Délmagyarország, 1961. június (51. évfolyam, 127-152. szám)
1961-06-24 / 147. szám
5 Szombat, 1861. június 24. Nővérszállást létesítettek Szegeden A lakásgondok megoldása igen sok szegedi fiatalnak, diáknak jelent na© problémát. Sokan kényszerülnek albérleti szobákba, ahol viszont nemcsak a környezet, hanem a lakbér is sok nehézséget okoz: a 2—300 forintos lakbért nem mindenki tudja könnyen megfizetni. Ezéken a gondokon könnvített az Orvostudományi E©etem, amikor a bőrklinika fölött nővérszállást rendezett be. Az ide beköltözött 25 ápolónő, megszabadulva az albérleti szobák kényelmetlenségeitől, a kellemes környezetben valóban otthonának érzi lakását. Pihenésre, szórakozásra. tanulásra bőven van lehetőségük, hiszen rádió, lemezjátszó, és könyvek állnak a fiatal nővérek rendelkezésére. A modern bútorokkal berendezett lakószobákon kívül több fürdőszobát és konyhát is biztosítanak számukra. Külön előnyük ezeknek a lakásoknak, ho© a munkahelyhez nagyon közel Vannak, s í© a szolgálatot megkönnyítik. A lakbérek sem magasak, nyáron 60. télen 81 forintot kell fizetni a gázfűtéses szobákért. A kezdeményezésért dicséret illeti az Orvostudományi E©etemét. s e©ben példa lehet más intézményeknek abban, ho©«n segíthetnek az albérletben élő fiatal dolgozóikon. K. A, Bizottság — AZ ALKOHOLIZMUS ELLLTV Égy iogadódéiüíán ictpas2íaiQíaibői Szegeden a városi hőtanács kezdeményezésére működik az alkoholizmus elges, csirkefogó, engem még végül mindketten megfogadsenki sem szedett fel az ut- ják, hogy most majd új körééről. Nem mondom, néha nyezetbe kerülnek, lakást leni bizottság. Tagjai: a Vé- megiszók 4—5 korsó Sört, de cserélnek és akkor bútorra rosi tanács egészségügyi osztálya szociálpolitikai bizottságának tagjai, a Hazafias Népfront, a nőtanács, a rendőrség, a Vendéglátóipari ennél többet kén... Megfogadja a tanácsot na©on rit- gyűjtenek, nem isznak. Megtartják-e az ígéretet! Egymás után érkeznek a A bizottság tagjai szinte meghívottak és a bizottság vallalat képviselői, valamint egyszerre kezdik csitítani, s tagjai fáradhatatlanul mondaz SZIK szegedi rendelőm- egyben a jelentés alapján ják el érvéiket, sajnos, nem tezetehek ideggyo©ász fo- elmondják, hogy azért nem minden esetben eredményeotvosa. egészen úgy van, aho© ő sen. Akad olyan ember is, állítja. Emlékezzék csak rá, aki egyáltalán ném fogadja hogy a múltkor azért törte el a figyelmeztetést, sőt arra be otthon a szekrény üve- hivatkozik, hogy a Vállalatgét és azért csapkodott, ve- hál, valamint a Szatnszédjé^ székedett a feleségével, mert bah nála sokkal iszákosabb Zottság tagjeT^eg^ás"után előtte italozott. Nem állítja emberek élnek Sötétedik érkeznek a második emeleti senkl. rola- hogy részeges, mar mire az utolSo ügyfel helyiségbe Ma ismét ülésük csuŐatl arra szeretnek meg- is elhagyja a termet, s a bikérni, tartson mértéket az zottság tagjai összegezik az italfogyasztásban. első fél év munkájának éredGondos tanulmányozás, jóakaratú figyelmeztetés Délután fél háromra kúszik az óra mutatója. A bivan, amelyre 12 embert idéztek be. A beidézés Célja, hogy itt közösért elbeszélgessenek, megmagyarázzák, milyen káros az alkoholfogyasztás nemcsak a családra Most mér csendesebb lesz F, ho«l K, J. és végül is ígéretét J^f.fjaz tesz: mérsékelni fogja Az «£bf#k iialfo©asztást és nem OkoZ ukJt: lékeltek « ivást, nézve, hanem magára az több családi botrányt- ^^ alkoholistára is. MieiŐtt behívnák az első ü©felet, még gondosan áttanulmányozzák Elkeseredésében ivott Jöhet • kánikula.,, itt U ELIDA ®e$oSor Bhítos hat.