Délmagyarország, 1955. január (11. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-12 / 9. szám
||Lfe PROLETÁRJAI EGJBS0LJETEK! AZ MDP CSONGRÁDMEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XL ÉVFOLYAM, 9. SZAM SZERDA, 1955 JANUAR 12. MAI SZAMUNKBÓL: A VAROS KERESKEDELMÉNEK FEJLESZTÉSÉRŐL TÁRGYALT A VÁROSI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK ÜLÉSE (3. old-gj) ANGLIA ELUTASÍTJA A NYUGAT-EURÖPAI "FEGYVERKEZÉSI KÖZÖSSÉG- FRANCIA TERVÉT (2. oldal) A PERMETEZŐ, A MORZSOLÖ ÉS A SZEMÉLYES BESZÉLGETÉS (3. oldal) ARA: 50 FILLÉR Levelek és levelezők "Kéréssel fordulok a szerkesztőséghez — írta levelében Harmat Imréné, a Cserepes-sori kislakások egyik lakója. — Háromhónapos kisfiam van és a KIK még mindig nem szállította le a megígért tűzhelyet, pedig már nagyon hideg van. Kérem, segítsenek-. Kérésében, amely november eljén érkezett szerkesztőségünkhöz, még kilenc Cserepes-sori család panasza is benne volt. A levél nyomán a KIK megvizsgálta a panasz jogosságát és a kérést teljesítette. A tíz Cserepes-sori kislakásban új tűzhelyek mellett melegednek azóta a lakók. Levelezőink többsége azonban nemcsak akkor fog tollat kezébe, ha saját problémái vannak. Foglalkoztatja őket mindaz, ami embertársaikat, dolgozótársaikat bosszantja, bántja. Misán György, az Erőmű gépháza dolgozóinak panaszát tolmácsolta a "Koppantó»-ba írt levelében. Bírálta a 65/6. Szakipari Vállalatot,' mert nemtörődömségükkel, a gépház ablakai üvegezésének halogatásával még december közepén is hideg, huzatos teremben végezték munkájukat a dolgozók. A beérkezett bíráló levelek azt mutatják, hogy dolgozóink a júniusi program óta bátran elmondják véleményüket és nyíltan feltárják mindennapi életünk apróbb-nagyobb hiányosságait. A bírálatot segíti az is, hogy olvasóink látják, szavuk nem pusztába kiáltó hang. mert a hiányosságokat legtöbbször orvosolják. A megbíráltak válaszolnak a bírálóknak. A bizalom, a hiányosságok orvoslásának igénye olyan embereket is levélírásra serkent, akik eddig még nem írtak lapunknak. Olyan emberek álltak be az elmúlt hónapokban levelezőink közé, mint Szűcs Ferenc elvtárs, a KIK javítórészlegének dolgozója, aki idős ember létére nem sajnálja a fáradságot és hírt ad dolgozótársainak munkájáról. A panaszlevelek legtöbb esetben orvoslást nyernek, egyes szervek részéről azonban még mindig nem kielégítő az elintézés. Sok helyen, mint például legutóbb a KIK-nél is megállapították Kurucsai Sándomé Szivárvány utcai lakos panaszának jogosságát; hogy tűzhelye valóban használhatatlan, ugyanakkor elutasították kérését, mondva, hogy nem áll módjukban másikat adni. Pedig bizonyára egy kis jóakarattal meg lehetne javítani a tűzhelyet. Az ilyen válaszok nem sok jóindulatot, segíteni akarást mutatnak a dolgozók problémáinak megoldásában. Levelezőink természetesen nemcsak a bajokat és hiányosságokat látják meg. A levelek többsége eredményekről, életünk apró szépségeiről számol be. írtak levelezőink arról, milyen jól esett például, hogy kedves, udvarias volt a villamoskalauz, és hogy mennyire helyes volt a földművesszövetkezeti árudák létesítése, például a Sztálin körúton, ahol most mindenféle zöldségfélét megvásárolhatnak munka után. Levelezőink büszkén számolnak be üzemük fejlődéséről. Levél hozta hírül, hogy megnyílt az Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat dolgozóinak bölcsődéje, hogy üzembe helyezték az Ecsetgyár dolgozóinak fürdőjét stb. A levelek adták tudtul a büszke jelentéseket a tervek teljesítéséről. Mint egy óramutató jelezték, hop-an törlesztették