Délmagyarország, 1950. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-16 / 88. szám

~ Vasárnap, 1950. április IS. 7 ösefan Itt dárták a földet, hogy aovány kenyerük legyen. Minden nadrágosnak köszöntek nagy sunyítva, türelmesen, mert mindenkiben végrehajtót, urat, csendőrspiclit láttak... t— köd ülte meg a Tisza-partot; volt, ki fölcsapott betyárnak. Csak' nyögtek és feketült az ég. A gatyás paraszt szétvágta nadrágszíj-parcelláját mindég, ha fia nősült, vagy lánva fejét kötötte be, kiszolgált másik szegény cseléd fia. •— Boros kupából vizet prédikált a pap s úszott a föld, tanya. S ha mégis maradt kevéske föld, a testvérek és unokák egymásra emelve fel ököl! „törvény" előtt szétcibálták. Ig.v ment ez sok századon erre, míg végül bérrabszolga lett az unokák szégyen-serege s hizlalták a tőkéseket. Itt nősült suhanc korban Apám — békési kútásó fia vörös tizenkilenc után. A hóhér Horthy hadnagya parázs munkásgyűlölctével Apámra fogta fegyverét, mert a ..nagy vezér" fényképével törülte ki az ülepét. A haláltól „csak" négyhét zárka mentette meg e „gaztettért". — A zavaros Tisza hulláma ivott, Ivott sok embervért. Megtelt hazafival a börtön: ttt raboskodott Rákosi s titkon nevelt — fél emberöltőn megnőttek proletárjai. Jött dacosan József Attila s az alvó Szegedbe döfött. Tiszta szívvel harcba hívta, aki maga erőlködött. A gyár hasában nőtt az élet, harcban fogant az öntudat, s vékonyultak a kaszaélek roggyant tanyák árnya alatt. Mindig sűrűbben lobbant lángra éjjel a sarlós kalapács ... Így ölelte át házról-házra a várost a vasas, az ács, N s velük ölelte az országot mindig erősebben a Párt, s így ölelték át a világot a vaskemény kommunisták. Móravárosban tbc-ben hullott a munkás, mint a légy. ígéret maradt minden évben a csatornázás. Tóvidék volt, minden lakást viz rohasztott, svábbogár tenyészett és pocok. A munkásosztály lombosodott, Itt laktak az agitátorok : a Komócsinok és Misonnék. akikre lesett minden csendőr, mert görgették jövőnk kerekét az üzemek mélyeiből. Az egész rothadt társadalom húsunkból tépett falatot, s csömörbe fulladt német dalon meneteltünk mi, magyarok. Ki bérét kérle kihallgatták s nem maradi ép egy csontja sem. Ki bérét kérte tovább dobták; hogy kint a fronton essen el. Ezer esápjával fonódott ránk a borzas tóke mindenütt, és nem éltünk, hisz nem volt hazánk, mert lekötötték a kezünk. S mégis, mikor a náci horda Ide fészkelte be magát, Szeged fölött, mint piros rózsa, bevilágolták a batárt a Back-malom pernyés lángjai. Parázsoo-sült búzát adtak Rákosi hős proletárjai a gázkamrás germánoknak. A városházán ütött tanyát itt ls a here kulák raj. Zsellérnek hagyták ok a kapát: „a munkás bére jobb talaj ..." Ott szivaroztak mindig sorban s majd kinyomták az ablakot, mikor én szenet és fát hordtam büntetésből, meg salakot. Mert nevették a kis „leventét" és mind a többi társam is, kik velem együtt nem szerették az útat, mely templomba visz. Akkor is híztak, amikor mi elkerültük a templomot; isten nevében hordatták ki a telcköpdclt salakot. Szeged! Tiszapart! én városom! az utcákon és tereken a kis fiú már nem oson napégetten, félmeztelen ... De sok keserű emlékem van, mely hozzád köti életem! Minden rögödhöz volna szavam, ahogy lapozok át az éveken. Hideg, szegénység, papikonyhák, városperem, sok kirakat, döhös sztrájkok, mik