Délmagyarország, 1964. március (54. évfolyam, 51-75. szám)

1964-03-27 / 73. szám

Reprezentáció, fűtőberendezés, Diesel-motors" lawr-nee a társadalom számlájára Bűnszövetség a Szegedi Gépipari és Gép jármű javító Ktsz-ben Molnár András aznap este minte© 110 ezer forint rolynak és Üjvári Jánosnak nyugtalanul tért haza. Ko- anyagi kárt okoztak a tár- 6500 forintért kézikocsit rir, lefeküdt He pi>«7 éisza- 6adalmi tulajdonban, ők pe- ©ártottak — a munkalapon ran íeieicuat, ae egesz ejsza .mn^ kezfttt an ez«- asn hoa^-té.; .„tál­ka nem aludt, gondolkozott, töprengett. Pedig igazán szép nap állt mögötte. Elkészült a gumikerekű kocsi. Sokat dolgozott rajta. A megren­forintot osztottak szét. számoltak el. Kormos An­_ tal zsombói lakos megren­W A pfilda delésére 11 ezer forintért gu­mikerekű kocsit ©ártottak, Tóth K. László maga járt a ktsz ebből csak 169 forint elöl „jó példával". A nem- értékben részesült javítás cí­háromszoba- mén. — Mire költötte a pénzt? — kérdeztük Tóth K. Lász­lótól. __ — őszintén mondom — vallotta —, ebből a pénzből a családom és saját részem­# Nehéz a lejlön megállni Egyre ©akrabban gondolt arra a műhelyértekezletre, amikor a fejére olvasták tet­delő meg is fizette, hiszen régen épített a főnök markába 11 ezer fo- összkomfortos családi házá­rintot számolt le. És aztán a ^^^ A ffiK főnök 169 forint kivételével ugyan szabályszerűen mun­elosztotta a pénzt. Meg is kalapot nyújtott be, de ezen ünnepelték a jeles napot csupán a fűtőberendezés sze- J borral, sörrel a műhelyben, f^ri TlerTto'íorto^ Ea ezután a nap után volt foetett. A szánüa arról nem S nyugtalan Momar András. beszélt, hogy Tóth K. László nagyobb részét reprezentá­a szövetkezettől szerezte be cióra költöttem. a kazánt, a radiátort, a csö- _... .. T , ,, veket - tehát az anyagot is. Tóth J Lász^ló reprezen­A szakértők véleménye sze- ^'f. ,Wfdáf1 kozott ve8f rint a fűtőberendezés érte- tteg*t^ ftéteek s «erepel­ke 22 ezer forint. tek' Mert például Adam Ja­, „ji .... nos zsomboi lakos megren­Ti „ainfetf TT,«r A technika áldasaíbol a delésére a budapesti Hajtó­tét. És azután született meg „alád tagjait sem rekesz- műgyártói Tóth János fő­a Szegedi Kenderfonó©ár- tette ki Tóth K. Laszlo. So- technológus közbenjárásával ban a határozat: „Azonnali koranak, Szojka Lajosnak Diesel-motort szereztek be. elbocsátás" lakds4ba 1963 Júliusban a Ezért a szivességért ezer ío­. sajátjához hasonloan szerelt „„tot adtak xóth Jánosnak. Mi volt Molnár András kozponti futest. A felújított motort, melynek bűne7 Mag^sxemráyektől Horváth Fepenc ^ Molnár értéke 10 ezer forint, 5 eze­^ ^^.^ivóKl tfa András, a két csoportvezető, rért adták át Adám Janos­derfono©ár műhelyében ké- látva a főnök nagyszabású nak. A motor felújítási költ­szitette el munkaidőben s üzleteit maguk is hasonlóba ségeit pedig a Hajtómű©ár­aztan az is elofordutt tobte bocsátkoztak. Horváth fű- nak számolták el. szor, ho© ittasan jelent meg rész kál hát ké6zített — a ©arban. maga részére ilynek érté- ® * tapilllatOS eitenfir Akkor megfogadta, ho© ke 1700 forint, de a ktsz Ezek után önként adódik a soha többé Alig várta ho© ^^^ javítás címén kérdés, hogyan tudták éve­^rsursss r **» ss ? jsssrass ben állt, hamar felvették nyl János szegedi lakosnak Nincs ellenőrzés a ktsz-ben? a Szegedi Gépipari és Gép- Horváth 1900 forint értékű Ezekre a kérdésekre is fény jámiűjavító Ktez-be Itt elő- vaslétráért a munkalapon de™lt a nyomozáskor. Hiva­szor esztergályc* volt ma d . tálból