Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-31 / 254. szám
A munkacsapatok jó együttműködésével segítik elör® az alsóvárosi Uj É'et-lszcs munkáját Szeged dolgozói forró szeretettel fogadták a Kínai Ifjúsági Művészegyüttest Rákost elvtársnak tett Ígéretük megvalósításáért harcolnak a Szegedi Paprikabeváltó dolgozói ..." AZ Ml } P CSONGRÁDMEGY OTTS AG ANAK l APJA VII. ÉVF. 254. SZÁM • ARA 50 FILLÉR SZERDA, 1951. OKTÓBER 31. A dolgozó parasztság művelődéséért Évről-évre mind több és több Szoknak a lehetőségeknek száma, amelyekein keresztül dolgozó parasztságunk művelődését elősegítjük. A parasztság körében az <idei igiek során nagy közkedveltségre teltek szert a Szabad Föld Téli Este előadásai. Az elmúlt év során minden megtartóit előadás ulán nevekedett az érdeklődés, mert a doílgozó parasztok tapasztalták, hogy egy egy előadás meghallgatása mennyire segítette őjcet munkájukban. Az elmúlt év őszén, telén és tavaszán tartott előadásokon a résztvevők száma Csongrád megyében meghaladta a 60 ezret, ami izt bizonyítja, hogy a falusi dolgo. lók 12 és félszázaléka résztvett ezeken az előadásokon. Az 1951—52 es iskolánkivüli oktatási év során éppen ezért a megyei népművelési osztály még nagyobb figyelmet szentel a Szabad Föld Téli Esle előadások megrendezésére. Egyik legfontosabb feladat, hogy az előadásokat olyan előadók tartsák, akik a falusi dolgozók körében közkedveltek és akiiét szívesen hallgatnak. Hogy vajóban ilyen előadók tartsanak előadásokat — ennek a feladatnak megoldása elsősorban falusi pártszervezeteinkre és helyi tanácsainkra vár. A pártszervezet, a tanács ismeri községe politikai és gazdasági helyzetét; ismeri azokat az elvtársakat, munkatársakat, akik lépesek ezeknek az előadásoknak megtartására. A gyakorlatban 'sajnos az tapasztalható, hogy helyi tanácsaink kellő iörültekintés nélkül fognak ehhez t munkához. A derekegyházi állami gazdaságban Apró elvtárs, a párlitkár helyteleníti, hogy a gazdaság 3égy agronómusát bevonják a Szásád Föld Téli Este előadásainak tartásába. A szakemberek bevonása nem helytelen, mert nem állandó ílfoglallságról* van szó. hanem arról, hogy egy.egy agronómus halonta egyszer mezőgazdasági, vagy természettudományos jellegű elő adást tartson. De, ha helytelenítik is az agronómusok bevonását, ím ért aem koresnék olyan megoldást, amellyel az agronómusokat mentesítenék az előadások megtartása alól? Hiszen van ilyen megoldás, erre bizonyíték, hogy Pintér László íiológiai-szakos tanárjelölt, aki jelenleg a községben tanít, örömmel vállalkozna Szabad Föld Téli Esté. len előadások tartására és mégsem vonják be az előadói gárdába. Egyes községeitben, mint SzékkuBason, az a téves felfogás uralkodik, hogy a tanítókat nem lehet bevonni társadalmi munkába. Erre a felfogásra Révai elvtárs, népművelési miniszter világosan megadta a választ ezelőtt egy félévvel. A pedagógusok a szűk értelemben vett iskolai nevelés mellett elsősorban a népművelési munka terén végezhetnek és kell, hogy végeszenek társadalmi munkát. Mert vájjon elválasztható-e a gyermek nevelése a felnőttek nevelésétől? Nem! Semmr esetre sem és éppen ezért a népművelési iskolába be kell kapcsolni a tantestület tagjait, akik eleget is tesznek ennek a kötelezettségüknek, mert tudják, hogy saját munkájukat segítik vele elő. Székkutason tmiért nem fordulnak a tantestület tagjaihoz, hogy ilyen értelmű a társadalmi munkába, való bevonásuk. Általános tapasztalat a Szabad Föld Téli Este előadásainak megkezdésénél, hogy a községi tanácsok arra hivatkoznak: nincs megfelelő helyiség az előadások számára Azonban, ha közelebbről vizsgáljuk ezt a kérdési, nem egészen igy áll a helyzet. Még akkor is van megoldás, ha látszatra minden helyiséget elfoglaltak raktár céljára. Bizonyíték erre Szatymaz, Forráskút és Zsombó, ahol a Szabad Föld Téli Esték előadásait a tanácsházában tartották meg, ahol 60—100 dolgozó gyűlt egybe már( első alkalommal. Szegváron a helyiség ügyében mást mond a párttitkár elvlárs és mást a tanácselnök. A párttitkár elvtárs arra hivatkozik, hogy még a vezetőségválasztó taggyűlést sem tud ják megtartani, helyiség hiányában, a tanácselnök viszont azt mondja, hogy van hely a párlhelyiségben, sőt a DÉFOSZ helyiségében is. A kultúrotthon! tényleg igénybe vet. ték gabonatárolás céljára, ezze; szemben egyetlen szövetkezeti, vagy magánkocsmát nem vettek igénybe erre a célra. Sokhelyen a földmüvosszövetkezet arra hivatkozik, hogy nem tudja kiüríteni a kulturális célt szolgáló helyiségeket. Nem mert mint például Magyartésen is a földművesszövetkeaet három hete fiókjában tart egy 1000 mázsa gabonaszállításiról szóló rendelkezést, de a szövetkezet dolgozói a kisujjukat sem mozdítják meg annak érdekében, hogy a gabona elszáll! lásáért valamit is legyenek. Községi tanácsaink még mindig nem tartják a népnevelő munkái feladataik olyan szerves részének, mint más egyéb munkál. Bizonyíték erre a fábiánsebestyéni községi tanács, amely a népművelési ügyvezető részére küldött feladatokat meg sem tekinti, mondván — ehhez semmi köze, ez a népművelési ügyvezető dolga. A tanácsnak abban igaza van, hogy a végrehajtás a népművelesi ügyvezető feladata, dc tudni kell, hogy a munka jó végre, hajtása a községi tanács érdeme is és a végrehajtásért a községi tanács is felelős. A magyartési népnevelési ügyvezető arról panaszkodott, hogy nem kapta meg a Szabad Föld Téli Estét népszerűsítő plakátokat. Az ellenőrzésnél viszont kiderült, hogy a plakátok két hét óta a tanácsháza egyik szekrényének tetején porosodtak. Termesze tes, hogy így a dolgozó parasztság nem szerezhet tudomást az őt érdeklő előad ásókról. Megkezdődtek a Szabad Föld Téli Este előadássorozatai. A siker érdekében elengedhetetlen, hogy községi tanácsaink nagyobb gondol fordítsanak az előadássorozat meg. rendezéséire. Fel kell ismerniük, hogy a tanács munkájához milyen óriási segítséget nyújthatnak ezek az előadások. Bizonyára községi tanácsaink nem akarják azt, hogy maguk a község dolgozói, válasz tóik kérjék számon tőlük a Szabad Föld Téli Esték rendezése terén elkövetett hibákat. A szocializmus építése a falun nemcsak abból áll, hogy elvégezzük a begyűjtést, az őszi munkákat és más egyéb feladatokat, hanem abból is, hogy megteremtsük a dolgozók művelő, désének lehetőségét és ezen keresztül is mozgósítsuk őket a szocializ mus építésére. Éppen ezért kell sokkal nagyobb figyelmet szentelni az ismeretterjesztő előadások jó megszervezésére. Szalontai József, a megyei tanács népművelési osztályának vezetője. Táviratváltás Mao Ce Tung elvtárs és a Dalai Láma hosött Eovemlier 7-án három n \\ ú forint lufa'ma! oszlana:; ki a heopjbési verseny győztesei Között Népköztársaságunk kormánya, mint ismeretes, három millió forinttal jutalmazza a begyűjtési verseny győzteseit. Az élelmezési mi. nisztérium megtette az intézkedéseket a megyék kiértékelésére. A díjakat, díszokleveleket november 7-én ünnepélyes nyilvános tanácsülések keretében osztják ki- November 7.én adják át a minisztertanács díszes vándorzászlaját és az ezzel járó 50 ezer forint jutáimat a begyűjtési versenyben legjobb eredményt elért megyének. November 7-én kapják meg az élelmezési minisztérium vándorzászlóit a begyűjtési versenyben első, második és harmadik helyet elért megyék. Augusztus 20-án ezek a vándorzászlók azokhoz a megyékhez kerülnek, amelyek az új begyűjtési évben Alkotmányunk napjáig a legjobb eredményeket tudják felmutatni. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján a győztes községben megteszik az első kapavágást a népművelést minisztérium által ado. mányozott százezer forintos kultúrház építésére, öt másik legjobb községben pedig ünnepélyesen kezdik meg a villany bevezetését. Százhúszezer dolgozó paraszt kap díszoklevelet, 4200 pedig egymillió forint jutalmat A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján háromezer dolgozó paraszt között kiosztják az országos. 1200 dolgozó paraszt között pedig a községek, járások és megyék jutalmát. A száz legjobban teljesítő dolgozó panaszt kéthetes üdülésben részesül és 400 —400 forintos takarékbetétkönyvei kap. A soronkövetkező 400 dolgozó paraszt részére 400—400 forintos takarékbetétkönyvet osztanak ki. További 400 dolgozó paraszt 300— 300 forintos, 600 dolgozó paraszt 200—200 forintos és 1500 dolgozó paraszt 150—150 forintos takarékbetétkönyv jutalmazásban részesül. Az éle'mezési minisztérium rendelkezése szerint a ranglista első megyéjében 12, a másodikban 10, a harmadikban 9, a negyedikben 8, az ötödikben 7, a hatodikban 7, a hetedikben 6, a nyolcadikban 6, a kilencedikben 6, a tizedikben 5, a tizenegyedikben 5, a tizenkettedikben 4, a tizenharmadikban 4, a tizennegyedikben 3, a tizenötödikben 2, a. tizenhatodikban 2, a tizenhetedikben 2, a tizennyolcadik, ban 1, a tizenkilencedikben 1 do'gozó paraszt részesül az üdülésben és 400 forintos pénzjutalomban. Az első megyében 400 forintos jutalmat kap 45, háromszáz forintost 45, 200 forintost 65, 150 forintost 170 dolgozó paraszt. A második megyében 40 dolgozó paraszt kap 400, 40 dolgozó paraszt 300, 60 dolgozó paraszt 200 és 150 dolgozó paraszt 150 forint jutal. mat. A harmadik miegyében 400 forintos jutalmat kap 36, 300 forintosat 35, 200 forintosat 54 és 150 forintosat 135 dolgozó paraszt. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján osztják ki a díszoklevelet azoknak a dolgozó parasztoknak, akik augusztus 20.a utáni időben 200 százatokon felül teljesítették beadási tervüket. A november 7-én kiosztandó dísz. oklevelekkel együtt 120 ezer túlteljesítő dolgozó paraszt kap Népköz, társaságunk kormányától díszoklevelet. Termelőszövetkezetek jutalmazása November 7-én 633.000 forint jutalmat osztanak ki a beadási kötelezettségüket legjobban teljesítő 600 termelőszövetkezet, illetve III. tipusú termelőszövetkezeti csoport között. Az első termelőszövetkezet 10 ezer, a második 8 ezer, a harmadik 5 ezer, a negyedik 4 ezer, az ötödik 3 ezer forint értékű jutalomtárgyban részesül. A soron következő 10 tsz, illetve tszcs 2—2 ezer, a. további ötven 1500—1*500, az utánuk sorrendben következő 100 tsz, illetve tszcs 1200—1200 kétszáz 1000—1000, vétgül 235 tsz, illetve tszcs 800—800 forint értékű jutaloimtárgybain részééül. A földművesszövetkezelek jutalmazása A begyűjtési terveket legjobban teljesítő földművesszövelkezetek kö zül a győztes 6000, a második 4000, a harmadik 3000 forint értékű jutalmat kap. Az első megyében 6, a második, harmadik megyében 5—5, a negyedik, ötödik megyében 4—4, a hatodik, hetedik, nyolcadik megyében 3—3, a kilencedik—tizennegyedik megyében 2—2, a tizenötödik—tizenkilencedik megyében 1—1 földművesszövetkezet 1500 fo rint értékű jutalmat kap. 1000 forint értékű jutalmat kap az első megye 14, a második megye 12, a harmadik megye 11, a negyedik megye 10, az ötödik megye 9, a hatodik—nyolcadik megye 8—8, a kilencedik—tizenharmadik megye 7—7, a tizennegyedik—tizenötödik megye 6—6, a tizenhatodik—tizennyolcadik megye 5—5 és a tizeinkilencedik megye 4 földművesszövetkezete. Százezer forintos kultúrház a győztes községnek. A begyűjtési versenyben győztes község 100.000 forintos kultúrházat kap a népművelési minisztériumtól. A második község 20 ezer, a harmadik 12 ezer, a negyedik 10 ezer, az ötödik 8 ezer forint jutalmat kap. Az első megyében öt községet 3 ezer, hat községet 2 ezer, a második megyében négy községet 3 ezer, öt községet 2 ezer, a harmadik megyében ugyancsak négy községet 3 ezer, öt községet 2 ezer forint jutalomban részesítenek. A negyedik, ötödik megyében 3—3 község részesül 3 ezer, 4—4 község 2 ezer. forintos jutalomban. A hatodik megyében három község _ 3 ezor és három község 2 ezer forint jutalomban, a hetedik és nyolcadik megyéiben 2—2 község 3 ezer, 3—3 község 2 ezer forint, a kilencediktizenegyedik megyében 2—2 község részesül úgy a 3 ezer, mint a 2 ezer forintos jutalomban, a tizenkettedik és tizenharmadik megyében egy-egy község kap 3 ezer, 2—2 község 2 ezer forint jutalmat. A többi megyében úgy a 3 ezer, mint a 2 ezer forinlos jutalomból 1—1 község részesül. 20 000 forint iutalmat kap a legjobb járás A legjobb járás 20 000 forint jutalmat kap, a soronkövelkezö 9 között 70.000 forint ju'almat osztanak ki helyezésük sorrendje szerint. — -..— . — - - . A legjobb megye 20.000 a második 15.000, a harma lik 10.000. a negyedik 8.000, az ötödik 5.000, forint értékű jutalmat kap. Az első megye kaoja a minisztertanács vándorzászlaját 50.000 forint jutalommal. Az első. második és harmadik megye kapja meg az élelmezést minisztérium vándorzászlaját. November 7-én osztják ki a jutalmat a községi, járási és megyei tanácsok végrehajtóbizottságának dolgozói között is. A jó munkát végzett nyilvántartók jutalmazá. 6ára különös gondot fordítanakA járási versenybea legjobb ered. ményt elért felvásárlók és adminisztrátorok közölt 90.000 forint ju. talmat osztanak ki. Ez a nagvarányú jutalmazás is mutatja, hogy Népköztársaságunk kormánya mennyire megbecsüli és jutalmazza azokat, akik kötelezettségüket becsületesen teljesitik. A világ lakosságának egynegyede már aláírta a Béke Világtanács felhívását A Béke Világtanács titkárságának közleménye az aláírásgyűjtés eredményeiről Peking (Uj-Kina). A 'ibeti helyi kormány dalai lámáji október 24-én Mao Ce Tung elvtárshoz intézett táviratában hangsúlyozza, hogy a tibeti kormány a szerzetesek és a tibeti nemzetiségűek egy. hangúlag támogatják az 1951. május 23-án Tibet -békés felszabadítására Pekingben kötött egyez, ményt. Mao Ce Tung elvtárs a dalai lámához október 26-án intézett vá. lesztáviratában köszönetet mondott azokért az erőfeszítésekért, amelyeket a tibeti helyi kormány az egyezmény végrehajtása terén tesz. Teheráni diákok haicilmas tüntetése London (MTI). Kedden a teheráni hallgatók hatalmas impetiaí'stael.enes tüntetést rendeztek. Az egyetemi hallgatók „Le a brit és amerikai imperialistákkal" jelszavakat hangoztatva felvonultak a fai 1 áment előtti téren. A tüntetők felszólították az angci amerikai imperialistákat hagyják el a Szuezi-csatorna övezetet és mondjanak le az iráni olajról. A rendőri összetűzés 6orán három diákot megsebesítettek, Prága (TASZSZ). A Béke Világtanács titkársága október 29-én közleményt jelentetelt meg. A köz. lemény hangsúlyozza, hogy a világ lakosságának egynegyede már aláírta a Béke Világtanács felhívását. A jelentés szerint közel 563 millió aláírás gyűlt eddig össze. Október 15_ig az egyes országokban nem teljes adatok szerint az alábbi számban gyűltek össze aláíiásoks Albánia 865.885, Algír 100.000 Argentína 1,500 000, Ausz'rália 67 ezer 425, Ausztria 842.153, Belgium 387-500, Brazília 1,493 725, Bulgária 5,627.000, Burma 129.830, Kanada 270.C00, Chile 500.000, Kina 344,053.057, Kolumb a 10.000. Costarlca 34.000, Kuba 786 778, Ciprus 103-824, Csehszlovákia 9,020.522, Dánia 124.724, Egyiptom 22.000, Finnország 525.000, Franciaország 8 millió, Németország (népszavazás Németország remllitarizálása ellen és a békeegyezményért) 13 millió 588.002. Nagybritannia 833 ezer 342, Guatemala 65.073, Ma. gyarország 7,148000, India 1 mit. 200.000, Indonézia 536.000. Irak 12 ezer, Irán 1,920-000, Izrael 201.337, Olaszország 14.353.842, Japán 5 millió 693.301, Korea 7,047.821, Libanon 170000, Mexikó 160000, Mongol Népköz ársaság 633.877. Hollandia 282.532, Uj-Zéland 10 ezer, Norvég'a 40.000, Peru 5578, Lengyelország 18,053-000. Portugá. Iia 40.000, Portorleó 20.000, Románia 11,060.141, Spanyolország 350 ezer. Svédország 248-580, Svájc 50 ezer, Szíria 205000, Thaiföld 152 ezer 531, Transzjordánia 12.000. Trieszt 80.000, Tunisz 100.000. Dél. Afrikai Unió 5000, Uruguay 215 ezer Szovjetun ó 96,729.946 Vene. zuela 36.000, Vietnam 6,362.057, Polgár ienreleni^s Szólia (TASZSZ). Október 23 án közzétették a Bolgár Á'.lami Tprv_ bizottság jelentését a harm..dik évnegyedl lervteljesilésröl. A harmadik évaegyedben a mult év azonos időszakához kénest az ipari termelés összterjedelme 15.4 százalékkal emelkedett, 1951. első 9 hónapja alatt j. műit év azonos szakához képest 13 százalékkal. Sikeresen fejlődött a mezőgazdaság. Az állami gabonabeszoigáltatási tervet teljesen és idejében teljesítették mindenütt. 1951. októberéig az országban már 2 725 termelőszövetkezet volt. amelyek az összes parasztgazdaságok 53.3 százalékát egyesítik a megművelt terület 47.5 százalékán Október 1-éig Bulgáriában már 117 gépál. lomás működött. A traktorállomány a mult év harmadik évnegyede óta 19.4 százalékkal növekedett Elkészült a szegedi korszerű hűtőház Egyszerre több vidéki városunk — közöttük Szeged is — kap korszerű hűtőházat. A szegedi hűtőház építési munkáit már befejezték. A háromemeletes épületben egyszerre mintegy 170 vagon élelmiszer tartósítása lehetséges. Az új hűtőházban exportra is előkészítenek mélyhűtött élelmiszert.