Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
Amikor tavaly jobbra át októberben, egy napon két ellentétes tájékoztatást röppentettek szét a világban a hírügynökségek, nem volt világos: Untung alezredes, vagy az ő úgynevezett Szeptember 30-i mozgalmát gyorsan leverő Suharto tábornok akarta-e megvédeni Sukarno elnököt Azóta eltelt 6 hónap alatt az Indonéziában lezajlott események: a szégyenteljes és barbár hadjárat a kommunista párt és a baloldali elemek ellen, a vészbíróság elé állított Njono és Untung az utolsó szó jogán elhangzott beseédei, az az állítólagos magnetofonszalag — a tábornokok tanácsának üléséről —, amely Sukarno elnök birtokában van, bizonyította, hogy az úgynevezett „tábornokok tanácsa" mégiscsak létezett — hiába tagadták maguk a tábornokok. És amikor a szélsőséges jobboldali hullám bizonyos mértékű csillapodása után, az elmúlt hetekben már-már úgy látszott, hogy Sukarno elnök meg tudja állítani a teljes jobbratolódást, leváltotta a kommün istaellenességéről hírhedt Nasution tábornokot, elítélte a katonai vezetőket, mert azok utasításai ellenére nem léptek fel a jobboldali diáktüntetések ellen; aáotobratolódást okozó tábornokok ul timátumot intéztek Sukarnóhoz, aki egy hét után, miként azt a Tokio Simbun című japán lap írja, „.. .rendkívül feldűlt állapotban aláírta a dokumentumot** — miszerint átadta a hatalmat Suharto tábornoknak. A puccsista tábornok alaposan megszervezte a hatalomátvételt, már előzőleg „kicserélte" Sukarno palotaőrségét, és Djakartába vezényelte a Siliwangi hadosztály több alakulatát Első intézkedései között szerepelt a baloldali csoportok elleni „tisztogató hadművelete", letartóztatott huszonhat minisztert akik mindezideig követték és igyekeztek helyreállítani Sukarno NASAKOM-politikáját Hiába jelentette ki Suharto, hogy az űj rendszer Mitifcrpitalisfei és antiimpertalista — a New York Times soraiból kiderül, hogy az Egyesült Államoknak része volt az Indonéz fordulatban. Sukarnóra rákényszerftették, hogy adja át a hatalmat és az elnök most „házi őrizetben" van. íme, így védte meg Suharto Sukarnót! Hffl már idÁ^erűtlen « Szeptember 30-lmozga" Illat jómmal kapcsolatban azt bizonygatni: létezett-e valójában a tábornokok tanácsa, vagy sem. Most kétségtelenül a tábornokok katonai diktatúrája elé néz Indonézia népe, s ez a szomorú: az eddig is annyi véráldozatot kívánt helyzet nehéz harcok elé állítja a haladó indonéz erőket. x. A Pentagon a háborn fokozását követeli Muködesbe helyezték az amerikaiak tizedik légi támaszpontját szárazföldi hadsereg ós a haditengerészet pilótái vasárnap 42 bevetést hajtottak véére, főleg Hanoitól délre és nyugatra, állítólagos Katonai létesítmények és a demilitarizált övezettől északra felevő vidék eflm Vietnamban hétfőn működésbe helyezték az amerikaiak tizedik légi támaszpontját Mint az AFP megjegytA* egy ís vei ezelőtt az amerikaiafcnak még csak négy légi támaszpontjuk volt Dél-Vietnamban. A 9 Saigon OITT) Hétfőin a kora órákban a dél-vietnami szabadsághaoosok tüzérsége lelőtt egy felderítő repülőgépet Saigontól 60 kilómé-ternyire északnyugatra. A kéttagú amerikai személyzet közül az egyik mezeit, a másik megsebesült A légköri viszonyok megjavulása következtében az amerikai légierő az elmúlt 24 órában folytatta légitámadásait észak-vietnami területek ellen. Az amerikai többi hatot a legutóbbi hónapok sarán építették a tengerpart mentén. Két újabb támaszpont most épül, az egyik a Mekong deltájában, a másik Saigontól 350 kátémé-ternyire fekvő Tuy Hódnál. HATO-vd1»ág Lázas tanácskozások a válaszadás előtt Terrorintézkedések Indonéziában (Folytatás az 1. oldalról.) Suharto tábornok ugyanmegállapításai szerint, „ne- akkor utasította a politikai hezen tudják titkolni örö- pártokat, hogy ne vegyenek műket". Az Egyesült Álla* fel soraikba kommunistákat mokban abban remenyked- . , , ., , . , „ . nek, hogy Suharto, hangza- A Jelentkezési köteleretteeg tos antiimperialista meg- vonatkozik azokra is, alak nyilvánulásai ellenére, kész más „kommunistabarát" szerlesz együttműködni majd vezet tagjai voltak. Amerikával. Nagy reményeket fűznek az új Indonéz rezsim antikommunista magatartásához is. A New York Times sejteti, hogy az Egyesült Államoknak része volt az indonéz fordulatban. A lap megállapítja, hogy „az Egyesült Államok hosszú időn át türelmes diplomáciát folytatott, hogy ezzel elősegítse a hadsereg, győzelmét a kommunisták felett". Amerika „kiváló kapcsolatokat tart fenn a katonai vezetőkkel". Minden párttagnak jelentkeznie kell A legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint Indonéziában újabb kommunistaellenes terrorintézkedéseket adtak ki. Valamennyi nyugati hírügynökség a djakartai rádióra hivatkozva ismerteti Suharto tábornok legújabb rendeletét, amelynek értelmében március végéig minden kommunista párttagnak jelentkeznie kell lakóhelyének körzeti katonai parancsnokságán. A rendelkezés kilátásba helyezi, hogy „szigorúan eljárnak mindazokkal szemben, akik a jelentkezési kötelezettségnek nem tesznek eleget". 9 Párizs (MTI) A francia kormány, miután a 14 atlanti társországhoz intézett emlékiratában részletesen kifejtette álláspontját, most az érintett államok válaszát várja. A NATO Párizsban székelő állandó bizottsága tagjainak Franciaország nélkül megtartott értekezletén elvi megegyezés jött létre, hogy közös nyilatkozatban reagálnak a francia kormány döntésére. Megfigyelők úgy vélik, hogy a válasz hangja sokkal mérsékeltebb rint egy-kéí napon beiül sör lesz, mint ahogyan a külön- kerülhet a nyilatkozatterveküü NATO még mindig jobb, mintha nem lenne NATO". Az államtitkár azt hangoztatta, a bonni kormány felfogása szerinte elsősorban az a legfontosabb, hogy biztosítsák a szövetség működésképességét 0 London (MTI) Lázas tanácskozások folynak arról az angol nyilatkozattervezetről, amely tizennégy tagállam nevében „Atlanti hűségnyilatkozatban" ítélné el De Gaulle elnök bejelentett döntéseit Angol lapértesülések # Washington (AFP) Az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának — a Pentagon — ülése arra az álláspontra helyezkedett, hogy fokozni kell i&z amerikai katonai műveleteket Vietnamban, a légitámadásokat ki kell terjeszteni a haiphongi kikötőre és nyersolaj -berendezésekre. A kormány — írja a francia hírügynökség — még nem mondott véleményt az araerikai katonai vezetők javaslatairól, de' emlékezetes, hogy 1964 novemberben az első észak-vietnami bombázásokat az ő tanácsaikra kezdték meg. Arab csúcsértekezlet 9 Kairó (AP, UPI) Az arab kormányfői találkozóra érkező miniszterelnökök közül többen sajtónyilatkozatot tettek, amelyben elvetik az úgynevezett „Iszlám paktum" megteremtésére tett javaslatokat. Hétfőn délután az Arab Liga kairói székházában megkezdődött az arab kormányfők értekezlete. A UPI értesülése szerint a kormányfők felhívást intéznek majd az Egyesült Államokhoz, hogy a Közép-Kelet erőegyensúlyának fenntartása érdekében ne szállítson a jövőben fegyvereket Izraelnek. Ebben a kérdésben Szíria terjesztett elő javaslatot, amelyet az arab külügyminiszterek már elfogadtak, s a kormányfők elé terjesztettek. A kormányfőik tanácskozásának egyik fő napirendi pontja a palesztinai menekültek kérdése lesz. böző nyugati országokban elhangzott első nyilatkozatokból következtetni lehetne. 9 Bonn (MTI) Bonnban hétfőn tovább folytak a tanácskozások a NATO-válsággal kapcsolatban. Von Hase államtitkár, a kormány szóvivője hétfő dél zet erősen felhígított változatának köztótételére. „Nem fogunk meggondolatlanul vagy indulatosan válaszolni, de egy pillanatra sem szabad lebecsülnünk a NATO jövőjét érintő francia bejelentések rendkívüli súlyosaágát" — hangoztatta Stewart utáni sajtóértekezletén egy brit külügyminiszter hétfőn kérdésre válaszolva kijelen- választói gyűlésen. tette: „A Franciaország nélCastro bírálta Kínát 9 Havanna (Reuter, AP) Fidel Castro kubai miniszterelnök vasárnap este e"v forradalmi ünnepségen, a rádióban is közvetített beszédet mondott Egyebek között kijelentette: „Szomorú és megalázó, hogy miközben népünk harcot vív az imperializmus ellen, kénytelen vagyunk energiánk egy részét arra fordítani, hogy válaszoljunk azoknak, akiket őszinte szövetségeseinknek tartottunk". Castro szóvá tette, hogy a Kínai Népköztársaság mind ez ideig nem adott érdemben választ azokra a kubai tiltakozásokra, amelyekben a szigetország a kínai rizsszállítmányok csökkentése miatt panaszkodott Mindössze egy rövid és sértő hangú levél érkezett Kínától. Castro azzal vádolta Kínát, hogy „imperialista típusú kampányt folytat Kuba ellen". Kína olyan hazugságokat és rágalmakat terjeszt, hogy md veszedelmes revizionisták vagyunk — folytatta, majd emlékeztetett arra a kubai törvényre, amely megtiltja, hogy élő embereiknek szobrot emeljenek ós ezzel kapcsolatban szóvá tette a Kínai Népköztársaság egyes vezetőinek az istenítésdg menő személyi kultuszát. A francia döntések — Jelentette ki Stewart — „csapást mérnek a NATO integrált védelmi rendszerének egészére, amelyen a nyugat és a szabad világ biztonsága nyugszik". Ez volt az első hivatalos brit válasz De Gaulle elnök levelére. Nkrumah a ghanai felhívása néphez 9 Dakar (AFP) Nkrumah vasárnap újból felhívással fordult a conakryi rádión keresztül a ghanai néphez. Nkrumah az imperializmus ás a neokodanializmus zsoldjába szegődött katonai és rendőri kalandoroknak nevezte Ghana jelenlegi vezetőit Felhívta a „hozzá hű" ghanaiakat, hogy készüljenek fel az új accrai rendszer megdöntésére, folytassák ellenállásukat és bízzanak a legközelebbi jövőben sorra kerülő fordulatban. • Khartoum (MTI) Mohamed Ahmed Mahgub szudáni miniszterelnök és hadügyminiszter vasárnap üzenetet intézet Sekou Touré guineai államelnökhöz. A szudáni kormányfő hangostatja, hogy Szudán hajlandó Guineával együttműködni „az afrikaiak jogainak helyreállítása céljából?. Cape Kennedy Huszonnégy órával elhalasztották a Gemini—8. amerikai űrhajó kedd reggelre tervezett startját A hétfői műszaki ellenőrző vizsgálat ugyanis vezetékhibákat mutatott ki mind az Atlas-raCAOLA LÉGFRISSÍTŐ CTMÍC73 snrcirrm 7f kellemes illatú, a helyiség levegőjét felfrissíti és fertőtleníti! x Bp. 3461 BOLGÁR KÖRKÉP LENDÜLETES LAKÁSÉPÍTÉS — 10 MILLIÁRD CIGARETTA — BULGÁRIA ÉS KUBA — BULGÁRIA ÉS FRANCIAORSZÁG Mint mindenütt a népi de- ményekben mindössze a íamokratikus országokban, úgy kosság 21,4 százaléka éL A Bulgáriában is lendületes la- lakbérek alacsonyak. Az átkásépítés folyik. A növekvő lagos havi fizetésnek alig tok Indulnak a Jövőben Havanna és Várna között 3,5 százalékát kell átlagban lakbérre fordítani. igények kielégítésére 1945 és 1965 között 980 000 új lakás épült. Ezek a lakások célszerűség szempontjából megfe- —w leltek a követelményeknek. Az elmúlt kilenc esztendő- Bulgária dohánytermékei ^ ben Bulgária valamennyi vá- előkelő helyen szerepelnek a . világranglistán. A kitűnő rosában megkétszerezték a minőségű bolgár dohánynak lakásállományt Mintegy 35 £s a belőle készített cigaretmillió négyzetméter új lakó- táknak mindig jelentős kültér keletkezett 1956 és 1965 földi piacai voltak. Most Haszkovo-ban új dohányBulgária és Franciaország új kereskedelmi egyezményt köt. A« egyezmény hosszúlejáratra készül s 1966—1970 között marad érvényben. Az elmúlt esztendőben Bulgária Franciaország árucsere forgalma kitöltötte a 36 millió dolláros keretet kétóban, mind magában ad űrhajóban. New York A washingtoni Ewerrmg Star közli hogy a március 6-án lezajlott guatemalai elnökválasztások előestéjén a rendőrség letartóztatta és bírói ítélet nélkül kivégezte Victor Manuel Gutierrezt a guatemalai Munkapárt vezetőségi tagját Leonard Castillo Florest az országos parasztszövetség főtitkárát és még 24 baloldali személyiséget Nairobi Tom Mboya kenyai gazdasági és tervezésügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy felmentik tisztségüktől azokat a kenyai minisztereket és miniszterhelyetteseket, akik támogatják a KANUból kivált politikusok most megalakított pártját a Kenyai Afrikai Uniót között. A bolgár építőipar ldgyárat építenek. Ez lesz az tett magáért. Színvonalát ország legnagyobb dohánynemcsak a városokban léte- gyára. Ami pedig kapacitásült lakások korszerűsége, sát íH-erti, évente 10 milliárd , „ „ „ darab füstszűrős cigarettát hanem a tengerparton, a kés2Ít majd> kizár6iag exbolgár Riviérán épített gyö- portra. A bolgár dohányipar nyörű szállodasorok európai új létesítménye jelentős néphíre is bizonyítja. gazdasági bevételi forrásoPersze, nemcsak a városok kat nyit meg' fejlődtek a bolgár építőtevékenység révén. Jelentősen gazdagodnak új épületekben a falvak is. Bulgária kisebbnagyobb községeiben évi átlagban 22 000 új lakás épül. Meglepően jó e tekintetben a fejlődés aránya. Érdemes felfigyelni arra a tényre, hogy a lakóház építkezések nagy része — csaknem teljes egésze — magánjellegű, esetleg szövetkezeti alapon szervezett. A bolgár lakosság 78,6 százaléka olyan otthonban lakik, amely saA szocialista országok internacionalista együttműködésének új hatása a bolgár— kubai államközi gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés. Ezzel a kérdéssel egy szakértőkből álló vegyesbizottság foglalkozott Havannában s beható tanácskozás után aláírták á jegyzőkönyvet. Pontosan rögzítették a feladatokat a mezőgazdaság, a bányászat, a cukoripar és egyéb iparágak, valamint a tengeri szállítás fejlesztése érdekében. Jelentős a megállapodásnak az a része, amely ját tulajdonában van. Bérle- szerint rendszeres hajójára* Március lS-én. ma este 8 órakor Pincérbál a Hungáriában Minden kedves vendégünket szeretettel meghívjuk. Változatos műsor. záróra reggel S órakor. Hungária Szálloda Tisza Szálloda Royal Szálloda Virág Cukrászda Hungária Eszpresszó vezetősége és dolgozói K. 95 Meghívjuk Önt és családját a SÁRKÁNY ÉTTEREMBE (Indóház tér 1.) megerendezendő „ Télutó hétre Program: március 15. kedd; halvacsora, március 17., csütörtök: „Mindenki kedvére" magyarnóta-est. Közreműködik: Ormándi Vendel. Etelkttlönlegességekből bemutató 20 órától. Március 20., vasárnap: „Családi ebéd". 12—15 óráig sörzene. zongoránál Batári Sándor. Asztalfoglalás az üzletvezetőnél. Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat S. 62 615 2 DiL-MAGTARORSZAG Kedd. mrótas 15. j