Délmagyarország, 1973. július (63. évfolyam, 152-177. szám)

1973-07-03 / 153. szám

KEDD, 1973. lObltS 3. Ünnepi koncert Vasárnap délelőtt Szege­den, a Tisza szálló nagyter­mében ünnepi koncerten emlékeztek meg a Szakszer­vezetek Szegedi Általános Munkáskórusa fennállásának 65. évfordulójáról. Az ün­nepségen ott volt Juhász József, az SZMT vezető tit­kára és Forgó Pál, a megyei pártbizottság osztályvezető­helyettese is. Turai Zoltán, a Szakszer­vezetek Csongrád megyei Tanácsának titkára nemcsak a szegedi együttest köszön­tötte, hanem a vendég bol­gár munkáskórust, a Donka Bozadzsieva vezetésével Sze­gedre utazott perniki Lenin öntőművek együttesét is. A koncerten nagy közön­ségsikert aratott a bolgár és a dr. Mihálka György, Fe­kete Éva vezette szegedi kó­rus. A műsorban egy ősbe­mutató is elhangzott: Bodi­zsar Gatev a szegedi kórus jubileumára írt Preludlum című kompozícióját Szőllősy József (hegedű) és Stefka Ivanova (a bolgár együttes zongorakisérője) szólaltatta Egyetemi felvételire előkészítő táborozás Második alkalommal ren- korlati feladatokat oldanak dezi meg a Szegedi Orvos- meg, tesztlapok alapján tudományi Egyetem KISZ- anyagfeldolgozásokat végez­bizottséga a fizikai dolgozók nek, és intézményeket láto­középiskolás gyermekeinek gatnak a fizikai dolgozók te­kéthetes felvételi előkészítő hetséges gyermekei. A dél­táborozását. (A tavalyi év előtti és délutáni foglalkozó­eredményei a most folyó fel- sokat a SZOTE elméleti in­vételi vizsgák alatt érnek tézeteinek fiatal oktatói és a t ,, ri - folvama. kezésére be.) Bács-Kiskun, Békés, József Attila Tudományegye- J*1 r*s, A rin Csongrád és Szolnok megyé- tem fiatal fizikusai vezetik, bői összesen 95, harmadik jó i;észt társadalmi munká­évfolyamot végzett középis- ban. A szabad idő hasznos Tanárok nyári akadémiája kolás tanuló vesz részt a eltöltéséről is szervezett hóba. A napjainkban végző szak- problémákról és pszicholó­emberek képzése nem feje- giai kérdésekről is hallgat­zödik be az oklevelek kéz- nak előadásokat a nyári aka­hezvételével. A „gyorsuló démia résztvevői. Délutánon­idő", a tudományos-techni- ként szervezett és ajánlott kai forradalom hatására nagy programok, művelődési és léptekkel haladó tudomány a szórakozási lehetőségek áll­pedagógusoktól is megköve- nak a pedagógusok rendel­os önképzést, az új, friss tu- A Tanárok III. Nyári Aka dományos ismeretek beépí- démiója július 6-án, pénte­tését az oktató-nevelő mun- keR déMőtt ér véget. Ekkor tegnap, hétfőn reggel kezdő- programokkal gondoskodtak, dött előkészítő táboron. A Tegnap délelőtt a Jancsó­középiskolák és a középisko- kollégium ebédlőjében meg­lai KISZ-szervezetek javasla- nyílt előkészítő tábomyitón tai alapján választották ki a ott voltak az egyetem és az résztvevőket. A két hét alatt egyetemi KISZ-szervezet ve. a résztvevők a felvételi tár- zetői, köztük dr. Cserháti gyakból — fizikából és bioló- István egyetemi tanár, a giából — szereznek ismere- SZOTE pártbizottságának teket, illetve mélyítik el tu- ^kára, dr. Ormos Jenő egye­' temi tanar, oktatasi rektor­dasukat. helyettes és Koczor Lajos, a Az előkészítő táborozáson SZOTE KISZ-bizottságának előadások hangzanak el, gya- munkatársa. meg. meg három évvel ezelőtt a tanárok nyári akadémiáját, melynek célja, hogy a külön­böző szakos általános taná­rok az itt eltöltött rövid idő alatt megismerjék szakterü­letük legújabb eredményeit, a szakmódszertan kísérleteit és új módszereit. A magyar irodalom, biológia és mate­matika szakos általános is-' kolai tanárok után az idén fizikusok és ének-zene sza­kos pedagógusok a Szegedi Tanárképző Főiskola szerve­j zésében tegnap, hétfőn meg­Sipka Sándorné megyei részt vett Pierre Dufour, a nyílt. Tanárok in. Nyári Aka­szakfelügyelő nyitotta meg francia nagykövetség taná- démiájának résztvevői, öt Továbbképzés Hegedűs András, a Szegedi fontosságát^jó^néhány^évvei ^árképző iskola főigaz­ezelőtt felismerték a Szegedi gatoja, a nyári akadémia Tanárképző Főiskola vezetői, igazgatója A továbbképzés Ennek jegyében hirdették korszerű értelmezése címmel tart záróelőadást. Magyar-finn barátsági hét Budapest és Helsinki légi hídján július 6-ra virradó éjszaka három különrepülő­gépen 300 finn ver—ég ér­kezik Magyarországi-_, és 300 fős magyar küldöttség uta­zik Finnországba, s ezzel mindkét helyen egyidőben megkezdődik a III. magyar —finn barátsági hét ese­ménysorozata. A hagyomá­nyos rendezvény jelentősége, rangja kifejezésre jut abban is, hogy a mindkét ország­ban megalakult magas szin­tű védnökségben a két fő­védnök: Losonczi Pál, a Ma­gyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke és Urho Kekkonen. a Finn Köztársa­ság elnöke. Kiállítási napló tegnap, hétfőn Szegeden, a csosa, a budapesti Francia Tömörkény gimnáziumban, Intézet igazgatója is. A tan­a középiskolai francia szakos folyam francia előadói Jean tanárok országos tanfolya- Laubépin, Róbert Morin, mát. A kéthetes továbbkép- Jacquiene Brunet és Marié zési tanfolyam megnyitásán Therese Villamana lesznek. Nikolényi István Ráadás (H a személyiségből ÉR már annyi történelmi ke történelmi materializmus- sértetiesen egyező szerepet időt a tévé, jóllehet szám- ból: Kozincev valóban mű- kapott. Bibó Lajos főmérnö­szerűen még nagyon fiatal- vészien fogalmazta meg a két a föld mágikus vonzá­korú, hogy nézői felébred- forradalom lenini stratégiá- sa avatja drámai hőssé — jenek a mindent látni aka- ját, taktikáját, de lélekta- ennek az embernek sorsát rás kábulatából. Múlté már nót, szociológiáját, költésze- éppen Sinkovits Imre játé­az idő, amikor reggeltől es- tét, humanizmusát is. És ka dúsította föl valami tig ment rendületlenüL Ma tisztesség ne essék: a maga egyéni, szorongó, különle­rnár nem elég „csak mű- ösvényeit járó Maigret fel- ges élménnyé, sort" pakolni a képernyőre, ügyelő sem maradt hűtlen hogy a néző majd mindent a nyomozás izgalmait kedve­megbocsát. ma már váló- lökhöz — legutóbb például gatnak. határozottan nem. S azóta, hogy válogat a Jvz. elmúlt hét slágere egy néző, vitatkozik. Végre egy negyvenperces riportfilm zöld sziget a kultúra hatal- volt (Miért?) — néhány él­mas terepasztalán, ahol bár- sportolónkról. Maga a téma kl autentikus, sehol még egy is szerencsés, kit ne érdekei­fórum. ahová ennyien hiva- ne Balczó Bandi. Varga Já­talosak lennénk. Az ország nos, Zsivótzky. Földi. Ka­legnagyobb színháza, cirku- muti