Délmagyarország, 1954. május (10. évfolyam, 103-127. szám)

1954-05-06 / 106. szám

CSÜTÖRTÖK, 1954. MÁJUS 6. DELMBGYRRORSZ(G Hz 1954. évi V. Korányi Vándorgyűlés Május 6-án ül össze Szegeden az V. Korányi Vándorgyűlés, a szege­di I. Belklinika rendezésében. A kongresszus ezévi elnöke Hetcnyi professzor. A Korányi vándorgyűléseket alapgondolatuk különíti cl ?. szok­ványos orvoskongresszusoktól. Az orvostudomány rohamos fejlődése ugyanis azt eredményezte, hogy az egyes kutatók csak saját szűkebb tárgyuk problémakörét ismerik. A kutatók hajlamossá válnak tehát arra, hogy elfeledkezzenek az em­beri szervezet egészének dialekti­kus egységéről. Ez a hiányosság könnyen helytelen útra terelheti a további kutatást. Korányi Sándor, a magyar orvo­sok egyik legnagyobbika, a dialek­tikus szemléletnek volt szószólója. A róla elnevezett nagygyűlés elő­adásait tehát nem egy-egy szak­mányból válogatja ki. Olyan be­számolókat tűznek műsorra, melyek a betegágy mellett felmerült kér­déseket kísérletes eszközökkel ol­danak meg és melyeknek eredmé­nyei a betegség felismerését, a be­teg gyógyulását közvetlenül elő­mozdítják. Az idei vándorgyűlésnek az ad különös jelentőséget, hogy Korá­nyi Sándor halálának 10. évfordu­lóján ül össze. Az évforduló súlyát a Magyar Tudományos Akadémia azzal is kifejezésre kívánta juttat­ni, hogy a kongresszusra számos külföldi tudóst hívott meg. A kon­gresszus nemzetközi jellege fontos lépés tudományos elzárkózásunk felszámolása irányában. A külföldi vendégek bizenyára meg kívánják tekinteni maid az egyes intézeteket. A rendelőbizott­ság május 7-e délutánján biztosított erre időbeli lehetőséget. Erre a lá­togatásra az intézetek felkészülnek, hogy vendégeink tömör, helvcs ké­pet kaphassanak az Orvosegyetem munkájáról. HALMÁGYI DÉNES Emlékünnepség Jókai Hór halálának 50. évfordulója alkalmából A nagy magyar író, Jókai Mór halálának 50. évfordulóján, szer­dán este a Magyar írók Szövetsé­ge, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság, a Társadalom- és Ter­mészettudományi Ismeretterjesztő Társulat és a Budapesti Városi Tanács emlékestet rendezett a Ma­gyar Néphadsereg Színházában. Az emlékesten megjelent Nagy Imre, a minisztertanács elnöke és Ács Lajos, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tag­jai, Andics Erzsébet, Horváth Már­ton és Rónai Sándor, a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezető­ségének tagjai, Boldoczki János külügyminiszter, Erdey-Gruz Tibor oktatásügyi miniszter, Jánosi Fe­renc, a népművelési miniszter első helyettese, Erdei Sándor, a Magyar Írók Szövetségének első titkára, Veres Péter, Szabó Pál, Kónya La­jos, Barabás Tibor, Devecseri Gá­bor Kossuth-díjas írók, Földessy Gyula és Király István Kossuth­díjas irodalomtörténészek, Péter János református püspök, a Béke­Világtanács tagja és sokan a ma­gyar irodalmi élet kiválóságai kö­züL Résztvett az ünnepségen Jar­mila Glazarová hazánkban tartóz­kodó csehszlovák Állami díjas írónő és Eusebiu Camilar Állami díjas román író. Megjelent az emlékesten a bu­dapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Az emlékestet Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter első helyet­tese nyitotta meg. Hangsúlyozta, hogy 1954-ben Jókainak már 16 mű­vét adjuk ki csaknem 320 ezer példányban, a következő három évben pedig az