ísü tezadásgátló ís szagtalanító krém. Modefn, galjtós műanyag flakknnoan kapható az Illatszerboltokban Fogy. ára F-t. ti.— "" 2850/6 azonban mindig akadnak, és _ ezek na© göhdöt okoznak a a ielentéseket amelyeket ,A kdVetk?í6 meghívott bizottságnak. Meg is jé©zi 8 alacsony. Vékony kis em- az egyik blí0ttságl tag: hiáber. Eelesegevel együtt idez- ba ez is öivanj rtint a peték be, mért a jéientes sze- dagógia. nem jelentkezik nn' mindketten isznak A azonnal a konkrét eredmény. A behivólevelet zavartan volt fűtő szavai nyomán ko- Hosszú idő kell ahhoz, míg " ' ~ " moly családi tragédia ele- mjftden behívott ügyfél elven edik fel. Elmondja, hogy lenőrzésé után nyugodtan ő azelőtt soha nem ivott, éj- odaírhatják: ígéretét megjel-nappal dolgozott, hogy tartotta. Hornért f,ászióné társadalmi aktívák készítettek az alkoholista életmódjáról, körülményeiről. forgatva lép be K. J., a 42-es Autóközlekedési Vállalat gépkocsivezetője. Vajon mit akarnak tőle? A válaszra nem kell sokáig feleségének mindene megvárnia. Dr. Rák Kálmán legyen, az asszony azonban már mondja is tapintatosan, visszaélt jóságával, elhanyaho© azért hívták be, mert goltá a lakást, nem is íőszeretnék megmagyarázni, zött, sőt később megcsalta, rábeszélni, ha©jon fel az Akkor feliftdultségában megitalozéssal, gondoljon a verte az asszonyt ügy, ho© gyermekére, akit állítólag ezért börtönbe ls került, nagyon szeret, a feleségére, Ezért kezdett el utána inni. a társadalomra és saját ma- Bár most, mióta az új aszgára is. A gépkocsivezető szonnyal összekerült, bizoarea pirosra gyúl. Most már nyos mértékig csökkentette Mozgóbüfék cz földeken A na© nyáril mezőgazda- árucikkeket. Főként hflsftő sági munkák, az aratás, italokból szállítanak sokan cséplés, betakarítás idején amelyből az idén elégendő idén is megjelennek a föl- készlettel rendelkeznek, mert deken a népszerű mozgó- Kisteleken és Sze©áron büfék, fezeged határában — bambiüzemeket létesítettek, ahol a legkorábban kezdő- Itt négyféle üdítő italt: nadött az aratás — még é hé- rancs-, citrom- és máinaten két mozgóárudét külde- szörpöt, valamint erdővérét nek a szántóföldekre. Az készítenek, egyik, a petőfitelepi egyes A nyári hónapok rfiegnöszámú Vegyesbolt kocsija, a vekedett forgalmára felkébáktói földeken dolgozókat szülve bőségesen ellátják keresi fel, a másik pedig, a áruval az újszegedi Haladás ságvárttelepi hármas föld- Termelőszövetkezet és az művesszövetkezeti bolt autó- Öthalmi Állami Gazdaság ta. a szegedi Táncsics ás á területén levő úgynevezett rhihálvteleki Üj Elet Tsz te- háziboltokat is. A Haladás rületére látogat el. Mindkét Tsz melletti földműVeSszőföldrnűvesszövetkezeti bolt vetkezeti vegyesbolt vezéa termelőszövetkezeti gaz- tője a tsz kocsiján rendszédék igényeinek figyelembe- resen visz majd az aratókvételével viszi a különféle nak hűsítő italt. Yfkendházat ás hátizsákot Is biztosit 2 nyaraláshoz a Belkereskedelmi Kölcsönzi Vállalat A szegedi háziasszonyok lalat és azok máris szinte körében egyre közismertebb állandóan kölcsönzésben vanés kedveltebb a Belkereske- ^gondS delmi Kölcsönző Vállalat A napokban négyszemélyei szegedi kirendeltségének víkendsátrak érkeztek a szolgálata. Az úgynevezett Mikszáth Kálmán utcai üztavaszi nagytakarítások al- letb<íj melyeket napi 20 forintért lehet bérelni. Megrendelték már a hátizsákokat is és mire az úttörők táborozása megkezdődik, a kedvelt