Délmagyarország, 1974. január (64. évfolyam, 1-25. szám)
1974-01-31 / 25. szám
4 CSÜTÖRTÖK, 1974. JANUÁR St Korábbi rajt az NB l-ben Szpasszkij az elődöntőben A sakk-világbajnokjelölti negyeddöntő mérkőzései közül véget ért a Szpasszkij— Byrne párosviadal. A függőben maradt 6. forduló folytatása egy és háromnegyed óráig tartott, és az 59. lépésben a szovjet nagymester kicsikarta a győzelmet, ezzel a mérkőzés állása 4,5:1,5 lett, így a szabályok szerint három győzelemmel a 8 kiváló sakkozó közül Szpasszkij az elsőnek került a legjobb négy közé. Palma de Mallorcán a 4 óra 35 perces játékidő után a 35. lépésnél döntetlenül végződött Portisch—Petroszjan mérkőzésről az alábbiakat jelentik a hírügynökségek: Portisch vezette a fehér bábukat, vezérgyaloggal kezdett, Petroszjan francia védelmet választott. A 21. lépésnél Petroszjan már döntetlent ajánlott fel, ezt azonban a magyar nagymester nem fogadta el. Később Portisch idegesen, Petroszjan nyugodtan játszott A 35. lépésben azután Petroszjan felkfnált döntetlenét Portisch elfogadta. Egygólos győzelem Tegnap Miskolcon, a városi sportcsarnokban 1500 néző előtt a magyar férfi kézilabda-válogatott nagy harcban győzött a lengyelek ellen: Magyarország— Lengyelország 15:14 (8:7) Vezette: Szabanos, • Durlák (mindkettő csehszlovák). Góldobók: Vass S. (5), Vass K. és Zuber (3—3), Hunyadkürti, Szilágyi (2—2), illetve Klemple (5), Faléta, Lech (2—2), Szolc, Kuchta, Tybol, Gmyrek, Guzik. Az MLSZ elnöksége kedden, a 16 NB l-es csapat sportköri elnökeinek részvételével zártkörű tanácskozáson vitatta meg a labdarúgó sportág időszerű kérdéseit. Kutas István, az MLSZ elnöke többek között ismertette, hogy határozat született a labdarúgó NB I rajtjának előbbrehozataláról. Ezzel azt kívánják elérni, hogv a nyáron megfelelő pihenőidőhöz jussanak a játékosok. Így az eredeti, március 3-i időpont helyett már február á4-én játsszák az idénynyitó fordulót A már korábbi sorsolás természetesen nem változik, melyet az alábbiakban közlünk. I. forduló: február 24. Honvéd—MTK, SBTC—Egyetértés, Tatabánya—Űjpesti Dózsa, Szombathely—FTC, Dorog—Pécs, Csepel—ZTE, Vasas—Szeged, Rába ETO—Videoton. II. forduló: március 3. Videoton—Honvéd, MTK—Vasas, Szeged—Csepel, ZTE— Dorog Pécs—Szombathely, FTC—Tatabánya, Ü. Dózsa— SBTC, Egyetértés—Rába ETO. III. forduló: március 10. Videoton—Szombathely, Dorog—Tatabánya, Csepel— SBTC, Vasas—Rába ETO, Honvéd—Egyetértés, MTK— Ű. Dózsa, Szeged—FTC, ZTE —Pécs. IV. forduló: március 17. Egyetértés—MTK, Rába ETO —Honvéd, SBTC—Vasas, Tatabánya—Csepel, Szombathely—Dorog, FTC—ZTE, Ű. Dózsa—Szeged, Pécs—Videoton. V. forduló: március 24. Videoton—Dorog Vasas—Tatabánya, Csepel—Szombathely, Honvéd—SBTC, MTK—Rába ETO, Szeged—Egyetértés, ZTE—Ü. Dózsa, Pécs—FTC. VI. forduló: április 3. Tatabánya—Honvéd, SBTC— MTK, Szombathely—Vasas, Dorog—Csepel, Ü. Dózsa— Pécs, Egyetértés—ZTE, Rába ETO—Szeged, FTC—Videoton. VII. forduló: április 7. Videoton—Csepel, Vasas—Dorog, Honvéd—Szombathely, MTK—Tatabánya, Szeged— SBTC, ZTE—Rába ETO, Pécs —Egyetértés, FTC—Ű. Dózsa. Vni. forduló: április 14. Szombathely—MTK, DorogHonvéd, Csepel—Vasas, Rába ETO—Pécs, Egyetértés— FTC, SBTC—ZTE, Tatabánya—Szeged, O. Dózsa—Videoton. IX. forduló: április 28. Videoton—Vasas, Honvéd—Csepel, MTK—Dorog, SzegedSzombathely, ZTE—Tatabánya, Pécs—SBTC, FTC—Rába ETO, Ű. Dózsa—Egyetértés. X. forduló: május 5. Csepel—MTK, Vasas—Honvéd, Rába ETO—Ü. Dózsa, SBTC —FTC, Tatabánya—Pécs, Dorog—Szeged, Szombathely— ZTE, Egyetértés—Videoton. XI. forduló: május 12. Videoton—MTK, Szeged—Honvéd, ZTE—Vasas, Pécs—Csepel, FTC—Dorog, Ü. DózsaSzombathely, Egyetértés—Tatabánya, Rába ETO—SBTC. XII. forduló: május 19. Tatabánya—Rába ETO, Szombathely—Egyetértés, Dorog— Ű. Dózsa, Csepel—FTC, Vasas—Pécs, Honvéd—ZTE, MTK—Szeged, SBTC—Videoton. XIII. forduló: május 26. ZTE—MTK, Pécs—Hunvéd, FTC—Vasas, Ű. Dózsa—Csepel, Egyetértés—Dorog, Rába ETO—Szombathely, SBTC —Tatabánya, Szeged—Videoton. XIV. forduló: június 2. Videoton—Tatabánya, Szombathely—SBTC, Dorog—Rába ETO, Csepel—Egyetértés, Vasas—Ü. Dózsa, Honvéd—Ferencváros, MTK—Pécs, Szeged—ZTE. XV. forduló: június 9. Ferencváros—MTK, Ü. DózsaHonvéd, Egyetértés—Vasas, Rába ETO—Csepel, SBTC— Dorog, Tatabánya—Szombathely, Pécs—Szeged, ZTE—Videoton. Előkészületi mérkőzésen: SZEOL-SZAK 3:1 (2:0) SZEOL külső pálya, 200 néző. Vezette: Gallyas. SZEOL: Gujdár (Bencze) — Várhelyi III. (Zámbori), Bánfalvi, Varga, Virágh — Mészár, Vörös, Magyar (Patak)i) — Wenner, Vass, Antal. SZAK: Zoltán — Pető (Frányó), Szitó, Kun (Olasz), Sándor (Komlósi) — Üjszászi, Héger Z., Szamosvölgyi dr. — Varga (Sárdi), Nagy, Mester. A kezdeti megilletődöttség után az NB IlI-asok nem tisztelték ellenfelüket, bátran, ügyesen játszottak. A SZEOL csatárai igen sokat pepecseltek a SZAK 16-osa előtt, alig akadt valamirevaló helyzetük. Egyedül Vörös próbálkozott kapura lövésekkel — sikertelenül. Az NB l-esek csatársora igen tervszerűtlenül, ötlettelenül játszott. A kapujuk elé tömörülő vendégek'ellen például kényszerítő átadással mindössze kétszer próbálkoztak! A 30. percben esett az első gól — 1 l-esből. Mészár már a 16-oson belül járt, amikor Sándor felvágta. A megitélt büntetőt Vass értékesítette: 1:0. A félidő befejezése előtt még Antal talált a hálóba: 2:0. Szünet után is meglepően frissen, lelkesen játszott a SZAK. Az 56. percben Sárdi kiugrott a védők között, nagy lendülettel kapura húzott, s a kifutó Bencze fölött a hálóba emelt: 2:1. Még ebben a percben Vörös 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt: 3:1. A hátralevő időben ugyan a SZEOL birtokolta többet a labdát, de alig lehetett látni tőlük épkézláb akciót. Bár' a SZEOL játékából még korai volna messzemenő következtetést levonni, mégis azt kell mondanunk, a jelenlegieknél már hnost is többet kellene mutatniuk. A frontártalmak és megelőzésük lói kezdtek Regőczyék Atléták fedett pályán Az atlétikában a mai korszerű irányzatok szerint az egész évben komplex felkészülés folyik. A fedett pályás versenyzés ennek szerves része, segítőeszköze, de nem kiemelkedő eredményeknek minden áron történő elérése a feladat, és semmiképpen sem mehet ez az évi felkészülés, s elsősorban a sikeres nyári szereplés rovására. E követelmény jegyében indult meg szombaton délután Budapesten az Olimpiai Csarnokban a Csepel SC rendezésében az egyhónaoos fedett pályás atlétikai idény élénk érdeklődéstől kísérve, melyen pár SZEOLatléta is részt vett. Mindjárt az első alkalommal sikeresen szerepeltek, mert a Bp. Honvédtől Szegedre igazolt Török János, a tavalyi 1500 m-es felnőtt országos bajnok most a 3000 m-es síkfutásban Bárkányi István (SZVSE) tizenhat éve fennálló 8:19,2 perces megyei felnőtt szabadtéri rekordjánál jobb idővel, 8:14,6 perces teljesítménnyel biztosan győzött, e leghosszabb csarnoki futószámban. Ezen a távon Dobcsányi János futamában második lett 8:38,0 perces eredménnyel, Kardos József pedig 800 méteren az éles kanyarok okozta nagy „könyöklőversenyben" roszszul helyezkedve hetediknek futott be 1:59,6 perces Idővel. A zágrábi műkorcsolyázó Európa-bajnokság második napján, szerda délelőtt 17 jégtáncospár mutatta be két kötelező táncát. A várakozásnak megfelelően a szovjet Pahomovova—Gorskov kettős áll az élen. A magyar Regőczy—Sallal duó előkelő helyet foglal el. A hátralevő kötelező táncok bemutatására ma, 15 órai kezdettel kerül sor. A jelenlegi sorrend: 1. Pahomova—Gorskov (Szovjetunió) 9 hsz., 41,72 pont. 2. Green—Watts (Nagy-Britannia). 3. Sawbridge—Dalby (Nagy-Britannia). ... 7. Regőczy—Sallai (Magyarország). ... 15. Dohány—Lénárt (Magyarország). Este befejezték a férfiak rövid programját. A kedden és szerdán lebonyolított kötelező gyakorlatok után a szovjet Szergej Volkov vezet, a magyar Vajda László a nyolcadik helyen áll: 1. Volkov (szovjet) 15 hsz., 127,95, 2. Hoffmann (NDK) 16 hsz., 129,83, 3. Kovaljev (szovjet) 29 hsz., 124,13, ...8. Vajda László (magyar) 64 hsz., 116,91 pont. A front meteorológiai folyamat, a hideg és meleg légtömegek találkozásakor kialakult hatásfelület, amikor az egymástól fizikai és kémiai tulajdonságaikban — hőmérsékletükben, légnyomásukban, páratartalmukban, sugárhatásukban — eltérő légtömegek összetalálkoznak, megbirkóznak egymással, és az egyik a másik fölé, vagy alá tolakszik. Ha a felettünk levő hideg levegő helyére meleg kerül, felsiklási, vagy melegfrontról beszélünk. Ha a meleg csökken, az időjárás hűvösebbé válik, betörési, vagy hidegfront zúdul a nyakunkra. Az orvosmeteorológia már pontosan megfigyelte és körülhatárolta a különböző frontok élettani hatásait, következményeit. Azt is kimutatták, hogy ezek a vér kémhatását befolyásolják és az élettani rendellenességeket ezek okozzák. A meteorológiával és élettannal nem foglalkozó ember csak azt érzi, hogy időváltozáskor mindenki idegesebb, türelmetlenebb. Főleg ha reumás, már előre szomorúan állapítja meg, hogy időváltozás lesz. Frontátvonulás van, már megint érzem a front hatását — mondják a tájékozottabbak. Igaz ez? Jogosak a panaszok? Igaz bizony! És valósak, jogosak a panaszok! A felsiklási és betörési front hatásai eltérőek, a leggyakrabban ellentétesek, s ki az egyikre, ki a másikra reagál érzékenyebben. Az időváltozás előtt már egy-két, sőt több órával előbb érezhetők, sőt az összes élőlények megérzik. A fecskék például alacsonyan repülnek, a levelibéka pedig sokszor még a meteorológiai prognózisnál is pontosabban jelzi az időváltozást. A felsiklási, a melegfrontnál a fronthatásra érzékeny ember nyugtalanná, ingerlékennyé, fáradékonnyá válik. Figyelme, teljesítőképessége csökken, rosszabbul alszik, fejfájás gyötri, könnyebben fertőződik; ha lázas, hőmérséklete emelkedik. A szív-, ideg- és pajzsmirigypanaszok ilyenkor fokozódnak. Hideg fronthatás alatt van, aki kábultabb, tunyább, nehezebben gondolkodik. Gyakoribbak az epe-, a gyomor-, a vese- és az érpanaszok, a szívizom-elhalások, infarktusok. Megnövekedik a hurutos betegségekre való hajlam stb. Mindezek természetesen elsősorban csak azoknál jelentkezhetnek, akik az időjárási változásokra, fronthatásokra különösebben érzékenyek. És mit tanácsol a frontártalmakkal kapcsolatosan az orvos? A meteorológia előre jelzi, hogy mikor várható front. Ilyenkor az érzékeny ember fokozottabban vigyázzon az egészségére. Kerülje mindazt, ami egyébként ls ártalmat jelent a számára. A megerőltetéstől és az izgalmaktól tartózkodjék. Többet pihenjen, embertársaival szemben legyen elnézőbb, figyelmesebb. Mértékletesen táplálkozzék. Az előírt étrendet pontosan tartsa meg. Rendkívülibb, nehezebb feladatot ne vállaljon, még a megszokottnál is óvatosabban éljen, amfg az időjárás meg nem nyugszik. Pavlov professzor szerint az ember és környezete elválaszthatatlanok egymástól. Az érzékeny ember iparkodjék tehát úgy élni, hogy az időjárás haszna előnyére váljék, hátrányainak ártalmait pedig céltudatos magatartásával elkerülje. Dr. B. L, Miska és Máska INNEN-ONNAN Vívótanfolyam A SZEOL SC február 1től vívótanfolyamot indít vívást kedvelő, sportolni vágyó tízévesnél idősebb lányok és fiúk részére. A foglalkozásokat az Ady téri egyetem tornatermében tartják, minden szerdán lés pénteken este 6 órakor. A tanfolyam havi díja 50 forint. (Az egyesület felszerelést biztosít.) Jelentkezni lehet az említett napokon Kökéndy Károly vívóedzőnél, a helyszínen. A Szegedi Nemzetközi Ma ratóni Futóverseny szervező bizottsága napokban tartotta a Spartacus Sport Clubban az 1973. évi viadalát értékelő, és az 1974. évit előkészítő értekezletét. A jelenlevők előtt levetítették az 1972. és 1973. évi versenyek filmjét, majd megjutalmazták a rendezésben legtöbb munkát végző aktivistákat. • A tekesportban 1974-ben ís megrendezik az egyéni bajnokságokat Ez idén is lépcsőzetes formában kerül sorra. A megyei egyéni férfi- és nói bajnokságokat április 21ig kell lebonyolítani. Idén területi bajnokság is lesz, az országos vidéki bajnokság előtt, s ezt