Délmagyarország, 1956. március (12. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-07 / 57. szám
Szerda, 1956. március 7. OELMQKiYQRORSZtG Aliol jó a szakmai oktatás, olt emelkedik a termelékenység is A napokban az egyik szegcdi járnak az., üzem dolgozói. Most tatás. Jobban dolgozlak, többet üzem munkásával beszélgettem, képezzük ki azokat a dolgozó- is kerestek. Amikor befejeződött Arról lbly köztünk, a társalgás, kat is, ukik majd a közeljövő- a tanfolyam, már 24 dolgozó tett bogy érdemes-e tauulni. Idős ba- ben a Német Demokratikus eredményesen vizsgát, rálom azt. állította, hogy egy Köztársaságból kapott gépeken — Nálunk, az előfonón Naöreg munkás mint 5, megvan dolgoznak. schitz Péternc sehogysem akart már tanulás nélkül is. Ezek az adatok szép ered- oktatásra járni — szól bele a:, .. ... , ..... .. , . „ ... - Idestova harminc éve dol- menyeket tükröznek. Mert nem beszélgetésbe Götz elvtársnő, az kozul kulonosen kiemelkedik gozom a szakmában — mondta, is olyan természetes az, bogy előfonó műhelytitkára. — Ismerem annak minden csin- például egy évben 438 ember • — Tudom és a munkám oktaját-binját. Ha húsz-huszonöt vett részt rendszeresen a szak- tás nélkül is, öreg vagyok már, éves lennék, magam is tanulnék, mai oktatásban. hagyjanak bébin — mondotta. — Nem olyan természetes ez, — Elhiszem én, hogy tudja nem ment olyan könnyen, mint Naschitz néni — mondtam neki ahogy látszik. A finomító osz- — csak egyszer jöjjön el. Ha azt tályon például éveken át nem látja, bogy nem volt érdemes, tudtunk szakmai tanfolyamot in- otthagyhatju az előadást, dítani, mert nem jelentkezett — Jól van, elmegyek, de már dolgozók szakma, oktatása. — Bellki Ha odamentünk, a dol- előre megmondhatom, bogy nem mondja Bódi Lajos elvtárs, a ók an válaszolták: öre- láttok ott engem többet - váNzcgedi Kenderfonogyar -—1 - ... • " ' Felszabadulásunk Ivlordulójánali tiszteletére Határidő előtt befejezzük a nagy javítást De így nem érdemes. Próbáltam meggyőzni, de úgy látszott, nem sok sikerrel. Erveim helyett beszéljenek a számok. —1950-ben kezdődött el a vezett tanfolyamon a vezetők vettek részt. A tanfolyam befejezése után 1954-ben 83 művezető tett eredményesen vizsgát. — 1953/1954-es oktatási évben A Szegedi Erőmű dolgozói is készülnek hazánk felszabadulásának 11. évfordulójára, április 4 méltó megünneplésére. A felajánlások a karbantartó üzemrész brigádjai vállalása. A brigádok tagjai vállalták, hogy az I. sz. nagykazán és gőzturbina nagyjavítását, amely három hétig tart, a határidő előtt befejezik. Már most hozzáfogtak az előkészületekhez, a tartalék szelepek becsiszolásához. így a jó előkészüléssel igen sok időt takarítanak meg, s nem húzódik el hoszszú ideig a nagykazán ós gőzturbina javítása. A kazánházi fűtőbrigádok vállaltaik, hogy résztvesznek a kazán nagyjavításában és április 4-ig öt tonna szenet takarítanak meg. Misán György Előadás a szovjet faipari tapasztalatokról A Faipari Tudományos Egyesület szegedi csoportja a magyar—szovjet barátsági hónap keretéhen ina, szerdán délután 5 órai kezdettel előadást rendez az MTESZ Horváth Mihály utca 3. szám alatti helyiségében A szovjetunióbeli tapasztalatok hasznosítása a fűrész- és lemeziparban címmel. Előadó Cziráki József erdőmérnök. Budapestről. A Faipari Tudományos Egyesület vezetősége az egyesület tagjait, valamint az érdeklődőket szívesen látja. s7-aK" gok vagyunk már mi, vagy azt: laszolta, s ezzel elváltunk. A oktatas-felclose. - Az első szer- gyermckeim vannak, nem érek legközelebbi szakmai oktatáson műszak. r.. iu maradnii úgysem keresek ott láttam őt is - folytatja az többet. Szóval volt kifogás min- elbeszélést Götz elvtársnő. Sj Azt azonban mindenki Iát- előadás után egy kicsit za-' de mégis odament az ezután Felkészülve fogadjuk a tavaszt Csamangó Mihály, a gyálaréli Komszomol Tsz elnökének nyilatkozata d _ ta, s főleg a műszaki vezetők; vartan, bogy szükség van a szakmai ok- előadóhoz, s megígérte tatásra, mert gyenge ezen az " is látogatja a szakmai tanfoosztálvon a termelés. lyamot. Hogy nem hiába tette, többféle szakmai tanfolyam indult meg , - . . ,, • ,, . tanfolyam megkezdese előtt csak — Az üzemi pártbizottság es , 7 ... 7 _ .. , , .. . v' szaz szazalek korul mozgott, _ , ... , üzem vezetosege megbízta .... . , , _ , üzemünkben. Dolgozóinknak „z OS2tá, fdműve2etőjét, hogy Iftménye a tanfolyam eb dolgozzon ki egy munkaszerve- « "JEArf legjobban munkája mutatja. A oktatásban. Haromszazncgyvcn zégi szabAKzatot. Ez a szabálymunkásunk az alap-, vagy lo- legjobbnn dolgozók mimvábbképző tanfolyamon vett kamúdszereit is tartalmazta. A részt, nyolcvanötén műszaki, ti- [dművezet5t azu,an megkérte a zenhárman adminisztratív ok- fir i(,azgatója, ]10gy az osztály tatásra jártak - mondja Bodi dolKOzAit 1anitsa meg a mun. elvtárs, miközben a szakmai ok- kaszervezés; „abálvzatnak meg116 százalékos eredményt ért el. Általában elmondhatjuk, hogy a tanfolyam elvégzése után íobbak az egyes dolgozók termelési eredményei. tatásban résztvett dolgozók neveit, eredményeit nézi egy vastag füzetből. — Ezerkilencszázötvcnnégyben tizenöt különböző tanfolyamot szerveztünk. Ezcrkilencszázötvenötben az üzemnek 301 dolgozója részesült szakmai oktatásban. Ezerkilencszázötvenhatfelelően dolgozni. Do még így mint a tanfolyam elvégzése is nagyon nehezen tudtunk csak előtt volt. Nő a termelékenység, összehozni tizenöt embert, hopv Hz így helyes, hiszen főleg ez a a tanfolyamot megkezdjük. És jelentősége az üzemekben folyó alig egy hétre a szakmai tanfo- szakmai oktatásnak, lyam megindulása után maguk Ezek után kérdezzük meg még :>:•. üzem egyik művezetőjét, Bera dolgozók is belátták : ta István elvtársat, hogyan mutatkozik meg a szakmai oktatás A barátsági hónap megnyitó ünnepélyét ma rendezi a Tudományegyetem és a Főiskola ban 12 különféle tanfolyamra helyes és jó dolog a szakmai ok- jcjcntgségc például a vizesfonóban? — A szakmai tanfolyamon a dolgozók látják, mit miért csinálnak. Ha egy új dolgozó kerül az üzembe, mi megtanítjuk a gyakorlati munkára, elméleti oktatást azonban itt a műszakon belül nem tudunk adni. Ezt szakmai oktatáson kapják meg a dolgozók. Az én munkaköröm' ben főleg abban látom a szak mai oktatás jelentőségét, bogy lényegesen A magyar—szovjet barátság hónapja alkalmából a Tudományegyetem aulájában (Dugonics-tér 13) ma este fél 8 órakor a Tudományegyetem és a Főiskola MSZTszervezete. megnyitó ünnepélyt rendez. Ünnepi beszédet mond Baróti Dezső egyetemi tanár, a Tudományegyetem rektora, majd Szőkefalvy-Nagy Béla kétszeres Kossuth-díjas egyetemi tanár. a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja beszámolót tart moszkvai útjáról: Az ünnepség műsorában résztvesz a Pedagógiai Főiskola énekkara, és fellépnek a szegedi Nemzeti Színház művészei: Papp Teri, Laborc István és Bíró Attila. A rr agyar—szovjet baráfsági hónap megnyitása a Ruhagyárban Tegnap, kedden délután a Szegedi Ruhagyár szépen feldíszített kultúrtermében ünnepélyesen megnyitották a rjagyar—szovjet barátsági