Délmagyarország, 1961. február (51. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-19 / 43. szám
9 Vasárnap. 1961. február W. Előadás a Békekiáltványról a szegedi politikai akadémián A szegedi politikai akadémia újabb előadására február 23-án, csütörtökön délután fél 3 órakor kerül sor a Szabadság Filmszínházban. A politikai akadémia hallgatóinak ifj. Komócsin Mihály elvtárs, a városi pártbizottság első titkára tart előadást a Moszkvai Békekiáltványról, jelentőségéről. Az előadás után filmet vetítenek. JCilljöldiek Szegeden A Szabadtéri Játékok népszerűségének növekedése évről-évre egyre több külföldi turistát, érdeklődőt vonz Szegedre is. A Szegedi Idegenforgalmi Hivatal adatai szerint idén. 1961ben jelentősebb számú külföldi vendéget várnak a tavaszi-nyári idegenforgalmi idényben. Az IBUSZ igazgatósága már jelezte, hogy ez idő alatt mintegy ezerötszáz külfiöldi érkezik folyamatosan Szegedre. Az első csoport érkezését április 6ra jelentették be. Április 6án 2 napra nyugatnémet tu risták érkeznek Szegedre két autóbusszal. Ezt követően további 29 turistacsoport érkezik még: nagy számban szovjet turisták, továbbá NDK-beli és csehszlovák vendégek. A nyári idényen belül a Szabadtéri Játékok idejére 7 külföldi turistacsoport — összesen 300 fő — érkezését jelentette be a Szegedi Idegenforgalmi Hivatalnak az IBUSZ igazgatósága. Egy munkáscsalád védelmet kér a „méltóságos úrékkal" szemben A szegedi járásbíróság sú- érkezettnek látta az időt, különböző feljelentések, lyos testisértés bűntettében hogy leszámoljon -kellemet- Ugy látszik őket szórakozmondta ki bűnösnek ifj. len* társbérlőjével. Kony- tatta a tárgyalás. Ha a haddr. Bánlaky (Fischer) Aurél, hakéssel támadt a megré- bíró úr már nem egzisztál, Szeged, Londoni krt. 28 mült fiatalasszonyra, majd legalább így részt vehet bíszám alatti lakost. — A té- -rendkívüli idegállapotba rósági tárgyalásokon. Mit védés elkerülése végett a került* ifjú Bánlaky és törődtek ők azzal, hogy vádlott egyéb adatait is kö- többször fejbeszúrta Becker- Beckerék dolgozó emberek, zöljük. 1915. január 9-én nét. A ház töbhi lakója sie- s munkahelyükön felzaklaGrázban született. Anyja tett a megsebesített asszony tott idegállapotban nem tudneve Dokuzovita Eugénia, segítségére, és a mentőkkel ják munkájukat rendesen apja dr. Bánlaky Aurél volt a kórházba szállíttatták. végezni. hadbíró-alezredes. Az ifjú Bánlaky egyébként nőtlen, alkalmi munkás. A járásbíróság háromhónapi börtönbüntetésre ítélte. Az ítélet nem jogerős, a vádlott fellebbezett. Rendkívüli Idegállapot? Ez már dr. Bánlakyéknál így szokás. Fellebbeznek, hadakoznak. Legszívesebben társadalmi rendszerünket is perbe fognák, mert a család reménységének, PubikáBí rósági ügy! Ami ezután következett Odáig is merészkedtek, hogy 1959. október 29-én kérték a szegedi járásbíróaz természetes. Beckerék jo- KvJ^Fjr^S ÖSSZC' Bnsan » hírrétéhn, torHnitok férhetetlensége miatt szüntessek meg a társbérleti viszonyt. Ha valaki ezt kérhegosan a bírósághoz fordultak igazságszolgáltatásért. Ezalkalommal Beckerék a feljelentők. A szegedi, sőt a lamennyi bírája ismeri már a Bánlaky—Becker társbérleti viszonyt. Gyakran megjelentek ugyanis a bíróság előtt Bánlakyék mindig találtak okpt arra, hogy bénák — ifj. Bánlakyról van csületesen dolgozó társbérlőit akkor Beckerék, Nagyék, megyei biróság csaknem va- ^h «Jf,rfxán^kltk Ífbi k.víí, társbérlői kérhetnék es szó — nem sikerült legalább a papa karrierjét befutnia. Pedig az öregúr is elismeri, hogy a fia esze úgy fog, mint a beretva. Csak az a baj, hogy ezek jüket a bírósággal megidéztessék. Beckerék 1958. augusztus 21-én költöztek a Londoni krt. 28 szám alá. Bécker mai bírók -kiforgatják* munkatársával, Nagy Lajosaz embert, néha még a