hátizsákok is megérkeznek a szegedi kirendeltséghez. kalmával naponta szinté a beit minden mosógépe, porszívója és parkettkeíélője bérben volt a háziasszonyoknál. Egyre többen keresnek a kölcsönzőben táskarádiót és magnetofon) is, Mind a két cikket néhány hónappal ezelőtt szerezte be a válnem zavart, inkább na©onna©on restellkedik. Ki is fordul, robban belőle az indulat. — Nem va©ok én részeaz ivást, de még mindig előhogy lerészegedve szedik össze az utcán, Behívják az asszonyt is, Siildöt 20 kg-tói, malacot súlylevonás nélkül 8—15 kg-ig, 18 kg-tól 1 kg sülylévonással, magas áron vásárol átvételi helyeken, piacokon az Állat forgalmi Vállalat. 1436 értékesítették. A bíróság hathónapi börtönre ítélte az üzéreket. S. Péterné és F. Jánosné szintén a hÚSéllátási nehézségekből akart bíróság mindén esetben hasznot húzni. A felsorólt esetek Csak kis Csongrád Me©eá Vízmű és Kútépítő Vállalat folyó évbeh még a II. félévre vállal új kútfúrást, kútfelújítást és mosatási munkálatokat. Szegedi I. számú telep Vállal kiüsó és belsú vízvezetékszerelést és Központ: Szentes, Kossuth Szegedi telep: Mérey u. 12, javítási munkákat u. 29. Telefon: 64. Telefon: 50-44. Szép „BUDAI 175" A VÍZI TÓRÁK LEGJOBB MOTORJA! ÖTTEL KEVESEBB, MINT HATEZER! Tud^a mi tz ? EZ A „BUDAI 175" ára ! Szakmai tandósadás, nagy választék a -TORA- ÉS -VERSENY- MŰSZAKI BOLTOKBAN Kiss Menyhért u. 3. Mér© u. 15. Ás átmeneti nehézségek vámszedői A felszabadulás éta élteit Cs. Antal esete esak e© húsát és bőrét árdrágítással 16 év alatt országunk építé- a sok közül, mert rajta kise, népünk életszínvonala vül még jónéhányan próbálévről évre fejlődött. Éppen tak ilyen e na ©mérvű fejlődés velejárója a? a jelenség, ho© az »fekete" keresethet jütfíh élet bizonyos területein át- . menétileg zökkenők is akad- £ bum esetben nak. A becsületes emberek , g , „ számú, de tipikus példák a ezeket az időleges nehézsé- Napjainkban tudott dolog, s0k közU1 amelyek napiekét megértéssel fogadják, «ogy a megnóvékedett, igé- jainkhan ls 'fogiaikt>2tatják sőt igyekeznek még jobb «>ek átmeneti husel- rend6rséget ^ a bíróságot, munkával, még nagyobb Stasj nehezseggel küzdünk. A éldAk bizonyltjóki hogy szorgalommal enyhiténi, Sok is sok -élelmes* ember y j6 magyar közemberben él még azonban 'gyek£Z,k a .m3ga. ^yara. kl: mondás, amely szerint addig a kapitalizmus farkasszélle- A bl'osatg-,^! jár a korsó « kútra, míg el me. s ezek az emberek, «gp nap tárgyalja flem föHk mArt a2 afdrágifó ahelyett, hogy türelmesen fzoknak az aidi-ágíto üzé- üzéréket ig leleplezték é9 vinnék az átmeneti zökk. ^^^klhL^lv" ^ valamennyien . ... . engedély nélkül levágott és példás büntetésben farkas módjára lecsapnak, felvásárolt hússal üzérked- , *.iii»„v „ra ........ .. tek, természetesen áron fe- reszesuneK. lesik ^iréen TtetleeJ eílá- 1ÜL F" Kálmán Például a Ez azonban nem elég. A tási nehézséeek adódnak szegedi iárásban több helyen tettesek u©anis mire lelepmfböl van Mány, utána S-' borjakat vásárolt azokat le- lezodtek, már igen sok emdia vesznek ém adfiflk » vagta 08 a hust' valamint bert becsaptak, igen sok £kik Sllelő haszonnal k ^Lm'tkbe^fra m ^^hdztak "^f "k" Ezeket az embereket szeren- Ln.ht m^^úS 1 ^ b°l Éppe" 6Zert Csere előbb va© utóbb eléri ^"^óo^tesre ítélték. ha az emberek nem "dolnea törvény keze de addig Szintén a szegedi járásban nek be* az ilyén üzereknek, Igen sok'kárt okoznak mind történt: E© család fogott hanem jelentenék a kétes a népgazdaságnak, mind az bssze