Délmagyarország, 1968. június (58. évfolyam, 127-152. szám)

1968-06-11 / 135. szám

fc&aJEKcnest „Besorolás" útkereszteződés előtt szabad tovább haladni. Ha a jármúosztályozó csak két­sávos, és nyilak nincsenek A közutak szintbeni ke­reszteződésénél, a forgalmi csomópontokban a különböző irányban továbbhaladni szándékozó jármüvek gyak­ran zavarják egymás közle- jobbra kanyarodó csak a kedését. Sokat lehet a hely- jobb oldali, a balra kanya­zeten javítani, ha a megfele­lő útburkolati jeleket, úgy­nevezett járműosztályozót festenek fel. Járműosztályozó (2-es je­lű) kijelölésére csak ott van lehetőség, ahol az úttest me­netirány szerinti jobb olda­lán két, vagy ennél több forgalmi sáv áll rendelke­zésre. Az úttest tengelyére merőlegesen felfestett fehér jelzés stopvonal. Ez a be­sorolás után kötelező meg­állást jelent, kivéve ha a forgalmat rendőr vagy jel­zőlámpa irányítja és az sza­bad utat jelez. Az út tenge­lyével párhuzamosan fel­festett jelzás záró-, illetve terelővonal, amelyekhez a már ismertett közlekedési szabályok fűződnek. A besorolás szabályai ab­ból indulnak ki, hogy jobb­úttest két szélén helyezked­nek el — például a Kossuth Lajos sugárút belső szaka­felfestve, akkor az egye- szán — a bekanyarodáshoz nes irányban haladó jármú előkészülő jármű csak akkor bármelyikbe beállhat de a foglalhatja el a vágányokat. ha ezzel a villamos forgal­mát nem zavarja. Ha mind­rodó csak a bal oldali sávot két pár villamossín az úttest foglalhatja el. A téves beso- egyik oldalán van — mivel rolás semmi körülmények ez a terület nem számít üt­között nem adhat alapot a testnek — a sínekre akkor szabálytalan kanyarodásra, sem szabad besorolni, ha Tilos tehát a jobb oldali villamos nincs a közelben, és sávból balra nagy ívben el- akkor sem, ha ezzel a folya­kanyarodni. Párhuzamos matos jobbra kanyarodás közlekedésben az egymás biztositható lenne, mellett és egyenes irányban A legtöbb problémát és továbbhaladó járművek — forgalma dugót a balra ka­ha az útburkolati jelekből nyarodásra várakozó jármű­más nem következik — to- vek okozzák. Olyan helye­vábbra is igénybe vehetik az ken tehát, ahol a várakozás eddigi forgalmi sávot, azaz forgalmi akadályt jelentene, haladhatnak folyamatosan nem célszerű sokáig vára­egymás mellett. Ezek a szabályok akkor is érvényesek, ha az útkeresz­teződés előtt semmilyen út­burkolati jel sincs felfestve, de az úttest egyik oldala elegendő szélességű ahhoz, hogy ott egymás mellett két, vagy ennél több jármű fel­na kis ívben, balra nagy iv- álljon. Olykor az úttest fe­ben kell kanyarodni; ilyen lező vonalát jelző záróvona­helyzetet kell tehát az út- lat nem a tengelyben festik kereszteződés előtt elfoglal­ni. A jobbra kanyarodni szándékozó köteles a jobb­oldali, a balra kanyarodó a fel, hanem azt egyik irány­ban eltolják, (l-es jelű.) Er­re akkor kerül sor, ha az úttest csak három nyom bal oldali szélső sávot el- szélességű és a keresztező­foglalni. Mindezt jó előre, a désben áthaladásra váró szá­kereszteződés előtt végre mára felállási sávot kell a kell hajtani, szabályszerű biztonságosabb és gyorsabb kőzni, inkább le kell a ka­nyarodásról mondani, és egyenes irányban továbbha­ladni — hacsak az útburko­latra festett nyíl nem mást mutat — és a következő ke­reszteződésben kanyarodni. Irányjelzőkészülék hasz­nálata minden kanyarodás­nál kötelező. Az egyirányú utcában a balra kanyarodás előtt az úttest bal oldali széle mellé kell beso­rolni, mert az egyirányú utcát teljes szélességben úgy kell felfogni, mint menet­irány szerinti jobboldalt. Csáki László rendőr százados Ki fizesse? Poros az utca A TTI. kerületi tanácsra és cáig tartó szakasza félig Cseh Ilona, Szeged, Csil- a városgazdálkodási vállalat- töldesút. Kibírhatatlan az ál­lag tér 21. szám alatti lakos, ra panaszkodik Berecz Gyu- landó porfelhő. A városgaz­olvasónk rokoni látogatáson jané, Teréz utca 12. szám dálkodási vállalatnál május volt június 2-án Selymesen. aiatt lakó olvasónk. Mindkét elején azt a választ kaptuk, Visszafelé nem adták á' neki helyre küldtek már az utca hogy június 1-től rendszere­Szegedig a vasúti jegyet, lakói által aláirt levelet, sen locsolják az utat. Ezen mondván, hogy a vonaton hogy tegyenek intézkedést az időponton már jóval túl kell megvásárolni a kiegészi- az út portalanítására. „Mióta vagyunk, de erre még az A k3la"z az°nban * TEFU új telepe elkészült, idén ncm járt locsoló autó­birsagolta 20 formtia, mert egymást érik a jármüvek az ... . , , a megvett jegyről valami- utcában, amelynek a ruha- Levéhronk többek nevóhen lyen pecsét hiányzott. Miért gyártól, a Cserzy Mihály ut- gyors intézkedest kér. őt büntették — kérdezi le­vélírónk — holott a vasúti jegy szabályos érvényesítése nem az ő, hanem a jegyet Selymesen kiadó MÁV-al­kalmazott dolga? Nem gondozzák Plakátok vett Lehel hűtőszekrényt, Vaschitz Péter, Szeged, Cser­Május 26-án a lapunkban 27 Mlhály ut"a 30" 8zám megjelent, plakátokról szóló alattl lakos, olvasónk. Nyug­cikkre hivatkozik Hantos dijas létére többektől kétf Ferenc, Április 4. útja 29. - •„. , szám alatti lakos, olvasónk kolcson hogy nagy Lengyelországi ismerősének családját megörvendeztesse a mutogatta Szeged szépségeit, hűtőgéppel, s ne kelljen je­A rókusi temető gondno- ra hivatkozott, hogy két ha­kának 40 forintot fizetett sonló nevü halott sírja van hozzátartozója sírjának vi- a parcellában, s ígerte, hogy rágosításáért, 10 forintot pe- még aznap elvégzi a munkát, dig a sir félhavi gondozá- Olvasónk azóta is jart a tc­sáért május 15-én Kálmán metőben, de a síron még Károly, Szeged, Juhász Gyu- nem dolgoztak. Tavaly ha­la utca 14. szám alatti lakos, sonlóképpen járt, csak több­olvasónk. Június elején újra szőri reklamáció utan hozták akarta fizetni a gondozási rendbe hozzátartozója sírját, díjat, de még be sem volt s akkor is el nem végzett ültetve a sír. A gondnok ar- munkáért kellett íizetrie. Elromlottá hűtőgép Május 14-én 4810 forintért tart, hogy a szép drága hűtő­gép csak lakásdísz marad, a jégszekrényt pedig eladta. tqbbek között a Hősök-kapu­ját is, de szégyenkeznie kel­get hurcolnia. Két hét után Pacsirták a sivatagban már nem működött a hűtő­irányjelzés után, a többi közlekedés jármű forgalmának zavaré- síteni. sa nélkül. Ha a járműosztá- MM lyoaóban nyilak vannak fel­érdekében léte­Némileg változnak a beso­rolás szabályai olyan helye­festve, úgy abból a sávból ken, ahol az úttesten villa­csak a nyíl által jelzett mosvágányok is vannak, irányban (vagy irányokban) Ahol a villamosvágányok az OOÖDDÖÖDO STOP iimr i i t ? Gagarin utolsó levele A Szovjetszkaja Litva cí­mű lap közölte Jurij Ga­garinnak, a világ első űr­hajósának, 1968. március 27-én kelt levelét. Gaga­rin ezt a levelet a tragikus repülőgép katasztrófa nap­ján írta a Litvániában le­vó szkrebinaji középiskola komszomolistáinak és úttö­rőinek. — Nekem és űrhajós társaimnak sok a dolgunk. Valamennyien készülődünk az új repülésekre, és ehhez sokat, nagyon sokat kell dolgozni, keményen edzeni — irta Jurij Gagarin ifjú barátainak. i Az Arai-tenger és a Kas­pi-tenger közötti sivatagban, ahol nemrég még „a madár sem járt", megtelepedtek az első pacsirták. A madarakat a nemrég létesített oázisok vonzották ide. Az ornitoló­gusok megállapították, hogy az utóbbi években a pacsir­ták, rigók és más énekesma­középületekről? - kérdezi ^sz, megjavítják. Azóta UI g™* ekb" levélírónk. erre vár, s most már attól | Kazahsztánban. lett az idegen előtt, mert az megjegyezte, hogy a pia- gép, s levélírónk hiába for­kátsor nem éppen a hősök dult jótállási iratával a ja­tiszteletét fejezi ki a falakon, vitóhoz, a nagykereskedelmi Mikor tünteti el végre a fair- vállalathoz> azt a választ deto vállalat plakátjait az , emlékműről és más, védett kapta- ninM alkatlesz­ha bedolgozók szabad­sága és biztosítása H. L olvasónk irja, hogy kavégzése alól mentesíteni A bedolgozó és családtagi* bedolgozó szeretne lenni. kelL Erre az időre munka- ugyanazokra a betegségi biz. t, KERÜLET Házasság: Erdélyi János ée Minik Ertka. Juhász Béla ea Csapó Erzsébet, Vörös László és Vlski Varonlka. Üveges Ferenc éa Csontos Zsuzsanna, Vecser­nyés László és Nyári Rozália. Tagal Sándor és Veeseri Valé­ria, Vlrágh István és Kováics Erzsébet. Kádár Bálint és Halasi Mária. Tápai Jenő és Fülöp Ka­talin. Hajdú András és Sándor Anyakönyvi hírek Születés; Börcsök József Fe­rencnek es Ótott-Kovács Máriá­nak Zoltán, Dudás Tivadar An­talnak es Szeles nona Máriának Ilona Klára. Kiri László Gézá­nak és Kispéter Irénnek László Attila, Kószó Istvánnak és Fülöp Margitnak Tibor, Téglás Lajcw­nak és Forczek Máriának Tímea Mária. Tóth Imrének és Horváth Ilonanak Imre. Rekötyc Lajos­M-.- _ _ Ilonának Erika Tünde. Szűcs nak és Kósa Máriának Tamás, Gizella. Mészáros Antal" es Szal- Imrenek es Bozsoki Mariának Polacsek Antalnak és Temes­ma Mária. Bodnár Sándor es Zsolt. Haska Istvánnak es Mül- várt Rozáliának Márta, Bali Szúnyog Anna. Sós István es ler Annának Gábor. Rigó Zol- László Gábornak és Nagy Mag­László Márta, Halász József és tánnak és Maczkó Juliannának dolnának László József, Lad­Seres Eva házasságot kötöttek. Zoltán Ferenc, Kecskeméti La- vánszky Attilának és Szepsy Születés: Miklós Gvörgynek és jósnak es Stumpf Gizellának Katalinnak Zsolt Attila, Vajna Szűcs Erzsébetnek Tibor, Lajko Gábor Lajos. Mára Péternek és József Attilának és Budai Er­Kálmánnak és Petró Veroniká- Bán Katalinnak Gábor Ferenc, zsébet Irénnek József, Fehér ria-k Katalin. Sonkolyon Zoltán- lapp Ferencnek és Bajusz Zeu- Jánosnak és Bokor Margit An­nak és Balásházi Magdolnának zsannának Edit. Kiss Lászlónak nának Edit, Keserű Imrének és Attila Gábor. Tutrai Ferencnek és Szögi Máriának Andrea Má- Mucsi Irén Erzsébetnek Anikó es Kovács Arankának Tímea ria. Bánki Istvánnak és Bertényi Emese. Vörös Jenőnek és Bánáti Márta, Molnár Tibornak es Juliannának István. Köza Itt- Erzsébetnek Erika nevü gyer­Richter Eszternek Gabriella, vannak és Bödö Jolánnak Gá- mekük született, t isnyei Józsefnek ée Diczházi bor. Horváth Bertalannak és Halálozás- Gvöngvl Antalné Ilonának József, Szilágyi Emö- Balogh Franciskának Ferenc, Er- Babarvzi veronika Palotás Ist­nek és Kálmán Erzsébetnek dós Andrasnnk es Kiss Maria- vérmé Einhirn Ilona, Tóth Már­Attila János, Torgyik Pálnak és nak Marianna dr. Vámos San- tonné szekeres Etel. Szerző Fe­Oombár Ilonanak László. Arató cornak és Hájdu Gizellának renc Mátyás Sonkó Tmre Gvu­Györgynek és Páger Etelkának Sándor. Nagybata Mihálynak és laj Ferenc péter-Szabó Imréné Erika. Daru Jánosnak es Szabó Csontoe Katalinnak László, Va- péter-Szabó Piroska. Csűri Mi­Juliannának Júlia Veronika. Rá- 8»n Ferencnek és Tarjányi Zsu- hajyné Németh Erzsébet Tézsla polti Andrásnak és Fejes Irén- zsar.nának Zita Zsuzsanna, Du- Mihály Pélerné Hajdú Mária, nek Irén Zsuzsanna. Szabó II- becz Györgynek és Kispéter Klá- Magvar Margit Teréz Szűcs Já­lásnek ee Szűcs Juliannának rának Andrea nevű gyermekük - - ^ László. Papp Jánosnak és Hor- született váth Gizellának Zsolt, Hódi Mi- Halálozás: stark Jánosné Papp hálvnak és Király Irénnek Irén. íren, Galgóczi Józaef. Aranvosi Tóth Gáspárnak és Molnár Zsu- I ászló, Miklós Tibor. Balda Mi­zsannának Gábor, Tan András- hály, Gyoval Istvánné Kódúi­nak es Maráczl Ilonának Zoltán, Julianna' Sonkolvos Attila Gá­Csordás Lajosnak és Kulcsár bor. Katona Mihályné Molnár Katalinnak Katalin, Jenei Jó- Mária. Bajallts Istvánné Gom­zsefnek és Zsótér Juliannának hás Zsófia, László Vilmos. Vi- ( Zoltán. Forgó Lajosnak és Czé- dacs János. Papp Zsolt, Vbrös ! kus Margitnak Róbert, Szűcs Gabriella, Hortobágyi Jénosnc Bélának es Szekeres Irénnek Sóra Borbála, Kiss Ferencné Béla János. Goldea Lászlónak és Kárstk Etelka, Kugier József Papo Erzsébetnek Edit Anikó, Mátyás, Farkas János, dr. Rap­Krajkó Jánosnak és Kovács csányi Jakabné Kari Izabella. Olgának Ágnes Piroska. Lapu Szűcs Béla. Illés Márkné Tóth Janosnak cs Sági Katalinnak Rozália elhunytak. Tímea. Kálmán Jánosnak és Fü­redi Editnek Edit Erzsébet, 8tKULtr Benézik Lászlónak és Nagy Má- Házasság: Kovács Lslván János nának László. Schenk András- é Bozóki Ilona. Varga Antal es ; rak és Sikll Gyöngyinek Tamas. Könya Mária Piroska. Csorna 1 Horváth Karoivnak É.s Ábrahám , .. N.II,, T Kéri, ismertessük röviden, mikor jár a bedolgozónak fizetett szabadság és be­tegségi biztosítás? nos. Rácz Imre elhunytak. A 16/1967. (XII. 27.) Mű. M. sz. rendelet értelmében minden vállalat működési körén belül bedolgozói mun­kaviszonyt létesíthet. A munkaviszony a vállalat és a dolgozó megállapodása alap­ján jön létre. A vállalat Válaszol az H/etékes Hol lehet hirdetni? Horváth Károlynak és Ábrahám Latos és Takács Etelka. I.eie Mánának Zoltán Gábor. Kisis- ZoUan Mihuly es Malmos Mar­tok Tibornak ós Bakos ICára- _,t Gercsó József András és nak Tünde. Péter Arpadnak es BsI.ath Magdolna Mária, Szaba­Sóvárt Évának Árpád. Andor dos perenc ~©g * ' Móriának és Szügyi Ilona Katalin Lászlónak és Molnár MarianaK ggió Sándor és Zsiga íatime. Domonkos Dezsőnek és házasságot kötöttek. Mónus Erzsébetnek Dezső. Hav- Halálozás: Kádár Mihály, Csá­rincsák Józsefnek és Lele Haj- ny) István. Berenvi Mihály. Ru­nalkának Gábor Irtván. Daka zicsk i Lajosne Ballá Terézia ele Imrének ée Horváth Klárának hunytak. László Inu-e. Németh Mátyásnak III. KERÜLET es Balogh Emmának Judit. Ko- Házasság: Móricz József es j Egyébként sem hatósági hir- detö ígéretét, hogy „a hirdö­lompár Józsefnek és Bánfi Er- IgTárz Angyalka Aranka. ^p»p I detések plakatozását kifogá- tőoszlopok felújításra kerül­reébetnek Erzsébet. Maiion Ja- A'1a7Cés Kiss Julianna. Annus soltuk, mert hiszen ezekből nek", csupán azt nem közöl­A Magyar Hirdető vidéki osztálya Rongyos plakátok című cikkünkre adott levél­beli magyarázata szerint egy 1949-es kormányrendelet ér­telmében hatósági hirde- tehát a jellegnek megfelelő téseket, választási plakátokat Hősök kapujára és a Kigyó a tulajdonos megkérdezése utca, Lenin körút sarkán nélkül ki lehet helyezni az levő felújított épületre sem épületekre. Szerintünk, ha ragaszthattak volna plakáto­érvényben van is ez a ren- kat, úgyszintén, ezeken ki­delet, ma már nem felel meg vül még sok más épületre, a demokratikus jogelveknek. Helyeseljük a Magyar Hir­bér nem jár. tosítási szolgáltatásokra jo. Ha a munkával való ellá- gosult, mint a munkaviszony, tás folyamatos, és a terme- ban álló dolgozó és család­lés érdeke ezt szükségessé tagja. teszi, a bedolgozói munkavi- A 2/1968. (V. 21.) SZOT sz. szony létesítésénél a válla- szabályzat újszerűen szabá­lat és a dolgozó írásban lyozza a bedolgoók betegségi megállapodhatnak abban, biztosítási szolgálatosokra hogy a vállalat bizonyos való jogosultságát. Eszerint munkamennyiséggel a bedől- a bedolgozó akkor jogosult gozót rendszeresen ellátja, és betegségi szolgáltatásokra, ha a bedolgozó kötelezi magát, igénye kezdetekor betegségi , hogy a vállalat által igényelt biztosítása van; a biztosítási ha a bedolgozó atlagos tel- mértékben és előírásainak jogviszonyát, megszűnését kó­jesitmenye eleri az azonos, megfelelően rendszeresen vető 15 napon belül kezdö­vagy hasonlo munkakörben munkát végez. Ilyenkor a dik, de bedolgozói munkavi­m unkaviszony ban allo dolgo- szociális és kulturális jutta- szonya fennáll, vagy ha a zo által a törvényes munka- tások, valamint naptári éven- biztosítás alá eső bedolgozói ido alatt elvégzendő munka- ként tizenkét munkanap sza- munkaviszony megszűnése mennyiségnek a felét — a badság a bedolgozót megil- után 15 napon belül kezdö­bedolgozó részére szabadsa- leük E bedolgozói munkavi- dik és a passzív jogosultság­got allapithat meg. Ez azon- szonyban töltött időket a hoz szükséges feltételekkel ban egy naptari evben a munkaviszonyban töltött rendelkezik, tizenket munkanapot nem idők számításánál figyelembe Táppénzre, terhességi­haladhatja meg. A megalla- keU venni. gyermekágyi segélyre legfel­pitott szabadsag idejére a A 2-1968. (V. 21.) SZOT jebb napi 100 forint munka­bedolgozót atlagkeresetenek sz. szabályzat értelmében a bér figyelembevételével jo­megfelelő dijazas illeti meg. betegségi biztosítás fennáll gosult. Munkabérként nem Ha a bedolgozo szabadságra a bedolgozói munkaviszony lehet figyelembe venni azo­nem jogosult, kérelmere tartama alatt, amíg a bedől- kat a juttatásokat, amelyeket naptári évenként egy alka- goz<j munkabére a havi 250, a gép, szerszám elhasznaló­illetőleg a napi 10 forintot dás, az ezek által felhasznált meghaladja. A biztosítási energia, szállítás stb. megté­kötelezettségnek feltétele, rítése ellenében kap. hogy fennálljon a bedolgozói A bedolgozó ugyanúgy, munkaviszony és hogy mun- mint a munkaviszonyban ál­kabére az előbb említett ösz- ló dolgozó a keresőképtelen­szeghatárt meghaladja. ség első napjától kaphat táp­A bedolgozó biztosítása pénzt, terhességi, gyermek­fennáll — a biztosítási köte- ágyi segélyt. Ha a nála levő lezettség kereseti határára anyag visszaszolgáltatására a tekintet nélkül — olyan idő- keresőképtelenség bekövet­szakokban is, amikor a be- kezese után kerül sor,, táp­dolgozó saját hibáján kívül pénzt, terhességi, gyerekágyi munkát nem végez. A kere- segélyt — néhány kivételes sőképtelen állományban, esettől eltekintve — csak az gyermekgondozással, beteg anvag visszaszolgáltatásának gyermek ápolásával töltött napjától kaphat, idők. a katonai szolgálat ide- A kisipari szövetkezeti be­je stb. dolgozó tagoknál a SZOT A betegségi biztosítás nem szabályzat megszünteti a szö­terjed ki arra a bedolgozóra, vetkezeti (háziipari) bedolgo­akinek iparigazolványa van, zókra vonatkozó eddigi sza­vagy aki hatósági engedély- bályokat és a munkaviszony­hez kötött foglalkozást űz ban álló bedolgozókra vonat­vagv valamely alap, munka- kozó társadalombiztosítási közösség illetőleg alkotókö- szabályokat alkaimaz-a. zösség tagja. Ur. V. M. lommal két heti időre a mun­Azt írják továbbá, hogy: „Kirendeltségeink műemlék jellegű épületekre, és fel­újított házakra plakátokat nem ragaszthatnak ki." így nosnak ős Mészáros Juliannának jSván és Szűcs Piroska hazassá­Marta, Sótet Józsefnek es Juhasz gót kötöttek. van a legkevesebb. ték, hogy vajon mikor? KEDD. 1968. JÜNIUS 11. DEL-MAGYARORS/AG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom