Délmagyarország, 1963. október (53. évfolyam, 229-255. szám)

1963-10-16 / 242. szám

Tndományos kapcsolat Szeged és Halle orvosegyetemei között Dr. Karl-Heintz Sommer professzor, a hallei Marthin Luther Egyetem orvostudo­mányi karának dékánja és az egyetem szülészeti klini­kájának igazgatója pár napos látogatásra Szegedre érkezett, hogy a nemzetközi kulturális együttműködés ke­retében a két egyetem kö­zötti együttműködési és ba­rátsági szerződés érdekében előzetes tárgyalásokat foly­tasson. A szerződés alapján a szegedi és hallei orvos­egyetem orvostudományi- és gyógyszerészeti intézeteinek együttműködéséről és tapasz­talatcseréjéről egyeztek meg az oktatási és kutatási mun­kát illetően. Az előzetes tárgyalások után december elején Hallé­ban a Marthin Luther Egye­tem ünnepségén a Szegedi Jubilál a Petőfi-brigád A külső szemlélőnek ta- sok szerint 112,6 százalékra tagja, az üzem legjobbjai. Ián úgy tűnhet, hogy ép- teljesítették. Közvetett ex- példamutatói közé tartozik, pen csak vannak, semmi portra termel két részlegük, Brigádvezetőjük — Gera An­különöset nem tesznek. Vég- közvetlenül csak seprűt ex- tal — még öt brigád megn zik mindennapi munkáju- portálnak, főként a tenge- alakitásánál segédkezett és kat megszokott ütemben, ren túlra, nyugati allamok- * egyformán helytállva. Ebben ba. Tizennégy éve használ- azóta ls patronalja ezeket pedig nincsen semmi olyan, ják külföldön a magyar Aktív, kezdeményező embe­amiről hallani lehetne, ami- seprűt, ami itt született a rek. Tőlük indult az újítá­keUene- „S"k faluin ^"ftUi6 a!a" * hónap mozgalom a helyi­Kádáripari Vállalat is. Nem történik náluk semmi emlí­tésre méltó. Vagy talán még­is? Pezseg az élet nos iskolásuk volt, addig most negyvenen tanulnak ál­talános- és középiskolai esti tagozaton. Saját előadóval Orvostudományi Egyetem I hathetes szakmai ről beszélni ilyen vállalat van, s ezek egyetlen reklamációjuk sem közé tartozik a Seprű- és volt, s köibért egyszer sem iPan vállalatok kőzött. fizettek. A .múlt negyedben Most a kétéves évfordulón 112,2 százalékra teljesítették nekik egy új év küszöbén új exporttervüket. A tervteljesítésnél a válla- vallalá8okat ké£zitettek' Ezek lat vezetősége a brigádokra magasabb szintűek, több kö­M... . .... . támaszkodik. Tizenegy mun- vetelményt állítanak eléjük, Nehany hettel ezelőtt in- , , , ® gyenes véradást szervezett kabrigádjuk van, öt meg a mult evi. Es vala­náluk a Vöröskereszt. Hat- már elérte a szocialista cí- mennyi uj elkepzelesuk ko­vanöten jelentkeztek és öt- met. A HVDSZ közelmúlt- zött fő helyet foglalnak el vértVet°tekZÓjUktÓ1 U 1ÍtCr ban teI"tott szocialista bri- a szocialista módon élni jel­V<A kis vállalat — 100—420 gádvezetők értekezletén Pe- szó alatt tett vállalásaik, fő — életében szép ered- tőfi-brigádjukat a helyiipar Sok ilyen vállalat van. mény, hogy míg két évvel legjobb szocialista brigád­ezelőtt csupán három általá- jának nevezte. küldöttsége dr. Tóth Károly rektor vezetésével írja alá a szerződést. Dr. Karl-Heintz Sommer professzor szegedi tartózko­dása alatt ellátogatott a szü­lészeti klinikára és az orvos­egyetem több intézetébe. Kedden délután fogadást adott tiszteletére dr. Tóth Károly professzor, az egye­tem rektora. A professzor ma, szerdán utazik vissza Haliéba. erre 60—70 munka­erő jár majd. Az időszerű kérdések tanfolyamára, marxizmus—leninizmus kör­re és politikai akadémiára 96-an jelentkeztek. A szak­szervezet politikai iskolájá­ra 36 dolgozót vettek fel. Augusztus 19-én először és azóta is, ahogy azt az építő­ipar igényli, vasárnaponként általában 30—60-as létszám­mal mennek segíteni az építkezésekre, fis voltak né­hányan délutánonként a konzervgyárban is, meg a borforgalmi vállalatnál. Eredményes munkával Harmadik negyedéves ter­vüket az előzetes számítá­Októberrel kezdik az évet A Petőfi-brigád jubilál. Kétéves fennállásuk óta hét Látszatra nem történik ná­luk semmi említésre mél­tó, de csak látszatra! A va lóságban ezeknél is pezseg az élet! M. fi. A Flóra elkerüli Európát Az utóbbi napokban rend- borítja be. A jelek arra mu­kívüli módon felerősödött a tatnak, hogy a Flóra vonu­légkörzés az északi félgömb lási iránya az európai konti­felett: Amerika keleti part- nenstől északra esik: a még jaitól egészen az Uraiig csak- mindig veszedelmes ciklon nem mindenütt ciklon hajtőt- az Északi-Jeges-tenger felett te frontok áramlanak nyu- vonul át a Spitzbergák irá­gatról keletnek. A legutóbbi nyába. (MTI) jelentések szerint a Flóra ne­Á barátság jegyében séért. Most pedig az első va­dásznáp után jön a többi, már szervezik a sok szép­séggel, izgalommal járó "nagy hajtást*, körvadásza­tot. Ezután kerül majd nyúl és fácán az üzletekbe is. Újból szólnak a vadászpuskák Megkezdődött a vadászat — Sikeres volt a premier Vasárnap már a harmatos A vadászok nemcsak lő­hajnalban útnak indultak vik, de be is fogják az apró­Csongrád megye és Szeged vadakat és élve adják át vadászai, hogy .hosszabb szú- őket a MAVAD-nak. A most net utón ismét puskavégre kezdődő és a január 3l-én kapják a fácánokat. Apró- záruló szezonban a vadász­vadban igen gazdag a vidék, társaságok — az elgondolá­az időjárás is szép volt és sok szerint — 6 ezer nyúl és így több mint 600 puska 2 ezer 800 fácán befogására szólt. kötnek szerződést. Az élve Gépkocsival futotta be a elcsípett nyulak azután gon­"adásztársaságok területét dosan ellátva és ketrecbe Varga József, a megyei zárva külföldre is eljutnak vadászati felügyelő. Ezután a nyúlállomány vérfrissíté­állapította meg: — A megye 28 vadásztar­sasága közül főként 17-nek a tagjai vadásztak, mert te­rületükön fordulnak elő leg­jobban a fácánok. A vadá­szat "premierje* jól sikerült. Nem üres kézzel mentek ha­za a vadászok, s vitték az, ebédhez a fácánt. S a "konyhavadászat* után sorra kerülnek majd a kör­vadászatok es a MAVAD­nak adjak át a társaságok a zsákmány legtöbbjét. Most még csak fácánt lehet lóni, de október 27-től kezdődik a nyúlvadászat. Szépen "Ug­rottak* vasárnap is a nyu­lak, de puskát nem emeltek rájuk. A vadászati felügyelő is örömmel látta, szép és bő az apróvadállomány annak ellenére is, hogy a rendkí­vül hosszú ideig tartó és kemény tél pusztította. — Mi as őszi-téli idény apróvad-kilövési terve? — kérdeztük Varga Józseftől. — Fácánkakast 15 ezer 750-et lőnek a vadásztársa­ságok tagjai Ez 1280-nal több. mint a tavalyi idényé Nyulat 30 ezer 150-et ejtünk el a megyében és ez ls 700­zal haladja meg az 1962-es esztendő őszi-téli idényét. A vadkilövési tervben nem sze­repel az árpádhalmi rezervá­tumban és a Kláramajori Állami Gazdaságban puska­végre kerülő apróvad. vű trópusi hurrikán Közép­Amerikában végzett pusztí­tásai után