írónak mintegy 30 műve jelenik? meg 700 ezer példányban. Népünk szivébe fogadta Jókait — mondotta. — Napjainkban a népkönyvtáraktól az országházig megújult erővel csendül fel szerte e hazában Jókai neve, és fénylőn ragyog íróknak és olvasóknak egy­aránt példamutató művészete. Hi­szünk benne, hogy a mutatott oél­da követett példa lesz íróinknál is, olvasóinknál is. Magáénak vallja Jókait egész népünk: tanul mélységes humaniz­musából, legyűrhetetlen bizakodá­sából, tanul hőseitói, mind előbbre, mind magasabbra törni, tervezni és végezni. Legjobb, legszeretettebb fiait megillető tisztelettel és hálával hajtja meg előtte fejét az egész nemzet. Sötér István Kossuth-díjas egye­temi tanár, az Irodalom tudomá­nyok doktora mondott ünnepi be­szédet. Az est második felében művészi műsorra került sor. A vietnami nép új életét építi Bedell-Smith közölte Washington új parancsait Li Szin Man küldöttségével Bedell-Smith külügyminiszterhe­lyettes, a genfi értekezleten részt­vevő amerikai küldöttség vezetője fogadta Pjun Jung Tao délkoreai külügyminisztert és közölte vele Washington új utasításait a liszin­manista küldöttség további maga­tartására vonatkozólag. SZEGEDI JEGYZETEK Léggömb-láz Május 1-én reggel kezdődött, amikor far­ka ünneplő, hullámzó tömeg első sorai át­értek a hídon. A fák közül itt is, ott is ró­zsaszínű léggömbök villantak el — és a gyerekek, felnőttek egyaránt léggömböt akartak venni. Meg. kezdődött a kérdezős­ködés, „hol vettet" — s lázas igyekezettel ke­resték ezren és ezren a léggömbös bácsit, mert ez a kis rózsa­szín pillesúlyú kis léggömb szívet dérit, örömet hoz, kedves já ték... Tiszavirág élete van egy léggömbnek. Haj. • szálvékony gumi, s ha megfogod a cérna vé­gét, úgy érzed, mint­ha magával akarna emelni. De egy óvat­lan pillanat, s az oxi génnel telt léggömb bele akad valamibe, vagy erősebben meg­nyomod, — pukk! — és már csak egy fosz­lány van a kezedben. Több, mint 8 ezer lég gömbnek ez lett a sor. sa május 1-én, de ad­dig: addig sok kedves percet, órát szerzett a velük játszóknak. Az ünneppel még nem ért véget a lég­gömb-láz. Sőt úgy­látszik, hogy egyre feljebb szökik, s cz tapasztalható úton, útfélen a városban. — különösen tapasztalha­tó volt tegnap a Le­nin-utcában, Férfiak, asszonyok, idősebbek is, de főleg gyerekek, sárga és piros kis léggömbökkel a ke­zükben tértek ki a játékboltból és sokan mindjárt a szájukhoz erősítették és fújták, fújták, — s nőtt, nö­vekedett a fényes, át. látszó léggömb. Ismét megkezdődött a kérdezősködés; — Hol vettet — Ott a boltban. Az ajtóban azon­ban ott van az első akadály. — Bcrsi adjon már ötven fillért, — ennyi hiányzik csak, hogy vegyek ... — Nesze fiam — nem is engedi a bá­csi, liogy befejezze kérését a csillogó sze­mű kisfiú. A gyerek­nek vidámabb az ar­ca és már ugrik is be az üzletbe. A pult előtt egy egész halom ember, — mindegyike lég. göm bőt vásárol. Nem is kell menni a pénz­tárhoz, mindjárt ott, helyben lehet fizetni. — Milyet parancsol? Sárgát, pirosat? S a vevőknek fel­csillan a szemük: Pi­roska és a farkas disz. lik a léggömbön. — Jaj, hogy örül a kis rosszaság — mond­ja egy mosolygós sze mű asszony — Ugy is mindig azt akarja, hogy a Piroskát és a farkast meséljem, hát most majd láthatja is ... A gyerekeknek szer­zünk örömet ezzel a kis egyszerű léggömb­bel is. Valljuk