üzemeink az elmúl év első negyedévének adóssagát. Olvasóink szeretik a lapban közölt leveleket, amelyek hírt adnak az üzemek és városunk mindennapi életérőL A dolgozók szeretik és megbecsülik üzemük levelezőit. Nem egyszer kaptunk már olyan levelet, melyet levelezőnk egy-egy dolgozótársának javaslatára, kérésére írt. Nem egy levelezőt állandóan buzdítanak, kémek társai, hogy írjon. Mindez a levelezők iránti megbecsülést, bizalmat mutatja. "i ; I I I ; . ' Sokszor azonban ennek az ellenkezője tapasztalható. Egyes vezetők azt követelték a levelezőktől, hogy mielőtt beküldik levelüket szerkesztőségünkhöz, mutassák meg nekik. Ilyen, esetek az utóbbi időben mind ritkábban fordulnak elő, mert levelezőink már tudják, hogy ehhez egyetlen vezetőnek sincs joga. Más üzemekben pedig apró tűszúrásokhoz hasonló intrikákkal, a munkában való háttérbe szorítással akarják elvenni a levelezők kedvét. Apró, megfoghatatlan, szinte ellenőrizhetetlen "hatással— ezeket bizonyítani nagyon nehéz lenne — sok levélírót elhallgattattak már. Levelezőinket minden esetben megvédi a megtorlásokkal szemben a párt. A levelezők üldözése — mint Sztálin elvtárs tanítja — barbárság. Pártunk a levelezők megfélemlítésével szemben mindig határozottan fellépett és a levelezők üldözését nyilvánvalóan a jövőben sem engedi meg. Ellenkezőleg: minden erejével a levelezők mellett áll. Az új év, nagy feladatokkal köszöntött ránk és e feladatok megoldásában, az előttünk álló harcban nagy szerep jut levelezőinknek is. Az eddiginél is éberebben kell figyelniök mindennapi életünket hogy rámutassanak azokra a hiányosságokra, melyek gátolják előrehaladásunkat, a kormányprogram megvalósítását. A levelezőkre vár az a feladat is, hogy a már elért eredmények megírásával újabb eredmények elérésére serkentsék dolgozótársaikat országépítő munkánkban. Ma délután alaknl meg az első kerületi Hazafias Népfront bizottság Pénteken délután lesz a III. kerületben a választás A II. kerület lakói nagy lelkesedéssel választották meg hétfőn délután a kerületi Hazafias Népfrontbizottságot. Ma délután az I. kerület lakói jönnek össze a Közalkalmazottak Szakszervezetének Juhász Gyula kultúrotthanában, hogy egységesen tegyenek hitet a Hazafias Népfront mellett és maguk közül kiválasszák azokat az embereket, akik képviselik őket az I. kerületi Hazafias Népfront-bizottságban. A választógyűlés öt órakor kezdődik. A III. kerülebten is e héten, pénteken délután 5 órakor választják meg a Hazafias Népfront kerületi bizottságát, Alsóváros, Móraváros, Ságváritelep és Mihálytelek lakói a Földműves utca 7. szám alatti MSZT-helyiségében. A FELSZABADULÁSI VERSENY SIKERÉÉRT A jutaárugyári fonoda munkájának hibája hátráltatja két üzemrész tervteljesítését A Szegedi Jutaárugyár varrodájában még zúg az egész gépsor. Az asztalok is telve egész vég szövetekkel. Kis idő múlva azonban csendesedik a gépek zúgása. Már az emberi "beszédet is jól meg lehet érteni. Az asztalokról kis híján elfogytak a szövődé által küldött szövetek. Először egy, majd kettő, azután még egy gép kapcsolódik ki a munkából. A varroda művezetője, Ábrahám Jenő elvtárs ekkor lépked felfelé a szövődéből a varrodába vezető lépcsőn. Arca nem árulja el, mit végzett a szövődében, — mert ott volt, sürgetni az anyagot. — Minden hónap elején ismétlődik ez, — beszéli aztán. — A hónap második felében majd lesz hajrá. Akkor adja a szövődé a végeket egymás után. Most nyolcvan, esetleg nyolcvanöt véget adnak, pedig száz, százöt kellene naponta. A művezető lépked az üzemrészben. Hiába, nem tud tenni semmit, ha