had bíró urat is megzavarják. Es ami a legbosszantóbb, nem respektálják a múltban betöltött tisztségét, mert lám Pubikát is elítélték. Pedig az orvosi szakértő rendsal cserélt lakást, akinek Bánlakyék, főleg Pubika életveszélyesen fenyegette hat gyeremkét. A Dél-Magyarország 1937. augusztus 25-i számában cikk jelent meg Nagyék védelmében a házban lakó Kéri Imre tanár családjával, akiket ugyancsak sok sérelem ért már. És ha valóban beszámíthatatlan néha Pubika. akkor is indokolt a társbérleti viszony sürgős megszüntetése. Ezúttal ismét úgy fejezzük be cikkünket, mint 1957-ben: a bíróság, a tanács sürgősen vegye védelmébe a munkáscsaládot Bánlaky méltóeágáékka] szemben. MADÁCH NYOMDOKAIN WÁ A 6FP FOROG, AZ ALKOTO PIHEN. A MODERN ŐRANGYAL -EJNYE A MINDENIT!-PEDIG MOST AKAR TAM INNI EGY KORSÓ SÖR T ' kívüli idegállapottal hozta melynek utolsó mondata így összefüggésbe tettét. És hangzott: -Az I. kerületi mégis... tanács, az Ingatlankezelő Vállalat sürgősen vegye véDe nézzük meg mi tör- delmébe a munkáscsaládot tént. 1960. április 24-én Bán- Bánlaky méltóságékkal lakyék társbérlőjének, szemben...« Nagyék nem Becker Jánosnak csak fele- kaptak védelmet, így kénysége és kislánya tartózko- telenek voltak elhagyni a dott a lakásban. Bánlakyék lakást. vasárnapi sétájukról tértek éppen haza. Mivel Becker nem volt otthon, Pubika elÉvekig dézsmálta a postai küldeményeket Gubola Károly 45 éves, más küldeményeket is, a Szeged, Attila utca 22 szára többi között nagyszámú külalatti lakos húsz éve dolgo- földön feladottat Nylon hazott a postán. Hosszú ideig risnyákat, sálakat, kesztyűaltiszt volt, majd tisztvise- ket, pulóvert, borsot, zsilettlói beosztásba helyezték, s pengét, hanglemezt zsákmáhavi ezerötszáz forintot ke- nyolt a csomagokból, de ki resett. Mióta előléptették, fő- szedte a küldeményekből a lényes, rátarti volt munka- gyermekeknek szánt' szaivétársaival szemben. Fény- tákat, gyufacimkéket, bélyeűzőbb életmódot kezdett geket is. a leveleket megfolytatni: lakását parzsasző- semmisítette, azokat is, menyegekkel ékesítette, gépesí- lyekben értéket nem talált, tette a háztartást, értékes csak kísérletképpen felbonlakberendezési tárgyakat vá- tott. A tolvajláson kívül tesárolt. Csakhogy nem taka- hát még sok kellemetlenség rékosságból, mert jövedel- okozása is terheli a megtémét évek óta törvénytelen vedt postás lelkiismeretét, módon -egészítette* ki. Az eltulajdonított pénz, s Ma is akadnak ugyanis, egyéb küldemény közel tízakik meggondolatlanságból, ezer forintot tesz ki. vagy talán kényelemből kö- Gubola Károlyt a Csomgzönséges levélben küldenek rád megyei rendőrfőkapipénzt. Gubola Károly a tányság őrizetbe vette, s el-vastagabb*, tapintásra gya- , ° mis leveleket kiemelte, fel- lene a társadalmi tulajdonbontotta, s kivette belőle a védelmi osztály további vizspapírpénzt. De megdézsmált gálatot folytat Garázdák a bíróság előtt Italozással kezdte Buknicz nem követett volna el. MegSandor Balástya, öszeszék bánták ittas állapotban el279 számú lakos, akit garáz- követett garázdaságukat Csódaság és dologrongálás bűn- szár Imre és Seffer Ferenc tette miatt 4 hónapi börtön- ásotthalmi lakosok is, akiket büntetésre ítélt a szegedi já- garázdaság és könnyű testirásbiróság. Balástyán tánc- sértés bűntettében talált bűmulatságban italozgatott éj- nősnek és ítélt 2—2 ezer fotel után 2 óráig. Útban ha- rint pénzbüntetésre a szegezafelé minden ok nélkül — di járásbíróság. A két húszaz ital hatására — belekö- éves fiatalember ittasan tött Farkas Imre balástyai minden ok nélkül belekötött lakosba, bántalmazta, majd az 50 éves, hatgyerekes Bomikor az elmenekült, össze- gár József ásotthalmi lakosbíróság 63 * banta.mazták, önkénelőtt megbánta tettét, amit rendőrnek adva ki