hónapot. Az ünnepségen a délelőtti műszakiban dolgozó ruhagyáriak vettek részt; Oláh Gyuláné üzemi MSZTtitkár megnyitó szavai után Pásztori Béláné. a városi MSZT-titkára méltatta a magyar—szovjet barátság jelentőséget, majd részletesen beszélt arról, mit jelent jobban vigyáznak a dolgozók a gépeikre, nz anyagra. A szakmai tanfolyamokon megismerkednek dolgozóink a gépek működésével, megtanulják, hogyan lehet a gép élettartamát növelni. Ezáltal kevesebb a gépek kiesése a termelésből; Szeged egyik legnagyobb üzemében, a Szegedi Kenderíonőnépünknek a Szovjetunió önzetlen (támogatása. Pásztorihé beszéde után a Ruhagyár és a Zenekonzer- . vatórium közös kultúrműsora *yarban eredményes a szakma, következett. A gyár tánccso- oktatás. A feladat, a továbbiakportja. énekkara és a zeneis- ban az, hogy a közeljövőben kolások magánszámai mellett minden olyan dolgozót, aki még Lődi Ferenc és Kónya Lajos nem végezte el legalább az alapszépen előadott verse tette fokú oktatást, szervezzék be egy változatossá, érdekessé a mű- új szakmai tanfolyamra. Ezzel sort. A kultúrműsor után le- Is segítik az üzemben a lermevetítették a Mary hercegnő lékenység emelkedését. című szovjet filmet. h. /. A gyálaréti Komszomol Termelőszövetkezet vezetősége most a tavaszvárás napjaiban megbeszélést tartotta közelgő munkák előkészületeiről. Csamangó Mihály elvtárs, a tsz elnöke a készülődésről ezeket mondja: — Erdei elvtárs, a Minisztertanács elnökhelyettese rádióbeszédben hívta fel a szövetkezetek, gépállomások, állami gazdaságok, dolgozó parasztságunk figyelmét arra. milyen fontos, hogy felkészülve fogadjuk a tavaszt. Erdei elvtárs beszéde — amellyel mi teljes egészében egyetértünk — miránk is vonatkozik. Igaz, azzal a hátránnyal kezdtük ezt az évet, hogy ötven hold mélyszántással még hátra vagyunk, mégis nyugodtan mondhatom, az idén minden eddiginél jobban félkész ültünk a tavasz fogadására. Amíg a múlt évben ilyenkor még alig tudtunk trágyázni, az elmúlt két hét alatt 9 fogattal, hetven holdra vittük már ki az istállótrásyát. — Nagy előny az is, hogy a talajvíz most nem ért váratlanul bennünket. Termésünk egy részében majdnem minden évben kárt tett a víz, ezért most minden tőlünk telhetőt megteszünk ennek elhárítására. Csaiknem háromszáz méternyi csatornát építettünk, s már tizenöt hold búzáról le is engedtük a vizet. Ezenkívül szerveztünk egy "gumicsizmás brigád»-ol, amely figyeli a földet, jelentést tesz az őszi gabonák fejlődéséről, s ahol szükséges, azonnal intézkedik a víz levezetéséről. — Gondoltunk arra is, hogy új jövedelmező, üzemág létesítésévei gazdagítsuk szövetkezetünket, ezért hétholdas konyhakertészetet állítottunk be. Az üvegházakban már legalább húszezer palánta nevelődik. Tervünk az, hogy öntözéses kertészetünk százhúszezer forinttal gyarapítja majd a szövetkezet vagyonát. — Erdei elvtárs külön felhívta a figyelmet legfontosabb takarmánynövényünknek, a kukoricának a termesztésére. Mi abban a helyzetben vagyunk, hogy a vetésterületet csak kevéssel tudjuk növelni a tavalyin^ képest. Ezért úgy határoztunk, hogy elsősorban a terméshozamot fokozzuk. Az összefüggő táblákon négyzetesen vetünk. Arra is felkészültünk, hogy — szükség esetén — öntözhessük a kukoricát, főleg a másodvetésűeket. — A csírázást próbát a kukoricánál és más tavaszi magvaknál is elvégeztük, így ha az idő megengedi, akár már holnap megkezdhetjük a munkát. (T. B.) Példában teljesítik adófizetési kötelezettségüket a röszkeiek Röszkén a tanácstagok, mintegy 20 kisgyülésen ismertették mór az idén, hogy az adó határidőre való befizetése az egész község érdeke. Bizonyítják ezt azzal, hogy a tavaly kapott csaknem 14 ezer forint adóprémiumból rendezték, játszóteret tudtak berendezni a falu főterén és a községi bölcsőde udvarán. A jutalom pénzből futotta a rossz járdák kijavítására is. Az idei adóprémiumbői több száz méternyi új beton járdát, a sportpályán öltözőhelyiségeket szeretnénék létesíteni. Az újabb jutalmak elnyerésére most is esélyesek a röszkeiek. Első negyedé .i adófizetési tervüket mar csaknem 90 százalékra teljesítették. A tanácstagok közül Szécsi Sándorhoz és Sáíár Mátyáshoz hasonlóan számosan már egész évi adójukat Példamutatásukat követve a dolgozó paraszt.-.k a szerződésre hizlalt és a szabadpiacon értékesített sertéseik árából már mintegy százan kifizették félévi adójukat. A pénzügyi állandó bizottság tagjai jó felvilágosító munkáját dicséri, hogy az idén a község egyetlen lakosánál sem kellett kényszerítő eszközöket alkalmazni az adó befizetésére. Gyurkovics Mária Szegeden vendégszerepel — Árubemutatót tartanak a Lenin utcai 144-es csemegrboltban március 8-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor. A Mezőhegyesi Törzsállattenyésztő Állami Gazdaság és más állami gazdaságok húsáru-különlegességeit tekinthetik és vásárolhatják meg a szegedi dolgozók. Az Országos Filharmónia március 12-én, hétfőn délután fél 6 és este fél 9 órakor a szegedi Nemzeti Színházban opera- és operettrészletekiből hangversenyt rendez. A hangverseny műsorában fellép Gyurkovics Mária kétszeres Kossuth-díjas kiváló művész, Szabó Miklós operaénekes, valamint Moldován Stefánia és Mucsi Sándor, a szegedi Tpmö váratlanul érkezett a tanyára. Anyja nagyot nézett, amim fiát meglátta: hogy kerül ez a gyerek iskolaidőben haza? — Téli szünet van a nagy hideg miatt édesanyám — kezdte a fiú a szót. — úgyhogy most itthon leszek egy kicsit. Aztán levetette kabátját és ö is odakuporgott a kemence oldalához, a nyolcvanhat éves nagyapja mellé. Az •neg rámosolygott unokájára és megkérdezte: — Megy a tanulás? — Megy, ba viszik — válaszolta tréfásan Ernő. A beszélgetést kutyaugatás riasztotta meg. Kinéztek az ablakon; a dűlőn bárom férfi tartott a tanya felé. Kimentek elébük. — Hallgass már Fürge! — csilitották a tarka kutyát, s az ismeretlen vendégeket bevezették a jó meleg szobába. A vendégek nagyon barátságosak voltak, s nemsokára el is mondták mi járatban vannak: — Csak éppen itt, Alsókopáru-son nincs még termelőszövetkezet — magyarázták. — Már a környékben mindenütt van. A tizenötös dűlő után terül el a nagyfai gazdaság, emerről a Lenin Tsz, mellette a Gorzsai Állami Gazdagig. A tízes és a tizenötös dűlő között lajjr.nc alakítani egyet. Van bővizű SZÉP PÉLDA csatorna, lehet öntözni, érdemes meggondolni a dolgot. — Hát majd meggondoljuk — válaszolta Ernő anyja — de tudják, öreg vagyok én már a szövetkezetbe, ötvenegy éves elmúltam, özvegyasszony vagyok, majd mások . •. 4 nagyapa is helyeslően hümmögött a kemence mellett. Az egyik férfi a szoba sarkában Ernővel beszélgetett. — Hány éves vagy? — kérdezte tőle. — Tizenhal — felelte a szőke gyerek. — Itthon segítesz édesanyádnak? — Nem. Szegeden járok a képzőbe. Tanító leszek. S mi a véleményed a szövetkezetről? — Okos dolog. Gépek, közös munka, jobb az, mint így egyénileg... A népnevelők nemsokára elmentek. Este aztán Ernő, amikor édesanyja és nagyapja befejezték kinn a munkát, s benn üldögéltek a szobában, azt mondta: — Csak jobb lenne édesanyám a szövetkezetben. — Mit keressek én ott öreg fejjel? — Volna olt magának való munka. Meg aztán ebből a mi hét holdunkból is csak egy hold fekete, a többi szikes. Az őszi gabonát igencsak eláztatja a víz, csak kínlódunk és jól tudja édesanyám, hogy mi tanulunk, nemigen tudunk itthon segíteni. A szövetkezetbe . : > — Nem, nem tudok én abba majd beleszokni. És mit szavalsz itt róla? De nagyon kitanultad az iskolában ... — £n csak a javát akarom édesanyám — válaszolta nyugodtan Ernő. 4 népnevelök meg kétszer voltak ott a február végi napokban. Amikor harmadszor jöttek, Ernő válaszolt nekik anyjuk helyett: — Adjanak egy belépési nyilatkozatot, majd én kitöltőm. Fel is irt minden adatol szépen, s aztán odatolta a lapot anyja elé: — írja csak alá édesanyám ... Az asszony elmosolyodott és a papírra kanyarintotta a nevét: özv. Szenti Istvánné. Bizakodással írta: elég sokat beszélt vele a fia a parasztság új életéről ... .4 belépést is szépen megbeszélték. A tanyavilágban órák alatt szétfutott a hír: Szentiné volt az első, aki belépett az új tccszbc. Ernő másnap almáért ment Labostyán Jstvánékhoz. Ott már tudtak a dologról. — Halljuk, édesanyád téesz-tag lett. — Az bizony — felelte a gyerek. — Mondják a környékben, hogy mások is belépnek. Lépjenek be maguk is, nem bánják meg, higgyék cl. Visszafelé Gulyás Kis Sámuelékhez tévedt be. akik már újságolták Ernőnek: — „Mi is beléptünk . .." Pár nap múlva már a Zsarkó-család mindhárom tagja, Kis János, Buzi Péter, Kristó Imre középparasztok azt hangoztatták, hogy ..Boldogság"" nevet adnak az új termelőszövetkezetnek. Ernő ott volt a szövetkezeti gyűlésen, ahol bejelentették, hogy 3ö tag 2H0 hold földdel, 24 lóval megalakította az alsókopáncsi szövetkezetet. Ügy érezte, hogy ebben a nagyszerű dologban egy kicsit neki is része van. Az elmúlt napokban az Üjszegedi Tanítóképzőbe levél érkezeit a hódmezővásárhelyi Városi Pártbizottságtól. A párttitkár elvtárs értesítette az iskola vezetőségét és DlSZ-szervezetét, hogy Szenti Ernő II. éves hallgató derekas munkát végzett a szövetkezeli mozgalom fejlesztésében és saját maga győzte meg édesanyját, hogy a környékben elsőnek válassza a közös gazdálkodás útját, öt követték az alsókopáncsi középparasztok. A levélben még kérték, hogy ezt a szép példát hozzák nyilvánossáura. Markovits Tibor Nemzeti Színház tagjai. Közreműködik a Budapesti MÁV Szimfónikus Zenekar, vezényel Kerekes János, az Állami Operaház karnagya. Összekötő szöveget mond a Szegeden is jól ismert Gál György Sándor. Az Országos Filharmónia közli, hogy a február 20-1 magyar nóta estre váltott jegyek erre a hangversenyre érvényesek. Aki jegyét nem akarja igénybe venni, az Országos Filharmónia Klauzál tér 2. szám alatti irodájában — ahol jegyek is válthatók — visszaválthatja március 7-ig. — A Szegedi Vasöntödét a kohó- és a gépipari miniszter, a Vasas Szakszervezet és a Kohászati Szakszervezet elnöksége dicséretben részesítette, mert az 1955 negyedik negyedévi munkaversenyben országos viszonylatban a vasöntödék között a negyedik helyet foglalta el. — A szovjet könyv ünnepi hetét Szegeden, a Magyar— Szovjet Társaság emeleti klubhelyiségében ma délután 5 órakor nyitják meg ünnepélyesen. — Opera—operett-est lesz hanglemezről ma, szerdán 6 órai kezdettel a rókusi művelődési otthonban. A műsorban részleteket hallunk Borodin: Igor herceg. Mejtusz: Ifjú garda és Dunajevszkij: Szabad szél című műveiből. Összekötő szöveget mond: Szécsi József tanár. Belépődíj 1 forint.