május 12-én, Szolnokon rendezik. Az országos vidéki férfi egyéni bajnokságot viszont Egerben bonyolítják le, az uj négyes tekecsarnokban, június 12-én. A vidéki női bajnokság ugyanakkor Győrben lesz. Az országos női és férfi egyéni bajnokság időpontja június 22-e és 23-a, a színhely pedig Budapest. Az országos vidéki ifjúsági bajnokság időpontja május 26-a. és Kecskeméten kerül megrendezésre, majd az országos ifidöntőt június 8-án, Budapesten tartják. * A Csongrád megyei Teke Szakszövetség és a Szegedi városi Teke Szakszövetség közös játékvezetőküldő-bizottságot létesített. Ennek tagjai hozzáértő, lelkes sportemberek: Ábrahám István, Martusz István és Martonosi József. Miska a távol-keleti Szahalin-szigeten éL Első találkozásunk Ozernyi városka főutcáján történt. A meglepetéstől még a lélegzetem is elállt: egy asszony sétált az utcán, mögötte pedig szép szibériai szarvas lépkedett: Miska. Orrával minduntalan a bevásárló kosarat bökdöste. „Szégyelld magad, Miska" — szólt feddőleg az aszszony. „Ott a fű az erdőben, mit keresel hát?" Mi6ka egyetértését fejcsóválással jelezte, de a kosár mellől csak nem tágított. Miskát — néhány társával együtt — a távol-keleti tajgából hozták Szahalinszigetére, hogy meghonosodjanak. Itt kedvükre kószálhatnak a hegyekben. Létüket sem farkas, sem tigris nem veszélyezteti. Mindannyiuk közül Miska bizonyult a legbátrabbnak. Rendszeresen bejárt a halászvárasba, ahol az emberek etették őt. Bizalomra lelt a kitárt tenyerek, s a lágy szó világában. Csak tavaszszal, a szerelem hívó szavára zárta magába az erdő. Hosszú hónapok múltával, amikor már hóviharok süvítettek a sziget fölött, Miska újra felbukkant Ozernyiban. Ez alkalommal azonban nem egyedül... Mellette lépkedett párja, s gyengr patájú kicsinyük. A városka lakói a Máska nevet adták az „asszonynak", s mindhármójukat ellátták élelemmel. Máska a szénát szerette d legjobban. A válogatós Miska a fehér kenyeret, s a menta ízű mézes süteményt szerette, kedvenc csemegéje pedig a gyümölccsel, de főleg a heringgel töltött tészta volt. Máska megrémült minden zörejtől, ugatástól, kiáltástól. Remegett az idegességtől, s fülét hegyezte minden neszre — kis kölykét féltette mindentől. Kitartott egészen addig, míg a jég repedezni nem kezdett a folyón, akkor egész családját visszaterelte az erdőbe. Erdészek mesélték, hogy látták őket az erdő mélyén. Később azonban már csak Máskával és borjával találkoztak. Miska megunta az erdőt — ott nem volt se rádió, se sütemény. Egy szürke, esős reggelen visszatért hát a városkába. Megállt az élelmiszerüzlet közelében, s várta az ajándékokat. (APN) Arborétum Keszthelyen A Keszthelyi Agrártudományi Egyetem hallgatói — tudományos és esztétikai céllal — arborétumot hoznak létre a Balaton-parti város peremén. Az egyetemi kollégium és a városi temető közötti területen már megkezdték a terület előkészítését, telepítését. Azt tervezik, hogy Magyarország valamennyi fafajtáiát fokozatosan meghonosítják. í