északnak fordult, s az Atlanti-óceán északi térségeiben óriási szélviharo­kat okoz, veszélyezteti a ha­józást. Dr. Stábéi György, a Me­teorológiai Intézet központi előrejelző osztályának helyet­tes vezetője a Flóra kelet­kezéséről, a jelenlegi hely­zetről és a várható útirányá­ról adott tájékoztatást. El­mondotta, hogy a Flóra, amely a múlt héten több na­pon át pusztított Kuba part­vidékén, aztán északnak hú­zódva bekapcsolódott az északi félgömb vezető lég­áramlásába, jelenleg Grön­land és Izland között halad keletnek. A meteorológiai megfigyelők szerint az utób­bi napokban sokat "szelí­dült* a Flóra: a trópusi cik­lonból mérsékelt égövi cik­lonná alakult, de még min­dig óriási szélviharokat okos az északi vizeken, a leszívott jeges grönlandi levegő a ha­jókat vastag zúzmararéteggel Már az ötödik napot tölt­jük magyar barátaink gyö­nyörű, vendégszerető ha­zájában. Szegedre, ebbe a szép városba a Tanárkép­ző Főiskola meghívására érkeztünk, hogy a Szovjet­unió és a Magyar Népköz­társaság közötti kulturális egyezménynek megfelelően segítsük a népeink közötti barátság és együttműködés elmélyülését, további fej­lődését. Mindenekelőtt szí­vünk mélyéből köszönetet mondunk azért a szívélyes, meleg fogadtatásért és fi­gyelemért, amellyel ma­gyar barátaink körülveszr nek bennünket. Már az ismerkedés első lépései után meggyőződ­tünk arról, hogy a Szegedi Tanárképző Főiskola te­hetséges, munkaszerető kol­lektívája nagy lelkesedés­sel végzi módszertani, tu­dományos-kutató. és esz­mei nevelőmunkáját. A fő­iskola tevékenységével is­merkedve meggyőződtünk arról, hogy magyar kollé­gáink sikeresen oldják meg az iskolareform prob­lémáit. különös figyelmet fordítva az elmélet és a gyakorlat kapcsolatára. A szegedi főiskola az új, ma­gas képzettségű szocialista tanárok formálásának va­lóságos kovácsműhelye. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk máris a magyar elvtársak munkájából. Az uzsgorodi egyetemet 1945 októberében nyitották meg. Ez az egyetem a nép­gazdaság különböző ágai részére, valamint a tudo­mányos és kulturális mun­ka számára is nevel szak­embereket. de hallgatóink nagy többségét az iskolák­ba irányítjuk. A kommu­nista párt, a szovjet kor­mány, az egyetem vezető­sége és a Szovjetunió Tu­dományos Akadémiájának gondoskodása, valamint ne­velökollektlvánk megfeszí­tett munkájának eredmé­nyeképpen 18 év alatt in­tézményünk a Szovjetunió legnevezetesebb egyetemei­nek egyike lett Jelenleg 9 fakultás, 43 tanszék és több mint 6928 diák van az egyetemen. Működik még 100 kutatólaborató­rium is. Intézeteinkben si­keresen tanul és dolgozik a Szovjetunió tizennégy nemzetisége: ukránok, ma­gyarok, oroszok, szlovákok, románok stb. Átvóve a magyar bará­taink tapasztalatait, nagy örömmel és nyílt szívvel fogjuk mi is átadni tapasz­talatainkat. A Szegedi Ta­nárképző Főiskola helyet­tes igazgatójának, Szabó Lászlónak és Nagy Pál ad­junktusnak látogatása ná­lunk és a mi Szegeden töl­tött napjaink jó kezdetet jelentenek a két felsőokta­tási intézmény közötti együttműködés és barátság továbbfejlesztésében. D. V. CSEPUR rektor I. M. MESKO dékán A. M. ROT tanszékvezető tanár A lakók bíznak az ígéretekben Az Ofjvessza-lakótelep újabb közgyűlése Kosos állattenyésztés — több milliós haszonnal A kiskundorozsmai József tés azóta is. A fejőstehenek