meg őszin­tén, még a felnőttel; is eljátszanak vele egy kicsit, — a több­ezer léggömb, amit csak tegnap vásárol­tak Szegeden, nemcsak a gyerekek kezébe ke. rült. A láz tehát tart, csakhogy ez nem- betegség, hanem jókedvű, vidám életei jelent. A léggömb elpuk kad, — de örömet, vi­dámságot okoz. M. T. A Vietnami Demokratikus Köztár­saság immár nyolc és fél éve áll fenn. Ezalatt a rövid idő alatt is nagy változáson ment át az or­szág ipara, mezőgazdasága, meg­változott, jobb lett a lakosság élete. Ipar születik az őserdőkben A vietnami munkások 1946-ban és 1947-ben az ipari üzemeket i.z őserdőkbe telepítették át azokból a városokból, amelyeket a francia megszállás veszélye fenyegetett. Óriási erőfeszítések árán egészen új iparágakat is teremtettek meg. Most, mint a szabad Vietnamban járt külföldi tudósítók közlik, a trópusi őserdőkben kohászati, ve­gyi, textil, papír, gyógyszer, stb. üzemek nőttek ki szinte a földből. Az őserdők ipara minden szüksé­gessel ellátja a köztársaság lakos­ságát. A köztársaság üzemei pus­kát, gépfegyvert, páncélelhárító fegyvereket, lőszert, bombát, töl­tényt. aknát gyártanak a néphad­sereg számára. A falusi lakosság egyre több me­zőgazdasági eszközt, ruhát, lábbe­lit, a néphadsereg, a sok partizán nagymennyiségű fegyvert és ha<ff anyagot kap. A Vietnami Munkapárt és a népi kormány állandóan gondoskodik a munkások életének és munkaviszo­nyainak megjavításáról. A reálbé­rek a felszabadult kerületekben öt­ször magasabbak, mint a megszállt területen. A köztársaságban beve­zették a nyolcórás munkaidőt, meg­tiltották a gyermekmunkát. A munkások társadalombiztosításban részesülnek. Vietnam hős munkásosztálya ve­zetőszerepet tölt be a köztársaság életében. Sok munkást neveztek ki vezető állásba. Gyökeres mezőgazdasági reformok Nagy átalakulások mentek végbe az ország mezőgazdaságában. A vietnami parasztság a lakosságnak több mint 90 százaléka. A népi forradalom előtt tizennyolcmillió paraszt közül tizenegymilliónak egyáltalán nem volt földje. Nélkü­lözés, éhezés volt a falusi lakosság osztályrésze. A népi kormány elkobozta és szétosztotta a parasztság között a francia gyarmatosítók és az áruló földesurak földjét, egyidejűleg földbérleszállítást hajtott végre. A nemzetgyűlés 1953 decemberének elején földreform törvényt hozott ©a föld azé, aki megműveli© elve alapján. A törvény szerint az ál­lam megváltja valamennyi földes­úr földjét és azt ellenszolgáltatás nélkül örökös tulajdonba adja át a parasztoknak. A földreform megszabadította a köztársaság me­zőgazdaságát a hűbéri kötöttségek­től és megnyitotta az utat a gyors fejlődés előtt. Üj élet köszöntött be a vietnami faluba. A mezőgazdasági dolgozók hitelt, műtrágyát, gazdasági eszkö­zöket kapnak az államtól. Nagy­szabású öntözési rendszerek léte­sülnek. A parasztok önkéntes ala­pon szövetkeznek a föld közös megmunkálására, kölcsönös segít­ségnyújtási brigádokat alakítanak. Egyre növekszik a széles paraszt­tömegek jóléte. Kulturális felvirágzás A vietnami nép átütő sikerrel fejleszti nemzeti kultúráját. A szabad Vietnamban csaknem min­den iskolaköteles gyermek tanul. Tizennégymillió ember tanult meg írni, olvasni ebben az országban, ahol azelőtt minden tíz ember közül kilenc analfabéta volt, s mindössze négy alsóbbfokú iskola működött. A Vietnami Demokrati­kus Köztársaságban jelenleg 3700 elemi iskola van, összesen 430.000 tanulóval és 206 középiskola, több mint 30.000 tanulóval. Bevezették az általános kötelező és ingyenes elemi iskolai oktatást. Egyetem és négy főiskola nyílt meg. Nagy gondot fordítanak a nemzeti ki­sebbségek kulturális színvonalának emelésére. A szabad Vietnamban 2 millió példányban jelennek meg napilapok. Sok könyvet és folyó­iratot adnak ki. A népi kormány nagy gondot fordít a dolgozók egészségének vé­delmére. A Vietnami Demokratikus Köztársaságban ezer, meg ezer egészségügyi dolgozót képeznek ki, kórházak, szülőotthonok, napközi otthonok szerteágazó hálózatát te­remtették meg. A köztársaság lakosságának biz­tosították az összes demokratikus jogokat és szabadságjogokat. Ho Si Minh népi kormányát sz egész nép támogatja. A vietnami egységes nemzeti arcvonal az or­szág valamennyi demokratikus pártját és szervezetét egyesíti. A nemzeti arcvonal lelke és vezetője a Vietnami Munkapárt. A pártnak 700.000 tagja van. Megszilárdult a Vietnami Demokratikus Köztársaság nemzetközi helyzete A köztársaságot elismerte a Szovjetunió, a Kínai Népköztársa­ság és valamennyi európai népi demokratikus ország. Támogatják és rokonszenveznek vele valameny­nyi ország haladó erői, köztük a francia nép széles rétegei is. Viet­nam a nemzetközi porondra lépett, mint szabad és független állam, amely az összes békeszerető erővel vállvetve védelmezi a világbékét. Megnyitották a Jókai emlékkiállítást Szerdán délután ünnepélyes ke­retek között megnyitották a Nem­zeti Múzeumban Jókai halálának ötvenedik évfordulója alkalmából rendezett emlékkiállítást. A múze­um dísztermében rendezett ünnep­ségen megjelent Rónai Sándor, az országgyűlés elnöke, Berei Andor, a külügyminiszter első helyettese. Szántó Zoltán, a minisztertanács tájékoztatási hivatalának elnöke, valamint a politikai és kulturális élet számos vezető személyisége. Ott volt az ünnepélyen a budapesti diplomáciai képviseletek több veze­tője és tagja. A kiállítást Bóka László egye­temi tanár, az irodalom-tudomá­nyok doktora nyitotta meg. I Ünnepélyesen megkoszorúzták Jókai Mór szobrát Jókai Mór halálának 50. évfordu. lóján, szerdán délelőtt koszorúzás! ünnepséget rendeztek a nagy író­nak a róla elnevezett téren álló szobránál. Az ünnepségen megje­lent a politikai és kulturális élet számos vezető személyisége, Kos­suth-díjas írók, akadémikusok. a társadalmi szervezetek képviselői. Az ünnepségen Veres Péter Kos­suth-díjas iró mondott emlékbeszé det, majd a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége nevé­ben Ács Lajos, az MDP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Vezetőség titkára, a Magyar Nép. köztársaság Minisztertanácsa nevé­ben Erdey Gruz Tibor oktatásügyi miniszter, a Magyar írók Szövetsé­ge nevében Barabás Tibor Kossuth, díjas író, a Dolgozó Ifjúság Szö­vetsége nevében Szakali József, a DISZ központi vezetőségének első titkára, a Budapesti Városi Tanács nevében Pongrácz Kálmán, a vég­rehajtóbizottság elnöke, a Magyal Tudományos Akadémia nevében Li. geti Lajos Kossuth-díjas akadémi­kus, alelnök és Tolnai Gábor le­velező tag helyezte el a koszorút Jókai szobrán. fl brit és kinai küldöttség tagjai eszmecserét folytattak Genfben A „Journal de Geneve" jelenté­se szerint Anglia és a népi Kína küldöttségének több tagja kedden beható