dr., szemben velünk, a sza, sporttelepe, sajtója, mo- fotelból. A színművészeti fő­zija — összesen több bér- iskolások diplomafilmje már letessel. mint a felsoroltak szereplőinek kiválasztásával együttesen. csatát nyert, olyan sporto­A tévé mégsem azonosít- lókkal, akiket sokan köny­ható a színházzal, a cirkusz- nyeztünk meg a dobogón, s szal, a sportcsarnokkal, a akiknek sportsikerei mögül sajtóval, a mozival. A dol- közelebbi ismeretségre csábít gok furcsasága, hogy vala- emberi arcuk, személyes je­mennyi, igy együtt, nagyjá- lenlétük, velünk megosztott ból igen, de különválasztva baráti társaságuk. A pszi­semmiképpen. Ebből követ- chológus józansága és a kezik, hogy más beosztású a sportban diadalmas emberi televízió értékskálája is tehetség, akarat, fegyelem emezekénél: a mozi, a szín- harmóniája ötvöződött itt ház, a sport „főműsorideje" művészi kompozícióban — s nem kérhető számon a tévé ha leírtuk a szót. művészi, főműsoridejében. Ha most a az élsportolók produktumá­művészetekre szűkítjük a ban is nyugodtan vállalhat­kört. belátható, ami a kü- juk. Balczó mondta ki, ami lönböző művészeti ágakban a művészeteknek is sajátja, értéksorrend, nem biztos, a kimondhatatlant: a telje­hogy a tévében is az. A té- sítmény önmagában kiszá­vé lehetőségeihez mérten mítható, előkészíthető, beter­igazodik hozzájuk, viszont vezhető, de ami nagyszerű­sajátos profilját sem adhat- vé. hősiessé (ha tetszik, mű­ja föl. így történhet, hogy az vészivé) teszi, az a bizonyos érdeklődés úgynevezett ab- plusz, ráadás, amit személyi­szolút csúcsidejében, szom- ségéből tesz hozzá az ember; balon este. Maigret felügyelő a sportoló is, a művész is. — művészi kvalitásaiban Különös módon ez a sze­kétségtelenül hátrább való mélyiségráadás kölcsönözte — sorozata megelőzi a szak- varázsát Sinkovits Imre iá­mai, művészi és történeti tékának a péntek esti tévé­szempontból egyaránt érté- filmben. (Bibó Lajos: A láp.) kesebb ' Kozíncev-sorozatot. Sinkovits Imre, akit épnen A Makszim visszatér persze az elmúlt napokban kérdez­ma is lenyűgöző hatású, az tek meg többször is (tévében, egyéni és a társadalmi em- úisásokban) nyári szabadsá­fcer. az adott, történelmi szi- géról. s ott oly szépen val­tuációval. politikával, fórra- lőtt földimádatáról (kis tel­d alommal összenőtt szemé- kén ültet, kapál, locsol, friss Íves sors ooézise általában rózsákkal, földieperrel tölti megye: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Pest és Szolnok, valamint Szeged város küld­te el 116 tanárát az ötnapos rendezvénysorozatra, melyet tegnap nyitottak meg a fő­iskola dísztermében. A ma és a holnap általá­nos iskolájának belső világa címmel Miklósvári Sándor, a Művelődésügyi Minisztéri­um Pedagógusképző Osztá­lyának vezetője tartott elő­adást, majd két szekcióban elkezdődtek a foglalkozások. A résztvevők előadásokat hallgatnak, a problémákat szemináriumokon, gyakorlati foglalkozásokon vitatják meg. A fizika szakcsoportban 12 előadás hangzik el, nagy­részük szorosan kapcsolódik a szakmódszertani kérdések­hez. Az ének-zene tagozaton kilenc előadás és nyolc gya­korlati foglalkozás szerepel. Az előadásokat és szeminá­riumokat főiskolai