Délmagyarország, 1965. augusztus (55. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-11 / 188. szám

( - Ide azzal a két jeggyel a West Side Story-ra ! (MXlÖfö (K&LM&CÍ) S

okáig amolyan se hideg, se meleg viszonyban voltam a rokonságommal. Karucsonykor meg újévkor lapokat kaptam és írtam, Jeles alkalomkor megreszkíroztam egy dísztáviratot, de arról már fogalmam sem volt, hogy a Tercsi néni nagyfia hány éves és mit csinál, van-e unokája Tibor bácsinak és mivel operálták a Vendelék legkisebb gyerekét. Szétszóródott ugyanis a rokonság, akár a gyermekláncfű apró bugája, egyik Öcsödön lett tanító, másik Zalaszentgróton agronómus. Néha el is keseredtem emiatt, mert láttam, hogy más családok, más rokonok milyen szépen összetartanak, együtt eszik a karácsonyi bejglit meg a szilveszteri kocsonyát, együtt isszák az új bort, akár gyereket kell bejegyezni az anyakönyvbe, akár egy nagydiák doktorál. Mí meg legfeljebb akkor sorakozunk egybe, ha valakit temetni kell... Éppen ezen meditáltam magamban, amikor csöngetett a postás és expressz levelet nyomott a kezembe. — Nicsak, a Ferike néníék! — Kik is azok? — nézett rám nagy szemekkel a feleségem. — Hát nem tudod? No várj csak... A Ferike néni az én anyám testvére férjének a... hogy is hívják csak az ilyet? ... Aha: ángyikája... Tudod, akik tavaly azt a csipogós levelezőlapot küldték Pár ••••••••••( rizsből! — Láttam én már őket? — forszírozta tovább. — Hogy te? Azt nem tudom. Azt hiszem, nem. En ls csak úgy derengve emlékszem egy öreglányra a Mariska esküvőjéről. Mintha ő lenne az. De nézzük csak, mi jutott eszébe, mit ír? — Drága gyermekeim, úgy gondoltuk, meglátogatunk ott, a szőke Tisza-partján. Régen láttunk, a gyerekeitekről meg csak épphogy hallottunk, hát most itt a nyár, egy-két napra leugrunk. S ha már ott leszünk nálatok, megnézzük tán egyúttal azt a híres szabadtérit is, amiről annyi írnak a lapok. Ha nem terhelnénk benneteket, vegyetek három jegyet a Turandot-ra. Sokszor csókolunk es várjuk a találkozást... — Hát nem aranyosak? — kérdezem én naivan. — Lehet, hogy aranyosak, de nekem összesen kétszáz forintom van és csak a három jegy kétszázhetven... — válaszolt praktikusan a feleségem, no de mégis megegyeztünk végül, hogy ha törik vagy szakad, ennyivel tartozunk, ha már eszükbe jutottunk. Igenám, csakhogy másnap ls jött egy levél, az Ernő bácsi irta, aki erdész valahol a Bükkben, s akiről anyám olyan sokat mesélt nekem még apró gyerek koromban, hogy micsoda vadász és micsoda jókedvű ember és egyszer majd elvisz engem az erdőbe. És az Ernő bácsi azt írta, hogy mégis neveletlenség tőlem, hogy fél éve hírt sem adok magamról, pedig 6 olyan kíváncsi már a gyerekeimre! S minthogy Mohamed nem ment a hegyhez, kénytelen lesz megindulni a hegy Mohamedhez, s szombaton már érkezik ls, és készítsek valami ügyes kalitkát, mert két mókust ts hoz a gyerekeknek. De ha már neki kell a helyembe utazni, üsse kő, egyúttal megnézi azt a szabadtérit ls, bár sose lelkesedett 6 annyira a festett világért. Azt a Tragédiát még valahogy esetleg elszívelné, hiszen látta már egyszer gyerekkorában, s azóta is akarna visszaemlékezni, hogy mit látott akkor, de mindeddig nem sikerült Talán majd itt Szegeden ... Vagyis hogy vennénk két jegyet, mert Ilyen hosszú útra ő már nem merészkedik egyedül, elhozná az unokaöccsét is, a Palkót, akinek meg éppen jövőre lesz kötelező olvasmány ez a Tragédia, s akkor éppen meg tudná spórolni a gyerek, ha itt megláthatná... — Az Ernő bácsi... Ez rendes tőle..: Még mókust ls hoz! — De megint két jegy... — Még szép! Képzeld, hogy mi mennénk el őhozzá az erdészházba! — Igen, igen, de ml nem megyünk. — Nem. De mehetnénk, vagy mehettünk volna. — Es hol alszanak majd? — Egyszerű. A gyerekeket beszerezzük Kovács nénihez a szomszédba. Az ő he___________ lyükön megalszik A családiasság reneszánsza a Palkó A ml szobánkból áthozunk egy fekhelyet, az lesz az Ernő bácsié. A nagyrőkamét szétnyitjuk, azon megalszik majd Ferike néni meg a nem tudom én klje. s közülük a harmadiknak íel!••••••••• fújjuk a gumimatracot Mit szólsz? — Csodálatos! Csak éppen minket felejtettél kL — Én a magam részéről nem vagyok olyan kényes, egy matracon is meghúzódok a fürdókádban. Te pedig, legjobb lenne, ha hazamennél anyádhoz arra a kéthárom napra. Vagy mondok még jobbat. Váltunk egy csínos szobát a szállodában. — Helybelieknek nem adnak szállodát — Igaz, igaz. De erre is van receptem. Végeredményben nem olyan messze van Hódmezővásárhely, átugrunk az esti vonattal, ott már vidékieknek számítunk. — Es reggel? Ki ad nekik enni? — Ügy gondoltam, hogy a hajnali vonattal visszajövünk, bevásárolunk, s mire a vendégek nyitogatják az 6 szemecskélket már ott párolog a forró kakaó és ott illatozik a lágytojás az asztalon ... — S mindezt a te rokonaidért vállaljam! — Nemcsak azokért. Nézd, írt valami Turcsányl ls. Ilyet én nem Ismerek. Ilyen rokonom sose volt — Én sem ismerem. — Majd megkérdezzük a mamát A n Ne tessék komolyan venni 9 Próba premiert, premier próbát ér a nagy dimenziójú fesztivál városban. A színpad deszkái, a magasba nyúló lépcsőzetes állványok, a Dóm tér legkisebb köve is teleivódott művészettel. Szinte megmámorosodtak a lázas ritmusú próbáktól. A vibráló, izgatott tempójú alkotó munka különleges hatással van minden közreműködőre. Menetközben furcsaságokat, humoros pillanatokat visszavetítő görbetükör villan föl az éjszakát nappallá változtató sötétben. S még több váratlan szellemesség csattan el. A helyzetkomikumok piramisként halmozódnak estéről-estére, éjszakáról-éjszakára —, kifogyhatatlanul. Hadd akasszunk le belőlük egy fűzérre valót va bizalmasan ezt kérdi: „Ugye, te nem haragszol, amikor énekelsz?" — Felszabadult nevetés tör kl a szereplőkből, s belőlünk ls. A gyermeket pedig átveszi Melinda, s most már ő ringalja karjaiban az ária végéig. A kicsi szundikálni kezd. Melinda ölben visz! ki a színpadról, hozzáfűzése boldog mosollyal mindössze ennyi: „Nehéz szerep!" Késik a harangszó Miért késik az éjféli harangszó? Lekéstek a jelzéssel? Dehogy, csak rossz a harangozó reflexe, — mondja a talpraesett ügyelő. onnan az öltözőbe, a balettlányok fejére — elismerésük jeléül. Apácák a szalmazsákon Bizánci szín. „Kérem színre az apácákat!" — harsogják a külső megafonok. Az apácák sehol. A rendező bőszülten felkiált: „Hát mér az apácákban sem lehet megbízni!" — „Dehogynem!" — hangzik Lucifer rezignált válasza. Csak előbb szundítanak egyet a római szalmazsákokon, hogy kellő pillanatban frissebben szaladjanak a színre. Női hiúság Rémes világ A Tragédia házi főpróbáján a rendező beszól a mikrofonba. A falanszter-jelenet megy. Az a rész, ahol a képesség-vizsgalait folyik. A rendező szeme Miklóssy Györgyöt, a falanszter-orvost keresi, — újabb instrukció miatt Többször felhangzik a keresett művész neve: „Miklóssy Gyuri! — Miklóssy Gyuri!" — de úgy látszik, erőtlen a mikrofonhang. A rendező kissé idegesebben: „No, Gyurikám, lépj már előbbre, — úgy, oda, oda! Még! Talán fel a lépcsőre." Miklóssv nem mozdul. A rendező felrohan a színpadra: „Nem hallotok? Lépj mér előre! Te is! Ide. Ügy. Köszönöm. S egyáltalán, arra kérlek benneteket, jelezzétek, ha halljátok a szavam, mert ebben a nagy egyformaságban képtelen vagvok benneteket felismerni. Rémes világ! — tör kl belőle az őszinte kritika. Londonban hej, vidám az élet! Legalábbis a jelmezes színpadi próbán. A nők szebbnél szebb ruhákban kellettetik magukat a színes sátrak előtt. Tömegesen. Rengetegen. Már el se férnek London utcáin. A rendező csodálkozva kérdi: „Hogy került Ide ennyi nő?" Egy hang a távolból: „Minden nő Párizsba és Londonba igyekszik. Magukra vették az összes létező Jelmezt. Teljesen kifosztották az öltözőket, mert végre mutatósan nézhetnek kl, szívük szerint". A rendező: „Vissza! Vissza! Tessék levetkőzni! Bocsánat — jobban mondva felöltözni körköpenybe és csuklyába! Tessék Rómába menni, R temetési menetbe! Ott nőhiány van!" Büfé-élet Szünet nélküli sörözés, kolbászevés, pohárcsörömpölés Jellemzi. A megafon állandóan csendre inti a poharazgatókat. Hatásosabb lenne olyan feliratot kifüggeszteni a büfé homlokzatára: „Csendet kérünk! Lármázni csak a színpadon lehet!" —, mert ott még a leghangosabb büfézők is elcsendesednek, s a lelkes „Vivátokra" már csak a fáradt gőzből jut | Ásító lovak Mágneses lyuk A* ellenség keze mama Ismerte. Ez a Turcsényi bácsi volt a násznagy a Vilma néni esküvőjén, de nagybátyja is a Vilma néninek, vagyis nekünk akkor | majdnem harmadik unokabátyánk, mert a Treszka néni negyedik unokanénénk, de 6, az öregfiú, egy fokkal közelebbi rokon. így már világos. — Akkor azt kell tennünk, hogy kiveszünk még két fizető vendéglátó szobát is. — És személyi hitelt az OTP-től... Sz. S. L Színváltozás. Teljes pompájában a Bánk bán díszlet. Főpróba, mint előadás. A jobbhátsó palotafalat óriás tüllfátyol borítja. Mögötte sejtelmesen rajzolódnak ki a palota udvarán megjelentek alakjai. Csak úgy feketéllnek a lepel mögött, ahonnan drámai erővel próbálnak előtörni — eredménytelenül. Békés András főrendező kétségbeesett hangon kérdt „Mi az a lepel ott, hátul, miért nem veszik el? Műszak! Azonnal kérem eltávolítani! Nem gondolják, hogy megsértődik az énekkar, ha letakarják? De egyáltalán m! ez a lepel? Hogy került oda? Véletlenül?" — „Nem!" — hangzik szavalókórus-szeröen az ügyelők válasza. „Akarattal!" — „Csak beakadt!" — „Értem" — mondja békésen Békés. — Már azt hittem, az ellenség keze! — a Turandot-ból. Fülledt, csillagos, júliusi éjszaka. A betegeknek melegük van a klinikai ágyakon. Zene, drámai hangok, érdekes fények csapódnak az ablakon kihajlók felé. S mire az ügyeletes ápolónő végigjárja a kórtermeket, szembetűnő hiányosságokat észlel. A férfibetegek, ágyai zömmel gazdátlanok. Keresésükre indul. Az egyik kerítésnél, mely határos a szabadtérivel, tömeg feketéllik. Megvannak a szökevények, akik közelebbröi akartak látni mindent! Sőt, egy pár elszántabb még annál is közelebbről! Felmásztak a balett-táncosnők öltözőjének hullámtetőire és makkegészségesen hasaltak egy mágneses lyuk fölött. A rajongóbbak virágokat is szórtak A Tragédiában résztvevő lovak közt van egy kedves, szelíd „házaspár", öreg lovászuk kíséretében esténként hűségesen megjelennek a színen. Mivel azonban nappali dolgozók ők is, mint embertársaik, esténként rémesen elálmosodnak. Hatalmasakat ásítanak. Néha egész beszédesen, szinte kérdőn: „Hogy mi a csudának kell Ilyen nagy felhajtást rendezni azért a két pillanatért, amiért bevágtatunk a csodálatos reflektorfénybe, fülünket bántó emberzaj Közepette. Nem elég, hogy hosszú kilométereket kell túlórában megtennünk, s itt órákat ácsorognunk." De szemmel láthatóan beletörődnek sorsukba, s talun, ha vége lesz a Játékoknak, még hiányérzetük ls lesz. Vágyódni fognak a színpad után, ahol, mikor rájuk került a sor, a legnagyszerűbb fellépést nyújtották — az álmosság legcsekélyebb nyoma nélkül. Thursó Margit Bizalmas kérdés Melinda, fehér hálóinges kisfiával Tiborc végszavára belép. A gyermek gyanakvóan néz körül a színpadon. Idő előtt kitépi magát Tiborc kezéből. Ösztönösen színpadi mamájához próbál somfordálni. De a teljes díszben vértezett Bánk bán, — rendezői utasítás szerint — váratlanul felemeli a kicsit, és szárnyaló hangon énekelve magához szorítja. A kis utód szája előbb legörbül, majd apját túlharsogón zokogni kezd. Simándy énekelve nyugtatja, egy-egy lélegzetvétel közben vigasztalja, simogatja, végre földre állítja a zokogó gyereket, majd prózában tanácstalanul kiszól a rendezőnek: Fél tőlem! Mit csináljak?" Néma csönd — „Ne énekelj!" — oldja meg a problémát a magáhoztért gyerek, s apja páncélingét megrántjCegtzM. aiándéU F É N Y K É P Örökítse meg szegedi látogatását! Részlegeink: Kárász u. 7 sz. Széchenyi tér 7 sz. Lenin krt. 44 sz. Riport-, amatőr munkák kidolgozása 1 nap alatt Kárász u. 13 sz. alatti részlegünkben Szegedi Fényképészek Kisipari Termelőszövetkezete ^ekuih* meg, a várost, annak történelmi nevezetességeit, csodálatos tereit és építészeti remekeit a 10 sz. AKÖV mikró és panoráma buszaival! Indulás a Dugonics térről 4 DÉL-MAGYARORSZÁG - KÜLONKIADAS