takarmányszükségletet? — Attila Tsz gazdái még janu- száma most 62, de év végén kérdeztük Szemerédi István árban úgy döntöttek, hogy már 70 lesz. Ugyanis épül főállattenyésztőt. a gazdaság fő profilját a jö- egy új istálló, amellyel lehe- — Pillanatnyilag 900 rná­vőben az állattenyésztésnek tővé válik, hogy az állo- zsa jó minőségű lucernánk kell képeznie. Ennek meg- mányt jövőre 100 darabra van kazalban. Amikor no­felelően a szakirányítás is emeljék. Jelentős a tsz tej- vemberben elkezdjük az ál­kétfelé vált: dr. Bérezi Lász- termelése is. A jelenlegi is- latok esetését lucernával, ló főmezőgazdász továbbra tállóátlag 9 liter. Augusztus akkor hozzájön még 250 má­is a növénytermesztést irá- végéig az egy tehénre jutó zsa fűszéna is. 400 köbmé­nyítja, az állattenyésztés tejhozam 3300 liter. S ezt a ter silónk van, s kapunk a élére pedig Szemerédi Ist- termelékenységi szintet tar- cukorgyárból 30 vagon nyers ván főállattenyésztőt állítót- tani is akarják. répaszeletet, valamint 150 tak. aki öt esztendőn át a Hízómarhatervük ebben az mázsa szárított répaszeletet sándorfalvi Rózsa Ferenc évben 36 darabra szólt. Ed- is. Tartalékolunk 130 mázsa Tsz-ben dolgozott. dig viszont 37 hízómarhát meluszt is a silókészítéshez. adtak át az állatforgalmi A jobb minőségű kukorica­Terven felül vállalatnak, s októberig még szárat ugyanis besilózzuk ...... tízet szállítanák. A hízó- majd melasszal. Szemeredi István megbiza- marhak átlagsúlya 550 kiló Dr. Bérezi László főmezó­tasakor is jo allatájlomanyt körül mozgott. gazdász is bekapcsolódott a vett at: 50 darab íejostehe- Sertéstenyészetükben je- beszélgetésbe és megjegyez­ne!, 60 darab novendek hl- len]eg 5l anyakoca van, s te, hogy az idén minden lu­zomarhat es borjut, 50 anya- ehhez kapnak még 10 dara. cérnájukat veszteség nélkül kocát, valamint 160 anyabol bot de ugyanennyit ki is takarították be. álló juhállományt. Jelentős selejteznek, hogy minden te­viszont az állomanyíejlesz- kintetben kifogástalan le­gyen az anyaállomány. A hí­zóalapanyagban ls önellátás­ra rendezkedtek be. A ma­lacokat megfelelő válogatás után a tsz-ben nevelik. Amit az állományból kise­lejteznek, azt a tsz tagjai között értékesitik. Sertéshizlalási tervük az még mindig meg­Két héttel ezelőtt Az igaz- dekében, s mindezt társa- gyűlés ­gatóság ellen, vagy a hibák dalmi munkában végezték, oldatlan. megszüntetésééri című írá- Az igazgatóság elnöke pél­sunkban foglalkoztunk az dául az egész szabadságát a Ogyessza-lakótelep problé- közügyek intézésére fordí­máival. Most, az elmúlt va- totta, s a szövetkezet veze­sárnap, a lakásszövetkezet tői — akik között mérnök, igazgatósaga — a tagok ké- ügyvéd, könyvelő ls van — relmének megfelelően — hí- nagyon sok szakmai segítsé- kájukat, arra hivatkozva, vott össze rendkívüli köz- get nyújtottak. hogy a fűtési teendőket is gyűlést. Ezen a városi párt- el kell látniok és ezért az bizottság és a tanács épí- Egy hónapon belül ingyenes, központi fűtéses, tési osztályának képviselője összkomfortos, kétszobás la­is megjelent, hogy a jogos Mindezekért elismeréssel kás és a már megemelt havi kérelmek megoldásához se- adóztak a lakók és megnyug- 1800 forint. fizetés kevés!.. Alkudozó házfelügyelők Nem végzik el megfelelően a szerződésben vállalt mun­gitséget nyújtanak. Társadalmi munkában Az igazgatóság hosszú