egyszer a szövődé nem küldi az árut. A vállalással egy kicsit elmaradnak. Mégsem akarnak szégyent hozni a gyárra, amely már kétszer él üzem lett. — Erőssége a varrodának — magyarázza később —, hogy régi, igen ügyes, becsületes dolgozói vannak. Ha majd később a szövődé bírja egymás után adni az anyagot, rájuk biztosan számíthatunk. Persze, a többiekre is, de talán rájuk a legjobban. Varró Anna, Horváth Györgyné, Turai Istvánná 1800— 1900 darab zsákot is megvarrnak naponta. És ott van Tapodi Sándorné, a legjobb szegő. Ok is majd segítenek az elmaradást megszüntetni. De most Bálint Istvánné varrógépe is megáll. Az asszony a varrótű alól próbálja kiszabadítani a félig megvarrt zsákot. Nem sikerül, hívnia kell a művezetőt. — Tessék már megnézni, miképpen tudjuk a csomót eltávolítani úgy, hogy ne törjön el a tű, vagy a gép — mondja a művezetőnek Bálintné. Ábrahám Jenő fejét csóválva munkához lát, hogy a tű fokába szorult csomót eltávolítsa. Óvatosan indítja a gépet, nehogy a tű eltörjön, mert ez tíz forintba kerül. Vagy az úgynevezett greiffer, amelynek 200 forint az ára. — Ez a csomó egy a sok közül, — szól és mutatja a kiszabadított fonalat a művezető. — Varrófonálként kaptuk a Szegedi Kenderfonógyártól. — Ez is csomós! — mutat egy szálat a szomszéd gépes. — Az enyém is! — szól közbe a másik. •— Én már sokat gyűjtöttem ebből a csomós anyagból — állapítja meg a Bálintnéval szemben dolgozó munkásnő és egész marokra való vastag csomós fonalat mulat. Ez a csomós fonál is akadályozza a varroda munkáját, nemcsak a szövődé elmaradása. A csomókat ki kell szedni s minduntalan fűző getni a fonalat. Ez is közrejátszott abban, hogy a Jutaárugyár varrodája januári eddigi tervét csak 91.4 százalékra teljesíteti©. De maradjunk csak az üzemben. Először a szövődé miatt maradt le a varroda, mégpedig azért, mert a szövődé sem teljesíti a tervét. Igaz, hogy a szövődé tervelmaradása csupán öttized százalók, de ez is jelentős. Szotyori Nagy László főművezető véleménye szerint a lemaradás többféle okból adódik. — Először is abból — mondja a főművezető —, hogy könnyűéit gabonás zsákokat készítünk ebben az évben; ez a zsák munkaigényesebb. De csak ez a hónap lesz nehéz. Vállalásunk azért teljesítve lesz a negyedév végére. Meg kell mondani, hogy új dolgozóink is vannak, akiket most tanítunk szőni. S még egy, ami diintő: a fonal minősége nem olyan. mint. decemberben volt. A tervet azért a szövőnők jórésze teljesíti. Illés Ferencnó, Gulyás Mihálynó terven felül minden, nap több méter szövetet készít. Kereki Albertné, aki kezdetbein nehezen tanulta a szövést, most naponta húsz méterrel iöbb szövetet- sző, mint a terve. Ennyit a szövődéről. Menjünk tovább, mert a varroda majd a szövődő elmaradása a fonódéhoz vezethető vissza. Itt a januári esedékes tervet eddig 111.4 százalékra teljesítették. Ez mennyiségileg igen szép ég jó. De hangsúlyozni kell: csak mennyiségileg, mert a fonal minőségi hibájából adódik a szövődé elmarodása és tovább, a varrodáé is. Azt elismeri a fonóda, hogy náluk kell keresni a hibát a következő két üzemrész elmaradása miatt. Miért! — Az anyag csomós, — ezt látjuk mi is — adja meg a felvilágosítást Nyári János a fonóda főművezetője, — A termelési értekezletein beszéltünk erről. A fonóink teljesítik a tervet, de a technológiai fegyelemmel baj van. A szövőben nem tartják be mindig a keverési arányt. Persze, ha a hétnyolc keverék féleségből az egyiket jobban adagoljuk, ez végigvonul az egész munkafolyamaton. Ezen úgy is próbálunk segíteni, hogy jobban segítjük, ellenőrizzük dolgozóinkat