Délmagyarország, 1949. április (6. évfolyam, 76-99. szám)
1949-04-06 / 79. szám
Szerda, 19:19 április G. 8 fesialsifé Siav^eiyniót lfák hétfőn Szeged dolgozói A felszabadulás negyedik évfordulójának napján a Széchenyi-téren ezrével és ezrével gyülekeztek a szegedi dől'yuzók a szovjet emlékmű körül. Ott volt a város aprajanagyja, hogy kifejezésre jutCassa háláját a szovjet hősök iránt. Az emlékműnél díszőrség állott feszes vigyázzban, kétoldalt emléktüzet gyújtottak, jelképezve a magyar nép soha el nem múló háláját és és szeretetét a hős szovjet pép iránt. Tizenegy órakor felcsendült te magyar himnusz, majd utána a szovjet nép himnusza., 'Azután megindultak a párt, te honvédség, a rendőrség, a tömegszervezetek képviselői, Ihogy elhelyezzék kossorúikat ez emlékmű lábainál. Három repülőgép zúgott fel a magasban, a rendőrség díszössztüzet adott a felszabadulás emlék're, a dicsőséges Vörös J-Iadíereg tiszteletére. Szeged Idolgozói ezután felvonultak a te másik szovjet emlékműhöz. Koszorúkkal beborították az emlékmű talapzatát, ismét eldördültek a fegyverek, hogy hirdessék a magyar nép újjátezületésének és a szovjet nép bőseinek emlékét. D.'szbörgyüfés a városházán Szeged törvényhatósági bizottsága díszközgyűlést tartott ezen a napon. A Himnusz elhangzása után Gyáni Imre főispán nyitotta meg a díszközgyűlést, majd Medgyesi Pál, a Nemzeti Színház színművésze énekelte el Szabó Pál: ? Akiért harangoznak", című megzenésített versét. Dcnes Leó elvtárs,.polgármester ünnepi beszédében megemlékezett a dicsőséges felszabadító Vörös Hadseregről, amely hősi áldozatok árán vívta ki népünknek a szabadságot. A felszabadulás után négy évvel pedig a Népfrontba tömörülve harcolunk a hároméves terv sikeres befejezéséért és az ötéves terv küszöbén szilárd építeni akarással állunk őrt a béke frontján. . A díszközgyűlés melegen ünnepelte Sztálin és Rákosi elvtársakat, majd a pártok képviselőinek hozzászólásé után a Szózattal végződött a lelkes díszközgyűlés. . Ünnepség a színházban Délután az ünnepi alkalomra gyönyörűen feldíszített Nemzeti Színházban gyűlt össze Szeged dolgozó népe, hogy külsőségeiben is megünnepelje a felszabadulás gyedilc évfordulóját. Tombácz Imre elvtárs, a Népfront nagyszegedi bizottságának titkára, ünnepi be ?zédében hangsúlyozta, lrogy a dicsőséges Vörös Hadsereg áldozatai árán ezeréves elnyomás alól szabadult fel a magyar nép. Most az a feladatunk, hogy a Népfrontba tömörülve harcoljunk a béke megvédéséért, országunk fel virágoztatásáért, az ötévé? 'orvért. Az ünnepi beszédet többször megszakította a közönség lelkes éljenzése. Szűnni nem akaró tapssal éltették a magyar dolgozó nép vezérét: Rákosi elvtársat. Az ünnepi beszéd elhangzása után a szegedi Nemzeti Színház művészei részlete* mutattak be Musszorgszkií: rilovansesina* című operájából. A színházi tánccsoport pagy sikerrel adta elő Ligeti, György »E1 kéne már menni* című táncballadáját. Moóry Luci Kucka Péter: »Nem adom senkinek* című versét szavalta. Dési Rózsi nagy sikerrel adta elő a »Pletyka«táncot. Szanati József Borodin »Igor herceg* című operájából énekelt részleteket, a Nemzeti Színház kórusa énekszámokat, a férfinyolcas pedig parasztdalokat adott elő. Befejezésül Alexandrov; i-Sztálin kantátáját* énekelték a Nemzeti Színház művészei, Az ünnepség az Internacionálé hangjaival ért véget. A felszabadulás évfordulója Buján Baján lelkes ünnepségsorozat keretében ülték meg a város dolgozói az ország felszabadításának négyéves fordulóját. A városháza közgyü'é I termében délelőtt megrendezett ünnepségen Garck Antal elvtárs, az MDP megyei bizottságának tagja, a megyei Népfront tanácsának titkára tartolt beszédet. Az ünnepségen Ernszt Elga és Pauesek Az MDP nagyszegedi politikai akadémiáján nemzetgazdasápk helyzetéről és perspektívájáról tart előhist Rónai Sándor elvtárs Aranka szavalt, valamint a tanitó és tanítóképző »Madrlgál« énekegyüttese szerepelt Vönöczky Géza kapnagy vezényletével. Délben többezres tömeg vonult fel a Déry-kertben felállított Szovjet Hősi Emlékmű elé. Itt Hanyecz Dezső elvtárs, az MDP városi titkára, a Pépfront városi elnöke tartott emlékbeszédet, majd a pártok, szakszervezet és a közületek helyezték el koszorúikat az emlékműre. Este az Ipartestületben megrendezett ünnepségen Glied Karoly elvtárs, az. MDP megvebizjottsáigának titkára, a Nép front megyei bizottságának elnöke méltatta a nap jelentőségét. Beszéde során a megjelentek lelkesen ünnepelték Sztálin és P.ákosi "elvtársakat és a dicsőséges Szovjet Hadsereget. Az ünnepségen a szakszervezeti énekkar munkásdalokkal, dr. Szerdahelyi Smdorné, Ernszt Elga és Te szárik Mária szavaLatokkal, a Madrigál énekegyüttes és a Szabadszinjátszó Csoport egy jeícnct bemutatásával szerepelt. ' * Szerte a» országban hasonlóképen megünnepelte a dolgozó nép a felszabadulás, évfordulóját, áldozott a szovjet hősök emlékének, akik lehetővé tették, hogy a felszabadulás negyedik évfordulóján békében, szabadon építhetjük a dolgozó milliók egyre erősödő és egyre virágzóbb országát. Csütörtökön kerül sor a Magyar Dolgozók Pártja nagysze. gedl pártbizottsága polilikal akadémiájának czidel ötödik előadására a városháza közgyűlési termében. Ezalkalommal Rónai Sándor elvtárs, kereskedelem és szövetkezetügyi mlniszter tart érdekesnek Ígérkező előadást »Nemzetgazdaságunk helyzete és perspektívája! cím. meí. Előadásának jelentőséget ad a Magyar Dolgozók Pártja Központi vezetőségének most nyilvánosságra hozott halározata ötéves tervünkről. Az ed. dígiektől eltérően ez az előadás 0 órakor kezdődik. Belépődíj nincs és minden szegedi diW« zót szívesen látnak. Ujabb kulák-ravaszság: Gyújtogatott a kiskunhalasi cseair-kuiák fl íegnagyolsb kitüntetést érdemelte ki kárain szegedi ifossulH Hkadémlsta Néhány nappal ezelőtt levél érkezett a houvédelml miniszté. íiuinből Szeged polgármesteréhez. örömmel Írják, hogy a Szegearől bevonult, munkásszülők, töl származó Kerekes Szálvesz. ler, Kovács István és Rózsa Sándor a Kossuth Akadémia hallgatói, kiváló előmenetelük alapján, a félévi vizsgák alkat, mával a legmagasabb elismerést : a >2 sáv, 1 gombos* kitüntetést érdemelték ki. őszinte elismerésüket tolmacsoljűk, bogy városmik a demokratikus tiszlképző főiskolára, néphadseregünk számára, a magyar nép érdekeinek védelmére és békés épilőmunkájának biztosítására ilyen kiváló harcosokat adott. Az elismerés biztosan nagy őrömet vált kff a szegcdi dolgozók körében. A kitüntetés egy. ben ígéret arra is, hogy Szeged: a (jövőben iLs demokratikus szel. Iemü, kiváló harcosokat küld' néphadseregünk soraiba. Arueloszíó Nemzeti Vállalat Baján A Baján létesülő Nemzeti Vállalatok sorában is jelentős tényezőként foglal majd helyet a volt Pollék-féle bútorgyár telepén felállításra kerülő Ánine- elosztó Nemzeti Vállalat. A hatalmas és többmillió forint ániraktlrrai létesülő Nemzeti Vállalat májusban kezdi meg működését, hogy ellássa a giegye szövetkezeteit áruval. Fegyverszüneti egyezmény Izrae! és Transzjordánia közötl Vasárnap Rhodosban Transjordánia és Izrael megbízottai fegyverszüneti egyezményt írtak alá. A fegyverszünet végrehajtására az Egyesült Nemzetek békéltető bizottsága egyik tagjának vezetése alatt álló bizottság iígvel fel. Felborult egy teherautó Bajsszentistvánon Bajaizentistvánon ezy hordókkal megrakott teherautó robogott a kora reggeli órákban Baja felé. AI iskola előtti hangárrésshes érve aa autó vesetőjo elvesztett* uralmát a gépko' esi felett és nekirohant á* ut szélén álló áramvezető oszlopnak. Az összeütközés következtében az autó felfordult, maga alá temette a gépkocsi vezetőjét és utasát. Mindkettőjüket válságos állapotban eszméletlenül szállították a közkórházba. Lijyöldoziitt a betörő Ifj. Horváth László tázlári lakos betöréses lopást követett cl. A rendőrség a betörő nyomára akadt s egy lovasrendőr üldözőbe vette. Horváth