be­számolójából megismerték a lakók; a szövetkezet vezető­sége valójában sokat tett a hibák megszüntetéséért. A kérelmek egész sorát tudják felmutatni, amelyekben sür- íejezésónek nagv gették a vízhiány megoldá- IeJezesoneK nagy sát, kok vással fogadták azt a beje- A lakók egyöntetű allás­lentést. hogv az előzetes pontja az volt, hogy meg­tárgyalások alapján a Csöng- bíznak az igazgatóságban, rád 'Megvei Építőipari Vál- azonban rendszeresebben ta­lalat a kijavításra szoruló jékoztassák őket tevékenysé­gükről. Vezessék be mégha legsürgősebb feladatokat egy hónapon belül elvégzi és biztosítják a központi fűtést. A garanciális javításokat — a különböző építkezések be­tározott időben a fogadóórá­kat és a jövőben jobb együttműködés alakuljon ki a vezetőség és a tagság kö­zött. Ugyanakkor arra szá­mítanak, hogy mind a váro­si tanács illetékes osztályai munkája a kazánok, ajtók, abla- miatt — a téli hónapokban mjnd pedig a Csongrád Me­kijavítását, a csatorna- hajtják végre. A vízproblé- gyei Építőipari Vállalat min­szivárgások megszüntetését, ma m(sg ebben az és így tovább A széneliá- meeoídódik. viszont tast szerződésben biztosltot­ták, számos esetben eljár- felügyelők kérdése ­tak a szövetkezeti tagok ér- re több órát fecsérelt a köz­évben dent rnett-sz a lehetőségc­, . ken belül, hogv az ogyesz­a naz" szal lakótelepen fennálló hi­amely- bakat valóban Less takarmány — A lucerna első kaszálá­sát kiadtuk negyedéből a tsz­tagoknak — mondta. — Ez­zel ugyanis azt akartuk el­érni, hogy segítsük a háztá­ji gazdaságokat, jusson ta­karmány a háztáji jószág ré­szére is. A többi kaszálást ... .... „ , „ . természetesen teljes egészé­*Lr.a!?; ben a saját részünkre ve­mot már jóval túlhaladták. Eddig 400 darabot adtak át geztük géppel. S hogyan gondoskodnak az az a latforgalmr vállalatnak, állatállomány további fei­t ™fiSutoVabbÁjf darabra lesztéséről? Telepitettek-e új ?lyft ^márt, * hány holdra ter­Tcwábbf 33 darat^^ízót vte a takarman.weie^ — Eddig 88 hold úgyneve­zett öreg lucernásunk volt — válaszolta dr. Bérezi Lász­ló. — Ebben az évben 50 holdon telepítettünk lucer­nát, jövőre pedig újabb 45 holdon. Most viszont 30 hol­don vetünk takarmánykeve­szont azoknak a tsz-tagok­nak adnak majd el, akik a háztáji gazdaságukban nem tudnak hizlalni, mert nincs rá lehetőségük. Ujabb felfrissítés A tsz jelenlegi juhállomá­nya 260 darab keverék me­rinó. Szemerédi István el- réket, 10 holdon rozsos bük­mondotta, hogy ezt az állo­mányt teljes egészében érté­kesitik, mert beszereztek 180 darab tiszta magyar fésűs merinót, s majd ez képezi a jövőben a tenyésztörzset. Mindent egybevetve: a tsz ez évi állattenyésztési terve pénzben kifejezve 2 millió könyt és repcét., 10 holdon árpás bükkönyt, 10 holdon pedig búzás bükkönyt. Ezzel elérjük, hogy tavasszal 20— 25 napon át friss zöldtakar­mányt tudunk a jószágállo­mánynak biztosítani. Ami sék. megszüntes­M. T. 100 ezer forint. A teljes ál- pedig felesleges marad, az lománynak bruttó bevétel- megv a silóba. Üev véliü'" ként ennvit kell iövedp' v„„ ,. mernie, S ez a termésük aUPOK « ir­reális, mert a Üdüléséhez ' j®* * 1 • to­már nem sok kell. vábbi fejlesztésére, gyarapí­Az állatállománynak ho- tására. gyan biztosítja a tsz a téli L. F. Szerda, 1963. október 16. DÉL-MAGYARORSZÁG 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom