Délmagyarország, 1953. augusztus (9. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-28 / 201. szám

4 PÉNTEK, IWS. AUCPSZTUS M. A tagság jó munkája nyomán erősödik a zákány széki Kossuth tszcs A zákányszéki Kossuth-tszcs tag­jai becsületesen állták meg helyü­ket a többterimelésért vívott harc­ban. A pártszervezet jól mozgósí­totta a togságdft ebben a csoport­ban és ezzel fii érte, hogy a Kos­suth-tszcs tagjai; élenjártak a mun­kák végzésében a többi zákány­széki termelőc.soport tagjai kö­zött. A Kossuth-tszcsben nagy gon­dot fordítottak az élenjáró szovjet agrotechnika alkalmazására. Az elmúlt év folyamán rozsvetésük nagyrészét kecesztsorosan vetették és ennek következtében o termésátlag négy mázsával magasabb volt holdanként, noint az egyénileg dolgozó parasztoké.' Ehhez hozzá­járult az is, hogy al tagság megér­tette: magának dolgozik és a ter­méshozam emelésével a maga élet­színvonalát emeli. A csoportban elég nagy terület — 13 kataszteri hold föld — megművelése jut egy csoporttagra. Ennek ellenére mégis elvégeztek minden murakát, mert a csoport vezetősége jól szervezte meg a munka menetét. A tavasszal a brigádokon és a munkacsapato­kon túl egyénekre is felosztották a földet és minden csoporttag határ­időre végezte el területén , a soron­következő munkákat. Nemrégiben még a zákányszéki Kossuth-tszcsben is voltak olya­nok, akik kifelé kacsingattak a csoportból. A csoport öntudatosabb tagjai, elsősorban a kommunistái nem verték vissza azonnal az ellenség támadását. Megváltozott a hangulat akkor, amikor a csoportban felismerték, hogy a kormány ptogrammjában szereplő rendeletek egész serege nagy segítséget ad számukra. Mind­annyian örömmel fogadták a kor­mány határozatait s a csoport egé­sze erre a segítségre azzal vála­szolt, hogy az elsők között teljesí­tette a dolgozó nép államával szembeni gabonabeadási kötelezett­ségét. • A cséplés befejezése után össze­számolták eddig dolgozott munka­egységeiket, félretették azt a ke­nyér- és takarmánygabonát, ame­lyet vetőmagra, az állatok takar­mányozására szántak. Ezután ki­számolták azt is, hogy mennyi ga­bcna jut egy munkaegységre. A szá­molás után nagy lett az öröm a tagság között, mert egy munkaegy­ségre 5 és fél kg kenyérgabona ju­tott. Kozma Mihály feleségével együtt becsületes munkája után 27 mázsa kenyérgabonát vitt haza. Horváth József felesége és két lá­nya teljesítményük után 57 mázsa kenyérgabonái kaptak. Horváth elvtárs, amikor hazavitte gabonáját és kiöntötte a kamrába, boldogan mondotta, hogy ennyi ga­bonája soha sem volt még és ezt a nagyüzemi gazdálkodásnak kö­szönheti. Csányi István néhány nappal ez­előtt még arról beszélt, hogy kilép a tszcs-ből. A gabonakiosztás után — amikor megkapta 17 mázsa ke­nyérgabonáját — azt mondotta, nem lép ki a csoportból, hiszen tudja, hogy nemcsak a kenyérgabo­nából, hanem más terményből . is ilyen szépen részesül majd. A csoport párttitkára a tagság­gal ismertette a kormány rendele­teit, amelyeket mindig megbeszél­tek és a tagság közösen számolta ki, milyen segítséget kapott a cso­port a kormánytól. A csoport be­ruházási hiteléből 40 ezer forintot engedtek el. A sertésbeadási köte­lezettségből 14 mázsát, amely pénzben 21.400 forintot jelent. Ba­romfiból 51 kg-ot kaptak vissza, amelynek értéke 1270 forint. Tojás­ból pedig 1350 forintot engedtek el a csoportnak. — Ha csak az eddigi kedvezmé­nyeket vesszük is figyelembe — mondják a tagok —, akkor is 64 ezer forintot kaptunk a dolgozó nép államától. Ezek mellett még nem számoltunk a tíz százalékos kedvezménnyel sem, amely kenyérgabonából 30 mázsát jelent. De ha csak a pénzt vesszük alapul, akkor is egy tag 1479 forinttal kap többet az év vé­gén. Ebből az összegből pedig egy csoporttag vásárolhat egy öltözet ruhát, alsóneműt, egy pár bakan­csot és még jut egy dolgozó téli­kabátra is. A Kossuth-tszcs tag­sága most jól felkészül a2 őszi be­takarítási munkákra. Megígérték, hogy szeptember 8-án már zöldéi a rozsvetésük. Mindezek mellett fel­számolják az eddigi hiányosságo­kat, a párt vezetésével megszilár dítják soraikat és éberen őrköd­nek, hogy az ellenség ne gátolhassa munkájukat. A járás többi termelőszövetkezeti csoportja vegyen példát a zákápy­széki Kossuth-tszcs munkájáról és harcoljanak termelőcsoportjuk megszilárdításáért. Csamangó Mihály, a Szegedi Járási Pártbizott­ság Mezőgazdasági Osztályá­nak vezetője Augusrhis 3t-ig vessük el a lucernái ' A lureraafterroeJéd fontossága minden dolgozó paraszt előtt isme­retes. Csongrádi megyében, így Szegeden is. « legmogbiahotébh. legbővebben tenrnó pillangós évelő takarmánynövényünk. A tucerna legmegfololobh vetés­ideje a nyár véxe. mert így a nö­vények már mtegeiröeödnek, mire bejönnek n téli fagyok és mar a rákövetkező évben teljes termést adnak- A lucerna nyári vetésének végső határidejét a miniazh-v ta­nács augusztus :tkig állaplto'ta meg. Az időjárástól) és n csapadék­viszonyoktól nagyban függ 8 lu­cerna vetése- Ha acs idő megfele­lő, már augiwztus elejétől meg_ kezdhető a lucerna vetése, akkor lia a tailnj nedvesség! állapota biztosítja az elvetett rrng kikelé­sét. Most elmondhatjuk, különö­sen a csütörtök délutóni bőséges eső után a tnlnj nedvességtartalma igen kedvező. A lucernát 5—6 év. re telepítjük, így különösen fi­gyelemmel kell lenni, arra, hogy niinél jobb óletfeltételéket teremt­sünk részére a vetésnél. Elövete. rnény tekintetében igönyei azono­sak a búzáéval. Legjobb elövete­ménye a zobosbükköny, borsó s'b.. melyek után a talaj n kelló idő­ben végzett megműveléssé apró morzsássá válóik és biztosítja az egyenletes kelést A vetőmag szük_ icglet általában száz négyszögö­lenként egy kilő- Ha a kiJajelöké­szílés nem megfelelő, vagy a vetés késve történik, úgy 10—15 dekával ezt a mennyiséget fel kell emelni. A veté« előtt a talajba dolgozzunk •bele holdanként 120-1-50 kiló szuperfoszfátot, s 50— oO kilő péti. sót, melyek biztosítják a vetés erőteljes növekedését- A vetés mély­sége másfél, két centiméter. Vetés után könnyű megtakaró boroná. vnl és hengerrel lakarjuk le a ma. got. Kelés után két-három héltel fouasoljuk meg a lucernát és ha a gycunosodás megkívánja, két-három hét múlva ifgnéteJjüX meg a ío_ gasolást A lucerna kárügyökére ekkorra már mélyen behatol a ta­lajba s megvédi a növényt a ki­tépéstől, ugyanakkor a fogasolfts­sal rengeteg sekély-ja gyökeredző gyomok pusziilhatók ei. A fognso­lás okozta kis meglépaTást u futaj lucerna könnyen Kiheveri. A foga. solást tehát sohase mulasszuk el. Balogh Pál, agronómus » Pártklrel Értesítjük a propagandista konferenciavezető elvtársa­kat, hogy 1953 augusztus 28-án, pénteken délután 16 órakor a Pártoktatók Házá­ban „A szocializmus gazda­sági alaptörvénye" cimű témakörből konferenciát tar­tunk. Pontos megjelenést ké­rünk! Agtt.-prop. osztály Értesítjük az összes pro­pagandistákat, hogy 1953 augusztus 31-én, hétfőn dél­után 5 órakor a Pártoktatók Házában konzultációt tar­tunk. Pontos megjelenést kér­rünk! BÉRBE veszünk erős varrógépet Ja­vítóműhelyünk részére. BELSPED HASZNÁLT íróasztalt te Iratszekrényt veszünk. BELSPED. NAGYOBB etrandkablm venzünk. BELSPED. JIASZNALT léglát. gervpidákat. 6 m-es vastagabb gömbfát veszünk. BELSPED. SZALMÁT, polyvát veszünk. Apáca u, 11 szám. GiíPinójtyo'vIró tanfolyam kezdődik el*el6n " Szakiskola. Klauzál tép 3. FT.ADrt |é deszkából két padiáeo* pVimbbédé 100 drb caeréppol. Pulcz u 13. fzám. , . 1IATTYAS telep 10. u 641 ezámü gvlimöireörkArt eladó. sflrgőHon Ér­deklődni: vnsrtrhelyt «gt. 76. FOY hiLAwobabútor eledé. Megte­kinthető 17-18 éra között. Beléét I. f "part 28. r |-l TORPESZUPER rádlé. kzrikaha­lé. s-abógép Otadő. Damjanich u. 7/a. fld*zt. SZÉP fehér métv kocrt. gyermek, eulrt. férfi kerékpár, elaörendflek, eladók. Szűcs u. 3/a, . SZOBA konyhás Ír.későm Jészflgtar­td.s-ni elcserélném egy tzobáaírt té­rítés-lei Petéfl Sándor sgt. 81. Dobé. SZEGEDI lakásomat elcserélném bu. Ida pesti vei. Liliom u. 11. Érdeklődni délután 4 óra után. EGY rekamler te konyhakredenc er Fdó Holló u. 6. KOLÖNBEJARATU bútorozod azobát karesünk nö részére a Belvárosban Címeket a Délms. qynrorszáq kiadóhivatalába ké­rünk. SANDBERG látszerész ül elme: Sztá­lin krt. 47. Nyit szeptember l.én. EGY fehér gyermek sportkocsi eladó. Veresács u. 16. HABOSKÖRIS ágy éjjeliszekrénnyel, asztalka, fotel márvájiytetelü edény­szekrény eladó. Jókai u. 6/a, I. em., le-rraezon Jobbra, Nemecznél. EGY alig hns-ná]t fehér, mély -gyer­mekkocsi eladó. UJazeged, Hatházaík Hilerék. SPORTKOCSI és Strager varrógép el. adó Gutenberg (Margit) u. 28. fldezt. 6. ajtó. SZÉP faragott keményfa háló eladó. Rigó ti 14. Érdeklődni délután fél 3-tól 6.ig. MNDSZ HIREK ' Folöfi II 7 órakor honvCdelőadást-, Belváros V. 6 órakor természetiudo­mányi. Belváro* I. 6 órakor. Postás fi órakor. Ságvári telep esite 8 óra. kor nőnapot tart Felsóvlro' II. ve. zotósége kéri az asszonytársakat. hogv 6 órára jelenjenek meg a szervezet­ben cellliigáezatl előadásra. 8ZAKSZERVEZETI HIRFK A MAV ék egyéb nytiRÜJasok és MSZT n.latp«zervezetük 29-én délután 3 órakor Tolbuchin sugárút 14. s-zám s!ait igen fonlop ügyekben taggyű­lést tart. melyet békegyűiés követ. BEMUTATÓ CSILLAGVIZSGÁLÓ A csillagászod hét kere.eber ma I»» órakor az Egvetem Bék„ épületé ben „Mit tank a tudománv a világ. mindenségről'1 c. előadás. Utána táv. Ckük-aa Jaamiúgfáa, , IDÓJARA3JELENTÉS Várható Időjárás péntek estiq; Már kevesebb feihő. eső glO 3H inkább csak a ke. jáSo • led rneqyékben ™ Helyenklnt élén. kebb északi, észak­kejeii szél. A hő­mérséklet nyuqa­ton kissé eme|ke. dlk keléten csökken Várható hőmérsékleti értékek az ország területére: Pénteket --éggel 12 —15, délben 20—23 fok között. MOZI Szabadsági Róma. 11 óra (szeptem­ber 2.lg). Vörös Csilleg: Leleményes