árdrágító üzérkedésre, eladókat a rendőrségnek. Eze©es embereknek. De néz- Elutaztak az ország külön- zel használnának a népgazZünk meg tanulságképpen bözö tájaira, borjút és ser- daságnak és saját maguknéhány ilyen, már bíróság- tést vásároltak fel és annak nak is. ho7 került esetet, Cs. Antal ésotthalmi lakóé felfedezte, ho© 1960 november és december havában a kukoricának igén felment az ára. Ezért elhatározta, hogy a fiával efyütt munkadíjban kapott kukoricát eladja, sőt felvásárol még másoktól is kukoricát és azt is g vételi árnál lényegesen magasabb áron értékesíti. Elhatározása után több alkalommal Bácsalmáson vásárolt 10—16 mázsa kukoricát, amit az ásotthalmi piacon ismeretlen embereknek mázsánként mintegy százforintos haszonnal eladott. Miután ez az "üzlet« igen jól bevált, Cs. Antal már e©re messzebbre merészkedett és Szinte minden piaci napra Szorgalmasan hordta a másoktól olcsón vásárolt kukoricát az ásotthalmi, majd később a szegedi piacra is, egészen addig, míg a rendőrség rajta nem kapta az üzérkedésen. Cs. Antal ü©e a bíróság elé került, ahol tízhónapi börtönbüntetésre és 5 ezer forint va©onelkobzásra ítélték, Rádióműsor Szombat KOSSUTH-RADIO 4,28 Rákóczi induló. 4,30 Hirek. 4,35—7,59 Vidáman, fris5,30 6,40 7.00 7.30 8,00 sen. Közben: 5,00 Falurádió. Hirek. 8,20 Orvosi tanácsok. Hirdetőoszlop. S.59 Időjelzés. Hírek. 7.10 Uj könyvík. Műsornaptár. 7.50 Időjelzés. Műsorismertetés. 8.08 "Technikai szünet. 8.10 Ráaióopérettckből. 9 óra Lányok, asszonyok. 9.20 Zenekari muzsika. 10.00 Hírek, lapszemle. 10,10 Az óvodások műsora. 10,30 Könnyű zéné innenonnan. 11,00 Ilyen a világ. Rádiójáték. 11.30 Népek zenéje. 12 óra Déli harangszó. 12,15 Operarész.letek. 13.00 Mit olvassunk? 13,15 Szív küldi. 13.45 Válaszolunk hallgatóinknak. 14.00 Ion Tatán: Szebent dal. 14.15 Hat kérdés a Szovjetunióról. 14.00 Chopln-kérihgfik. 13.00 Hírek, közlemények. 15.08 Időjárásielentés. 13.10 Előszóval — muzsikával. Közben: 16.50 Hét nap a külpolitikában. 17.00 Hirek. 17.10 17,35 Könnyű zenei híradó. 17 óra 45 Mai émberék. 18.08 Nagy mesterek muzsikájából. 18,30 Vita a pécsi frök lápjáról. 18,45 Szerelem, szerelem . . . 19,05 A Szabó-Család. 19.38 Csillogó ékszerek . . . 19.34 Jó éjszakát, gyerekek! 20.00 Esti krónika. 20 óra 30 A Rádió DalsZtrtház bemutató előadása: Suppé: BoCeaeciö. Operett. A szünetben: 21.40 Sporthíradó. 22.00 Hírek. 22.15—22.20 Üaetőversenyeredmértyék. 53,38 TáftCZéné. KöZbCP! 24,80—8,10 Hírek. 0,30 Himnusz. PETÖFI-RADIÖ 5,00 Reggeli zene. 6,30 Műsornaptár. 6,50 Torna. 8,00-8,10 Hirek. 14,00 Időjárás- és vízállásjelentés. 14.15 Állatkertben ... 14 ora 55 Horgászok ötpérce. 15,00 Operakalauz. 16.00 Hírek. 16,50 Hanglemezgyűjtők húszpercs. 1? óra 10 Tisztító vihar. Elbeszélés. 17,25 Mozart: A-dúr vonósnégyes. 18.00 Hirek. 18.05 Orvosi tanácsok. 18,10 Tánczene. 18,45 Egy veszélyes időjárási jelenség: a jégeső. 19.00 Hirek. 19,03 Machault, a költő és a muzsikus. 19,40 Falurádió. 20.00 Közvetítés az Edinburghi Fesztiválról. A. szünetben: 20,50 Országjáró falusi fiatalok. 21.00—21.05 Hírek. 22.00 Tánczene. 23,00-23 óra 15 Hírek. Televízióműsor 19,00 Hétről hétre . . . 19.is TVhfradó. 19,30 vidám percefc. 19.45 Pattog az ostor . . . 21.00 A szép iene kedvélőirték. 22,20 Hitek. Nagy gyakorlattal rendelkező cukrász házaspárt keresünk cukrászdavezétőnek. Jelentkezés személyesen vagy írásban. Felvétel esetén útiköltséget téritünk. Kistelek és Vidéke Körzeti Földművesszövetkézét. 138