Barabás Bélának, a hamarosan csoportvezető lett. Hegesztés címéin csaü 300 fo ktgz voU művezetőjének fel­Már ú© látszott, minden rintot számolt fel. adatkörébe tartozott az ellen­rendbejön, de ismét fekete Egyébként módszerükhöz őrzés. Ezt különös módon tel­ugyekbe bonyolódott... tartozott, ho© az állami vál- Jesítette. A műhely vezetőit kor bukik a fonok és a tob- a zsebből vállalt munkara egyik alkalommal elfelejtet­biek is. Várt, és újabb üzle- fordított anyag- és munka- te bejelenteni érkezését, s teket kötött. költséget, a pénzen pedig mikor a műhelyt felkereste, Mert nehéz a lejtőn meg- , , néldául ott éppen egy feketén vál­allni. Alig dolgozott néhány osztozKootaic. 1© peioaui laU kocsin dolgoztak £s mit hónapot új munkahelyén, többeknek keszitettek ko- tett Barabás Béla? A követ­amikor észrevétlenül e© csit. Ezekhez 92 csapágyat kezőket kérdezte: bűnszövetség tagja lett. A használtak fel, a csapá©ak — Mi az? Az ilyen munká­ktsz Pulcz utcai gépmuhe- forint, a Ma- ból én sohasem részesülök?! lyeben Tóth K László resz- Kábelművek srémláia- Most részese lett 6 az legvezeto, Horváth Ferenc Syar Kabelmuvek számlája ügynek> mert csfl]á vala. es Molnár Apdras csoport- ra került. A vallalatnak mint hanyag kezelés címén vezető, valamint Gyaponyi ugyanis ebben az időben tál- indult ellene eljárás Kn ™hef"könnyűÍton' -*»<«« ^ kapcsolatban pénzt szerezni Kezdetben tettek. felkerestük Rózsa Bélát a külön-külön dolgoztak sa- ^ _ . . , „f.Gépjár­ját zsebükre, majd rájöttek, • OSZtOZkOUáS 3 pénzen Ktsz elnökét is, aki ho© e©ütt többre mennek! ' . levonta a ^nulsagot. S bűnszövetséget alakítva A műhely korrupt vezet01 - Többet, rendszeresebben fosztogatták a társadalmi tu- több zsombói gazdával kap- kell ellenőriznünk a telepe­lajdant 1961 és 1963 között csolatba kerültek. Barna Ká- in ken folyó munkát Ha korábban is ilyen, va© legalábbis ehhez hasonló né­zeteket vallott volna az el­nök, talán meg lehetett vol­na akadályozni a társadalmi tulajdon fosztogatását. A Csongrád megyei rend­őr-főkapitányság az ü©'ben befejezte a nyomozást, s le­tartóztatás mellett eljárást indított a társadalmi tulaj­don sérelmére bűnszövetség­ben elkövetett sikkasztás, csalás és egyéb bűntény mi­att Tóth K. László Petűfite­lep, 11-es utca 683., Horváth Ferenc Lomniczl utca 153., Molnár András, Petőfitelep l-es utca 129., és Gyaponyi József, Lumumba utca 26. szám alatt lakó motorszere­lő ellen. Az üggyel kapcso­latban ezenkívül a ktsz több tagját felelősségre vonják. Horváth Zsuzsa Olaaióutk írják Önzetlen segítés Néhány nappal ezelőtt 17 gedi klinikára szállította be­éves leányomnak súlyos teg leányomat. Ott elsőse­mandaula©ulladása volt Az gélyben részesítették, s je­orvosi kezelés után hazain- lenleg már jól van. Megkér­dultunk a tanyára, de mire deztem Zantó elvtárstól, mi­elértük otthonunkat, ©er- vei tartozom, de ő így fe­mekem erősen belázasodott lelt: "Semmivel. Kötelessé­és attól tartottam, hogy gem volt.