Délmagyarország, 1972. október (62. évfolyam, 232-257. szám)

1972-10-01 / 232. szám

io VASÁRNAP, 1072. OKTÓBER 1. Szegedi Dózsa—Kiskunhalasi MEDOSZ 4:0 (2:0) Három NB-s asztalitenisz-csapat Szerdán^ MNK­Szegeden idén három NB-s sök (már több mint tíz éve Szeged, 300 néző, vezette: tan folytatódott a küzdelem. Két perc sem telt el, ami- asztalitenisz-csapat működik, szerepelnek ebben az osz­Balogh Zs. Dózsa: Gilicze — Az 59. percben Csömör át- kor Héger a félpályáról raj- A Kender férfiegyüttese az tályban), közepes eredmé­játszotta magát két védő tolt rá egy hosszú leadás- NB I-ben játszik, s mivel nyeket érnek el, s így arány­köröt lanncan hoffnrítntti a ra> amelyet elért, lefutott a gyengén szerepel, a kiesés lag izgalommentesen játsz­kozot, laposan Deguritotta a labdával az ötösig> ott lead_ elkerüléséért küzd. A gyáriak hatják mérkőzéseiket. Az labdat, amit Heger az ötös- a nála jobb helyzetben legutóbb Kaposváron sors- őszi idényt jól kezdték, két, ről a hálóba továbbított. felfutó Bókának, aki már a döntő mérkőzést vívtak aK. idegenben megrendezett Ügy tűnt, mintha a ven- negyedik gólt szerezte csapa- Vasassal s mivel tartaléko- mérkőzésükön is győztek: , • , ,T „ , ,. , - -K. san alltak ki, 19:6 aranyban eloszor Hatvanban a MÁV­degek feladtak volna a mecs- tanak. 4:0. A hatralevo ido- vereséget szenvedtek. Ezzel HAC ellen bizonyultak jobb­eset A 66. percben ismét ben is támadott a Dózsa, el- nagyon nehéz helyzetbe ke- nak 11:5 arányban, majd gólhelyzetet teremtettek a lenfele pedig védekezésre rültek. A Textilművek férfi- utána Hajdúnánáson nyer­Bartkó, Várhelyi, Csanádi Pikó (Pócsik), Szalai — Bó­ka, Portörő, Nagy, Csömör, Héger. MEDOSZ: Dömény — Juhász, Radi (Szőke), Tóth IV. (Hernek) — Lévai, Já­ger — Kocsis, Mészáros, Karsai, Csányi, Oláh. mérkőzés Űjabb MNK labdarúgó­mérkőzésre kerül sor szer­Mindkét együttes csak ne­gyedóra eltelte után lendült iiia.fehérek, de Pikónak ez- kényszerült, játékba, bár helyzetek adód­tak ez idő alatt is a tizen­úttal az ötösről nem sike- Pikó, Héger, Csanádi, illet- ^átszilc. Legnagyobb ellenfe­rült gólt lőnie, a labda fölé ve Juhász, Lévai és Karsai. )e a Bp. Telefongyár, hatosok előtt. A lövések so- száut z. A Spartacus-nők NB II­rozatosan pontatlanok vol­tak. A hazai együttesből Pi­dán délután Szegeden, a Vas- kó és Bóka lőhetett volna utas-stadionban. Az országos pontosabban, mindkettőjük nagydöntőbe került csapatok labdája fölé szállt. A 26. összesorsolását a múlt hé- percben Pikó beadását Bóka ten ejtették meg, és az ismét elhibázta. Alig telt el SZVSE ellenfele az NB I B-s tíz perc, Pikó labdát kapott, Békéscsabai Előre lett. és távoli lövése a hálóban Most — ellentétben a kötött ki. 1:0. Fellelkesítet­múltkori találkozóval, mivel te a hazaiakat a vezető gól. vők: 'wöííek (2), "Kars^~ U- Sresedi jusson uxagyaaiuzöa,, x»a- dinft « ifúWi knrt, iá a csabaiak magasabb osz- Az első félidő utolso perce- esből), illetve Mucha. ML^fskSf pSSt Honvéd) Félnehez- M^rta * nfimnifVr Mrrnnv. suly: Szoke <MGM Deb" landó tagja az „egynek", s A labdarúgó NB I-ben: Videoton—Ferencváros 3:1 (1:1) Székesfehérvár, 10 000 né­Jók- Csömör csapata NB III-as, és ott a ték, ott 12:4 volt az ered­' bajnokság megnyeréséért mény. Mindkét helyen Csi­kós Márta bizonyult a me­zőny legjobbjának, mert a szegedi leány 4—4 ellenfelé­vel szemben diadalmasko­dott. A szövetkezetiek most játszották az őszi idény első hazai mérkőzését, amelyen a Hazai Fésűsfonótól 13:3-ra kikaptak. A budapesti csapat Tápé-Dorozsma 2:2 (1:0). zsa), 3. Patkós (Szegedi Dó- eretaén^rL^™61* 82 Á legfrissebb eredmények Tápé. Vezette: Tóth L. zsa). Váltósúly: 1. Torma Figyelemre méltő, hogy a ^rvsssvEi ~,:ís?rlS SK.WA tályban játszanak — a vas- ben Tóth IV. röviden továb- Hatalmas akarással kez- Vezette: Dömötör, Szirmay. SZVSE együttese ez ideig a hosszú sarokban kötött ki. ~ kedélyeket "^"Videoton ©hát dT CsistóT HetetiT' (Oroszlány). viszont nem szerepelnek a mind a bajnoki, mind a ku- 2:0. kapuja előtt pattogó labdát A vendégek kezdtek job- Két 7:l-es győzelem csapatban, bár Csikós Erzsé­pamérkőzéseken kitűnően Szünet után a Dózsa vette Mucha a lábak között jut- ban, és az első öt perc után A szegedi NB Il-es férfi bet játékára még számít a megállta a helyét Reméljük, át a játék irányítását, pon- tetta ahálóba. Rúzsa part- már 3:0-ra vezettek. A ha- tekccsapatok idehaza kitűnő vezetőség. Kamocsay hosz­. 1* . ... . jelző beintette a lest, de zaiak ezután átvettek az eredménnyel győztek: Sz. szabb ideje tartó serulese a csabaiak ellen is sikerrel tos tovabbitasaikat nem si- Müncz játékvezető ezt nem irányítást és Mucsi révén Postás-Nyíregyháza 7:1, miatt kénytelen távolmarad­veszik az akadályt a jó for- került elfogniuk a halasiak- vette figyelembe (0:1). A né- egymásután öt gólt értek 2605:2464. Legjobb dobó: ni az edzésekről és a mérkő­mában levő vasutasok. A nak. A játékvezetői tévédé- zősereg nagy tüntetésbe kez- el. 5:3. Az első játékrész Kerczeg (447), Ábrahám zésekrőL mérkőzés kezdete: 3 óra. sek ellenére jól és higgad­Szocialista brigádok lövészversenye •dett. amire Müncz a 35. végén mindkét oldalon két (438). Forián (435), illetve percben partjelzői társasá- gól esett így a félidő ered- Spisák (438). SZAK—Ormos- Az asztaliteniszsportban a gában öt percre bevonult az ménye 7:5-re alakult. bánya 7:1, 2760:2518. Legjobb csapatbajnokságok mellett öltözőbe, öt perc múlva újra A második félidő első ne- dobó: dr. Szamosszegi (503), rendszeresen bonyolítanak le kijött, és folytatódott a já- gyedórájában ismét felvált- Borbély (486), Varga (467), egyéni versenyeket is. Bu­ték. A 41. percben Nagy II.-t va estek a gótok. Az Épí- illetve: Budai (460). dapesten került sor az or­a büntetőterületen belül fel- tők 12:9-es vezetés után nb j-es férfi kosárlabda- szágos vidéki ifjúsági Tízek vágták. A 11-est Karsai ér- elhúzott. Mucsi és Kasper mérkőzés­tékesítette (1:1). vezérletével. A vendégek Bajai Bácska Posztó­Szünet után egy perc alatt játékába több hiba csú- SZEOL 96:58 (43:30) eldőlt a két pont sorsa. A szőtt,, védelmük nem zart A juniormérkőzésen: 79 percben Wollek fejeseta- elegge, valamint támadás­Iáit a bal sarokba (2:1). Kő- szövésük is kissé körülmé­zépkezdés után Csukovics W™ volt. Ezért tudtak a iramodott meg a balszélen, hazaiak 10 góllal nyerni. Páncsics lába előtt áttolta a Végeredményben: a fe­, . ... , m,„,, gyelmezetten küzdő Epitok labdat a vele együtt xutó minden részében jobb Wolleknek. akinek bombája ellenfelénél, és ilyen arány­abal sarokban kötött ki (3:1). ban is megérdemelten győ­Szombaton négy megyei I. a mindvégig sportszerű . , , j mérkőzésén. Goldobo: Mu­osztalyu labdarugo-merkozést ^ (g)j Kasper (g) 0hát (3)> játszottak: Gern (2), dr. Csiseér (2). _ .. Sári, illetve: Kenyeres (5). Szegedi Spartacus—Szegedi sándo,r (4) ^^ (3)' Kinizsi 1:0 (0:0). Juta-pálya. Nagy, Zagyi. Vezette: Tóth dr. Egyik csa- Bodor Tamás pat sem játszott jól, de mi­SZEOL—Báeska Posztó 59:53 (26:19) Baja, bajnokságára, amelyen Sze­gedről ketten -vettek részt. A lányoknál Vikor Bea kilen­cedik, a fiúknál Szegedi Já­nos hatodik lett. Mindketten az Sz. Kender versenyzői. M. K. SÁKK Szegediek középdöntőben Széles Károly és Varasdy nem jutott be. Legyőzte Imre sikeresen szerepelt az Flesch nemzetközi mestert, s országos bajnokság közép- az ismertebb nevű mesterek döntőjében. Az SZVSE két közül Pappot és Baloghot. vei a Spartacus többet tárna- Kis létszámú —, de felegyen- fiatal mestere a svájci rend- Varasdy Imre az első há­dott mint ellenfele, több súlyozott mezőnv szerű versenyen 63 élsakko- rom játszmáját megnyerte, helyzete is volt megérde- az ökölvívó-viadalon z6va! mérte ö.ssze er?jét A de a negyedik játszmában neiyzeie is vun, f _ mezőny erejere jellemző, egy vezerelnezes megszaki­melten győzött. Góllövo: Szombaton este befejező- hogy a versenyen részt ve- totta a győzelmi sorozatot, dött a Rókusi Tornacsar­Tegnap Szegeden, az Etel- alatt elfoglalták lőállásaikat ka sort lőtéren megyénik a versenyzők, és megkezdő­városainak szocialista bri- dött a küzdelem. Tíz perces gádjai versenyeztek a Szak- időtartamok alatt kellett lő­Varga II. (80. perc). nokban rendezett országos Szegedi Kender—Apátfalva m. osztályú ökölvívó egyé­2:0 (0:0). Üjszeged. Vezette: ni bajnokság. A háromna­Sütő. Az Apátfalva igazolta ff viadal döntői nem okoz­. .. tak csalodast, kiegyensulyo­jo hiret, mert sokáig egyen- zott> nagyjából azonos ké. rangú ellenfélnek bizonyult, pességű mezőny csapott A hazaiak elsősorban azzal össze az egyes súlycsopor­nvertek, hogy a második fél- ^ff- feltönt. azonban 355 ' ' . . .... . indulók kis szama. A ver­szervezetek Csongrád megyei ni a sorozatokat, amelyek w,m ___ - --­Tanácsa díjaiért. A verseny között meglepő eredmények kozeptn Deaut, , senybiroság elnöke, Neu­mognyitó ünnepségén jelen is születtek. rejatékosukkal feljavultak, maiin Karoly a viszonylag volt Rozsa István, az A verseny eredményei-: MSZMP Csongrád megyei Céllövészet: 1. Szegedi bizottságának titkára Ju- Textilművek (Lehotai, Szá­llasz József, az SZMT titka- bó. Kovács, Rutai, Rácz) ra, Jánoska Gergely, az 672, 2. DÉLÉP (Bogár, Kot­MHSZ megyei titkára és J"0020. Gergely, Dóra, Ko­Harka János, a KISZ Csöng- ^s)T65!t3- ^DGÉP <M*­' nesi J., Menesi I., Vegi Ke­rnd megyei bizottsaganak munkatársa. A Szaikszervezetek Csöng­rekes, Földesi) 652 köregy­séggel. Párbaj lövészet: 1. Szegedi Textilművek, 2. rád megyei Tanácsa immár Szentesi Vízmű Vállalat, 3. Góllövő: Meggyesi (73. perc), ördögh (83. perc). Sándorfalva—Szegedi Épí­tők 3:1 (1:1). Újszeged. Ve­zette: Lenkei. Ügy látszik, a Sándorfalva magára talált. A községi csapat biztató játék­kal szerezte meg a két baj­kislétszámú mezőnnyel kap­csolatban elmondotta, hogy számítottak a környékbeli ökölvívó szakosztályok — Kecskeméti Fémmunkás, Kun Béla SE. Orosháza. Békéscsaba — részvételére és érthetetlen, hogy azok noki pontot. Góllövő: Dobó miért nem jelentkeztek ezen (35. perc). Kanász (61. perc), ^ágos jellegű erőpróbára. harmadszor rendezte meg 1970 óta ezt a versenyt, ame­lyen évről évre egyre na­gyobb létszámmal vesznek részt a szocialista brigádok tagjai. Az idén 257 brigád Csongrádi Vállalat. Tisza Bútoripari Balogh (79. perc.), Molnár (25. perc). illetve: SOROKBAN Szerdán SZAK—SZEOL Csapatuk legtöbbször Kasza A tegnap esti döntőt egyéb­ként megtekintette Fekete Pál, a MÖSZ szakfelügye­lője is. A viadal végeredménye: Papírsúly: 1. Salamon (Nagykanizsa), 2. Jónás (Bp. nev&sett 2568 fővel. Az üze- barátságos labdarúgó-mérkő- A. — Kasza L., Szekula I., Honvéd). Légsúly: 1. Jónás ^— -1, ^TI...... — „ ü-n- v—.— v j— m ITln T T, iTM-Ar?"! O Földeák mi és városi döntők egyre népszerűbbek és látogatot­tak, amelyeknek lebonyolí­tásában a szakszervezeti bi­zottságok mellett ott tevé­kenykedtek a városi és járá­si MHSZ-titkárok is. A Sze­geden megrendezett zést játszanak Üjszegeden, a Balla, Kertész, Kardos T., SZAK-pályán, délután 3 órai Tóth J., Szekula II., Kovács kezdettel. (Bp. Honvéd). 2. (MGM Debrecen), 3. Olt­J„ Móra, Lévai összeállítás- ványi (Szegedi Dózsa). Har­A Szőregi Rákóczi labda- ^ ^^ * k rúgócsapata az idei bajnok- A Szegedi Postás vívóis- Honvéd), 2. Konkoly (Bp. ságban öt mérkőzésén hat kólájába kedden délután 5 Építők). Pehelysúly: L Mar­pontot szerzett. Ennél job- óra tájban még lehet jelent- czinka (Szegedi Dózsa), 2. ban akarnak szerepelni, és a kezni a Gutenberg utcai Maróti (Tatabánya). Köny­döntő- bizakodásnak van is erköl- szakközépiskola tornatermé- riyűsúly: 1. Lovas (Bp. kön már a városok evőztesei csi alaPÍa' mert a szőregi ben. Kilencévesnél idősebb Honvéd), 2. Mezibráczki bJ üzemek újabban támogatják fiúkat és lányokat varnak, (MGM Debrecen). Kisváltó­vettek reszt, a sportkört, s így az anyagi akiknek a klub felszerelést súly; 1. Nemes (Steinmetz A megnyitó után percek nehézségek megoldódtak, is biztosít. SE), 2. Horváth (Nagykani­vő öt nemzetközi mester kö- végül is 7 pontot ért el. Si­zül egy sem jutott a dön- került legyőznie Dely és M. tőbe. Széles 14 játszmából 9 Kovács nemzetközi mestere­pontot szerzett, «s holtver- ket és a jónevű Káposztás senyben a 2—10. helyen vég- mestert. zett. A döntőbe jutást je- Mindkét szegedi sakkozó lentő nyolc helyezést csak bebizonyította, hogy csak pontértékeléssel lehetett el- megfelelő versenyzési alka­dönteni, ami Szélesre nem lom kell, és a jó eredmény volt kedvező, így a döntőbe nem marad eL A mai műsor Labdarúgás. NB II: SZVSE— OI, Zalaegerszegen, a SZAK Szolnoki MÁV, Vasutas-stadion, Makón, a Kossuth SE Földeé­2 óra (Szabó Imre). Megyei i. kon, a Deszk Fábiánsebestyén­osztály : Alsóvárosi MÁV—Mind- ben. az Algyő Nagymágocson szent, Szabadság tér, háromne- játszik. gved 11 (Bálint). Elótte ifjúsági Asztalitenisz. NB T férfi: Sz. bajnoki. Megyei II. osztály: Sz. Kender—Bp. Aknamélyítők, Du­Tanárképző—Sz. Postás, Ady gonics utcai iskola, fél 10. tér, 11 óra (Spitzer). Sz. Volán— Atlétika. Megyei gyermekbaj­Hódiköt. textiles-pálya, fél 3 nokság. Felső Tisza-parti sta­(Szekeres F.). Szőregi Rákóczi— dion, 9 óra. Szegedi Textilművek, Szőrcg, féi Birkózás. Az SZVSE országos 3 (Móra). Kisteleki TE—Kisxorn- I—IV. osztályú szabadfogású bor, Kistelek, fél 3 (Takács II.). versenye. Vasutas-stadion torna­Kisteleken KITE—Kiszombor terme, 10 óra. tartalékbajnokt előmérközés, az Kajak-kenu. Országos kiírásit Ady téren Tanárképző-Deszk idényzáró verseny a Tiszán, If­tartalékbajnokl előmírkőzés. Juságl Vlzltelep, 9 óra. Második Tartalékbajnokság: SZAK— naP; Csongrád. SZAK-pálya, lei u. . Céllövészet. Országos Textiles Sándorfalva—Kender III., Sán- Kupa lövészverseny, Etelka sori dorfalva, 3 óra. Rrtszke—SZEOT, loter, 8 óra. III., Röszke, fél 4. Kender-H Kézilabda. Megyei bajnokság: Porcelán, üjszeged, Kertész ut- Dorozsma—Hódmezővásárhelyi cai pálya, 10 óra. Spartacus— Spartacus női, Dorozsma, 9 ora. Tápé, Juta-pálya, fél 12. Algyő D- MEZŐGÉP—Hunyadi SE ,férfi —Postás, Algyő, 2 óra. rangadó, Dorozsma, 10 óra. Sz ttt xe,... „„,,„..,„ „,,.,„„ Kender—Szentesi Kinizsi, női, m. osztály: Balástya-Zákány- hárOTnnegyed 9. Sándorfalva­SZEOL, férfi. Sándorfalva. 10 Jíi: rvinf óra- Sz. Kender-Mindszent. (Padár). Pusztaimérges—ÜHes, rírfi Kisstadion 9 óra 5SSJSS2(GTaV<- Kosárlabda! NB II női: SZEOL hfi^í -Effri Tanárképző. Rókusi Tor­nacsarnok, 9 óra. Sz. Tanárkép Forráskút, Csengele, 3 óra (Me­gyeri). Mórahalom—Domaszék. Mórahalom. 3 óra (Radics). ÜJ­szentiván—EMERGÉ. Üjszent­iván. 3 6ra (Zsarkó). Bordány— Rúzsa, Bordány, 3 óra (Her­czegh). Mihály telek—O földeák. Mihálytelek. 10 óra (Góré). ző Főiskola—Kiskunfélegyházi Vasas, Rókusi Tornacsarnok, 4 óra. Repülőmodellezés. Az MHSZ Építők körrepülő versenye. Etelka sori pálya, reggel 8 óra. Teke. NB I női: SZAK—Tata­„,..,i,„ —,,, . - bánya. SZAK-pálya. 9 óra (He­óra 7 f ' Kübekhaza' 2 tesi. Ábrahám). Megyei bajnok­óra (Tóth L.). „ás: Sz. Építők-Szentesi MÁV. Csapataink idegenben. A SZE­Ság: Sz. Építők— Szentesi MAV, Építők-pálya, fél 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom