Délmagyarország, 1971. december (61. évfolyam, 283-308. szám)

1971-12-19 / 299. szám

12 VASÁRNAP. 1971. DECEMBER 19. W » O EÖEO Laboratórium és előadóterem Somogyi Károlyné felvétele A hót végén megtörtént a Tömörkény gimnázium új kémiai előadótermének műszaki átadása. A jól felszerelt tanulói és tanári asztalokba bevezették a vizet, a gázt és az áramot, mindez biztosítja a lehetőséget, hogy a gyere­kek a kémia órákon bonyolult kísérleteket is elvégezhes­senek. A laboratórium-előadótermet úgynevezett vegyi fülkével is felszerelték, amely a mérgező gázokat fejlesz­tő kísérletek biztonságos bemutatását is lehetővé teszi. Az új laboratóriumban az első kémia órát tegnap tartották. Képünkön a tanulók éppen desztillálást végeznek. Az új termet a Szegedi Építő Vállalat készítette, és mintegy félmillió forintba került. A TÖRZSGÁRDA MEGBECSÜLÉSE Kedves ünnepség kereté­ben adtak át jutalmat an­nak a 36 dolgozónak, akik 20 éve a Szegedi Élelmi­szerkiskereskedelmi Válla­latnál dolgoznak. Többségük­ben dolgozók, de néhány ad­minisztratív munkatárs is kapott jutalmat, köztük Hirschl Gyula, aki 83 éves korában is, nyugdíjasként, fél állásban tevékenykedik a vállalatnál. HOLNAP: MAE-TAGGYŰLÉS Minden évben nagy érdek­lődés előzi meg a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezetének évzá­ró taggyűlését. December 20­án, délután 13 órai kezdettel Szegeden, a megyei tanács nagytermében az idei esz­tendő munkájáról tartanak beszámolót, s ismertetik a jövő évi munkatervet. Elő­adás hangzik el népgazdasá­gunk helyzetéről és felada­tairól, különös tekintettel megyénk élelmiszergazdasá­gára. AZ ÚJJÁÉLESZTÉSI KÍSÉRLETEKRŐL A jövőben az újjáélesztést minden rendelkezésre álló gépi és gyógyszerészeti esz­közzel akkor is erőteljesen meg kell kísérelni, ha az em­beri agy, a szívműködés és a vérkeringés megszűnése miatt, 4—5 percnél tovább sem kap oxigént. Az eddig érvényes véleménnyel ellen­tétben ugyanis a központi idegrendszer még 16 percig is elviselheti a vértelenséggel összefüggő oxigénhiányt, mint ezt dr. Ronald E. Myers és dr. James R. Miller, az amerikai Országos Idegbeteg­ség- és Hüdés-Kulató Inté­zet orvosai megállapították. Feltűnést keltő nyilatkoza­tukban azt állítják, hogy amig a«pupilla még reagálni képes, és az agyi áramok az aktivitás jeleit mutatják, esély van rá, hogy a pá­cienst az agy károsodása nélkül vissza lehet hozni az életbe. Turistaűiowi Magossy Döme szíve vagya telje­sült Megkapta a Merkúrtól az új kocsiját Nosza, elkölteni a 10 évi takarékoskodás roncsait is. Űtlevél! Irány Nyugat. Két rúd szalámi, egy lós barackpálinka, no meg a 100 dollár. Vidáman pöfögte végig Portugá­liát, spanyolhont, és végre teljesült a nagy álom: Franciaország... — Szerelem, ó szerelem! Már minden megvan, a villanyborotva, a víz­hatlan karóra, csak az hiányzik, amire más országban a 100 dollár kevés... Csatangolás a kikötővárosban. Óriási hajók, a kikötőben egy kis­kocsmában francia konyak. Fran­cia nő! — Jó estét uram! — s az aszta­lához telepszik. Most vagy soha! Bevetve minden nyelvtudás. — Érti? Megyünk! — Frank? — Van, jesz, okét Micsoda ház! Negyedik emelet. Döme izzik. Végre a „lakosztály". Ismét konyak. Napóleon, majd pi­ros „sampani". Végre... Sztriptíz, az istennő vetkőzik. Már csak a melltartó... a picitjy nadrág... Döme fejét simogatva fuvolázza a hölgy: Frank? Döme leteszi az asztalra vadonatúj öt frankosát, utolsó vagyonát A hölgy bemegy a fürdőszobába, felveszi áttetsző otthonkáját, majd az ajtóhoz lép, szélesre tárja, pi­ciny ajkaival egy puszit lehel Dö­me fejére, miután magához intet- , te... — „Orivüá möszjő" —, s Dö­mével zuhan a lift. Megint az utca, valahol bús ha­jókürt szól, Döme búsan elindul a kemping felé. Fuccs a pénznek, a nőnek... Renaultját nyitja. Fék csikordul, egy szőke nő áll mellé egy MerciveL Reggel Döme gyorsan öltözik. A svéd hölgy még alszik... Spriccel a Renault a sztrádán, Döme hátra­hátra néz. Nem követik... Viszont­látásra hölgyem! Huuu! Hegyeshalom... Haza! Budapest: Döme beáll a pénzváltó elé, dere­kát enyhe fájdalom járja át... — Kisasszony... beváltana fo­rintra 100 dollárt?... Klárafalvi Aladár LOTTÖ­TAJÉKOZTATÓ A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint az 51. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. 4 talála­tot 44 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 86 003 fo­rint. 3 találata 4302 fogadó­nak volt, nyereményük egyenként 440 forint. A két­találatos szelvények száma 134 595 darab, ezekre egyen­ként 18 forintot fizetnek A nyereményösszegek a nyere­ményilleték levonása után értendők. A közölt adhtok tájékbztató jellegűek FOTÓKIÁLLÍTÁS A KUPOLÁBAN Ma, vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik a múzeum kupolacsarnokában a Sze­gedi Fotóklub KÖR'68 alko­tócsoportjának negyedik ki­állítása. HATALMAS METEOR Hatalmas meteor csapó­dott a földbe szombaton a kora reggeli órákban Mar del Plata közelében. Az izzó kőtömb útját óránként 260 kilométer sebességű szélvi­har kísérte. Az égbolt elsö­tétült, a levegő hőmérsékle­te 40 fokra hevült. A ter­mészeti csapás a városban is súlyos károkat okozott, sok ház tetejét lesodorta, tu­catnyi fát tépett ki, a tele­fonösszeköttetés is megsza­kadt. HÉTFŐN TEMETIK TÓTH ERNŐT A Magyar Szocialista Mun­káspárt Szeged városi bi­zottsága közli, hogy Tóth Ernőt, a forradalmi mun­kásmozgalom régi szegedi harcosát, a Szocialista Ha­záért Érdemrend tulajdono­sát december 20-án, hétfőn délután 3 órakor temetik Szegeden, a Belvárosi teme­tőben. ÜJ UTCANEVEK MÓRAHALMON A közelmúltban egész ut­casorok születtek Mórahal­mon, s a házhelyosztás so­rán kialakított új utcák most kaptak nevet. A kilenc új utca közül többet hazánk nagyjainak — Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Széchenyi István, Kölcsey Ferenc, és Kodály Zoltán — nevével jelöltek, de új ntcanév a Szövetkezeti utca, Alkotmány utca és a Délibáb utca is. Egy új teret Leninről nevez­tek el. ÜDÜLŐ KISDIAKOK Ezeregyszáz kisdiák indul a jövő héten kéthetes pihe­nésre az ország különböző részein fekvő nyolc SZOT­üdülőbe: Parádfürdőre, Pa­rádsasvárra. Tóalmásra, Vaj­tára, Ormándpusztár?, Kő­szegre, SÍikosdpusztára, és Röjtökmuzsajba. A beutalók