fojtogatták a hajcsárt s a gyárosokat... Apám is sztrájkolt, s meg is verték a Csizmadia Péterek, a keselyű Horthy leventék, Ilyen csúf voltál te, Szeged! Utcáid zugát régen tudom, — nyolc-tíz szurtos proligyerek ott voltunk kint a vásárokon s vártuk, hogy mások vegyenek, ini meg suttyomban cukrot, babát, s 2 E G E D törökmézet, dinnyét loptunk. Nekünk nem vettek vásárfiát: ... így bát egymásnak oroztunk Gyűlöltem minden játékparkot, hova ,,úri fiúk" jártak. Keserű ez, de mégis vallok: megátkoztam az Anyámat, hogy olyannak szült, kit hintázni nem engedtek a csőszök sem. Én még nem tudtam visszavágni, de nem is sírtam keservesen. Ha bántottak, hát elszaladtam egyik saroktól másikig. Sok társammal igy maradiam tudatlan, rongyos, évekig. Felnőttem Apám kenyeréből, de jobb sose volt, csak rosszabb. Ha megszöktem a „leventéről" az „oktatók" megpofoztak. így neveltél te engem, Szeged! így neveltél te, mostohán, de igy lettem én acél, edzett, mert ilyennek szült az Anyám. Tizenkét éves koromban már kifutó voltam sok helyen, a puttón nagyobb volt nálamnál, de csak hordtam türelmesen. Később vasasnak szerződtettek, (köszönöm nektek jó szülők). A kevésből még kevesebbet eltetek érteni, mint azelőtt. Mert három évig ingyen reszelt vagy esztergáit a kis inas. Három évig a pofon nevelt: „még mindég nincs kész, te pimasz?" • Kocsit is húztam vagy két évig, háromig műhelyt sepertem, s két év után a gyalugépig, a „ranglétrára" kerültem. Kiss bácsi mindig dudorászott, mindig motyogott valamit s egyszer azt mondta: „fiam, látod, milyen nagy disznóság van itt? Ménnylen élnek kényelemmel s mennyi a féreg mindenütt! Én mondom, mire segéd leszel, a Párt keze majd ídeüt". Ekkor hallottam én a Pártról s lassan kinyílott a szemem. Ekkor hallottam új világról, hol győztek a tőkéseken. Az évek, mint a kínunk, nőttek, jól ránk ültek a németek, de Sztálingrád után sürögtek s csaholtak, mint a vérebek. A Don-kanyarnál csonttá fagytak és fölgyújtották Kicvet. Irta Lödi Ferenc Egész Berlinig csak szaladtak: mert jöttek a hős Szovjetek! Tudtam mire jó már a térkép, figyeltem hősi útjukat, s uem is sokára átallépték a láncbanőtt Kárpátokat. Erdély felől a nehéz tankok megölelték a vén Tiszát, s mint kerge birkák, ijedt barmok, náci nácin taposott át. Iszkolt mind-mind a sunyi német, surrantak, mint a tolvajok, s ahol csak tudtak, belénk téptek utoljára még jó nagyot. A hídjainkat vizbelükték, nem övék volt, hát lehetett, s Újszegeden a sok szövőgép a Tisza áldozata lett. Ezerkllcncszáznegyvennégyben tiszta lett a lőporos ősz. A béke és jólét nevében köszüntött ránk, Ki oly erős. Sztálin mosolygott minden arcon és minden szovjet fegyveren. Sztálin állt Itt a Tiszaparton katonáival. Szegeden. Sztálin mosolygott rá Szegedre s életre kelt a Tiszapart. Sztálin mosolygott a szemekbe és megölelte a magyart. Szőreg felől még füstölt a rom, mi már szegtük a kenyeret, s az asztal körül az arcokon kiült a fény: a szeretet. Legyen áldott - szólt fel az egyikSztálin elvtárs, a bős vezér! — s messzi néztek, a fehér Kremlig.., és párolgott a friss kenyér. Legyen áldott a Vörös Sereg, a harcba induló ököl, s legyen áldott, kl már elesett, ki mindnyájunkért ment elől! Legyen áldott — mondta a másik — a Párt, mely sosem tévedett! — s megkeményedlek arcvonásik s fölcsillantak a fegyverek. Legyen áldottt a terhes jelen, mely szüli béke-gyermekét! Susogja kalász a földeken a szabadságot szerteszét! S ti új barátok! tt magyarok, rátok köszöntött a hajnal! Csiszoljátok ki szerszámolok csillagunk sugaraival! Föl a gyárakba! hült a kohó, a szabad földnek eke kell! Zsenge vetésünk takarja hó s a gyár dalunkra majd felel. A dicső szovjet fegyver nekünk így adott újra életet, Igy emelkedett fel nemzetünk és igy emelkedett Szeged. Roncs hidunk helyén új hid ível s az én munkám is benne van. Ott lettem költő s teli szívvel, mint szerszám, csattogott szavam. Munkámban fogta kezem a Párt s a betonvas jól idomult. Az éjjelt sokszor tanultam át, de igy hullt rólam le a mult. Az általános iskolában jobban kinyílott a jövő, s akaratom egy régi vágyban domborodott és tört elő. Igy lettem én a dolgozóknál tanítóképzős tanuló. Nappal dolgoztam kint a hídnál, este tanultam: „dó-mi-szó, s hogy á + b = c-vel, Petőfi sosem alkudott, és Dózsa Györgvék mért buktak el, s mért látunk éjjel csillagot?" Sztálin tanított minket élni, földünkbe búzát 0 adott, s az alvó gyárak dölt kéményt szavára törtek alapot. Sztálin mutatta mi az élet s tanított arra: mi a Párt. Sztálin hozta a békességet s boldoggá telte e hazát. Sztálin vezette győztes harcunk s ott járt az éleu Rákosink, és ludtuk, mikor hova csapjunk, kik rombolják a terveink. — RUhes kutyaként szimatoltak a tőkés dögök ellenünk, s kikezdték a földet a „varjak", hogy ne legyen több kenyerünk. Még alig csitult el a fegyver, még alig hült ki a sok rom, alig lett magáé az ember; vércsék szálltak falun, városon. Éhesek voltak, húsra vágytak és kellettünk volna nekik. Kellett volna a föld s a gyárak, ... ide keringtek Szegedig. Hogyan biztosítsuk AZ ISKOLAI FEGYELMET A közelmúltban levelet kapott szerkesztőségünk Plesz József, Kakuszi István és Mák Ernő úttörőktől, a rókusi általános iskola ter nulóitól. Levelükben elpanaszolták, hogy Szabó Miklós tanár megpofozta a tanulókat. Szerkesztőségünk kivizsgálta az ügyet és megállapította, hogy Szabó Miklós tanár valóban fenyítéssel igyekezett fegyelmezni a tanulókat, de kiderült az is, hogy az iskolás fiatalok sokszor nagyon rendetlenül, fegyelmezetlenül, csintalanul viselkedtek. Szabó Miklós tanár maga is átgondolta ezt a kérdést és erről a következő levelet küldte lapunknak; ban, hogy a gyermek születésétől kezdve jó és irányítható. A testi fenyítéseket az új szocialista humanizmus nem engedi meg. M ilyen úton valósíthatjuk meg tehát az iskolában a kívánt fegyelmet? Elsősorban jól szervezett, öntudatos munka útján. Olyan légkört kell teremtenünk az iskolánkban, melyben a tanulók a tanulást és a munkát örömmel végzik el. A munka nem büntetés többé, mint régen volt, hanem testi és szellemi képességeink kifejlesztésére, találékonyságra, tevékenységre, önuralomra nevel, felemelkedésünk feltétele, A szocialista nevelőnek hinnie kell a nevelésben. Ennek az optimizmusnak kell áthatnia minden tettét. A gyermek jónak születik és azzá lesz, amivé környezete teszi. Fel kell használnunk a közösségben történő nevelés hatalmas, alakító erejét. A nagy izovjet pedagógus, Makarenko mondja: „Közösségben, közösségnek, a közösség által na velünk." Az iskolai munkafegyelem megteremtésének alapfeltétele, hogy a tanulókban felkeltsük a munka iránti kedvet. Ezt a leghatásosabban a nevelő szemé'yes példája útján érhetjük el. Tehát pontos órakezdérsel, fegyelmezett, határozott magatartással, cé tudatos óravezetéssel és az egész lényünkből kiáradó lelkesedéssel. A munkafegyelem megteremtésének alapfeltétele a tanulók munkájának folytono3 ellenőrzése, hibáinak nyugodt, A

z iskola régen a mindennapi élettől távoltartott, elszigetelt tevékenységet kifejtő intézmény volt. Ma már leomlottak a válaszfalak. Az iskola, dolgozó népünk szocializmusért kifejtett erőfeszítésének szerves, eleven része, tehát szoros kapcsolatban van a politikai, gazdasági és szellemi élet minden megnyilvánulásával. Szocialista,, derűs, a béke megtartásában, felemelkedéiünkben bízó, életerős harcedzett, kitartó, magasképesfíégű és fegyelmezett embereket akarunk nevelni, akik tántoríthatatlanul küzdenek dolgozó népünk magasabb, emberibb életének megvalósításáért. E nagyszerű cél eléréséért rendszeresen szervezett, minden ízében pontosan meghatározott nevelői munkára van szükség. A nevelői munka viszont csak akkor hoz eredményeket, ha az iskola fegyelmezett nevelő testülete és tanulóifjúsága előtt kristálytisztán áll a cél s azt mag;s öntudattal magáévá teszi. Régente — tuljuk — a testi fenyítés volt a fegyelmezés leghathatósabb eszköze. Bizonyítja ezt az a pompeji falfestmény, mely az iskolás fiúk megvesszőztetését ábrázolja. Még maga a Biblia is legalább ötvenszer említi a megve?szőztetést, mint a legtermészetesebb nevelő eszközt. Egy középkori apát így kesereg levelében: „A gyermekek napról, napra rosszabbak, pedig éjjelnappal verjük őket." A fra>-.ia forradalom törölte el a testi fenyítést. Pedagógusai hittek abigazságos elbírálása és a fegyelmező eszközök következetes alkalmazása. A z osztályban ilymódon f.-lébred a munkaláz, és a nagy többséget magával ragadva, megindul a verseny, mely egyre nagyszerűbb eredményeket hoz Lesznek azonban néhányan, akik távol tartják magukat a munkától, sőt az osztály közösségi munkáját fegyelmezettlenségükkel gátolják, lerontják. Ök azok, akik ez osztály munkáját, amely az óra folyamán nagyszerűen ível felfelé, szinte korlátozhatatlan rendetlenkedésekkel süllyesztik. A nevelőre elksserítő'eg hat az. hogy néhány tanuló rendetlenkedése az osztály többségének lelkes munkáját bénítja. Ilyen esetben azonnal határozottan közbe kell lépnünk é? meggátolnunk a további fegyelmetlenséget. Makarenko mor.dja: ÁÁ agam is helytelenítem és 1 mindenképpen kikerülendőnek t:rtom a testi fenyítést,-még ha ilyen rendkívüli helyzet adódik i=. (Bár már velem is előfcrdu't. hasonló eset.) Négyszemközti beszélgetés, családlátogatás, az illető tanulók munkájának fokozottabb ellenőrzése, új tanulópár kijelölése, az úttörő munkába való erősebb bekapcsolása, stb. útján lassan, következetesen elérhetjük azt, hogy a közösségi munkától eddig magát távoltartó, öntudatlan tanuló az osztály lelkes, munkás tagja lesz. Ötéves tervünk sikere sokban függ attól, hogy sikerül-e öntudatos, áldozatkész, fegyelme, zett embereket felnevelnünk, akii tudnak é3 szeretnek dolr-ozni. Ennek érdekében behatóan kell tanulmányoznunk a Szovjetunió nevelési törekvéseit, melyek arra irányulnak, hogy külső fegyelem helyett belső fegyelem létesüljön az iskolábjn. Szabó Miklós Rágták a 3 éves tervet, mint patkányok a házfalat, de végül is mind bent rekedtek s úgy tettünk: meg is fulljanak! Moszkva szeme vigyázta álmunk s igy nem veszhettünk már mi el, így lett nehéz-ipar nálunk, s legfőbb kincsünkké: az ember! Később már gyárban esztergáliam, új, magyar gyártmány volt a pad. Egész emberré én ott váltam, emberré tett az öntudat. Formáltam magam, mint a gépem, mely szivemmel vert, dobogott, hogy jó legyen a termelésem: egy ország állt mellettem ott! De tovább látott nálam a Párt s még messzebb lát sok évnyire: „a munkásokból képzünk tanárt s mérnököt az ország éllrc!" Itt ér a tollam be a mába, hol gyökeredzik a jövő. Emelkedj fül vers a világba s kiáltsd: eokáig éljen 0! Boldog vagyok, hogy mostan élek! Köszöntelek sztálini-kor, mert benned élnek nemzedékek s hazám szabad! szabad e hon! Emelkedj vers és vidd szét e szól, mely Pártom köszöntése lett! Szabadság nektek, honfoglalók! Szabadság városom, Szeged! Szakérettségit végeztem én, s úgy érzem, eddig helytálltam. A gyár küldött el év elején s azóta nem esztergáltam. Soká szoktam meg az új helyet, — a gyár hozzám nőtt s én hozzá, de megtanultam, liogy a Tervet növelhetem igy is nagyobbá. Sokszáz elvtárssal élek együtt a kollégium ölében, s egyforma kedvvel egyengetjük jövőnk: kéz simul a kézben. Itt nőnek fel az új tanárok — mellettünk a főiskola, 8 az oktatók is mind barátok, — mint családban a jó apa. Köszönöm én ezt sok társammai. köszönöm Néked, Rákosi! Köszönöm én a munkássággal, köszönöm Néked, Révai, hogy a legszebb kollégiumban (Sztálin-krt. József Attila) képezhettem és képzem magam: lanár lesz a munkás fia. Most lettünk vizsgát decemberben, amikor korunk nagy fiát hetvenedik harcos évében köszöntötte az új világ. Most tettünk vizsgát, mikor Tervünk a három évre véget ért, s újntt erővel újat kezdünk a bőségesebb életért. Városom képe megváltozik, vízduzzasztó lesz a Tiszán. Minden lakásba áram folyik, 8 nemcsak a Faragó-ntcán nőnek égig a munkásházak, mert naggyá nő egész Szeged, és illatozó virágágak hirdetik: kész az épület! Mindenhez küzel lesz a házad, mert villamos robog veled. Tervünk során hosszabb sinpárak metszik át a vén Szegedet, S mint gombák nőnek ki a gyárak, éppen úgy, mint a kombinát, hol szovjet gépek muzsikálnak a fonóból szövőbe át. Aranytengerre néz a város s a kövér búza ránevet. És szőke Tiszánk duzzogva mos nedvessé bolgár-kerleket. Nézd, nézd! hogyan törődnek veled! Messzebb, minthogy szemeddel látsz erdők vernek itt gyökeret, hogy befűthessed a lakást. S hol szél hordta szét a homokot, s mint gonosz, gyilkos porfelhő tüdőd lombjárn rakodott, ott gyümölcsfák bújnak elő, és gondos kezek védik, óvjál: a nagyranött gyümölcsöket: országunk minden dolgozóját hívja a dús gyümölcsszürct. Zengjen, szóljon a dal ajkadon! Munkád gyümölcse már ez Is: minden nyáron liiv a Balaton s a Gallyatető télen is. Orvosaid a népből lesznek s ezernyi pályán formálhatod szép jövőjét gyermekednek; ember lettél már, van jogod! Indul a Terv, szépül az ország, szánkból, mint folyt-vas tör ki a szó hogy betöltse a legszebb formát, a Hálát érted. Szovjetunió! És Teérted, Kl úgy gondolsz ránk korunk Leninje, nagy Sztálin, hogy szívügyeddé letted hazánk: segítsz Rákosi munkásain. Már élnek nálunk a módszerek, amit átadtál minekünk, hogy idomítsuk a gépeket s még szebbé tegyük az életünk. S hála, ti hősök, kik e földön hazánkért bátran haltatok! Szivetek helyén virág nőjjan: szabad nép őrzi álmotok!