, 12 colos 500-as FIAT vagy Zasztavára eladó. Pa­csirta u. 25. Cserépkályha-cs^mpét keresek megvételre. — Clm: Kiss Imre, Hód­mezővásárhely, Kinizsi U. 2. Gázbojler 5 , liter s (földgázhoz) ela'ó. — Nagy Ferencné, Szeged, Móra u. 17. szám. Es­te 5—7-ig lehet érdek­lődni. Táskaírőgép, zongora, éc férfikméknár eladó. ­Pataki. Árva u. 18. I. —em 3. MK 24 es au.-ma.a kj­zzttás magnó ela'ó. Ér­deklődni: 5—7-ig. Pata­ki Lajos, Bajcsy-Zs. u. 28. sz. Esy darab 130 kilós hí ró e'a^ó. Tá->éi u. 40. 4 hónap s f:hér süldők ela-'ók. Szélső sor 7. útca véTén. Garanciás olajkályha eladó. Újszeged, Hala­dás tér 33. Angcl beat hanglemeze'.. nagy választékban kan­hatók. „Anglia 390 123" a Fl^eWbe. y 200 kg körüli hizot' sertések eladók. Szivár­vány u. 28 B. r 170 kg-os hízó elas'ó A-x u. 15 'A. Trágya eladó. Boross J. utca 9. Bécsi készítésű zongo­ra eladó. Szeged, Szél B. 36/B. % Eladó egy gáztűzhely palackkal és nyomás­csökkentővel. Érd k­lőúni lehet az esti órák­ban Nóg-ádi Sán 'ornál. Sz-ged, M szkval krt. 6. Balra a második aj­tó. Szeged, Csaba u. 63. szám alatt hízott ser­tések eladók. 180-^35 kg-osak. Érd.: 4 óra u*áu. 50 mázsa sertéstrágya eladó. Szeged, Szivár­vány u. 47. Eladók: jó karban levő Sztár tv, egyéves, 50 literes hűtőgép, mosta­ni típusú 3 lángú pa­lackos tűzhrly, 2 nagy fotel, 1 lámpás asztal Érd.: Bajai út 9. sz. Kóczán. Szgcien nagyméretű bontás tégla nagyobb m"nnyiség és faanyag, házhoz szállítva is el­a ó. Érd. lehet: D^­TTt<* RáV-y-' u. ?i. Hat carab süldő eladó Tápé, Arany J. u. 12. x HÁZASSÁG 48—58 év közötti füg­getlen nő ismeretségét k-resi értelmiségi férf házasság céljából. „Ér­telmiségi 12 532" Jeligé­re a Sajtóházba. x 36 éves, 160 cm magas barna, c-inosnak mon­dott nő, társaság hiá nyában, jó anyagiakka megismerkedne házas­ság céljából őszinte, ká ros sz-nvedálytől men­tes férfival, akinek hi­ányzik a szeretet és bol dogság az otthonából és személykocsi jogosít­vánnyal rendelkezik, sze­reti a külföl 'i uta-ást Kaland kizárva. Pon­tos címre v átszólok. — „Tavasz 12 828" jel igére a Sajtóházba. Sz:rény, ház'as özvegy asszony, önnyugdíjar. nvglsmerksdne házas ság céljából rendes öz­v-gy férfival 75 évesig Lev-1 ket „Hűség 12 8-4" Jeligérfc a Saj fcóházba. Megismerkedne házas­ság céljából, 173 cm magas, vékonytermetű férfi. Igényes, lakással rendelkező elvált asz szonnyal 40—50 évig. / reményt nem adom fel meg kell találnom R? igazi társat. „ÚJ év, ÚJ áletf-rma keresés — 12 838" Jeligére a Saj­óházba. 37 éves, Jó szakmával rendelkező elvált asz­-.zony, szép lakással keresi olyan komoly gon-'olkodású elvál* vagy magányos 43—4' év közötti szakmunká­'<;maretségét házassác céljából, aki gyermek sz-rető. „ÚJ él-t 12 781 jeligére a Sajtóházba. Megismerkednék házas -ág céljából egy ren des, magányos, 6o év körüli nyugdíjas férfi val, aki jó társ tudn­len.nl. Vidéki is lehet ..Elmúljak az évek ­>90 135" Jeligére a Hlr detőbe. i.'.iiiniin'.ii!iiiia 1975. JANUAK 7., KEDD — NÉVNAP: ATTILA A Nap kai 7 óra 31 perckor, és nyuRszik 16 óra 09 perckor. A Hold kel 2 óra 51 perckor, és nyugszik 12 óra 14 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél hétfőn plusz 530 cm (apadó). HARMINC ÉVE halt meg Pásztor János (1881— 1945) szobrászművész. A szegedi Széchenyi téren áll az áldást hozó és a romboló Tiszát jel­képező figurája (1930). A Nem­zeti Emlékcsarnokban Csanád vezért ábrázoló domborműve lát­ható (1930). SZEGEDI NEMZETI SZfNHAZ Este 7 órakor: Cirkuszherceg­nő. — Uray-bérlet. MOZIK Szabadság: Lopakodó hold. (Amerikai, felemelt helyárral, fél 4, háromnegved 6 és 8 óra­kor.) Fáklya: Látszólag ok nél­kül. (Színes m. b. francia, fél 3. háromnegyed 5 és 7 órakor.) Vörös Csillag: délelőtt 10 és délután 3 órakor: Lopakodó hold. (Amerikai, felemelt hely­árral). Fél 6 és háromnegyed 8 órakor: Ketten egy lányért. (M. b. román.) ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR Klauzál tér S. sz. (13/57-es). este 10 órától reggel 7 óráig. — Csak sürgős esetben. BALESETI ÉS SEBÉSZETI ÜGYELET Ma Szegeden baleseti és se­bészeti Ugyeletet a II. sz. Se­bészeti Klinika (Pécsi u. 4.) tart. ÁLLATORVOSI ÜGYELET Szeged város területére Január 11-lg hétköznapo­kon este 0 órától reggel 6 óráig elsősegély és nehéz ellés esetére ügyeletes: I. és III. kerület. Szőreg. Gyá­larét. Kiskundorozsma területén: dr. Duba István állatorvos. La­kása: Üjszeged, Odesszai krt. 8. Telefon: nincs. ti. kerület. Algyő. Tápé terü­letén: dr. Szűts László állami állatorvos. Lakása: szeged. Ju­hász Gyula u. 13/B. Telefon: 15-756. Az állatorvos kiszállításáról a hívó köteles gondoskodni. ISKxl KOSSUTH 8.22: A Magyar Néphadsereg Művészegyüttesének ének­kara Bartók-kórusokat énekel. 8.35: Harsan a kürtszót 9.10: Bizet: Gyöngyhalászok. Háromfelvonásos opera. Közben: 10.05: Iskolarádió. 10.35: Az operaközvetítés foly­tatása. Közben: tl.09: Édes anyanyelvünk. 11.19: Az operaközvetítés foly­tatása. 11.47: Kocsár Miklós fúvósmü­veiből. 12.35: Melódiakoktél. 14.06: A beszélőgép. 14.47: Éneklő Ifjúság. 15.10: Rádióiskola. 16.00: A világgazdaság hírei. 16.05: Latin-amerikai dalok és táncok. 16.20: Látogatóban a Hradeo­Kralovei narodl vibomál. 16 40: Grleg: Holbcrg — szvit. 17.05: Fiatalok stúdiója. 17.30: Réti József opcrettfelvéte­lelből. 17.45: Az Ismeretterjesztő rovat műsora. 18.00: Gylmcsl népdalok. 10.30: A Szabó család. 19.25: Emlékezetes pillanatok. 20.15: Lionel Hampton együttese játszik. 20.27: É'et a' születés előtt. 21.00: Házimuzsika. A Százha­lombattai Városi Tanács dísztermében. 22.30: Cigánvdalok. nóták. 23.00: Sosztaltovics: XI. szimfó­nia. „1905". 0.10: Operettdalok. PETŐFI 8.05: Jolantha. 9.03: Verbunkosok, nóták. 9.50: Kritikusok fóruma. 10.00: A zene hullámhosszán. 12 00: Vészi Endre versei. 12.05: XX. századi muzsika. Közben: 12.43: Törvénykönyv. 13.03: A XX. századi muzsika rímű műsor folytatása. 14.00: Kettőtől hatig... 18.10: A fogyasztás két világa. I. rész. 18.35: Éneklő világ. 19.00: Szokolay Sándor: Duhaj­kodó — szvit. 19.09: A rock mesterei. 19.39: A díszlettervezésről. 20.25: Üj könyvek. (Ism.) 20.28: Kritikusok dija. 21.38: A gondolattól a megvaló­sításig. 21 58: Fél óra sanzon. 22.28: Balettzene operákból. 23.15: Nóták. nnra BUDAPEST 9.00: Iskolatévé. 