-­megfullad. Kétségbeesve ro- Hálás köszönet a segitsé­hantam Zántó István önkén- géért. tes rendőrhöz segítségért, aki Szekeres Ferencné gépkocsijával azonnal a sze- Al©ő, Farkirét 25. sz. Nyugdíjelőkészítés a vízügyi igazgatóságnál Az Alsótiszavidéki Vízügyi sáig és a nyugdíj folyósító­Igazgatóságnál közel két éve sáig tartó korábban hossza­alakult meg a társadalom- dalmas időt. öreg dolgozó­biztosítási tanács és ezen be- inkát meghallgatják. s lül a nyugdíjelőkészítő albl- együttműködnek az SZTK il­zottság is. E bizottság meg- letékes szerveivel. Például alakulása előtt már az igaz- korábban az igazgatóság az gatóság elrendelte a dolgo- SZTK alközpontja számára zók régi munkaviszonyainak több dolgozót rendelkezésre tisztázását, s ezen minte© bocsátott, ho© segítsék a tíz esztendőn át dr. Illyés Ti- munkaviszony-nyilvántartó vadar jogi szakemberünk so- lapok rendezését, amelye­kat fáradozott. Ezt a munkát ken az elhasználódás követ­most már folyamatosan az keztében bizony már az írás albizottság végzi: a nyugdíj- is jórészt elmosódott. Tisz­korhatárt egy-két éven be- tázzák a dolgozók vasárna­lül betöltő dolgozók időelis- pi munkáit évekre visszame­merési kérelmét gondosan nőleg, s mire a nyugdíjkor­megvizsgálják, elintézik az határt betöltik, már készen ezzti járó adminisztrációs áll a jogosultság megállapí­teendJket. Ezzel lerövidítik tásához szükséges igazolás, e nyugdíjigény megállrpftá- Kovács József Üzenet a harmadik színházi világnap alkalmából közi Színházi Világnapról. Az előadások eldtt minde­nütt ismertetik Sir Latvrcn­cc Olivier ís Jean-Louis Barrault közösen irt üze netét. A Szegcdi Nemzeti Színházban pénteken este az Altona foglyai előadása előtt Kovács János színmű­vész olvassa fel az üzene­tet, amelyet az alábbiakban A Nemzetközi Színházi ^ emberi egység felé tőre- nak, amelynek tulajdonjoga mzö„vet^LeiuíaV»a,Sin4rem.óZ- kednek, lelkesítő dolog azt az egész világot illeti. Ami­keintk raegt világ min- látni, ho© a különféle szín- kor a színház különféle den színházában a Nemzet- házi elképzelések ls e©re megnyilvánulásai átkelnek inkább találkoznak a szín- az országhatárokon, olyan­ház funkciójáról alkotott kői kor csak a szóban rejlő gon­zös felfogásban. dolat fo©atkozik meg ideig­Minden előadóművészet kö- lenesen, de maga a szó, az zül a színház küzd .1 legna- érthetőségnek ez a legparu­©obb nehézségekkel, ha nyibb eleme, megőrzi min­nemzetközivé kíván emel- den igéző és mágikus erejét. kedni. A balett és a zene A szavakon túl, Brecht; néhány jelentéktelen rész- szinte észrevétlenül kelhet át Claudel, a távol-keleti szín­let elhagyásával közlünk. a határokon, de a színház — ház va© Shakespeare érzéki Barátomat, Jean-Louis Bar- bármennyire vonzza is a hatalmas egymásba olvad; rault-t és engem az a meg- saemet — szavakból tevődik megérintve és átjárva min­tiszteltetés ért, ho© meg- össze ós szavai között sok a den ember szívét, kértek, szóljunk néhány szót buszko* a fuggetlen a le Óoldogok vagyunk, ho© Színházi Vilnonnn nikni. nem fordítható. Ezért kell Shakespeare az egész világ mából VlJagnap 81X31 csodálnunk a Nemzetközi birtoka lett, örülünk, ho© Színházi Intézet törekvéseit rendszeresen ú© emlegetik; Hadd beszéljék először is és üdvözölnünk eddigi tel- mint minden új drámai moz­röviden a má újonnan meg- jesítményeit, hiszen ennek galom törvényes ősét. Öröm­alakult Nemzeti Színházunk- az intézménynek magasztos mel tölt el az is, hogy min­ról. Tavaly, több mint száz álma egy olyan szóban tes- den nemzet tagjai, minden éven át tartó küzdelem lesül megi amely önmaga- világnézet hívei a maguké­után. mi, angolok, végre ban is paradoxon: "Világ- nak vallják ho© egész élet­megkaptuk a magunk Nem- színház..müvén végigtekintve még zeti Színházát és e színház Ez a paradoxon az én sze- soha senki nem nevezte vezetésével engem bíztak memben korántsem látszik megrögzött reakciósnak. Az meg. Többek között e© feloldhatatlannak. Ho© er- az ember, aki megírta azV. olyan kérdés volt, amelyben ről megbizonyosodjunk, ele- Henriket, megírta a Troilus társaim ós én rögtön meg- gendő nyitott szemmel járni- és Cressidát is, és az, aki e©eztünk: azt akarjuk, hogy kelni az úgynevezett -ide- megírta a Rómeó és Júliát, ez az intézmény ne csak gen« országokban akkor ha- az írta meg a Szeget szeg­Nemzeti, hanem Nemzetközi mar kitűnik, miiven mér- gel-t is. Színház le©en és műsorun- tékben nemzetközi va©on Négyszáz év alatt a mi kat úgy kívánjuk összeáUí- is a színház. Akár az olyan Shakespeare-ünket a magáé­tani. ho© benne az angol klasszikusokról van szó, mint nak ismerte el az egész vl­eredetú és a külföldi drá- Szophoklész, Shakespeare, lag. Színházi szempontból mák e©ensúlyba kerülje- Moliére. akár a connedia — és születésének négyszá­nek- dell'artéról: drámaírók, szí- zados évfordulóján inkább, Napjainkban. amikor az nészek és rendezők csak emberiség különféle elemei gondnokai e©azon birtok­Színházi vezetők és termelőszövetkezeti gazdák találkozója Érdekes témával kapcsolat- nyújtanak számukra, mint a ban rendeztek csütörtökön tájelőadások. Csaknem vala­értekezletet a járási tanács mennyien szóvá tették, ho© na©termében. A megbeszé- ha a közlekedési lehetősége­lésre az adott alkalmat, hogy ket az előadások utani haza­fél év telt el, amióta csaknem térés körülményeit javítják 4500 környékbeli tsz-tag, bér- az illetékesek, a jövő évadra lettel, rendszeresen látogatja a tsz-ek bői még többen vál­a szegedi nagyszínházban tartott előadásokat. A kör­nyékbeli parasztemberek kö­zül í© hat hónap alatt mint­egy negyvenezer néző foglalt már helyett a nézőtéren. A tanácskozáson minte© hatvan tsz-elnök, tsz-tag és a falu művelődésü©ével foglal­kozó szakember vett részt. Az elnökségben foglalt helyet Kiss István, a járási pártbi­zottság osztályvezetője, dr. Ábrahám Antal, a járási ta­nács vb elnökhelyettese, vala­mint Vaszy Viktor, a színház igazgatója, Halasi Árpád, a színház gazdasági igazgatója és Haller Sándor, a szervező iroda vezetője. Kiss István menyitó szavai után Haller Sándor, majd Vaszy Viktor tartottak rövid vitaindító előadást. Elmon­dották: nagyon örülnek an­nak, ho© az idei évadban új közönséget, a termelőszövet­kezeti tagok na© táborát üd­vözölhetik már a renszeresen színházba járó közönség kö­zött. Ismertették, ho©- a program me©áltoztatásával és más módon ho©an i©e­keztek megszerettetni a szín­házat az új közönséggel. A vitában felszólalók elis­meréssel szóltak az új kezde­ményezésről, a tsz-tagok bér­letezési akciójáról. Elmondot­ták mindig na© örömmel jönnek a magas színvonalú, látványos kiállítású darabok megtekintésére, amelyek az adottságok miatt is többet tanak bérletet, • mint az idén. Az értekezlet résztvevői este a Szegedi Nemzeti Szín­házban közösen megtekintet­ték Verdi Aida című operáját. mint valaha — ő a mi leg­főbb kiviteli cikkünk. És a cikkek listáján még soha nem szerepelt olyan, amely nálánál kevesebb bajt és több dicsőséget hozott volna ránk. A színház legfőbb képes­sége abban áll. ho© félre­söpri mindazt, ami az embe­reket elválasztja: faji, val­lási va© politikai különb­ségeket csakú©, mint a nyelvieket és u©anakkor érvényre juttatja mindazt, ami az emberekben közös: a nevetést és a könnyeket, az örömet és a bánatot, a bol­dogságot és a félelmet, egy­szóval mindazt, ami a szív birodalmához tartozik. A szípház feltárja azt a közös szívet, amely egyaránt ott lüktet' minden emberben ós ezért nevezhetjük a béke leghatékonyabb eszközének. Áprilisban itt a Velence A Fecske és a Totó ciga- gatott dohányból — 30—30 rettához rövidesen csatlako- százalék török es bolgár, 40 zik a régebben ígért ujabb százalék hazai Virzsínia do­szopókás cigaretta, az igé- hány keverékéből — készül, nyesebb Velence. Az űj fajta Kétféle szopókával — a fér­cigaretta nemcsak méreté- fiaknak a már ha©pmányos­ben. hanem töltelékében is nak tekinthető parafás, a Meghalt Úr György „Juhász Gyula megmen- utolsó napjairól, haláláról tette az életemet." Ez volt tudósító könyvecskéje és Ju­utolsó cikkének a címe már- hász Gyula ifjúságáról kor­cius 1-i számunkban; 19-es társi vallomásokból össze­emlókét idézte benne. S szőtt írása, mely először e most, ho© szíve fölmondta hasábokon jelent meg 1958­a szolgálatot, nem menthet- ban. Azóta is fölkereste te meg életét senki, semmi, időnkint régi lapját írásai­Ür Györ© 1894. szeptem- val, melynek szereplői fő­ber 3-án született Szegeden, ként a szegedi nagyok, Ju­A főreáliskolában Babits hász Gyula és Móra Ferenc volt a tanára; talán némi ré- voltak. sze is volt benne, ho© a tol- Magam is Juhász Gyula lat választotta, s 1913-ban a révén ismertem meg őt, s Szeged és Vidéke munkatár- kitartó levelezéssel, pesti és sai közé állott, a Független szegedi beszélgetéseken sok Magyarország helyi tudósitó- értékes adalékot kaptam tőle ja lett. A háborúban frontot a húszas-harmincas évek járt, katonaszökevény is szegedi világáról, figuráiról, volt. a forradalmak idején a Szülővárosába évente e©­Vásárhelyi Vörös Újságot szer-kétszer hazalátogatott: szerkesztette, a bukás után a ilyenkor első útja szüleinek Krónikát, majd A Munka sírjához vezetett a belvárosi dolgozótársa lett, megszün- temetőbe, majd a Virág­tével pedig a Szeged, a Friss cukrászda asztalánál fogad­Hírek, a Délmagyarország ta, vendégelte ismerőseit munkatársa. Több színházi Vágya, hogy a feketehimlő lapot is szerkesztett (Rival- veszély miatt ősszel elmaradt da, Szöveges Színlap, Szín- olaszországi útját most ta­ház és Társaság. Színházi vasszal pótolja, immár soha Újság), 1929-től 1938-ig pedig nem teljesedhet, mint az a a Közérdek című lapnak terve sem, hogy a szerkesz­kiadószerkesztője. Tréfásan tőség munkatársainak baráti jótevőjeként -emlegette Ke- körben, a Szőke Tiszán szá­resztes-Fischer Ferenc bel- moljon be élményeiről. Het­ügyminisztert: lapjának be- vgnedik születésnapját, mely­tiltása után miatta volt re beteg szíve miatt vlgyáz­kénytelen papírföldolgozó va, de heves, mozgékony kisiparossá lenni, amely a természete folytán mégsem nehéz időkben biztosabb eléggé óvatosan készült, nem megélhetést nyújtott szá- érhette meg. mára. Megint el kell köszönnOrk Mint minden fiatal ripore egy öreg jóba-áttél. sWir'i ter, ő is irt mindent. Nem- meleg tenyerében még a na­csak tudósítást, hanem ver- gyök. József Attila, Juháqz set, elbeszélést, regényt is. és Móra kézíoeását éreztük. Meg is jelentek, sőt 1925-ben Holnap, szombaton délelőtt luxus jellegű. A Vélenoe nőknek pedig -előrúzsozott* uevanis az eddiri leahosz- lila K?nű filterrel ~ »'árt- operettjét is előadták a sze- 11 órakor a vásárhelyi Kin­u©ams az eomgi legnosz ^ Április elején tízmillió — «« —- - • ­szabb, majdnem 8 centi me- Velence készül "kóstolónak*. teres hazai cigaretta. Váló- (MTI) gedi színházban. Mégsem cses-temetőben örökre bú­ezek teszik nevét emiékeze- csúzunk Ür Gvörgytől. tessé, hanem a Szabó Dezső rét er László Péntek, 1964, március Zl DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom