Délmagyarország, 1966. március (56. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-31 / 76. szám

Hu szónk öt­milliárd betétben Az Orezágias Takarékpénz­tár a múlt trv végén mint­egy húszmilliárdos betétál­lományt kezelt. A lakossági betétek összege azóta meg­közelíti a 22 milliárd fo­rintot Az emelkedés nagy része a falusi lakosság meg­takarításaiból adódik. Bács­Kiskun megye után — a aárszámadást követően — Csongrád megye is túlhalad­ta az egymilliárdos betétál­lományt. Űj forgalmi rend a Marx léren Április l-én. pénteken 0 órától megváltoznak a sze­gedi autóbuszjáratok végál­lomásai. Az autóbuszok a Párizsi körúton kiképzett úgynevezett leállósávökba, és a Marx tér északi olda­lán levő üzletsor elé ér­keznek, illetve innen indul­nak. Az üzletsor elől indul­nak és érkeznek az első ko­csiállásról a béketelepi, a másodikról a fehértó-hal­gazdasági, a gumigyári, a harmadikról az újszegedi kendergyár és Hatházak, a negyedikről az Újszeged: SONKAVÁSÁR vasútállomás; az ötödikről a VasHműszaki Nagykeres­kedelmi Vállalathoz vivő, a hatodikról az Újszeged Ta­nács utcai járatok. A Párizsi körúton a MA VAUT-pályaudvar felőH oldalon kiképzett két leálló­sávból iiadulnak, illetve oda érkeznek a kilencedik ko­csiállásijól a rrrihályteleki, a tízesről a hattyastelepi és gyálaréti, a tizenegyesről pedig a szőregi járatok. A fenti két leállósáwal szemközti oldalon kiképzett sávból indulnak, illetve oda érkeznek a hetes számú ko­csiállásról a Csongrádi su­gáüúti és tápéi, valamint a njsolcasról a petőfitelepi ós az Odessza-városrészbe köz­lekedő járatok. A kocsiállá­sok számait az oszlopokra szerelt táblák jelzik, s ugyanitt olvashatják le az utasok az egyes vonalak számait is. A Marx térről a 12-es számú taxiállomást is áthejyeik a Búbos Étterem elé. Ezziel egyidejűleg meg­változik a Marx tér for­galmi rendje is. A tér észa­ki oldalán, amely a Mérey utca folytatását képezi, asak a város centruma felől le­het közlekedni. A Vasútfor­galmi Technikum előtti út­szakasz isimét mindkét irányban a közlekedés ren­delkezésére áll. A Szent Gellért utcában a forgalom asak egyirányú, azon köz­lekedni csak a Kossuth La­jos sugárút irányában le­het A Szeged és Vidéke Kör­Réti Föl drnűvesszö vetkezet igazgatósága a lakosságnak kedveskedett amikor már­ciusban megnyitotta .Szent István téri pavilonjában füstölt hentesáru szaküzle­tét Itt azóta is minden mennyiségben kaphatók szép füstölt sonkák, oldalasak, tarják, pácolt füstölt, ko­lozsvári és sózott szalon­nák. Az árut a földmű vesszö­vetkezet a falvakban köz­vetlenül a termelőktől vá­sárolja, s várttatóam min­den igényt ki tud majd elé­gíteni nemcsak a húsvéti szezonban, hanem később is. Képünkön: Huzrik Józsefné, az üzlet wezetóje éppen egy szép 9 kilós húsvéti sonkát mért meg. Mikor lesznek nyitva a boltok? A Szeged m. j. városi ta­nács kereskedelmi osztálya és a KPVDSZ Csongrád me­gyei bizottsága a lakosság zavartalan áruellátásának érdekében szabályozta az üz­letek ünnepi nyitvatartási rendjét. Április 2, szombat: Az egy műszakos élelmiszer- és hűsboltok este 6 óráig tarta­nák nyitva. A két műszakos hús- és élelmiszerboltokban a szombati nyitvatartásnak megfelelően árusítanak. Az iparcikkboltok, áruháizak a hétköznapi nyitvatartási rend szerint üzemelnek. A pia­cokon a szombati zárás ér­vényes. A szórakozóhelyeken ugyan­csak a szombati nyitvatar­tási rend szerint tartanak nyitva. Meghívjuk vendégeinket 1M6. április l-én. pénteken délelőtt M órakor a Búbos Étteremben a vendéglátóipar! tanulók hidegkonyhai, cukrászati versennyel egybekötött bemutatóra Csongrád megyei V.endéglátó Vállalat S. 68 182 Április 3, vasárnap: Az élelmiszer-, édesség- ós do­hányboltok vasárnapi, az összes szórakozóhelyek pedig szombati nyitvatartási rend szerint üzemelnek. A piaci árusítás 6-tól 10 óráig tart. Az iparcikkboltok és áruhá­zak zárva maradnak. Április 4, hétfő: Az élel­miszer- és iparcikkboltok, áruházak, piacok zárva ma­radnak. A vasárnap nyjtva­tartó édesség- és dohánybol­tok vasárnapi nyitvatartás­nak megfelelően üzemelnek. A szórakozóhelyeken vasár­napi záróra lesz Gondotócodtak a jegyes te­jek kiadásáról is, s az in­tézkedés szerint a szegedi boltokban április l-én, pén­teken lehet kiváltani az 1-1 és 2-i jegyes tejet 2-án pe­dig a 3-i és 4-i tejet adják a boltokban. Nemzetközi pályázat -szegedi nyertesek A lengyel Zakopanéd Ta­nítóképző Intézet eszperan­tó köre nemzetközi pályá­zatot hirdetett kezdő eszpe­rantista úttörők részére. A zsűri értékelése szerint a nemzetközi pólyázat első díját Szontágh Lucia és Szitkai Sándor, a szegedi Ságvári Endre gyakorló ál­talános iskola VIII. osztá­lyos tanulói nyerték. Jutal­muk: tíznapos ingyenes tá­borozás a lengyel Tátrában, a nemzetközi eszperantó tá­borban. Nyugdíjasok búcsúztatása (Tudósítónktólj. Kedves ünnepségre gyűl­tek össze a napokban a Sze­ged 2-es posta dolgozói. Két munkatársukat, Tóth Jenő és Tanács Imre mozgóposta­kezelőket búcsúztatták nyug­díjba vonulásuk alkalmá­ból. Az ünnepeltek több év­tizedes működésük alatt szorgalmukkal, szakértel­mükkel példaképei voltak az újonnan jövőknek. A fia­taloknak szívesein adták át gazdag tapasztalatukat Tóth Jenőnek és Tanács Imrének brigádjuk és a szakszervezet ajándékot adott át, a hivatalvezető pe­dig megköszönte eddigi munkájukat. Több szórakoztató műsor a televízióban Kulcsár Ferenc, a Magyar Rádió és Televízió elnök­helyettese szerdón tájékoz­tatta az újságírókat a Ma­gyar Sajtó Házában a tele­vízió második negyedévi műsortervéről. Mint mondot­ta, több szórakoztató műsort sugároznak majd, nagyobb gondot fordítanak a szom­bati és a vasárnapi adások színesebb összeállítására. Több új fejtörő műsor in­dul, így például idegenfor­galmi, külpolitikai és nép­művészeti kviz-játék, foly­tatódik a „ki miben tudós?", a versengő városok című műsor. Több fesztiválról je­lentkeznek majd, számos esztrád-, varieté- és dzsessz­műsort sugároznak. A kö­vetkező három hónapban 12 nagy játékfilmet, hat rövid­és tizenegy kis játékfilmet mutatnak be. Bizonyára örömmel fogadják majd a nézők a Kék express című francia kisjátékfilm-soroza­tot ós a Monté Cristo gróf­ja című, 12 részből álló folytatásos angol filmsoro­zatot. A közönség kívánsá­gára a második negyedév­ben ismét visszatér a kép­ernyőre a népszerű Angyal; a sorozat néhány új film­jét mutatják majd be. Hat tv-játék premierjét tervezik a negyedév során, s mind a hat mű magyar szerző forgatókönyvéből készült. Többek között Illyés Gyula, Mesterházi Lajos és Vészi Endre jelentkezik tv­játékkal. Érdekes kezedemé­nyezés, hogy az Intervízió tagállamaival közösen „Va­sárnap este" címmel szó­rakoztató műsorsorozatot indítanak. Az első adásokat Prágában, Budapesten és Moszkvában forgatják, s a harmadik negyedévben a többi intervíziós ország fő­városába is ellátogatnak a televízió munkatársai. A régi, közkedvelt sorozatokat tovább folytatja a televízió, de emellett számos új, foly­tatásos műsorral is jelent­kezik. Nem feledkeznek meg a legifjabb tv-nézőkrő] sem és számukra külön, érdekes programokat készítenek. (MTI) Fény, méterszámra Az amerikaiak méterszám­ra árusított, hajlítható vilá­gító szalagokat hoztak for­galomba. E szalagokban nincs sem lámpa, sem neoncső, gáz. vagy rostanyag; az elektro­lumineszcencia segítségével működnek. Fényüket két jól vezető lemez közé beágyazott foszfortól kapják; a két le­mez közül csak az egyik át­látszó. A világító szalagok mintegy tízezer órán át mű­ködnek, egy milliméter ke­resztmetszetűek, s l-től 30 cm-ig terjedő szélességben kaphatók. Hosszúkat ponto­san úgy mérik, akár a sza­lagét. 1868, MÁRCIUS &, CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: ARP AD KISEBB ESŐK Várható időjárás ma es­tig: felhőátvonulások, szór­ványosan hózáporokkal, ki­sebb esőkkel. Elénk, időn­ként erős északnyugati szél. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet 6—11 fok között. (MTI) 3MSÍDM A Nap kél 5 óra 86 perckor. és nyugszik 18 óra 14 Derekor, A Hold kél 11 óra 28 nerckor, és nyugszik 3 óra 11 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán 416 centiméter. (Apadó.) HÁROMSZÁZHETVEN EVE, 1596. március 31-én született Re­né Descartes kiemelkedő fran­cia filozófus, matematikus és természettudós. Matematikai munkássága igen Jelentős. Meg­alapította az analitikus geomet­riát és tovább feilesztette az al­gebrai egyenletek elméletét. HETVENÖT ÉVE. 1891. március 31-én született A«­bóth Oszkár feltaláló, aki az egyhelyből függőleges felszál­lásra alkalmas és főleg menté­si munkálatokra használt heli­kopterek kifejlesztése terén szerzett érdemeket. A világ el­ső szabr.donrepülő helikopterét 1849-ben Budapesten építette meg. NEMZETI SZINHA7 Este 6 órakor: A BoWár-ögy. Móra Ioaritanulő-bérlet. Vége kb. 9 órakor. KAMARASZÍNHÁZ Ma nincs előadás. MOZIK Vörös Csillag: Az államügyé­szé a szó. Előadások kezdése: negyed 6 és fél 8 órakor. — Fáklya: Kék rapszódia. (A film hosszúságára való tekintettel három előadást tartanak: 2. fél 5 és fél 8 órakor.) Postás Mozi: Bűntény a mü­vészpanzlőban. (Fél 6 és fél 6 órakor.) INSPEKCIÓ* ÁLLATORVOS! SZOLGALAT Szeged város területére Március 26-tól április 2-ie este 6 órától reggel 6 óráig (vasár- és ünnepnap rappal ls) elsősegélv és nehézellés esetére ügyeletes dr. Rosti Ince állami állatorvos. Lakása: Gogol u. 6. Telefon: 36-48. Az állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. A MÁV intézkedései az ünnepekre ÁpsiMs 1—12 körött — a felszabadulási és a húsvcÉi ünnepekre várható nagyobb vasúti személyforgalom zavar­talan lebonyolítása érdekében a MAV szegedi igazgatósága is rendkívüli intézkedéseket tett Az említett napokon (Me­szesen 65 mentesítő vonatot indítanak, így április 2-án és 9-én Saeeed—Hódmezővásárhely kőzött a menetpandszerű személyvonat előtt a Rókusi pályaudvarról 13.40 órakor iindul mentesítő vooiat. Megerősített, kétszeres szerelvénnyel közlekedtetik a Szeged—Budapest körött közlekedő gyorsvocnatpárokat, ezek vontatására Diesel-mozdonyokat áillítanak be. Hasonlóan megerősítik a Szeged—Dombóvár közötti sebesvonatot Közlemények x A Méhészszövetkezet értesíti tagjait, hogy a szerződéses elő­leg kifizetését ápr. l-től meg­kezdi (épr. 3-án közgyűlésen is). Cukorlepény-virágpor. pap­rtkapor. méhészfelszerelés kap­ható. Mű lép minden méretben cserére! k. 9533. x Nyugati hatások a mai fia­talokra rímmel a Szülők Akadé­miája rx. élőadásaként dr. Tu­rai Géza tanár tart előadást a Juhász Gyula Művelődési Ott­honban április l-én. pénteken 18 órai kezdettel. Belépés díjta­lan. s. 63 238 x A II. világháború kulisszatit­kai címmel Szentirmai László tanár tart dlőadást a szakszer­vezeti székház kultúrtermében (Tolbuhin sgt. 14.) április l-én. pénteken 18 órai kezdettel. Elő­adást fllmvetftés követi. Belépés díjtalan. s. 63 268. Gyászközlemények Mély fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem. MICSIN TIVADAR, életének 73. évében meghalt. Temetése április 2-án délelőtt 9.30 órakor lesz a bel­városi temető ravatalozójából. Gyászoló felesége, Victor Hugó ú. $. T. 1396. Szomorú szívvel tudatjuk, hogv BOTTYANSZKY ANDRÁS 79 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 31-én délután 15 órakor lesz a Gyetl-temetö ravatalozójából. A gyászoló Kasziba család, Petöfl­telep, n. u. 48. T. 1388. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett férj, apa, nagyapa. GARDIAN JÓ­ZSEF nyugdíjas vasutas 19S6. március 28-án tragikus körül­mények között 74 éves korában elhunyt. Temetése 1966. április l-én délután 3 órakor lesz a felsővárosi Dugonics-temetőben. A gyászoló család, Sziliért sgt. 11/b. k. 6556. — Tudományos diákköri konferencia. Ma, csütörtö­kön ós holnap, pénteken dél­után tudományos diákköri konferencia lesz a Jóasef At­tila Tudományegyetem Ter­mészettudományi Karán. A hat szekcióülést három épü­letben, a Bolyai Intézetben (Aradi vértanúk tere), a Dóm téri kísérleti fizikai in­tézet előadójában, és az Ady téri épületben rendezik meg, mindkét nap délután 3 órai kezdettel. — Az idén is megjelent a Szegedi Szabadtéri Játékok eszperantó nyelvű műsor­naptára. A játéknaptárt az igazgatóság megküldi Rot­terdamba, az Eszperantó Vi­lágszövetség számára és még negyven ország eszpe­rantó szövetségének. — Megölte feleségét. A Fejér megyei rendőr-főkapi­tányság emberölés bűntette miatt eljárást indított Boros Ferenc 32 éves segédmun­kás, somogyudvarbelyi lakos ellen, aki kedden a késő esti órákban Székesfehérvárott az utcán szóváltás közben szerelemféltésből fejszével feibe verte különváitan élő 27 éves feleségét, majd ön­magát is megsebesítette. Bo­ros Ferencné a helyszínen meghalt, míg Boros Feren­cet életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba. A vizsgálat folyamatban van. — Kerti traktorok. Az idén először vásárolhatnak a háztáji gazdaságok, illetve a háztáji társulások kerti trak­tort Az Agrotrös2ti 140 tíz lóerős, Diesel-meghajtású gé­pet vásárolt e célra Cseh­szlovákiában. A jól kihasz­nálható „ügyes" kis kerti traktorok négy munkagéppel — kultivátorral. forgókapá­val, ekével és pótkocsival — kerülnek forgalomba. Az el­ső szállítmányok — ötven darab — csakhamar forga­lomba kerülnek. — Szállítómunkás a nyer­tes. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közölte, hogy szerdán letétbe helyezték a totó 13. játékhetének egyet­len 13 találatos szelvényét A szerencsés nyertes Kőből László, a FÖSPED páncél­szekrény-szállító munkása, aki Angyalföldön, a Babér utca 20. szám alatt lakik. Köböl László hathasábos szelvényén (amelynek szá­ma: 056 281) a 13 találat mellett még egy 12-es, há­rom 11-es és egy 10-es talá­lata is volt, s így nyeremé­nyének teljes összege az il­leték levonása után 501 173 forint ,— A Camera Buona, a fegyveres erők filmklubja nyilvános klubfoglalkozás keretében mutatja be ma, március 31-én délután 5 óra­kor a fegyveres erők klub­jában (Victor Hugó utca 6.) a Sodrásban című magyar játékfilmet A bemutatót vi­ta követi, melynek vezetője Raffai Anna, a televízió ren­dezője. — Volt MADISZ-osok ta­lálkozója. A Magyar Demok­ratikus Ifjúsági Szövetség egykori alsóvárosi alapszer­vezetének tagjai számára ta­lálkozót és ünnepi megem­lékezést rendez a KISZ vá­rosi bizottsága április 3-án délután 2 órai kezdettel a Földműves utcai Mátyás vendéglő nagytermében. — Szabálytalanul előzött Szegleden a közúti hídon egy sziemélygépkocsdt a motorke­rékpáron haladó Andrási Bálint kisapostagi lakos, ösz­szeütközött a villamossal. Pótutasa, Kóródi István apátfalvi lakos 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. — Szegény a föld: ha mindenki annyit enne. mint az amerikaiak, a föld nem volna képes 500 millió főnél több lakót ellátni. Márpedig az emberek száma napjaink­ban 3,2 milliárd. Lobogózzuk fel a házakat! A Szeged m. j. városi ta­nács végrehajtó bizottsága felkéri a város vállalatai­nak és intézményeinek dol­gozóit, valamint Szeged vá­ros lakosságát, hogy hazánk felszabadulása 21. évforduló­jának méltó megünneplésére vörös és nemzetiszínű zász­lókkal díszítsék fél üzemei­ket, épületeiket. Előadások, rendezvények - Un*' urbanizálódásárdl tm-t előadást az Építőipari Tudomá­6yos/Égyesüle( városrendezési éit-rtéözg£zdasági szakosztályá­nak es a Hidrológiai Társaság helyi csoportjának rendezésé­ben dr. Pálfy-Budinszlcy Endre ma. csütörtökön délután fél 5 órai kezdettel az MTESZ elő­adótermében. - A neutronsugárzás hatása a félvezetőkre címmel előadást tart Ivan Sostaree. a szabadkai technikai főiskola tanára ma. csütörtökön délután fél 5 órai kezdettel a Kísérleti Fizikát In­tézet (Beloiannisz tér 9.) első emeleti előadótermében. Előadá­sát az Eötvös Loránd Fizikai Társulat szegedi csoporti a ren­dezi. I Közöljük kedves ven­dégeinkkel. hogv 1966. április l-én. pénteken este a Felsővárosi Vendéglőben (Brüsszeli krt. 38.) hal­vacsorát rendezünk. Tájjellegű borok — hangulatos cigányzene. Telefon: 46-13. Asztalfoglalás a helyszí­nen. Csongrád megyei Vendéglátó Vállalat S. S. 63 164 | 4 DÉL-MAGYARORSZÁG Csütörtök, 1966. március 31.

Next

/
Oldalképek
Tartalom