munka közben. A felszabadulási munkavar9enyben a fonodától tőlünk is függ, hogy az üzem teljesítse vállalását és meg!arthassuk az élüzom címet. Közel 1500 pár papucs a negyedévi terven felül A Szegedi Papucskészítő KSZ tagjai is csatlakoztak a Rákosi Mátyás Művek kezdeményezéséhez és hazánk felszabadulásának 10. évfordulójára vállalást tettek. Felajánlották, hogy ez év első negyedévi tervüket 10 százalékkal túlteljesítik. Ez azt jelenti, hogy az első negyedévben tervükön felül közel 1500 pár papucsot adnak a lakosságnak. Vállalták azt is, hogy export kötelezettségeiket 10 nappal a határidő előtt teljesitik. Varrott papucsokat is készítenek a lakosságnak. Eddig a szövetkezet tagjai kevés szegedi varrott papucsot készítettek. A szövetkezet tagjai egyéni vállalásokat is tettek, a magasabb . teljesítményre, a minőség további javítására. A többi között Ligeti Alajos azt vállalta, hogy 274 százalékot ér el. Heiler István 250, Bárányi István 248. Lengyel István 246, Cirok IHésné 210, Pulics István 193, Huszka Lajos 190. Dékány IMSZIÓ 150 százalék elérésére tett ígéretet. flz Újszegedi Kender-Lenszövő dolgozói több mint mástél millió vetéssel túlteljesítenék héttői tervüket Az Újszegedi Kender-Lenszövő Vállalat az új év első napjaiban kissé elmaradt a napi terv teljesítésével. A dolgozók munkalendülete, a felszabadulási verseny ezekben a napokban, s különösen a hét első napján kezdett erőteljesen kibontakozni. Az üzem dolgozói közül eddig már közel ezren tettek egyéni felajánlást, hogy ezzel is jól segítsék a gyár egész vállalásának teljesítését. Az év első napjainak elmaradását nem csaik megszüntetik januárban, hanem két százalékkal túl is teljesítik tervüket. Szép eredményeket értek el azok a dolgozók is, akik a bútorszövetet gyártó szövődéi üzemrészben tevékenykednek, a több és jobb minőségű áruért. A .szőnyegkészítők is derekasan helytállnak. Az új év hét munkanapján 3336 négyzetméter bútorszövet és 3700 folyóméter szőnyeg készült az újszegedi gyárban. Bozsik Lajos alig két hónapja dolgozik a bútorszövetet gyártó gép mellett. Nemrégen érte el a 100 százalékot, s ezért azt vállalta, hogy 104 százalékról 105-re emeli teljesítményét, és 97.5 százalékos minőséget ér el a felszabadulási munkaversenyben. A fiatal szövőmunkás azonban már túlszárnyalta felajánlását. Hétfőn már 137 százalékot ért el és teljes egészében minőségi munkát végzett. A bútorszövetet készítő dolgozók közül Csányi János festő Is kiváló eredményi ért el — 210 négyzetméter anyagot festett terven felül. Tegnapra virradóra az egész üzemrész jó teljesítményéről adott számot: a bútorszövetet gyártó szövődéi parti három műszakja 160.5 százalékra teljesítette hétfői tervét. Több mint 300 négyzetméter szép bordó bútorszövet készült el terven felül. A gyár dolgozóinak felszabadulási versenyvállalása nem eredménytelen. A Jredd reggel 6 órakor végződő műszak lezárása után örömmel állapíthatták meg, hogy a január 10-i, hétfői tervet több mint másfélmillió vetéssel teljesítették túl. Ez mintegy 1500 méter szövetnek felel meg. A hétfői nap jó eredménye jelentősen csökkentette az új év első napjainak elmaradását. Két munkás a felszabadulási versenyben Ligeti Alajos, a Szegedi Papucskészítő KSZ dolgozója. Napi tervét rendszeresen túlteljesíti. Vállalta, hogy jóminőségü munka mellett 274 százalékot ér el a felszabadulási munkaversenyben. Borozsgyevi János a Szegedi Cipőgyár úgynevezett cipőalja készítő üzemrészének dolgozója. Minőségi munkát végez, napi tervét rendszeresen túlteljesíti. így is készül a nagy évfordulóra