eszmecserét folytatott a megoldásra váró időszerű kérdé­sekről. ASSZONYOKNAK Szülőknek a nevelésről A gyermek alvása A család kötelessége, hogy őr­ködjék a gyermek álma felett. Az iskolaelőtti korban a gyermek al­vására jusson: ötéves koráig — ti­zenhárom-tizennégy óra, ötévestől­hétéves koráig — tizenegy-tizenkét óra. Egyébként itt nem állíthatunk fel pontos normákat, mivel az al­vásszükséglet az illető gyermek kö­rülményeitől, egészségi állapotától, tulajdonságaitól függ. ötéves koráig a gyermeknek egy-kétórás nappali alvásra is szüksége van. ötéves kora után, ha az otthoni élet nyugodt körülmé­nyek között folyik, elegendő, ha a gyermek már csak éjszaka alszik. Ezzel kapcsolatban elsősorban arról kell gondoskodnunk, hogy a gyermek tiszta levegőjű szobában aludjék. Hogy a gyermek minél hamarabb elaludjék és nyugodtan pihenjen, gondoskodnunk kell ar­ról, hogy elalvás előtt ne érje erő­sebb inger. Arra is ügyelnünk kell, hogy csend legyen abban a szobá­ban, ahol a gyermek alszik. Ne en­gedjünk meg semmiféle zajos be­szélgetést, táncot, éneklést, ha a gyermek alszik. Másrészt viszont ahhoz se szoktassuk a gyermeket, hogy csak tökéletes csendben tud­jon aludni. Az egészséges gyer­mek igen szépen elalszik akkor is, ha az emberek a szobában, vagy a szomszédban a szokott módon be­szélgetnek. Pattanásos, zsíros arcbőr gyógyítása Az arc egyik igen gyakori szép­séghibája a zsíros, mitesszeres, pat­tanásos bőr. Az ilyen bőr gyógyí­tásának fontos eszköze az arc gő­zölése, amit házilag, forró boroga­tások alakjában is elvégezhetünk. Egy vékonyabb törülközőt összehaj­togatva forró vízbe mártunk, az­után kicsavarjuk és amilyen for­rón csak lehet, szorosan az arcra borítjuk. A borogatást többszór megismételjük, utána pedig száraz ruhát teszünk az arcra, amíg egé­szen le nem hül, Gőzölés után a bőrből a felpuhult mitesszereket tiszta ruhával kinyomhatjuk. A pattanásos, zsíros bőr ápolására mindig jó meleg vizet használ­junk. Gondot kell fordítani a szappan helyes megválasztására is. Zsíros bőrnél helyes, ha gyógyszappano­kat alkalmazunk éspedig kén, kát­rány, salicyl vagy resoricin tartal­mú szappanokat. Jó. lúgos vegyha­tású a közönséges háziszappan is. Receptek Salátaleves: Egy-két fej salátát megtisztítunk, megmossuk s kes­keny csíkokra elvagdaljuk. ízlés szerint sós, ecetes, cukros vizet ké­szítünk (kevesebb ecettel, mint a salátához szoktuk) s megfőzzük benne a salátát. Ha megfőtt, vé­kony, világos rántással berántjuk, s tejföllel ízesítjük, vagy lisztes, tejfölös, tojásos habarékkal beha­barjuk. Krumplis rántotta: A krumplit sósvízben megfőzzük, de vigyáz­zunk, hogy ne legyen nagyon puha. Amikor megfőtt, leszűrjük róla a vizet s apró kockákra vágjuk. For­ró petrezselymes zsírban megfor­gatjuk. A tojást sóval és pirított paprikával összekeverjük, ráöntjük a forró krumplira, s ha megkeme­nyedett, reszelt sajttal meghintjük. Heti étrend Csütörtök: salátaleves, hagymás rostélyos burgonyával, savanyúság. Péntek: karalábleves, túrósle­pény. Szombat: reszelt tésztaleves, büszkemártás főtthússal. Vasárnap: gombaleves, tojással töltött felsál párolt rizzsel, salátá­val, diós babtorta. Hétfő: tarhonyaleves, spenótfőze­lék tükörtojással. Kedd: zöldségleves, marhapör­költ nokedlival. Szerda: paradicsomleves, krump­lis rántotta,

Next

/
Oldalképek
Tartalom