szétosztásakor a szakszerve­zeti bizottságok előnyben ré­szesítették azokat a gyereke­ket, akiknek sok a testvérük, vagy akiknek szülei az ün­nepek alatt is dolgoznak, s ezért nem lehetnek család­juk körében. így főként a vasutasok s más közlekedési ágban dolgozók, kereskedel­mi alkalmazottak, kohászok gyermekei tölthetik a szün­idő nagy részét a SZOT­gyermeküdülőiben. A HŰSÉG VILÁGBAJNOKAI A hűség viláebainokaiként ünneplik Manchesterben a 105 esztendős Edd Hollent és 99 éves feleségét, Marga­ret-et, akik 82 éve. hét hó­napja és 10 napja élnek bol­dog házaséletet. A hat gye­reknek, 38 unokának és 60 dédunokának örvendő Hol­lenék egy londoni házaspár 82 éves és egynapos rekord­ját döntötte meg. BARANGOLÁS ERDÉLYBEN Dr. Fehér József egyete­mi adjunktus Barangolás az erdélyi havasokban címmel tart ismeretterjesztő elő­adást holnap, hétfőn este fél 7 órai kezdettel a Juhász Gyula művelődési központ­ban. Előadását színes diaké­pekkel illusztrálja. VÁSÁRLÁSI KEDVEZMÉNY GYÁRI DOLGOZÓKNAK Tegnap ért véget az a kedvezményes árusítás, me­lyet a Kenderfonó- és Szö­vőipari Vállalat rendezett a héten dolgozóinak. Már többször elhangzott a javas­lat: vásárolhassák kedvez­ményesen a KSZV-nél dol­gozók a saját, illetve más textilgyárak termékeit. A Pamutnyomóipari Vállalattal történt megegyezés alapján ezúttal a testvérvállalat ter­mékeihez — nyomott se­lyemféleségekhez — juthat­tak hozzá — átlag 35 száza­lékos kedvezménnyel a sze­gedi nagyvállalat munkásai. A RÁKÓCZI VAR REKONSTRUKCIÓJA A sárospataki Rákóczi várban évek óta ásatásokat folytatnak annak érdekében, hogy a történelmi épületet eredeti állapotának megfe­lelően állítsák e helyre. A belső vár árokrendszerének feltárását az idén kezdték meg. A munkák során több építéstörténeti leletre buk­kantak.' MEGMENTIK A NAGYERDŐT A Nagyerdőben, a debre­ceniek kedvelt pihenőhelyén a százőtvenéves tölgyekben, a százéves akácokban, a hat­van-nyolcvan éves erdei fe­nyőkben egyre több kárt tesz az idő. Az üdülők, sport­telepek, az egyetemek, a fürdő, a szórakozóhelyek fo­lyamatos bővülése is szűkí­tette Debrecen „tüdejét". A híres debreceni Nagyerdő megmentésére a városi ta­nács húsz évre szóló komp­lex rendezési tervet dolgo­zott ki. Szülészeten — Gondoltam, talán lenne egy kevés időd, hogy ki­vasald a holmimat, drágám ... Ünnep előtti "angyalf>-várás.^ % < Többszemélyes tevejárat Futás... Nők után futni olyan elfoglaltság, amely még senkinek sem okozott bajt. Baj akkor van, ha utolérjük őket! Madarak és repülőgépek Torta — 25 gyertyával Az úttörők újságjának címoldalán egy torta 25 gyer­tyával: 25 éves a Pajtás újság. 1946. december 20-án ke­rült először az úttörők kezébe a la.p, s bizony azoknak a. hajdani úttörőknek a tortáján talán már el se férne az éveik szamát jelző összes gyertya. A gyerekeknek ez a népszerű fóruma a háború utáni évben indult, amikor az ország még lábadozott, amikor sok-sok családot vesztett árvagyerekről kellett gondoskodnunk, de az első szüle­tésnapi gyertya már a jövő fénye volt, s az azóta szapo­rodó gyertyák békés esztendőket jelentettek. Azok a paj­tások, akiket kezdetben nevelt a felnőtt életre, ma már munkások, téesz-tagok. mérnökök, tudósok, vagy művé­szek, s amikor ma ezt a kedves gyermeklapot köszöntjük, egy kicsit akkori önmagunkat is idézzük meg. Ma már gyerekeink olvassák, de aki kezébe veszi a jubileumi számot, nem tudja meghatottság nélkül nézni, hogy vala­mikor ez a mi gyermeklapunk is volt... A kanadai légijáratok vo­nalait minden ősszel átlago­san körülbelül 350 000 daru, 5 000 000 vadliba, 100 000 hattyú és 100 000 000 vadka­csa keresztezi többszörösen, nem számítva az egyéb ma­darakat. A jelenlegi sugár­hajtású gépek sebessége mel­lett a madarakkal való ösz­szeütközés gyakran nemcsak a szárnyasokra nézve végző­dik tragikusan. 1960-ban egy Electra seregély-csapatba ke­rült és 60 emberrel a fedél­zetén felrobbant. 1962-ben egy Viscount zuhant le. mi­után két hattyúval „találko­zott". A Vancouver—Tokió között közlekedő utasszállí­tó gép nemrég mocsári sza­lonkák „bombatüzébe" ke­rült. A gép visszatért és a repülőtéri vizsgálat során ki­derült, hogy négy hajtómű­véből három „madarakkal volt tele". Kanadában egy év alatt a repülőgépek általában 400 esetben ütköznek össze ma­darakkal. . Egyedül a polgári légiíorgalom gépeinek javí­tása kétmillió dollárba ke­rült öt év alatt. Az ország légierőit tíz géptől „fosztot­ták meg" a madarak. A kutatási munkák egye­lőre nem hoztak érdemleges eredményt. A vancouveri nemzetközi repülőgépen hangszórókat szereltek fel, amelyek sebesült, illetve fog­ságba esett madarak hangját közvetítik. Az újságok azon­ban megírták, hogy egyes madarak a legnagyobb nyu­galommal üldögélnek e hangszórók szomszédságában és „kifejezetten jól érzik ma­gukat eben a zajban". Olyan radarberendezésekkel is foly­tatnak kísérleteket, amelyek erős impulzusokat bocsáta­nak ki a gép haladási irá­nyában. Az impulzusok meg­ölik vagy elkábítják a ma­darakat. Egy ilyen különle­ges berendezés súlya azon­ban túlságosan megterhelőt repülőgép számára. Be kel­lett szüntetni az emberre veszélyes lézersugarak al­kalmazását is. Sikeresebb munka folyik a földön. Megtisztítják a re­pülőterek környékén találha­tó árkokat és gödröket: ész­revették, hogy a rovarok és a rágcsálók vonzanak egyes madárfajokat. Nyírják a fü­vet. Az új-skóciai egyetem új fűfajtát próbál kitermesz­teni, amely elijeszti a szár­nyasokat, továbbá módszert dolgoz ki a repülőtér környé­ki nagy kiterjedésű terüle­tek műanyaggal történő be­festésére. Más kanadai tudósok a radart nem pusztításra, ha­nem a madár-rajok nyomon­követésére kívánják felhasz­nálni, hasonlóan a szélviha­rok, tájfunok stb. előrejel­zéséhez. DÉLMAGYARORSZÁG A Magyar Szocialista Munkáspart Szegei) városi Bizottságának napilapja. — Megjelenik hétfő kivételével mindennap, hétköznap (, vasárnap 12 oldalon. — Főszerkesztő: F Nagy István. — Szer­kesztőség és kiadóhivatal: Szeged, Magyar Tanácsköztársaság öt­Ja 10. Telefon: 13-53,b, 13-003 — Felelős kiadó: Kovács László. — A lapot nyomja: Szegedi Nyomda Szeged. Bajcsy-Zsilinszky ntea 21. — Index: 29 033. — Előfizetési dll egy hónapra 20 furialá

Next

/
Oldalképek
Tartalom