asszonyok (augusztus 30Jg). Fáklya: Állami áruház (augusztus 30 ig). Az előadások háromnegyed 6 és 8 ónékor kezdődnek. MUZEUM Szegedi Iparfejlődé* a céhektől a szocialista Iparig: Fejlődéstörténeti ki­állítás; Móra Ferenc emlékkiállítás; Fehértó élővilága kiállítást hétfő ki vételével mindennap 10 órától este 6 óráig. KÖNYVTÁR Könyvtárt szolgálat rendje a azegedi Egveieml Könyvtárban a nyári szün­időben: Könyvköicsönzést kedden T őritől 2 óráig pénteken 12 órától 7 óráig. Olvasótermeink a szünidő alatt zár va vannak A Somogyi könyvtár flókjalr.-ak nyitvatartási Ideje: Petőrltelepl (X, utca) fiók ezerdán, szombaton este 5—8-ig Móravárosi Hók (Ha|na!.utca) kedden, pénleken 5—8 lg. Rókust fiók (Kossuth L. sugárút 71) szerdán, pér­teken 5—7 lg. Újszegedi (Kultúrház) fiók kedden pénteken este 6—8-lg. AorillH 4. út|a 12. szerdán pénteken este 5—7-lg Part fürdő; fiók délelőt t 11-től este 7-lg (vasárnap Is.) Felső városi fiók 'Gát utca): szerdán te pénteken este 6—8-lg. Sotnogvlt Délelőtt 10 órától este 7-lg (Könvvkölcsönzési délit táp 2-tő| este fi óráig). Járást KOnvvtftr (Sztálin krt. 54 sz.) kölcsönzés felnőtteknek ezerda kivételével mlnder.- hétköznap d. u 4 tői este 7 óráig Vasárnap d. e, 9—M te-AUt, A LEGNAGYOBB HAL JELIGE: Akinek nem inge, ne ve­gye magára. TTa, megkérdeznek: melyik a lejnu­gyobb hal a világon? — habozás nélkül fe. leld: az, amelyik le­lépte a horgot. Mi mindent nem mesél a horgász ar. ról a halról, amely el. szabadulI a horgáról. Meggyőző, nagy sza­vakat mond a hal szí­néről, méreteiről erejéről, s hogy mi­lyen leleményes volt• Felkiált, fintorog és hevesen hadonászik — a kifejező eszközök egész seregét vonul, tótja fel, hogy ér­zékeltesse, hogyan rángatódzott a hor­gászbot, milyen hiteik mas hullámokat ve­lelt a folyó, hogyan megrántotta kezét a hai... Amikor az ember ilyen lendületes ro­mantikus meséket halt nehéz rájönni mennyi belőle az igazság és hol kezdődik a képze­let játéka. Ellenver téseket tenni értel­metlen dolog, a me. séf ellenőrizni szűk. ségtelen: hiszsa a hal úgyis elmenekült. Az élet azonban tele van váratlan események­kel... J?gy szibériai ba­-L/ rátom a követ, kező mulatságos tör. ténetet mesélte: — P érhátadul fog­tunk a Jenyiszej er. dei melUkfolyy.bart. Volt velünk egy kez. dö horgát z is. Még tapasztalt horgásznak ts izgalmas dolog a pérhalvadászgt. Hát még a gyakorlat­lannak. Látja, ho­gyan úszik el a hal a csalétek mellett. Előbb csak a farká. rgl csapkodja, "Z'án bekapja a csalétket. A horgászás lázá. ban odafutott hoz­:ám az újdonsült hor­gász. mintha csak mérgeskigyó rsipte volna meg, „Elvitte n ho'goll" — suttogta elhaló hangon, s mu­tatta Q horgászzsinór maradványát. Amig új csalétket tettem a horgára, az újonc lelkesen mesélt az elmenekült pérhnl­ról. Elbeszélésé, bői kiderült, hogy at 6 hala a Icgcsodá'ato­sabh pérhal volt a világon, hogy rekord, ugrással ugrót/ ki a vízből, farkával umeg­semmisítő csapást mért a csalétekre, hogy leméreséhcz szinte kilósokra vol. na szükség, no ét • hossza. • • * » / ó volt a fogát. Már indtdni kel. lelt volna a k'kötő felé, amikor utolsó dobásom váratlan eredménnyel járt Kö­rülbelül egy arasznyi nagyságú pérhal akadt a horgomra, száidban egy bekapott horgot és horgászzsinór da­rabkát találtam. A horgászzsinór isme­rős volt. Odahívtam a horgász újoncot, a ha­lat elrejtettem a ke. zemben és megmutat­tam neki a ssinórdth rabot. — A te zsinórodból való ez? — kérdeztem tőle. — Az enyém — fe. lelte gyanútlanul. — Hát ez a hal? — tettem hozzá. Az újono zavartan nézett a szánalmas kis pérhalra, majd • hosz­szú szünet után ezt mormogta: — Azt hiszem nem az enyém. A z eset után egész nap szó/lan ét mogorva volt. Még társai tekintetéi is kerülte. J. FILIFPOV SPORT A Fűtőház sportköre készül a 40 város béke postaversenyének ú] szakaszára A MAV üzemek közül egyik legje lentö-ebb a Fűtőház mozdony- és kocsijavító üzeme. Az üzem ónálló sportkörrel rendelkezik, amelynek két eaaJcofcztáJya működik: a labdarugó te az ökölvívó ezakoHztály. A labda­rugó csapat a városi bajnokságban második helyen áll a Jutaárugyár mögött.' Moet alakult meg nz ököl. vívók szakosztálya, mely Bnkacsl Jó, zsef edző irányításával 30 Data] ver­tenyzőt nevel. Az üzem lőbbl dolgo­zójának Jelentős része a Lokomotív Sport Egyesületben sportol Az tizem sportolói wzinte kivétel nélkül a munkai területén Is Jól megállják helyüket. Az üzemi párt­szervezet a sportkör munkájához minden támogatást megad. A sport, kör vezetősége azonban még ered. ményesebb munkát végezhetne. ha lobban tudatosítaná a dolgozókká) az MHK Jelen«5ségé». Az üzem dolgozója kizül 400-an vettek réezt a 40 város béke posta­versenyében. A DlSZ-lanOknnk 70 százaléka indult a küzdelmekben. A női dolgozók közül 17.on versenyez tek. Molnár Pál eivtórs a kocalmflhely réktakatoen, az üzeni MHK fele|tee vezetésével a dolgozók az üzemben MIIK n.k«dájy, ugró és súlydobó pá­lyát építettek. A Jó nportmunkát bi­zonyltja, hogy az üzem dolgozói sporttervüket tz 40 város béke pos­taversenvének első szakaszában 250, a második szakaszban 178 százalék, ra teljesítették. A második szakataharr egyénileg Jé eredményt ért el Igaz 'stván 4.70-es távoiugrósával, Pó«» János te Bozó­kl Mthálv. akik kilenc méteren felül dobtak súllyal és aJrtk az Idősebb dolgozók közé tartoznak. A nők kö­zül Sugár Anna ifjúmunkás T.SU.at ért el sülydobásba-n. Az agitációs munkában Jelentőé részt váltait Deák Amália eajtófeler lős, azonban az eredmények nép­szerüsltésébpn meg kel! Javítania munkáját. A sportkör vezetősége cé­lul tüzrte ki. hogv fokozza a szerve, ző és felvilágosító munkát az tizem dolgozói között a harmadik egyben döntő versenj-ezakasz tikere érdekében. Az SZ. Ép itök sporthíre! Az Sz. Épitök Sportikör Kéivin.téri sporttelepén alkotmányunk tiszteleté re háromnapos, vlllanyfénvcs, férfi és női röplabda Alkotmány Kupa mérkőzéseket rendezett. A mérkőzé­sek nagyszámú nézőközönség előtt, izgalma* és színvonalas játék kereté­ben zajlottak le A férfink versenyé­ben a kupát a Szegedi Honvéd nver. te. 2. a Bajai Honvéd, 3. VL Martfű, 4 Sz. Építők csapata. A rőknél a vandordíl védője a Szegedi Posiás, 2. Sz. Épftők. 3. VLSz Kender csa. pala. Vasárnap Épftők sportnapot rendez­nek Szegeden. A labdarugó tornát az új&zegedi VL pályán déjaiőtt 10-től 12-ig tartják négy csapat, részvételé, vei Az újszegedi Játszótéren délután 3 órától tornabemutatók lesznek MHK I. és II. gyakorlatokból A VLSz Ken. der újszegedi röplabda pályáján dél­után 3 órától női röplabda villám, tornát tartanak a Szombathelyi Lo­komotív Sz. Postás, Sz. Énltők és a VLSz Kender csapatai között. A Ká|­vin.téri Sz. Építők pályán este 7 órai kezdettel villanyfényes nöi kézilabda mérkőzéseket rendeznek. A verseny­ben részt vesz a Szombathelyi Loko motiv. Szegedi Lokomotív, Szegedi Kinizsi csapata. Szeged város kajakba Inoksáqai A VLSz Kender kajakszakoszt-ályá. nak rendezésében meghívásos, rövid­távú kajakvervenyt rendezlek vasát" nap a Tiezán. Eredmények: Férfi egyes 500 m: 1. Oányi, 2. Tóth. 3. Tlamifr. '4 Takács, S. Jöszt (Kender versenyzők). Féi-fi egyes 1000 m: 1. t Rengei (Sz DózsaJ. 2. Mvszlal. 3. Beck 4 Kocsis (Kender versenyzők). Női egye* 500 m: I. Fekete, 2. Bó. ka, 3. Boldog (Kender versenyzők). ' A VTSB felhívásai A VTSB felhívja a sportköröket, hogy RT. 1954. évi /aportfe.besztést terv nyomtatványainak mindhárom réldányát szeptember l.ig kitöltve hozzák be VTSB-be. Az MHK'ellenőrző bizottsági tagokí ma ette 8 órakor fontos ügyben pon­tosan Jelener.ek meg a VTSB-ben. Összeállították a magyar vízilabda válogatottat A szombati Magyarország—Francia­ország válogatott vízilabda mérkőzés, ro összeállították a magyar csapatot] Eszerint a következő együttes Játszik a franciák e]]en: Jenel (Borost. Vízvárt (Ilevefcl). Gyarmati — Markovics — Bolvárt, SZÍVÓS. Kárpáti. Takács Atti|a nyerte a Néphadsereg 1953. évi tornászbajnokságot Csütörtökön délelőtt Budapesten, a Dózsa György.úti eporttifezti Iskolai tornacsarnokában 34 versenyző rész­vételével, nagy érdeklődés mellett bonyolították le a Néphalsereg 11153 évi tornászbajnokságának döntő küz­delmeit. A .Néphadsereg bainoka'' elmet nagy meglepetésre Takác* At­I illa nyerte, megelőzve Baranyai 1 Láazjót és Réti Sándort. 'A RÁDIÓ MAI MŰSORA Augusztus 28, péntek Kossuth rádió 5 Falurádió. 5.30 Hírek. 5.45 Reg­geli zene. 5.50 Torna. 6.45 Lapszem­le. 7.05 Hanglemezek. 11.30 Balett­zene. 12 Hirek, 12.10 VIT dalok, 12 óra 30 Operakórusok 12ji0 Diszpé­cserszolgálat, 13 Népzene, 13.30 Könnyű zene 14.15 Úttörő híradó, 14.35 Zene, 15.30 Hanglemezek, 16 óra 10 Előadás, 16.2P nttörő sport, hlraidó, 16.40 Orosz nyelvlecke 17 Hfrek. 17.10 Előadás, 17.25 Opera­áriák, 18 Előadá* 18.10 Tánczene, 19 Hangos újság. 20 Tíz perc killpoliti. ka. 20.10 Jutalnmműsor 20.40 Szlm­fónikus zene. 21.30 Tánczene, 22 Hí­rek, 22.25 Előadás, 22.55 Operarósz. leiek. 23.40 Könnyű muzsika. 24 Hírek. Petőfi rádió 6 Reggeli zene. fi.45 Torna. 7 Ze­ne 7.35 Hanglemezek. 8.15 Hangver. aao»- RáA Angol népdalok, ti Alán-. dékműsor, 10 Hfrek, 10.10 Zene. 10 óra 30 Óvodások műsora, 10.50 Gyer­mekrádió, 11 Hanglemezek. 11.25 Vervenyhiradó, 15 Hanglemezek, 15 óra 30 Regényrészlet, 16 Zene, 16.10 Szív küldi 16.50 Könnyű zene 17.05 Hanglemezek, 17.40 A Gazda mozga­lom hfradóla, 17.50 Zene, 18.40 Iro. dalmi összeállítás, 19.10 Előadás. 19 óra 45 Sport. DÉLMAGVARORSZAS politikai napilap Fatetős szerkeaztő Aa idadől ZOMBORI JANOS Szerkeszt: i a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Szeged. Lenin u. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatalt Szeged Klauzál tér I. Telefoni 31—Ifi As 35-00 Csongrádmejfyel Nyomdaipari Vállalat. Szeged . Felalöa vezetői Vlncze űlőrgf

Next

/
Oldalképek
Tartalom