Délmagyarország, 1952. június (8. évfolyam, 127-151. szám)
1952-06-18 / 141. szám
SZERDA, 1952, JUNIUS 18. A marxizmus-leninizmus vizsgái az egyetemen A Pedagógiai Főiskola számolta fel az elmaradottságot, a Közlekedéstudományi Egyetem nagyobb lendülettel folytassa munkáját A marxizmus-leninizmus ismeretének elsajátítása minden tudományág művelője számára kötelezi). Sztálin elvtárs mondotta, hogy tudományos munkát a marxizmusleninizmus világnézeti alapja néllkiii helyesen nem végezhetünk. Éppen ezért az egyetemünkön most folyó vizsgák közül különös • jelentősége van a marxizmus-leninizmusból téti vizsgáknak. Bármilyen szakon ta. nuljon is a vizsgázd hallgató, alapos marxista képzettség néllkül nem képes tudományos munkáját úgy végeani. hogy a szocializmus építésében reá váró feladatokat megoldja. A marxizmus-leninizmus v>zs_ gái azt mutatják meg, mennyire készülnek komolyan egyetemünk hallgatói hivatásuk betöltésére. S ezzel együtt azt is megmutatják, hogy hallgatóink hogyan tanulják, menynyire veszik komolyan egész tamu'láányi anyagukat. Az eddigi vizsgák art mutatják, hogy a hallgatók felkészültsége általában Jó. Az átlageredmény né. gyen felüli, s ez dicséretes, mert a követelmények most nagyobbak, mint félévkor. Egyetemünk hallgatósága az elmúlt féVév folyamán is Sokai fejlődőit, s ez a fejlődés természetesen a vizsgákban is megmutatkozik. Hallgatóink most már nemcsak elsősorban egyszerűen lényeket. adatokat közölnek, hanem elmélyülten tudják vizsgálni az e^i kérdéseket is, s ezeket az elveket marxista módon tudják összekapcsolni a társadalmi és gazdasági élet más tényezőivel. Tájékozottabbak hallgatóink a nemzetközi kérdések feldolgozása tekintetében is; nagyobb az érdeklődés a külpolitikai kérdések iránt. Mindez együttvéve azt jelenti, hogy a hal Igalók fejlődése az eltmult félév során jelentős ipértékben előrehaladt. Ez az eredmény elsősorban tanáraink jó munkájának a a hallgatóság munkafegyelme megjavul fisának, vizs. gára való jó felkészülésének köszönhető. Egészséges fejlődés indult meg a most folyó vizsgákon. A hallgatóság döntő többsége *gyre inkább eléri a jó és legjobb eredményeket míg a hallgatóság elenyésző része gyenge eredményeket rau. jHat, a a bukás felé zuhan. Különösen jó eredményt ért el a (Természettudományi Kar második évfolyama és a Jogi Kar vizsgázói. A földrajz-szakosok egyik másodéves csoportjának minden tagja ötös eredmónnyel vizsgázott. Egyénileg kiemelkedő minőségű munkát mutattak: Bánlkúti Imréné, másodéves bölcsész, Tör öcsik Gábor másodéves jogász és Székely Sándor, az egyetem DISZ szervezetének titlvái^ct A jő eredmények mellett azonban Vannak kiütköző hibák is. Mindenekelőtt a Pedagógiai Főiskola halk eatóságának iaz elmaradottsága feltűnő A Pedagógiai Főiskola halgatóí között nagyon sokan vanna.í munkás- és parasztkáderek, akiket pártunk azért küldött egyetemre, hogy a marxizmus-leninizmus tudományát alkalmazzák szakterületűik sajátos viszonyaira. A Pedagógiai Eöisko'ia munkás- és parasztszarmazású hallgatói azonban nem mindig végeztek eredményes munkát; a7 eddigi vizsgaeredmények a Pedagógiai Főiskola gyenge szereplését bizonyítják. Fppen a munkasé9 parisztszármazású hallgatóknak lett volna a feladatuk, hogy a Pedagógiai Főiskola jó eredményeit, elsősorban példamutatásukkal biztosítsák, Hasínloan gyenge ereiményekkel végződtek a Közlekedéstudományi Egyelem eddigi vizsgái is. A Közlekedéstudományi Egyetemen a vizsgák még csak most kezdődlek el, az egyetem tanárainak és hallgatóinak fontos feladata tehát, hogy a továbbiakban a vizsga sikerét minden eszközzel biztosítani igyekezzenek. A vizsga sikerének biztosítása céljából az eílddg már megszervezett tanulási " formáik (konzultáció, tanu'ókörök) munkájúi feltétlenül meg kell javítani, a DISZ szervezetnek pedig biztosítani kell a7 eredmények gyors propagálását. Hirdessék az egyelem faliújságjai a jó eredményt elérő és a gyengén vizsgázó hallgatók neveit. Ellenőrizze a pártszervezet a DISZ vizsgabrigádok munkáját, vizsgálja meg, helyesen igyekeznek-e megvalósítani feladataikat. A Pedagógiai Főiskola és a Közlekedéstudományi Egyetem lemaradása mellett gyenge egyéni teJjesímaényre más karok hallgatói is mutálnak rossz pétóét. Deák Kai®, lin, a Természettudományi Kar harmadéves hallgatója teljesen felkészületlenül ment a "vizsgára, s nem. csak a politikai gazdaságtan anyagából bizonyult teljesen tájékozatlannak, de a nemzet-közi helyzet mai kérdéseit sem ismerte. Hasonlóan gyenge eredménnyel vizsgázott Jekly József, elsőéves vegyész is. Molek Béla másodéves vegyész pedijj puskázott s ezzel jeles feleletét elégségesre rontotta le. A vizsgák nyugodt légköre, a tanárok segítő magatartása alkalmassá teszi ezeket a vizsgákat arra, hogy a hallgatók; legjobb tudásuknak megfelelően szerepeljenek. A marxista tanszék vizsgáiban semmi nincs, ami a hallgatókban az egyelem rosszemlékezetű vizsgáit idézné fel, A hallgatók két tételt kapnak, amelyre 15 percig tartó felkészülési idő után önálló előadással kell felelniük. Kedden délben' a marxista tanszéken a természet ludományi kar negyedéves vegyészei szigorlatoztak. A szigorlat eredményei megmutatták és igazolták, hogy a hallgatók vizsgára való felkészülése komoly, s azt is megmutatták, hogy hallgatóiinlkmnk kialakult a r.api események, a saját életük és a világpolitikai események szerves össze, kapcsolására szolgáló képességük. A keddi vizsgán Kávai Mária, negyed® éves vegyészh'allgató. a szocializmus fölénye a kapitalizmus gazdasága fölött című tétel világos, folyamatos elöadású kidolgozásúiban nemcsak az elvi kérdéseket ismertelte helyesen, hanem a szocializmus és a kapitalizmus állandó összehasonlítása mellett az fkluália problémákkal való kapcsolatot is isikeresen találta meg. Vizsgaeredménye megérdemelten lett jeles. Pápai Mária negyedéves hallgató Gerő Ernő elvtárs kongresszusi beszédének elemzését kapta vizsgafeladatul. Jó eredménnyel vizsgázott, a munkafegyelem kérdésében helyesen kere. sett összefüggést az egyetemi hallga lók tanulásával is. A marxista tanszék eddigi vizsgái azt mutatják, hogy a hallgatók nagy többségének vizsgám való felkészülése megfelelő- Annak ellenére, hogy vannak egyes karok munkájában bizonyos, azonnal felszámolandó hiányosságok, a vizsgákra elsősor. ban a jó eredmények a jellemzőek. A jugoszláv egyetemi hallgatók sivár heíyzele Moszkva. A „Za Szocialiszlicsku 'Jugoszláviju", a jugoszláv forradalmi emigránsok Moszkvában megjelenő lapja a többi közötti a következőket írja a jugosziáv egyetemi hallgatok nehéz helyzetéről: A belgrádi halalombitorlok népellenes politikája 6Úiyos körülmények közé juttatta a jugoszláv egyetemi hallgatóságot, sok egye•órui hallgatónak nincs lehetősége arra, hogy tanulmányait befejezze, ösztöndíjat csak azok kapnak, akik' a fafri&zi'la rendszer szolgálatába álltak. A többi diaknak nagyon küzdelmes az élete. Túlnyomó Tószük a tanuláe mellett kénytelen munkát vállalni, az előadások és © különböző katonai gyakorlatok1 után, fáradton és kimerülten nehéz fizikai munkát végeznek. Nemcsak az egyetemek, de a diákotthonok is ehanyagoUak és piszkosak. A Tito-banda a jugoszláv főiskolákat fasiszta rendörintézményekké alakította. Az egyetemeken katonai és rendőri funkcionáriusok basáskodnak. A nyár folyamán a fiatalokat klvezénylik a hadijellegü építkezésekhez. Az újbelgrádi diákotthon igazgatósága határozatot hozok, amely ezerint a jövő tanévben elsősorban azok a fiatolok kapnak helyet az otthonban, akik a nyár folyamán részt vesznek a „munkaakciókban". több A párizsi hatóságok letartóztatott békeharcosi szabadonbocsátottak Párizs (MTI). A párizsi hatóságok hétfőn este szabadonbocsátottak sok, május 28-án letartóztatott tüntetőt. A május 28-i tüntetések mi alj a fresnesl börtönbe zárt ötven békeharcos közül 35-öt szabadonbocsátotlak. Több tüntetőt szabadonbocsátotúk a Sajité-bőrtönbőil, Az „Humanité" a fentiekkel kapcsolatban megállapítja, hogy a szabadonbocsátások a népi akció sikerét jelentik. Ennek arc akciónak tovább kell szélesednie, hogy Jacques Duclos, André Stíl cs a többi bebörtönzött békeharcos szabad onbocsátágát ja kiharcolja* ^ Felhívjuk az elvtársak figyelmét, hogy a „Nemzetközi és magyar munkásmozgalom fejlődéséről" szó'ó előadássorozat szerdára tervezeti elő. adása elmarad. A következő előadást július 2.án, szerdán tartjuk meg. Értesítjük a Politikai gazdaságtan szak közép- és felsőfokú hallgatóit, hogy részükre 20-án, pénteken délután 6 órakor nyilvános konzultációt tartunk a Pártoktatás Házában. A konzultáció anyaga a földjáradék kérdése- Kérjük a pontos megjelenést. Értesítjük a Párttörténet, a Politikai gazdaságtan szak közép, és felsőfokú hallgatóit, a Sztálin életrajz hallgatókat, akik még nem vették át az összefoglaló kérdéseket, azok átvehetik a Pártoktatás Házában Értesítjük a párttörténeti szak közép- és felsőfokú, valamiint a sztálini életrajz hallgatókat, hogy 21-én délután 6 órakor a Pártoktatás Házában a nemzeti kérdésről nyilvános konzultációt tartunk. Kér. jük az elvtársak pontos megjelenéstÉrtesítjük a Párttörténet és Politikai gazdaságtan szak felsőfokú hallgatóit, hogy aki nem vette át az összefoglaló kérdéseket, az ve. gye át a Pártoktatás Házában. Aglt.-prop. osztály Piros bőrtokok érkeztek. Kaphatók a Pártbizottságon, a tudakozóban. . 1952 JUNIUS SZERDA IDŐJARASJELENTÉS Várható időjárás szerda es{lq: Ke. vás felhő, száraz n H Idő. Mérsékelt szél. I <> H A hőmérséklet emelkedik. Várható hömér. sékletl értékek az orszáq területére Szerda reqqel 13— 16, délben 25—28 fok között. MOZI Szabadsáq, Furfangoa fejedelem (Rossinl: Hamupipőke című operája) (ma utoljára). Vörös Csillag: Egy Ifjú házaspár története (ma utoljára). Fáklya: Máqnás Miska (Június 19-tg) Az előadások a mozikban 6 és 8 órakor kezdődnek. SZÍNHÁZ Est© 8 éra: A fösvény. Petöfi és Dózsa bérlet (15—15). Szabadtéren. — (Rossz Idő esói ón a színházban este fél 8 órakor Petőfi bérlet érvényes), MUZEUM Móra Ferenc-kiállltás; Kaszt a Jőzsef képzőművészeti, fejlődéstörténeti és természetrajzi kiállítások: hétfő kivételével naponta 9-től délután 3-lg, szombaton és ünnepnapokon 8-tőj 1 óráig. KÖNYVTAR Egyetemi: Délelőtt 10 órától este G óráig (KőnyvkölcsönzéS: 12-től 8 óráig). Somogyi: Délután 2-től B-lg (Könyv. kölcsönzés: délután 2-től 7-ig.) Gorkll (Horváth M-u. 3. MSZT székház): Hétköznapokon délelőtt 10-től 2-ig. délután 3-tól 7.1g. Kcnyvkőlcsönzés. TANACSTAGOK FOGADÖÓRAI Tanácstagjaink az alábbi Időpontokban és helyeken tartanak fogadóórákat a választók részére: Június 20-án délután 5 órától 7-lg a Radnóti gimnáziumban Láng Károly. Június 22-én délelőtt 10 órától 12-lg a Földműves-utcat általános Iskolában Berta Vince és az Ö-PetőfL telepi általános iskolában Szakács Károtyné. A Váro3l Tanács felkén a dolgozókat, hogy Javaslntatkkal, kérelmeikkel. panaszaikkal keressék fel a tanácstagokat. MSZT-HIREK Az MSZT Belváros V. alapszervezete értesül aktivált, tagságát és minden érdeklődőt, hogy Június 18-án, este fél 7 órakor gyűlést tart. amelyre mindenkit szere'et'el meghív. Előtte fél 6-knr vezetőségi Ölés. Az MSZT Belváros VI. a'lapsz.érveze. te (Jókai.u.) 18-án. szerdán háromnegyed 7 órakor műsorral egybekötött aktíva és MSZT nanot tart. melyre minden tagtársat elvárnak. Vendégeket szívesen látnak. A VÁROSI TANACS HIREI A" Szegedi Víz- és Csatornaművek Utszeged. Főrasorl ártézl kúttá engedélyezésére vonatkozó véghatározat megteklnthenő Bérházban, a kapu alatt lévő hirdetőtáblán. Városi Tanács VB. elnöke MAGYAR nvelv és Irodalom szakos 3 éves esti általános Iskn'al tanárképzés kezdődik szeptemberben a Peda. góglal Főiskolán. Felvételi Jelen" kező_ lap Igényelhető lúnius 25-ig reggel 7 órától 10-lg Április 4-útjai 8. Tanulmányt osztály, 8. szoba. Malik elvlárs összehívta a Biztonsági Tanács ülését New-York (TASZSZ). J A. Maük elvtárs, a Szovjetunió' ENSZ. beli képviselője — aki júuus hónapban a Biztonsági Tanács elnöke — június 18-na összehívta a biztonsági Tanács ülését. Az ülés napirendje a következő: 1. Felhívás az államokhoz, hogy csatlakozzanak a baktérium fegyver alkalmazását elítélő 1925. évi geaf, jegyzőkönyvhöz és ratifikálja^ azt. 2. Ajánlás elfogadása a közgyűléshez, hogy egyidőben vegyék fel az ENSZ-be mind a 14 felvételét kérő államot. Mindkét kérdést a Szovjetunió küldöttsége javasolja megvitatásra a Biztonsági Tanácsnak. A szovjet küldöttség a kérdésekkel kapcsolatban két határozatterve, zetet nyújtott be. Az első kérdésre vonatkozólag a szovjet küldöttség határozattervezete ezeket mondja: Fej kell hívni minden áflaniot —« akár tagja az ENSZ-nek, akár neiq —, amely még nem ratifikálta a. baktériumfegyver alkalmazását eU tiltó 1925 június 17-én Genfben ala® írl jegyzőkönyvet, vagy nem csat. lakozott ehhez a jegyzőkönyvhöz, hogy csatlakozzék hozzá 'és ratifi* kálja azt.'' A második kérdésre vonatkozói ag a szovjet küldöttség határozattam* zete így hangzik: ,,A Biztonsági Tanács indítva, nyozza a közgyűlésnek, hogy egy. időben vegye fel az ENSZ tagjaj közé a következő, felvételüket kérő államokat: Albániát, a Mongol Népköztársaságot, Bulgáriát, Ro* mániát, Magyarországot, Finnorszá, got, Olaszországot. Portugáliát, Ir„ országot Transzjordániát, Ausztriát, Ceylont ' Nepált és Líbiát. Példás ítélettel sújtotta a Megyei Bíróság a vonatok fosztogatóit A Megyei Bíróság hétfőn délután mondott ítéletet Lovas Gáspár, Návai László és Ko'henz Lajos vonatfesztogatók felelt, akik 13 esetben jelentős értékű élelmiszert, ruhaneműt és egyéb értékeket loptak a reájuk bízok vonatszerelvényekből. A bűnszövetkezet tagjai október óta dézsmál lók a társadalmi tulajdont és a lopott értékeket lakásukon halmozták íel. Ezért a Megyei Bíróság házastársai, kat is elítélte orgazdaság bűntette miatt. A Megyei Bírőság Lovas Gáspárt 3 és fél év! börtönre, 600 forlnf pénzbüntetésre, Návai Lászlót 2 évi börtönre, 400 forint pénzbünte* tésre, Kothenr Lajost pedig 2 ÓH és 8 hónapi börtönre és 600 foltul pénzbüntetésre ítélte, ugyarakkol mindhármójukat 5 évre elkl'bittálB politikai jogaik gyakorlásától. Lova© Gáspámét és Kolhenz Lajosnét 4—4 hónapi börtönnel és 300—30(J forint pénzbüntetéssel, Návai Lásziónét pedig 6 hónapi börtönnel é| 400 forint pénzbüntetéssel sújtották, s mindhármójukat 1 évre eltiltották politikai jogaik gyakorlásától. Seriésátvételi nap lesz pénteken Szegeden a közvágóhídnál Két hél van hátra a második negyedév utolsó napjáig. Kopnak a napok s ez biztatólag hat a szegedi és szegedkörnyéki dolgozó parasz. tokra. Igyekeznek teljesíteni élöállnibegyüjtési kötelezettségüket. Az elmúlt napokban erősebb lendületet vett a sertésbeadás teljesítése. Igyekeztek beadni hízoltsertéseiket a dolgozó parasztok, mert a gyorsbeadási prémiumot, a kilónkénti 2 forint 60 fillért csak június 20-ig kapják. Mindenki igyekszik megszerezni magának azt a többletet, amit a rendes áron felüli prémium jelent, j.„ Vannak, akik kitartják hízóikat, csak az utolsó napon. 19, 20-án — adják be. Az ilyenek természetesen ki vannak téve annak, hogy) szállítási zavarok miatt esetleg lemaradnak a 2 forint 60 filléres több. letárról. A tanács úgy intézkedetl* hogy a szegedi és szegedkörnyéki dolgozó parasztok részére pénteken* a Közvágóhídon seriésátvételi napot tart, hogy minden olyan dolgozó paraszt, akinek hízója van, átadj* és megkaphassa érte a prémiumot. Minden dolgozó paraszt érdeke tehát, hogy 20-ig, vagyis pénteken beszállítsa sertését, hogy ezáltal több pénzhez jusson. Egyesületközi úszóverseny DÉLMAGYARORSZAG politikai napilap Felelős szerkesztő í, Irtadőt ZOMBORI IANOS Szerkeszti- a szerkesztőbizottság Szerkesztőséé: Szeged. Lenin—í. 11 Telefon: 35—35 és 40—80 Kiadóhivatal: Szeged Lenln-u. Telefoni 31—16 é<* 35—00. Cson érád megvet Nyomdaipari Válialat, Szeeed ife Felelőn vezetői Vlncza Győrai 35 Az Sz. Dózsa, Sz. Haladás, Sz. Petőfi és az MTSK úszói között egyes0. Ietközl úszóversenyt rendezlek. Ered. mények: 50 gyors 1. Tompa I. (Dózsa) 30.7; Szűcs (D) .22: 2. Farkas (MTSK) 35.2; 100 ifi pillangó 1- Hernyák (P) 1:24: 2. Csőri (MTÖK) 1:47.6; 3. Nóvák (P) 1:49.2; 100 if[ mell 1. Dobál (P) 1:27.9; 2. László (P) 1:37 8; 3. Her. szegh (M) 1:48.5; 100 férfi mell 1. Szűcs (D) 1:411; 100 serdülő gyors 1. Dobai (P) 1:16.9; 2. Horváth (P) 1:24.8; 3. Mondovics (M) 1:25; 100 ifi gyors 1. Deák (M) 1:12.7; 2. Réz (P) 1:23. Úttörő hát 1. Beck (P> 40.4; 2. Horváth (D) 43; 3. Szálai (P) 43.2; 100 serdülő, mell 1. Va|tat (P) 1:24.2; 2. Oravetz (P) 1:33.1; 3. Knézi (P) 1:35 3, 100 Ifi, hát 1. CsótI (P) 1:35; 2. Dá. nlel (P) 1:39: 100 hát 1. ökrös (Haladás) 1:32: 100 serdülő, hát. 1. Tölgyesi (P) 1:25.5; 2. Gallov IP) 1:39.1; 3. Bálint IM) 1:40; 50 úttörő, mell 1. Kopasz II. (P) 46.8; 2. Jávorkal (D) 47: 3. Urbán (P) 47.9; 50 úttörő, pillangó 1. Beck (P) 41.9; 2. Szántó <P> 43-1; 50 úttörő, gyors 1. Szalal (P) 331; 2. Sípos (P) 36.1: 3. Kádár (Pl 36.9; 50 serdülő, pillangó 1. Vajtat (P) 37.5; 2. Takács (D) 39; 3. Horváth (D) 46. Női eredmények 50 gyors 1* Lábdl II. (II) 37.8; Bánkúd (H) 39.4; 3. Peterdl (P) 48.4; 50 úttörő, mell 1. Kiss (P) 47.7; 2. Temesvári (P) 43; 3. Lábdl III. (H) 51.2; 100 serdülő* mell 1. Ábrahám (P) 1:44.5; 2. Te. mesvárl (D) 1:47.6; 50 úttörő, gyors 1. Kiss (P) 417; 2. Kerekes <P) 56.8J 50 pillangó 1- Peterdl (P) 43.1: 1* Lábdl II. (H) 45.6; 3. Erdész (P) 49.2, Vízilabda eredmények: Szentesi KL nlzsi—Szegedi Ruhagyár 20:0; Sz, Dózsa II—Sz. Petőfi II. 4:2. Almás nyerte a Petőfi területi tenisz, versenyét Eredmények: Férfi egyéni: 1. AL. más; 2. Várkonyi; 3. Márai. Női egyé. ni: 1. Novákné; 2. Singer: 3. Sóra, férfi páros: 1. Almás—Szemerei; 2, Márai—Várkonyi; 3. Vltos—Kiss. Ve. gyespáros: 1. Almás—Novákné, 2, Márai—Séra. 1 ZONGORASZÉK, ebédlőasztal székekkel. előszobaszekrény, orvos-táska, csillár, dívány és tetőcserepek eladók. Liszt—u. 19. HELYESBÍTÉS! A Csongrádmegvel Vas. és Műszaki Naigykereskedelml Vállalai hódmezővásárhelyi és szegedi részlege értesíti üzletfelelt, hogy a rendelések felvételét lúnius 25-|g és az árukiadást 30-ig eszközli. 223 ŐSZI karfiól Tízezre 800 forint. Kel, kalaráb, paprika, bimbós kel. stb. 300 forint. Árvácska. százszorszép vlrágmagvakról kérjen árajánlatot, díjmentesen küld Kereső kertészet, Makó. KÖNYVELŐKET, statisztikusokat, utó. kalkuláiorokat. műszaki technikusa, kat keres a Kalocsai Paprikafeldolgozó Tröszt Önéletrajzokat személvesen a Szegedi Paprtkamalmokhoz, Pelöfl Snndor-sgt. 76. kell beadni. Lakásról, ellátásról a Tröszt pondoskodik. .1A VITÖmÜ HELYÜNKBE ál'andó tellegű segédmunkásokat felveszünk. Szegedi Villamosvasút. ELVESZTETTEM vasárnap reggel barna' bőrtárcá" Igazolványokkal, pőnzzel. A pénzt megtarthatja, tgazolvánvnkat kiadóba adja le. MÉLY gyermekkocsi és egy sportkocsi, szén modern konvhabútor. varrógép eladó. Kossuth Lajos sgt. 21. A SZEGEDI Kenderfonógvár munkás, nőket, munkásokat), technikusokat felvesz. Jelentkezés munkakönyvvel. EGY szoba-konyha, speizos lakást sertéstarsással nagykörúton kivül kök. ségmegtérítéssel keresek. Margb.u. 14 Hrtzfelügvelő. KOLTAI Sándor órajavhő műhelyét áthelyezte Károlvl-u. 4. szám aló. LACZKÖ órás. Széchenyl-tér. Zsótér. ház. magas árat fizet kar. zseb, ébresztőórákért és szerkezetekért. ELADŐ nagyobb kétajtós Jégszekrény. .Vidrára, 4, Műhely. JÖKARBAN lévő parasztkocst és lőj szerszám eladó. Érdeklődni: Nyll-u, ARATÖRÉSZEST keresek 2 és fél hold búzának levágására. Érdeklődni Sze., ged, Béke-u. 3. LAKÁST keresek kőltségmegtérftés. sel, 1 szoba, konyha, spelz, vagy kén szoba, konyha, spelz. Gyula-teleth Kéri dohánybolt. KERESEK térfléssel 2, esetleg egy. szobás, előszobás lakást. Kossuth L., sgt. környékén vagy 2 szobásért cse, rélek. Borosa József.u. 18. FEHÉR, mély gyermekkocsi etadó. Érdeklődni: délelőtti órákban. Maros, utca 18. SZÉP házinyulak, anyanyulak, ftávwl együtt eladók, Lomniezl-u. 7. ELVESZTETTEM Németh István névre szóló szakszervezeti tagkönyvemet, fontos okmányokkal. Kérem a becsli, letes megtalálót, adja le a kiadóhlva. tálba vagy a Pedagógiai Főiskolán. Bármilyen használt bútort5 készpénzért is vásárol a Bizo. mányi Áruház Vállalat. Vétel, eladás, csere. Érdeklődés és címek beküldése: Bizományi Áruház, Szeged. Bajcsy-Zsi. linszky.utca 15. Tel.; 38.43. t