oktatók vezetik. A szakmai kérdések mellett általános didaktikai Termékek autósoknak Minoséghen és árban versenyképesek a Medíkémia autóápolási cikkei Közismert, hogy hazánk- szélvédőmosót, jégmentesítőt, ban egyre több a személy- az Auto-Mistext páragátlót, gépkocsi. Karbantartásuk, valamint a cigarettafüst-le­üzembiztonságuk elengedhe- kötőt és a száraz kéztisztí­tetlen. Ezt segíti különféle tót. korszerű autóápolási termé- A Medikémia autóápolási keivel a Szegedi Medikémia termékei nemcsak minőség­Ipari Szövetkezet. ben, hanem árban is bírják Már most a télre készül- az összehasonlítást. Például nek, hogy kielégíthessék az a csehszlovák gyártmányú autósok igényeit fagyálló fo- Syntol fékfolyadékból fél li­lyadékból is. Az Autoglykol ter 57 forint, az Ateblau 90 elnevezésű fagyálló folya- (NSZK) 93 forint félliteren­dékuk gyártását most kezd- ként, az Optima (magyar) 37 ték, s mire megjönnek a fa- forint, míg a Medikémia gyok, 600 ezer kilót adnak Glykolstopjának fél literje a kereskedelemnek. Az Au­toglykol is világszínvonalú termék, s ismételten elnyer­te a Kiváló Áru címet, s si­kerrel mutatkozott be a 32 forint 50 fillér. A fagy­álló folyadék, a Medikémia Autóglykol terméke kilón­ként 39 forint 40 fillér, a Glykoshel (az Interág hozza BNV után a moszkvai nem- forgalomba) kilónként 55 fo­zetközi autóápolási kiállítá- rint 60 fillér. son is. Az alacsonyabb ár a töb­Ugyancsak Kiváló Áru a bi terméknél is kimutatható. Glykolstop E 1/70 elnevezé- A Medikémia különben Sze­sű fékfolyadék (fékolaj). Elő- geden, az Oroszlán utca 6. nye az is, hogy szélsőséges szám alatt bemutatótermet hőmérsékleti viszonyok kö- létesít, ahol árusítja termé­zött is biztosan működik a keit, s szaktanácsokat is ad­fékrendszer, tökéletes annak nak az autósoknak. A be­kenése; bármilyen más mutatóterem megnyitása — fékolajhoz önthető. a fék- sajnos — késik, mert a Sze­rendszer mosása nélkül. gedi Építő Ksz későbbre mó­Gyártják a szintén kiváló dositotta a bemutatóterem — ugyanakkor művészi leo idejét, ha tudja) — most ki- kmnősítést kapott Antifrost átadásának idejét. a Művek Fészek klubban Buda és Pest egyesítése budapesti. Fészek klubbeli 100. évfordulója tiszteletére kiállítás érdekes következte­képzőművészeti kiállítást tésekre ad lehetőséget. Ügy rendezett a Csongrád megyei tűnik, mintha a vásárhelyi­tanács vb művelődésügyi eknek a Tornyai-hagyo­osztálya Budapesten, a Fé- mányhoz való makacs ra­szek müvészklubban. Hód- gaszkodásuk kissé merevvé, mezővásárhelyi, szegedi, ma- díszletjeliegüvé, erőszakolttá kói és szentesi képzőművé- tenné művészetüket. Kevés szek alkotásai, valamint az közöttük, aki a ma hangján, alföldi iskola indítói és első a máról akar szólni. Pedig alkotói képviseltették magu- ezt is lehet anélkül, hogy kat a bemutatkozáson. Két- megtagadnánk őseinket, ele­két művel szerepeltek azok inket, hagyományainkat, a képzőművészek, akik meg- A szegedi képzőművészek teremtették az alföldi piktú- rugalmasabb, sokszínűbb ra alapjait. Tornyai János, művekkel jelentkeznek, tá­Koszta József, Endre Béla, gabb horizontokra tekinte­a vásárhelyi iskola őseinek nek. Hagyományaik nem oly tekinthetők, és a néppel, az alföldi magyar erősek, mint a vásárhelyie­paraszt- ké, éppen ezért a hagyomá­sággal vállalt és vallott kö- nyokból kinövő fa sokágú, zösség, közös sors mozgatta sokszínű, új leveleket hajtó ecsetjüket, Dinnyés Károlyi Lajos és Ferenc, lehet. A kísérletezések, a stí­Nyilasi lusgazdagság azonban Sándor azok a lírai telített- válik üres formai játékká, ségű alkotóművészek. akik mindig humánus tartalmak poétikus művészetükkel a hordozója, mindig emberi ma szegedi képzőművészeté- értékek képviselője tud len­nek forrásait jelentik. Ko­hón György, ez a nagy for­A Fészek klubban rende­mátumú művészegyéniség je- zett kiállítás műfaji gazdag­lenti a kapcsot Tornyaiék és ságával és színvonalával a mai vásárhelyiek között. Érdekes összehasonlításra, mérlegelésre ad lehetőséget egy olyan kiállítás, ahol a egyaránt értékes és hasznos színfoltja annak a rendez­vénysorozatnak, melyet Pest és Buda egyesítésének cen­képzőművészek mindössze tenáriuma tiszteletére ren­egy alkotással szinte csak deznek. Szűk keresztmetszet, jelzik — de nyilván legjobb- csak bepillantás egy élő or­nak vélt alkotásukkal — je- ganizmus egészébe, de repre­lenlétüket, ars poétikájukat, zentatív és figyelemre méltó művészi hitvallásukat. E látlelet. Fischer Ernő képei a Műcsarnokban Fischer Ernő vállalja az nok három termének falaira építőmesterséget. Rokona akasztott. Ibsen Solness építőmesteré- Fischer Ernő szintetizáló nek, és rokona a költészet- művész. Festészet-katedráli­katedrálist építő Juhász Fe- sa egyszerre viseli az építő rencnek. Ezt írta egyik kata- művészember tervezői voná­lógusának előszavában: „A sait, a kétkezi építő kezenyo­festő hivatását alapvetően mát, és a szellem ujjlenyo­határozza meg az építőmes- matát. Szín, folt, vonal teri vonás. Mindig új szel- egyenlő értékű alkatóelem lemi alaprajznak megfelelő- ebben az épületben. Az ivek, en kell állványozni és építe- tárnok, futamok, oszlopok or­ni. Üj formákat, új módsze- namentális kalligrafikája reket, eszközöket kell keres- olyan faktúrát teremt, mely ni, hogy értelmezni tudjuk egyszerre idézi gótikus temp­az új tartalmakat, mindig lomok üvegablakainak játé­új megoldásokat keresve kos vibrálását, és a „gyor­azokra a kérdésekre, ame- suló idő" emberének szelle­lyeket az örök mozgásban mi szövevények közti útke­levő emberi világ felvet." resését. Merész ív feszül — Fischer Ernő a Szegedi miként cirkusz ihlette ké­Tanárképző Főiskola rajz- peinek Arlekin-ja alatt — a művészet tanszékének veze- középkor, az ikonok és ódon tője. 1959 óta „kétlaki" em- várfalak világa, s a korunk ber. Életének egyik fele Bu- szellemi izgalmaira érzékeny dapesthez, másik Szegedhez emberi gondolat között. Ze­köti. Nem tartozik a gyak- nei harmóniává teremtődnek ran jelentkező alkotók közé. kezenyomán a mozgó világ Mostani, Műcsarnokban ' részei — egy-muzsikává. rendezett tárlata ezért hat a Fischer Ernő kiállítása je­meglepetés erejével. Valami lentős eseménye a magyar eddig-nem-volt teremtődött képzőművészeti életnek A uu ... . tarlat anyagat szeretnénk meg abban a pikturaban, lótni a S2egedj képtárban ls. »armí Fischer Ernő a Múcsao- _ Tandi Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom