Délmagyarország, 1968. február (58. évfolyam, 26-50. szám)

1968-02-16 / 39. szám

Genf A genfi leszerelési érte­kezlet résztvevői csütörtökén megegyeztek abban, hogy meggyorsítják az atomso­rompó szerződéstervezet vi­táját A megállapodás értel­mében az eddigi kettő he­lyett hetenként három íz­ben tartanak üléseket hogy március 15-ig be tudják fe­jezni a tervezet megvitatá­sát és munkájukról jelen­tést adhassanak az ENSZ közgyűlésének. Moszkva Csütörtökön véget ért Moszkvában a szovjet fegy­veres erők fennállásának 50 éves jubileuma alkalmából rendezett kétnapos tudomá­nyos katonai konferencia, amelyen neves katonai pa­rancsnokok, tudósok és 11 szocialista ország katonai küldöttségei vettek részt. Helsinki Csütörtökön a 300 elektor többsége hatévi időtartamra harmadszor is Finnország elnökévé választotta a 68 éves Urho Kekkonent Bukarest Csütörtökön reggel össze­ült a román nemzetgyűlés. A tanácskozás homlokteré­ben az ország közigazgatási területi rendezésének kér­dései állanak. Santiago A chilei kormány 13 tagja közül 12 szerdán este be­nyújtotta lemondását Frei köztársasági elnöknek, hogy szabad kezet adjon a kor­mányátszervezésre. Frei el­fogadta a lemondásokat. Accra Ankarah tábornok szerdán kormányátszervezést hajtott végre. Patrlck Dankwa Anim eddigi közlekedésügyi mi­niszter átvette a külügymi­niszteri tárcát Harlleytől, aki fontos szerepet játszott a Nkrumah-ellenes puccs­ban. Ankrah megtartotta a hadügyminiszteri tárcát. L.B.J. egérfogói A New York-i Herald Tribüné karikatúrája L. B. Johnson egérfo­góiról: 1. Thaiföld, 2. Kambodzsa, 3. Laosz, 4. Korea. 5. Vietnam tó KÜLPOLITIKAI FIGYELŐ Súlyos harcok a Jordán folyónál 0 Tel Aviv (AFP, Reuter) Csütörtökön délután sú­lyos tüzérségi összecsapás kezdődött az izraeli és a jordániai erők között a Jor­dán mentén, ugyanabban a térségben, ahol már délelőtt is tűzharc folyt. A nagy­arányú összecsapásban mind­két fél tüzérséget és harc­kocsikat vetett be. Az izra­eli közlemény azt állította, hogy a tüzelést a jordániai fél kezdte. Egy órával a tűz­harc kezdete után izraeli részről bejelentették, hogy izraeli gépek a Jordán folyó fölött mélyrepülésben tá­madták a jordániai tüzérsé­get. Ammanban nem sokkal később — mint az AFP je­lenti — közölték, hogy a jordániai légelhárftás négy izraeli gépet eltalált. Az izraeli—jordániai túz­szüneti vonalon már hetek óta rendkívül feszült a helyzet. Dajan hadügymi­niszter és Eskol miniszter­elnök az elmúlt napokban megtorlással fenyegetőzött arra az esetre, ha úgy­mond „nem szűnnek meg a jordániai provokációk". KNDK-USII megbeszélés 0 Szöul (AP) A szöuli rádió közlése sze­rint csütörtökön került sor a KNDK és az Egyesült Ál­lamok megbízottainak hato­dik zártkörű találkozójóra Panmindzsonban. Az 50 per­ces megbeszélésen a KNDK felségvizein foglyul ejtett Pueblo amerikai kémhajó és 83 főnyi személyzete sorsá­ról tárgyaltak. U Thant mór többször kommentált körútjának lefe­jezése egybeesett Rusk amerikai külügyminiszternek a vietnami tárgyalásokat elutasító nyilatkozatával. A kül­ügyminiszter kirohanásokat intézett a VDK ellen és megállapításaiból kitűnt, hogy az USA nem érdekelt a vietnami nelyzet békés rendezését célzó tárgyalások meg­indításában. Rusk becsapta az ajtót mindenfajta tárgya­lási lehetőség előtt — állapítja meg számos amerikai kommentár. A nemzetközi közvélemény döbbenten ta­pasztalhatta, hogy a Johnson-kormány a sok találgatás­sal, ám mindenképpen reménykedéssel kísért U Thant-út utolsó perceiben sietett lehűteni a reményeket. Pedig ép­pen most került nyilvánosságra annak a tárgyalásnak a híre is, amelyet a VDK képviselői az elmúlt napokban Farfani olasz külügyminiszterrel folytattak. Újságíró kö­rökből származó értesülések szerint a tanácskozásokon a VDK kormánya komoly hajlandóságot mutatott a tár­gyalások megkezdésére, feltéve, ha az amerikaiak azonnal felhagynak a VDK bombázásával. Ismerve az olasz—ame­rikai kapcsolatokat, Washington aligha mondhatja azt, hogy nem kapott kellő időben tájékoztatást. Mint a CBS­televízió külpolitikai kommentátora leszögezte: a Rusk­féle hivatalos állásfoglalást arra szánták, hogy „meg­nyirbálják" U Thant ENSZ-főtitkár, Fanfani olasz kül­ügyminiszter, sőt, közvetve Wilson brit miniszterelnök szárnyait. Ruskot nem érdeklik a Nobel-békedíj önje­löltjei" — mondotta a kommentár, A külügyminiszter elutasítása ellenére sajtókörökben úgy tudják, hogy Wa­shington haladéktalanul tájékozódni akar U Thant tár­gyalásairól. A nap másik párizsi látogatása: Kiesinger bonni kan­cellár egy egész kabinetre való miniszterrel, szám szerint kilenccel, utazott a francia fővárosba. A nagy létszám is jelzi, hogy a két kormány között szaporodnak a megol­datlan kérdések. Kiesinger láthatóan sokat adott arra, hogy magával vigye, Brandttal az élen a szociáldemok­rata kulcsminisztereiket. Egyfelől még friss a seb, ame­lyet Brar.dt állítólagos De Gaulle-t sértő nyilatkozata okozott a francia—nyugatnémet kapcsolatokon. Másfelől a bonni „francia orientáció" alapkérdései kerülnek na­pirendre. s a bonni delegációban levő koalíciós partnerek — a jövő évi választásokra gondolva — egyúttal egymást is figyelik. Déi-v!e$nami hazafiak kitüntetése 0 Hanoi (TASZSZ) A dél-vietnami népi fegy­veres erők parancsnoksága katonai rendjelekkel tűn­tette ki a felszabadító fegyveres erők alakulatait, amelyek a január 30-as és február 10-e között végre­hajtott széles körű támadó hadműveletek során dere­kasan helytálltak. A „Felszabadulás" harci rendjel első fokozatát kap­ták azok az egységek amé­lyek győzelmet arattak Sai­gonban és Huéban. A Da Nang-i, a Dalat-i és más harcokban kitűnt egységek a „Felszabadulás" harci rendjel második fokozatát kapták. A harmadik fokozattal tüntették ki azokat az ala­kulatokat, amelyek, egye­bek mellett, részt vettek a saigoni elnöki palota és amerikai nagykövetség el­leni támadásban. Kitüntet­ték azokat az egységeket is, amelyek elfoglalták a saigoni páncélos főparancs­nokságot és a központi rá­dió állomást. Második fo­kozattal tüntetik ki a sai­goni bábhadseregnek azo­kat a katonáit és tisztjeit, akik elősegítették számos hadművelet eredményes végrehajtását. Rendjelekkel tüntették végül ki azokat a kormánykatonákat és tisz­teket, akik Huéban és más helyeken fellázadtak és át­álltak a népi erők oldalára. Amerikai hadihajók bevetése 0 Saigon (AFP, AP) Huéban, továbbra is sú­lyos küzdelem folyik. A partizánok már két hete szilárdan tartják magukat a város óriási erődítmé­nyeiben, ahol továbbra is a DNFF zászlaja leng. Csütörtökön a Citadellát amerikai repülőgépek bom­bázták. A tengerészgyalog­sági egységek rohamát ra­kéták, napalmbombák és mérgesgázok bevetése előzte meg. Csütörtökön első ízben avatkoztak be amerikai ha­dihajók. A partmenti vizek­ről 152 milliméteres ütegek­kel ágyúzták az erődítmény három és félméter vastag falait. Amerikai beismerések szerint, Huéban a partizá­nok lőszerellátására kitűnő az erődítmény meghódítá­Háztartási gépek, műszaki cikkek és bútorok vásárlása bizalom kérdése ne kísérletezzen; Vásárlásaival keresse fel a CS. M. V. Iparcikk Ki«ker. Vállalat szaküzleteit llllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllH H| SZEGEDEN VAS-MÜSZAKI ÁRUHÁZ Lenin krt 39. VAS-MÜSZAKI ÁRUHÁZ Marx tér 1—3. VAS-EDÉNY ÁRUDA Lenin krt 55. RÁDIÖ-VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Klauzál tér 2. RADIÖ-VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Kárász u. RÁDIÓ-VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLET Mikszáth K. u. 5; RÁDIÓ-TV SZAKÜZLET Nagy J. u. 4. JÁRMŰ SZAKÜZLET == (kismotor, kerékpár) Kiss M. u. 3. JÁRMŰ SZAKÜZLET (nagymotor alkatrészek) Mérey u. 15. MODERN BŰTOR, LAKÁSTEXTIL Kálvin tér 1. HAGYOMÁNYOS BÜTOROK Bajcsy-Zs. u. 19. KONYHABÚTOROK Bartók B. tér. Hl KÍVÁNSÁGÁRA |H DÍJMENTESEN HÁZHOZ SZÁLLÍTUNK! (BŰTOR KIVÉTELÉVEL.) HASZNÁLATI SZAKTANÁCCSAL SZOLGÁLUNK! FIGYELJEN A CÉGJELZÉSRE! sáért indított rohamok rendkívül magas véráldoza­tokat kövelelnek. Éjszakai támadás Khe Sanh ellen A hazafias erők csütör­tökre virradó éjjel újabb támadást intéztek az Egye­sült Államok Khe Sanh-i támaszpontja ellen. Rövid idő alatt a támaszpont te­rületére hetven lövedék csa­pódott. A támadás részletei­ről nem érkeztek jelentések. Az AP szerint a partizá­nok és az amerikai egysé­gek között csaták dúltak Da Nangtól délre is. U TSianl elutazott Párizsból 0 Párizs (Reuter, AFP) U Thant, az ENSZ főtit­kára, csütörtökön délután Párizsból visszarepült New Yorkba. Csütörtökön U Thant-ot Csandra Sekar Dzsa, India párizsi nagykövete kereste fel. Ez utóbbi megbeszélé­sekről ENSZ-források csak annyit voltak hajlandók mondani, hogy „teljesen ma­gánjellegúek, politikamente­sek" voltak. U Thant azon­ban Űj-Delhiben kezdte meg a vietnami konfliktus rendezésével kapcsolatos kör­útját, amely később Moszk­vába, Londonba, majd Pá­rizsba vezette. Barnard és Blaiberg A Fokváros (Reuter) A tokvárosi Groote Schuur kórház szerdán este tette kózzó az első két új fényképet a gyógyulófélben levő szlvátültetéses beteg­ről, Blaiberg fogorvosról. Az új két felvételt a fényképész üvegfalon át készítette, mert jóllehet Blaiberg állapota kedvező, mégis félnek a fertőzéstől. Ké­pünkön Blaiberg állva beszélget a sebész-maszkot viselő Bar­nard professzorral. (A másik közzétett fotón a borotválkozó vi­dám Blaiberg látható.) Djabb jelentések szerint csökkentették azoknak a gyógyszerek­nek az adagolását, amelyek a szervezet természetes ellenállását tompítják a szövetidegenséggel szemben. Barnard doktor, aki a hét végén Észak- és Dél-Amerikába Indul, szerdán Fokvárosban kijelentette, hogy Blaiberg előreláthatólag két hót múlva szabadul a kórházból. Szovjet figyelmeztetés 0 Moszkva (TASZSZ) Pjotr Abraszimov, a Szov­jetunió NDK-beli nagyköve­te levelet intézett az Egye­sült Államok bonni nagykö­vetéhez. Levelében megálla­pította, hogy az NSZK kor­mánya „olyan helyzetet akar teremteni, amely gyakorla­tilag meggyengítené a három nyugati hatalom Nyugat­Berlin különleges státusára vonatkozó hivatalos kiköté­seit". Az utóbbi évben az NSZK törvényellenes nyu­gat-berlini tevékenysége szüntelenül tovább erősödött — állapítja meg a szovjet nagykövet. Pjotr Abraszimov figyel­meztet arra, hogy „a Szov­jetunió nem engedi meg Nyugat-Berlinnek az NSZK­hoz való csatolását — bár­milyen formában történjék is az —, sem pedig olyan célokra történő felhasználá­sát, amely összeegyeztethe­tetlen az európai helyzet normalizálásának, az euró­pai népek biztonsága meg­szilárdításának érdekeivel". Abraszimov rámutat, hogy az NSZK törvényellenes nyugat-berlini tevékenysége nem talál ellenzésre az Egye­sült Államok megszálló ha­tóságai részéről, sőt olykor kifejezetten az Egyesült Ál­lamok bátorításával valósul meg. Ha józanul szembené­zünk a tényekkel, meg kell állapítanunk, hogy az NSZK kormánya igen kockázatos útra lép. Szándékosan az európai feszültség szítása eszközéül használja fel Nyu­gat-Berlint, ami komoly bo­nyodalmak veszélyét rejti magában — állapítja meg többek között a szovjet nagykövet levele. Pjotr Abraszimov hasonló tartalmú leveleket intézett a bonni brit és francia nagy­követhez is. 2 OÉL-mAGYARORSZA* Péntek, 1968. február 16.

Next

/
Oldalképek
Tartalom