Délmagyarország, 1958. május (14. évfolyam, 102-127. szám)
1958-05-08 / 107. szám
Csflt8rt8k. T9S8. május 8. 5 MOZGALMAS ÉLET U PETŰFITELEPI PARTSZERVEZETBEN J A kommunisták helyes tevékenysége jó hatású a kerület lakói közöli Este van. Beszélgetnek a Szeged, petőfitelepi Il-es pártszervezetben, Robicsek Tihamér, a fodortelepi péküzem dolgozója megemlíti, hogy a cserekenyér kiszolgálásnál szinte rendszeresen politizál; — Szóba kerül munkahelyemen sokminden — magyarázza. — A vevők tudják, hogy kommunista vagyok s kíváncsiak a véleményemre. Érdeklődnek, hogy hallottam-e erről, vagy arról. Én meg válaszolok vita kerekedik Odaszoktak az emberek a pártszervezethez és szívesen vesznek részt a rendezvényeken. Az érdeklődést az is felkelti, hogy a szabad pártnapokon rendszeresen műsort is tartanak. A kerületi nőtanács, a Hazafias pártmunkájukat, minden taggyűlésen megjelennek. Ha a pártszervezethez fordulnak valamilyen kéréssel a kerület lakói, akkor az egész párttagság segíti az ügy teljesítését. Többen kérték, hogy a tízes számú éleiNépfront aktíváival, néhány miszerárudát korszerűsítsék kiszes segítségével mindig újabb és újabb színdarabokat, verseket tanulnak, hogy szórakoztassák a kerület lakóit. A tömegszervezetekben dolgozó elvtársak igen aktíés sokszor van tevékenykednek: közveta boltban, lenül a pártszervezet mellett lesítését. A nőtanács szabásvarrás tanfolyamot szerveUgy érzem, hogy megfelelő dolgoznak, segítik a pártérvek alapján sikerül meg- szervezet kapcsolatainak szégyőzni a vásárlásnál az embereket a szocializmus igazságairól. — Engem nemrégiben a klinikán kezeltek — kapcsolódik a beszélgetésbe Koszorús Istvánná. — A kórteremben a betegek mirnkásnő volt, és szinte valamennyien selyempongyolában jártak; olyan öltözékben, amilyenről 15 évvel ezelőtt magunkfajta asszony, leány csak álmodozott. Emlegették szóbeszéd közben, és legyen hentesüzlet is a környékén. A pártvezetőség segítette a dolgozók jogos kérelmének elintézését. Szélesedő tömegkapcsolai A kerületi pártvezetőség minden héten tart vezetőségi ülést. A taggyűlések előtt összehívják a pártcsoportzett, amelynek harminckét vezetőket és közösen készítik el az egyhavi munkáról a beszámolót. A kerületi tanácstagokkal is rendszeres megbeszélést tart a pártvezetőség. A különböző megmozdulásokon, vevőankétokon, tanácstagbeszámolókon, fogadóórákon stb. a kommunisták is megjelennek: ezzel is elősegítik a tanácstagok, különböző szervek munkáját és szélesítik tömegkapcsolataikat. Felszabadulásunk 13. évén'" is közbe-közbeszóltam. keresik a kerület lakói; es- fordulója megünneplése után tagja rendszeresen eljár a foglalkozásokra. A Hazafias Népfront időnként hangosfilmet mutat be ugyancsak a jórésze pártszervezet helyiségében. A pártszervezet a tömegszervezetekkel karöltve minden alkalmat megragad, hogy klubestét, vacsorát rendezzen, amelynek keretében a pártonkívüliekkel való barátságot, eszmecserét szélehogy milyen hibák voltakés sitik. A pártszervezet könyvhogyan látnák jónak. Aztán tárát is rendszeresen felc .. 1-V 1/nroeílr n 1/ofíí 1 1 nlrAí * s\c Emlékeztettem őket a múltra és kérdeztem, hogyan éltek azelőtt? Kiderült, hogy saját bevallásuk szerint igen hamar elfeledkeztek a szomorú, nehéz időkről. A végén már ők fejtegették a különbséget, s idézték, menynyire féltek az ellenforradalomban, hogy visszatér a múlt... Így állnak az eszme igazsága mellé, bármerre is járténként mozgalmas az élet a petőfitelepi Il-es pártházban. Csoportos beszélgetések — aktív taggyűlések A pártcsoportvezetők rendszeresen szerveznek csopormunkás-paraszt találkozót szerveznek a külső baktói iskolában, ahol ugyancsak műsorral szerepelnek a nőtanács és a Hazafias Népfront tagjai. Többször beszélnek azonban arról is a kommunisták, hogy még többet óhajtanak Okultak saját kárukból a Vágóhídon Az első negyedév már kétmillió forint nyereséget hozott tos beszélgetéseket. Az isko- tenni a tömegkapcsolatok kilóban, a párthelyiségben, jó szélesítéséért. Eredményeik időben a lakóházak udvarán, szépek, de — nagyon helyevagy éppen az utcasarkon, sen, nem elégednek meg nak a kerületi pártszervezet harmincan-negyvenen is ősz- vele. szejönnek és különösen Balogh Istvánná, Börcsök Pál és más elvtársak kisgyűlései nagyon jól sikerülnek. Főleg idősebb elvtársakból tevődik össze a pártszervezet tagsága. Nagy Bálint már túl van a hetvenen, de minMűsoros pártnapok, den feladatot nagyon gondo kommunistái. A kerületben lakók pedig szinte naponta felkeresik a párthelyiséget. A kommunisták jó tevékenysége és munkamódszere kedvező hatású a pártonkívüliek között. Három nap nyereségrészesedést fizettek a Vágóhídon. Nem sok, különösen, ha figyelembe vesszük, hogy más szegedi üzemekben két-háromheti munkabérrel megegyező összeget, sőt még ennél is többet fizettek ki nyereségrészesedésként. Hogy történt ez? Miért csak három napi munkabér került kifizetésre? Nagyon sokat foglalkoztatja ez a vágóhídi dolgozókat, mert — mint mondják —, ők is becsülettel dolgoztak. Valóban így is van ez és főként vonatkozik ez az elmúlt év utolsó negyedévére és 1958 elmúlt hónapjaira. Az 1957-es év utolsó három hónapja azonban kevés volt a hibák kikorrigálására. A nyereségrészesedés az ellenforradalomkor úszott el. A laza munkafegyelem, az ekkor létrehozott laza átvételi norma elnyelte az ezreseket. Nemhogy többletnyereség született volna, hanem ráfizetéssel dolgozott a vállalat. A ráfizetés elsősorban abból adódott, hogy az átvett jószágok felvásárlási súllyal jutottak tovább, holott ekkor már 3—4 kilós súlyveszteséget szenvedtek. Emiatt a súlyveszteség miatt aztán nem tudták teljesíteni a kitermelési normát. A laza munkafegyelem, a hanyagság méginkább növelte a veszteséget. Nem beszélve azokról, akik Csákiszalmájának nézték a társadalmi tulajdont. Nem egy embert később a dolgozók kiközösítettek maguk közül, mert hiába figyelmeztették, később is folytatni akarta a lopást. Kemény munkát kellett végezniök a becsületes dolgozóknak és a vezetőknek daként lehetne állítani sok addig, míg a gyanús embe- üzem elé. A népek barátságának hónapja klubeslék A szabad pártnapokra 100 i-150-en is eljönnek rendszeresen. Előfordult nem egy esetben, hogy a pártnapon résztvevők nem fértek el a helyiségben és jó idő esetén az udvaron helyezkedtek el. Azt mondták: »Ha nem is látjuk az előadót, de halljuk«. san, jókedvvel és lelkesen végez. A taggyűléseken tízen-tizenketten is felszólalnak, hasznos, meggondolt vitákban tárgyalják a kérdéseket. A pártszervezet kommunistáinak nincsen különös személyi céljuk a jövőre vonatkozóan: mint már említettük jórészt idős munkásemberek. Mégis a legnagyobb igyekezettel végzik Ujabb küldötteket választottak a megyei és a szegedi békekonfetenciára Szegeden — amint erről la- az Egyesült Államok, Nagypunkban -beszámoltunk —, Britannia és a többi kapitamár korábban megkezdődtek lista országok szüntessék az üzemekben, kerületekben meg az atom- és hidrogénés intézményekben a béke- fegyver kísérleteket, gyűlések, amelyek keretében Az üzem dolgozói azután a megválasztották a küldötte- megyei békekonferencia külket a városi békekonferenci- döttéül Lacsán Mihálynét, a ára. Most újabb jólsikerült városi békekonferencia külbékegyűléseket tartottak a döttéül pedig Pavelka János választották ifjúmunkást meg. MÓRAVÁROS i . . » uj., lakói közül számosan az 5SS5-Í£? %rL°ttáLTg ! Üttörőházban gyűltek össze, város több helyén. FELSÖVÁROSON a pártszervezet helyiségében békegyűlést. Kiss Jenő, a Szilléri sugárúti iskola igazgatója mondott beszédet a békegyűlésükre. Bálint Dezső, a móravárosi iskola igazgatója tartott beszédet a békegyűlésen. Hangoztatta, ^kelTarc" időszerű"'kérdéseihogy a Szovjetunió kezdeményezése az atom- és hidről, majd a móravárosi isroeénfeevver kísérletek eev- kola tanu161 adtak műsort. A rogentegyver kísérletek egy- gyűlésen öt küldöttet válaszo dalu megszüntetéséről nagy tottak a városi ^koníevisszhangra talált az egész rencidra világ népeiben. A beszéd után megválasz- A KENDERFONÖGYÁRBAN tották a városi békekonfe- szerdán) tegnap az üzem kulrenaa küldötteit, majd tavi- turális termében tartották ratot küldtek az Országos meg a békegyűlést. A termet Béke tanácshoz, amelyben kó- zsúfolásig megtöltő dolgozók ve élték, hogy az Egyesült elött dr Tömörkény László, Államok is kövesse a Szov- az üzem Kossuth-díjas főA rügyet és bimbót fakasztó május a népek barátságának hónapja. Hazánkban mindenütt gazdag programmal készültek a barátsági hónapra, hogy még szorosabbra fűzzük a testvéri kötelékek szálait a népekkel. Nem véletlen, hogy a barátsági hónap Szegeden is — éppúgy, mint az egész országban — a fasizmus felett aratott győzelem évfordulóján kezdődik. A Szovjetunió győzelme a hitleri fasizmus felett adott lehetőséget ahhoz, hogy a népek szívébe béke költözzék. S ma is a Szovjetunió a tartós békéért és a népek barátságáért küzdő országok zászlóvivője. Szegeden a népek barátsági hónapja, ma, csütörtökön kezdődik. Az Aradi Vértanúk terén — amint ezt lapunk más helyén közöljük — békegyűléssel avatják fel városunk dolgozói a lidicei rózsakertet. A békegyűlés és a rózsatövek elültetése megkapó jelkép is. Hirdeti a szegedi dolgozó emberek békeakaratát, ám figyelmeztet is a fasizmus barbárságára. A barátsági hónapban különös szeretettel fordulunk Szeged testvérvárosai: a szovjet Ogyessza, a német Drezda, a csehszlovák Brno, a román Ploesti, a bolr gár Plovdiv dolgozói felé. Ezúton is köszöntjük őket és bizonyosak vagyunk abban, hogy őszinte és önzetlen barátságukra mindig számíthatunk. A népek barátsági hónapja a Hazafias Népfront rendezésében Szegeden is számos ismeretterjesztő előadással, irodalmi és művészeti esttel és sok más rendezvénnyel segíti a baráti népek életének még alaposabb megismerését. A nagyszabású és érdekes programban a többi között szerepel csehszlovák irodalmi est és kínai est megrendezése is, valamint hangverseny a baráti népek zenéjéből. Több külföldi vendég, illetve művész is Szegedre látogat. Bizonyos, hogy a ma kezdődő népek barátsági hónapja Szegeden ls eléri célját: tettekben fejeződik ki a béke akarása, s még tudatosabbá válik a háború ellen összefogó népek harca. reket eltávolították az üzemből. Ezzel kezdődött meg a harc a nyereségrészesedésért, így került ki a vállalattól Lengyel István is, annak ellenére, hogy jó szakmunkás. A dolgozók nem felejtették el neki, hogy amikor másutt könnyebb és több pénzt kereshetett, cserbenhagyta őket. A bérrendezés után később visszament közéjük. Nem becsülte meg azonban, hogy visszafogadták, nem hallgatott a figyelmeztető szóra, a társadalmi tulajdon szentségét semmibe vette és egyszercsak a gyárkapun kívül találta magát. A dolgozók kíméletlen bírók és ma már kiközösítik a tolvajokat. Az állam is segítségükre sietett. Még a múlt év végén megszigorította az átvételi normát. A sertések most már valódi súlyukon szerepelnek a nyilvántartásban, azon a súlyon, amelylyel a Vágóhídra kerülnek. Sőt, még vágás előtt is ellenőrzik a súlyveszteséget. Ez egymagában azonban kevés lenne, ha • a dolgozók nem segítenének. Az elmúlt hónapok során sok javaslat született, amely a nyereségrészesedést, a takarékosságot szolgálja. Igen döntő, hogy felszámolták a kapun belüli munkanélküliséget. A munkaidő alatt a munkából kieső órákra átcsoportosítják az embereket az építkezéshez. Fürdőt, öltözőt építenek maguknak. Ott segédkeznek addig, míg nincs rájuk szükség a termelésben. A női dolgozók pedig takarítanak és valóban olyan csinos, tiszta az üzem területe, hogy péljetunió példáját és szüntes se meg a nukleáris kísérleteket. A gyűlés végén a »KarneA szegedi Járási tanács nemrégen összesítette azokat az eredményeiket, melyeket mérnöke tartott beszédet. Ezután a megyei békekonferencia küldötteiül a gyűlés , .„ .. . , részvevői dr. Tömörkény ^ ujejye^ei it l - mu SZ0VJ6t Lászlót' Sinkovics Jánosnét, az utóbbi időkben értek el Ilimet vetítették. Zombori Verát és Mihály a belterjes mezőgazdasaci Nándort választották meg. A termelés fejlesztésében. Ebmegválasztott küldöttek ne- bői kitűnik, hogy a járás is forró hangulatú békegyű- vében Mihály Nándor mon- falvaiban még sohasem telelést tartottak az üzem dol- dott köszönetet a dolgozók pítettek egy-egy télen anygozói. ök is táviratot küld- bizalmáért. nyi szőlőt, gyümölcsöst, mint tek az Országos Béketanács- A gyűlés második részében az idén. Az ój iiitetésű szóhoz, továbbítás végett. A nagysikerű kulturális műsor 1 ("területek februárban mártáviratban követelték, hogy volt, ciusban és áprilisban összeA CIPŐGYÁRBAN Igen értékes javaslatot tett Csanádi István. Megvalósításával jelentős megtakarítást érnek el. Az ő vezetésével a zsírüzembe került szalonnából eltávolítják a húsos részt, ami a zsir szempontjából káros és feleslegesen elpazarolódik. A kidarabolt húst pedig, mint kolbászhúst, nagyszerűen fellehet használni. A javaslatok megvalósítása, a becsületes dolgozók összefogása eredményeként az idén nemcsak teljesítették, hanem 2,5 százalékkal túl is szárnyalták a kitermelési normát. A 2,5 százalékos túlteljesítés az első negyedévben 9 vagon hústöbbletet jelent a lakosságnak. Hogy mit jelent az üzem dolgozóinak? Kétmillió forint tiszta nyereséget. Nagy eredmény ez, ha figyelembe vesszük, hogy a múlt évben 9 hónapi tiszta nyereségük mindössze 1 millió forint volt. Van tehát eredmény. Nem hiába fáradoznak a vágóhídi dolgozók, és ha továbbra is mindent elkövetnek az elért eredmények megtartásáért, az elmúlt évi három nap többszörösét vihetik majd haza borítékjukban ez évi nyereségrészesedésként. Népszerű modern mesterművek címmel vasárnap délelőtt 11 órakor hangversenyt rendez a Szegedi Nemzeti Színházban az Országos Filharmónia. A műsorban a Bartók Béla Szimfonikus Zenekar, Vaszy Viktor vezénylésével Ernst Fischer Az Alpoktól délre, Addinsell Varsói koncert, Gershwin Kék rapszódia és Egy amerikai Párizsban című szerzeményét, valamint Ravel Boleróját adja elő. A hangversenyen zongorán közreműködik Borsay Pál, a pécsi zeneművészeti szakiskola művésztanára. E hangverseny is kapcsolódik abba a rendezvénysorozatba, amelyre a népek barátsági hónapja alkalmából Szegeden sor kerül. — A regény kialakulása é« fejlődése a XIX. század első feléig címmel ma este 6 órakor előadást tart az Építők Művelődési Otthonában (Kossuth L; sgt. 53.) Kordé Imre egyetemi tanársegéd. Érdeklődőket szívesen lát a vezetőség. Belépés 2 forint — LIBANONBA SZÁLLÍT három vagon nagy.seprűt a Szegedi Seprügyár. Lassan a világ csaknem minden tájára jut a szegedi seprűkből. Kifogástalan minőségű árujukkal megelőzik versenytársaikat, a jugoszláv és olasz érdekeltségeket ls. Az első mintadarabokat most küldték el Mexikóba, ahonnan remélik, szintén kapnak megrendelést, — A MALÉV 20 százalék engedményt nyújt menettérti Jegy váltása esetén a Budapesti Ipart Vésár látogatóinak. A kedvezményt Budapestre május 23tól Június 2-ig, a visszautazásra pedig május 23-án délutántól júnlua 5-ig lehet lgénybevennl. — A Szegedi Fotoklub rendezésében pénteken délután 6 órakor a Sebészeti Klinika tantermében Sziklai Dezső budapesti fotomüvész. a MTI munkatársa tart előadást a pozitív eljárásról. Sziklai Dezső múlt havi előadása a negatív eljárásról, még élénk emlékezetében van a szegedi fotósoknak. A mostani előadását, amely az amatőrök tágabb körét. érinti, még fokozottabb érdeklődés kiséri. Kétssáxtíx hold sxőlő, száztíz hold gyümölcsös újtelepités a szegedi tárásban sen 210 katasztrális holddal növekedtek. A termelőszövetkezetek és egyéni gazdak újabb száztíz katasztrális holdon ültettek zömmel jonatán almát és messze külföldön megkedvelt. ízletes őszibarackot. Ezek a számok nem foglalják magukban az állami pincegazdaságok által telepített szőlőket én gyümölcsösöket Védjük erdőinket a t üstöt fl Megyei Tűzrendészed Osztály parancsnokságának (elhívása Felhívjuk a dolgozók figyelmét, hogy erdőben, fásításban nyílt tüzet rakni, égő gyufát, cigarettát, vagy más tűzveszélyt előidéző tárgyat eldobni nem szabad. Kirándulás alkalmával minden esetben, amikor tüzet raknak — főzés, stb. céljából —, távozás elött tökéletesen el kell azt oltani. A tüzelés helyét úgy válasszák meg, hogy a felcsapódó lángok a fák koronáit ne gyújthassák meg. Különösen vonatkozik ez a szabály fenyőerdőkre, mivel a fában levő gyanta és más könnyen gyúló anyag lángot foghat, s esetleg nagy kiterjedésű erdőtüzet idézhet elő. A tűz helyét előzetesen az avartól és más gyúló anyagtól jól meg kell tisztítani, körül kell árkolni, hogy megakadályozzuk a tűz terjedését. Csoportos kirándulások szervezése alkalmával minden esetben előzetesen be kell jelenteni az erdőigazgatóság helyi szervéhez a kirándulás helyét, hogy a szükséges tűzvédelmi intézkedéseket megtehessék. Több esetben keletkezett már erdőtűz abból, hogy a fák közelében elhaladó járműről, kocsiról — vagy éppen egy gyalogos — égő cigarettavéget dobtak el, mint például a múlt évben. A szeged—sövényházi műút mellett levő erdő ugyanis a gondatlanul eldobott cigarettától gyulladt meg és csak a környék lakosainak volt köszönhető, hogy idejében észrevették és eloltották, de ennek dacára is több ezer forint értékű kár keletkezett. Minden ember kötelessége a társadalmi tulajdon védelme annál is inkább, mert aki a felhívások ellenére a: erdőben engedély nélkül tüzet rak, vagy gondatlanságból tüzet okoz, 500 forintig terjedhető pénzbírsággal büntethető, súlyosabb esetben pedig bűnvádi eljárás indul ellene.