László katonai fegyverrel rálőtt a rendőrre és" annak karját súrolta a golyó. Horváth Lászlót elfogták és' átadták a kalocsai államügyészségnek. (Pusztamérgest tudósítónk jelenti) Hétfőn este Pusztamérges és Kiskunhalas határában hatalmas tüz ütött ki. A több holdon elterülő égő nád oltásához egész Pusztamérges lakossága kivonult. A rendőrség is azonnal nyomozásba kezdett, hogy megállapítsa a tűz okát. A nyomozás során kiderült, hagy a" nádat Masa József volt csendőrtörzsőrmester. Halász Ferenc 120 holdas kulák veje gyújtotta fel. Masa már több hónap óta vezeti apósának birtokát, mert Halászt snlyos cséplési visszaélések miatt internálták. A volt csendőr a napokban kijelentette két bérese előtt, felgyújtatja a nádat s méghozzá a felszabadulás estéjén, hogy elrontsa a dolgozók és ve. lük a dolgozó parasztság ünnepét A gyujtogatásra kis béres'ét, Juhász Imrét kényszeritette, aki nem mert ellenkezni a durva emberrel. A gyermeket kioktatta arra, az esetre is, ha a gyujtogatással kapcsolatban a rendőrség esetleg kihallgatná. Ráparancsolt, vallja azt, hogy egy Árvái Sándor nevü ujgazda biztatta a gyujtogatásra. A rendőrség az ügyben folytatja a nyomozást es a kulák ellen megindítják a» eljárást. NAGY MŰVÉSZI ESEMÉNY ÁPRILIS 10-ÉN DÉLELŐTT i j BELVÁROSI MOZIBAN A román kormány tiltakozó jegyzéke az USA kormányához A román kormány március 31-én jegyzéket intézett az Egyesült Államok kormányához. A jegyzék tiltakozik az ellen, hogy" az Egyesült Államok megakadályozza a háború alalt Németországba elhurcolt román javak visszahozatalát. A román kormány tiltakozik az amerikai megszálló hatóságok jogtalas eljárása ellen és kéri az Egyesült Államok kormányát, tegyi lehetővé a Németország anieii. kai övezetében fellelhető romáa javak hazaszállítását. Szakszervezeti Hireh A szakmaközi titkárság nz üzemekbe kiküldött jegyekre vonatkozóan utólag közli, hogy pbát 9-én-e bét szombatján es|e 8 órai kezdettel lesz a Hunjgária 'összes termeiben. A háztartási alkalmazottak szakszervezete taggyűlést tart 7-én, csütörtökön délután 5-kor a szakszervezeti székházban. Megjelenés kötelező. Felhívjuk a venészsznkszerve. zet tagjainak figyelmét, hogy a vasgyüjtpst megkezdtük. A vas átvételé Szent Miklós-u. 9. sz. alatt Káté szaktársnál. SzIT-HIKEK Értesítjük azokat a SzIT tagokat, akik 'énei-tanfolyamra jelentkeztek, hogy ma este 6 Arakor jelenjenek meg 'Horváth Mihály-u. 3. sz. alalt.) Ifi-napok: Szerda: Mórav'árns délután fél 8 Horváth Endre, Szegedi Kedden délután 2 Révész Gyula. KAOSz délután fél 7 Dnsa János. — Április 10-én délelőtt nagy művészi esemény a Belvárosi Moziban. x Cardi'an, női. babi kötöttáru — rendelésre Reichel gépkötőipar, Margit-utca 30. Az MDP nagyszöged! politikai akadémiáján Hón üt Söncior elvtárs „Nemzetgazdaságunk helyzete és perspektívája,, cimmei tart előadást csütörtökön délután 6 órakor a városháza közgyűlési termében. Belépődíj nincs. üt nden érdeklődőt szívesen tálnak. Falusi taggyűlése* menetiemül Csütörtök este 7-kor: RuzslT járás: Mison Nándor, Várost®* nya: Vereska András, Alsók Sí pont: Zsőtcr András, öllöujös* Farkas Sándor. Péntek este 7-kor: Kűbefal háza: Farkas Sándor, Desrfű Nyitral Imre, Öszentiván: R«l» kos István. Szombat este 7-kot: GyáM Ambrtis István. Szentmihályt®* lek: Zsótér András, Rősrimi Farkas Sándor, Nagyszéksós { Nyilrat Imre, Oszenliván: Zsd tér András, Ujszentiván: Rétkor István. Vasárnap: " Lengyelkápoln» délelőtt 11 órakor Nyitrai Imre" Fcketcszél: délután 3 órakol Farkas Sándor, Domaszék: dél* "ulán 3 órakor Olajos Gyula. Szegedi Állami Nemzeti Színház műsora Április G-án este 7 Órakot A ezabin nők elrablása- »t76 bérlet 14. Április 7-én est® 7 órakorig Kispolgárok. Bemutatób. 1& Április S-ln este 7 órakor; Ti-abadnr. >Dc-bérlet 7. Szaladt te is pajtás OSVÍTH LÁSZLÓ főárusitóhoz Kálíay (Híd)-utca Öj 500.000 forint ütheti a markod szerencsés esetben. Húzás április á-án