majózan állapotban bizonyára gukat. A társbérlők bosszantása Bánlakyék összeférhetetlen természetével rövid idő alatt megismerkedtek Becker Jánosék is. Dolognélküli napjaikat társbérlőik boszszantásával igyekeztek elütni. Igy születtek meg a Tovább bővítik' a gépkocsi szerviz-szolgálatot A Xl-es Autójavító Válla- kezménye, hogy az ország latnál tavaly közel tízezer gépkocsi fordult meg. Ez a szám magában foglalja a szervizszolgáltatást, a futó-, a közép- és a főjavításokat is. A gépkocsipark növekedése tette szükségessé, hogy két évvel ezelőtt a Xl-es legtöbb autójavító vállalata nem tud megbirkózni a feladatokkal. A szegediek e szempontból is szerencsések. Az autójavító vállalat szervizszolgálatának kapacitása nincs teljesen kihasználva. Naponta 50 személyten már üzembe helyeztek a Szabolcs utcában egy szervizt, s még az idén Siófokon, __ Székesfehérvárott, Nagykanizsán, Sztálinvárosban és Gyöngyösön nyílnak meg az új szervizállomások. A szegedi autójavító vállalathoz tartozó területen BéAutójavító Vállalatnál isiét- gépkocsit tudnának fogadni, késcsabán állítanak fel rehozzák a szervizrészleget jelenleg 30—35 a napi for1959-ben — a szerviz üzem- galmuk. be állításakor - mintegy A Közlekedés- és Posta?íf w iordYU me® a ügyi Minisztériumnak az a vállalatnál. Tavaly pedig törekvése, hogy a jövőben mar tízezer. országos szervizhálózatot A gépkocsipark hirtelen építsen ki. Az első lépések növekedésének az a követ- már megtörténtek. BudapesHAZAJÖTTEK HOSSZÚ é7ek homá- rián át eljuthattunk Anglia- kedni. mert még sokáig mar 133 — mondja feltörő keserű- érezni fogjuk az ellenforra ellenforradalom veres .. ... ., Halóim ideién eseményeit, de a különféle seegel Arra- m'lye" aSott áldozatok jaja ma is felhang- ostobaságot követtünk el, jyát az nyakunkba koldustarisznya súzik azok ajkán, akik évekig már Ausztriában rádöbbenvoltek kénytelenek enni ide- tünk ^ „kkor __ aentéra , kapitalisták kese- • alcll0r nem 52363 O. J. szervizállomást. Idén megkezdik az építkezést, de a tervek _szerint csak jövőre helyezik üzembe. Sok millió forintos költséggel az elkövetkező esztendőkben újabb szervizállomást létesítenek Budapesten és vidékén, szám szerint húszat Az új szervizállomások egyben törpejavítóműhelyek lesznek, ahol az autósok egyszerűbb alkatrészeket meg is vásárolhatnak. Az állomásokat hazai gyártmányú gépekkel, berendezésekkel szerelik fel. A tervek szerint az autósok átlagosan 50 kilométeres körzetben hozzájuthatnak majd a szervizszolgáltatáshoz. Piaci árak Igen jó forgalmú, nagy Egyéb árak: szárazbab 19, felhozatalú volt a tegnapi mák 27, méz 24 forint. Zöldpiac. Az árak a következők ség-gyümölcsárak: burgonya voltak kilónként: Baromfi- 2—2,80, sárgarépa 2, gyökér árak: csirke 23, tyúk 19, 3,50, vöröshagyma 2, fokpulyka 19. sovány liba 17, hagyma 6. fejeskáposzta 2, hízott liba 22, sovány kacsa kelkáposzta 2,50, paraj 7, 18, hízott kacsa 22 forint, karaláb 1,80. alma 5—8 foA tojás darabja 1 forint 30 rint kilónként. Terményárak fillér volt. A tejpiac árai: mázsánként: búza 400, tatej 3. tejföl 23, vaj 48. te- karmányárpa 400, zab 476, héntúró 9, juhtúró 26 forint, morzsolt tengeri 366 torint. génben a rű kenyerét. Ezúttal Erdélyi Zoltán, a most Angliából visszatért disszidens család esete szolgál tanulságul arra, hogy milyen sors vár azokra, akik a Szabad Európa Rádió lódulhattunk ki az ár sodrából. Angliában külön nagy meglepetés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy a mi anyagi lehetőségeink legszerencsésebb szinte esetén sem elegendő ahhoz, hogy gyermekeinket iskoláztathasban. Ha arra kellene pontosan felelni, hogy miéit is disszidáltunk, akkor a halekmérgezö hangjára hall . . . suk a drága angliai iskolák gatva, mindenüket odaadták „_ 7; ,, az önként választott koldusbotért. Mert Erdclyiékkel az történt, hogy már gondtalan ,, , , , életük és szépen berendezett pr0p3ganda" raak a magam kalandvágyát vagy inkább talán ostobaságunkat hozhatnám fel okul. Amikor volt már némi pénzünk, elmentünk Lonlakásuk volt, mikor meggondolatlanul a férj a villanyszerelő szakmáját, az aszszony pedig a vendéglátóipari munkahelyét otthagyva, elindultak Vácról Bécs donban 3 ****** k?Vetséf' felé a megpróbáltatások rögös, nehéz útjára, hogy évekig tartó szenvedés után most térhessenek vissza — Szegedre. elsírtuk szerencsétlenségünket és bejelentettük visszatérési szándékunkat. Az ügy hivatalos befejezése hamar befejeződött, de majd hogy egy esztendőbe A-„„,-_., fogad min- tellet, amíg össze tudtuk nzusssvny ket p^fi rakni az útiköltséget. telepen a VIh utca 370 é . . hogy még szam alatt szereny, szuk, r.rueKtss, akkor is ideiglenes lakásban, ahol azzal ijesztgettek odakint a két gyermekükkel, a tízéves disszidensek, hogy a határon Tamással és a hároméves kegyetlenül elvernek minket Máriával húzták meg magu- & itthon csak nyomor vár tet. ránk, — mondja végül az Megoldás született a „bambi-ügy "-ben Korábbi cikkünkben fog- vízüzem igazgatója elmondlalkoztunk a városi tanács ta, hogy áprilisban előrelátkereskedelmi osztálya, a Sze- hatóan további 50 ezer dagedi Anna Gyógy- és Szik- rab ringzáras üveggel egévízüzem és a Szegedi Kon- szül majd ki a Szegedi Anaervgyár, valamint a Kon- na Gyógy- és Szikvízüzem zervipari Igazgatóság körjil bonyolódó un. -bambi-ügy— gyei, amelyben legutóbb örvendetes megoldás * született. A Konzervipari Igazgatóság ugyanis — tekintettel a szeüvegparkja, amelyet a sajószentpéteri üveggyár készít el és szállít a szegedi vállalatnak. A Szegedi Anna Gyógyés Szikvízüzem -bambigedi üdítő italgyártás nagy gyártó- gépparkja még egy gondjára, az üveghiányra a Szegedi Konzervgyár üvegkészletéből hetven ezret a Szeged városi tanács ipari osztálya rendelkezésére bocsátott. Az Anna Gyógy- és Szikkoronadugó-présgéppel is kiegészül, amit most készít a Finommechanikai Vállalat fémfeldolgozó részlege. Előreláthatóan március végén, teljes erővel megkezdhetik majd Szegeden is az üdítő italok gyártását. — Miért disszidáltak? asszony. — Ezzel szemben — Sajnos, nem tudom megható volt az a* embermegmondani — sóhajtja el szeretet, amit a magyar haErdélyiné. Hosszú, nehéz táron tapasztaltunk és a téridőt töltőttunk el szalmán jem máris állásban van. Mafekve, hidegben, amíg Auszt- gam is szeretnék elhelyezl»-n íves fiatalkorú leányokat CERNAZÖ- BS SZOvOT4N11ÖNAK felvesz ar Üjszegedi Kender- Lenszövő Vállalat. Jelentkezni munkakönyvvel a vállalat raunkaerőgazdállcodőjánál. Felvitelre csak áUandú szegedi lakással rendelkezők Jelentkezzenek. Mi lesz a röszkei At sorsa ? Sürgős intézkedést várnak az Útfenntartó Yálla' attól A Mihálytelekről Röszke Útfenntartó Vállalathoz tarközpontjába vezető út rend- tozik. A község vezetői már kfvül rossz állapotban van. régebben többször kérték, A kockakövek hol emelked- hogy a lehetőségek szerint nek, hol süllyednek és a mielőbb tegyék rendbe azútRöszkére járó autóbusz csak s2akaszt, ami alig járható s uggye.-bajjal tód eljutni veszélyes. Az indokolt ésjorendeltetesi helyére. Termé- gos kérés mindeddig nem szetesen nemcsak az autó- teUesüit, különféle okok miatt elmaradt. Most azonban olyan állapotba került az út, hogy az illetékes Útfenntartó Vállalatnak a lehetőségek szerint mielőbb intézkednie kel). A röszkei lakosság az útjavításnál szívesen vállal és végez társadalmi munkát. busz, hanem mindenféle jármű rendkívül nehezen közlekedhet az úton, amelynek rossz állapota miatt könynyen keletkezhet a járműveken törés, nem is beszélve rongálódásukról. Az út a Csongrád megyei