9.05: Környezetismeret. 9.55: Fizika. 14.30: Énekeljünk együtt. 14.38: Környezetismeret. 15.25: Fizika. 16.53: Hírek. 17.00: Síugró Négvsáncverseny. 18.00: A naev heiró. Szovjet rövidfilm. 18.15: Termel 1975-ben. 18.45: Játék a betűkkel. 19.10: MOKÉP-reklám. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tréfacslnálók. M. b. an­gol film. 21.35: Rendezte: Szőnyl G. Gá­bor. 22.00: Tv-híradó 3. 22.10: Vázlatok Tázlárra. Do­kumentumfilm. BELGRÁD 16.35: Magyar nyelv tv-nanló. 17.30: Az emberek és a föld — népszerű-tudományos film. 18.45: Történetek a zenéről. 18.45: A felismerés pillanata. 19.15: Raizfilm. 20.00: Fehérkönyv — külpolitikai tárca. 20.45: A Thibault-család. — Francia filmsorozat. 22.15: A kultúra ma. 100 literes bádoghordó fedővel ismét kaphaté a gyufagyárban! OLAJTÁROLÁSRA IS ALKALMAS! DARABJA 50 Ft. Nagyobb mennyiség vásárlása esetén árkedvez­ményt adunk. Árukiadás: szombat és vasárnap kivételével 8 órától 15 óráig. Előjegyzést felveszünk. * 53 éve«, 168 cm magi* barna kőműves szak­munkás vagyok. Ne.T 'szóm, nem dohányzom. 2 szoba, összkomfortos saját házzal ren *elke­'"m. Korban hrzzámll­lő özvegy- vagy elvalt nő ismeratsígét keresem házasság céljából. Csav pontos címre megyek, vagy válaszolok. Utcai vagy presszói levelezők ne Írjanak. „Lehet vi­déki ls 12 769" Jeligé­re a Sajtóházba. E*JYGB Parkettszezélylécet szép széles kivitelben par. ksttkészltőnél. Bal fasot 47. (Szombaton zárva., \ .Kár most fogadjon kT v'.tolazőt tavaszi építést ls átalakítási munkát­h*z! Mindennemű építő­munkát vállalunk. . ,K:s­paros 320 116" Jellger 'eltlősséggel vállalok. ­Tavitás megvárható. Zrelner, Mikszáth Kál­mán utca. Heverők, rekamié, sez Ionok, ágybetétek készl tését. felújítását vál­lalom. Dudás kárpitoz Sajka u. 12. r Nyersbőr kikészítés, tr habundák, bőr-, szőrme ruházati cikkek tlsztitá sa. festése, átalakítás­i&vltása. Brüsszeli krt -a. Tel-fo-e- 1" 42a ­ágytollf Ivásárlas, tls? tltás, gőzölés. 2rte me gyek. Brüsszeli krt. 30 Telefen: 16-429 e Elvesztettem Január 2 án 9—10 óra kőzött r 4 -es villamoson (Tar­Ján végállomás és Rad­nóti megálló között) fekete aktatáskámat r benne levő Igen fonto' levelekkel. Kérem a be­csületes megtalálót, ma gas Jutalom ellenéb­részemre visszahozni szíveskedjék. Bánfl An­tal kőműves kisiparos. Baktó, Hegyközség utcr 6. sz. Kééves tacslkutya ál latszérétő gazdát ke­r-s. Hétvezér u. 64. 1. L sa. Kémiából, biológiából felvételi előkészítést vagy korrepetálást vál­lalok. „Egyetemista — 12 823" Jeligére a SaJ­zns.p. :iőzépkorú gy rmekle­lcn házaspár Idős néni vagy bácsi gon 'ozását vállalná lakásért. — „Mgértés 12 776" jel­*gér» a Ssitóházba. Középfokú mezőgazda­sági végzettséggel. Jo­gosítvánnyal ls rendel­kező fiatal szakember állást keres. „Azonnali belépés 12 783" jeligé­re a Sajtóházba. Bejárónőt, lehet nyug­díjas ls. felveszek. — „Állandó 12 796" jellgé­1p lót k-resünk fkvó let-g néni mellé. la­kást biztosítunk. ..M-g­egyezés 390 073" Jeligé­re a H'rde'őb*. Modern tánc tanítás. Kü­lönórák 10—3) óráig. Oroszlán u. 1. Tánc. tanár: azabónó. 4 í

Next

/
Oldalképek
Tartalom